Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

ff. oldal 1972. október ff. v KÉLFT-WAÖYARORS7ÁG - VASÁRNAPI MELLÉKLET H/ui Fiong: Késleltetett bomba* Gazdag zenei program megyénkben ...Lám Hoa helyett jelent­kezett egy különlegesen bo­nyolult feladat végrehajtó, sara. Az egység parancsnok­sága pedig bizonyos mérle­gelés után meg is bízta az önként vállalt feladat megol­dásával. Ráadásul mindez olyan gyorsan történt, hogy maga Lám is döbbenettel gondolta: nem vállalt-e ma­gára túlságosan is vakmerő feladatot? Úgy adódott, hogy ebben az egységben valamennyi pa. rancsnok, köztük Than is, a szakasz parancsnoka gyors felfogóképességgel rendel­keztek. Lám már nem volt egészen fiatal katona, de a többi harcos közül még nem tűnt ki semmivel. Szorgalma­san és kitartóan tudott dol­gozni. A barbár légitámadá­sok idején nem volt egyetlen eset sem, amikor Lám fel­adta volna harcálláspontját. A minden bajtársában fellel, hető tulajdonságokon kívül Lámnak sem volt semmi kü­lönleges adottsága. Eddig kezdeményező sem volt so­ha. Egyetlen egy hőstettet sem hajtott' végre. Azt tette, amit kellett... Azt is minden feltűnés nélkül. Azt mondták róla: ..Közömbös legény.” Végül maga is elhitte ezt, és közömbösnek kezdte tar­tani magát. És Íme most, még saját maga számára is szinte ért­hetetlen módon Lám olyan cselekedetre határozta el magát, amelyiket semmikép­pen sem lehet szokványos­nak nevezni, önként jelent­kezett egy bomba ártalmat­lanná tételére! Mindenki előtt teljesen világos, hogy ez milyen veszélyes feladat. Különösen akkor, ha ez az első kísérlet. A szakasz tagjai először kételkedtek a hír komolysá­gában. A legélesebben Than a szakasz parancsnoka he- veskedett. Kihívóan nézett Lámra és kérdésekkel esett neki: — Te mindezt komolyan gondolod? Nem, ez nem le­het igaz! Mondd, végleges az elhatározásod? — Igen. Végleges és visz- szavonhatatlan! — Mi nem magunkat félt­jük... Téged szeretnénk óvni. Hiszen neked még sohasem adatott, hogy ilyesmivel foglalkozzál. Tapasztalat nél­kül meg... — Valamilyen tapasztala­tom azért mégiscsak van. Hát a kősziklák, amelyeket én robbantok, azok nem ha­sonlóak? A robbanószerke­zet nem ugyanaz? Különben is: egy szó mint száz. nincs ebben semmi különös. Than fújt, duzzogott. Ö szintén igen fiatal. Arca gyerekesen pufók, az orra alatt alig jelentek meg baj­szának selymes szőrszálai. Than ráadásul még Lámtól is fiatalabb. Kíváncsi volt, ho.gy honnan vette Lám ezt az önbizalmat és bátorságot? Sőt: nyakasságot. Ebben semmiképpen sem hasonlíta­nak egymásra. Thant az öröm érzései is kezdték ke­rülgetni, de ezeket igye­kezett elhessegetni magától. A nagy felelősségre gondolt, amelyik az ő vállán nyug­szik. Arcára a szigorúság ál­arcát igyekezett felöltem, és ismét Lámhoz fordult: — Nincs szükségünk sem­miféle önkényeskedésre, ér­ted?! Az egész egység rád irányítja most a figyelmét. Ennek a dolognak a sikeré­től sok függ. Fel tudod te fogni, hogy micsoda kocká­zatot vállalsz? Lám elmosolyodott: úgy tett. mintha maga sem ér­tené... Than oktatgatni akarja? De miért? Bár Lámnak még valóban soha nem volt dolga ilyen bombá­val. sőt még hasonlót sem látott, csak a pusztító ere­jükről hallott. A lányok, a második szakaszból, Hjul és Nyi mesélték neki, hogy ez egy ördögien hatalmas mére­* Hjui Fiong vietnami író. El­beszélései és regényei mind az olvasók, mind pedig a kritiku­sok körében nagy sikert arattak, húsai zömének témája az egy­szerű vietnami emberek hősies helytállása a háború kegyetlensé­gei közepette. Az általunk be­mutatott írása „Elbeszélések az amer'kai agr-ss-orok elleni harc periódusaiból” című kötetében látott napvilágot. tű bomba — vagyis bomba­óriás. Ott áll az út mentén, fejével belefúródva a föld­be. Farokrésze égnek mere- dezik — úgy áll ott. mint egy igazi szörny. Úgy lát­szik, a lányok amolyan os- tobácska. félős legénynek tartották Lámot, és hogy megtréfálhassák, jól rá akar­tak a bombával ijeszteni. Ám hiába. Lám nagyon jól tudta, hogy minden egyes késleltetett bomba, különö­sen az ilyen óriási, nem gyü­mölcsfának a termése, ame­lyik a kertekben az ágakról potyog alá. Lám nem volt vakmerő férfi. Közel hat hónapja, hogy mindig csak utat javít, épít itt a frontnak ezen a sza­kaszán. Lassanként hozzá­szokott, majd úrrá lett rajta egy bizonyos fokú érzéket­lenség mindenfajta bomba és lövedék iránt. Természetes, hogy ha egy ilyen amerikai „hivatlan vendég” süvítve hasítja a levegőt, és ott fog becsapni az orrod előtt, ak­kor levágod magad a földre. A vasszilánkok ott repülnek szerte a fejed felett... Te pe. dig akkor ezt gondolod: no, ezt is sikeresen megúsztam... Ezután Lám is, mint a töb­biek, nyugodtan lerázza ru­hájáról a földet és újra ne­kilát a munkájához. De most itt van ez a késleltetett bomba! Oda telepedett, mint egy vérszomjas vadállat, lesel­kedve, várva a kedvező pil­lanatot... Neki pedig oda kell lopakodni ehhez a fé­lelmetes vérszopó vadállat­hoz, meg kell tapogatni robbanásra kész, halált ontó testét, elképzelhetetlen óva­tossággal ki kell kaparni aló­la a földet, hogy alá tudja helyezni az aknákat, besze­relni a robbanófejet... Es honnan tudná, hogy melyik pillanatban kell működésbe lépni ennek a vas- és acél­szörnynek a gyomrában el­helyezett robbanószerkezet­nek, hogy a több száz ki­logramm halált szóró szilán­kok millió darabra robban­va repüljenek szerte széjjel... És ezek ráadásul széttéphetik őt is. Lám az édesanyjára gondolt... Hányszor nyugta, lankodott az édesanyja, ha egy kicsit megfázott és kö- hintett néhányat... Mi lenne most vele, ha megtudná, hogy milyen nagy cseleke­detre vállalkozott fia. De elég az ostoba gondola­tokból. És csak amikor hátizsák­jába tette a köteg aknát, amikor a vállára vette a gyalogsági ásót, Lám csak akkor fogta fel istenigazá­ban, hogy milyen veszélyes feladat végrehajtására is vállalkozott. Az egész szakasz felsorakozott. — Vigyázz! Amikor Than szigorú han­gon kiadta a parancsot a búcsúzkodásra, Lám érezte, hogy arcát az izgalom pírja önti el. Szerette volna el­ütni a dolgot egy tréfával, egy pajkos mosollyal, de torkát egyetlen egy hang sem tudta elhagyni. Hoára, bajtársára gondolt, aki na­ponta teszi ártalmatlanná a hasonló késleltetett bombá­kat, és aki most beteg... Lám elindult. Leereszked­ve az út meredek partsze­gélyén hamarosan megpil­lantotta az orrával mélyen az út közepébe fúródott ször­nyeteget. Nixon elnök küldte ne­künk ezt az égi mannát — gondolta Lám. Félhangosan beszélgetni kezdett magával, és az meg is nyugtatta. Kissé távolabb a bombától megállt. Az első pillanatokban lenyűgözték a bomba hatalmas méretei. Olyan ez, mint egy orrával vízbe merülő óriási csónak. Ráadásul még festéket is — sárgát, vöröset — pocsékol­tak rá. Életében először lá­tott ilyen szörnyeteget. Mi­nél tovább nézte, annál job­ban megnyugodott. Egyszer csak azt vette észre, hogy már nem is izgul. Ahogy megtapogatta a bomba ér­des testét, azért egy kissé megborzongott. A bomba testé mintha forró és áram­mal telitett lenne. Lehetsé­ges. hogy már működésbe lé. pett a belsejében elhelyezett pokolgép? Vagy az is lehet­séges, hogy a nap melegítet­te így fel? Ki mondhatja meg az igazat? Ám a töp­rengés itt nem segít. Végez­ni kell vele minél hama­rabb... Ezekkel a gondolatokkal látott munkához. A föld azon a helyen, ahol a bomba feküdt, kőkeménynek mutat­kozott. A lapátot is majd hogy nem kivetette magából. Ám Lám hozzászokott az ilyen földhöz. Biztos kézzel és óvatosan ásta az akna számára szükséges mély göd­röt. Még egyszer megérintet­te a gödör szélénél lévő for­ró bombatestet. Mindent elő­készített. össze kell rakni a gyújtószerkezetet, belehe­lyezni a gyújtófejet és az így összeszerelt aknát óvato­san bele kell helyezni a bomba oldalához ásott gö­dörbe... És ezek az utolsó műveletek már nem voltak ismeretlenek számára. Ut- robbantás közben ezt már számtalanszor csinálta. Ami még Itt nyugtalanította — a robbanás hatása... Ki tudja, hogy milyen hosszú gyújtó­zsinór kell ahhoz, hogy el­juthasson az útkanyar mögé? Mekkora ennek a dögnek a légnyomáshatása? Ott állt a bomba mellett a gödörben. Az izgalomtól belekapott a fájás a szívébe... összeszorította a fogát. le­tette az aknát a gödör fe­nekére. Határozott mozdu­lattal levágta a bicskájával a gyújtózslnór végéről a szi­getelést, és bekötötte az aknába. Kijött a gödörből és betemette az aknát föld­del... Elővette a gyufásdobozt. Nagy nyugalommal előhúzott belőle egy szál gyufát. Meg­gyújtotta, és odatartotta a gyújtózsinór végéhez... A zsinór égni, sisteregni kez­dett, de Lám várt még két másodpercet, hogy meggyő­ződjön a biztos égésről, hogy tova fut-e a gyújtózsi­nórban a tűz. És ebben az idegfeszítő pillanatban Lám még egyszer végignézett az út közepébe fúródott ször­nyűséges bombán. No, te torzszülött, te hivatlan „amerikai vendég”, ütött az utolsó órád, gondolta Lám. Most már futás, hogy minél messzebb kerülj innen, hi­szen pár perc múlva képes lenne sallangokra tépni mil­lió szilánkjával. Futott, köz­ben dörmögött az orra alatt: egy perc múlva már elját- szottad kisded játékodat. Úgy bizony, bomba. Bonyolult do­log elbánni veled, de nem lehetetlen... Mire kimászott a fedezék­ből, ismét ünnepi csend uralta az erdőt, a mezőt Tettéhez elsőnek Hoa gratu Iáit Fordította: Sigér Imre Az Országos Filharmónia az 1972/73. évadban Nyíregy­házán gazdag programot ígért. A nagyzenekari bérleti sorozat öt hangversenyből áll, amelyet a Móricz Zsigmönd Színházban rendeznek. 1972. október 30-án a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar Szabó László vezényletével Prokofjev klasszikus szimfó­niáját, Dvorzsák hegedűver­senyét, Mendelssohn A-dúr (olasz) szimfóniáját és Ravel Spanyol rapszódiáját adja elő. December 4-én a Budapesti Filharmóniai Társaság zene­karát Kóródi András vezény­li. Közreműködik: Kálmár Magda, Szirmai Márta, Réti József, Gregor .József és a Debreceni Kodály-kórus. Mű­sorukon Mozart-művek sze­repelnek. Januárban rangos vendéget fogadunk Carlo Zecchi (Olaszország) szemé­lyében, aki a Miskolci Szim­fonikus Zenekart vezényli. Haydn D-dúr szimfóniáját adják elő. Nagy örömünkre szolgál, hogy a márciusban, több mint egyéves szünet után a Szabol­csi Szimfonikusok ismét kö­zönség elé lépnek. Az együt­test Nagy Ferenc vendégkar­mester vezényli. Közreműkö­dik Zempléni Kornél (zon­gora). Műsorukon Szabó Fe­renc Lírai szvitje, Dvorzsák Üj világ szimfóniája és a ritkán hallott Liszt Haláltán­ca szerepel. A bérleti soro­zatot áprilisban a Szabolcsi Szimfonikusok zárják, ami­kor Glu-rk: Iphigenia Aulis­ban — nyitány, Mozart: Esz- dúr simfonie concentante, K. 364. és Beethoven I. szimfó­niája hangzik fel. Közremű­ködik : Kovács Dénes (hege­dű) és Mauthner Anna (mély­hegedű), vezényel: Pál Ta­más. A főiskolai hallgatók részé­re a tanárképző főiskolán ebben az évben először ren­deznek kamarabérleti hang­versenysorozatot. Novem­berben Réti József dalestje, decemberben Antal István zongoraestje, februárban a Filharmóniai Fúvósötös hang­versenye, áprilisban Kertész KÉPZŐMŰVÉSZEINK VÁZLATKÖNYVÉBŐL. ŰJ ÉS RÉGI HÁZAK TALÁLKOZÁSA. (KRUTILLA ^ JÓZSEF RAJZA) Aragon: A SZERELEM NEM PUSZTA SZÓ 75 évvel ezelőtt született Louis Aragon, a szocialista irodalom egyik nagy úttörője és élő klasszikusa. Mikor rám leltél olyan voltam mint kivetett kavics a parton Mint valami fura dolog amit senki se tud mire tartson Mint régi szeksztánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagál.i Mint köd amely kéretlenül az ablakba ül s be-beszáll Mint mások-hagyta zűrzavar egy szállodai szobasarokban Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapirokban Mint potyautas aki a vonatlépcsőn kuporog Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából Mint lázálom mely a börtön homályában sehogy se oszol Mint a madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján Mint egy kocsi amit sorsára bíztak állva az utcán Mint egy eltépett levél mely a szél szárnyán tovaszáll Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár Mint réveteg tekintete annak aki érzi messzire tévedt Mint poggyász amit a megőrzőben ottfeledének Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol Mint a seb amin a villám a fába s a szívbe hatol — Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengereken Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem Mint elcsatangolt ló amely inna s a mocsár körül ődöng Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott Úgy leltél rám te az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli Mint egy régvolt emberre aki zajjal s haraggal telidesteli Somlyó György fordítása Lajos zongoraestje és május­ban a Bartók vonósnégyes hangversenye szerepel a mű­sorban. Korlátozott számban a nagyközönség részére is le­hetőség van ezeket a hang­versenyeket látogatni. A középiskolás tanulók ré­szére ismét négy hangver­senyből álló sorozat indul. Az első hangversenyen Lász­ló Margit, Eszenyi Irma, Sza­bó Miklós és Sebestyén Sán­dor Verdi-operarészleteket adnak elő. A decemberi má­sodik hangversenyen a Deb­receni Kodály-kórus lép fel. Februárban Schubert kama­raműveit és dalait halljuk, végül a márciusi utolsó hangversenyen a Postás Szim­fonikus Zenekar Mozart-mű- veket ad elő Vasady-Balogh Lajos vezényletével. Az általános iskolások bér­lete is bővül. Ebben az év­ben négy hangversenyt halla­nak. A műsoruk kapcsolódik a tananyaghoz. Neves előadó- művészek lépnek fel ebben a műsorban is. Kovács László Művésztelep A művésztelep szóról elő­ször a leghíresebbek — a szentendrei, a hódmezővásár­helyi — jutnak eszünkbe. Ezeknek a mintájára néhány éve megyénk is csatlakozott a kép”* művészeti alkotótábo­rok rendezéséhez, azzal a különbséggel, hogy a művé­szek a megyei táborokban csupán néhány hetet töltenek el, s a szabolcsi ihletésre született művekből egyet* egyet itthagynak ajándékba. Nevezzük akár művészte­lepnek, akár alkotótábornak, egy a fontos — a végered­mény, az, hogy milyen célt érnek el vele. Az ezeh a nyá­ron először rendezett tisza- dobi művésztelep céljai közül elsőként azt emelhetjük ’j, hogy az egykori And „ v kastély festői környezet m született művekkel, a művé­szi alkotómunkával a kastély mostani lakóinak, a gyermek- város gyermekeinek ízlését, esztétikai érzékét formál*ák. Az ajándékba hagyott művek pedig — amelyek már a gyer­mekváros tulajdonában van­nak — azt igazolják, hogy ér­demes volt és érdemes lesz jövőre i^ itt rendezni hasonló alkotótábort. Két hétre hívtak meg mű­vészeket az ország különböző részeiről. Rumi Attila Nagy­atádról, Varga István J*--'Se­rényből, Csont István r- böl, Fodor István Kisvár ról érkezett, s a művésztelep ven­dége volt Kovács István költő és Bugya István tiszadobi neve­lő, akinek képzőművészeti munkáit a gyermekvárosnak ajándékozott művekkel együtt zsűrizte az elmúlt napokban a Népművelési Intézet művé­szeti zsűrije. Rumi Attila Dózsa-szobrát a gyermekváros főbejáratá­nak előterében helyezték el, ugyanott kapott helyet Csont István grafikája is. Egy *a- és egy mészkőszobor — szvi­tén ajándék — még elhelye­zésre vár. Ezen a zsűrizésen döntöttek arról is, hogy a ti­szadobi Bugya István, a nagykállói Szabó Tibor, kép­zőművészeti munkáiból, va­lamint a Tiszadobon élő Strausz István fafaragásai­ból melyek szerepelhetnek ki­állításon. Bugya István 16 festményét, Szabó Tibor 24 grafikáját és festményét, Strausz István 16 szobrát fo­gadta el a zsűri. Ezeket a munkákat október 8-tól ván­dorkiállításon mutatják be előbb Nagykállóban, majd a nagykállói járás tanygvilágá- ban, ezt követően Budapesten a Fiatal Művészek Klubjában, s a tervek szerint Nyírbátor­ban és Nyíregyházán. (baraksó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom