Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
SPOts CTTChES Wif. aagnSaR» Ä FO AZ ÓVATOSSÁG! VÁGY ÉS RÉMÜLET SZAKOSÍTOTT VÁSÁRLÓK TECHNIKA • Tudomány • TECHNIKA • Tudomány • TECHNIKA A jövő fűtőanyagai a szénhidrogének A Szovjetunió jelenlegi ötéves terve előirányozza, hogy az 1971—75-ös évek között tovább növeljék a szénhidrogének — a kőolaj és a földgáz — felhasználását. — A Szovjetunióban jelentős változás megy végbe a fűtőanyag-felhasználás területén — mondotta az APN tudósítójának Szabit Orud- zsev Lenin-díjas, az olajipari miniszter első helyettese. Az első helyre a leghatékonyabb természetes fűtőanyag, a kőolaj és a földgáz kerül. A jelenlegi tervidőszakban ezek teszik ki az országban felhasznált fűtőanyagok 67 százalékát. A Szovjetunióban először az 50-es évek elején jelentkezett ez a tendencia, amikor a geológusok felfedezték az Ural és a Volga menti területek gazdag szénhidrogénmezőit. Ezek nemcsak óriásj tartalékaikkal jelentőseit, hanem azért is, mert rendkívül kedvezőek a geográfiai adottságaik. A geológusok, olajbányászok, építők nagy munkát végeztek, hogy a legrövidebb idő alatt éppen ott hozzák felszínre az olajat, ahol legnagyobb szükség volt rá. A Volga és az Ural közötti területeken már a háború előtt, méginkább pedig utána nagy ipari központok létesültek, amelyeknek igen nagy szükségük volt helyi fűtőanyagra. A Szovjetunió területe igen gazdag fűtőanyag- és energiatartalékokban, de a természet meglehetősen szeszélyesen osztotta el azokat. A tartalékoknak több. mint 90 százaléka az Uraitól keletre és délkeletre található. Ugyanakkor a felhasználóknak körülbelül 80 százaléka az európai országrészen és az Uraiban összpontosul. Az uráli és a Volga menti szénhidrogénmezők kiaknázása és annak meggyorsítása módot* adott rá, hogy alapvetően átalakítsuk a fűtőanyagfelhasználás szerkezetét. Ebből a térségből származik ma a szovjet kőolaj 70 százaléka. Régebben a hagyományos, szilárd ásványi fűtőanyag, mindenekelőtt a kőszén játszotta a fő szerepet, már csak kényszerűség bői is, hiszen nem volt ve- télytársa. 1950-ben például a Szovjetunió még mindössze 37,9 millió tonna kőolajat termelt. 10 évvel később már 148 milliót, 1970-ben pedig 353 millió tonnát hoztak felszínre. így megteremtették tr. olajfűtésre való áttérés szilárd bázisát. Egyszerű szám tani művelet bebizonyítja hogy ez milyen gazdaság: eredményekkel jár. Egységnyi fűtőanyagban számolva az olaj önköltsége a szénének egynegyede-egyötöde. A vezetékes szállítás pedig 7—12-szer olcsóbb, mint a vasúti szállítási költség. A szovjet olajbányászat fejlődésével együtt épp oly nagy ütemben épültek a távolsági csővezetékek is. Hosz- szúságuk ma 31 ezer km. A mostani ötéves tervben tovább fokozódik a vezeték- építés üteme, újabb 22 ezer km hosszú vezetéket fektetünk le. A föld alatti olajfolyamok Nyugat-Szibériából eljutnak az ország minden részébe, sőt a határokon túlra is. A közeli években a mérhetetlenül gazdag olajmezőkön alakul ki az új olajipari közpoht. 1975 végére ez a körzet adja majd az egész szovjet olajtermelés egynegyedét: 125 millió tonnát. Szibériában 67 olyan lelőhelyet tártak fel, amelyek 1980-ra annyi olajat adhatnak, mint a Szovjetunió egész európai részén fekvő olajmezők. Nyugat-Szibéria és a többi, most kiépülő olajlelőhely biztosítja az új tervidőszakban a fűtőanyag-termelés növekedésének 90 százalékát. Ez tovább szilárdítja az olaj vezetőhelyét a fűtőanyag-felhasználásban. A Szovjetunióban rendkí- yül gazdag földgázlelőhelyeket is számon tartanak. Most dolgoznak az egységes gázellátási rendszer kiépítésén, hogy ugyancsak távolsági vezetékeken szállítsuk az új földgázmezők kincsét. Ez is jelentős változásokat idéz elő a fűtőanyag-felhasználás szerkezetében, s hozzájárul, hogy az európai országrészt és az Uralt ellássuk a szükséges fűtőanyaggal. A kilencedik ötéves terv előirányozza, hogy legalább 30 ezer km hosszú gázvezetéket fektessünk le. Az 1420 mm átmérőjű vezetékeken 7á atmoszférás nyomás mellett továbbítjuk a gázt, s új szivattyúberendezésekkel is bővítjük az áteresztőképességet. A kőolaj (és a földgáz alkalmazása égy sor iparágban nemcsak azt jelenti, hogy megváltozik a felhasznált fűtőanyag, hanem azt is, hogy ezzpl intenzívebbé válik maga' a termelés. A kohászatban például a földgáz a technológiai folyamat közvetlen „részvevője” is lett. A kohászatban használatos fűtőanyag 53 százalékát’ ma a kőolaj és a földgáz teszi ki. az építőanyag-iparban pedig már I eléri a 63,5 százalékot. 1975-re a Szovjetunió 496 millió tonna kőolajat és 320 milliárd köbméter földgázt termel. Ezeknek a fűtőanyagoknak a felhasználásával a népgazdaság sok- milliárd rubelt takarít' meg. Robotok zsinatja Az elektronika, kibernetika, általában a technikai fejlődés jóvoltából napjainkban elérkeztünk oda, hogy bizonyos műveleteket (pl. atomerőművekben) ember helyett robotgépek tudnak elvégezni. A robotokról mégis jóval többet hallunk a sci-fi irodalom hasábjain, mint a tudományos sajtóban. A tudományos-fantasztikus irodalom robotjai nemcsak bizonyos műveletek elvégzésére képesek, tehát megfognak bizonyos tárgyakat, esetleg sakkoznak, vagy kártyáznak, hanem tökéletes változataik túlszárnyalják az embert, sőt „fellázadnak az emberiség ellen”... Maradjunk azonban a jelenben. Mit tudnak ma a robotok, mire lehet felhasználni ezeket, általában hol tart a robottechnika napjainkban? Erre vonatkozóan bizonyos fokú ízelítőt nyújtott a mesterséges intelligenciával kapcsolatban tartott II. nemzetközi kongresszus, amelynek nemrégiben London volt a színhelye. A nagyszabású nemzetközi összejövetelen számos előadás, vita hangzott el. Érdekes volt a japán Hitachi konszern kutatómérnökének beszámolója, aki a HIVIP típusú robotgépet ismertette. Ez a gép kisebb tárgyakat felismer és össze is rak. A «.ÍVIP televíziós szemek segítségével „lát”, egy Hitac 7250 típusú digitális számítógéppel „gondolkodik;' és 7 fokozatú csuklós kar- szerkezetével markol meg kisebb elemeket, amelyeket úgy Meteorológiai központ leningrádban Leníngrád lakosai ezentúl könnyen megtudhatják, hogy milyen az időjárás a Szovjetunió bármely más városában és a külföldi országok fővárosaiban, és hogy milyen időjárás várható a következő hétre: csupán fel kell hívniuk telefonon az új városi meteorológiai tájékoztató központot. A korszerű műszaki berendezések lehetővé teszik, hogy a meteorológusok néhány perc alatt vegyék és feldolgozzák a Föld legkülönbözőbb részein uralkodó időjárási viszonyokról szóló információkat. Különös gonddal figyelik Leningrád és a város környéke hőmérsékletét, páratartalmát és széljárását. A meteorológiai központ nagy teljesítményű lokátorai 300 kilométeres körzetben kísérik figyelemmel a légköri jelenségeket. A leningrádi meteorológiai központ az első megvalósulása azoknak az automatizált időjárásjelző komplexumoknak, amelyeket a közeljövőben hoznák létre a nagyobb szovjet városokban. rak össze, mint a gyermek at építőkockákat. A HIVIP-hez az ember Fortran-nyelven szól. A robot memóriatára 400 szó tárolására képes, ennyi mindössze a szókincse, de ez elegendő a korlátozott feladatkör ellátására. A HIVIP lényegében felismer geometriai formákat, szelektál, majd ezután ragadja meg a manipulátor karjai segítségével az elemeket. Egy másik érdekes expozén Hewitt és Vinograd amerikai mérnökök ismertették saját konstrukciójukat. A két mérnök ez esetben nem egy manipulációs robotgéppel rukkolt ki, hanem egy olyan elektromechanikus szerkezettel, amely egy számítógéppel összekötött tv-képernyő segítségével szimulálja a robotgép feladatait. A két amerikai mérnök „Software- Planner” nevű szimulátora, a robotfejlesztési kísérlet célját szolgálja. A londoni összejövetelen egyébként sok szó esett a robotok felismerő képességéről. Hogyan ismeri fel a robot azt a tárgyat, amelyet meg kell fognia? Hogyan osztályozza ezeket a tárgyakat a robotba épített szűrőberendezés? Ezzel a kérdi 1 kapcsolatban néhány tanulmány „trükkös” megoldást ismertetett. Az egyik ilyen megoldás szei'int <a tárgyat, tehát a robotgép célpontját különböző erősségű és színű fénysugarakkal világítják meg. A fény természetét, színét, hullámhosszát, beesési szögét a robotgépbe épített számítógí? felismeri. Egy speciális szűró berendezés lokalizálja a tárgyak élidomait és analizálja a tárgyakról viszaverődött fénysugarakat. Egyébként a londoni konferencia visszatérő témája volt a formák felismerésének problémaköre. Hogyan olvas á robotgép? Nem könnyű kérdés ez technikai szempontból. A nyomtatott írást könnyebben felismeri a gép, a kézírás felismerésével azonban ma még komoly nehézségekkel kell számolni. A robotok tehát ha lassan is, de azért tovább fejlődnek. Bizonyos egyszerűbb feladatok megoldására már alkalmasak. A robotok lázadásától azonban egyelőre nem kell tartanunk. H. ML KERESZT REJTVÉN* 1365. augusztus 13-án halt meg Sémmelweisz Ignác; a legnagyobb magyar orvos. — „Boldog, aki a dolgok összefüggésének okát megtalálta.” — Ez a mondat áll a beküldendő vízszintes 1. és függőleges 13. sorokban. Ezen kívül beküldendő még a vízsz. 65. sor is, melyben az általa feltalált első fertőtlenítő oldat neve szerepel. VÍZSZINTES: 13. Lecsúsztat a torkán. 14. ősi mezopotámiai város. 15. Sokat evő. 17. Becézett női név. 18. Személyes névmás. 19. Vissza: ebből származott a magyar: taktus szó. 20. Van bátorsága. 22. Marokkói gépkocsik felségjelzése. 23. Északi pénzegység. 24. EIR. 25. Egykori világhírű spanyol labdarúgókapus. 27. Névelős sor végi össze- csengés. 28. Sínvégek! 30. Bolgár pénz. 31. Kivégzett francia háborús bűnös. neve fonetikusan. 32. Egy Mozart-opera komornyikja. 34. Kicsinyítőképző. 35. Végtelen esés! 36. Idegen személyes, névmás. 38. Mezei állat. 39. Német filozófus volt. 41. ZK. 42. Dunántúli sportegyesület. 44. IA. 45. Kprlátkötél, terület elzárására. 46. Fenyőfa termése. 48. Rideg. 49. Megszólítás. 50. Vissza: az ókori Egyiptom népnyelve volt. 51. Kongói politikus, Katanga vezetője volt. 52. Lep betűi. 53. A temetőben sok van. 54. Azonos mássalhangzók. 55. A só betűi. 56. Kugli (+’). 58. EA. 59. Esőben történik veled. 61. Oda-vissza szóló vonatjegy. 62. Realista festőnk G. Béla (1867—1904). 64. Pár órás élete van. FÜGGŐLEGES: 2. A német és nemzetközi munkásmozgalom harcosa volt. (Cla- ra). 3. A-val a végén ázsiai főváros. -4. Szláv tiltakozás. 5. Angol helyeslés. 6. Hamis. 7. Egymást követő betűk. 8. Egy németül. 9. Rövid bölcs mondás. 10. Ásványvíz. 11. Ékezettel, női néV. 12. Tiltó szó. 16. Erdélyi szél. 18. A földtörténeti középkor első korszaka. 20. Spanyol város, bora kitűnő. 21. Szigorúan figyelmeztető 23. A kutyának van. 26. Helyhatározorag. 27. Az ABC első két betűje. 29. ízű betűi. 31. Ország németül. 33. Dara. 34. Szúrófegyverbe. 37. Fantázia, elmeszülemény. 39. A kéményseprő ilyen. 40. Halfajta. 43. Kitűnő ital. 45. Kedvelt tánc- dalénekes. 47. Az okozat szülője. 48. Kétjegyű mássalhangzó. 49. Fekély latinul, fonetikusan. 51. Végtagmaradvány. 52. A lepke tojásai. 54. Téli jármű. 56. Cigarettafajta. 57. Érzékelés. 59. . Régi római üdvözlés. 60. LYL. 61. Repedés a falon. 62. Határrag. 63. Diós belseje. 64. KÓ. A megfejtéseket augusztus 21-ig kell beküldeni. Csak levelezőlapon * beküldött megfejtéseket fogadunk elf Július 30-i rejtvénypályázatuoli helyes megfejtése: „Eredendően fco* lorisztikus hajlama a természetet nagy egysege# színfoltokban érzékelő látásmódja.* Nyertesek: Berzo»*czy An dómét, dr. Borbély Árpádraé, Kozma Jó- zsefné, Kövér Endre és Szathma^ ry Margit nyíregyházi, Tóth Istvánná gávavencsellői, Dávid Jó- zsefné kisvárdai, Gönczy József nyírbátori, Szép Imre nyírgelsei és Papp Sándomé szakolyi kedves rejtvény fejtőink» A nyereménykönyveket postás elküldtük, r wsm-msmiemxs = msxrnmmmsgmr ___