Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

8. oldal

RELET-MAGYARORSZAG - VASÁRNAPI MELLÉKLET

1972. augusztus IS.

Irodalmi titkok

A ház, ahol a

Lombos fák vették körül a sétányt, s a magasból az Er- zsébet-hídra nyílt kilátás. A padokon minden hely foglalt volt, de senki sem zavarta a fiút és a lányt. Árnyékban ültek. A lányon tarka selyemszoknya volt, a fiú szürke iltönyt viselt, de meleg szé' járt és a pad támlájára te,' ?tte a zakóját. A lány mi-duntalan mocorgott, a fiú kéri tlenül nézte. Papírzacskót vett ki a zsebéből.

— Kérsz ^ — kérdezte.

— Praliné? — húzta el a száját a lány, aztán mégis ve^t belője. Lenézett a folyóra.

— Nézd, de szép hajó! Biztosan üdülőket visz — mondta

A fiú bólintott.

— Sohasem voltunk még hajókiránduláson. El kellene mf-pni — mondta a lány és hátradőlt a padom

A fiú eltette a papírzacskót— Jókor jut eszedbe... — mondta.

A lány szomorúan nézett.

— Nem olyan rég még örültél, ha hívtalak. Ha...

A fiú közbevágott.-r- Ennek vége. Tudhatod.

A lány ismét a híd felé nézett.

— Elmehetnénk a Balatonra is...

— Az idén Lengyelországba megyek. Majd ő elvisz — mondta a fiú.

— A Mátrába akar menni. Vele még sokat nyaralhatok, ha... — szólt elgondolkozva a lány.

— Legjobb lenne megmondani neki.

— Ráérek...

— Nem várhatsz. Ha az

anyakönyvvezető előtt derül ki a dolog, kész a botrány! És később is válóok. »

— Ó, Te vagy a megtestesült jóakarat. A féltő gondoskodás. Ezt a faramuci helyzetet... hogy pont veled kell megtárgyalnom.,. Akkor bezzeg nem féltettél... — kacagott fel idegesen a lány.'o

— Ha már kitüntettél a bizalmaddal- Ha már felkerestél-- — nézett rá a fiú.

— Kitüntettelek... Ha már kitüntettelek! Meg kell pukkadni! Ezt mondod azok után?... Még hogy kitüntette-- lek... Hát neked ez nem természetes?! — kérdezte a lány.

_ Végül is neked kell megoldani, a te ügyed, —mondta a fiú.,

— Neked már semmi közöd hozzám!... Te nem ígértél semmit! És különben is neked ezt a tésztát nem tudtam volna beadni, igaz? Felesleges is lett volna. Mindig mindent tudtál. Hát akkor most légy okos! — támadt rá a lány.

— Más megoldás nincs. Meg kell mondani neki.

— És ha elmegy?! Ha többé látni se akar? A szülei is szeretnek. Meglepődnek alaposan!

— A fiúra kell bízni! Majd & elintézi velük. Minél tovább hallgatsz, annál kellemetlenebb — érvelt a fiú.

A lány a földre nézett.

— Jé, kisnyúl! — kiáltott fel.

A nyuszi ott Hit a pad alatt. A fiú lehajolt érte, aztán mást gondolt.

Azt kell mondanod, hogy rostéi ted a dolgot. Nem akartad elveszíteni.

A nyuszi odébb ugrott és leült a fűbe. A lány odanézett.

— Ha ez olyan egyszerű lenne.. És az a másik dolog, amit neked köszönhetek?

— Nem nekem. Magadnak és az orvosnak! — tiltakozott a fiú.

— Miattad tettem. „Ó drágám, roppant könnyű kis műtét. Észre sem fogod venni és minden rendben lesz”... Rendben hát! Csak éppen... — kacagott fel hisztérikusan a lány.

— Nem akartam, hogy apa nélkül... Az elején is tudtad... Megtetted te ezt már máskor is — mondta a fiű.

Mögöttük sírás hallatszott.

Egy tíz év körüli kislány futott hozzájuk.

— A nyuszim!/ Bácsi! A nyuszikám. Nem látták a nyuszikámat ír- kiáltozta ijedten.

A lány a bokrok felé intett.

— Erre szaladt! Itt ugyan nem találod meg. Már > lemondhatsz róla — mondta.

A gyerek hangosabban zokogott.

— Kihoztam... hogy a szabadban legyen... hogy ehessen friss füvet., és most... elszökött! Nagyon kikapok otthon. — Vékony, sápadt arcú kislány volt, kék szalaggal a hajában. A fiú magához vonta és megsimogatta a fejét.

— Ó, te kis butuska! Hogy engedhettél el itt egy nyuszit? Most már késő. Ne sírj!

A kislány a fiú térdébe kapaszkodott.

— Bácsi! Segítsen... megkeresni. Nagyon... kikapok — hüppögte.

A fiú az ölébe emelte és a zsebébe nyúlt a tárcájáért. Egy százast vett ki belőle.

— Nesze! Fogd. Vidd haza és mondd meg, hogy p nyúl elveszett, de kaptál pénzt és veszel majd másikat. Tényleg, mennyibe kerül egy nyúl? — kérdezte a lányt.

A kislány összehajtogatta a pénzt és a köténykéje zsebébe tette.

— Ez jellemző rád! Ilyen kisnyulat egy húszasért kapni — mondta a lány.

— Mindegy. A többin vegyél csokit — mindta a fiú a kislánynak. Az még mind'V hüppögött.

— Most jut eszembe, van nálam finom édesség — mosolygott rá és odaadta neki a

pralinét.

— Most már ne sírj!

— Azt mondd, hogy eladtad a nyulat. Még meg is dicsérnek érte — mondta neki a lány.- A kislány abbahagyta a sírást, leszállt a fiú öléből és elindult. Többször visszanézett, integetett is nekik.

A fiú visszaintett.

— Én adjak neked tippeket!? — nevetett a lányra. — De legjobb, ha nem variálsz. Meg kell mondani az igazságot. Ha szeret, meg fogja érteni, afelől nem kell aggódnod.

A lány felcsattant.

— És én még számítottam rád! Hogy majd kitalálsz valami okosat. Szóval álljak elébe és azt mondjam: „Kedves Jenő! Négy hónapon keresztül elfelejtettem megmondani, hogy én tulajdonképpen elvált asszony vagyok, már két éve. A férjem elkergetett, mert megcsaltam! Meg aztán az egyik szeretőm nem vigyázott és volt egy roppant könnyű kis műtétem, soha többé nem lehet gyerekem. Legalábbis nagyon valószínű!”

Szóval ezt mondjam?! — kacagott fel gúnyosan.

Meglehet, nem is különös történet, ahogy ma látom. Szívesen elmondom magának minden álszemérem nélkül.

Dehogynem voltam szerelmes! Nagyon is szerelmes voltam. Kurta szoknyás polgárista lányka koromban az voltam már, otthon, a városkámban.

Magának mindegy a neve. Rudinak hívták különben, és a legcsinosabb fiú volt a városban.

Nagyon téved, hogyha úgy gondolja, hogy csak nekem tetszett. Mert bizonyára azon fordult meg, hogy ma nem vagyok a felesége, hogy nagyon is elkényeztették és ez tette csélcs.appá és korhellyé őt.

Én is szép leány és jó parti voltam, ö elbizakodott volt, s én sem egészen szeszélymentes, így történt, hogy összevesztünk. Aztán makacsak voltunk mind a ketten. Úgy viselkedtünk attól fogva, mint akik nem halunk utána egymásnak.

Persze, hogy valójában... De ez annyira százszor olvasott és hallott história, hogy

A fiú az asszony vállára tette a kezét.

— Tudom, hogy kínos. De túl kell esni rajta. És nyilván finomabban is elő lehet adni — mondta.

— Kint vagyok veled a vízből! Mindannyiótokka! kint voltam a vízből! Mindig csak magamra számíthattam — mondta az asszony.

A fiú a szemébe nézett.-T— Ne légy önző... És a? egyenes út a legjobb.

Az asszony odabújt hozzá.

Legszívesebben hagynám az egészet a fenébe és hozzád mennék. Te megértő vagy és mindent tudsz rólam.

^ fiú elkomorodott.

— Tudod, hogy vége! Fél éve vége.

Az asszony felsóhajtott.

— Kutya meleg van. Gyerünk sörözni, aztán táncoljunk egyet. Majd valahogy csak lesz — mondta.

— Mást se csináltunk, csak söröztünk és táncoltunk. Csoda, hogy csak három hónapig tartott?... — nézett rá a fiú.

Az asszony lehorgasztotta a fejét.

!— Na jól van. Ne szomor- kodj! Ezen már nem segíthetünk. Légy jókedvű —

mondta neki a fiú.

— Nagyon jókedvű vagyok! Nagyon-nagyon jókedvű vagyok. Itt ülök a huszonegy évemmel és nagyon jókedvű vagyok — mondta az asszony.

egészen magára bízhatom, ha elképzeli a részleteit.

A világ legtermészetesebb dolga volt, nemcsak szüleim, de mindenki nézete szerint, hogy nem volna nagy szerencse rábízni az életemet, afféle falu rosszára. Gondoljon, amire akar. Botrányokra férjes asszonyokkal és duhajkodásokra. Ez mind beletarto- tozik a dologb^ részéről.

Éppígy, ami szakításunkra következett, az sem hallatlan ritkaság.

Egy gyakornoka jött édesapámnak. Mit mondanék róla? Mit lehet mondani egy kifogástalan fiúról? Ez volt. Kedves, jó gyerek. Nyugodtan mondom, ma sem tudnék mást és különbet, akit nő élettársának választhat.

Budapesten, a Ferencvárosban a Thaly Kálmán utcából nyílik a Gát utca. Az utcának mindjárt az elején a 3. számú ház falát egy szép márványtábla díszíti ezzel a

felirattal:

E HÁZBAN SZÜLETETT 1905. április 11-én JÓZSEF ATTILA, . a magyar proletariátus nagy költője.

A felirat fölött a költő egy szép domborművű portréja, a jobb sarokban balra K F 63 jelzéssel.

Amint belépünk az egyemeletes házba, a kapu aljában egy fekete szám hirdeti, hogy ezt a házat 1891-ben építették. Maga az épület valójában ikerház a Gát utca 5. számú házzal, melynek el- .választó falát sok-sok évvel ezelőtt lebontották. Az udvar tele virággal: hortenzia, margaréta, paprikavirág. S ezzel a tobzódó virágerdővel az egyik földszinti udvari lakás ajtaja mellett egy újabb fehér mérványtábla van a falba illesztve, a következő felirattal :

ITT SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA 1905. április 11.

„...Hejh Burzsoá! Bejh

Proletár!

Én, József Attila, itt vagyok!”

Az, hogy az érzéseim talán kevésbé lázasak voltak irányában, mit jelent ez? Legjíen elég magának az egészhez, hogy egyszer csak, szinte észrevétlen, ott tartottunk, hogj’ megkéri a kezemet.

Itt kell kissé részletezni kezdenem az ügyeket.

Szegény fiú volt tudniillik. Már úgy értem, hogy semmi másra nem támaszkodhatott mint a fizetésére és hát egyg- lőre még elég messze volt, míg a gyakornokból arra juthatott volna, hogy minden más nélkül, illő helyzetet biztosít a számomra nevével.

Édesanyám már tudott a dologról, ö engedékeny, áldott lelkű teremtés volt. Ellenben nehezebbnek ígérkezett az ügy édesapámmal.

A József Attila-emlékszoba első és jelenlegi gondozója egy nagyon lelkes és nagyon rajongó idősebb asszony, özv. Zsíros Jánosné ny. műhely- vezető A ház legrégibb lakója, s a IX. kerületi tanács végrehajtó bizottságától ő kapott megbízást, hogy mint az emlékszoba gondnoknője, a kiállított tárgyakat rendben tartsa. Ö ezen túlmenőleg minden látogatás alkalmával külön kis előadáson ismerteti a nagy költő életrajzát, s a vele kapcsolatos eseményeket. Erről a rendkívül érdekes kis múzeumról — sajnos -r- a magyar vidék szinte nem is tud semmit. A fővárosból is elsősorban a lelkes fiatalok keresik fel József Attila szülőhelyét.

Beszélgettünk özv. Zsíros Jánosnéval a Ferencvárosnak erről a rendkívül fontos irodalomtörténeti emlékéről.

— Valójában mi, itteni lakosok a negyvenes évek elején még nem is tudtuk, hogy József Attila ebben a lakásban született — mondotta az emlékszoba gondnoknője. — 1945 nyarán egy nap nagy tömeg fordult be a Gát utcába. Főleg fiatalok voltak. Egy igen szép nő József Atti- la-verseket szavalt. Mint kiderült, az a nő József Jolán, a költő legidősebb nővére volt, aki egyben legkitűnőbb életrajzírója is. Ekkor még a lakást szegény emberek lakták, akiket abban a zűrzavaros időben nem tudtak más lakásba elhelyezni. De a tanács végrehajtó bizottsága nem mondott le arról a tervről, hogy itt a József család egykori lakásában egy kis múzeumot létesítsen. Ebből a munkából a költő másik nővére, József Etel és dr. Fehér Erzsébet múzeológus tevékenyen kivették a részüket. Sajnos, a régi bútorok már nem voltak meg, a szakadatlan költözködés közben részben tönkrementek, részben eladták. Annak idején József Áron, aki több országot bejárt, a katonáskodás után a fővárosban, a Gát utcában telepedett le. Innen járt a szomszédban — a Thaly Kálmán utcában — lévő Hutter és Lewer angol szappan^yártóba. ■

— A József család *az én emlékezetem szerint 8 ízben változtatott lakást a Gát utcában, ebben a kerületben pedig állítólag 15-ször cseréltek lakóhelyet. Amint a fényképek is mutatják, a költő édesanyja, Pőcze Borbála igen szép leány volt, de József Áron is daliás, jó kiállású ember lehetett. 1908- ban költöztek el a*Gát utca 3-ból, s megkezdődött a család vándorlása. A Gát utca 24. számú házban laktak Jóő — bár szeretném, ha enyhén értené — kissé zsarnok természetű volt. Főként pedig nagyon konok. Úgyhogy félőbb volt mindennél, ha az első kísérlet kudarcot valla- na nála. Mert ez mindent elronthatott végleg.

Most aztán ne nevessen ki. Hogy ilyenkor a gyöngéje felől szoktunk kerülni valakihez, s édesapámnál is erre vetemedtünk. Mégpedig én magam voltam, aki élni akartam egy véletlen adta jó alkalommal.

Apusnak, nem tagadhatom, eléggé szenvedélye ■ volt a kártya. No, annyira sohsem, hogy jelentős kötelességét mulasztotta volna miatta, vagy hát az anyagilag érzékeny veszteségekbe zúdította volna. Inkább egészségét féltettük, hogyha sűrűbben téri haza hajnalban, sőt reggel egyenest az irodába a kaszinóból.

Nem sejti már a kapcsola tot? Nos hát, amikor apusomnak afféle katzenjammeres napja volt, olyankor anyusom

KÉPZŐMŰVÉSZEINK VÁZLATKÖNYVÉBŐL: FÉRFIFEJ. (KRUTILLA JŐZSEF RAJZA).

Tersánszky /. /enö:

Az első

született

zsefék, amikor 1908 nyarán az apa eltűnt hazulról. Az elhagyott asszony magára maradt két lányával és kisfiával. Az a legenda, amit időközben József Áron eltűnése körül szőttek, . azóta szé tfoszlott. Erről senki nem beszél szívesen.

— De hadd említsek meg egy kedves epizódot, amely nemrégiben, július 8-án történt. Már jóval elmúlt délután 6 óra, az emlékszobát bezártam. Egyszer csak több tagból álló társaság jött be az udvarra. Egy kedves fiatalember, aki igen törten beszélte a magyar nyelvet, elmondotta, hogy a napokban jött át Nagyváradról Debrecenbe rokoni látogatásra. Itt tudta meg, hogy megvan az a szoba, ahol József Attila született. Ö lelkes rajongója a költőnek, akinek verseit magyar és román nyelven is ismeri. Arra kért, hogy mutassam meg neki az emlékszobát. Természetesen azonnal teljesítettem a kérését. A kis múzeum vendégkönyvébe mindjárt bele is írta a nevét: Keresztes Jenő, Nagyvárad. Megjegyzem, nemcsak az európai országokból, de a tengerentúlról is kapok látogatókat.

A továbbiakban nekünk is kinyitotta Zsírosné a József Attila-emlékszobát. A falakon fotókópiák, fényképek a nagy költő életéből. Ott van annak az első elemi iskolai bizonyítványnak a fotókópiája, melyet az öcsödi iskolában kapott a nevelőszülőkhöz kiadott kisfiú. Ez a bizonyítvány bizony igen gyenge. De van egy másik bizonyítvány is, melyet József Attila az 1916—17. iskolai év végén kapott az egyik budapesti polgári fiúiskolában. Eszerint csaknem minden tantárgyból jeles, szorgalma dicséretes. Egyébként ebben a tanévben egész tandíjmentes volt.

Talán a legmeghatóbb dokumentum egy bankbetétkönyv belső lapjának fotókópiája volt — 1916-ból. Az

akkor 11 éves József Attila előbb 4, majd utána 2, 3, 1, 2 koronát rakott be a bankba a csomagcipelésekből és hírlapárusításokból kapott ösz- szegekből. Ez a 12 korona volt egy 11 éves kisfiúnak anyagi bázisa, egész vagyona. Joggal írhatta utolsó versében: „Mióta éltem forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem.”

Hisszük, hogy ezek után a jövőben még többen, még lelkesebben fognak elzarándokolni a Gát utca 3. szám alatti József Attila-emlékmú- zeumba.

szelíd korholásaira, ő maga is engedékenyebb volt egy-mást belátni és persze ezeket a hangulatait én magam is sokszor kihasználtam, hogy erre-amarra megpuhítsam. Csitrilány koromtól fogva így tettem már ezt.

Ehhez még hozzá kell fűznöm, hogy a kaszinó a szomszédunkban volt és úgy jártam én is át bele, mint egyéb mindennapos helyre.

★

Hát egy nap valami fontos kiszállása volt apusnak. Kora reggel indulnia kellett kocsival, vidékre.

De előtte való este a kaszinóban névnapot, vagy talán évfordulói mulatságot tartottak a férfitagok, és tudtuk, hogy ez nem fejeződik be hamarabb a reggelnél.

Zoltánnak — ja! így hívták a gyakornokot, — neki kellett intézkednie az irodában, apus helyett. És apus a kiszállás miatt korábbra rendelte be őt.

Lukács Ferenc:

Kisnyúl a pad alatt