Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-16 / 89. szám

I. ofdaí RELET-MÁ'"YÁRÖRSZAG - VASÁRNAPI MELLÉKLET 1972. április 1#. Dávid Iózsef: Az új tanítónő Korszerűbb, hatékonyabb anyanyelvi oktatást A nyíregyházi tudományos ülés javaslatairól Egy évig volt aranya, élesztője a falunak. Az idő­sebbek megszerették, a fia­talok imádták. Nem volt olyan kezdeményezése, ami­be szívvel, lélekkel ne álltak volna mellé. így alakult újjá a népi tánccsoport, szervező­dött az irodalmi színpad és néhány szakkör. Az iskolán kívüli fárad­hatatlan tevékenységét leg­feljebb az idősebb kollégák nézték egy kis irigységgel. A falu viszont repdesett: végre egy olyan pedagógus, aki nemcsak tanít, hanem az if­júság szívét, a falu lelkét is ki tudja bugyolálni. Csupor Ágnes tanítónő is úgy érezte, hogy eddig soha nem tapasztalt szívmeleg varázslat veszi körül, s való­sággal elszomorodott, ami­kor már csak néhány nap volt hátra az iskolai évből. Úgy tervezte, hogy a nyári szünidő alatt két hetet tölt otthon szüleinél, majd fel­utazik Pestre a rokonokhoz. Egy kicsit kiriszálja magát a városban, aztán lesz ideje még bőven arra is, hogy a pedfőiskola levelező tagoza­tára felkészüljön. Éppen ez­zel kapcsolatban kellett be- ugrania egyik délután a já­rás művelődési osztályára, amikor összetalálkozott Te- lekes Miklóssal. A fiú a traktora helyett most a mo­torján ült. — Elviszem én szívesen — ajánlkozott nagy örömmel a legény, s a tanítónő nem is kérette magát. Felkuporo­dott a motorra, de mielőtt elindultak volna, szereztek a kisasszonynak is egy sisa- kot. Visszafelé a kecöli erdőnél valamit hátraduruzsolt a fiú, majd letért a műútról. Agnes megijedt, de mire a motor megállt, összeszedte magát, s úgy ugrott talpra mindenre készen, mint egy kis vadmacska. A szava is neki jött meg előbb: — Mi akar éz lenni Mik­lós? A fiú zavartan pislogott. — Beszélj! Mert nincs sok időm. Különben nem vettem volna igénybe jóhiszeműen — emelte feljebb a hangját a tanítónő — a segítségedet. — Én ... nem akartam rosszat — tért ki a lány vá­doló, szúrós tekintete elől a legény. — Akkor fordítsd meg a motort — szólt határozottan a leány, de a fiú csak téblá- bolt. Látszott, hogy szörnyű nagy vívódása van, s így in­kább szánnivaló már, mint félelmetes. Erre a tanítónő is határozottabb lett. — És most mit csináljak veled? Miklós cigarettát vett elő, de keze láthatóan remegett, amikor meggyújtotta, s az­tán néhány slukk után már kereste a lány tekintetét. Jó volt belenézni, de csak hu­nyorogva bírta, mint a na­pot. Hunyorogva, ami most, hogy a sisak eltakarta a szemöldökét, komikusnak tűnt. Mintha a hosszúkás arc is kikerekedett volna. . Csak az ajak íve ... — Hallod? — zökkentette ki a fiút tekintete legelteté­séből Ágnes. ■ — Csak azt akartam mon­dani — buggyant ki Miklós száján a vallomás — hogy én nagyon szomorú leszek, ha elmegy ... — Kedves vagy — öntötte el a pír Csupor Ágnes arcát, aztán észbe kapott: — De most már akkor ... men­jünk. A fiú kelletlenül vetette át lábát a motoron, s várta, hogy a tanítónő is felüljön. — Na, persze — szólt hát­ra a vállán keresztül — ma­ga ezt úgysem érti. — Mit nem értek? — Hát, hogy egy ilyen magamfajta, hogy is meré­szel egy tanítónőnek ... — Most aztán végképp nem értelek. — Ha tegezve mondanám, úgy ... biztosan megértené. A tanítónő leugrott a mo­torról. — Idefigyelj, te pupák ka­tona. Nem mondtam már né­hányszor nektek, hogy akit én tegezek, az nyugodtan Visszategezhet. A fiú a motorra huppant. Vállas alakja most valóság­gal meggörnyedt. A bolond is jól látta, honnan fúj a szél. De a tanítónő többet is akart tudni: — Mondd, mondd csak ki, ami a szíveden fekszik. de tegezve! A fiú újra kitamasztotta a motort, majd sután a lány felé fordult. — Hiszen . .. utol tudnám én ... azaz, hogy tudnálak érni, ha te is akarnád ... Hát így kezdődött. És Csupor Ágnes tanítónő nem' utazott el a faluból. Egy hét múlva azonban hivatta az iskolaigazgató. — Mi van kollegina? Miért nem élvezi a szabadságot? — Őszinte lehetek? — Elvárom magától. — Azért, mert Telekes Miklóst segítem a felvételi­re. — Nocsak — húzta el gú­nyosan a száját az igazgató, de Ágnes nem vett észre semmi rosszindulatot, s lel­kesen magyarázni kezdte, hogy a traktoros jelentkezett a gépipari technikum levele­ző tagozatára. — Talán bizony a maga szép szeméért? — Az lehet — kapott észbe a kis tanítónő, s dacosan né­zett szembe az igazgatójá­val. Az igazgató köhécselt, lesi­mogatta néhány szál haját, majd kijelentette: — Ha nem tudná kollegi­na, az egész falu meg van botránkozva. Ha azonnal cso­magol és elmegy, talán még nem késő. — De miért? — Ne játssza tovább az ártatlan virágocskát — türel­metlenkedett az igazgató, majd higgadtabb hangon: — Mert nekem ugye ... szó­val felőlem úgy él. ahogy magának tetszik. Csak nem itt! Falun nem engedheti meg magának egy tanítónő azt, amit Ön csinál. — Miért? Hát mit csinálok én? _Ll Te öregem, alig akarom el­hinni, hogy két hét már el is telt. Mintha most integetnél a vonat után. Nahát, a férfi­ak! Már a vonaton megkezd­ték az ostromot. Még el se tűntél a láthatárról. Tudod melyik, az a hosszú, fekete fiú. Rögtön rám szállt. — Magdika, én esküszöm, a világ legszerencsésebb em­bere vagyok. Még egy hó­napja is azzal riogattak, hogy az a hárpia Válentné utazik velünk. De, hogy egy földre szállt angyallal utazhatok, arról álmodni se mertem. Aztán versengtek, hogy ki hoz előbb szörpöt, szend­vicset. Te öreg, tényleg olyan jó nő vagyok én? Amit ott szövegben lenyomtak, hát azt hittem, megfulladok. Hogy olyan alakom van, mint egy kislánynak. Központi téma a melltartó volt: hordok, nem hordok? Megmondtam, hogy hordok. De rögtön meg is nyugtattam őket, hogy mell­— Ezt kérdezze meg azok­tól a szülőktől, akiknek a gyerekeit tanította, meg azoktól a fiataloktól. akik közül felcsípett magának egyet. — És, ha ezt tettem volna? Talán apácának jöttem én ide? Tudomásom szerint semmi olyat nem követtem el, ami az íratlan, vagy akár az írott társadalmi erkölcsbe ütközne. — Nézze Ágnes — hajolt közelebb az igazgató kollégá­jához. — Én csak jót akarok magának. Hallgasson rám. Maga nemcsak szép és csinos, hanem okos kislány is. Sok­ra vihetné a pályán, ha . .. nem feküdne le egy közönsé­ges traktorossal is. Mert tud­ja, egy tanítónő — akarta mondani, de ez már a tor­kán akadt, mert Csupor Ág­nes csöpp kis tenyere csat­tant az arcán. Ezután a tanítónő a laká­sára rohant, pedig elkesere­dett szíve szerint félre kel­lett volna verni a harango­kat, a falu főterére csődíteni a népet, s a szemükbe mon­dani: hát ilyenek vagytok, emberek? Vagy melyik az igazi arcotok? Két fiatal kapcsolatában nem tudtok elképzelni mást, csak bujál- kodást? Hát olyan lehetetlen az még ma is, hogy egy fizi­kai és egy szellemi dolgozó megtalálja egymást? És hol van ő? Miklós! Most miért nincs itt?! Most... éppen most, ami­kor ... de csak hasadna meg már a föld ... A föld nem hasadt meg. Telekes Miklós sem került elő, hiszen rotációs kaszát vontatott kint a réten. A termelőszövetkezet ko­csisa később ellenben meg­állt a tanítónő lakása előtt. És amikor az öreg elunta a várakozást, bekiáltott: — Igyekezni kéne kisasz- szonykám, ha a délutáni 3 órás vonattal el akar men­ni!. .. tartó nélkül se kell szégyen­keznem. Aztán, ami Varsóban volt, hát nem is tudom, hogy elmondjam-e? Mit gondolsz, hogy azok ott kinn, mitől bír­ják úgy a vodkát? Nem lehet ám visszautasítani. Szédüle­tes, mennyit megittam. Sokat törtem a fejem, elmond­jam-e? Lehet, hogy dühönge- ni fogsz. De jobb túlesni raj­ta. Estefelé egy fogadás után tértünk haza a Metropol- szállóba. Ha azt mondom, hogy színtiszta józan voltam, hazudok. Kopogtak. A fürdő­kádból ugrottam ki. Csöpö­gött rólam a víz. Egy fürdő­lepedőt terítettem sebtiben magam köré. Tudod, ahogy itthon szoktam rohanni a te­lefonhoz. Egy háromnapos tudómé, nyos vándorgyűlés házigaz­da, s egyik tevékeny kezde­ményező szerepével hívta fel a figyelmet Szabolcsra a Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola. A szabolcsi nyelvi tu. dományos munka elismerését és a főiskola rangjának öreg­bítését érezzük abban, hogy a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Művelődésügyi Minisztérium, a megyei ta­nács és a főiskola közremű­ködésével Nyíregyházán tar­totta meg tudományos ván­dorgyűlését. A nyíregyházi vándorgyű­lés egy fontos állomás az anyanyelvi képzés megrefor­málásának útján. Sok tapasz, talatból szűrték le a közokta­tásban dolgozók, hogy a je. lenlegi anyanyelvi képzés sok vonatkozásban elavult, szemléletében nem eléggé korszerű, általában az egy­oldalúság, a helyesírás-taní­tás központúsága jellemzi. Maga a párt X. kongresszu­sának határozata is a fontos feladatok között említi a helyes, szép, tiszta magyar beszéd fejlesztését. Társadalmi igény, hogy a felnövekvő nemzedék ismer­je és használja a jelenleginél helyesebben, értőbben anya­nyelvét. Napjainkban is mé­lyen igaz a szállóigévé vált mondás: nyelvében él a nem. zet. A szocialista hazafiság- ra nevelés egyik eszköze az anyanyelv megszerettetése. Ezekről tanácskozott a ván­dorgyűlés és dolgozta ki a legfontosabb javaslatait. Me. lyek ezek? Az „Anyanyelvűnk az álta. lános iskolában” című ván­dorgyűlés megvitatta az ál­talános iskolai magyar nyelvi nevelés helyzetét és felada. tart. Megállapította, hogy a társadalom igényei a jelen, léginél hatékonyabb anya­nyelvi képzést kívánnak. En­nek érdekéhen nagyobb mér­tékben szükséges gondoskod. ni a személyi, a pénzügyi, a tárgyi és a pedagógiai felté­telekről. Közelebbről: ér­vényt kell szerezni annak a követelménynek, hogy a ma. gyár nyelvet és irodalmat csak szakképzettséggel ren. delkező pedagógusok tanít­sák. Ajánlják a gyűlés rész­vevői a magyar tanárok mun. kakörülményeinek megvizs­gálását, a nagy mennyiségű írásbeli munkájukra való te­kintettel a kötelező óraszá­muk méltányosabb megálla­pítását. A Magyar Tudományos Akadémia és a Művelődés, ügyi Minisztérium közoktatá­si, pedagógusképző, egyetemi és főiskolai főosztályának megküldött javaslatok sürge­tik az anyanyelvi oktatáshoz nélkülözhetetlen korszerű segédeszközök beszerzését is. A Művelődésügyi Minisz. tóriumtól azt kérte a vándor, gyűlés választmánya, hogy a TANÉRT kellő példány ­— Jesszusom, Ádám! Hát maga mit akar itt? — Csodálatos! Egyszerűen isteni. Mint Kleo! — Mered­ten bámult rám, aztán köze­lebb lépett. — Magdika! — A fürdőlepedő alatt, ugye nincs semmi? — Nincs! A kádból ugrot­tam ki. Legritkábban fürdők felöltözve. — Jaj! Megőrjít! Ha nekem ilyen feleségem volna,. — Ádám. maga teljesen megzavarodott? — Dehogy, csak hát... Ha lehetne,. Szeretném este., meghívni a bárba. Azt mond­ják, jó műsor van. — Nem megyek! Köszönöm a meghívást. Álmos vagyok. Jó éjszakát! — Magdika, várjon még egy percig, ne dobjon ki! Egy számban állítson elő olyan tanszereket, melyek alkal­masak az anyanyelv tanulá. sának vizuális, auditív és manipulativ eszközökkel való támogatására. A Tankönyv- kiadó Vállalat pedig adjon ki segédkönyveket a tanulás változatosabb formainak megtervezése érdekében, is­kolai értelmező és szinoni­maszótárt, iskolai termino­lógiai, stílusszótárt, az álta. lános iskolai követelmény­szintet rögzítő helyesírási szabályzatot, szólás- és köz­mondásgyűjteményt, feladat, tárakat, nyelvi játékokat tartalmazó könyvet. Bebizonyosodott ugyanis, hogy amíg az egyes termé­szettudományi és más tár­gyak oktatását már jól segí­tik az iskolák egy részében a modern segédeszközök, addig az anyanyelvi képzés formái alig változtak. Jórészt a ma. gyartanár igényességétől, le­leményességétől — és a tár­gyi, technikai adottságoktól függ, mennyiben sikerül él­ményszerűvé, sokoldalúvá tenni a nyelvi ismeretszer. zást, gyakorlást. Ezt ma már központilag kellene jobban szorgalmazni, általánossá tenni a legtöbb iskolában az oktatáshoz nélkülözhetetlen eszközök használatát. Megfogalmazták a vándor, gyűlésen azt is, hogy elodáz­hatatlan feladat kimunkálni az eddig kevésbé hatékonyan oktatott tantárgyi ágazatok módszertanát. Ilyenek első­sorban a beszédművelés, a fogalmazás, s a kifejezőké, pess ég és az olvasási készség továbbfejlesztése a felső ta. gozatban. Megyénkre különö­sen érvényes megállapítás, hogy nagyobb segítséget szükséges nyújtani a részben osztott és osztatlan kisisko­lák anyanyelvet tanító peda­gógusainak, akik a hátrá. nyos helyzetű gyermekek nyelvi nevelésén fáradoznak. Egyes tantervi módosításo­kat is javasoltak a vándor- gyűlés részvevői: pontosab­ban meg kell határozni a tanterv követelményeit a leíró nyelvtan, a helyesírás és a helyes beszéd, a szó. kincsfejlesztés és a fogalma­zás területén. Itt érintik a probléma egyik érzékeny pontját, amely az eddigi he­lyesírás-központúság egyol. dalúságával szemben a he­lyes, tiszta, szép magyar be­széd. a szóbeli kifejezőképes, ség jogát, helyét követeli a tantervtől, a gyakorló peda­gógusoktól. Hangsúlyosan felhívja a figyelmet a .választmány ja­vaslattervezete, hogy a köz­nevelés irányítói minden szinten fordítsanak nagyobb figyelmet az anyanyelvi kép. zés ügyére. Az ifjúsági szer. vezetékkel együttműködve serkentsék a nevelők kezde­ményező kedvét mind • az órán, mind az órán és isko­picit se vagyok magának szimpatikus? — Dehogynem. Mért ne lenne. Elvégre csinos fiú. Jól­nevelt. Remélem! Mondja, nős egyáltalán? Bár ez azt hiszem a jelen esetben majdnem lé­nyegtelen. — Nem. Dehogy! Igaz már 28 múltam. Az idén. — A férjem meg 30. Csak két év van maguk között. — És ezer kilométer! Azért az is távolság! — tette hozzá kihívóan. Tényleg csinos srác volt. És egyáltalán nem szemtelen típus. Évek óta kitartóan bá­mul az intézetben. Nem hú- zom-halasztom. Lementem vele a bárba. — De csak egy órára, Adárn. Becs-szó! — El­lán kívül folyó munkában, nyelvi versenyek, rendezvé­nyek, szaktanterem, beszéd­technikai gyakorlóterem ki­alakításával, a szakköri mun­ka kiterjesztésével. A vándorgyűlés választ­mánya által összefoglalt ja­vaslatok között még több fontosat találhatunk. Igen lényeges például az. hogy a jelenlegi iskolafokok sze­rint tagozódó tantervet — javasolják — váltsa fel olyan elgondolás kimunkálá­sa, amely az óvodáskortól kezdve az érettségi vizsgáig megszakítatlan folyamatnak tekinti az anyanyelvi neve­lést, lényegesen csökkenti az átmenet zökkenőit. A jövő­ben fontos követelmény, hogy a tantervben kapjon közpon­ti helyet és integráló szere­pet az anyanyelvi nevelés, mint a személyiségfejlesztés egyik legfontosabb tényező­je. A konferencia tanulságai alapján kívánatos a szakta­nárok számára az információ- csere alkalmairól is gondos, kodni, többek között a nyír­egyházihoz hasonló rendez, vényekkel. Kívánatos, hogy a gyakorló pedagógusok, az illetékes tudományszakok és intézmények dolgozóinak ja­vaslatait meghallgassák az anyanyelvi nevelés korszerű­sítése érdekében, olyan tan. tervet sikerüljön kidolgozni, amely — felhasználva a tu­dományok legújabb kikísér, letezett eredményeit — az életkorhoz, a biológiai és a társadalmi érettséghez iga­zodó optimális és reális nyel­vi nevelést alapozhat meg az iskoláinkban. Fontos, hogy összehangolják az anyanyelv korszerűsítését segítő külön, böző törekvéseket. Szüksé­ges kidolgozni a nem magyar szakos nevelőjelöltek korsze. rü szemléleten alapuló anya­nyelvi képzésének’ tervezetét is. A már dolgozó nevelők tájékoztatását pedig a peda­gógusképzés és továbbképzés feladatává tenni. Javasolják a Magyar Tu. dományos Akadémia nyelv- tudományi osztályának egy népszerű nyelvművelő fo_ lyóirat megindítását, amely korábban 1959-ben a pécsi nyelvművelő konferencián hangzott el tervként. Szük­ség van a pedagógusok mun. kájának segítéséhez a Tan- könyvkiadó gondozásában egy „Nyelv és iskola” című könyvsorozat megindítására is. S a tanulók részére egy. a nyelvünk életével foglalkozó ifjúsági folyóirat és egyéb kiadványok közreadására. Úgy véljük, az anyanyelv oktatásának korszerűsítését szorgalmazva a vándorgyű^ lés úttörő jellegű munkát végi zett. Bizonyára több hasznos javaslat kerül az iskolai ok­tatást meghatározó doku­mentumokba, válik valósága gá. (PG) pirult és olyan bol­dog pofát vágott, mint* ha ötös lottója lenne. Vod­kát ittunk. Táncoltunk. A fiú alig ért a hátamhoz. Tudod, azt a csípőig dekoltált ruhát vettem fel, amit nem akartad, hogy elvigyek. Aztán megint ittunk. Na mi van abban, még egyet! A keze a gerin­cemre tévedt, de tényleg úgy tett, mint a tánciskolában, olyan véletlenül odakala'^’■- zott. Én, aki annyit próbál­tam, annyi udvarlást hárítot­tam el már, szinte meghatód­tam. A vodka hatott, rózsa- színben-fátyolosnak láttam a táncoló párokat. Hirtelen megnéztem a fiú arcát. Sze­me akkorára tágult, mint a tojásszén. Először finoman, aztán hirtelen magához szo­rított, arcát az ar­comhoz. Magamhoz tértem. — Köszönöm Ádám! Szép este volt. Menjünk haza. — Fellkísért a szobámig. — Csak egy percre enged­jen be, Magdi! Csak még va­lamit hadd mondjak! De Palatitz Zoltán: Ha feltámadna apám Ha feltámadna apám, már nem ismerné meg Benczúr, Krúdy, Mikszáth városát, rozzant nádfedeles viskókat kutatna s nem találna mást mint büszke palotát.- Nem ismerné meg a szabolcsi parasztot, kék „surcot” keresne, meg rojtos bő gatyát s nem hinné el, hogy a bujtoson is tudják: nem divatos már az orkánkabát... Ha nagylelkű gesztussal, — mint életében tette — viseltes ruháját ajándékba szánná „valami szegénynek” — sértődés is esnék, ki hálálkodna érte, tán meg sem találná... Pedig csak mindössze húsz év telt azóta, hogy pihenni a „morgóba” költözött, s most nem merne egyedül átmenni az úton a csuklós buszok, az autók között... A „Vesszős” előtt taligát keresne, s mert ezt sem lelné, gyalog indulna el a temetőbe vissza, hol csendben pihenhet, hol vadrózsa nyílik még és madar énekel... Regős Istvánt Különleges tudakozó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom