Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-19 / 67. szám
». oWat » **» *"** »H -♦* A «/**©(■>'» Kft _ r* Jnv A tat Ufirr r r»f 1972. március 19. Marion K áras KERESZTELÉS Kiállítás a főiskolán Az akvarell és a gouache A tanárképző főiskolán március 14-én nyílt és március 26-ig tart az Akvarell és gouache az új magyar képzőművészetben című kiállítás. Az akvarell technikát már a középkor óta ismerik. A primitív fametszeteket, a régi bibliáknak és könyveknek a kezdőbetűit: iniciáléit gyakorta színezték vízfestékkel. A középkorban, külöribsen Angliában emelkedett magas fokra az akvarell technikája, amikor főleg arisztokrata családoknál divatba jött a leheletfinom portrék és tájak készíttetése. A századfordulón már nálunk is megalakult az Akvarell- és Pasz- tellfestők Egyesülete, ami már szervezett művészeti életre vall. E kiállítás célja az, hogy elsősorban olyan művészeket mutasson be, akiknek életművében az akvarell, s a gouache jelentős szeirervet játszik. Mit szeretünk az ak- varelltechnikában, s miért érezzük közei marunkhoz ? Értékeljük és szeretjük az eseményekre való reagálás frissességét, azt a gyorsaságot, amellyel a tovatűnő hangulatot megragad i a. A magyar mesterek közül csak egyetlen példát rag'-diunV ki: Medmvánszkv T ászlét. a:k> na won szívesen bízta akva- rellekre csodálatos szín.mn- móriáját. kedvvel sztenogrra- fálta, vfefestékkel a halnál és az alkonv pillanatról ©illa,natra változó szinergiáit akárcsak Holló T,ászló ewik sorozatában a Tóovkert és a Tilalmas ezer arcát. Talán a francia Mon«t és a ia©án Hokusai próbálták íffv vászonra vagv papírra vinni az “let rohanót percéit. * Dürer és Ru_bens -js mennyire szerettek n- akvarellt, s Dglacroix Vil- láMt.ól mésrv'ádutt lova — szintén akvarell. hogv utaljak a mólt azon mestr reine, akik elvan rrva.ws rn-’- cével mérték e technik szintjét. A kis méret, a gyorsan szó radó anyag szinte kényszer" ti a művészt arra, hogy látványt gyorsan, s mondhatnánk: egy ültő helyben. csa’~ a lényegi-e szorítkozva közölje. Nincs idő pepecselő ré=7 létezésre, mert a lassúsá” szembekerülóst jelent az akvarell anyagszerűsési törvényeivel, hiszen a festék, a hosszabb akvarell qtamóhar-. sűrűsödne, vagy megszáradna. Éppen ezért, ha a kép mindjárt az első feldobásra nem sikerült, az akvarelilen alig van lehetőség a javításra. Valamivel kedvezőbb a helyzet a gouache-nál, aho! alkalom nyílik a színek egymásra rétegezésére is. De azt is el kell ismernünk, hogy Petrával kint játszunk az udvaron, amikor jön a bajuszom ember. Mindegyikönk- nes egy zacskó cukrot ad, lovaglónadrágban van és egy ideig áll mellettünk. Anyám még nem ért ide. Becsukja utána a kaput, aztán a kavicsos úton, a virágágyak között felénk közeledik Figyelem, ahogy elhalad a málnabokrok mellett, letép egy lepkevirágot és a szájába veszi. Süt a nap. Anyám haja körül sárgás fény vibrál. — Ez a kis szeplős az? — hallom a bajuszos hangját. — Mindjárt ráismertem. Olyan, mint maga, Mária. Mondd meg a nevedet! — Nem kell! — szól anyám és megfogja a bajuszos kezét. Bemennek a házba. Petra a szomszédban lakik. nem figyel ránk. Telerakja a süteményformát cukorral és kiborítja a homokba A loknik Ide-oda ugrálnak a vállán. A konyha felől nagyanyám hangját hallom. Sima, egyszínű hangon beszél valamit. Egy ideig csend lesz. Csak a legyek zümmögnek a levegőben. Odamegyek az ajtóhoz és megállók a küszöbön. — Aztán szeretsz-e koesi- kázni? — néz rám a bajuszos. Előrehajol a kanapén és mosolyog. — Fel kellene öltöztetni — mondja anyám. — Befogták már a lovakat? Egyszeriben mindenki megelevenedik. Nagyapám is kijön a szobából. Valamelyik nagynéném ruhát ad rám. Aztán kézen fognak. Petra, amikor meglát, feláll a homokkupacból. Kezében a játékvödör. Nyitott szájjal bámulja piros lakkcipőmet. — Köszönj el Petrától — lök meg anyám. A hátsó udvaron felraknak a szekérre. A saroglya szénával van tele. Oda kuporgok. — Hát isten áldja, Molnár László! — Nagyapám kezet fog a bajuszossal. Anyámmal együtt rAár fent ülnek a szekéren. Valaki kinyitja a hátsó kaput. „Humortalánrtak lenni annyi, mint emberietlennek lenni” — írta Kosztolányi. Ennek a két szónak: humor, emberség — szép ötvözetét kevesen egyesítik magukban olyan egyértelműen, mint Sinkovits Imre. Édesapám édesanyám — így nevezi szüleit. Majd azokról a bástyákról beszél, amelyek között felnőtt. A szó talán patetikusan hangzik, de ő bástyának érzi azokat a mondatokat, amelyeket otthon hallott hűségről, tisztességről, felelősségről. Felnőtt korában ezeknek a fogalmaknak tisztasága segítette és segíti ma is becsületesen élni. Kezdetben szégyellt játszani. Pontosabban, az érzéseit szégyellte megmutatni. Zavarba hozta egy-egy szerep megformálásánál a figura esetleges torz jellemvonása. Ijedten gondolt arra. mit — Gyite! — mondja a bajuszos. Ostorával egy kört csinál a levegőben. Elindulunk. A kocsi kerete nyikorog. Visszanézek nagyapámékra. Kis, barna csoportban állnak. Valaki közülük leveszi a kalapját. Házak között megyünk. Az •gyik deszkakerítésre egy asszony támaszkodik. Anyám megszólal: — Hogy leskelődnek ezek! Forduljunk máf be. Megyünk egy hosszú ko- csiúton. Hanyatt fekszem a szénán. Felettem minden kék. Anyám és a bajuszos hátat fordítva ül. Válluk ösz- szetapad. Nézem az eget. A kocsikerekek nyikorognak a fejem alatt. Arra ébredek hogy megálltak a lovak. Koromsötét van mindenütt. A bajuszos leugrik a szekérről. — Nyolc szilvafa van, meg egy barack — mondja anyámnak. Aztán átöleli és elindulnak előttem. Utánuk kullogok. Bemennek egy ajtón. A sötétben gyufa lobban A bajuszos meggyújtja a lámpát és a feje fölé emeli. Nagy istállót látok. Hosz- szú jászol van a fal mellett. Tudom, itt állatok laknak. Láttam már Ilyet. Ott a szalma is, amin aludni szoktak. Az istálló félig el van választva egy vörös téglafallal. A másik felén tűzhely. Sárból tapasztották. — Hát ez a konjfha — mondja a bajuszos. Aztán egyik lábával átlép az istállóba: — Itt a lovak helye. De menjünk be a szobába! Ott ácsorgók a hátuk mögött. Aztán Utánuk megyek. A bajuszos itt is magasra emeli a lámpát. Halkan beszélgetnek. Látok egy ágyat. Odamegyek és felkapaszkodóm. Puha, nagy párnák vannak benne. hisznek majd róla az emberek. Honnan ismeri ő ezt a viselkedést ? 0 benne is lenne hasonló gonoszság? Kérdések, kínzó gondolatok ármádiáival küszködött, amíg rá nem jött arra, hogy éppen ezeknek a gátlásosságát okozó érzéseknek, emberi jellemeknek színészi ábrázolása mesterségének egyik legfontosabb titka. Ma, tudásának, színészi eszközeinek birtokában, csak csodálkozni tud a feltett kérdésen, azon, hogy mint színész, nem ér- zi-e kiszolgáltatottnak magát? A kenyerüket kétkezi munkával keresők biztonságát éreztem szavaiban. Azo- két akik tudják, hogy munkájukra szükség van, akik nem ismerik a félelmet, mert kitől és miért kellene fétniök, amíg dolgozni tudnak? Az ezerarcútól” sem fél, akivel pedig estéről estére — Látod, már megtalálta a helyét! — mondja a bajuszos. Messziről jön a hangja, aztán suttogássá változik. Összegömbölyödöm. A bajuszos odajön. Vet- kőztetni kezd. Csak félig merem kinyitni a szemem. Homályosan látom az arcát, és anyámat, ahogy sétál a szobában. — Hamar elaludt — mondja anyám. — Nem kellene megmosni a kislány lábát? — kérdi tőle a bajuszos. — A hideg Víz csak felébresztené — hallom. Reggel kimegyek az udvarra. Mindenütt napsütés. Sárga napraforgófejek him- bálódznak a szélben. Nincs kerítés a tanya körül. Anyám jön ki az ajtón. — Gyere csak — mondja. Kézen fog. Egy fa alatt állunk meg. — Na, — sürgető a hangja — ha valaki kérdezné: Hogy hívnak téged? — Szilágyi Julikának. — Nem. — A hangja csat- tanós. Összerezzenek. Ekkor megráz: — Téged Molnár Julikának hívnak. Érted? És ez az ember az apád. Dacos leszek. Nézem a lehullott, szétmálott szilvaszemeket és azért is mondom: — Szilágyi Julika... — Hogy hívnak? — Anyám először csodálkozik. Egy ideig néz. aztán pofon vág. — No, mondd még egyszer! — Potyognak a könnyeim. — Na? — Molnár Júliának. — És hány éves vagy? — Négy és fél. — Jól van —v mondja,, és egy kicsit sóhajt. Megkerüli a házat és bemegy. Állok egy. darabig. Aztán megszámolom a szilvafákat. Megvan mind a nyolc. A barackfa kicsit távolabb van. Rücskös, vastag a törzse és a föld felé dűl. Odamegyek hozzá és átölelem. Azt mondom neki: Lézerrel sem ütsz kaput halott szüzek szemérmén. Alga-pirula se tud győzni ősöd éhén. meg kell küzdenie. A közönséget „csak” tiszteli. Ha fagyott csendet érez a nézőtérről — ami színész számára a legszörnyűbb, amitől megdermed — azonnal működésbe lép egy kis ellenőrző „komputer”. Hol rontotta ed, mit csinált ma rosszul, csakis őbenne lehet a hiba. De hol? És miközben látszólag zavartalanul folyik az előadás, a színész kétségbeesetten igyekszik módosítani, amíg helyre nem billen a zavar, nem lesz elevenen lélegző a csend. Amíg nem tér vissza színpad és nézőtér lüktető érrendszerének szabályos ritmusa. Ezért lesz mindig színház, mert a színész és a közönség rejtett, csodálatos párharcát nem pótolhatja se film, se tévé. Egyik fél számára sem. Filmszínészi pályafutása körülményesen, nehezen indult. Kezdetben a rendezők próbálták hátratologatni a fülét, tupírozták hátul a haját,. különböző maszkokba gyömöszölték. Fiatalnak öreg, öregnek fiatal, munkásnak túlságosan entellekfüel, enteil ektüelnek nem eléggé az — mondogatták szomorúan és sehogyan se akartak belenyugodni abba, hogy ő. Sinkovits Imre, ilyen. Most már jóízűen nevet ezeken az emlékeken, de akkor bizony keserves érzés volt elviselnie. Ma már azt is tudja, hogy minden szenvedés, ami egy művészt ér, utólag hasznára válik. Sovány vigasz, de így van. Az ő „dadogó” filmszínészi kezdése is megérlelt, felszínre hozott olyan érzéseket, amelyek hozzásegítették a későbbi évek filmszerepeinek igazán jó alakításaihoz. 1961- ben, Fábry Zoltán: Két félidő a pokolban című filmjében játszott szerepéért megkapta a kritikusok „legjobb” filmszínész” díját. S kinek jutna ma eszébe a külsején meditálni? A filmrendezők is tudomásul vették, hogy ilyen. Ha kell tizenhat arcú, mint az És akkor a pasas című filmben. Magyarán: tudomásul vették, hogy színész. Életformájáról kérdezem. Mérhetetlenül Sók munkája közben hogyan, mikor jut bizonyára éppen ezért az aik- varelínek nagy az „érzelmi ütőereje”, a képek szűkszavúsága jobban megragadhatja a nézőt, mint a sokkalta nagyobb méretű, s hosszú, fáradságos munkával készült művek. Azért is jelentősök az ilyen bemutatók, miért ráébresztik a nézőt ezeknek a művelőiek az önállóságára., friss élményt nyújtó erejére. E kamaratárlat látogatói, a fiatalokat együtt láthatják az idősebbekkel — Varga Nándor Lajossal. Holló Lászlóval, Szentiványi Lajossal. Öiósy Antallal, Maghy Zoltánnal, a negyvenéveseket Bordás Ferenccel, Szalóky Sándorral, Simon Bálával, Imre Istvánnal, Xantus Gyulával. A kelet-magyarországi csoportból kiállítottak: az újfehértói Koncz Zoltán, a nánásá Madarász Gyula, a nyíregyházi Berecz András, Régi ismerősként tért visz- sza Nyíregyházára március 14-i koncertjére Tsuyoshi Tsutsumi japán gordonka- művész. Szinte egész Európa közönsége tapsolhatott már a jelenleg Kanadában élő művész játékának. Az 1963-as budapesti Pablo Casals gordonkaverseny első díját nyerte — 21 éves korában. Utána látogatott el Nyíregyházára. Mostani második koncertje — az Országos Filharmónia rendezésében — a nyíregyházi művészeti hetek kiemelkedő eseménye volt. Műsorának első részében Beethoven és Brahms egyideje önmagára, a színészet nélkülözhetetlen „kellékének”,, kondíciójának megőrzésére? Nevet és lelkesen elmeséli elképzelését az ő ideális életéről. Mert van róla elképzelése. Nyolcórai alvás, sport, színházi próba, szabályos étkezések, délután pihenés, olvasás. készülés az esti előadásra. A végén már együtt mulatunk, valóban olyan elképesztően hangzik. Persze, keserű nevetés ez. Van egy szó, melyet nagyon tisztel: befektetni. Hosszú évek munkájával, hangyaszorgalommal készülni, tanulni, takarékoskodni az energiával, idegeket őrlő hazugságok nélkül élni — ez az a befektetés, amelynek birtokában hosszú távon színész marad a színész. Ahogy szeretve tisztelt. idős kollégája, Makláry Zoltán mondotta, nem pontosan, de valahogy így: a sztárok rövid időre születnek, a művész örökkévalóságra; de arra egy egész élettel kell készülni. László Ilona Horváth János, az ákvarel- lekkel külföldi kiállításokon sikert elérő Soltész Albert. Nyíregyháza múltját, sokak tanítómesterét Diószegi Balázs képviseli. E kamaratárlatból nyilván sokan kimaradtak, s lehetett volna szélesíteni a panorámát.. A Hajdú-Bihar ms-gvel TIT e nagy jelentőségű ván- doranyagából, amely rövi de- sen Pécsett, Szegeden, Esz- tergömbam, s Nawkanizsá-i is bemutatásira kerül, lemérhetjük, hogy milyen nagy a tömegkommunikációs jelentősége és esztétikai nevelőe^e- je az ilyen tárlatoknak. Hiszen arról is számot adnak, hogy az akvarell és a gouache ma m ár a .látván víestészet- től a szürrealiista, vagv a nonfiguratív művészetig fel tudja sorakoztatni lehetőségeit. egy művét adta elő. Már az első pillanatokban sikerült megteremtenie a közvetlen kapcsolatot a közönséggel; a Beethoven-mű tolmácsolásával, a klasszikus műnek kijáró biztonsággal. Az előadás talán legértékesebb percei a Brahms-műhöz kapcsolódnak. A drámai és a lírai hangvételt egyaránt tudta érzékeltetni. Mint a koncert utáni beszélgetésünkön elmondta; a legközelebb áll hozzá a férfias líra tolmácsolása. Ezt éreztük a Brahms-szonáta előadásában. Szünet után szólómű következett, a jelenleg is élő japán zeneszerző. Irino: Három tétel szóló gordonkára című darabja. Ez a mű magyarországi bemutatónak számított, hazánkban még nem hangzott el. Japán szerző műve, japán művésszel, a várakozásnak megfelelő színvonallal. Debussy és Chopin egy-egy művé volt a műsor befejező része. A gazdagabb élményt a bonyolultabb De- bussy-szonáta bemutatása adta. A forró hangulatú ünneplés hatására — amelyben a közönség részesítette — a műsor után még három ráadásdarabot adott elő. Különösen a japán népdalvariációk jelentettek igazi csemegét a nyíregyházi közönségnek. A zongorán közreműködő Miklós György játéka megfelelően egészítette ki a szólóhangszert. Érdemes még megemlíteni egy újdonságot: a főiskolás L. Nagy Katalin — a Riporter kerestetik egyik versenyzője — mint műsorközlő mutatkozott be. Ilyen hangversenykalauzra — különösen a kezdő hangverseny-látogatók számára — máskor is szükség lenne. b »' Ellenséged, ami volt, s ami van: pribékje. Feszítsd rá konzervnyitód a jövő kövére! Hosszú távon — egy. Dr. Tóth Ervin művészettörténész Tsuyoshi Tsutsumi koncertje Nyíregyházán Nyitottál-e már követ rozsdás konzervnyitóval? Láttad: porrá mint esett egy paleolit sóhaj? Gyárfás Endre: Nyitottál-e már követ?
