Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-23 / 95. szám

Í972 április 23. KELET-MACYARORSZAß VASÁRNAPI MELLÉKLET 9. oldal Mitől szocialista a brigád (3.) A kultúra végső célját Le­nin így summázta: jobbá ten­ni az embert. Egyszerű és lé­nyeglátó megállapítás. A szocialista brigádmozga­lom életereje szintén abban van, hogy alkalmas az ember jobbá tételére. Persze, nem valami elvont „jóságra”, lágyszívűségre gondolunk, éppen ellenkezőleg: minden­napi tettekben — munkában, magatartásban, gondolkodás­ban, önművelésben, szórako­zásban — élő emberi többlet­re A brigádmozgalom e jel­lemzője eddig többé-kevésbé rejtett volt. Nem találtuk meg azokat az „ösvényeiket”, melyek az ember benső én­jéhez vezetnek, feltárván ké­pességeit és szükségleteit. A kulturális vállalások nem a hegyi forrás törvényei szerint fakadtak, bent az emberben. Inkább kívülről, az üzemi ..fejből” eredtek, hogy aztán a brigádtagok sajátjukként, kí­nálják fel. így a kulturális vállalás többnyire „kartoték- adat” maradt, nem pedig együttműködő emberek szo­cialista módon tanuló és élő viszonya. Az üzemi népműve­lők — nagy elfoglaltságuk és kevés számuk miatt — nem ismerhették meg a brigádta­gokat, akiknek művelődését irányítaniuk kellett volna. Persze, történtek kísérletek. Egyik vállalat például szer­ződést kötött a körzetébe tar­tozó művelődési házzal, hogy segítse munkásait a tanulás­ban és művelődésben. így született a ..Szocialista hri- gadvezetők fóruma”. E szép hangzású valami azonban nem érdekes vitafó­rum, inkább előadássorozat volt. melyen a munkából jö­vő dolgozók az órájukat les­ték, hogy elérik-e a bazavívő buszjáratot. E kulturális vál­lalás teljesítése tehát , nem személyiséggyarapító élmény — inkább hasznos tehertétel. És évek óta képtelenek előbbre lépni, eljutni a klub­szerű beszélgetésig. Miért? Az idő alkalmatlan. Másik nagyszerű kezdemé­nyezés: a könyvtár javaslatá­ra mindegyik szocialista bri­gád választott egy-egy' írót, akinek életművével megis­merkedett. A végeredmény­ről vetélkedőn adtak számot. A könyvtár megfelelő irodal­mat szolgáltatott hozzá és a vetélkedőt szervezte meg. vagyis csak az indításnál és a befejezésnél volt jelein, de a legfontosabb folyamatba: a mű elsajátításába nem szól­hatott bele. Eszmecserét foly­atni az olvasott könyvekről, már nem futotta erejéből. Az ok egyszerű: nincs megfelelő klub, nincs elegendő könyv­táros. Nos, nem kell ■ különösebb logika annak felismeréséhez: ha a szocialista brigádmoz- galomtól emberformáló, síze- mélyiséggyarapító hatást vá­runk. akkor ennek elemi fel­tételeit tartozunk megterem­teni! Ehhez azonban pénz kell. A kulturális vállalások mindaddig magukban rejtik a formális elemeket, míg klu­bok, körök nem avatjak be a brigádtagakat az együtt­gondolkodás és vitatkozás, a művészeti szép együttes fel­fedezésének örömébe. Nem mindenre bólintó „közönsé­get” akarunk felnevelni a hrigádmozgalmon belül, ha­nem gondolkodó, logikusan érvelő, a tudomány és művé­szet igazát, lényegét kereső és megértő embereket. Az eddig megtett lépés — inkább féllépés. Hogyan le­hetne oly módon előbbre jut­ni, hogy a formaságoktól el­érkezzünk magához az em­berhez? A kérdés összefügg a sza­bad. idő hasznos eltöltésével. Nem elég, hogy a társadalom több szabad időt ad a munká­soknak. Sokkal fontosabb, hogy a munkafolyamat és a társadalmi összfolyamat olyan igényt szüljön az em­berben, mely önképzésre, művelődésre, hasznos időtöl­tésre serkenti. Kérdezzünk tovább: meg­születik-e magától ez az igény az emberekben? Aligha. A brigádtagokat nem vállalási kötelezettségekkel