Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám

«ft«*» séűf ToTäo ÖKTODcT änXu süöPf-wserfascsssM» ». nfcfet GAZDASÁGI JEGYZETEK« A gépesített anyagmozgatás jelentősége Alig múlt tíz év«, hogy az ÉRDÉRT Vállalat Máté­szalkán is átvette az akkor még csak elsődleges fafel­dolgozással foglalkozó fate­lepet. Egy évtized nem nagy idő, de lényegében ez az az időszak, amelyben a gépesí­tés döntő mértékben gazda­sági tényezővé vált a válla­lat gyáregységének életében. Igaz, ez a fejlődés nem volt egyenletes, hiszen az 1961. január elsejei fuzionálás után csupán a hatvanas évek közepe táján kezdődtek a nagyobb mértékű gépbe­szerzések. A mai, mintegy 23 milliós értékű géppark ismeretében szinte megmo­solyogni való az a mintegy egymilliós érték, ami a nyilvántartásban akkor sze­repelt. A kezdeti szakaszban tu­lajdonképpen minden anyag- mozgatást kézi erővel végez, tek. A vagonok ki-berako­dásától kezdve a belső anyagmozgatásig. Munka­erőben nem volt hiány, s ez csak elősegítette a ha­gyományos módszerek ma­radását. Ezerötszáz emberrel 130 milliós érték elérése még így sem volt elhanyagolható gazdasági tényező. Néhány jellemző szám: kezdetben a telep évente 130—140 ezer köbméter fát fogadott és csak elsődleges feldolgozást végeztek. A ter­melési érték 130 millió fo­rint volt. Ma évente 220 ezer köbméter a terv, mely­nek felét másodlagosan dol­gozzák fel és a termelési érték 300 millió forint. En­nek ellenére a létszámot 1500-ról kilencszázra csök­kenthették. Mindez elbocsátás nélkül ment végbe, hiszen a probléma éppen az volt, hogy erre a nehéz fizikai munkára egyre kevesebben jelentkeztek. A gépesítés folyamán vá­sárolt eszközök — bakdaruk, panteldaruk, targoncák, Ze- torok — elsősorban a nehéz anyagmozgatás megkönnyí. tését segítették elő. A keret­fűrészgépek, faragógépek, szalagfűrészek és a darabo­láshoz használt elektromos láncfűrészek pedig a terme­lőkapacitás növekedését. a termelési érték növekedését. S mindezeknek a gépeknek együttes értéke jelenleg 23 millió forint. Még duplája sincs annak, amelyet a ko­rábbi és jelenlegi létszám közötti különbözetnek mun­kabérként évente ki kellene fizetni. Arról nem is beszél­ve, hogy a termelési érték is azóta 170 millió forinttal lett nagyobb évente. Azt már elérték, hogy a vagonok kirakása teljesen gépi erővel történik. A be­rakás azonban még csak 70 százalékos, bár a páternosz- terek segítségével a fenn­maradó 30 százalék is félig gépesített. További feladat még a belső anyagmozgatás átszervezése. Ugyanis nem­csak a szűkén vett vállalati, hanem országos érdek is, hogy az egyre jelentősebb mennyiségű, szovjet import­ból származó faárut itt, a határ mentén dolgozzák fel maximálisan. Ennek érdeké­ben került sor tavaly egy újabb, 110 méter fesztávú futódaru építésére, amely két iparvágányt fog be és az egész rönktelepen elvégzi majd az anyagmozgatást. A tízmilliós beruházással épü­lő, nagy teljesítményű mám. mutdaru ez év végén készül el. Tízmillió forint nagy ösz- szeg. Mégis megéri a befek­tetést, hiszen megoldja a kimenő és bejövő vagonok rakodását, kiszolgál két fűrészüzemet, és elvégzi a rönktelep teljes anyagmoz­gatását. Az anyagmozgatást végző dolgozók munkája is megkönnyebbül. Annak el­lenére, hogy a jelenlegi 25 dolgozó helyett itt már csak tízre lesz szükség, tízet más, könnyebb munkaterületre helyeznek majd át. A belső anyagmozgatás folyamatos gépesítése továb­bi termelékenységnövekedést is jelent. A terv jövőre ugyanis már — anélkül, hogy a létszám lényegében növekedne — a negyedmillió köbméter fa fogadása. S mi­után ezenbelül a nyersanyag másodlagos feldolgozása Is fokozódik — több, értéke­sebb fűrészáru készül — a termelési érték is tovább növekszik a szálkái fatele­pen. így válik előnyére a nép. gazdaságnak is a vállalat által a gépesítésre fordított törekvése, s térül meg rövid időn belül kamatostól. Tóth Árpád Szocialista brigádok a tsz-ekben A Nyírségi Tsz-ek Területi Szövetsége társadalmi és ön- kormányzati bizottsága érté­kelte a szocialista brigád­mozgalmat. A bizottság ab­ból az elvből indul ki, hogy a szocialista munkaverseny érdekében egyik legfonto­sabb tennivaló, a célok he­lyes kitűzése. Különösen értékes a tsz- ekben a fiatalok és a nők kezdeményező szerepe. Nem véletlen, hogy a szocialista brigádok nagy része fiatalok kollektívái. Ók érzik legjob­ban annak szükségét, hogy új módon dolgozzanak, él­jenek. Megvan a lehetőség szakmai ismeretük bővítésé­re, általános műveltségük növelésére. A szövetséghez tartozó szövetkezetekben 1970-ben 41 brigád versenyzett a szo­cialista cím elnyeréséért. E kívánsága 22 brigádnak tel­jesült. 1971-ben már 72 bri­gád indult a versenyben, s 56 nyerte el a megtisztelő címet és kapta meg a vele járó kitüntetést, jutalmat. Idén 72 brigád tűzte célul a szövetség területén, a szo­cialista cím elnyerését, il­letve megtartását. E brigá­dok tagjainak száma csak­nem kétezer (pontosan 1918 fő). A nőtagok száma 738. a kimondottan ifjúsági bri­gádoké 34, ötszáztizenhárom fővel. A szocialista munkaver­senyek -szervezése főleg azokban a gazdaságokban eredményes, amelyek komo­lyan és segítő szándékkal foglalkoznak a mozgalom­mal. A nagykállói Virágzó Föld Tsz-ben 1970-ben 10 a következő évben 17 brigád után, idén 30 brigád 334 tag­ja vetélkedik a szocialista cím elnyeréséért. Hasonlóan kedvező a helyzet a másik nagykállói tsz-ben, a Zöld Mezőben, ahol háromról nyolcra növekedett a szo­cialista címet akaró brigá­dok száma. A nyírbogáti Rákóczi Tsz-ben hét ilyen brigád van. Jók az eredmé­nyek még a nyírlugosi Sza­badság, jármi Alkotmány, napkori Kossuth, baktaló- rántházi Úttörő és a kálló- semjéni Uj Élet Tsz-ben. A kidolgozott versenyfel­tételek, az üzemek sajátos­ságainak általában megfele­lők. Ezekben főképp minő­ségi munka, tervek túltelje­sítése és tanulás szerepelnek. A nagykállói Zöld Mező Tsz növényvédő brigádja vállal­ta, hogy a korábbi 5 napos gyümölcspermetezési ciklust 3 napra csökkenti. A nyír- meggyesi Petőfi Tsz kerté­szeti ifjúsági brigád mini­den tagja betanított, illetve szakmunkás-bizonyítványt szerez. A nyírlugosi Szabad­ság Tsz szocialista címéit dolgozó brigádjai vállalták, az idős, munkaképtelen tsz- tagok háztáji földjét meg­művelik, a termést betaka­rítják. Vannak szövetkezetek, ahol a gazdasági eredmé­nyek aránylag jók. de a versenymozgalom nem kö­veti azt. Hivatkoznak egy sor tarthatatlan okra. Töb­bek közt arra, hogy a ver­senyértékelés nálftk megold­hatatlan (?). Az a vélemény, szemléletbeni probléma van az ilyen közös gazdaságok­nál. Ezeket kell a szövetség­nek jobban segíteni. ■ Asztalos Bálint Falusi mesterek között Jegyzetek a nagykállói Zöld Mező Tsz javítóműhelyéről Munkás-e például a terme­lőszövetkezetek műhelyének lakatosa, gépszerelője, esz­tergályosa? A szakember, akivel a fenti kis beszélgetést folytat­tam, akkor vállat vont. „A dolgozó csak a nagyüzemben alakulhat igazán munkássá.” Az alábbi megfigyelésekkel tulajdonképpen a vitát sze­retném folytatni. A nagykál­lói állomás mögötti termelő­szövetkezeti javítóműhely embereivel beszéltem, Bihari Pállal, Csánvi Andrással és nyolcfőnyi szocialista bri­gádjukkal. Szerintem ugyanis ők mun­kások, a javából. Kaland a rozsdatemetőben A javítóműhely előtti kertben beszélgettünk, fel­váltva, mert azért a munka sem szünetelhetett. Sőt, úgy is volt, hogy valami sürgős tennivaló miatt abba kellett hagyni a beszélgetést. Csányi Andrással kezdtük, aki kétféleképpen is korel­nök az Április 4. brigádban. Egyrészt az ő 34 événél nincs idősebb tagja a munkacsapat­nak. Másrészt nyolcuk közül ő van itt legrégebben. „Már” két esztendeje. Nem akar bántani senkit, de amikor megérkezett és valami alkatrészt keresve vé­gigkutatta az udvart, az el­dobott vasak rozsdatemetőjét, elszömyedt. Nemcsak még jól használható alkatrészek egész sorát találta meg, hanem egészen használható, illetve nem is túlságosan sok mun­kával még használhatóvá te­hető gépeket. így kezdődött" Alaposabban szétnézett. Ak­kor látta csak, hogy a mű­hely és környéke majd össze- dül a rengeteg kidobott gép­től, alkatrésztől. Selejtezni, válogatni kezdett;-társakat is hívott hozzá. És azóta a brigád megbecsült megtakarí­tója minden második forint­nak, amit szövetkezetük gé­pesítésre költ. Legutóbb meg­kapták azt egy vezetői be­számolóban: „velük kezdődik és velük végződik a terme­lés.” M u n kásssem ni el Nem lényegtelen, mi tette alkalmassá Csányi András szemét arra, hogy meglássa, amit észrevett? Az első inasévek talán, az Óbudai Hajógyárban, ahol jól kitanulta a géplakatos szakma minden fortélyát? Le­het. De az is lehet, hogy a pápai esztendők, amikor le­tette a mezőgazdasági gé­pészvizsgát. És — mintha egy tudatosan a jövő hivatására készülő régi céhlegény ván­doréveiről hallanék — nyil­vánvaló, hogy a MEZÖGÉP- nél töltött esztendők is, ahol „nagyüzemi” szinten bújhat­ta végig ugyanezeket a gépe­ket, százával, részfeladatokat megoldva. amely gépeknek most felelősen irányítja a ja­vítását. Vajon megszűnt üzemi munkás lenni, amikor haza­jött, a falujába, a szövetke­zetébe, a családja közös gaz­daságába, a felesége mellé? Aligha. Ilyeneket tud monda­ni: „Az is baj, hogy néhány mezőgazdasági gépgyártó üzem ugyanannak a gép­konstrukciónak csak a ló­erőszámát növeli, nagyobb teljesítményű motort tesz be­le. De a munkavégző részben változatlanul hagyja az egy­kor kisebb lóerejű gépekhez méretezett alkatrészeket. Csoda-e, ha sorban eltörnek. Főleg a perselyek, csapágyak, az erőt leginkább viselő ré­szek. És ha legalább elegen­dő pótalkatrészt gyártanának helyettük.” Mintha csak a szavát akar­nák igazolni, akkor jött oda fejét vakarva a brigád két fiatal tagja — pontosabban a két legfiatalabb. Kivettek egy törött perselyt. Megcsinálták, nem fér be. A brigádfőnök megmagyarázza, hol válogas­sanak a méretekből, Sorba van rakva. A két fiú szeme felcsillan. Értik már. A művezető utánuk néz, apai mosollyal: — Szeretem bennük, hogy kedvelik a változatos mun­kát, a töprengést, a mindig új problémát. Itt megtehetik. Őket már aligha lehet valami szalag mellé tenni. A brigád története egysze­rű. Két héttel a rozsdateme­tőbeli kaland után érkezett a másik „öreg”, a 33 éves Nagy Sándor. Aztán Hidasi Mihály és Asztalos János. Csupa olyan típus. akinek röttzife ez az ezermesterkedés. El­jött az újítások korszak? is. (Bár Nagy Sándor finoman megjegyzi, hogy itt, majdnem minden munka újítás.) Sem nézik az- órái... A termelőszövetkezel nem sajnálja tőlük a jó fizetést Viszont ők sem nézik az órát, amikor még sürgős tenniva­ló van a műhelyben, amikor csak egyetlen gép is básodik munka közben és le­áll. Amikor már a két lelkes szemű fiatal, Tóth Tibor és Tömpe Károly elmennek, csendesen megjegyzik, hogy egy kicsit „sem üzemben, sem falun” nem érzik még magukat. Hiányzik a szak- szervezet, még nem szoktak hozzá a szövetkezeti de­mokrácia belső életéhez elég­gé. De az életüket ide kötöt­ték. Jelentkeztek kombáj- nosnak, amikor szükség volt rájuk. Segítettek a szomszé­dos termelőszövetkezeteknek a nehéz munkákat idejében befejezni. Kár is kérdezni őket, hogy „jámak-e” együtt. Hiszen korán reggeltől késő estig egvütt vannak. De azért örültek a jutalom au­tóbusz-kirándulásnak. Két év alatt teljesen ű? emberekkel telt meg a mű­hely. Azt hiszem, más érte­lemben is új emberek. Gesztelyi Nagy Zónán KORSZERŰ BERENDEZÉST SZERELNEK a Kisvár* dai Szeszipari Vállalat demecseri vitális glutin üzemében* Képen: Szabó László és Hajnal Gábor a szeparátoregység kapcsolóberendezésén dolgozik. (Hammel József felvételei Heinrich Böll: Különös mesterség Mikor a foglalkozásom után érdeklődnek, mindig eltörpü­lök, elvörösödök, dadogok. Dadogok. Én. akit mindenki magabiztosnak ismer. Irigy­kedem mindazért az egysze­rűségért, amellyel a könyve­lők, a fodrászok, az írók be­szélnek a foglalkozásukról. Az ő mesterségük magáért be­szél, mert ezek mindenkinek ismerősek, és mindenféle fel­világosítás felesleges. Nekem meg arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozásom, azt kell fe­lelnem, hogy: én nevetek. Ez akkora őszinteség viszont, hogy további kíváncsiskodás- ra ad okot. „Hogy-hogy, hát ezzel is lehet kenyeret keres­ni?” Ha őszinte akarok len­ni, akkor erre is igenlő vá­laszt kell adnom. Megjelent az .,izvesztyi' a” 1964. IX. 13-i számában. (A Svéd Akadémia Nó-. »el-díj Bizottsága Heinrich Böll haladó nyugat-német írónak ítélte oda az idei Nobel-díjat. írását ez alka­lomból közöljük.) Én valóban nevetéssel ke­resem a pénzt, s ráadásul nem is valami rosszul, mert az én nevetésem, — üzleti nyelven szólva — nagy ke­resletnek örvend. Én — a mesterségem ügyes és ta­pasztalt művelője vagyok: senki sem képes külön­bül nevetni nálam és senki sem rendelkezik a ne­vetés olyan széles skálájú ár­nyalataival, mint én. Hogy minden kellemetlen­séget elkerüljek, azonnal be­vallom, sokáig voltam szí­nész, de olyan gyenge a mi­mikám, a szónoki tehetségem is oly szegényes, hogy mint színész magam sem vettem komolyan magamat. De az igazságot, azt szeretem. Ez az igazság abban van, hogy ne­vetni viszont tudok. Én nem bohóc és nem komikus va­gyok. Nem is törekszem rá, hogy megnevettessem a kö­zönséget. Én magam a vidám­ságot mutatom be. Nevetek úgy, mint egy római imperá- tor, mint egy félénk érettsé­giző diák. A XVII. század ne­vetése nekem éppoly egysze­rű, mint a tizenkilencedik századé. És ha szükséges, tu­dok nevetni minden egyes kor és rend nevetésének összes hangszinén. Nekem ez olyan könnyen jön, mint másnak — csizmát készíteni. A mellemben rejtőzik Ame­rika nevetése, Afri­ka nevetése, a fehérek és feketék, a sárgák és vörösek nevetése. Megfelelő fizeté­sért én kész vagyok mindezt ismételni; természetesen a rendező utasítása szerint. Pótolhatatlanul nevetek. Nevetek gramofonlemezről magnetofonszalagokról, s a rádióadásokban. Nevetek szo­morúan, hivatalosan, hiszté­rikusan, nevetek úgy mint a villamoskalauz, meg úgy, mint a kezdő elárusítónő. Ne­vetek úgy, ahogy nevetnek este és reggel; nevetek úgy, mint nevetnek éjjel, vagy hajnalban; szóval ahol és ahogyan kell nevetni, én ott és úgy nevetek. Elhihetik nekem, hogy ez a foglalkozás nem is a leg­könnyebbek közül való, an­nál is inkább, hogy én — és ez az én sajátos tulajdonsá­gom, — ragályosan tudok nevetni. Éppen ezért a színpadon má­sod-, harmadrendű komiku­sok nélkülözhetetlen partne­reként jelenek meg, akik jo­gosan félnek tréfáik, ‘"'kerte- lensége miatt. F > atom majdnem egész este abban merül ki, hogy a varieté kü­lönféle műsorait végigülöm; megjátszva a klakőr szerepét — és ragályosan mindenkit magammal ragadóan nevetek a program leggyengébb pont­jain. Ez a munka viszont óriási pontosságot követel. Az én szabad feltartóztathatatlan ne­vetésemnek abban a pillanat­ban kell felhangzani, amikor a műsorban elő van írva. Sem egy másodperccel később, sem egy másodperccel hamarabb. De amikor nevetek, akkor a nézőkön, rám nézve, akaratla­nul is névetés vesz erőt, és a leglehetetlenebb helyzet, a leggyengébb tréfa is meg van mentve. Ezután holtfáradtan von­szolom magam a ruhatárhoz, belebúvok a felöltőmbe és in­dulok haza. Boldog vagyok, végre egy szabad este. Otthon azonban vár egy távirat: „Ne­vetést kérünk halaszthatatla­nul. Felvétel kedden.” És íme oda egy óráig, visz- sza pedig a másikig lötyögök a fülledt kocsiban és átko­zom a sorsot. Tökéletesen érthető, hogy ha nem dolgozom, — és a szabadságom ideje alatt — igen kevés alkalommal kere­kedik kedvem nevetni. Az állatgondozó örül, ha elfelej­ti a teheneket, a kőműves örül. ha nem kell a mészre gondolni, otthon az asztalos ajtaja rosszul zár, és a fiókok nehezen járnak. A cukrászok a sós uborkát szeretik, a mé­szárosok pedig az édességet, a pékek a kolbászt részesítik előnyben. A torreádorok sza­bad idejükben galambot te­nyésztenek, a bokszolok elsó- padnak, ha egy gyerek beveri az orrát. És ezekben a dolgokban én nem látok semmi nevetsége­set, mert a színpadon kívül én sem nevetek. Reménytelenül komoly ember vagyok, és a környezetem valószínű nem is alaptalanul pesszimistának tart. Házasságunk első éveiben a feleségem is azzal korholt, hogy: „Mosolyogj már néha.” De később megértette, hogy ezt én képtelen vagyok csi­nálni. Boldog vagyok, ha a színpadi nevetés után pi­hentethetem fáradt arcizmai­mat. Boldog vagyok, ha a hi­vatalos vidámságot közvetlen világfájdalomra változik ro a tóm. Sőt, mások nevetésére izga tott leszek, mert ez saját fog­lalkozásomat juttatja eszem­be. Ä feleségemmel békésen és csendesen élünk, az évek fo­lyamán ő is leszokott a neve­tésről; bár időnként el-elka- pok az arcán egy halvány mosolyt és akkor én is szintén vele mosolygok. Egymással is majdnem suttogva beszé­lünk, mert nekem állandóan a fülemben zakatol a varieté és a filmstúdiók zaja. Azok az emberek, akik csak távolról ismernek, zárkózottnak tar­tanak. Lehetséges, hogy való­ban zárkózottá váltam attól, hogy feltűnően sokat kell ne­vetésre késztetni a számat. így, ilyen majdnem meg­dermedt álarc mögött éltem le egész életerhet. És csak igen ritkán engedtem meg magamnak egy-egy mosolyt, sokszor magamtól is megkér­dezve, hogy mosolyogtam-e én egyszer is az életben. Azt gondolom nem. Különben az idősebb fivé­reim és nővéreim is azt állít­ják, hogy mindig komoly gyerek voltam. Tehát ezek szerint képes vagyok nevetni, a nevetés­skála minden hangszínén, de a saját nevetésem még sona- i°m hallottam. Fordította Sigér Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom