Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

1972. augusztus 13. KELET-MAGYARORSZÄG - VASÁRNAPI MELLÉKÚT 9. oldd Az Érdemes gyógyszerészasszony Elnéző mosollyal nyugtázza a riporter fantáziáját, aki a találkozásnál arra gondol: a gyógyszerészetet szenvedé­lyesen hivatásként, életcél­ként gyakorló négygyermekes asszony bizonyára kicsi kora óta, még a porban is patikust játszott. Gyógyszert kevert, kotyvasztott, s minden álma az volt, hogy egyszer ha nagy lesz, beül a szép tiszta, csillo­gó patikába. És gyógyírt fog osztogatni a betegeknek, akik egy életre hálásak lesznek... Valójában az élet nem min­dig ilypn utakat jelöl ki a hi­vatáshoz. A tiszavasvári gyógyszerészasszony, Kérészi Zoltánná tanár szeretett vol­na lenni. Az érettségi után szinte véletlenül egy ismerős szavai rajzolták ki előtte az eddig ismeretlen világot, amit úgy hívnak: patika. Az édes­apja ellenezte, hogy a gyógy­szerészi pályát válassza. Ta­lán az ellenkezés is közreját­szott a döntésnél. Az ember 18 éves korában nemcsak a világgal kezd ismerkedni, ön­magával is. Albérletben kezdték A döntés hamar megszüle­tett. A felvételi sikerült. El­kezdődött a folytonos, azóta is tartó tanulás. A gyógyszerész csakúgy, mint más hivatások munká­sa, az emberiség eddig meg­szerzett tudásán át kénytelen átrágni magát mint a mese­beli kásahegyen, hogy célhoz érjen. Évszázadok felhalmo­zott tudáskincsét magáévá tenni, gyógyszerek százainak . tulajdonságait, titkait megis­merni. Saját kezűleg létrehoz­ni gyógyszereket hallatlanul izgalmas. 1948-ban diplomázott. Pes­ten jól menő, nagy forgalmú patikában gyakorolt, majd férjhezment. Miskolcon kezd­ték, albérletben laktak. Ami­kor a férj, aki szintén gyógy­szerész, nappalos volt, ő éjjel ügyelt. Néha hetekig 'alig ta­lálkoztak. 49-ben jöttek Ti- szavasváriba, egy magán­gyógyszertárban kaptak mun­kát. Jól felszerelt, lendületes patika volt — mondja Kéré­szi Zoltánná. A tulajdonos csak a jogot gyakorolta és a bevételt inkasszálta be, a pa­tika igazi gazdái ők voltak a férjével... Aztán jött az államosítás. Efey álló hétig tartott a leltá­rozás, a falu gyógyszer nél­kül voft. Valósággal megvál­tás volt, amikor újra kinyitot­tak, s a betegek megkaphat­ták a gyógyszereket. Kéré- szinének ezekben a napokban született az első gyereke, Ad­rienn. Amikor a község ve­zetői — a leltározó elöljárósá­gi emberek virágcsokorral meglátogatták — az vo.t az első kérdésük: „hogy var a mi kis államosított g) éré­künk...” Jól esett a figyelmessé! A falu mar az eiső hetek, hón; pok után befogadta az idege bői jött gyógyszerészházast irt. Kérésziné. városi lány ' olt. Szokatlan is volt, amikor a férje — aki falun nőtt fel — Hát ő már megérkezett. >e apus még mindig a kaszi) >- ban játszta a „csendes”-t. Tél volt és csúnya, bői s nap. Hét óra felé még k< i éjjel. De én korakeléshez vi ■ tam szokva. Már felöjtöz 1 mentem be az irodába. Tudom is én! Előbb, ahoi arról beszéltünk, hogy ap ma reggel már a kocsist visszaküldte a kaszinóból, al érte ment és már képes kiszállást is elmulasztani kártyáért... így jött aztán szc ba, hogy ezt a bűntudatos ál lapotot kellene nála felhasz nálnunk. Égy szóval kész volt a terv Én apus után megyek a szo­balánnyal a kaszinóba és út­közben megemlítem neki szándékunkat. Erre aztán ked­vező esetben Zoltán is kiruk­kolhat kérésével az irodában Mindenesetre apus távolléte ? kiszállás alatt, tompít majd az esetleges családi viharon. Ha rosszul adom elő, pró­bálja maga jobban kiegészí­teni képzelettel, ami követke­zett. az első napon mindenkinek is­merősként köszöngetett. Fa­lun ez a szokás, az emberek elvárják, hogy megtiszteljék őket a köszönéssel, ha két em­ber találkozik az utcán... Is­meretlenül is. Ez a közvetlen­ség, a falusi íratlan szabá-' lyok tisztelete is belopta Ké­résziéket a tiszavasváriak szí­vébe. De ez csak formaság lett volna, ha nem követik az évek során a meghitt emberi találkozások a patikában, az utcán, a piacon, mindenütt. Huszonhárom éve Vasváriban A gyógyszertárban sok ember megfordul, különösen egy-egy piaci napon. Tizen­hatezer lakosa van a városia­sodó Vasvárinak. Naponta tíz kilométert gyalogol a gyógy­szerész a tégelyek, a pultok között, sok ezerszer kell kéz­be venni a dobozokat, üvege­ket. És majdnem százféle gyógyszert ők maguk készíte­nek el s a huszonhárom év alatt, amit Vasváriban töl­töttek, eddig egyetlen pontat­lan,1 hibás mozdulatuk nem volt. De nemcsak nekik, ha­nem a velük dolgozó asszisz­tenseknek sem. Pedig egy-egy hónap alatt 13 ezer recept is megfordul a kezükben, a ki­adott gyógyszer értéke meg­haladja a 350 ezer forintot. S nemcsak a gyógyszerekkel kell törődnie, hanem a bete­gekkel — a hozzátartozókkal is — akiknek egy jó szó sokszor többet ér a gyógy­szernél is. „Hála istennek mindket­tőnknek beszédkényszerünk van” — mondja a feleség. Nem tudunk úgy elmenni az emberek melett, hogy ne vált­sunk velük néhány szót. És ez jól esik nekünk is, a falube­lieknek is. Együtt élünk már 23 éve a vasvári emberekkel, ismerjük őket, nem csak a betegségüket, a családi és más gondjaikat is. Innen idegesen, rossz hangulatban nem mehet el senki. Persze nem vagyunk egy­formák. Előfordul, hogy az orvos a megszokott gyógyszer helyett másat, egy újat ír fel a betegnek. Ilyenkor megkér­dezik, „jót tetszett adni, gyógyszerész úr, nem ilyet szoktam szedni”. Türelmesen meg kell magyarázni, hogy a gyógyszert valószínű azért ír­ta fel az orvos, mert legalább olyan jó, mint a másik. Néha a gyógyszerek új', másfajta csomagolása okoz töprengést, s ilyenkor jó megelőzni a kér­dést, és felvilágosítani a be­teget, a gyógyszer ugyanaz, mint máskor, csak a doboz változott. Amiről a külvilág nem tud A Kabay János gyógyszer- tár, ahol a Kérészi ‘ házaspár dolgozik, csendben, zajos „mun­kaláz” nélkül évek óta elis­meréssel vonzza a gyógy­szerért betérőket, sokszor még a szomszédos Hajdú megyéből is. A gondos rendelések, a jó Ott állok benn egyedül a kaszinó egyik termében. A szobalány a gangon vár rám.» Az egyik pincért küldtem be apusért a játékterembe. Csaknem sötétben vagyok. Az ablakok le vannak függö- nyözve, s a játékteremből hallom a zsivajt, pohprcsör- gést. Egyszer egy nótába be­levágnak a cigányok is de fél­behagyják. A következő percben kinyí­lik a játékterem ajtaja. De a pincér helyett a kaszinó bér­lőjének a felesége lép ki raj­ta. Tudja, ez egy fiatalasz- szony volt, s a férje egy vén, totyakos ember. Rebesgettek mindenfélét róla és az urak­ról. Nos, észre sem vesz, ami^á teresztülsiet a szobán, ki a olyosóra. De alig tűnik el, újra nyílik i ajtó. Abban a pillanatban en hájtal fordultam neki a bérlőné után nézve. Mire azonban megfordulnék a já­tékterem ajtaja nyitására, so­ha váratlanabb nem érhetett valóban. készletgazdálkodás — hogy a szokatlan kifejezéssel éljünk — de főleg á hivatásból ere­dő nagy-nagy felelősség nem tartogat kellemetlen meglepe­téseket a betegeknek. A külvilág keveset tud ar­ról, hogy a gyógyszerész munkája nem csak abból áll, hogy pontosan megrendeli és átadja a kívánt gyógyszert, hanem ők látják el kötszerrel az orvosokat is. Ezenkívül a papírmunka sem kevés, min­den vényért felelni kell, egyetlen aláírás, pecsét sem hiányozhat, mert az nem csak rossz pont, hanem anyagilag is érintheti a gyógyszerészt. Vasváriban még van egy kü­lön „profil” is, amit a gyógy­szerért betérő ember nem ve­het észre, „tangyógyszertár” is, ahol gyógyszerészjelöltek gyakorolnak. Kérésziék okta­tói-gyógyszerészi képesítést is szereztek és öt évenként to­vábbképzésen tökéletesítik, frissítik a tudást. „Mégsem lettem hűtlen az első álmomhoz, pedagógus­nak is érzem magam — mondja a feleség. Több mint tíz gyógyszerészt adtak ki a kezük alól, akik a debreceni, miskolci, a naményi és más gyógyszertárakban, vagy ép­pen a helyi t Alkaloidában állják meg a helyüket becsü­lettel. Kérésziéktől nem csak a gyógyszerészi hivatáshoz nélkülözhetetlen tudást kap­ták, hanem ennél többet. Emberi pluszt is... Egy be­idegződést a csak jó, becsü­letes, lelkiismeretes munkára, amelynek nem az a mércéje, hogy pillanatnyilag észreve- szik-e. Az idő úgy is bizo­nyít... így tették a kötelességüket Kérésziék is a húsz egyné­hány év alatt. A „mi gyógyszerészünk” S a feleség az idén a me­gyében egyedül kapta meg az „Érdemes gyógyszerész” ki­tüntetést. A piacon érte az első gratuláció, a falusi asszo­nyok mondták: „Nagyon örültünk, hogy a mi gyógy­szerészünk kapta a kitünte­tést és láthattuk a tévében is.” A „mi gyógyszerészünk” — ez a befogadás élteti az örökké tevékeny asszonyt, aki önmaga és a gyermekei előtt látja — érdemes volt azt vallani: dolgpzni kell, becsü­letesen, aztán előbb-utóbb megérkezik az elismerés is. Jobban örült, mint amikor élete nagy pillanatában a dip­lomát kézhez kapta. A bizo­nyítás, az elkötelezettség me­legét érezte a kitüntetés után. S egy kis büszkeséget, hogy a négy gyermeke, akiket be­csülettel nevelnek — az álla­mosításkor született Adrienr gyógyszerészhallgató — ez­után még jobban felnéz r sztilőkre. S nem vetekszik ez a meg­tisztelő Érdemes gyógyszeré­szi kitüntetéssel...? Páll Géza Gondolja el: egy férfi ront ki az ajtón és egyszerre azon veszem magam észre, hogy két kar ránt maga közé és az ijedtségtől aléltan, védekez­nem nem is lehetett, egy fér­fiszáj nyomódik ajkamra, he­vesen, borgőzösen, dohányilla- tosan. Ennél csak azt nehezebb el­mondanom, ami jött. Vergődöm, sikoltok és szembefordulva megismerjük egymást merénylőmmel. Ki fogja találni, ki volt. Rudi. Igen, ő. Az első. Már visszazökkent és réve­dezik. De kénytelen tovább is karjaiban tartani, mert eles­nék. így visz a legközelebbi szé­kig, s leültet, Én már zokog­tam. — Mit merészelt ?­ö dadogva, s zavartan pró­bált mentegetőzni, s kérlelni. De érthető, hogy elutasításra lelt tőlem. Elvégre sok ’lett volna, hogy a kaszinósné ve- télytársának vállalkozzam. De lássa, leginkább erre cé­loztam, hogy nem akarok ha­* z új pártháznak van . /\ egy kis, különös / 1 hangulatú zuga. Bi- "*■ zonyára eddig is sokan látták, már a bejárati lépcsőről is látható, most, hogy így fejezzük ki magunkat, nézzük is meg. A Szarvas utcai üvegfa­lak mögött egy kis udvart ve­hetünk észre, 'melynek szin­tén csupa üvegtábla a „fala”. Igazi modern építészet: fény, érthetőség, funkcionalizmus, s a természettel való szoros kapcsolat. Ugyanakkor talán kissé idézi a középkori ke- rengők hangulatát is. A pici udvaron néhány kockakő a pázsit, s némi 'Salviafoltok között egy madárszobor. A szó szoros értelmében talán nem is igazi szobor, mert lényegében egy funkcionális plasztikai dísz. Viszont igé­nyesség szempontjából ez a nagyon sikerült kis „semmi­ség” olyan alkotás, amit nagyon komolyan kell ven­nünk. (A legnagyszerűbb dolgok nagyon sokszor egy­úttal nem a legegyszerűbbek is?!) Gömbmetszeten egy felröppenni készülő stilizált madár. Elegáns, könnyed, játékos. Arányos, modern, meggyőző. Egy olyan alkotás, melyre akár az ebédlőből, akár az előtérből, vagy a nagyteremből kellemes érzést kelt, ha valaki rápillant. 1971. novemberében került Sajátos látású, szavú kölr tőt mutat be az Európa Könyvkiadó nagyon tetszetős kiállítású sorozatának új kö­tete. Henri Michaux nem rokonítható sem a francia, sem az európai költészet más alakjaival. Lidércek, s embe­rek, jéghegyek és sárkányok vonulnak el szemünk előtt, hordozóiként rabságnak s láza­dásnak, komor jóslatoknak, s reménykedésnek. A Nyugod­jék lázadásban címet viselő könyv — amelynek fordítói Gara György, Illyés Gyula, Somlyó György, Veöres Sán­dor — egyszerre érdekesség,, s érték. A kiadó másik ú ionsága ragyogó krimi. A prágai ka­maraszínház előcsarnokában felismerhetetlen arcú női holttestet találnak. Václav Erben Holttest a függöny mö­gött című munkája nem áll meg az izgalmasságnál, a cse­lekmény gyors pergetésénél. A nyomozás során emberek zudni. Volt egy kis tettetés felháborodásomban. Nagyobb része volt benne a büszkeség­nek, mint az őszinteségnek. — Bocsásson meg, — hallot­tam tőle. — Undorító vagyok. De higgye meg, rosszul is­mer. Magáért lett volna, egye- dük magáért, ha más is tu­dott volna lenni belőlem. Hogy mi hatásuk volt rám ezeknek a szavaknak? Bizo­nyára nem akkora, mint an­nak a látványnak, amelyet az ajtóból visszanézve vittem el magammal. A keze az arca előtt volt, s ott sírt a szoba közepén. Nos, hisz mondják, részeg hajnalokon könnyen áll ez a férfiaknak. De istenem! Nem mindegy az, mikor talál rést rajtunk, amit egyébként olyan jól tudunk rejtegetni? Én csak magamra akarok vetni, hogy a dac nem enged­te, hogy egy enyhítő szót, egy békítő pillantást hagyjak szá­mára. t Pedig többet is bevallhatok. Hamis volt még megbotrán­ez a kis fémplasztika még az épület átadása előtt a helyére, alkotója Kovács Imre fiatal művész, neve kevéssé is­legkülönbözőbb típusaival ismerkedünk meg, okok, in­dítékod kusza szövevénye vesz körűi bennünket; nem­csak izgalmat, olvasmányt is kapunk. A könyvet Mayer Judit fordította. A frissen kibocsátott új munkák közül kiemelt har­madik Anatolij Klescsenkóé. Kényszerleszállás című re­génye — az Európa és a Kárpáti Kiadó közös gondo­zásában, Szoboszlai Margit fordításában — öt ember próbatételének fordulatos története. A tajgában szeren­csétlenül járt repülőgép csu­pán az alaphelyzet kelléke. Az író finom érzékkel azt boncolja, hogyan visélkednek más-más alkatú emberek azonos körülmények 'között, mi az, ami végül is társakká teszi őket. Vámbéry Ármin nevének hallatán ifjabbakban és idő­sebbekben a nagy tudós Kör zép-Ázsiában tett utazásá­kozásom és haragom is ami­att a gálád, korhely, tisztának semmiképp sem mondható csók miatt is. Mert — most pi­ruljak már érte? — hogy nem is volt oly szörnyű. Még csak visszatetsző sem. Hiszen nem egy emlék rebbenhetett visz- sza belém, mikor ugyanilyen hajnalokon, ugyanebben a te­remben dőltem zenétől, ke- ringéléstől zsongó, édes bá-* gyadtsággal órákon át ugyan­ezekre a karokra és hát... De kár érinteni ilyen érzel­mes ügyeket. A tények hí­vebben beszélnek mindenről. Csakhogy a többi már hosszú mese volna azóta, s nem hi­szem, hogy érdekes. A másik ugyan sohsem tud­ta meg, miért várt rám hiába akkor az irodában. Miért nem láttam apus kedélyállapotát alkalmasnak aznap a nyilat­kozásra. És aztán később is, végleg... úgy, hogy'most egy öreg kisasszony, egy vén né­niké mesélte itt ej magának egy régi kalandját. mert, de ehhez a művéhea gratulálhatunk. Koroknay Gyula nak emléke, pontosabban él­vezetes könyvének olvas­mányélménye idéződik fel. Kis József filmrendező jog­gal gondolta, hogy Vámbéry nyomában műve címeként is ezt választotta — tett útjáról készült naplójegyzetei sem lesznek érdektelenek. Való­ban nem azok. Színes króni­ka a Móra Ferenc Könyvkia­dó által napvilágra bocsátott kötet, amelynek lapjairól egy filmrendező gondjait, mesterségbeli problémáit éppúgy megismerhetjük, mint Szamarkand, Buhara, s Üzbegisztán, Afganisztán tájainak mai arculatát. Nem csupán illusztrációk, hanem önálló mondanivaló hordozói is a képek, amelyeket Zöldi István és Dióssi Ferenc ké­szítettek. Múltbéli, de jóval régebbi dolgok nyomon követésére * vállalkozott a kiadó másik újdonságának szerzője, Erdő- dy János is. Hess András, az * első magyarhoni' könyvnyom­tató emlékét eleveníti fel, azét, aid a betűk szolgálata mellett vándor, tudós, meg katona is volt. n A szerző jó érzékkel elegyíti a regényes­séget a kényszerűséggel, a valós eseményeket s a kita­láltakat. A könyvet — amelynek ez a második ki­adása — egykorú metszetek nyomatai díszítik. Eddig különböző kalandok, kalandos életutak rögzíté­séről szóltunk, s aligha áll ezektől távol mindaz, amit a motorsport két kiválósága, Szabó II. László és Máté Sándor élt ál, két keréken... Pályafutásuk vidám és drá­mai eseményekben gazdag krónikáját Zsolt Róbert írta meg, s a sok fényképpel, kö­zöttük remek riportfotókkal illusztrált könyvet a Vue Touristigue nemzetközi ide­genforgalmi folyóirat kiadója jelentette meg. (MJ Új könyvek A különleges látomású poéta — Jó krimi Kalandok nemcsak két keréken

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom