Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-16 / 166. szám

1. oMs! / RSlbt-mägyäiiötiszäö im. wm CSALÄD — OTTHON Visszatérés a gömbölyű idomokhoz ? Egy kig „forma“-történet Úgy tűnik, a divatban újabb korszakváltozás kü­szöbéhez érkeztünk; a so­vány nők kultuszának tábo­ra megfogyatkozott, s iámét a kerek forma hódít. Film­vásznon és utcán születőben van egy új női alak, a gyen­gébbik nem megelégelte a koplalást, a lemondást, sezt a döntést a divattervezők is tudomásul vették. A küzdelem a soványak és az enyhén teltek között több évszázada zajlik már, s a világ, akárhogy is titkoljuk, mindig a kedves-kellemes kötetlen mozgású és élet­örömet sugárzó kerek idő­in úakat, kedvelte a rejtélye­sen halovány, beesett arcú, nádszál karcsúságú nőkkel szemben. A dundi asszonyok sikerének csúcspontját az 1900-as év jelentette. A szá­zadforduló asszonyai teltek voltak, ám fűzőbe szorítot­tak, mert a férfiak tetszésé­nek . megnyeréséhez a derék­nak nagyon vékonynak kel­lett lenni. A fűzőnek neve­zett kifinomult kinzóeszköz meg is tette a magáét. a derék elszorítása pedig' a kebleket „kibuggyanóvá” tette, ami viszont nélkülöz­hetetlen volt az akkoriban nagy becsnek örvendő mély kivágásokhoz. Mi minden „pirulát” nem szedtek és egyéb, a korabeli magazinok által ajánlott „tejkúrát” meg nem tartottak századunk ele­jén a nők csak azért, hogy kebleik növekedjenek! Az 1910-es év a francia nők divattörténetének 1789-e lett, valóságos forradalmat okozott Párizsiban egy divat­szabó. Paul Poiret. Szerinte ugyanis „a felsőtestet sza­baddá kell tenni és a lába­kat meg kell béklyózni. Ettől kezdve hódoltak az asszo­nyok a „bukieszoknyának”, de a francia nők voltak az el­sők, akik újjongva köszön­tötték felszabadulásukat és eldobták a szépségük érvé­nyesüléséhez Végre szükség­telennek nyilvánított fűzőt. Ettől kezdve az elegánsan öltözött nők kevesebbet szenvedték ugyan, de sza­bályos hengerpárnákhoz ha­sonlítottak. A húszas évek újabb változást hoztak. 1925—28 körül alakult ki a fiús lányok típusa. Jellemzői voltak a hosszú lábak, a so­vány felsőtest, a rövid haj. néha dauerolva. s a térdet fedetlenül hagyó zsákruha. Maguk az érdekeltek, a nők kezdeményezték ezt a di­vatváltást, de 1929 körül is­mét elfedték a nők a térdü­ket. szoknyáik pedig meg­hosszabbodtak. A maneke- nek, akik ezeket a kreáció­kat bemutatták. izmosak voltak és kisportoltak, de ez a divat rövid öt év után a múlté lett. 1935-ben a nők újra visszatértek a kerek idomokhoz. A második vi­lágháború ennek az örök di­vatnak sajnos nem kedve­zett. a nők lefogytak, szok­nyáik pedig visszahúzódtak a térdükhöz. Uj fordulatot az 1950-es esztendő hozott ismét, a di­vatdiktátor Christian Dior volt. Ettől kezdve a nők szi­luettje ismét kerekdeddé válik, nem szégyen a dús idom, sőt a mellemelő mell­tartó ismét kiugratja a keb­leket a mély kivágásból. Ezután következik a 18 évesek uralma, a felnövő új generáció sikerre viszi 1960- ban a „sovány stílust”. A nagy manekenek. az élvo­nalbeli divattervezők is át­veszik a tizenévesek ízlését és most már divatként dik­tálják. hogy a szépség egyetlen ismérve a sovány­ság.. A bálvány Twiggy lesz egészen mindmáig. A csípő fokozatos kiküszöbölése és a keblek ellapositása ugyanis sok férfit kiábrándít, s a sovány nőktől egyre több­ször kérdezik: ugyan miért nem táplálkozik jobban?! És ma ismét az utca szabja mag a divatot, az asszonyok újra felszabadították magu­kat, életmódjukba és étrend­jükbe nem engednek bele­szólást a divatszalonok által. Szó sincs persze arról, hogy a mai nő el akar hízni. To­vábbra is a mértékletes, de a megfelelő étkezés híve, vi­szont sovány — az nem sze­retne lenni! Olyannak akar­ja mutatni magát, amilyen: gyöngédnek, gömbölydednek és nőiesnek. Lehet, hogy mindennek nincs más okaj minthogy széles körben el­terjedt Marceau férfifilozó­fiája?! Szerinte ugyanis: „Sovány nőt elvenni meg­gondolatlanság. Néhány év múlva az életet sivatagnak találjuk.” (k) Rcccpfek SZILVÁS SÜTEMÉNY: hozzávalók: 2 tojás, 2 evő­kanál forró víz, 10 dkg cu­kor, 10 dkg liszt, 1/2 kávés­kanál sütőpor, 75 dkg szil­va, 50 dkg túró, 1 citrom le­ve, 6 dkg cukor, pici só, 1/4 liter tejszín, 5 dkg mandula, 3 dkg vaj. A tojásokat egy tálba tesszük és állandó ke­verés mellett hozzáadjuk a vizet. A cukorhoz vizet adunk, a tojáshoz öntjük és habverővel addig verjük, amíg az egész krémszínű massza lesz, könnyedén hoz­zákeverjük a lisztet és a sü­tőport. A tésztát pergamen­nel kibélelt tepsibe tesszük és előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük. A szilvá­kat megmossuk, kimagozzuk és bevagdossuk, kevés víz­zel és 2 evőkanál cukorral kissé megpároljuk. A túrót a citromlével és 1/4 liter lan­gyos vízzel simára verjük, hozzáadjuk a nagyon ke­ményre vert tejszínt, rátesz- szük a tésztára és erre rá­rakjuk a szilvát. A megtisz­tított mandulát összevagdal­juk és megszórjuk vele a •üteményt. ÜDÍTŐ ITAL EPERBŐL: 25 dkg epret, kb. 5 dkg cuk­rot, 1/2 liter szódavizet, ká­véskanál citromlevet mixer­ben összekeverünk, poharak­ba töltjük, jégkockával tá­laljuk. UBORKAMÁRTÁS: Ha húslevest készítünk, a főtt húst mártással adjuk asztal­ra. Az uborkamártás készí­tése: személyenként számít­va egy-egy kovászos vagy ecetes uborkát közepes re- szelőn lereszelünk. Rántást készítünk,, vízzel felenged­jük, mártás sűrűségűre főz­zük, majd beleszórjuk az uborkát, sóval, cukorral, ecettel ízesítjük, végül adunk hozzá két deci tejfölt és íz­lés szerint apróra vágott kaprot. GYÜMÖLCSLEVES: Nyá­ron nagyon egészséges, köny- nyű étel a hideg gyümölcs- leves. Majdnem mindenféle gyümölcsből készíthetjük. A gyümölcsöt megmossuk, ki­magozzuk, cukros vízben megfőzzük, ízlés szerint fa­héjjal, citromhéjjal ízesítjük, majd két deci tejfelt elkeve­rünk egyi kávéskanál liszttel és a gyümölcshöz öntjük, felforraljuk, hidegen tálal­juk. Cukor helyett használ­hatunk mézet is, vagy Cor- vitalt Amit a horgászatról tudni kell A DIVATTERVEZŐ VÁLLALAT FÜRDŐRUHA- ÉS KEMPINGMODELLJEI. KÉPÜNKÖN: HÁROMRÉSZES CSIKÓS ANYAGBÓL VARRT KEMPINGÖLTÖZÉK. (MTI FOTO) Tennivalók a virágoskertben \ ' r muskátlik, a kaktuszfélék, a pozsgás növények nagy ré­sze, a sansevieriák, klorofi- tumok A virágoskertben ilyenkor számtalan munkánk akad. Lássunk tehát neki. Aki még nem szedte fel a tavaszi vi­rágok, a tulipán, nárcisz, já­cint hagymáit és már néhány éve a talajban hagyta, ne késlekedjen ezzel, mert a sok csapadék a rothadás és a gombabetegségek előidéző­je lehet. A Hagymákat szá­raz, szellős helyen- addig tartsuk szétteregetve, amíg a külső része zörgésre nem szárad. Ezután tisztogassuk meg és az őszi kiűltetésig szellős, száraz helyen zacs­kóban, vagy kisebb dobozok­ban tároljuk. A magról vetett, egynyári virágok, de a rózsák, muskátlik, li­liomok, pünkösdi rózsák nö­vekedését is jól elősegíthet­jük, ha az öntözővízbe Fó- nikát, Peretrixet, vagy más tápsót adagolunk. Az elvirágzott rózsákat metsszük vissza. A futó- és, parkrózsákat virágzás után ritkítsuk, ha tavasszal elfe­lejtettük. A vízhajtásokat szintén vágjuk le. A rózsát gyakran károsítja a liszthar­mat, ellene 0,2 %rOS Thiovi- tot vagy 0,03 %-os Mores- tánt adhatunk, vagy ventil- lált kénporral porozzuk be a leveleket. Az évelő és egynyári nö­vényeinket védjük a levél- tetvek és a takácsatkák el­len. Az együttes védekezés­re 0,15—0,2 %-os Foszfo- tiont, 0,1 %-os Nogost, vagy Vaponát, vagy Unifoszt hasz­nálhatunk. Ha gombabeteg­ségek jelentkezését (rozsdá- sodás, stb.) észleljük, 0;2 %-os Orthocidot vagy Zi- nebet is tegyünk a permet- lébe. A kertünkberj lévő pázsi­tot rendszeres kaszálással vagy nyírással és öntözéssel ápoljuk. Aki eddig még nem tette meg és van rá lehetősége, tegye ki a szobanövényeket a kertbe, az erkélyre, vagy az ablakpárkányra, ahol szé­pen fejlődnek. Vigyázzunk azonban mit hová rakunk, mert a napfényt nem mind­egyik kedveli, A monsterát (inkább filodendron néven ismert), a fikuszt, azaleát például félárnyékos helyre tegyük, s nagyon meghálál­ják, ha a napi öntözéskor le­velüket is bepermetezzük. A a napfényt kedvelik, ilyen helyen fejlődnek a leg­jobban. Kísérjük állandó figye­lemmel a növényeinket, s ha pajzstetűt, takácsatkát, levél- tetűt fedezünk fel, ne vár­juk meg, amíg elszaporodnak és a növény egyes részeinek, leveleinek pusztulását okoz­zák, hanem az első kártevők észlelésekor azonnal véde­kezzünk. Ez azért is szüksé­ges, mert a zárt tér korlá­tozza a védekezési lehetősé­geket. A pajzstetuvel fertő­zött részeket puha ronggyal dörzsöljük át, így elpusztít­juk ezeket. Takácsatka vagy levéltetű észlelésekor 1 %-os káliszappanos lével perme­tezzünk, vagy mossuk le a nö­vények levelének mindkét oldalát, szárát. Ahol az óvó rendszabályokat be tudjuk tartani, más szerekkel is vé­dekezhetünk, de nagyon vi­gyázzunk, hogy kisgyerek ne férjen hozzá a kezelt növé­nyekhez, az ehhez használt eszközökhöz! Dísznövényeink megerő­södését, kórokozó-ellenálló- ságát nagyon jól lehet nö­velni, ha 0,2 %-os Wuxal lombtrágyázó szert öntünk a kórokozók és kártevők elle­ni permetlébe vagy az öntö­zővízbe. Sok helyen díszllk a nap­fény- és vízkedvelő leánder. Hajtásdugványozással mi magunk is késő őszig szapo­ríthatjuk. A még nem fás hajtásokból 12—15 cm-es dugványt készítsünk, úgy, hogy az alsó részen rögtön a szem alatt vágjuk meg, fent pedig fél, egy centiméteres csonk maradjon. Itt kivétel, ha hajtáscsúcsot szaporítunk. Az alsó leveleket úgy távo­lítsuk el, hogy 1—2 mm-es le­vélcsonk maradjon. Ezután a dugványokat tegyük vízzel teli kis üvegekbe, s tartsuk ezeket világos, de nem erős napnak kitett helyen. Meg­felelő gyökér fejlődése után cserépbe, humuszban gazdag talajba ültessük. A leánder jól tűri a metszést, így ifjít- ható is. A felkopaszodott idős szo- bafikuszokat, diffenbachiá- kat, monstérákat, aralíákat ilyenkor sikeresen ifjíthat- juk meg. Sose vetemednék arra a tiszteletlenségre, hogy a hor­gászat „öreg” mestereinek próbáljak tanácsot adni. Tő­lük én is tanulni szeretnék. Viszont saját „mazsolakor­szakom”, zölfülű horgász­gyötrelmeim feljogosítanak arra, hogy a kezdők figyel­mét ráirányítsam néhány ap­róságra. Ilyen például, hogy a hor­gász soha ne siessen. Ha összesen egy fél óra ideje van, akkor tanulmányozzon inkább egy szakkönyvet, ne menjen a vízre. Ha pedig öt órán át lesi a dugót, akkor ne sajnálja azt a fél órát az előkészületek tisztességes el­végzésétől. A fiammal mi mindig együtt horgászunk, én három bottal, ő mint ifi egy bottal. De az én három botom mindig előbb vizen van. mint neki az az egy. Mert én csak úgy .kapásból „•ha kell neki így is elviszi” alapon dobálom be ólmai­mat. Ö viszont külön élez- geti, fenegeti a horgot, kü­lön kis szerszámokkal kimé­ri a víz mélységét, ügyel ar­ra, hogy a sörét ne legyen sok, de kevés se, úszójából csak egy centi látszódjon ki és, így tovább. Szóval, én mindig hamarabb kezdek horgászni, de ő mindig töb­bet fog. A rendben lévő szer­szám, a precíz szerelés, a jó horgászat első föltétele, nem pedig a sok bot, sok szerszám, erős zsinór A legtöbb kezdő beleesik abba a hibába, hogy már a második napon rekordpon­tyot akgr fogni. Ennek érde­kében vagy túlméretezi a szerelést, kötéllel akar ege­ret fogni, vagy pedig úgy kö­rülrakja magát botokkal, hogy ha mozdul valami, azt se tudja hirtelen hová kap­jon. Ha pedig netán egyszer­re két helyen, vagy három helyen mozdul, eszét veszti nem a horgászat gyönyörű­ségétől, hanem az idegesség­től. Arról nem is beszélve milyen szép dolog az, ami­kor a legszélső zsinórra rá­kap egy kölyökponty, a da- milt áthúzza a többi zsinór alatt,és szép bokrétát köt az egész gyűjteményből. Gon­dolja a horgász nem baj, csak a hal meglegyen, aztán a kölyökpontyot vissza kell dobni és egy órát is rá kell szánni arra, hogy az ember a zsinórokat, ólmokat, hor­gokat rendre különválogas­sa, vagy újra kötözgesse, rendbe hozza. Több olyan hogászt isme­rek, aki egy bottal, finom szereléssel is kifogta álmai nagy halát: mint olyat, aki­nek a mohósága eredményt hozott volna. Egy bot persze csak egy­fajta próbálkozás. Ezért okos dolog ha barátok többen horgásznak együtt. És mind­egyik más módon. Eltérő csali, más. vízmélység, stb. Valamelyiknek előbb-utóbb Szerencséje lesz, illetve be­bizonyosodik, hogy az ő föl- szerelése 'a pillanatnyilag szükséges. Ekkor rá tudnak állni erre a többiek is. A horgász tartson mindig rendet maga körül. A kel­lékek légiója megszámlál­hatatlan, ha ezeket a parton, a stégen, vagy a csónakban szanaszét dobálja az ember ahogy éppen a kezéből ki­esett, lesz olyan rendetlen­ség, hogy másfajta sport­ágban ilyet előállítani lehe­tetlen. A rendetlenség pedig mindig megbosszul­ja magát. Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor megjött végre a várva várt kapás. Az a bizonyos botot- hajlító, sőt racsnit recsegte­tő. Kaptam volna is, hogy bevágjak, de kezemet süví­tő lendületében megállította egy horog, amit csak úgy az ölembe dobtam egy perc­cel előbb. A horog beleállt az öklömbe és mire a fáj­dalom sziszegése elmúlt, ad­digra oda volt a várva várt, az igazi nagy kapás is. Csak egy vérző seb maradt a ke­zemen és a szívemben. A horgászat nem divatbe- műtató. A vízparton sár van, a csónakba becsapnak a hul­lámok, stb. Ehhez az elegan­cia nem illik. Munkába já­ró rendes, vagy éppen ün­neplő ruhát még a „nagy hal” kiemelésével is kár lenne tönkretenni. Megteszi hozzá egy elnyűtt melegítő, vagy egy használaton kívül ■helyezett ruha is. Legendák keringenek sú embéroíő harcsákról. Ezek­nek nem kell felülni. Ténj#' ugyan,' hogy á vízben egy 3ÍÉ kilós harcsa erősebb, minÉ a kétszer annyinál is súlyoí sabb ember szárazon. Ha dk horgásznak mondjuk a csuk­lójára csavarodik a zsinóei a harcsa valóban vízbe ránt­hatja, megölheti. De ilyet» eset évszázadunkban mégw nem fordult elő, mert aki nagy harcsára horgászik, an­nak már rendszerint megw van hozzá a kellő horgász- tapasztalata, gyakorlata. Végül pedig: a horgászai szép, pihentető dolog, hoz­hat valamit a konyhára ial. De senki ne akarjon keresné a horgászaton. A területi jegy árát megspóroló orv­horgász, vagy a minden áron, szabálytalanság árán. is - eredményre törő húshorgász a vizek legellenszenvesebb látogatója. A horgászattal szórakozni kell, nem ■pedig jövedelemforrásnak tekin­teni. (f. b.) FONODÁI 4 MUNKÁRA FELVESZÜNK FONÓ SZAKMUNKÁSNÖKET ÉS 16 ÉVET BETÖLTÖTT NŐKET BETANULÓNAK. Betanulási idő 1 hónap- Bérezés betanulási időre 1200 Ft. Betanulási idő után: 1900—2500 Ft kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat. VIDÉKI DOLGOZÓK RÉSZÉRE SZÁLLÁST és Ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk CÍM: PAMUTTEXTILMÜVEK Fonógyára. Budapest, XL, Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. (659)

Next

/
Oldalképek
Tartalom