Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-04 / 130. szám

WH. Jdnhis 1. KELEf-MAGYÄRÖRSZÄG — VASÄRNAPI MELLÉKLET 9. oldal A szocialista Magyarországért Beszédek és cikkek 1968—1972 Iskolapolitikánk kérdései Válás?o': Dr. Goszlonyi János művelődésügyi miniszterhelvettes " 1 ........ Kádár János: A kötetben helyet kapott negyven írás bármelyikét olvassuk is, megfellebbezhe­tetlen kinyilatkoztatásoknak nyomát sem leljük. Sokkal inkább tapasztalhatjuk az el­vi szilárdság s az élettel el- téphetetlen kapcsolatban ál­ló gyakorlat rugalmas alakí­tásának dialektikus egységét, azt a — találóbb kifejezés híján — reálpolitikát, ame­lyet a párt több, mint másfél évtizede folytat. Kádár Já­nos beszédeinek és ciakeinek ez újabb gyűjteménye ugyanis e politika dokumen­tuma elsősorban, s csak ezt követően fogható fel úgy, mint egy pártvezető, egy ál­lamférfi megnyilatkozásai­nak összegezése. A személyi­ség szerepét, értékét ez nem kisebbíti, sőt növeli, megad­va szavai súlyát. Mint maga mondja egyik beszédeben: „Mi ugyanabból az anyagból vagyunk gyúrva, mint ami­ből a munkásosztály, a nép, de mi kommunisták lettünk, kommunista meggyőződé­sünk és elvünk van. Ez, a kommunista név, a párttag­ság, bizonyos kötelezettsé­gekkel jár, méghozzá azzal a kötelezettséggel, hogy ehhez méltóan kell élnünk, dolgoz­nunk.” Több, mint négy esztendőt ölel fel a kötet anyaga — az első az 1968 februárjában elmondott beszéd az Ikarus­Sajót, Grünnel Kohnt, elso­dort egy hétre való: Az Ör­mény Rádió jelenti-t, s mé >, akkor sem szorította gátak közé a nevettetés zöld árada­tát. amikor Gabi, a gépkocsi- vezető hátraszólt a válla fö­lött: Ne röhögtessen mar fő­nök, mert eperfának veze­tem ezt a tragacsot! Szeren­cséjére az égalja éppen a látóhatár fölé emelte az ikertornyú kalocsai székes- egyházat. Ilyen kezdés után egész nap észre sem vette. hogy mennyi az elég. hiszen nerc- Fe sem maradt egyedül a fá­radtságával. Különben is száz szennyezés után sem szokott le arról a csodalato­sán tiszta ;talról, aminek kö­zösségi élet a neve. Megfris­sült tőle, mint a huszárió s trombitaszóra, s minél töb­bet ivott belőle, annál szom- jasabb maradt az újra. Kor­tyolta hát a valósághű nevű éoítésvezető. Münnhausen Armand szárnyaltató derűlá­tását (..Az egyik baj megza- bálja a másikat, kérlek, a jó viszont öntermékenvítő.”). s Időnként visszafogta a tol­lát. nehogy tinta helyett lak­kot rójon a oaoírra. Pedig nem mesét mondott Münn­hausen Magyarázó szőve? nélkül elzsondította a lát vány Foktő és Úszód között ahol egy nagv kukoricatábla közepén ezer köbméteres gyár művelődési házában, az utolsó az alkotmánymódosí­tás vitájában elhangzott fel­szólalás az országgyűlés 1972. áprilisi ülésszakán —, időben tehát jelentős, tettek­ben gazdag időszakot. 1963- ban került bevezetésre a gaz­dasági reform, a párt meg­alakulásának 50. évfordulója nemcsak emlékezésre, de összegezésre is kötelezett, le­zajlott a párt X. kongresz- szusa, s mellettük olyan ese­mények sora, amelyek újból és újból állásfoglalást köve­teltek. Mi a legfőbb jellem­zője ezeknek? Egyszerűen szólva: a politikai kiegyensú­lyozottság, az. hogy „pártunk mindenkor a helyzet reális értékelésére törekedett és törekszik”. S ami az előbb leírtakkal egyenangú: a párt első tit­kára e reális értékelés je­gyében nem kerüli a szóki­mondó megállapításokat, tudja, hogy a meggyőzés egyik legfontosabb tényezője a valósággal kérlelhetetle­nül szembenéző nyíltság. „Amikor egy párt a hatalom birtokában kormányzó párt­tá válik, könnyen és hamar esik abba a tévedésbe, hogy számára már kevésbé fontos az eszme, a meggyőzés. Az 1950-es években mi is elkö­vettük ezt a hibát és újra elkövethetjük, ha nem vi­gyázunk” — mutat rá fi­víztárolók gödrei kráterlet­tek a déli napsütésben, és százszor-száz csillogó réz­csapot, zománckádas jövendő fürdőszobát kápráztattak a lelki szemei elé. Úgy ott is feledte önmagát a partjukon a tarisznyából eszegető ku­bikosok között, ha nem kül­denek érte, hogy ebédelni vigyék, talán estig se hallja meg, milyen hangosan kö­veteli jussát-a gyomra. Hanem hazafelé már a kiskőrösi kávé sem segített rajta, nemhogy a Szívkovács tréfái, és amikor napnyugta­kor kocsiból szállott a Borá­ros téren, szinte nagvságos- urazni kellett a lábait bárha hazáig vinnék. És törődhe­tett libaböröztetően hideg vízben, sósborszesszel dör­zsölhette a tarkóját-halánté- kát, arra sem futotta belőle hogy megágyaljon. Csak úgy leereszkedett az ágya szé­lére, hátradőlt, és máris fe­kete posztóba burkolózott körülötte a világ. Három előnevű szomszéd- jáéknál — aki most elvtársi rangon árubeszerző — a ti­zenegyet muzsikálta a zené­lőóra. melyet, volt, volt, hol nem volt Kossuth Lajos is hallgatott, amikor felriadt és úgy érezte kibillen alóla az ágy. Valami megnevezhe- tetlenri ismeretlen fájdalom gyelmeztetően 1970 február­jában, az országos agitációs és propagandatanácskozáson elmondott beszédében. S nem hagy fel a nyíltsággal akkor sem, amikor a testvérpartok kongresszusán szól; meggyő­ződése, hogy a pártnak, a kommunistáknak nincs ta­kargatni valójuk. Sőt, a ta­pasztalatok közreadása egye­nesen kötelesség, mert „a szocializmus alapvető elvei­nek, intézményeinek védel­me, ápolása, fejlesztése ál­landó feladat mindenütt”. Volt időszak, amikor úgy tűnt: a „nagypolitika” elvá­laszthatatlan a komor emel­kedettségtől, a mindent leg­jobban tudó elme iránymu­tatásától. Kádár János be­szédeinek és cikkeinek ko­rábbi gyűjteményeinél épp­úgy, mint most, ennek ellen­kezőjét szűrhetjük le legfőbb magatartási — de persze nemcsak magatartási — jel­lemzőként. A legnehezebb, legbonyolultabb kérdésekről is egyszerűen, közvetlen hangon tud szólni, úgy látni és láttatni, hogy azt minden­ki megérthesse. Nem jelsza­vakat, s főként nem ellent­mondást nem tűrő utasításo­kat fogalmaz meg, hanem a kollektív tapasztalatot össze­gezi, a közös teendőket tag­lalja. Hűen ahhoz az elvhez, hogy „a mi pártunk humá­nus párt, a leghumánusabb eszmevilágot, a kommuniz­must képviseli. Az eszme, a párt, a harcunk és a mun­kánk a dolgozó emberért van”. Fontos vonása Kádár Já­nos beszédeinek az a követ­kezetesség, amellyel a párt tevékenységének internacio­nalizmusát kiemeli. S az a céltudatosság, amellyel a munkásosztály vezető szere­pét hangsúlyozza. Nem ál­talában, az adott helyzettől elvonatkoztatva, hanem min­dig a soron lévő teendők fé­nyében. A könyv anyagai között megtalálni — a már említetteken kívül — a párt első titkárának felszólalását a Hazafias Népfront IV. kongresszusán, beszédét a Budapesti Harisnyagyárban, a szocialista brigádvezetők harmadik országos tanácsko­zásán, a kommunista és mun­káspártok 1969 áprilisi ta­lálkozóján, a párt X. kong­resszusán, az SZKP XXIV. kongresszusán. Kádár János beszédeinek és cikkeinek legújabb gyűj­teményét a Kossuth Könyv­kiadó jelentette meg. szorította vasmarkába a szí­vét, szorította, s időnként en­gedett is rajta egyet-egyet, hogy a nyomorult kis húsda­rab úgy vergődhessen benne, mint a lépre ment madárka. Dobogása olyan szabálytalan volt, mintha egy bolond poé­ta összekeverné az összes verslábakat egyetlen vers­ben, a jambust a daktilussal. a trocheust az anapaestussal. hogy az acélszorítás az alig észrevehető reszketésig bé­nítsa megint, míg a tüdő lég- szomjasan tátogatja a száját, és a kormányosa vesztett test a teljes elernyedés jég­hideg verejtékében fürdött. Teljes tehetetlenségében csak a két keze maradt te­vékeny. Tíz ujjával úgy mar. kolászta az ágysodrony va­sát, mint a vízbe fúló a fa­gallyat, amit keze ügyébe so­dor az ár. Az agy rendetlen vérellátása a gondolatait is szilánkokra törte. Ilyenféle gondolatcserepekre: ...ez az első kakasszó... lazítani, ha­nem lehet. hogv... jaj, megint markol... kiraboltam önma­gam... jaj... pontosan ma egv éve... az édesanyám... neki is... megállott a szíve... Egy óra volt, mire annyira összeszedte magát, hogy iáb- ra tudott állani. sósborszesz- szel felfrissítette testét. és hidegvizes borogatással a szívgödrén rendesen lefe­küdt végre. Olyan fáradt A szülőket, a pedagóguso­kat és a diákokat egyformán érdeklő kérdésekkel ke­restük fel dr. Gosztonyi Já­nos művelődésügyi minisz­terhelyettest. — Oktatási rendszerünk vitathatatlan eredménye­ket produkált. Ha azonban a jövőhöz mérjük az igé­nyeket, úgy tűnik, iskolapo­litikánk nem eléggé előre­látó, még kevésbé rugalmas. Mi a véleménye erről Gosz­tonyi elvtársndk? — Először a népgazdaság igényeihez való alkalmazko­dásról kívánok szólni. Csak az utóbbi években került ki­dolgozásra a szakember­szükséglet távlati terve. Ezek az oktatásszervezés és tervezés számára egyelőre nem eléggé egzaktak. Egyéb­ként külföldön is a nehéz problémák közé tartozik a szakemberszükséglet távlati tervének elkészítése. A fő nehézség abban mutatkozik, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre olyan muta­tók, melyek a műszaki fej­lettség, a társadalmi termelés és munkamegosztás távlatai­ra vonatkoznak és az okta­tástervezéshez szükséges eg- zaksággal rendelkeznek. Egy­szóval: a jövőkutatás, a prog­nosztika egyelőre gyerekcipő­ben jár. — Az oktatási rendszer vonatkozásában bizonyos számítások és tervek vannak, főleg a hálózatfejlesztésre vonatkozóan. A nagyobb baj az, hogy az oktatáspolitikai koncepciókban nem sikerült eléggé előrelátó programot kidolgozni. Most vagyunk abban a helyzetben, hogy a Magyar Szocialista Munkás­párt X. kongresszusát köve­tően elemeztük az oktatás helyzetét és a továbbfejlesz­tés irányelveire nézve hatá­rozatunk lesz. Annak alapján fogjuk kidolgozni a 15 éves távlati tervet, amely tartal­mi koncepciókat és hálózat- fejlesztési kereteket is ma­gában foglal. — A tanulók túlterhelé­sén — bár az utóbbi évek­ben történtek intézkedések —, eddig nem sikerült meg­nyugtatóan segíteni. Mikor csökkentik az óraszámokat, s mikor lesznek differen­ciáltabbak a tantervi köve­telmények? És mikorra vár­ható a pedagógusok heti kö­telező óraszámának csök­kentése? — A túlterhelés az egyik legsúlyosabb problémánk. Az iskolai munkánkat és tanter­veinket ma is inkább a le- xikalitás, mint a gondolkodó­képesség fejlesztésére való törekvés jellemzi. Különösen volt, mintha mozsárban tör­ték volna, s teli bágyadt szemrehányással önmaga iránt. Elég a világmegváltásból öregem! Hát van olyan iro­dalmi mondanivaló, kőbe. vászonra, melódiába kíván­kozó szépséges igazság, amit nem alkottak meg előttünk, s nem hoznak létre nélkü­lünk? Minek lázasan égni a mindennapok harminchat fokján, amikor mások láz- mentesen élnek! Úgyis azok a túlélők mindig, akik lázro­hamok nélkül elviselik, nem próbálják alakítani a kort, amelyben élnek! Az embere­kért? Ugyan kinek hiányoz­nál, te bolond?! Mielőtt — holtfáradtan, de most már nyugodtan — el­aludt volna, megfogadta ön­magának, hogy új életet kezd. Él, mint az átlag, leg­feljebb annyival toldja, mint az ötszázért bejáró nyugdí­jasok. Fogadalma azonban csak kedden reggelig tartott, ami­kor is fél liter fekete, s há­rom doboz cigaretta mellett papírra rótta új művének vázlatát, arról, hogy az em­ber csakis a közösségben le­het boldog. Lázas sietséggel írta, hiszen a második ka­kasszó általában nem varat soikáig magára az első után... nagy a túlterhelés a szak- középiskolákban, valamint a gimnáziumok tagozatos osztályaiban. Az egész prob­lémát alapvetően új tanter­vek bevezetésével, illetve a középiskolák képzési céljai­nak módosításával tudjuk majd megoldani. Ez megle­hetősen bonyolult munka lesz és komplexen csak a 70-es évek második felében ké­szülhetünk el. Addig is azonban mindent el kell kö­vetnünk azért, hogy az adott keretek és lehetőségek kö­zött csökkentsük a tanulók túlterhelését. Természetesen meg kell jegyezni azt is, hogy a túlterhelésnek nem­csak iskolai (tanterv, tan­könyv, módszer, stb.) okai vannak, hanem gyakran a szülői ház ambíciói is hozzá­járulnak ehhez. — A pedagógusok heti óraszámának csökkentésére kész tervekkel rendelke­zünk. Ezeket a terveket még a jelenlegi ötéves tervben kívánjuk megvalósítani. Az 1971-ben végrehajtott bér­rendezéssel párhuzamosan ezt a feladatunkat nem le­hetett megoldani. — Tudjuk, hogy egész na­pos iskolákkal kísérletezik a minisztérium. Milyenek a tapasztalatok? — Ezek a kísérletek ered­ményekkel kecsegtetnek. Egyenletesebb a tanulók ter­helése, emelkedik neveltségi szintjük és javul a tanulmá­nyi eredményük. Egészsége­sebb napi ritmust lehet meg­valósítani az egész napos osztályokban. Megállapítha­tó azonban, hogy személyi és tárgyi feltételekben maga­sabb igényeket kell kielégí­teni, mint ahogyan ellátjuk jelenleg a napközi otthono­kat és tanulószobákat. Ezért távlati feladataink között sze­repeltethetjük az egész napos iskolai hálózat későbbi kiépí­tését. Addig a folyó kísérle­teket figyeljük, összegezzük a taoasztalatokat és azokat igyekszünk lehetőség szerint a napközi otthonokban is hasznosítani. — Mi a véleménye mi­niszterhelyettes elvtársnak a tagozatos osztályokról? Tapasztalataink szerint Kivételesen árnyalt, eszté­tikai élményt nyújtó délu­tánnal kedveskedett kedden a városi művelődési központ és a Móricz Zsigmond Színház városunk középiskolás diák­jainak. A rendező szervek felkér­ték a Csokonai Színház Alku című előadássorozat meghí­vott vendégművészét, Básti Lajos Kossuth-díjas kiváló művészt egy órás önálló mű­sor megtartására. Ezt köve­tően pedig a tanulók által korábban bérleti előadásban látott Arthur Miller: Alku­jából és általában a színházi, művészi élettel kapcsolatos ankéton vett részt. Az önálló est programjá­ban figurát és milliót egya­ránt mesterfokon teremtve elevenedtek meg részletek Szofoklész ödipusz királyá­ból, Shakespeare Hamletjá­ból és Lear királyából, és másokból. Az ankét befejeztével meg­kértük Básti Lajost, hogy ér­tékelje lapunk számára a nyíregyházi vendégszereplé­sét, a szabolcsi fiatalokkal való találkozását. A művész a következőket diktálta toll­ba: — Szíves örömmel teszem. De előbb tágabb értelemben az ifjúságról. Szeretem a mai ifjúságot, ezt a tüneményes ambiciózus, fejlődőkénes, mohó csapatot. Szívem sze­rint valók. Nem fertőzik so­raikat milliomos papák unat­kozó fiacskái. Itt csak tanuló- ifjúság van. Közéjük értem természetesen a munkásfia­talokat is. — Járva az országot, kicsit a térképész ambíciói is mun­ugyanis a szülők túlbecsü­lik azok jelentőségét, sőt kissé divatot is csinálnak belőle. Így kialakulnak az úgynevezett elit tagozatod az általános osztályok szín­vonala pedig csökken. Felte­szik ezzel kapcsolatban azt a kérdést is: miért nem a második osztályban kezdik a tagozatokat? — A tagozatos osztályok rendszerének kialakításakor az volt a cél, hogy egyes ta­nulóinknak jobb előrejutási lehetőséget biztosítsunk át­lag feletti érdeklődés, haj­lam és tehetség esetében. Mindezt a munkás- és pa­rasztgyermekek hátrányai­nak leküzdése érdekében tartottuk fontosnak. Jelenleg az alábbi problémákat lát­juk: — Az említett célt csak részben érjük el, mert főleg a gimnáziumban a tagozatos osztályokban kevesebb a fi­zikai dolgozók gyermeke, mint a többi osztályokban; — elsősorban a szülők ambí­ciója jut kifejezésre ezen osztályok összetételében és nem a tanulók tényleges haj­lama, tehetsége. — Sajnos a normál óra­szám felett jelentkeznek azok a plusz óraszámok, amelyek a tagozat irányának megfelelő alaposabb képzést kívántak biztosítani. így te­hát ezekben az osztályokban, ^hogyan erről szó volt, még nagyobb a túlterhelés. — A már említett tovább­fejlesztésre vonatkozó mun­kálatokban van olyan ter­vünk — legalábbis az egyik verzió szerint —, amelyet ha végül megvalósíthatunk, a második osztálytól kezdve differenciálódnak a tanulók. Itt azonban egy olyan prob­léma is mutatkozik, hogy amennyiben az általános is­kola 7. és 8. osztályában el­kezdjük a differenciálást, ez esetbén kérdéses, hogy he­lyes-e a gimnázium 2. osztá­lyától való kezdés. Bizonyá­ra további részletes munká­latokra és kísérletekre lesz szükség. Köszönjük válaszait. \ (M) kálnak bennem és figyelem, hogy vidékenként hol tart az ifjúság. Itt térnék rá a Sza­bolcs megyei ifjúsággal tör­tént találkozásomra. A jelen- lenlegi ankéton kívül talál­koztam a kisvárdai középis­kolásokkal és a tanárképző főiskola hallgatóival. Az utóbbiakról külön-: — Kérdéseik, tudásszom­juk, tényleges irodalmi is­mereteik a magyar drámá­val, lírával, epikával való bensőbb kapcsolatuk és él­ményeik, ezen tizen-huszon- évesek kedvessége, humora, emberi tisztánlátása lenyű­göző. — Józan felháborodással fogadják azokat a vádakat, amelyek sokszor jogtalanul érik őket. Vigasztalásul és ta­lán tanácsul meg is mond­tam ezeknek a fiataloknak, hogy mindig becsületes ta­nulással. emberséggel csele­kedjenek. — Tanulmányaik végezté­vel pedig, ha majd kikerül­nek az életbe, a falvakba, akkor neveljenek úgy az is­kolákban, hogy a kezeik kö­zül kikerült gyerekek már modern, igazán mai fiatalok­ká válhassanak. Ez az én út- ravalóm ennek az okos, szor­galmas generációnak, ezek­nek a mi nemesen nyugtalan tizen-huszonéveseinknek — mondta végül. Este az ankétot az Alku színházi szezont is záró elő­adása követte, mely után a Móricz Zsigmond Színház igazgatósága virággal ked­veskedett a darab szereplői­nek. Sigér Imr* Varga Rudolf: DÓZSA Varangyvörös éjszakádban forgószél rabolta mennybe a fákat, égőszámyú varjak vitték véred fekete hószitálásban, csak parazsat okádó hegedűszó, szelek kifeszített vitorlái feletti, halk. halotti ének, levelekből hullatott sikoly látta, mikor gyullongó leheleted az idegen csendben jeget kiáltott, piros paripák előtt meztelenre vetkeztetett bőröd; pörkölt virág, sistergő fagyban hevítetted gyulladásig magad. Pengéid bontottak csontjaidon láng-ujjlenyomatos, felrobbant sugarat. Varangyvörös éjszakádban forgószél rabolta mennybe a fákat. Ott volt a máglya: veres angyal. Mennybeszurt tornyok csigaszarvai fölül, néztél le a Napból, tűztél viselés arccal. Básti Lajos Nyíregyházán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom