Kelet-Magyarország, 1972. december (32. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-03 / 285. szám
TS72. december 3. *** ÉT-MAGYARÖRSZAG — VASARNAPT MFt.T'ÉTM n-t Olvasnak-e a szakmunkástanulók? Ül MÓDSZERTANI KÖNYV Megyénk irodaim! hagyományai BÄR ORSZÁGOS ADAT nem áll rendelkezésünkre, több felmérés alapján is válaszolhatunk. Debrecenben például 285 általános iskolát végzétt szakmunkástanuló kpzül mindössze négy akadt, akiről többé-kevésbé bebizonyosodott, hogy semmit sém olvas. A Győri 401- es Szakmunkásképző Intézet 122 megkérdezett fiatalja közül pedig csak 18,8 százalék volt, aki semmilyen könyvtárba sém váltott belépőt. Az idézett adatokkal összhangban van: az ország közművelődési könyvtárainak beiratkozott olvasói közül csaknem minden negyedik 15—18 éves. Számuk tehát meghaladja az 500 ézrét. Nyilvánvaló, hogy nem lebecsülendő részük szakmunkás- tanuló. Meggyőződésem, hogy mégsem tesz jót a holnab szakmunkásai ügyének, akit a fentiek elégedettséggel töltenek él. Az jár helyes úton, aki a jövővel véti össze az adatokat. Azzal a jövővel, amely á mái 15—18 évesek — azaz a szakmunkástanulók zöme — számára sokkal közelebbi, mintsem gondolnák. Egy-két évtized múltán Csöppet sem számít különlegesnek áz a szakma, amelynek munkásai nem tudják nélkülözni a szakkönyvét. Nemcsak azért, mért különben képtéletlék lépést tartani a fejlődéssel, hanem mért napi munkájukat sem tudják misként elvégezni. NEM TÜLZAS TEHAT: az 6 kezükben a könyv egyúttal — munkaeszköz lesz! Mégpedig nélkülözhetetlen munkaeszköz, hiszen nekik már legalább annyira a fejükkel is kell dölgozniuk, mint a kezükkel. S aZ sem véletlen, hogy könyvről, s nem kizárólag szakkönyvről Van szó. Magas színvonalú szakkönyvol- vasási kultúrát ugyanis nem lehet kialakítani áltálátibs Olvasási kultúra nélkül. Alapos tévedés azt hinni, hogy áZ irodalom és a szakiroda- lom emberformáló hatása ég és föld. Mindenekelőtt ' magának az olvasásnak a hatása alakítja át az ember gondolkodásmódját. S ennek a hatásnak csupán az egjhk eszköze az új információk, új tépyek, s a műszaki-tudományos újszerűségek közlése. A másik eszköz: az élet ismert dölgaihak új művészi megvilágítása: rádöbbenteni árra, ami mindén korban más-más formában az emberi lélek mélyén rejlik. Ki merné tagadni, hogy az atomkor automatáit irányító munkás Számára ez nem lesz éppoly nélkülözhetetlen, mint a matematikai képletek és fizikai jellemzők ismerete? S HA ENNEK A KÉRDÉSNEK a kapcsán keresi az ember a Választ arra: öl- vasnak-e az atomkorra készülődő szakmunkástanulók? — akkor még kevésbé nyugtathatnak meg bárkit a cikk bevezetőjében idézett felmérések számadatai. Az a jó, hbgv az egészséges nvugta- lankodók között vannak a legilletékesebbek: a szakmunkásképző intézeteket irányító Munkaügyi Minisztérium vezetői. Néhány hónapja jelent meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egvesülé- sének jelentése az iskolai könyvtárakról. A többi között 22 szakmunkásképző intézet könyvtárát vizsgálták meg. Nincs benne semmi meglepő, hogy cseppet sem rózsás helyzetről adtak számot. Megállapították például, hogy az 1969—70-es tanévben a középiskolákban átlagosan 12,5 forint jutott diákonként új könyvek vásárlására — a szakmunkásképzőkben viszont mindössze 3,5. Érthető, hogy komoly gond: fölöttébb foghíjas a könyvtári könyvállomány. Egy tanulóra a középiskolákban átlagosan 11,12 kötet, az általános iskolákban 2,37 kötet, a szakmunkásképzőkben 1,68 kötet jut. Nem csoda, hogy a szakmunkástanulók veszik a legkevésbé igénybe az intézeti könyvtárat. Az általános iskolások 42,7, a középiskolások 56.1, a szakmunkástanulók 34,7 százaléka kölcsönöz könyvet a számára legközelebbi, a legkézenfekvőbb könyvtárból. A szóban forgó jelentés egyik légelgondolkozíatóbb része: megpróbálták felbecsülni. mennyi időbe telik, amíg a többé-kevésbé elfogadhatónak tartott tanulónkénti öt kötettel rendelkezni fognak a szakmunkásképző intézetek könyvtárai. A számítások szerint — hacsak a körülmények számottevően meg nem változnak — ehhez 19 évre van Szükség. Ha még a 70-es években nagyjából megfelelő könyv állományt akarnák kialakítani, meg kell kéttőzni a gyarapításra szánt pénzt. AZ ELMONDOTTAKRÓL még a nyáron sok szó esett a Munkaügyi Minisztériumban. De nemcsak vitatkoztak, hanem — intézkedtek is: 1. szakmunkástanulónként 45 — összesen mintegy 6,5 millió :— forintot szavaztak meg az intézeti könyvtárak állományának gazdagítására; 2. október elsejétől mindazokban az intézetekben, ahol legalább ezer fiatalt tanítanak, függetlenített könyv-; tárost kell munkába állítani; 3. többé nem épülhet az országban szakmunkásképző intézet, ahol nincs önálló helyiség a könyvtár számára. Elhárultak tehát az útból az akadályok? Szó sincs róla! Csupán sokkal kedvezőbbek a feltételek. Meg lehet Déldául vásárolni az úgynevezett alapkönyveket, amelyeknek minden valamirevaló könyvtárban kéznél kell lenniük. Gondoljuk meg: ez nem is olyan egyszerű dolog. Először is: melyek ezek a könyvek? Pillanatnyilag a Könyvtártudományi és Módszertani Központban törik a válaszon a fejüket. S remélhetőleg nemsokára eljut az ajánlott lista a könyvtáro-1 sokhoz. Dé ők se igén lesznek irigylésre méltó helyzetben: nem lesz könnyű kiválaszta- niok az ő tanulóik számára szükséges köteteket. Nemcsak azért, meri a több száz szakma elsajátítására készülő tizenévesek igényét, ízlését, valamint az ezzel . kapcsolatos pedagógiai törekvéseket kell egyeztetni a lehetőségekkel. S mindennek alapján kell kialakítaniok a helyi könyvtári koncepciót: az olvasóvá nevelés helyi stratégiáját. AZT HISZEM, az is sok fejtörést fog okozni, hogy nagyon kévés a leendő szakmunkásokhoz szóló könyv. Kevés olyan olvasnivaló jelenik meg. amely nem pusztán tankönyvszerű ismereteket ad, hanem felébreszti a kíváncsiságot egy-egv szakma iránt. Kedvet csinál ah- höz, hogy egy — szellemileg még korántsem kiteljesedet' — tizenéves jó szakembere akarjon válni. Felismertess veié, hogv milyen úton-mó dón lehet alkotó munkássá akit nem kizárólag a lét fenntartás kényszerít a mur kapad mellé, hanem egvén: ségének kibontakoztatása is _>^Ves^mi^MikJÚX „Régebben is, most is az volt a célom, hogy az ismert adatok összefoglalása mellett folyamatosan rámutassak a hiányokra, a felderítetlen ösz- szeftiggésekre: hadd lássa egv mai fiatal kutató, hogy hoí( merre érdemes továbbmennie, kéretnie. így mun- kácskám nem utolsósorban afféle munkára búzdító. agitatív írás’* — közli Margócsy Józséf „Megyénk irodalmi hagyományai” című tanulmányának előszavában, amely a Módszertani kiadványok sorozatban az elmúlt napokban jelent meg. Eredménveink és feladataink szabolcs-szatmnri-beregi tájakon — ezt az alcímet viseli a kötet, s mind a bevezető megjegyzéséi, mind az alcím a rendszerezés és összefoglalás meltétt a mihdeddig homályban maradt részletek — mélyekről jelzések vannak ugyan — napvilágra hozatalára utal A hagvo- mánygvűjtés szükségességéről szólva, ezt ólvan feladatnak tartja a könyv szerzője, amely — megfelé’ő szárrlú függetlenített kutató gyűjtőmunkája híján — a járások és falvak könvtárosaira, pedagógusaira és a tanulóifjúságra vár. A kötet kronológiai sorrendben ismerteti a megyében kiadott irodalmi albü- rnok. fólyóirátok, évkönyvek, emlékkönyvek, antológiák, kalendáriumok kiadóinak, szerzőinek nevét és céljait, majd az újabb kutatások révén ismertté vált adatokkal helyesbíti néhány korábban publikált mű utalásait, oéldá- ul Bessenyei György, Petőfi, Vasvári. Móricz megyénkhez kapcsolódó életrajzi adatait. Valószínűleg minden érettségiző és magyar szakos diák legnagyobb örömére egy kötetben összegvűitve, három részre tagolva, könnyen áttekinthető gyűjtemény segíti a táiékoz*dást a megye irodalmi életében. Ez a rész. a könyv gerince. Itt jártak ... Itt éltek... itt élnek... címszavak alatt mindazokról szó van ezekben a résiekben, akik vagy csak nevükkel kötődnék ä szabolcsi községekhez, de é'efökről keveset tudunk — Milnfav Nyilas István, Hodászi Lukács —, vagy egy rövid itt- tártózkndás, átutazás erői "'keiként a szabolcsi vidéket em’e- getik műveikben — Vörösmarty, Bajza, Petőfi, Madách képzőművészeink vázlatkönyvéből: portré. (KRUTILLA JÖZSEF RAJZA) —, vagy életük szorosabb szálakkal kötődött, kötődik a megyéhez — Bessenyei, Kölcsey, Krúdy, Zalka, Sipkay, Rat kő. Helységnévmutató és névmutató egészíti ki a gyűjteményt. Csaknem 500 ólban név, akiknek — írások, tanulmányok, egyéb, irodalommal kaocsólatos munka révén — közük volt, vagy van Sza- bolcs-Szatmár irodalmi életéhez. Értékes kiegészítője a kötetnek dr. Erdész Sándor múzeológus összeállítása a megvében megnyílt irodalmi emlékmúzeumokról. A múzeum tervében szerepel, hogy az átköltözés után az éri he- lvan egv irodalmi galériában kapjanak megfelelő helyet a rrlegve jelentős íróinni- költőinél; emlékei, közti'' azok is. akiknek ti sztélé* "-ne már emlékházat, vagv eml^' c'obát rendeztek be: Bessenyei. Kölcsey. Krúdy. Mór!ez. Z"'ka. Az 1500 példányos könyv elsősorban az ISkó’ák és a könyvtárak részére készült, idegenforgalmi jelentősége miatt ezúttal valamennyi megyébe eljuttatják. B K. ELKÜLDESZ Elküldesz hát? Még nem tudod milyen a világ nélkülem, milyen az utad, otthonod, ha bútoraid közt nincs helyem, Elküldesz hát? Nem ismereti a hangod, há én nem felelek, A pillantásod is megtagad, ha nem látod rajtam magadat, gazdátlan jószág lesz ruhád, ha nem érzi kezem áhítatát: Hát küldj el, de majd megtudod — csak ott vagy, ahol én vágyok, Szomráky Sándor A SZILVAFA Egymásé voltunk mi sokszor, úgybizony szilvafa hajlósága, képzelet sem elég megelevenítésére csodák csodájának, bizony, bizony szilvafa levedlett agancsú ága, kabátban jöri most, alig köszöl», suttogós ága nem hajol a számra, szilvafa önfeledteég nélküli törzs« állj meg a télben, ígérgess, kívánj még sok sok jót nekem. Pardi Anna — Novella? — kérdezte asztalszomszédom, az ezoterikus költő. A sárga blúzos nő még mindig nem nézett rám. Fitymáló közönnyel tágig a kávéjából kifelejtett kockacukrot. — Az — mondta Szeder- lákv, és aktatáskáját az asztalra helyezve, megszámolt bennünket. — Adssza már — rhorog- tá a gimnáziumi igazgató —. essünk túl a nehezén... Szederláky kiemelte táskájából új novellájának má- sőlatkötegét. teszámolt belő lé kilenc példányt — épp etinyién voltunk. — és szétosztotta a társaság tágjai között. Nekém a leghalványabb, már alig is kibetűzhető másolat jutott. Barátunk különben épp. olv negédes volt. akár a történetei. így könnyen meg tudta téveszteni az embereket. A városban ő volt a Róbert bácsi. Az aranvszájú mesemondó aki este leül a gyermekek ágya mellé. ; olyan meséi mesél nékik hogy egész éjjel ném tudnak aludni..: &►; mondták, a bukott lányok megmentésével is foglalkozik. Az asztaltársaság tagjai rögtön rávetémedtek Sze- derlaky új novellájára. „Essünk túl a nehezén...” Én azonban egyre a sárga blúzos nőt néztem, — Mi az? Nem érdekel? — kérdezte a szerző. — Dehogynem! — mondtam. — Nagyon is! Ő a novellára értette, én a nőrfe. Szedérlaky akkoriban hetenként megírt egy novellát: förtelmeseket persze azi mondénom sem kell. Műveiről rengeteg másolatot készített, $ folyton magánál hordta őket. Kéziratait mindaddig nem tartotta véglegesnek, amíg valamennyien el nem olvastuk, akiknek a véleményére számított Valóságos detektív-ösztön. nel. módszeresen hajtotta fel a kritikusait. Olvasás- kényszer nélkül az utcán sem lehetett találkozni vele; ha sokdioptriás szemüvegének látóterébe kerültem bfevönszolt a legközelebbi nyilvános helvré. s amié a rám tukmált papírmennyiségét le ném nyeltem, el nem eresztett. Hiába magyaráztam, hogy én csak a ügyelem meghitt óráiban vagyok jó olvasó. „Nyolc flekk az egész, drágaságom, átfutod!” — mondta. A kézirat ilyenkor két sor híján kilenc flekk volt. Azzal is hiába védekeztem, hogy a szerző jelenlétében nem szeretek olvasni: zavar az arcizmaimat vizslató pillantások figyelme. „Jó. majd nem nézek rád!” — mondta. S színiéit szórakozottsága úgy őrzött, mint a detektíveké akik a fal mellé állított áldozatukkal nem akarnak feltűnést kelteni. Miközben az átforduló lapok zörgésé* számolta., Ezek a kávéházi összejövetelek tehát ünnepet jelentettek számára. Ilyenkor nyolc-tíz olvasót is ütött egy csapásra. Uj novellájának ezt a címet adta: „Sári”. Szimpla kis cím. érdektelen — gondoltam. — Sári Éppúgy lehetne Erzsi. Eszti, vagy Elvira is. Hát. azt a nőt. a szomszéd asztalnál hogv hívhatlak’ A bor már a fejembe szállt. A kézirat szinte olvashatatlan volt. De a sárga blúzos most mintha rám né. zett volna. Odamegyek hozzá és megszólítom. Csakhogy körülöttem mindenki a novellával tölteke- zett. Szederláky az asztalfőn ült. készült a vizsgáztatásra, s mozgatta kis bajuszát, mintha rágcsálna. Bódult fejemet indigóma- szatban tartottam. Nem szerettem Szederlakyt. A szemüvegével. A bajuszával. A pomádészagával. A novelláit pedig untam. Ki lehet az a Sári? Nem érdekelt. Szavakat húztam ki a maszatos szövegből, félmondatokat: „Az ég olvan volt... mintha akkor... Sári befordult a sarkon... Mit akar kend a keresztapámtól?...” Aztán már a szavakat sem láttam. Ez itt az én fejem, ez meg a papír — s közötte tizenöt-húsz centiméter levegő. Már csak arra ügyeltem. hogy szabályos időközökben forgassam át a lapokat. De szerencsétlenségemre a kéziratot én tettem le elsőnek. A nő, ott a szomszéd asztalnál, most már határozottan rám nézett Közben Szederláky is W. pécézett a szemével; szinte a tekintetére fölszúrva tartott: míg a lassúbb ész.iárá- súak is befejezik az olvasást; aztán egyenesen nekem szegezte: — Nos, mi a véleményed? — Jó — mondtam. — nagyon jó. A téma érdekes. A probléma eredeti. A kidolgozás példás. A konfliktus... az -is van... Tudtam persze, hogy ez elégtelen felelet. Most jönnek! a puhatoló kérdések. — Minden kitűnő — mondtam — gratulálok. Csak... — Csak? — kérdezte Sze- derlaky. — Tudod, kérlek, hogy engem csak a „csak” érdekel... A rutinomra bíztam magam — Csak — folytattam elszántan — a főhős... Sári, a főhős iellemét jobban el kellett volna mélyíteni... Ez az a kifogás, amit minden írásra a megszégye- nülés veszélye nélkül, patentbiztonsággal alkalmazhatunk. Még Maupassantra. vagy Gorkijra is. Ha égi’ Gorkij-hősről kijelentem, hogy a jelleme mélyebb is lefletíié — nem ostobának fognál; tartani, hanem igényesnek. Létezhet-e főhőa egyáltalán, akinek jellemét ne lehetne még jobban — legalább egy icipicivel jobban — elmélyíteni? — Úgy látszik, létezhet. — Micsodát? — kérdezte a költő. — Kit kellene elmélyíteni? — Hát a főhőst — mondtam. — A Sárit. A Sári jellemét. Szederláky döbbenten nézett rám: — Node kérlek — mondta habogva. — Te úgy látom... te tévedsz... A Sári ugyanis, ha nem tudnád, a Sári egy tehén... Egy öreg tehén, akit a vágóhídra visznek... Az igazgató ehhez r»ég hozzáfűzte: — Igen, a Sári egy tehén. Te pedig egy ökör vagy. A társaságból ekkor fölszakadt a nevetés; nevetett, dülöngélt, vihogott mindenki: a költő, a professzor, a flekksuszter, a diák; az írók, félírók és álírók sereg- lete; az egész szedett-vedett irodalmi táborozás. És persze a nő is. A nő is a többiekkel együtt nevetett. Megnyugodva láttam, hogy élői két vipiafoga tan. «.
