Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

1972. m4rehi3 19, KeLüf-MAÖYARORSZA» —VASÁRNAP! MELLÉKLET 9. oíéa! Szabolcsi szerző könyve DÓZSA KATONÁI Koroknay Gyula: Nyíregyháza művészettörténeti emlékei Ismét gazdagabb let» a megyeszékhely egy országo­san is figyelmet érdemlő könyvvel. A nyíregyházi kis­könyvtár sorozatban meg. jelent Koroknay Gyula: Nyíregyháza művészettörté­neti emlékei című munká­ja. A nyíregyházi szerző több éve kutatja a megye- székhely művészettörténeti emlékeit, s igen nehéz fel­adatra vállalkozott, amikor kötetének megírásához, a gazdag illusztrációs anyag rendezéséhez, megszerkesz- teséhez hozzálátott. Az ízléses művészettörté­neti monográfia úgy éreztük, megfelel a várakozásnak. Az átlagérdeklődőnek épp úgy. mint a szakembereknek, a nyíregyháziaknak épp úgy, mint a hozzánk érkező ven­dégeknek — érdekes, sok rej­tett kincset feltáró anyagá­val vonzó olvasmányélményt ígér. Az eltűnt Nyíregyháza vi­lágába vezeti el olvasóit a könyv első része, amelyben a középkori falú, a telepítés előtti, majd a település utáni kép bontakozik ki szemléle­tesen. „Napjainkban ezek a szinte ősinek mondható há­zak egyre romlanak, egyre pusztulnak” — írja a szerző. A dokumentumok erejével mutatja be a már eltűnt ép a még meglévő, megmenthető építészeti emlékeket. Fény­képek, rajzok idézik a tele­pesek legjellegzetesebb há­zait. melyek Pál Gyula fes­tőművészt is megihlették, s akinek a régi házakról ké­szült festményei is megtalál­hatók a kötetben. „Le kell térnünk a mellékutcákba — írja a szerző , ott még láthattunk nemrég olyan házakat, amelyek úgy kiáll­nak az Utcára, mint ahogy az öreg parasztok szoktak ki­állni a kiskapuba. Olykor szinte emberi arculatuk van,..” összegyűjtve, születésük sorrendjében, teljes „család­fájukkal” a nyíregyházi épí­tészeti és képzőművészeti emlékek láttán elcsodálkoz­hatunk. Valóban ennyi kin­cset, sokszor észre nem vett értéket őriz városunk?! A könyv észrevehetően nem­csak a városlakók ismereteit akarja tágítani, újabb és újabb fehér foltokat felfe­dezni, hanem a városhoz kö­tődést és tenniakarást is ser­kenteni óhajtja­A legrangosabb műemlé­kek, építészeti emlékek élet­rajzában feltárul a város történelme is. Más szemmel nézhetjük az ismert házakat, a legrangosabb műemléket az evangélikus templomot, Alpár Ignác munkáját: a vár­megyeházát, a színházat, a Nagykoronát, Nagy Virgil művét: a római katolikus templomot, a Nyírvíz-palo­tát. nem kevésbé a felszaba­dulás utáni építészetünk szép alkotásait, a dohányfermen­tálót, a konzervgyárat, a ta­nárképzőt, az Északi körút házait Jantneé Andor mun­káját, az MSZMP-székházat, vagy az új Szabolcs-szállót. Értőbben közelíthetjük meg a nyíregyházi szobrokat is, melyekről teljes képet nyújt a szerző, jellemzi őket. szubjektív véleményét is el­mondja a szobrok megóvásá­ról. Méltó emléket állít az alkotóknak is. Természetesen nem hiányoznak a kötetből a legújabb szoboralkotások sem, a különféle technikával készült munkák is szerepel­nek; a domborművek, fres­kók, pannók, kerámiafalak, mozaikok. A szerző feldolgozta a fel- szabadulás utáni szabolcsi képzőművészeti életet is. Napjainkig ad történeti átte. kintést, fejlődésében, ellent­mondásaival ábrázolja a me­gye alkotóinak művészi fej­lődését, törekvéseit, az ittho­ni és országos tárlatokon va­ló szerepléseket. kalauz a művészeti emlék között, hanem szuggesztív ol­vasmány is, egy erős szál, mellyel jobban kötődhetünk városunkhoz. A kötetet a városi tanács vb megbízásából a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat ad­ta ki, a szép külső a Nyírsé­gi Nyomda munkáját dicséri. (F) Koroknay Gyula könyvé* haszonnal forgathatják a vá­ros iránt érdeklődők, tanu­lók, pedagógusok, a megyébe érkező vendégek. Nemcsak Zelk Zoltán: MIÉRT i Mint a szikes föld, mely kóröt se ringat, olyan az öreg ember térde ha nem kúszik föl rá gyermek, unoka, mért zúg a nap, miért gyüremlenek, hasuk mért tépik föl a fellegek, ha csont, csak csont, csali csont, csak csont e táj. csontszínű föld 6 egy csontszínü madár — Két rajz Lőrinez Gyula szlovákiai magyar festőmű­vész „Dózsa György katonái” című grafikai sorozatából. A Dózsa-sorozat olyan művész alkotása, akinek életprogramja a szomszédos népek közös törekvéseinek, harcainak megis­merése és irányítása. Gyakran időzik el a seregen: nem tud betelni az indulatos kaszások tömegével. Rajzain a felkelés majd minden mozzanatát láttatja. Az arc, az ezt meghatáro­zó tekintet, a különféleképpen alakított kucsma, bajusz — elégséges abhoz, hogy Lőrinez váltakozó típusodat érzékel­tessen. A művész grafikai alkotásaiból ezúti' H rajzot közlünk illusztrálásképpen. egy réti sas csontváza áll az égen. Fehér Klare: A gyilkos Tiltakoztam. Köszönöm, nem. Ne mesél­je. Nem akarok „témát kap­ni”, nem írok sem könyvet, Sem filmet más élményeiből, lró vagyok; amit magam lá­tok, amit magam átélek... ★ — I-Jallgassan meg — mondta csöndesen. — Hall­gasson meg, kérem. Nem kí­vánom, hogy megírja. Sem­mit sem kívánok. De öin író. legalább meg fogja ártani es átérezni. Most mentem nyug­díjba. Évtized tikén át ügyész voltam. Azután a büntetőjog professzora. És van egy élmé­nyem, nagyon régi, fiatal ügyészkoromból... ha akarja megírja, ha nem akarj;- nerp— ds én nem bírom el­felejteni. Karácsony dőlt én váltam a soros, a börtönt ellenőriz­tem N. városkában. Az egyik cellában egy kisfiút találtam — u éves volt mindössze tárgyalásra várt. — Miért vagy itt?-** Leszúrtam az apámat. Meg is halt. Láttam már gyereket bör­tönben máskor is. Csavargá­sért, lopásért, megesett, hogy a csemdőrseg — intézkedésig — a felnőttek közé dugta. Mindig iszonyú. De ez... A borion őr mondta is: „ez már a pályában gyilkolt”. — Nagyon megbántad, ugye? — kérdeztem, mert hát az ember valamit kérdezni akar, ostobaságot, ami a nyelvére jött. Nem bántam meg Jól tettem — válaszolta komo­ran. Két nappal később megis­merkedtem a kisfiú anyjával. 35 év körüli paraszfetsgzany volt — 35 éves korában el­nyűtt, elfáradt, eltompult i gondoktól. — Borzasztó Borzasztó Most itt vagyunk férfi nél Wül — mondogatta. — Bor zasztó. Bárba egy dologba jól tette, hogy leszúrta. Mer a ribanca miatt éheztünk Annak hordta oda a?t a ke­veset, amit keresett, ami a pálinka után megmaradt Hányszor mondtam neki. té­ged le kéne szúrni, te átko­zott, Téged le kéne szám' mint a disznót. mert elné­zed, hogy rongyokban jár junk, hogy éhes sírással fe­küdjenek le a porontyok. Te a macáddal henteregsz, amíg én bel észak adok... ó, terem* tőim, téged le kéne szúrni... — Mondja, Úgy« szenet: magát a kisfia? — Hát már hogyne szeret­ne. Muszáj, hogy szeressen, hiszen már apja sincs... De amíg volt, addig se volt. Ak­kor este is én hoztam azt a nagy kerek kenyerei, én gür­cöltem érte keservesen, ón vállaltam napszámot. Az uram csak ült a páhnkasúveg mellett, egy fillért se tett az asztalra. A kenyér ott volt előtte, a szép nagy kenyér, meg a nagy konyhakés. A gyerek ült az apjával szem­ben és nézett minket. Én meg csak sikítottam... hogy le kéne szúrni téged, (le én nem mocskolom be veled a kezemet... le kéne Szúr­ni téged, te disznó, do ónnékem nincs annyi erőm. \k.k.or felállt a gyermek és felkapta a kést. . Nem tudom, mi laW- a gye­rek sorsa A nevére se emlékszem. De álmodni szoktam róla. .Pedig általában ritkán álmo­dom. Ismeretes, hogy a me­gyénkből elszármazott író­forradalmár, Zalka Máté, nemcsak az irodalmi és po­litikai frontokon tette nevét ismertté, hanem igen közeli kapcsolatba került a színé­szettel, a színház világával is. Az ide vágó — nagyrészt szépirodalmi jellegű — for­rásanyagok ezt a kapcsola­tot vagy eltúlozzák és a le­gendák ködébe igyekeznek vetíteni, vagy a valóban megtörtént eseményekről csak elnagyoltan emlékez­nek. Az újabb kutatások ered­ményeként — csupán hézag­pótló jelleggel néhány adattal kívánunk rávilágítani Zalka életének azon szaka­szaira, ahol a színház vilá­gának hódolt. Polgári iskolás korában Mátészalkán, tanulótársai nagy derültségére maga fa­ragta verseit szavalta az is­kola kertjében, vagy a Kraszna partján, — termé­szetesen ezen tevékenységét tanárai nem honorálják kellő tapintatta] és a múzsák, tisz­teletével, ami érdemjegyei­nek alakulásán is meglát­szik. • Amikor Szatmárra kerül 191Dben, versfaragói ambí­ció} nem lankadnak, azonban itt már az iskolai önképző­körben figyelmet és elisme­rést keltenek. Szigligeti Ede és Kemény Zsigmond szüle­tésének centenáriuma alkal­mából (1914) az iskola ünnep, séget rendez, ahol egy ódá­ját olvassák fel a közönség nagy ovációja kíséretében — mint ahogy azt a korabeli szatmári sajtó megemléke­zéseiben hírül adta. Ezen al­kalommal Szigligeti a Liliomfi című darabjának II. és III. felvonása került be­mutatásra. ahol is Szellemfvt bizonyos Franki Béla felső­osztályos tanuló alakította, aki „közvetlen humorával nyerte meg a közönség tet­szését.” (A Szamos című lap szerint.) A város és a diákság ked­velt szórakozóhelye volt a Heves-Herzfeld Béla-féle színtársulat és annak Szat- máron 1903—1914 közötti igen mozgalmas és élénk munkája. Az ifjú Zalka — akkor még családi nevén Franki Béla — természetesen azon­nal szorgalmas és szinte ál­landó látogatója lesz a színháznak. Igen színesen és meleg barátsággal emlékezik meg erről egykori osztálytár­sa Kocsis József. Franki Béla ekkor nem­csak mint színházlátogató, hanem mint szerző is bemu. tatkozik. 1912—14 között ír­ja meg „Falusi királylány” című háromfelvonásos diák­történetét, amit állítólag He­ves Béla el is fogadott be­mutatásra. azonban az elő­adásról adatunk nincs. Félté, telezhető, hogy ez is csak le­genda — mint sok más, pl. az 1914. június 28-i beregszászi bemutató. (Az egyik szépiro­dalmi jellegű forrás szerint ekkor adták elő egyik da­rabját, azonban a korabeli sajtó leggondosabb tanul­mányozása során sem sike­rült a hír nyomára bukkan­ni 1) Ugyancsak legendának szá­mít az is, hogy az ifjú diák az iskolából megszökött és — Petőfi példájára! — fel­csapott volna színésznek. Ezt a legendát legtöbb életrajz­írója kritika nélkül átveszi Tény, hogy Béta szeretett volna színész lenni, a,zonbí»r a más pályára irányító at,ve intelmek ezen élethivatást}; hamarosan kiábrándítottál' szükségesebb volt az érettsé git mihamarabb letenni maid rövid szatmári tartóz kodás után bevonul katoná­nak a cs. és kir. regiment szatmári 12. honvéd gyalog­ezredéhez. Ezek után következett a háború, majd hadifogság. 1D1G. ev utolsó hónapjai, ban került a távol-keleti Kra<*znaja-rjéc8kára, a tiszti hadifogolytáborba. Hamaro­san aktív tagja az itt mű. ködö színháznak. Itt is be­mutatkozik, mint „színmű­író": egymás ulán írja a tá­bori kabarénak és a tiszti színháznak egyfelvonásosail, jeleneteit. Itt születik az életrajzaiban sokat emlege­tett „Jeruzsálem” című szíri­játéka. amit különben soha sem mulattak be. A „Tüzér­ségi megfigyelő” olyan sikert ért meg, amiről még a Hgrthy-korszakban megjele­nő memoárok is elismerően írtak. (Szerzőik tudták, hogy Zalka ki volt a forradalom éveiben!) A Zalka-hagyatékban egy érdekes dokumentum ke­rült elő: „A krasznaja-rjécs- kai tiszti fogolytábor magyar legénysége abból az alkalom, ból, hogy 1918. február 15— 17-én tartott előadásán te­kintetes Franki Béla hon­véd hadapród úrnak Este cí­mű álomképét színre hozta, ez emléklapot tisztelettel át­nyújtja. Krasznaja-rjécska, 1918. február 17.” (15 alá­írás.) Ebben a táborban szere­pet kap a Próbaházasság cí­mű komédiában, mint mű­kedvelő színész. Ugyanebben a darabban játszik egy évvel később a krasznojarszkj Ma- gyár Tiszti Színház elóadá. fiain is­Krasznojarszkban már ko­molyabb színházi kultúra alakult ki. A 1916-ban ala­kult Thália-társulat csak kezdet volt. Később, az új színházi épületben már olyan darabokat mutattak be, mint a Leányvásár, Elvált asz- szony, Víg özvegy, Próbahá­zasság, Taifun stb. Hivatásos színészek segítették a mű­kedvelőkből álló táraidat munkáját: Gábor Ernő. Do­bos László, Zátony Kálmán stb. Zalka Máté kisebb ko­médiákban, jelenetekben lép tel. Krasznojarszki színházi él­ményeihez egy színes emlék is fűződik. Amikor a város felszabadul és Zalka mint a nemzetközi ezred egyik pa­rancsnoka, Jaroszlav Hasek a világhírű cseh forradalmár íróval kapcsolatba kerül, le­fordítja annak Hazatérés cí­mű drámáját. Elő is adják 1920. március 21-én a krasz- nojarszki Nemzetközi Buda­pesti Színházban. A forradalmi idők azonban Zalkát már másfelé irányít­ják. A polgárháború számta­lan frontján harcol, több ka­tonai kitüntetést kap. A pol­gárháború befejezése után a szovjet kormány a Tyeatr Revoljucii (Forradalmi Szín­ház) vezetését bízza rá. Ek­kor kerül szorosabb kapcso­latba Lunacsaiszkijjal, Gyemján Bednijjel, Oszt- rovfizkijjal stb. E tevékenysé­ge 1925—1928-ig tartott. Fel­jegyzik róla, hogy mint „színházi szakember” bátran és eredményesen oldotta meg feladatát. Tevékenységéről még a külföldi sajtó is hírt ad, ami azokban az években rendkívül jelentős, hiszen a Szovjetunióban működő bol­sevik színházról emlékeznek meg. (Pl- Welt am Abend cí­mű berlini esti lap, aminek moszkvai tudósítója Radó Sándornak a mostanában megjelent Dóra jelenti cí­mű könyv szerzőjének fele­sége.) Ezzel tulajdonképpen vé­le is szakad annak a kapcso­latnak, ami Zalkát Thália vi­lágához köti. Uj beosztásokat kap, könyveket ír és 1937- ben az aragoni fronton hősi halált hal. A ma élő nemze­dék kegyelettel emlékezik Zalkára. _, Nyéki JUroly Zalka Máté és a színház

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom