Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-23 / 45. szám
4. oldal KELET-MAGYARORSZA« 1972. február 2S. HÁZAI KILÁTÓ HÁZI MÜHELYEK?(!) — Áh, nem, csak átalakították a tévéantennákat... (Kiss Ernő rajza) Szerkesztői üzenetek HÁZI HANGVERSENY Már szinte hagyományos, hogy Fehérgyarmaton a mátészalkai iskola itt működő zenei tagozatának tanítványai félévkor házi hangverseny keretében adnak számot tudásukról. Ebben az évben február 13-án került sor ennek megrendezésére. A hangversenyen szereplő fiatalok bizonyították az évek óta itt tanító zenepedagógusok odaadó munkáját, akik fáradtságot ..em ismerve vállalják az utazgatást, azért, hogy a fehérgyarmati gyerekekkel is megismertessék, megszerettessék a zenét. Fáradtságos és odaadó munkájukért — amely lemérhető volt a hangverseny sikerén is — a szülők és minden résztvevő elismerését elnyerték — közölte Molnár Károly igazgató Fehér- gyarmatról. PACSIRTA UTCAI PANASZ Nyíregyháza, Pacsirta utca lakói hosszú évek óta keresik, azt az utat, melyen ősztől tavaszig közlekedni lehet járművel, ugyanis utcájukban az úttest nincs szilárd burkolattal ellátva. Illetékes helyen erre azt a magyarázatot kapták, hogy körülbelül 10—15 év múlva az utcát, annak épületeit szanálni fogják. „S addig járjunk úttalan utakon? Jó lenne, ha addig is valamilyen átmeneti intézkedéssel segítene a tanács problémánk megoldásában. Az utca lakóiban volt és van is kezdeményezés az utca szépítésére, parkosítására. Ilyenkor azonban a kialakított szép park is tönkremegy, mert közlekedni csak a járdán lehet, s itt megy a gyalogos és a motorkerékpáros is. Tavasztól őszig, — szinte egész éven át — a lófogatok is ott parkolnak, i szennyezik az amúgy is porocs utcát, s a zöldövezetet is, melyet a lakók házuk előtt kialakítottak és tisztán tartanak. Kérjük az illetékesek segítségét, oldjuk meg közös erővel az utca lakóinak ezt a súlyos problémáját — olvastuk a Pacsirta utca 21 lakója által írt levélben. KÉSIK 1971. július 3-án a kisvár- dai óra- és ékszerboltban vásároltam egy női karórát._ A vásárlás óta már legalább nyolcszor javították, de hiába, az óra továbbra is félórákat késik. Az óra garancialevelének három szelvénye van, melyeknek a javítás alkalmával történő eltávolítása után az órát az üzletnek ki kell cserélnie. Igaz. az én órám garancialeveléből még csak két szelvény hiányzik, de az óra változatlanul rossz, a rendeltetését nem szolgálja, a gyakori javítások ellenére sem. Szeretnék végre vagy egy megbízható pontos órát, vagy ennek a javíthatatlan órának az ellenértékét megkapni. Úgy érzem elvárásom jogos igény — írja levelében Bálint Éva Tuzsér, Kálonga-tanyai olvasónk. CSAK HITEGETNEK... Hiába van televíziónk, négy gyermekünkkel mégis nélkülözni vagyunk kénytelenek — panaszolja Deli Ber. talanné Pap, Dózsa György utca 37. szám alatti olvasónk. Ugyanis készülékünk több hét óta rossz és jelenleg is az. Hiába jelentettük személyesen, postán, vagy telefonon a Kisvárdai GEL- KA-szerviznek, mindig csak hitegetnek, hogy kijönnek, de várakozásunk hiábavaló. Igaz nem főutcán lakunk — ugyanis erre hivatkoznak a szervizben — de tudomásunk szerint a garancialevélben foglaltak ránk is ugyanúgy vonatkoznak, mint azok. ra. akiket a szerviz kocsijával könnyűszerrel meg tudnak közelíteni. Talán ránk még inkább vonatkozhatna, hiszen nekünk egyetlen szórakozásunk a televízió, s nem utolsósorban megjegyzem, gyermekeinket a tanulásban is segíti, Koczka Andrásné pócspet- ri, Gemzsi Lászlóné orosi, Orosz litván beregdaróci, Felföldi Mihály geszterédi és Csokány János nyíregyházi olvasóinknak levélben válaszoltunk. Özv. Somossy Béláné fehérgyarmati, Fre- nyó Józsefné szamostatárfal- vi, Vass Lászlóné orosi, L ehoczky Sándorné mátészalkai, Bulyáki Károly nagyecsedi, Pázmán Béla új- dombrádi, Róka László ti- szavasvári, Danes Imréné kisvárdai, özv. Sebők Józsefné nyírbélteki, Németh Lászlóné tiszaberceli, Horváth Mária újdombrádi, id. Belényesi József kocsordi, Papp János barabási olvasóink FOGORVOS Az elmúlt évben a Fórum rovatban egy panaszos levelet közöltünk, — s hasonló témával foglalkozó levél azóta is érkezett szerkesztőségünkhöz — melyben a levél írója szóvá tette, hogy Ujfehértó nagyközségnek nincs fogorvosa. A panaszos levelekre dr. Márton Mihály járási főorvostól a következő választ kaptuk: Ujfehértó nagyközség fogorvosi ellátása vonatkozásában a problémát ismerem, de annak megoldása hatáskörömet meghaladja. A fogászati ellátás megjavítása érdekében azonban rendszeresen kapcsolatot tartottam a nagyközségi tanács vezetőivel, valamint a munkáltatói jogkört gyakorló megyei rendelőintézet vezető főorvosával. Az állás meghirdetése megtörtént, a tárgyi feltételek biztosítása folyamatban van. Egy orvos, illetve fogorvos házaspár pályázata beérkezett, s várhatóan április hónapban költöznek Ujfe- hértóra, s ekkor a nagyközség lakosságának fogorvosi ellátása meg fog oldódni. CSAK DÍSZ? A Kelet-Magyarország 1972. január 26-i számában ügyében az illetékesek segítségét kértük. Dudik András nagykállóF lakos kédves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Demjén Katalin vámosatyai olvasónk panasza nem volt jogos. Hanász Andrásné nyír. pazonyi, özv. Rusznák La- josné tornyospálcai lakosokat az illetékesek levélben tájékoztatták. Kiss Andrásné vajai olvasónk panaszával az illetékesek foglalkoznak. Pásztor Pál sonkádi levélírónk munkabérét a termelőszövetkezettől kérheti. Seres Józsefné nyírtéti lakos ügyében a földhivatal határozatot hozott. „Csak dísznek szánták?” címmel cikk jelent meg, melyben felvetett problémát kivizsgáltuk és a következőket állapítottuk meg: Nyíregyháza, Smid Mihály u. 12. sz. alatti lakóépület 54 lakásos, melynek fűtését gáz. fűtéssel tervezték megoldani. A belső gázszerelési munkának egy részét a nyíregyházi kirendeltségünk végezte. Az utcai kisnyomású vezeték építését a városi tanács mint beruházó finanszírozta és bonyolította. A kivitelezést a csőszerelő vállalat nyíregyházi kirendeltsége végzi még jelenleg is. A lakótelep ellátásához szükséges körzeti nyomásszabályozót és a középnyomású elosztó vezeték megépítését a TIGÁZ főépítésvezetősége végzi jelenleg is. A nyíregyházi kirendeltségünk gázellátásügyben intézkedni mindaddig nem tud, amíg az elosztó hálózat üzemeltetésre nem lesz alkalmas. A konyhai főzés lehetőségét vállalati kölcsönpalackokkal és a tűzhelyek átalakításával oldottuk meg. Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat Debreceni Üzemegység VÍZ NÉLKÜL A Szamuely tér 5. szám alatti ház lakói és az élelmiszer kisker. vállalat 6-os számú .üzletének dolgozói szeretnék tudni, hogy az épületet mikor kapcsolják be a városi ivóvízhálózatba? Tudomásuk szerint az ingatlan- kezelő vállalat erre vonatkozó megrendelését még 1970-ben eljuttatta a víz- és csatornamű vállalathoz, a bekötés azonban még napjainkban sem történt meg. így az emeleti lakásokba a víz csak akkor jut el, ha véletlenül jó a villanymotor, amely azonban legtöbbször rossz. Egyébként is az a víz, amit e motor eljuttat lakásunkba, fertőzött, ivásra, főzésre alkalmatlan. így az emeleti lakásokba az utcáról vagyunk kénytelenek a vizet felcipelni. Nemcsak a nehéz munkát jelentő vízhordás miatt, hanem egészségügyi szempontból is kérjük, hogy épületünket minél előbb kössék be az ivóvízhálózatba — közölte D. L. Nyíregyháza. Szamuely tér 5. szám alatti olvasónk. BETEGSÉG MIATT ZÁRVA Nagyszálláson lakók panaszolják, hogy lakóhelyükön — az ÁFÉSZ kezelésében lévő — vegyesbolt a boltvezető betegsége miatt hónapok óta zárva van. így kénytelenek még a legalapvetőbb élelmiszerek megvásárlása céljából is Nyíregyházára beutazni, amely nemcsak fáradtságot, hanem költséget is jelent, hiszen az autóbusz-menetjegy ára oda-vissza 10,— forint körül van. Jogos kérésük tehát: az ÁFÉSZ gondoskodjon a boltvezető betegsége ide jé alatt a helyettesítésről, az üzlet nyitvatartásáról. FORGALMI DUGÓ Gyermekes anyák keresték fel szerkesztőségünket. Elmondták, hogy a Rákóczi út és Kossuth utca kereszteződésénél csúcsforgalom idején olyan járműforgalom van. hogy keresztülmenni az úttesten életveszélyt jelent nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is. Ezen az útszakaszon találkozik a járműforgalom a Holló utca, Jókai, Síp utca, Rákóczi utca felől érkező, vagy arra felé haladó járművekkel. Ha megnyílik a Kossuth utcai forgalom is, még súlyosabbá válik a közlekedés helyzete. A gyermekes anyáknak az a kérésük, hogy legalább a csúcsforgalom idején az illetékesek tegyék lehetővé az irányított forgalmat. A piaci napokon a csúcsforgalom még na. gyobb. A panasz tehát jogos. Jó lenne idejében intézkedni, mielőtt még komoly balesetet okozhatnának a járművek. (f. p.) Lapunk február 2-i számában „Egy csatorna gazdát keres” címmel közöltük Fekete József Mátészalka, Fellegvár u. 38. szám alatti lakos panaszát, miszerint a portáját többször elöntötte az utcán húzódó csatornából feltörő szennyvíz. Panasza több hónapja fennáll és végleges orvoslást nem nyert. A megjelent cikkre választ kaptunk a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályától. Válaszukban többek között az alábbiakat írják: „Mátészalka városban a közterületi csatornahálózatot a szennyvíztisztító teleppel együtt a Mátészalkai Víz- és Csatornamű Társulat építteti. A munka kivitelezője a Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat, a műszaki ellenőrzést és a lebonyolítást a Nyíregyházi Beruházási Vállalat látja el. Addig, amíg a szennyvízcsatorna-közmű teljes egéZsindelyfedök Még a századforduló idején is megközelítőleg 100 család élt zsindely készítésiből Borsod megye zempléni hegyvidékén a hegyközi falvakban. Kovácsvágáson, Há- romhután és más községekben apáról fiúra szálló hagyományként űzték ezt a mesterséget. Ma már csak a népi műemlék jellegű paraszthá- zakoh maradt meg a zsindelyfedés. Kihalt a mesterség is olyannyira, hogy most, amikor a miskolci műemléki avasi harangtomyot korhű stüusban helyreállítják, a tetőzet zsindelyfedését újból meg kellett tanulni. A hegyközből két fafaragó a szomszédos Kelet-Szlovákiából sajátította el a mesterség fogósait. Ők készítik el a XVI. században épült torony fedéséhez szükséges mintegy 10 ezer zsindelyt. (Déli Hírlap) Iskolák — árverésen Szolnok megyében — élsőként az országban — befejeződött a tanyai iskolák körzetesítése. A külterületeken lakó általános iskolás korú gyermekek a községi, városi iskolákban tanulnak tovább és egyenlő feltételeket biztosító szakrendszerű oktatásban vesznek részt. Elhelyezésükről tizenhárom általános iskolai kollégiumban gondoskodnak, az otthonlakókat pedig iskolabuszokkal szállítják mindennap az iskolába. Az iskolareform következetes végrehajtásával számos tanyai iskola elnéptelenedett, s a régi, öreg épületeket, elárverezik, értékesítik az illetékes tanácsok. (Szolnok megyei Hírlap) Túlteljesített az acélmű Az acélmű feladata az idén is változatlan,; minél több acélt biztosítani a meleghengerműnek. És ezzel csökkenteni az acélimportot. E cél elérésének érdekében az év első másfél hónapjában dicséretesen dolgoztak a martinászok. Az üzemzavarok csökkentésével, jobb karbantartással az acélmű tervszerűen, egyenletesen dolgozik. A gyáregység műszaki vezetői dicsérettel beszélnek a szocialista brigádokról, amelyeknek tagjai döntő részt vállaltak a termelési terv túlteljesítésében. A Dunai Vasmű acélműve az év első másfél hónapjában 2743 tonnával túlteljesítette esedékes termelési tervét. (Dunaújvárosi Hírlap) Sobri Jóska évfordulója Százharmincöt esztendővel ezelőtt halt meg önkezétől á lápaföi erdőben vívott „csatában” a magyar betyár- világ Rózsa Sándoron kívül legjelentősebb alakja, a nemszében nem készül el, az üzemben tartói feladatokat a megye területén ellátó víz- és csatornamű vállalat a szennyvízcsatorna-hálózatot működtetésre nem veheti át. Ilyen körülmények között tehát bármely csatornaszakaszra való rácsatlakozást is az építtető társulat engedélyezi azzal a kötelezettséggel, hogy a csatlakozásból eredő fenntartói és kezelői feladatok is a társulatot terhelik.” A válaszból világosan kitűnik, hogy a csatornának ki a gazdája. Az ügyben felkerestük a Mátészalkai Városi Tanács illetékes osztályát, ahol Kiss János osztályvezetővel beszélgettünk az ügyről. Többek között elmondta, hogy a panasz nyomán a múlt év őszén intézkedtek, de kedvező megoldás csak a közeljövőben várható, amikor egy szüliaszt átadnak a zetközi ponyvairodalom és a színpadok „úri betyár” hőse: Sobri Jóska, akit a magyar Rinaldo Rinaldininek is neveztek magasztalói, gyalázói egyaránt. Lápafőn, Tolna megye Somoggyal határos községében, Sütő Sándor nyugdíjas iskolaigazgató-tanító, a helyi népfrontbizottság elnöke több, mint három évtizeden át összegyűjtötte a világhírűvé vált bakonyi betyár- vezérről apáról fiúra szálló emlékezéseket, mondákat, dalokat és írásokat is. Az évfordulón felelevenítette a kis falut is híressé tevő betyárvezér történetét, aki kutatásai szerint, nem gróf, hanem egy igen eszes, jobb sorsra érdemes kanászbojtár lehetett. (Tolna megyei Népújság) t igyelmetlenséglwl gázrobbanás Egy gázrobbanás Hagyárosbö- röndöii lakhatatlanná tett egy családi házat és életveszélyes sérüléseket okozott egy kétgyermekes fiatalasszonyon. A robbanást a figyelmetlenség okozta. Palackcserénél következeit be, amikor a reduktort akarták a palackhoz illeszteni. Eközben zárási szándékkal ugyan, de ellenkező irányban forgatva a palack biztosító szelepcsavarját utat nyitottak a gáznak. A helyiségben a tűzhelyben égett a tűz. Amikor a reduktort akarták felilleszteni, hirtelen gázömlés keletkezett, a palackcserével foglalatoskodó két asszony megijedt, egyikük elmenekült, másikukat azonban a lakásban érte a robbanás. (Zalai Hírlap) Uj vasútvonal a Balatonnál Uj idomvonalra helyezik a vasutat a Balaton északi partján Tapolca és Balatonede- rics között. Ezzel meggyorsítják a balatoni vasúti körforgalmat, Tapolca és Keszthely között pedig-lehetőség nyílik a Diesel-vontatás bevezetésére. (Somogyi Néplap) Kerítök, börtönben Napjainkban ritkán előforduló bűncselekmény miatt került a vádlottak padjára — első fokon a hódmezővásárhelyi városi bíróság előtt — Hegedűs Erzsébet 33 éves, Rácz Istvánná Horváti? Ida 28 éves, hódmezővásárhelyi lakosok. Nem vállaltak megélhetés* biztosító munkát, ehelyett felcsaptak kerítöknek. Hónapokon keresztül az esti órákban az italboltokat látogatták és ismeretséget kötöttek ittas férfiakkal, akiknek alkalmi „ismeretségül” fiatalkorú lányokat ajánlottak — esetenként és személyenként száz forint ellenében. Mesterkedésükre — noha azt körültekintéssel végezték — fény derült. A szegedi megyei bíróság fellebbezés folytán Hegedűs Erzsébetet 3 év 6 hónap szigorított börtönre, Rácz Istvánnét 2 évre büntette a bíróság. Súlyosbító körülményként vette figyelembe a bíróság, hogy 15—16 éve« leányokat sodortak erkölcsi züllésbe. Az ítélet jogerős. (Csongrád megyei Hírlap) végleges városi szennyvízcsatorna-hálózatból. Az osztályvezető elmondta, hogy az eddigi csatorna is elbírta volna a rákötött lakásokat, ha rendeltetésszerűen használják, de vannak bérházak, ahol olyan szemetet is a lefolyóba öntenek, ami dugulást okoz. A helyszínen megállapítottuk, hogy Fekete József sem tette meg mindazt, amit egy gondos gazda a kút környékén meg szokott tenni. A kútja a szennyvíz betörése nélkül sincs abban az állapotban, hogy az emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet adjon. A tény azonban tény, a szennyvíz többször befolyt az udvarára. ígéretet kaptunk, hogy rövidesen megnyitják az új csatornát, ami az eddigi panaszokat megszünteti. Reméljük ezzel az ügy végleg' elintézést nyer. (Cs.) A lap megírta — az illetékes válaszol Még egyszer az „Egy csatorna gazdát keres44 ügyben