taníthatjuk meg a szabad idő hasznos el­töltésére, sokkal inkább az­zal, hogy önképzésüket, mű­velődésüket olyan feltételek megteremtésével serkentjük, melyekben örömüket lélik. Ki tagadná, hogy a tudományos és művészi igazság felfedezé­se élmény, ha azt érdekes, él­vezetes formában (és nem ne­hézkes, hosszú előadásokon) kínáljuk? Nos, ez a forma — A háborús visszaemlékezé­sek között rangos helyet fog­lalt el magának Bondarev: Égő hó című kötetével. Az olvasó nemcsak élményre­gényt, hanem valódi irodal­mat kap kézhez. Bondarev neve nem ismeretlen, meg­jelent nálunk „Az utolsó ágyúlövések” című kötete, a nagy sikert aratott „Csend” és annak folytatása a „Kel­ten”. Az író a sztálingrádi hősi harcok életben maradt tudósítója, fiatal tisztként vett részt a katlan-csatában, minden sora konkrét történe­lem. „Amikor az Olvasó figyel­mébe ajánlom hőseimet _ — írja munkájáról a szerző — őszinte hálával kell megem­lékeznem katonai tanács­adóimról, akik készségesen segítettek és hasznos taná­csokkal láttak el munkám so­rán. amelynek természetesen nem az a célja, hogy egyet­len és minden részletre ki­terjedő dokumentuma legyen azoknak a harccselekmé­nyeknek, amelyek Sztálin­grád körzetében és Sztálin­a klubszerű foglalkozás. A beszélgetés, a vitatkozás, az olyan eszmecsere, melyben az. együttes érvelésből kristályo­sodik ki az értő magyarázat. És ha ezeken a beszélgetése­ken jól érzik magukat a bri­gádtagok, akkor az ismeret­szerzés — amennyiben sok húron szóló — nem lesz töb­bé a szabad idő elvesztegetett órája. A közeljövő feladata tehát kiépíteni az emberformálás modern „műhelyeit”, ahol a „tanulni és élni” brigáderé­nyek életet nyerhetnek, akár­csak a „dolgozni” követel­mény a korszerű gépsorokon. A személyiségfejlesztés szin­tén feltételezi a maga beru­házását. A maga könyvtárait, klubjait, népművelőit. Végső fokon olyasmit kér, amiből a legkevesebb van: több pénzt: Sok múlik azon, vajon a gazdaságvezetők belátják-e, hogy a legfontosabb termelő erő, az ember fejlesztése hosszabb távon éppoly kifize­tődő, mint a technika fej­lesztése. Marx a történelmi folyamat lendítő erejének te­kintette ezt a fejlesztésit. Nos, ha a szocialista birgádmozga- lom ebben betölti a rábízott szerepet, akkor történelmi feladatot teljesít. A mozgalomban van ilyen erő. Nem a szép szavakon múlik, hogy ez a személyiség­formáló erő nekünk munkál­kodjon, törekvésünkben: job­bá tenni az embert ! íbalogh) grádtól délnyugatra játszód­tak le 1942 decemberéig.”, Nem. Bondarev többet ad. Az embereket, a harcolókat a szovjet hadsereg hőseit mutatja be hűséges krónikás­ként. Lebilincselően érdekes regényt alkotott. A csatajele- netek monumentális freskó­ja csupán háttér, amelybe az író markánsan beépíti — alig két napba sűrítve — egy maroknyi kis csoport törté­netét, amelyben azonban az egész nép világraszóló hős­tette tükröződik. A fasiszta nácj vezérkar gyors és biztos győzelemre számított. És mit mutat a történelmi freskó: végül is hólepte, füstölgő romok kö­zött végeláthatatlan sorok­ban menetelnek a legyőzött, fogságba került rongyos, fá­zó német katonák. Sorsuk, le- győzetésük már Berlint idézi, a teljes vereséget jelzi, mind­azoknak, akik már akkor ér­tették, hogy mi is történt Sztálingrádban. A regény az Európa Könyv­kiadó gondozásában jelent meg. Új könyv: Bondarev i Égő hó Megyénk és a 100 éves műemlékvédelem Az évforduló alkalmával időszerű egy pillantást vet­nünk a 100 év eredményei­re. Ipolyi Arnold, Römer Flóris, Henszlman Imre ugyan járták a megyénket, tájékozódtak, felmérések, akvarellmásolatok készül­tek középkori freskókról, vagy például Nyíregyháza , lebontott középkori templo­máról, de a műemlékvéde­lem hatósugarába a második világháború végéig csak a nyírbátori református temp­lom került. Alapjában véve a műemlékvédelem az utolsó 25 évben, különösen pedig ennek a negyedszázadnak az utolsó 15 évében érkezett meg a megyénkbe. Idegenforgalmi gyöngyszemek A kisvárdai vár óta a Mű­emléki Felügyelőség az eltelt időközben sok ob­jektumot állított helyre. Munkájának legnagyobb di­csérete, hogy ezek már a megye idegenforgalmi neve­zetességei. A középkor vilá­gának kis darabkája látható Csarodán ma is. Szomszéd­ságában a népi építészet gyöngyszeme Tákos favázas temploma festett bútoraival. Minden kiránduló által ked­velt kirándulóhely a népsze­rű turistvándi vízimalom. A gótikus csengeri, szamosta- lárfalvi templomok mintás falazásukkal egyedül állnak az országban. A vajai vár­kastély történelmi levegőjé­vel, gyűjteményével szintén sok látogatót vonzó hely. A tuzséri kastély egyetlen freskós barokk kastélyunk. Nyirbéltek, Komlódtótfalu, Baktalórántháza, Szabolcs- báka, Fehérgyarmat külön­böző jogon csak úgy szerepel a helyreállított műemlékek jegyzékén, mint a legrango­sabb műemlékeink közé tartozó két nyírbátori temp­lom barokk oltárainak res­taurálása, illetőleg az abla­kok eredeti állapotba való helyreállítása. A felsorolás némileg rap- szodikus és nem teljes, de nem is ez volt a célunk, ha­nem, hogy éreztetni tudjuk azt a büszkeséggel párosult örömet, mely mindnyájun­kat eltölthet, mikor arra gon­dolunk, hogy milyen sok szép és nagyszerű dolgot mondhatunk magunkénak. Lebontott műemlékek De vajon alapjában véve örömünket nem zavarja sem­mi disszonancia? Vajon csak dicséret illeti a meűmlékvé- delmet? Nem lehetett volna és nem kellett volna bizo­nyos dolgokat jobban csi­nálni? Vaján például az ásatás miért nem tisztázta a vár­árok helyét? S vajon a lép­csőház falszövetét lefényké­pezték-e, hogy a későbbi ku­tatásnak valami támpont rendelkezésére álljon? — A kállósemjéni kastély bizo­nyos szempontból kulcshely- zetben van a XVIII. századi helyi építészetben. Történel­mi jelentőségű család birto­kolta, s atmoszférája van. A lépcsőház falíestéseit az egy­kori Kállayné szobájának a helyén a felügyelőség épí­tésvezetőségének az emberei verték le. Helyreállításkor, helyesebben csak restaurá­láskor, nem az eredeti kü­lönleges barokk ablakokat, hanem a század eleji semmit­mondó ablakformat állítot­ták vissza. Azt sem nagyon lehet megérteni, miért hoz­ták egy szintbe például az előcsarnok főpárkányát az épület főpárkányával, mikor az toldalék volt. De a nagy­kallói volt megyeháza sem járt jól. Az emeleti ablak­díszek rocaille (mintája) va­laha kiugrott a felső ablak- párkány fölé, ami némi vib­rálást adott az összképnek. Az oldalrizalitokon szinten volt oromdísz, ma nincs. E két helyreállításnak a felügyelőség részéről nem volt művészettörténésze. Úgy gondolták, hogy nem volt fontos ? De ne feledkezzünk meg a megyei, járási, vagy községi szinten tapasztalt visszássá­gokról sem. Gacsályban a XIII. századi kastélyt telje­sen', az alapjait is kitermel­ve széthordták. Jósa András szülőházát, ezt a szép kis klasszicista kúriát Nagy- kállóban lebontották. Vagy itt van az anarcsi esztergált tornácos ház esete, melyet a tulajdonos bontott le, mivel kevésnek találta a megyei tanács által érte felaján­lott összeget. Gyulaházán a Kiss Lajos által tárgyalt kandallps kastélyt pedig szinte járási segédlettel rom­bolták le. Gazda kellene Felvetődnek azonban olyan újabb problémák is, melyek mellett nem mehetünk el közömbösen. A mándoki fa­templom, a nemesborzovai fatorony, a tiszakóródi kapu esetében nem pusztulásról van szó, csak arról, hogy, el­adták, megvették, s elvittek. Jogilag teljesen szabályo­san, valahogy azért a dolog mégsincs egészen rendben. Különösen fájdalmas az első esetben, vannak ugyanis bi­zonyos szálak, amelyekkel ezek a történelmi emlékek nemcsak a jogi tulajdonos­hoz fűzik őket, hanem talán sokkal erősebben a kisebb és a nagyobb közösséghez, a faluhoz és a megyéhez. Ilyen elviteli probléma más is - van. Egyszerűen rejtély, hogy egy-egy restauráláskor hová tűnnek bizonyos dolgok. A gyönyörű csengereimai és csengeri deszkamennyezet nemrég valahol Dunántú­lon vándorolt. Látjuk-e még a helyükön? Ha a csengeri templom je­lenlegi restaurált mennye­zetét nézi valaki, aligha gya­núsítja meg a nem is tudni kit, hogy vissza szándék­szik-e juttatni oda, ahonnan elvitte. A csodálatos kálló­semjéni két helyiség intar­ziás padlója nyomtalanul eltűnt. Ha már helyben nem lehetett hagyni, nem a nyír­egyházi múzeumban lenne a helye? De egyáltalán ki tud róla? Hogy ilyesmik és hasonló esetek megtörténhettek ná­lunk, annak legközelebbi oka tálán, hogy nem kielégítő a közszellem a műemlékeket illetően. És ami ezzel szoro­san összefonódik, az a kö­rülmény, hogy a mi' me­gyénkben meglehetősen for­málisan működik a műem­lékvédelmi albizottság. Mondjuk azt, hogy bízunk!' munkájának eredményes­ségében? Az előzményeket, s a körülményeket ismerVe túlzott lenne az optimizmus. Amiben bízni lehet, csak azok a körülmények, ame­lyeknek az eddigi eredmé­nyek is, bármilyen csonkák legyenek, köszönhetőek: a Műemléki Felügyelőségtől jövő kezdeményezés, ahol különösen Entz Gézának kö­szönhetünk sokat, meg a né­hány lelkes helybeli kutató és kiadványokat támogató intézmény. Koroknay Gyula „Szabolcsi ifjúság 1972” A megyei művelődésügyi szervek és intézmények, va­lamint a KISZ megyei bi­zottsága rendezésében 1972- ben „maratoni” vetélkedő zajlik az egész megyében. A múlt év végén meghirdetett „Szabolcsi ifjúság 1972” pá­lyázat — az ifjúsági klubok vetélkedője — ez év őszéig tart. helyi, körzeti és járási fordulók után megyei verse­nyen mérik össze tudásukat az ifjúsági klubok csapatai. A csapatversenyekre mintegy 39 ifjúsági klub nevezett be. Té­makörök szerint az ifjúság- politikai kérdésektől a tudo­mány és a művészet kérdé­sein át a gyakorlati' felada­tokig igen sok területen ad­hatnak szamot a fiatalok fel- készültségükről. tudásukróL A megyében S vetélkedők már zajlanak, a Nyíregyháza területéről benevezett klu­bok versenye április 21-én kezdődött. Fodor Mária: Párbeszéd Mutattam már a névje­gyét? Dr. Kőszegvári J. Ta­más Jogász. Látod? Megad­ta a telefonszámát is. Felhív­tam. Az anyja vette fel a telefont. Hetvenöt éves. Agy­érelmeszesedése van. Rendes. A ha is rendes. Feleségül megyek hozzá. Tudod, ho­gyan ismerkedtünk meg? A harisnyámat igazítottam egy kapualjban. Akkor jött arra. Gyorsan megfordultam. Meg­állt előttem, mit ugrálok, mondja ne féljek tőle. Mon­dom nem félek. Kinevetett, hívott, menjek vele. Miért mennék, maga ivott, mondom. Csak iött mellettem. Egy po­hár eolát se iszik? — kér­dezte. Colát nem. csak sört. Egy korsóval. Sóletet is et­tünk. Én késsel, villával. <5 meg elkezdi kanalazni. Mon­dom neki, előttem nyugod­tan ehet késsel, villával, nem kell megjátszania, hogy nem úriember. Képzeld. nyolc nyelven beszél. Olaszul, fran­ciául, angolul, németül, oro­szul és nem is tudom, még hogyan Ez jó, engem is ösz­tönöz. Nem is értem! Igaz, én nem sokat beszéltem ma­gamról, és oroszul én is ta­nulok. Nyolc nyelven beszél! Elő­ször nem tetszett. De most már igen. A haja? Világosbarna. Barkója is van. És finom a keze. Kövér de az nem baj. Én szeretem a kövér embe­reket. Azt mondta, feleségül vesz. Agglegény. Tele van nőkkel. így mutatkozott be: Szindbád. Nem nő kell neki. Az sok van. Szerinte érdekes vagyok. Jópofa. Pedig ő so­kat tud. Nyolc nyelven be­szél. Én nem sokat tanultam. Csak használom az eszemet. Mindig ilyen emberekkel jö­vök össze. A múltkor is azzal a költő­vel. Négy estén keresztül együtt vacsoráztunk az In- tercontinentálban. Nagyon jópofák. A másik költő ne­kem jobban tetszett. Olyan csendes, figyelő. Harissal tele van rögtön a szoba. Magnus- sal ismerkedtem meg elő­ször. Állok a gépem mellett, egyszer csak észre veszem, hogy egy alacsony, bőrkabá­tos férfi néz be az ablakon. Elkezdek hülyéskedni, orrot mutatok neki, de 6 nem nevet, csak néz szótla­nul. Másnap az Egyetemi Színpadon újra láttam. Azon­nal ráismertem. Nagyon ren­des ember. Magáról alig be­szélt, mindig csak Hansról. Verset is mondott. A ma­gányról. Ismeri a magányt. Ezért is szerettem meg any­nyira. Másnap eljött újra a műhely elé. Most ő kezdett integetni. Nevettem. Aztán bejött. Próbáltam megértetni magam vele, de akkor még egy szót sem tudtam németül. Jött persze egy tolmács; mondta, Magnus kér, menjek fel este az Intercontinental­ba. Felmentem. Négy estén keresztül együtt vacsoráz­tunk. Teleettem magam. Gon­dolhatod. Ott ismerkedtem meg Hanssal. Odajött, át­ölelt, megcsókolt. Szerintem ivott. Volt egy tolmácsunk is, egy huszonhárom éves böl­csész. Rengeteget beszél­gettünk. Kérdeztem mi­ért jöttek hozzánk? Ne­vettek. Magánút, mondták. Turistáskodnak. Istenről is beszéltünk, meg az emberek­ről, hogy milyenek. Mag.nus megígérte, hogy az új köte­tét majd dedikálja nekéfn. Hát ilyenek. Ez a Tamás is ilyen okos. Nyolc nyelven be­szél. Mondtam neki, hogy egv darabig most ne találkoz­zunk, amíg megcsináltatom a fogamat. Nevetett, kérdezte miért, így nem tudok jól ha­rapni? Felhívott a műhely­ben is. Mondta, a mamával is akar beszélni. Negyvennégy éves. Én harmincöt. Szülök majd két gyereket. Még szül­hetek. Nem sokat beszélek neki magamról, jobb ha nem tud mindent. Házias vagyok. Én házias vagyok, ö jogász. Irtó intelligens. Megnézte a tenyeremet és azt mondta, ez egy gyilkos keze. Egy börtön­töltelék keze. Nézd csak, te értesz a tenyerekhez? Ugye hülyeségeket beszél? Tudom, hogy viccelt. Felhívtam otthon. Az any­ja vette fel a telefont. Irtó kedves öregasszony. Agyér- elfneszesedése van. Sokáig beszélgettünk. Te. én feleségül megyek ehhez az emberhez. Mutat­tam már a névjegyét? Nézd csak! Jogász. Diplomája van! Neked is azt mondom, ha tudsz, menj férjhez! Én is férjhez megyék. Ha nem vész el, az se baj. S2ülÖk én ma­gamnak két gyereket. Én nem kapaszkodók senkibe. Sok ilyen érdekes emberrel akadtam össze. Leszólítanak az utcán, elmegyek velük. Hamar rájönnek, hogy nem vagyok olyan, amilyennek gondolnak. Akkor otthagy­jak. De addig jó. Beszélge­tünk. Sokat tanulok tőlük. Amíg vannak, addig csak rám figyelnek. Én nem futok utánuk. Tudom, hogy azt nem szeretik. Jánoskával is sokat be­szélgettünk. Kérdezi, miért Iszom sört? Hogy aludni tud­jak, mondom. Te, hogy érv miket álmodok összevissza! Nem ismersz valamilyen álomfejtőt? Várj. ne menj még! Mikor jössz újra? Mondom, ha tudsz, menj férjhez! Ha nem mész, az se baj! Én elégedett vagyok így is, Szülök majd egy-két gye­reket. Anyádékat csókolom. Vigyázz, te! Ezt jól megcsi­náltad! Ez nem betonút! Megütötted magad? Nem. Pe­dig jól elhasaltál...

Next

/
Oldalképek
Tartalom