Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-27 / 149. szám
1*72. jdnlus 57. RELET-MAGTAR©****« f. oMa! Hírünk Népszabadság Magyar Ifjúság Az óvodaépítésről jogászok Tuzséron Csendességében is impozáns eseménysorozat színhelye mostanában Szabolcs- Szatmár Székhelye. Sorra adják át a városban az új óvodákat — írja „Például Nyíregyházán” című kommentárjában a lap munkatársa, Rác T. János. — Ezerháromszáz új férőhely megteremtését irányozza elő Nyíregyháza ötéves terve, s 1972. végére ennek több, mint felével elkészülnek. Az írás további részében dicsé- rőleg szól a Nyíregyházán tapasztalt társadalmi összefogásról, a városi vezetők és a gyárak, intézmények vezetőinek együttműködéséről, amely az óvodaépítésben országosan is kiemelkedő eredményt produkált. (Június 13.) Magyar Hirlap Az ÉLTÉ elsőéves jogászai elhatározták, hogy közelebbről megismertetik az ifjúsági törvényt a kisközségek, fővárosi középiskolák, gyári KISZ-szervezetek fiataljaival. ötletük híre eljutott Szabolcs megyébe, az ÉRDÉRT Vállalat tuzséri telepére, ahonnan azonnal megérkezett a meghívás. A jogászgólyák alaposan felkészültek az útra, s magukkal vittek egy negyedéves joghallgatót is, hogy a tuzséri fiatalok egyetlen kérdése se maradjon megválaszolatlanul. Az ERDÉRT-telep ifjúsági klubjában rendezett találkozó nagyon jól sikerült. A jogászfiatalok pedig várják az újabb meghívásokat: bármilyen jogi témáról szívesen beszélnek. (Június 2.) Falurádió Szezon a konzervgyárban A Magyar Hirlap munkatársai az ország nagyüzemeiben érdeklődtek a félévi tervek teljesítéséről. Az ösz- szeállításban a Nyíregyházi Konzervgyárról a következőket írják: „Ebben a fél évben várhatóan 30 millió forinttal haladják meg 1971. első felének termelési eredményét. A jó munka magyarázata: Létszámukat a holtszezonban is ki tudták használni, s ennek eredmé- 'nye, hogy a termelékenység 10 százalékkal emelkedett. A főszezon június 15-e után kezdődik, akkortól 3200-an dolgoznak három műszakban.” (Június 4.) Hétfői Hírek Mini vágóhidak Fejlesztési terv A Szamosköz 54 községének 41 termelőszövetkezetét érintő komplex fejlesztési tervről beszélgetett a Falurádió munkatársával dr. Lovas Imre, a Debreceni Agrártudományi Egyetem termelésfejlesztési intézetének igazgatóhelyettese. Többek között elmondta: az érintett 100 ezer holdnyi területet három kisebb természeti tájra osztották. Mindegyikre több változatos fejlesztést ajánlanak, amelyekből a termelőszövetkezeti vezetők a saját üzemi adottságaiknak megfelelő változatra a főbb adatokat megtalálják. A legszorosabb kapcsolat eddig a csengeri Lenin Tsz-szel alakult ki, amelynek üzemfejlesztési tervet, rét- legelőfejlesztési programot és meliorációs kiviteli tervet készítettek. (Június 1.) Az ország néhány részén még rossz a húsellátás, ezért határozták el az illetékes főhatóságok, hogy több kis vágóhidat kell építeni. Az Élelmezésipari Tervező Vállalat kezdte a „mini vágóhidak” tervezését, amelyek mezőgazdasági üzemek társulása alapján épülnek. Egyelőre hat megépítéséről van szó, s ebből egy Mátészalkára kerülne. Óránként 15—80 sertés feldolgo zásara készülnek egy-egy ilyen vágóhídon, amelynek költsége 35—150 millió forint lesz — a kapacitástól függően. A MÉM a minivá- góhidak építéséhez 50 százalékos támogatást ad. Elsősorban az adott környék húsellátásának javítására számítanak az új létesítményekkel. A végleges beruházási programok az év végére készülnek el (Június 19.) Esti Hírlap Virá*vetélkedő Nyíregyházán Hódít az ikebana. Július 1-én és 2-án immár hetedszer rendezik meg az országos virágkötészeti verseny' és kiállítást. Az ügyes kéz" virágkötők az idén Nyíregyházán küzdenek meg egy mással a két nap alatt. / verseny, s a legszebb pálya munkákból rendezett kiállí tás a tanárképző főiskolát lesz Tizennyolc vállalat öt ven versenyzője jelentkezet' a vetélkedőre, mindenkine' szabadó- választott s ezen kívü' egyénileg tervezet kompozíciókat kell készítene. (Június 12.) Esti Hírlap Világ körüli út A Nemzeti Galéria kiállításáról ír Harangozó Márta. Többek között a következőket: Az egyik legérdekesebb sorsú naív művész a nyíregyházi Horváth Vince. Harmincöt éve készíti szobrait, de eddig egyetlen darabot sem adott el, mert mint mondja: „Az volt a tervem, hogy világkörüli útra megyek hetven szobrommal és elismerést hozok külföldről, meg pénzt és abból építek egy műhelyt, berendezve szerszámokkal, hogy azok a fiatalok, akiknek kedve van faragni, ott dolgozhassanak.” (Május 29.) Kossuth rádió Nyíregyházi brigádok A 168 óra című magazin- műsorban Bereczky Gyula a szocialista brigádvezetők kongresszusán készített riportműsorában többek között a következőket mondta Gyebrószki Béla, a SZÁÉV dolgozója: „Beadtam a felszólalásomat, de nem biztos, hogy szót kapok, mert 220-an jelentkeztek felszólalásra, El akartam mondani azt is, hogy nálunk 240 szocialista brigád 2700 fővel vesz részt a munkában. Sokat fejlődött a brigádok munkája, nem mennyiségben, minőségben. A brigádok például 36 ezer forintot gyűjtöttek össze és hat té- -ét vettek a tanyai Iskoláknak Szabolcs-Szatmárban ez nem kis dolog, mert ott van település, ahol villany nincs... (Május 27.) M. S. Építőtábor 72 Szaímérhan Üdvözlet Bács-Kiskunból Bármilyen szaporán szedtük a lábunkat, a bokáig süppedő homokon óráknak tűnt, amíg a bekötő úttól két-három kilométerre, jobb oldalt megpillantottuk a táblát: Hámán Kató önkéntes ifjúsági építőtábor, Helvécia. Modern, hatalmas kőépület. — A szabolcsi lányok reggel fél 6 óta Kunbaracson és Agasegyházán dolgoznak — magyarázta kapuőri tisztségében egy lány. Ott keressék őket. Irány tehát a Helvéciái Állami Gazdaság kunbaracsi üzemegysége ... Eső utáni kellemes levegő, napsütés. Mindenütt homok. A szőlősorok között tarka ruhás, hajlongó lányok. A tízórai szünetben a táborlakók nappali „főhadiszállásán”, a két szőlőültetvény közötti tisztáson ismerkedünk. — Honnan jöttetek Bács- Kiskun megyébe? — A Nagykállói Budai Nagy Antal Gimnáziumból és Szakközépiskolából, a Kis- várdai Bessenyei Gimnáziumból és a vésztői gimnáziumból jöttünk táborozni Helvéciára — válaszolták. — Itt 209-en vagyunk. De a lakiteleki és az új bőgi Bagi Ilona építőtáborokban is Szabolcs megyei lányok dolgoznak. Néhány napig szőlőt kötözünk, aztán átmegyünk az ágasegyházi kerületbe, ahol meggyet szedünk majd. — Nagyon jól érezzük magunkat — jegyezte meg Enyedi Julianna, a vésztői gimnázium negyedikes tanulója. — Reggel 6 órától fél 1-ig tart a munkaidő. Tíztíz tagú brigádokat alakítottunk. Napi 80 sor a teljesítményünk. Hat óra alatt egyenként tehát 8 sornyi szőlőt kell kötözni. Megérkezésünk után az első nap még lassabban haladtunk. De a harmadik-negyedik nap már háromnegyed óra álatt végigszaladjuk -a, 120 -méteres szőlősort. Gregor Ilona iskolatársam, Kiss Kati, Somogyi Kati, a Budai Nagy Antal gimnázium tanulói gyorsan, ügyesen dolgoznak. Verseny- zünk, hogy ki ér hamarabb a sor végére. A legjobban dolA KUNBARACSI ÜLTETVÉNYEN SZŐLŐT KÖTÖZNEK A SZABOLCS MEGYEI LÁNYOK. (PÁSZTOR ZOLTÁN FELVÉTELE) gozó brigádok ugyanis jutalmat kapnak. — Ebéd után szabad program következik — vette át a szót Hegedűs Margit, a kis- várdai Bessenyei Gimnázium tanulója. A két-háromágyas szép, modern szobákat már a megérkezésünk után feldíszítettük. Szinte egy tenyérnyi hely sincs a falakon. — Az első nap után holt- fáradtan kerültünk ágyba — mondta Gregor Ilona. — Reggel, mintha nagyon messziről szóltak volna hozzánk: ,,Ébresztő! Jó reggelt kívánunk.” 'S amint a hangszóró elhallgatott, máris fordultunk a másik ^oldalunkra. Igen ám, csakhogy néhány perc múlva a táborparancsnok kopogtatott: fél 5 van, ébresztő! Szokatlan volt a reggeli torna is, de a zuhanyozás után kiröppent szemünkből az álom. A harmadik—negyedik nap már sokkal frissebben ébredtünk. — Emlékeztek a tábortűzzel egybekötött ismerkedési estre? — Kérdezte valaki. — Hogyne emlékeznénk — mondta Somogyi Kati. Sok szép szavalatot, énekszámot hallottunk. Egyébként minden napra jut valamilyen program. A délutánok filmvetítéssel, szellemi vetélkedőkkel telnek el. Szombaton táncestet rendeztünk, amelyen a helvéciai KISZ-es beatzenekar játszott. Nagyon sok nézője volt a női focimeccsnek ... — Mit üzentek haza? — Nagyon jól érezzük magunkat — válaszolták. — Szinte észre sem vettük, s már több mint egy hét eltelt. A délelőtti munka után kellemesen szórakozunk, pihenünk. Nagyon várjuk a leveleket, lapokat otthonról... Tárnái László Június 27-től: felvételik a főiskolán Eieményteli nyár a nyíregyházi tanárképzőn Alig vette kézhez szombaton a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola most végzett 250 hallgatója a diplomát, kedden, 27-én, újabb, ezúttal ismét reménykedő sereggel népesednek be az intézmény folyosói. Ezen a napon kezdődnek ugyanis a felvételi vizsgák, amelyeken eldől: kik lesznek a jövő évi „gólyák”. 1350 jelentkező várja, hogy az írásbeli számadás és a szóbeli vizsgák után meghallja nyozzák a flórát és a faunát. Nem sokkal ezután csere képpen a szovjet egyetemekről érkeznek magyar szakosok, akik a nyári hónapokban itt gyakorolják a magyar nyelvet. Az állami munkatervi kapcsolatoknak megfelelően nyáron is folytatódik a tanárcsere a nyíregyházi főiskola, valamint az ungvári egyetem, és az NDK-beli Auerbach főiskolája között. Az előzetesen megállapított program szerint cserélik ki tudományos, oktatási és nevelési tapasztalataikat, keresik a tanszékek közötti szorosabb együttműködés lehetőségeit. A vakáció hónapjaiban is tervezik már azokat a jubileumi ünnepségeket, melyeket a főiskola fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendeznek az ősszel. Ez alkalommal lesz az intézmény névadója is. Az előkészületek az esemény méltó szintű ünneplését irányozzák elő. „Hány fatorony látható Szatmárban? — Mikor járt Vaján II. Rákóczi Ferenc? — Hol irta a Himnuszt Kölcsey Ferenc? — Miért kurta a kocsma Petőfi híres versében? — Hol van a Tur-csa- torna bukógátja?” Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kellett választ találatok az elmúlt vasárnap a „Szatmár” tájismertető verseny résztvevőinek. Bizony, még egy bennszülöttnek sem mindig egyszerű kérdések. Hát még egy budapesti, kecskeméti, vagy szolnoki versenyzőnek. A verseny csapatoknak any- nyi előnye azért volt, hogy már pö Aekan tanulmányozhatták elméletben a meghatározóit útvonal — Vaja, Mátészalka, Tv.nyogmatolcs, Pe- nyige, Turlstvándi, Szatmár- cseke, Tiszzcsécse, Tiszabecs, Kölese, Nagyszekeres és a baktai erdő — nevezetességeit, látnivalóit. Sőt, vetített- képes előadásban is láthatták előre mindazt, amit a szombati kiránduláson a helyszínen, kézzel fogható valóságban is tapasztalhattak. A szombati túra feledhetetlen élményeket adott a résztvevőknek. A fiatal :r- senyzök például éMnk humorral tanulmányozták a vajai múzeum vasszobrát, mely egyben kályha is volt. Persze meghatottan is álltak azon a helyen, ahol a Nagy Fejedelem, mindjárt a liszabecsi híres átkelés után — először találkozott jövendő híveivel, köztük a szabadságharc marsall javai, V ay Adámmal. Nem volt kisebb meglepetés a Zalka Máté-emlékszoba kiállításából kimenet egy olyan helyen állni, ahol egy és ugyanazon időben egy jövendő forradalmár őse mérte a bort, ahol Petőfi Sándor estézett a kurta kocsmában. Onnan aztán végig a virágos Szatmáron, ahol minden második község az irodalmi múltról beszél. A fiatalok Szatmárcsekéröl eljövet kórusban skandálták a szép jelszót: „Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöké fámnak..Elfogadottan álltak a Móricz-emlékszoba alacsony gerendái alatt, amely bizony már nagyon rászorul, hogy idén rend' s hozzák. A tiszacsécsei tér k tő érdekes kopjafáiról elsők között tudták meg, hogy folyik az egész temető műemlékké — védett területté — nyilvánítása. A Nyíregyházi Krúdy Gimnázium versenyző diákjainak kezdeményezésére hatalmas csokor virágot szedtek a mezőkön és elhelyezték a Himnusz írójának mauzóleuma talapzatán. Kedves játék: fürödni a Túr malomtavában, míg Bakk Sándor molnár és felesége üzembe helyezik a híres vízimalmot, megyénk egyetlen ipari műemlékét. Fatornyok, gótikus épületek között vezetett. az út, egészen a baktai jókedvű szalonnasütésig. A vasárnapi verseny győztese egy budapesti házaspár lett, Asztalos György és felesége, a Távközlési Kutató Intézet dolgozói. Második helyezést ért el, nagy örömükre a nyíregyházi Krúdy két fiatalja: Siklós István és Kállai Sándor. Harmadik helyen a társrendező budapesti IPARTERV versenyzői, Szabó Tibor és Takács Gábor végeztek. (gesztelyi) Július I; Életbe lép az új egészségügyi törvény az eredményt. A legtöbb szakon nagy a túljelentkezés, így az oktatókat nehéz és felelősségteljes munka elé állítja a válogatás. A felvételik július hatodikán fejeződnek be. A nyár folyamán sem lesz teljes csend és nyugovás a főiskolán. A vakációt sokféleképpen hasznosítja tanár és hallgató. Az első nagyszabású nemzetközi rendezvényre június 28 és 29-én kerül sor. A neveléstudományi tanszék rendezésében konferenciára kerül sor, melyen a nyíregyházi szakembereken kívül az NDK-ból, a Szovjetunióból és Lengyelországból érkezett pedagógusok is részt vésznek Kezdetét veszi jó néhány külföldi tanulmányút is. A biológusok egy csoportja a Szovjetunióba utazik terep- gyakorlatra, ahol a tőlünk eltérő talaj- és természeti viszonyok közepette tanulmáElkészültek a július elsején életbe lépő új egészségügyi törvény végrehajtását szabályozó miniszteri rendeletek tervezetei. Ezeket az Egészség- ügyi Minisztérium véleményezés céljából megküldte az érdekelt szaktárcáknak és országos főhatóságoknak. A beérkezett észrevételek, javaslatok figyelembevételével állítják össze a végleges szöveget és a rendeleteket folyamatosan adják majd ki. A járvány ügyről szóló rendelet összefoglalja az ezzel kapcsolatos, az eddigi gyakorlatban már jól bevált korábbi rendelkezéseket. Egyebek közt szabályozza a járványügyi megfigyelés alá helyezett személyek kötelességeit. A munkaköri alkalmasságra vonatkozó végrehajtás' rendelet értelmében továbbr is kötelező lesz a munkáb lépés előtti orvosi vizsgálat amelynek elsődleges célja an nak megállapítása, hogy a érdekelt egészségügyi szem pontból munkaképes-e, s mi lyen munkaeszközzel dolgoz hat. Meghatározott foglalko zásoknál a dolgozó kötele időszakos orvosi vizsgálato kon megjelenni, annak megállapítására, hogy nem szenved-e foglalkozási betegségben. A gyógyító-megelőző ellá- ásra vonatkozó miniszteri ••endelet a járóbeteg-ellátástól a kórházi ellátásig magában foglalja az összes ezzel kapcsolatos rendelkezéseket. \ többi között tartalmazza a szervátültetésekre vonatkozó altételeket is. Ugyancsak a végrehajtási endeletek sorába tartozik a munkafegyelmi felelősségről, íz egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló, továbbá a mérgekre vonatkozó jogszabály. országban