Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-13 / 111. szám

U oWal CTLBT-WAGTÄROWiZA'« W*1 mgfrm n, Felavatták az árvízkárok helyreállításához nyiy*°tt szovjet segítség emlékművét (Folytatás az 1. oldalról) fordulnunk. A Szovjetunió budapesti nagykövetségének közvetítésével két napon belül megkaptuk a szovjet kor­mány válaszát: a szükséges, nagy mennyiségű követ, amellyel az utak járhatóvá tételét és újjáépítését bizto­síthatjuk. a szomszédos szovjet Kárpáton túli terület­ről megkapjuk. Tudjuk, hogy a rokoszovói, kolerovói és selesztovói köbányászok hő­sies munkával, nagy erőfe­szítésekkel tették lehetővé, hogy saját tervükön felül rendkívül gyors segítségként megindulhassanak a szállí­tások. A károk helyreállításáról a nagyszabású újjáépítési munkáról beszélt ezután a miniszterhelyettes, majd ar­ról szólt: most, két év távla­tából nagy öröm visszaemlé­kezni a hősies napokra, ami­kor minden ember összefo­gott és segített, a szolidan tásra. amely az árvíz első híreitől kezdve megnyilvá­nult. Most az 1970-es ár­víz által sújtott szatmári te­rületekén a települések szeb. bek. korszerűbbek, jobban el­látottak, mint korábban vol­tak. Ehhez- is — mint annyi más eredményünkhöz — sok segítséget kaptunk ba­rátainktól, a szovjet néptől. Rövid történelmi visszate­kintésben arról beszélt a szónok: azért is fontos erről a segítségről külön is szól­nunk, mert az elmúlt ne­gyedszázad alatt nem volt olyan időszak, az együttmű­ködésnek olyan területe, ami­kor nem találtunk segítő szándékra. Amikor gazdasági segítségre volt szüksége ha­zánknak, a Szovjetunió segí­tett; amikor szocialista vív­mányaink voltak veszélyben, a munkáshatalom megtartá­sában nyújtottak támogatást: s most, az árvízi katasztrófa után emberi segítséget, épí­tőanyagot kaptunk baráta­inktól. A két nép barátságáról szólt ezután a miniszterhe. Ivettes, majd hangsúlyozta: — Hazánk, népünk előreha­ladásának két alapvető kö­vetelménye van: a Magyar Szocialista Munkáspárt mar­xista—leninista politikája és az internacionalizmus, az összefogás, amelyet állandó­an erősítenünk kell. Ez volt eredményeink forrása eddig is, és ez lesz az elkövetkező újabb negyedszázadban is. Ezért számunkra alapvető, hogy erősítsük pártunk poli­tikáját és erősítsük a prole­tár internacionalizmust. Be­szédének befejező részében Kiss Dezső a magyar—szov­jet barátságról beszélt, majd ismét visszatért az árvízi újjáépítéshez nyújtott szov­jet segítség méltatására. En­nek jegyében leplezte le az emlékművet. Az emlékmű márványtáb­láin kétnyelvű írás örökíti meg a szovjet segítséget: „Köszönet és hála a Szovjet­uniónak az önzetlen segít­ségért, amelyet az 1970. évi árvízkárok helyreállításához a Magyar Népköztársaságnak nyújtott 250 ezer köbméter útépítési kőanyag rendelke­zésre bocsátásával. Szabolcs- Szatmár megye, 1970. — MSZMP megyei bizottsága — Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium.’’ J. V. Ilnyickij felszólalása Az emlékmű leleplezése után J. V. Ilnyickij, a Kár- pátontúli területi pártbizott­ság első titkára kért szót. Felszólalásának első részé­ben köszöntötte a résztvevő­ket, majd így folytatta: — A ma leleplezett emlék­mű újabb megnyilvániulááa azoknak a testvéri érzelmek­nek és baráti szálaknak, amelyek megbonthatatlanul fűzik egymáshoz a szovjet és magyar népet. Ezután a tör­ténelmi kapcsolatainkról, majd a mai együttműködés­ről beszélt, melynek során a két szomszédos területről szólt: — Ma a szomszédos terü­leteink dolgozói között fenn­álló barátság és gyümölcsöző együttműködés sok példáját hozhatjuk fel. A pórt-, taná_ esi és szakszervezeti munká­ban, a fiatalsággal folytatott munkában, a termelési és társadalmi, valamint a kul­turális tevékenységben ta­pasztalatcsere gyarapítja a szocialista és kommunista építés gyakorlatát, s segítsé­get nyújt abban, hogy job­ban teljesítsük azokat a fel­adatokat. amelyeket a párt tűz elénk. Gyümölcsöző kap csolatot tartanak fenn a csa­pi és záhonyi vasutasok a záluzsi baromfi gyár és a Bábolnai Állami Gazdaság, a berehovói és a Nyíregyházi Konzervgyár kollektívái, i két terület szövetkezeti dől gozói és mások. A szovjet —magyar határon lévő ba­rátságkert immár évek óta egyre erősödő barátságunk jelképe. A termés-betakarítás mindenkor nagy ünnep. — Az életnek azonban van egy nagy igazsága: a jó bará­tot bajban ismerjük meg — szól a közmondás. 1970 ta vaszán, amikor az esőzések okozta áradás elöntötte a Magyar Népköztársaság ha­tár menti községeit, ebben az aggasztó időben a szovjet emberek, a szovjet hadsereg katonái az első hívó szóra azonnal a testvéri nép segít­ségére siettek, a továbbiak ban pedig segítettek az ele­mi csapás okozta nehézségek felszám olásában. Ezután a két testvérpárt az SZKP és az MSZMP — legutóbbi kongresszusai óta eltelt évek eredményeiről, a szocialista építés vívmányai­ról beszélt J. V. Ilnyickij, majd a Kárpátontúli terület dolgozói által elért munkasi- kerekről szólt. Kiemelte: — A mi vívmányaink ér. tekelésével egyidejűleg őszin­tén örülünk Szabolcs-Szat- már megye dolgozói sikerei­nek is, szívből gratulálunk önöknek, s további sikereket kívánunk az új élet építésé­ben. Köszönjük annak a se­gítségnek a nagyra értékelé­sét, amelyet a szovjet em­berek nyújtottak a megye dolgozóinak az elemi csapós óráiban. Elmondhatom, hogy a szovjet emberek, köztük a Kárpátontúli terület dolgozói is mindig készek segíteni ba­rátaiknak, eltökélt szándé. kuk, hogy teljesítsék testvéri és elvtársi kötelességüket. Számunkra sem kétséges, hogy önök,^ szintén készek ‘ segítségünkre1^ sietni — mpridta’iberejezesül a Kárpátontúli területi pártbizottság első titkára. Az ünnepség dr. Tar Imre zárszavával ért véget. M. S. Tudományos emlékülés Hatvani Dániel: fsfäre megfontolt DOKUMENTUM REGÉNY 10. Néha, a látszat kedvéért Robi állta a cehhet, de előt­te Bélától kért kölcsön. Adptt is majd mindig, bár tudta, hogy nem látja viszont... Úgy volt vele. hogy „ma nekem, holnap neked”. Jó hónappal ezelőtt történt az ismerkedés, szinte spontá­nul, bár Béla ismerte a két lányt, mivel azelőtt is képzős lánynak udvarolt. Legtöbb­ször ide jöttek, a Hírősbe, de néhányszor ellátogattak a Jaltába és a Toronyházba is. Könyvekről, filmekről, ze­néről, beszéltek leginkább. Csöpinek imponált, hogy Robi még az irodalomban is „egé­szen tájékozott”, csakugyan, Adytól idézett verset, meg Tóth Árpádtól. Egyszer va­lami zeneiskolás srác is oda­ült hozzájuk, szóba került Beethowen, dudolásztak, ská­láztak, a lányok csak arra fi­gyeltek fel, hogy Robi mér­gesen érvel: „Ez nem igaz, ez nem ügy van”, s a srác ezután homlokráncoló gon­dolkodásba . esett, végül ki- bökte: „Igazad van, igazad van”. Amikor a lányokat estén­ként elkísérték a képző kol­légiumáig, a két pár kissé le­maradt egymástól. Ez volt a csókolózások ideje. Csöpi nem ellenkezett, igaz, hogy Robi sem erőszakoskodott különö­sebben. Béla egyszer meg is jegyezte, amikor már csak ketten sétáltak > visszafelé: — Úgy viselkedsz, mint aki csak lelkiekre megy. Robi erre azt mondta: — Minek elsietni? Van időnk, nem? — Ebben, úgy nagyjából egyetértettek. Azon is meditáltak maguk között, hogy van-e perspektí­vája a képzős lányokkal való kapcsolataiknak. Előttük már említették, hogy majd a jövő nyáron, 1972-ben, motorra ülnek és meglátogatják mindkettőjüket. De a két fiú között felvetődött az is, hogy esetleg már szilveszterezni is elmehetnének négyesben, mégpedig a pécsi turistaház­ba. Persze ehhez sok pénz kell. Robi erre azt mondta, hogy addig még van idő. ó félretesz kétezret, Béla is... Ebben maradtak. Körülbelül egy évvel ez­előtt Robi már megismerke­dett a testi szerelem titkai­val. Hétvégeken néhányszor Pestre utazott, meglátogatta Soroksáron élő nagyapját. Es­ti szórakozásaihoz pénzt is kapott az öregtől. Megismerkedett egy húsz­éves elvált asszonnyal, aki valami irodában volt ad­minisztrátor, azelőtt pedig Szabadszálláson élt. Robi ön­bizalmának általában hízel- gett, hogy koránál idősebb­nek látszott 4—5 évvel, Csöpi is abban a hitben élt, hogy legalább húszéves. Lányok­kal könnyen és simán ismer­kedett, bálban, szórakozóhe­lyen, vonaton. Azt tartotta, hogy nőkkel szemben határi, zottnak és udvariasnak kei lenni. Minden a jó fellépései' múlik. Lenézte azokat a pest' belvárosi srácokat, akik csak úgy leszólítják a nőt, s még csodálkoznak, hogy az elkül di őket a fenébe. Ezt primitív módszernek tartotta. Sikerre az számíthat, aki a ..korrekt úriember formáját ölti ma­gára.” Négyes találkozásaik alkal­mával Robi olykor tele volt a többiek számára ismeretlen eredetű feszültséggel, ideges vibrálással. Látszott, hogy rossz a közérzete. Remegett a keze és azt mondta: — Mind­járt összeroppantom ezt a poharat. — Vagy: — Belevá­gom az ablakba. — Máskor Vali és Béla között volt vala­mi évődés, s a lány ezt mond­ta: — Ide figyelj, én megfoj­talak. — Robi erre felfigyelt és halkan megjegyezte: — Én meg tudnálak tanítani egy olyan fojtásra, hogy ne ma­radjon utána ujjlenyomat. — Ezen aztán sokáig kuncogtak, nevetgéltek. Holott Robi. ha tréfának is szánta, komolyan gondolta a ki­jelentést. Tudták róla a töb­biek is, mert nem egyszer be­szélt róla, hogy nyolc—kilenc hónapon át cselgáncsozott. Egy ízben azzal dicsekedett, hogy 21 mérkőzésből 13-at fojtással nyert meg. ö tudta, hogy ez nem igaz, hiszen még az övszerzö versenyig sem ju­tott el. (Folytatjuk) (Folytatás az 1. oldalról) mondotta, hogy a kiállítás rendezői a kor hangulatának felidézésére a művészetet hívták segítségül. Ez jól tük­rözi a korszak igényéit, lehe­tőségeit, érzelem- és gondolat­világát. Az akkori társadalom két ellenpólusának, a jobbá­gyok és a földesurak élet­módjában meglévő különbsé­gieket is. A kiállításon látható job­bágy házt artások edénykész­lete,' a földművelés korabeli eszközei, a föld mélyéről elő­került vasszerszámdk, sarlók, , csoroszlyák, ekepaputsok. váskardok, sisakok jól érzé­keltetik Dózsa korának pa­raszti világát. Külön érde­kességei a kiállításnak a né­pi fazekasság remekeit repre­zentáló. Gáván előkerült, né­pi motívumokkal díszített kályhaszeimek, melyek nem­csak becses, de első példá­nyai is a megyében talált népművészeti emlékanyag­nak. Ezek, éppúgy, mint az ötvösmunkák. aranyozott kelyhek. poharak első ízben kertilfek a közönség elé, mi­vel a megyeszékhelyen még nem volt kiállítás a közép­kori. XV. XVI. századi tár­gyakból. A kassai múzeum­tól erre az alkalomra meg­kenték es kiáUttonták a pa­rasztháborúban részt vett t vukodi nemesek btr tokéi- kobzó levelének másolatát. Fényképek illusztrálják a nyírbátori mi nori ta ven dha ­zat és környékét, ahol a nyírségi csapatok először megütköztek a főúri seregek­kel. Egészen friss, az idén ké­szült fényképen . örökítette meg a kiállítás rendezője, dr. Németh Péter a Dózsa csatád makkíalvi kúriáját és Temes- várott a kivégzés színhelyén álló emlékművet, A Dózsa-kiállítás anyagát ; nagyszámú közönség tekin­tette meg a megnyitás után. A jubileumi ünnepségsorozat délután tudományos emlék­üléssel folytatódott a megyei tanács nagytermében. Itt Porzsolt István, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak díszetnőke. a tanárkép­ző főiskola tanára üdvözölte az emlékülés’résztvevőit. Az elnökségben helyet foglalt Ekler György, a megyei párt­bizottság titkára. Gyúró Im­re, a megyei tanács elnök- helyettese, dr. Cservényük László, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Sze- merszki Miklós, a városi pártbizottság titkára. dr Orosz István egyetemi ad­junktus. Ekler György megnyitója Az emlékülésen Ekler György, a megyei pártbizott­ság tálkára mondott megnyi­tó beszédet, melyben hang­súlyozta, hogy az országos Dózsa-emlékibizottság kezde­ményezéséhez kapcsolódva megyénkben is megemléke­zünk a rh agyar történelem kimagasló alakjáról, az 1514- es parasztháború vezéréről, Dózsa Györgyről. Megemlé­kezünk a társadalmi haladas e nagyszerű hőséről és fél évezred távlatából felidézzük a jobb, igazságosabb rendért felkelő parasztok, plebejusok, jobbágyok küzdelmeit, hősi „harcait: ' , —Dyzsaek harca ;,<z .euro- , pai és a magyar antífeúdális mozgalmak kiemelkedő állo­mása volt — mondotta Ekler György. — Az 1514-es pa­rasztháborúban ötvöződtek eggyé a magyar történelem későbbi évszázadokra szóló nagy kérdései, a társadalmi haladás és a haza védelmé­nek egymástól elválasztha­tatlan feladatai. A hagyomány szerint Dó­zsa György ceglédi beszédé- Dcn arra buzdította hadait: .Tanítsátok meg az esztelen lene vadakat, hogy ugyan­olyan módon éljenek, mint jobbágyaik,. polgártársaik, és ne uralkodjanak rajtuk tűr­hetetlen gőggel, féktelenül és igaztaianul. El ne szalasszá- tok az alkalmat, vívjátok ki szabadságotokat.” — A paraszti tömegek el­keseredése, elviselhetetlen terhei, párosulva a naptöme­gekben élő Szocialista egyen­lőség és igazságosság vágyá­val olyan erőt, s hitet adtak Dózsa seregeinek, hogy ha csak átmenetileg is, de meg­rendítették a feudális Ma­gyarországot. S bármilyen kegyetlen volt is a paraszti hadak veresége után a le­számolás, a megtorlás. Dózsa emlékét és szellemét nem tudták többé kiirtani a ma­gyar nép tudatából. — Dózsa neve évszázadok­ra szimbóluma lett a magyar néptömegek szabadsághar­cának. Ihletője a haladó irodalomnak és művészetnek. A Dózsa-tradíció ezért olyan ideológiai, politikai hagyo­mányunk. amelynek tisztele­te és ápolása ma is köteles­ségünk. — Vállalni történelmi mól­óinkat, ismerni Dózsát és Werbőczit, a múlt osztály- küzdelmeit. történelmi ta­nulságait, jelentős erő napja­ink feladatainak megértésé- oen. elfogadásában és válla­lásában. Meggyőződésünk — folytatta az előadó —, hogy aki ismeri a múltunkat, an­nak osztályküzdelmeit, ta­nulságait. jobban megérti a szocialista építés mai tenni­valóit. lehetőségeinket és szö­vetségünket a szocializmus útjára lépett népekkel, mai világunk haladó erőiveL Manapság élénk viták folynak a szocialista nemzeti tudat és a korszerű hazafiság kérdéseiről. Valóban nem könnyű meghatározni min­denki . számára elfogadhatóan a szocialista hazafiság és in­ternacionalizmus forrásait, és a múltban gyökerező ösz- szetevőit. Az azonban két­ségtelen, hogy egy politikai mozgalom saját múltjához való viszonya egyben mércé­je az egész mozgalom céljá­nak és tartalmának is. A történelem egyetlen politikai és társadalmi mozgalmára sem volt ez annyira érvé­nyes, mint éppen a forradal­mi szocialista világmozga- lomra. Az-előadó azzal folytatta.” hogy a foiTariaÜmi-munkás­mozgalom nem önmagával kezdi a történelmi időszámí­tást és nem is csak a közvet­len szocialista történelmi ha­gyaték örököse övé mindé« és őrzésére bízatott mindaz,, ami az évezredes emberi sorsban és alkotásban nemes és felemelő volt. — Most újabb történelmi évfordulóhoz érkeztünk. Az idén Jahus Pannonius hala- ianak, Dózsa György születé­sének 500. évfordulóját ünne­peljük. De emlékezni fogunk Bessenyei Györgyre. Móricz Zsigmondra, és közeledik Petőfi 150. születésnapja, Petőíié, aki az nekünk a köl­tészetben, mint Dózsa, a nép- forradalomban. Ha úgy tet­szik,. ezek az évfordulók nem kapcsolódnak. közvetlenül szocialista örökséghez. Mégis teljes joggal szocialista nem­zeti kultúránk és haladó tör­ténelmi örökségünk szerves . részének, tekintjük őket. ; Mert a kommunizmus nem lehet más/mint az emberiség felhalmozott történelmi )a- . pasztalatának és kultúrájá­nak összessége. — A mai napon Dózsa Györgyre emlékezünk. Emlé­kezünk reá azért, mert a for­radalmi magyar munkásmoz­galom örökségét megelőzőén nincs még egy olyan törté­nelmi személyisegünk és eseményünk, akinek alakja es amelynek példája a forradal- miságnak olyan átütő erejű és tiszta megtestesítője len­ne. mint ő és paraszthábo­rúja. Emlékezünk rá. mert Dózsaék törekvése es célja olyan emberi törekvéseket fogalmazott meg, amelynek csakis a szocializmus tudhat valóságos testet adni. — Mai emlékülésünkkel kezdetét veszi a Dózsa tiszte- . letére rendezett eseményso­rozat, kulturális rendezvé­nyek, megemlékezések, kiállí­tások. Felelevenítjük Dózsa és háborúja tájunkhoz, me- gyénkhez kötődő mozzanata­it. De elsősorban arra aka­runk emlékeztetni, ami Dó­zsában osztály- és nemzeti örökség, tanulság. Arra, ami századokon át lelkesítette legjobbjainkat, amiért 1945- ben Dózsa népe bontott zász­lót. hogy az 1514-ben még csak megsejtett és megálmo­dott vágyakat, nagy'eszmé­ket megvalósítsa; E;gondola­tok jegyében a mai tudomá­nyos emlékülést és a megyei Dózsa-emlékünnepség soro­zatot megnyitom. Dr. Orosz István előadása Az emlékülésen dr. Orosz István debreceni egyetemi adjunktus: „Dózsa paraszt- háborúja és az európai pa­rasztmozgalmak” címmel tartott előadást. Előadásában az európai parasztfelkelések eszmei, társadalmi, politikai hátterével, történelmi előz­ményeivel foglalkozott. Az európai feudalizmus fejlődé­sében az egyes . tájegységek között kezdettől fogva nagy időbeli eltolódások voltaik. Kelet-Európábán a feudális viszonyok évszázadokkal ké­sőbb születtek meg, mint Nyugaton és ez a fáziskü­lönbség bár az évszázadok során csökkent, a feudaliz­mus felszámolásáig sem szűnt meg. Az előadó azzal folytatta referátumát, hogy az 1514 évi parasztfelkelés társadal­mi körülményei és feltételei a történettudomány sze­rint fő vonalakban tisztá­zottnak tekinthetők. A XIV— XV. századi magyar fejlődés legdöntőbb mozzanata a tár­sadalom rendi átrétegződése volt. A rendi átrétegződés- ből az ország lakosságának döntő többségét alkotó pa­rasztság kimaradt, előjogokat összességében nem szerezhe­tett, hiszen a rendi csoportok kiváltságai éppen azért szü­lettek meg, hogy a feudális függésben élő parasztoktól elkülönüljenek. Kisvárda példájával il­lusztrálta az előadó a gyorsan szaporodó mezővárosok fej­lődését, amely az igazság­szolgáltatás első fórumaként kiiktatta jobbágy és földes­úr között közvetlen kapcsola­tot teremtő úriszéket. Kis­várda példája is mutatja, hogy a parasztság társadalmi emelkedése legkönnyebben a mezővárosokban valósulha­tott meg. A későbbiekben azonban a fő- és a közne­messég együttes támadása következtében megcsappant a mezővárosok fejlődése, a városba tömörült jobbágyo­kat is megadóztatták és a rendszeressé váló rendkívüli adók súlyos teherként nehe­zedtek a megerősödni még nem nagyon tudó mezőváro­sokra. A főurak jobbágyai­nak helyzete még kibirhatat- lanabb volt. Ebben a helyzetben már csak egy szikra kellett a robba­náshoz. Ez a szikra volt a keresztes hadjárat meghirde­tése 1514 tavaszán, pontosab­ban nem is meghirdetése, hanem visszavonása. A val­lásos parasztság számára úgy tűnt, hogy az urak még a lelki üdvösséget is saj­nálják a paraszttól, azért vonták vissza a bullát. Dr. Orosz István tudományos előadásában azzal a problé­mával foglalkozott még, mi­lyen szerepet töltöttek be a mezővárosok a nagy pa­rasztháborúban, melyeket Dózsa nemcsak azért keresett fel seregével, mert ezek ga­bona- és élelmiszer-tartalé­kaira. piacain vásárolható termékeire, a hatalmas pa­rasztsereg ellátásához szük­séges volt, hanem itt vette fel az önállóan szervezkedett csoportokat. A szervezkedét sek fő gócai a mezővárosok voltak. Dr. Orosz István adjunktus előadását öt korreferátum követte, melyek ismertetésé­re vasárnapi számunkban visszatérünk. Az emlékülés Porzsolt István zárszavával . ért véget, aki köszönetét mondott az ülés munkájában részt vevőknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom