Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-08 / 238. szám
Vasárnapi melléklet Szélmalomharc ? Október van és Szabolcsban ismét forr a bor. A nova, a féri, a delavári, az izabella és az otelló újra roncsolja a májat, az idegrendszert, a szemet. S roncsolj a a családok életét. Ilyenkor, amikor még nem forrt ki a bor, de már isszák a zavaros murcit, már minden illetékes előre tudja, mi következik. A rendőr, hogy több lesz az összejöveteleken a verekedés, hogy előkerülnek a kések. A bíró, hogy megszaporodik a testi sértéses ügyek száma, a rágalmazásoké. Néhány falusi tanító pedig már előre fél az alkoholbűzös gyerektől, akinek reggelire bort adtak forralva, hogy ne fázzon az iskoláig. De a legtöbbet mégis a család szenved. Mert hány és hány olyanról tudunk, hogy elúszott az ingázó vonatokon a gyerek télikabátja. az annyira sóvárgott tv-készülék ára. Egy-két hónap alatt. Talán nem véletlen, hogy ez a hónap lett megyénkben az alkoholizmus elleni küzdelem hónapja is. Talán éppen ezért rendezik most meg. Olvasom a megyei alkoholizmus elleni bizottság üléséről legutóbb megjelent tudósítást, amelyben kollégám riasztó számokat írt le. Csak néhányat közülük emlékeztetőnek. A legutóbbi évben hatszázötven új alkoholos beteget kellett kezelni a megyében. (És hányán, akik nem jelentkeztek!) Növekedett az egy lakosra jutó szeszfogyasztás. A megyében egy év alatt egy ember — közöttük a matuzsálemek, matrónák és a szopós csecsemők is — tizenegy liter tömény szesznek megfelelő mennyiséget isznak meg átlagosan És ebben nincs benne a saját termelésű, a házi készítésű italmennyiség, amely szinte nem mérhető. Kevesebb sört, de sokkal több pálinkát isznak errefelé az országos átlagnál, pedig az országos statisztika is a nemzetközi alkoholfogyasztási csúcsot ostromolja. Az alkoholisták között aggasztóan növekszik a nők és a fiatalok aránya. Minden száz forint bolti vásárlásból tíz forint alkoholra megy el. Minden kétezer forintból kétszáz. S ez csak az átlag. Egy alkoholistának havonta hatszáz forintba kerül az ital. Annyiba, amennyiből nagyon sok nyugdíjas él. A megyei alkoholizmus elleni bizottság megállapította e szomorú tényeket. Ágaskodik az emberben a kérdés: és mit csinálhatunk? Mi lehet az eredménye a küzdelemnek? Vagy csupán a plakátokra — amelyek különben végtelenül sokat mondanak — szorítkozhatunk? „Maradj józan, hogy ember maradhass!” „Az alkohol nem old meg semmit!” A bizottság meghirdette az idei programot, amely szerint tizenöt vállalatnál és intézménynél tartanak ankétot, előadást, filmvetítést. Az alkoholizmus hatásáról. Nyilván lesz hatása. De megoldás-e? Vagy megoldás-e az a program, amely szerint komolyabban kell ellenőrizni a fiatalkorúak és az ittasak kiszolgálását, s kétszáz forinttal magasabb összeggel büntetni? Hogy például felhívjuk erre a vállalatok, szövetkezetek belső ellenőreinek figyelmét? Semmiképpen nem lehet ez a megoldás. Azt hiszem, (biztos vagyok benne) hogy az alkoholizmus elleni küzdelem legfanatikusabb híve sem gondolja komolyan, hogy ezekkel eredményt lehet elérni. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben azok, akik nálunk komolyan akarnak harcolni az alkoholizmus ellen, ügy tűnnek nekem, mint egy elszánt kis csapat, amely meg-megújuló kitartással rohamoz egy vasbeton erődöt. Náluk nincs fegyver, csak parittya, míg az erődöt védők nagy hatósugarú 'ágyukkal lőnek vissza. Vagyis: ez a kis csapat előre tudja, hogy a harc kilátástalan, a csatát megnyerniük — képtelenség. És mégis... Az ember arra gondol, hogy miközben nagy lelkiismeretességgel készítik a felvilágosító eszközöket az egyik oldalon, pénzt áldoznak a felvilágosításra, ennek az összegnek a sokszorosát áldozzák mások a másik oldalon arra, hogy bebizonyítsák: az állami gazdaságok borai jobbak, mint tavaly.... így azután a legkomolyabb mozgalom is veszít a komolyságából. ^ Aki hajnal mondjuk ötkor a nyíregyházi állomás felé sétál, a régi fürdő szomszédságában örömmel látja, hogy megszűnt a féldeci-árusítás. Az ember ilyenkor nem kis elégtétellel nyugtázza, hogy azért van valami eredmény. De amikor tovább megy, s az állomásnál az Utasellátó büfé előtti hosszú sornál megáll, megállapítja, hogy korai volt az öröm. A büfében féldecis ^palinkásüvegek tömege fogy. Egyesével, kettesével, hármasával. S a férfiak így mennek a munkahelyre. A hatkor kezdődő műszakokba a konzervgyárba, a gumigyárba és a többi üzembe. És csodálkozunk, hogy az üzemi esti iskolába kevesen jelentkeznek, hogy a üzemi baleseti statisztika is olyan magasra szökött a megyében. Széthullott családok, gyógypedagógiai esetes gyerekek, rendőrségi, bírósági ügyek és börtön. A súlyos társadalmi gondokat nem oldja meg az elvonókúra és nem oldhatja meg csupán a felvilágosítás. Bármilyen korán kezdjük, s mégoly intenzíven folytatjuk is. A tapasztalatok ezt bizonyítják. Nem a kisfröccs, a két deci bor, a pohár sör ellen emel szót a hírlapíró. Azért van, hogy elfogyasszuk, hogy szórakozzunk. A hangsúly itt a mértékletességen vari, azon, hogy az ember ember maradhasson, hogy ne vetkőzzön ki ebbeli mivoltából, hogy mind kevesebb legyen a patológiai esetünk. Senki ne vegye ünneprontásnak, ha a megyei alkoholizmus elleni hónap első hete után, illetve a hónap ürügyén leírja az ember a gondolatait, az aggályait. De valahogy úgy érzem, hogy nem vesszük elég komolyan ezt a küzdelmet. Pedig az ügy nagyon komoly. Fegyvereket kell adni azoknak, akik a jó érdekében tesznek, s el kell venni azoktól, akik a súlyos bajok alapját képezik. így sem lesz könnyű a dolgunk, de legalább elindultunk. Talán először azzal, hogy sehol ne lehessen munkába menetel előtt szeszes italt vásárolni. Vagy azzal, hogy vágassák ki a direkt termő szőlőket. Ilyen kezdő lépések nélkül a küzdelem csupán szélmalomharc. Kopka János A kólaji Űj Erő Termelőszövetkezetben eddig ötszáz hold őszi kalászost vetettek el. (Elek Emil felvétele) Sólyom László: Két öreg százas A minap vásároltam valamit: ötszázassal fizettem, két pirosat és még valamit kaptam vissza. A százasokat a pénztárcámba tettem, ahol "lapult egy társuk. Azután ki- villamosoztam a budai hegyekbe, ahol a nagy csendben — amikor pihenni leültem — hangokat hallottam a szívem felől. Nem a szívem dobogását, ó, nem, beszédet. Jobban odafigyeltem s rájöttem, hogy a pénztárcám mélyén folyik a diskurzus. — öregem! Én, ha jól nézem, nem -először látlak téged. — Lehet, annyi helyen megfordultam már... — Magam is, de... de veled valamikor régen, nagyon régen... Hopp! Megvan. Ha jól nézlek, mi évfolyamtársak vagyunk. — Csak nem azt akarod mondani, hogy téged is 1949- ben bocsátottak ki? — Sőt! Én is a 793-as vagyok. Ezt a véletlent! Évek óta nem talá'koztam senkivel a fiúk közül. — Nem is csoda, hiszen már alig vagyunk, sorra nyugdíjazzák még a nálunk jóval fiatalabbakat is. Isteni szerencse, hogy én is megúsztam eddig. — Nem szerencse, hanem a jó kondíció. Remekül tartod magad. — Hát vigyázok, amennyire csak lehet. De te sem panaszkodhatsz. — Nézz meg jobban! Csupa ránc vagyok. Dugipénz voltam hat hónapig. — Sodorva? — Hajtogatva, az órazsebben. — Ismerem a szitut. — Ráadásul kimostak a végén. — Csavartak is? — Nem, viszont vasaltak. Meg is perzseltek egy kicsit. Látod? — Érdekes, engem egyszer ugyanezen a helyen megharapott egy moly. Nem ízlettem neki, de azért rágcsált. — Nem naftalinoztak be? •— Nem ruhásszekrényben voltam, hanem könyvben. — Könyvben... Az jó buli! Egyszer fogtam ki ebben a rohadt életben. Másfél évig üdültem Balzac Goriot apójában. — Én, tudod, hol szeretek lenni a legszívesebben? — Illatos női holmik között. Mi, te vén kujon? — Az attól függ! Egyszer — például — majd megfulladtam egy retikülben. Valami borzalmas pacsulit használt a hölgyike. Meg is léptem tőle. Egy óvatlan pillanatban — zsupsz és kiugrottam. Né- hányan megtapostak, de aztán fölvett egy úriember. Nem mondom, alaposan megköp- dösött. de aztán... — Talált pénznek lenni, az a jó! Nekem is sikerült egyszer. Ha nem utazik Bécsbe a nagysága, még most is ott szunyálnék a pudriéban.-— Bécs! Istenkém! Én is megjártam egyszer-kétszer... — Én legutóbb Rómában voltam. Ha elmondanám, hol utaztam, belepirulnál. — Sejtem. Persze létezik rosszabb is. Én egyszer lekvár között... Útközben eltört az üveg, és aztán... Megmostak, Brrrr...! — Én egyik utazásom utón tárgyi bizonyíték voltam. *— Hát az meg mi? — Jó buli! Az embert babusgatják, óvatosan lefektetik, csinálnak róla néhány művészfotót, de aztán hónapokig nyugi van. — Már értem. Lebuktatok a határon. Igaz? — Le bizony, pedig én igazán lapultam a szalonna alatt, de hiába... Sokan voltunk. — Kötegben? — Originál. — Még a slejf- ni is rajtunk volt. Valósággal fellélegeztünk, amikor a vámőr kiszabadított minket. .. — Ez mostanában történt? — Tavaly ilyenkor. Hejhaj! Bezzeg valamikor az se kottyant meg, ha belesodortak egy szipkába, de hát öregszik, vénül az ember...
