Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-03 / 102. szám

\-m. w®m a KfEBMH^YK>W«JUi 9. ofM Május 1 megyénkben Derűs jókedvvel, külsősé­gekben is ünnepélyesen, de harca és munkája eredmé­nyeire, a tiltott és a szabad május elsejekre is emlékez­ve köszöntötte a munka ün­nepét Szabolcs-Szatmár me­gye lakossága. A megyei ese­mények sorát a hagyományos sóstói hármas-dombi ünnep­ség nyitotta szombaton dél­után. Ott, a munkásmozgal­mi emlékműnél a veteránok és a város fiataljainak talál­kozója az idén is feledhetet­len emlékeket hagyott a résztvevőkben. Az ünnepre még a nap Is kisütött. Verőfényes szép május elsejére, sok helyütt zeneszóra ébredtek az em­berek. Nyíregyházán is ze­nés ébresztő, majd térzene köszöntötte az ünneplőket. A megyeszékhelyen sem hiányzott a nap programjá­ból a munkás-paraszt talál­kozó: a város három terme­lőszövetkezetébe egy-egy üzem — a konzervgyár, a gumigyár és a Nyírségi Nyomda — dolgozói látogat­tak el baráti eszmecserére. Nagykállóban több mint négyezer ember vonult az ín­ség-dombhoz, ahol a járás és a nagyközség párt-, állami és társadalmi vezetői fogadták a felvonulókat. Nyírbátor főterén soha ennyi embert nem láttak még. A 7—8 ezer felvonuló sorában a lakosság minden rétege képviselve volt; öre­geket és fiatalokat, tsz-tago­kat és értelmiségieket, de többségükben munkásokat, az iparosodó nagyközség gyá­rainak mintegy négyezer dol­gozóját köszönthették a dísz­elnökségben helyet foglaló járási és nagyközségi vezetők. Mátészalkán az úttörők ze­nés ébresztője után több ezer ember gyűlt össze a strand parkjában, hogy meg­hallgassa az ünnep szónokát és végignézze a színes kul­túrműsort. Fehérgyarmaton sem terveztek felvonulást, mégis volt! Az üzemek dol­gozói együtt,' zászlókkal, táb­Mátészalkán gazdag műsorral szórakoztatták az ünnepség résztvevőit. Képünk a kántorjánosi tánccsoportról készült. Iákkal vonultak ki a sportpá­lyára, a nagygyűlésre, s a délután csepergő eső ellené­re is együtt szórakoztak es­tig. Vásárosnaményban a négyezer felvonuló ünnepi hangulatán sem rontott sem­mit a délben kedvezőtle­nebbre fordult időjá­rás. A Tisza-part he­lyett az üzemekben lát­ták vendégül a dolgozókat. S még egy — a falvak ünne­pére jellemző — szavakba foglalt kép álljon itt a já­rásból: a közös községi ta­nácsok területén dolgozó gazdaságok, üzemek, párt- szervezetek együtt ünnepel­lek. Például Csarodán Hete, Fejércse és Tákos, Tiszaszal- kán Tiszaadony lakói is ott voltak a közös majálison. Foto; Hammel József és Elek Emil Szöveg; Kádár Edit Nyíregyházán, a Kossuth téren a helyőrségi zenekar és az ifjúgárdisták fúvószenekar a adott műsort. Nagykállóban a felvonulás élén a MEZŐGÉP Kiváló gyáregységének dolgozói haladtak. Pillanatkép a nyíregyházi Kossuth téren. Veteránokat köszöntött efc a Hármas-dombé«: A gumigyár! munkásokat a nyíregyházi Vörös Csillag Tass tagjai látták yeodégsá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom