Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-26 / 48. szám
4. oldal RELET-MA',YAnÖRS7Ä(5' 1972. február 2®. Szülők fóruma: A sarkítás két pólusa Szülők egymás között beszélgettek. Érettségi előtt álló gyermekeik egyetemi felvételi, elhelyezkedési esélyeit latolgatták. Az eszmecseréből az tűnt ki, hogy zömmel nem ismerik gyermekeik értékeit, fogyatékosságait. S ez sajnos általános jelenség. Van, aki egekbe magasztalja kevésbé szorgalmas gyerekét, mások viszont elhallgatják jó képességű, szorgalmas csemetéjük tényekkel, jó eredményekkel bizonyított eredményét is. Ezekkel a jelenségekkel természetes valamennyi gyakorló pedagógus — főként az osztályfőnök — találkozik. — Az én gyerekem tegnap is teljesen felkészülve ment el az iskolába. Megtanult mindent szóról szóra, mégis két hármas felelettel tért haza. Az én gyermekemet elnyomják az iskolában, így akarják elütni az egyetemtől — panaszolta egyszer az egyik szülő kollégám fogadóóráján. Kollégám lelkét kitéve, komoly pedagógiai indokokkal, tényszerűen igyekezett bizonyítani a szülőnek a gyerek tudásában, szorgalmában, eddig összegyűjtött ismeretanyagában, általános magatartásában rejlő azon jegyeket, amelyek ha nem is zárják ki, hogy néha-néha ne feleljen ötösre, hogy rá állandó jelleggel neon az „ötös” tudás a jellemző. És ez nemcsak az osztályfőnök véleménye volt, hanem az osztályban tanító valameny- nyi tanár véleménye is. A szülő továbbra is kitartott álláspontja mellett. Ez magában még nem lenne hiba, ha a gyerekbe is nem azt szugerálná bele, hogy ekkora szorgalommal, ilyen tudásszinttel, mennyiséggel, csak azért nem kitűnő, mert az iskola — a tanárok — nem méltányolják kellően, vele hátrányára kivételeznek. Persze ez így nem igaz. Egyes pedagógus esetleg tévedhet egy gyerek megítélésében, de tantestületi kollektíva, mint nevelői közösség nem. % Az ilyen indítású gyerek, ha nem sikerül neki vala- \ mi az életben, akkor aztán szülővel együtt hibáztat mindenkit; csak éppen maguk felé nem fordítják figyelmüket. Nem hasznos a tanulók fejlődése, önbizalma kialakulása szempontjából az a jelenség sem, amikor a szülő nem ismeri el gyereke tehetségéhez, szorgalmához mért, munkája erőfeszítése eredményeként jelentkező, jegyekben realizálódó tudását. Az ilyen szülői házból járó gyermekekben örökké ott él egy kis félsz, egy -ki» bizonytalanság, any zavarja a tanulót. Ebben az esetben is .nyugodtan bízhat a szülő az iskolában, a tanárok ítéletében, hiszen ők a gyereket nemcsak mint egyént, mint felelőt értékelik, egyéni félkészültségét mérik, hanem a tanuló tudását az osztály- közösségen belül elfoglalt helyének megfelelően egyéni feleletek, magatartási és szorgalmi normák alapján bírálják. A szerény, és biztos tudású tanulók szülői dicsérése —- az iskola is ezt teszi — előnyösen befolyásolhatja a tanulók önbizalmát, még eredményesebb munkáját. Biztosabbá teheti fellépésüket, bekapcsolódásukat a népgazdaság vérkeringésébe. A gyerekeik reális értékeit is mérő szülőkről e dolgozatban szántszándékkal nem szóltam. A figyelmet a két véglet felé igyekeztem sarkítani, mivel az életbe kilépő generáció ezen tagjainak így segíthetünk vele a legtöbbe*. Sigér Imre Krecsmáry László: F ü 11 e n I- ő — Ki ez a fiú? — Füllentő! Hej, de sokat füllent ő!... Azt mondja, látott egy cetet, s nem ivott az, csak ecetet. Látott mázsás szalmaszálat s tököt termő almafákat. Kisszéket, mely füvet legelt, s közben három ökröt lenyelt. Látott asztalt, amely horkolt, s esipketerítőket horgolt. Látott csacsit kacsintani, s látta Katit csacsin tani. Látott villanydróton kecskét, s láncra kötött fejősfecskét, aludtejet, mely álmodott, míg tíz,krumplit meghámozott. De látott még egyebet is: macskát faló egeret is, kávét adó tehenet is, s négyszögletű kereket is. látott tök nagyságú mákot, repülőben ülő rákot, ejtőernyős papírzsákot, — s ez még semmi. Mást is látott. Gyufát, amely nem volt mérges, cukrot, amely nem volt édes, farkast, amely nem volt éhes, s borotvát, mely nem volt éles. Postást hordó leveleket, emberevő kenyereket, s szúnyogot, mely három nyelven tudott csípni bármely helyen Látott verseny* futni tejet. látott kutyán macskafejet, s ha más nem is, de ő látott nyáron szagos jégvirágot. S persze, amellett, hogy látott, hallott is. Mit? — Megtudjátok! Hallott énekelni halat, mely nyugágyban feküdt hanyatt, és hallott egy fakanalat kacagni egy fapad alatt. Hallott bolhát köhögni, nyul- ketrecet röfögni, párnácskákat nyávogni, kacsókáfcat károgni. Bárányfelhőt bóget- ni, gilisztát beszélgetni, vak- k an tani vakondot, ciripelni fagombot. Kerekeeskét me- kegőt, verebecskét brekegőt, hallott hollót nyerítőt, s nagybőgőző térítőt. Lám, mi mindent látott, hallott — de sok mindent csinált is! Legyőzne ő akármilyen ezermester királyt is. Csinált fából vaskarikát, játéknyúlból vad paripát, tojáshéjból szappanh^bot, tengeriből tarkababot, fittyfenéből búgócsigát, s cérnaszálból rugót csinált.,. Tökgyalúból gyalupadot — amin fol> ton gyalulgatott —, fogkeféből boronát, boronából koronát, koronából reszelőt, reszelőbő' meszelőt. Csinált persze egyebet is fura kománk Füllentő — s akik mindezt el is hiszik, legközelebb azoknak még nagyobbakat füllent ő!.„ GYERMEKEKNEK TÖRD A FE IEDI A három ácslegény Három ácslegény bandukolt az országúton..' Hórihor- gasnak hívták az egyiket, ő sovány volt, Kövérnek a másikat, a kistermetűt, és Daliának a harmadikat, a szép szál, széles v4UÚ legényt. Mentek, mendegéltek, hét hegyen és hét sűrű erdőn keltek ét. Egyik este sehol sem leltek szállást. Búsan tanakodtak, mitévők legyenek: — Fáradt és álmos vagyok — panaszolta Hófihorgas. — Egy tapodtat sem megyek tovább! A kis Kövér is siránkozott: — Korog a gyomrom, egy lépést sem tudok tenni. Ám a Dalia így szólt: — Az erdőben nem tölthetjük nyugodtan az éjszakát. Gyertek, , igyekezzünk, hogy minél előbb kiérjünk! Erre a másik kettő is megemberelte magát, megindultak társuk nyomában. Egyszerre csak rőt fény villa nF a távolban. Amikor odaértek, látták, hogy Törpeországba kerültek, és az egyik apró házacska lobogó lánggal ég. A törpék gyűszűnyi vódróit bői öntötték ró a vizet, de persze, nem tudták eloltani. A három legény gyorsan ledobta a bátyúját, süvegével vizet merített a kútból, a lángokba zúdította és a tűz máris kihunyt. Hálából a törpék finom vacsorával vendégelték meg őket, azután puha ágyat vetettek nekik. Másnap a legények elhatározták: új otthont építenek a póruljárt törpéknek. Fát hoztak az erdőből, egész álló nap serénykedtek, és mire leszállt az este, készen állt az újdonatúj házacska. A törpék boldogan ugráltak a legények körül, és a legidősebb.. törpe ünnepélyesen így szólt: — Jót tettetek velünk, ezért cserébe egy-egy kívánságotokat teljesítjük. A legények gondolkoztak. Elsőnek Hórihorgas szólalt meg: — Annyira elfáradtam, hogy egy ágyat kívánok magamnak, de olyant, amelyikben szüntelenül heverészhe- tek, alhatok! — Én meg éléskamrát szeretnék, de olyat, amelyikből sohasem fogy ki a sonka, kolbász, szalonna! — jelentette ki Kövér. —f Én azt szeretném, hogy a munka mindig olyan örömömre szolgáljon, mint ma! kívánta Dalia. Hórihorgas másnap reggel egy szép szobában, széles ágyban, puha takarók közt ébredt föl. Eleinte nagyon örült, hogy a törpék tejbe- vajba fürösztik, de aztán megunta az örökös henyélést, Ám már úgy megszokta, hogy felkelni sem volt -kedve. Napról napra sápad- tabb lett, egészen elgyöngült. Amikor jártányi ereje sem maradt, elhívta a törpék orvosát. Az megvizsgálta, és így szólt; Aki mindig ágyban fekszik S nem dolgozik, megbetegszik! — Hisz akkor én rosszat kívántam magamnak! — kapott észbe Hórihorgas. — Nem akarok beteg lenni! — Fölkelt, fölöltözött, fogta az ácsszerszámait, és útnak indult. hogy megkeresse a barátait. Kövérnek is teliese- dett a kívánsága. Óriási kamrájában sűrűn egymás mellett lógtak a szalonnatáblák, kolbászfűzérek, sonkák. Annyit ehetett, amenynyi csak belefért. Ha kiürült a kaimra, a/jó törpék újra dugig tömték, miközben így zümmögtek: Kolbász, sonka szalonna, Tömd szaporán magadba! Am egy napon egérke tévedt be a kamrába. Miután jóllakott, elhozta a családját is és minden sonkát, kolbászt, szalonnát végigkóstolgattak. Amikor Kövér meglátta ezt, úgy elment az étvágya, hogy látni sem akarta a sok jó falatot. Fogta az ácsszerszámait, és útra kelt, hogy megkeresse a barátait. Hát Daliának vajon hogy alakult a sorsa? Ö tovább vándorolt. Alkonyaikor bekopogott egv kidőlt-bedőlt oldalú kunyhóba, hogy éjjeli szállást kérjen. Vénséges vén anyóka lakott* itt, egv szép fiatal lánnyal. Amikor Dalia elmondta, mi járatban van, az anyóka így szólt: — Szűkeír vagyunk ugyan, de egy fáradt mesterlegénynek azért helyet szorítunk. Megosztották vele szerény vacsorájukat, és másnap a reggeli jüket is. Dália szerette volna meghálálni a jóságukat. Az erdőbe ment. hogy kivágjon néhány vastag fát. Elővette a baltáját, hát látja, hogy frissen van köszörülve, csak úgy csillog-ra- gyog. Elcsodálkozott nagyon, nem tudta, ki köszörülhette meg. A jól élesített baltával persze, öröm volt a munka, így ment ez napokig. Reggelente, amikor dologhoz látott, mindig ragyogó fényesre volt fenve a baltája. Egy éjszaka köszörű surrogására ébredt. Hát törpék nyüzsögtek a szobájában és így éne- , keltek; Megköszörüljük baltádat. Végezd könnyebben munkádat A rozoga kunyhó mellett nemsokára barátságos, szép ház emelkedett. Csodájára jártak az emberek és arra kérték Daliát, nekik is építsen ilyen házat. — Kinek építetted ezt? — kérdezte az anyóka, meg a lány. — Nekünk, hármunknak! — válaszolta a legény. Egy szép napon, amikor Dalia éppen új házat épített valakinek, sápadtan, soványan elébe toppant két barátja: Hórihorgas meg Kövér. Elmesélték balszerencséjüket, és csodálkozva kérdezték : — Hát ez miképp lehetséges, hogy te még erőteljesebb, pirospozsgásabb vagy, mint régen voltál? Dalia válaszul körülvezette őket a városban, megmutatta nekik az új házakat, és azt mondta: —- A munkámnak köszönhetem. — Majd megkérdezte: — Hát ti már elfelejtettétek a mesterségünket? A két legény egymásra nézett. Egyszerre mondták: — Engedd meg, hogy veled dolgozhassunk! Megköszörülték a baltájukat, fűrészeltek, kalapáltak, Úgy dolgoztak, mint a motolla. Az anyóka mindegyiknek berendezett egy kis szobács- kát az új házban, a lány pedig ötfelé osztotta a vacsorát. Attól fogva Hórihorgas, Kövér meg Dalia együtt dolgoztak, és sok-sok szép, erős házat építettek. Idegen ötletből írta: Szirmai Marianne Krecsmáry László: Játszani, játszani, játszani jó! Szabolcs-Szatmár megye természetvédelmi területei közül ...vízszintes 1... a legismertebb. Található még ...vízszintes 16... határában, vagy az ugyancsak védett ftábtava szomszédságában a beregi Tiszaháton, neve: ...függ. 6. A ...függőleges 15. ...erdő egy részlete az ősi nyírségi erdő egy darabja. Vízszintes: 6. Tiltászó. 7. Időjelző. 8. Személyes névmás. 9. Visz- sza; foghús. 11, Tőszámnév. 12. Kortyolta. 14. Kolbászdarab!!! 18. Esztendő 20.-bői, -bői németül. 21. Egyszerű gép. 22. Sérülés. 24. Az Al-Duna mellékfolyója. 25. Nem korszerű már az ilyen szék. 27. Dal. 28. Vissza: káros (—’). 29. Vércsatornái. Bakó Agnes: Forrás Szikla ágyban aludt egykor, régen; mohadunna alatt, édes-mélyen Álomrétan játszó vízcseppecske; ugra-bugra folyó- gyerekecske Moh ad unna alatt — hogy felébredt —, otthagyta a színes álomrétet Kiugrott egy keskeny sziklarésen; táncrakelt a fényben, napsütésben Fűszál hegye hajlott szél sodrában, kavics háta csillant gyöngén, lágyan Azon táncolt, s mikor belefáradt, a föld vetett neki fövenyágyat Harmat volt az első játszótársa, esőcsepp a másik jópajtása Elindultak együtt vándorútra; s lett belőlük végül patakocska Zsadányi Lajos: Dal Ágikának Elrepült egy kék madár, merre száll, merre száll? Kék erdőben fészke van, de gyönyörű hangja van. Mint a tavasz úgy dalol megleljük-e valahol? Repülj vissza kék madár, Agika vállára szállj. Dalolj neki szépeket, trilla-trilla éneket. Függőleges: 1. Nem kint. 2. Állóvíz. 3. Érzékszerv. 4. Helyrag. 5. Fogyasztásra alkalmas folyadék. 10. E helyen. 11. HOA. 13. Azonos betűk. 14. Néma kapus! 17. Szeszes ital, teaízesítő. 19. ...aranyból van (pl. pénz). 21. Léte. 23. A hegy leve. 24. OÖR. 26. Nátrium vegyjele. 27. Tiltószó. Megfejtendő: Vízszintes 1, 16, függőleges 6, 15. Múlt heti megfejtés: Mátészalka — Sóstó — Kisvárda. Könyvjutalomban részesülnek: Izsó Klára Mátészalka, Szűcs Mária Kótaj, Esze- nyd Tibor Kocsord, Petró János Bashalom, Kuknyó Katalin Nyíregyháza. Demény Ottó: Télvégi dal Havas ágra száll a veréb, pity-pity, pityereg: Elvihetné aki hozta, már el a telet! Sehol egy árva cirokmag se meggy, se kökény. Nyáron bezzeg vígan éltem a tarlók ölén. ősszel is volt körte, szőlő, dió, mogyoró. Csak ez az egy, ez a hosszú tél, mire való? Még szerencse, hogy szűnik már; hogy olvad a jég. S fényes arany napot nyit a márciusi ég. Pálvölgyi Pál: Vallomás Visszajött a fecske az árva ereszre, míg a fészkét újra rakta, javítgatta, foltozgatta — csak ezt csicseregte: „Messze földön jártam, messze vitt a szárnyam láttam téngert, sivatagot, kis hegyet is, meg jó nagyot, patakokat, nagy folyókat, emberek közt rosszat, jókat, feketéket, fehéreket, szörnyű erdőrengeteget, zsiráfot és elefántot — bár senki sem űzött, bántott, visszajöttem ide mégis a gólyával együtt én is, hiszen ez itt az én hazám, ahol tudom, várnak reám. Ez a falu, ez a város ragaszkodást érdemel. Ugye, még nem késtem el?l” HOMOKOZÓ Homoktorta pogácsa, most sütötte Jolánka. Jutka volt a kiskukta, a sütőbe ő dugta, ki eszi meg? — Ki tudja?!! BUBORÉKFŰ Jó Bubo-bubo-buborék, mennyi szappanbuborék! Fújja szőke szalmaszálon Gyurka, örzse, Anna, Áron, s száll a száll a buborék — mind oly nagy lesz, mint az ég!
