Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-04 / 286. szám
W oldal Kttrr MAGYARORSZÄG 1971. december 4. A NAP HÍREI Film Angela Davisról Pénteken délelőtt a Magyar Sajtó Háza színháztermében meghívott vendégeknek bemutatták a Nemzetközi Újságíró Szervezet budapesti Interpress stúdiója és a Magyar Televízó együttes produkcióját „Az ő harca a mi harcunk” című, Angela Davisról szóló dokumentumfilmet. A bemutató közönségét Pável Jerofejev, a Nemzetközi Újságíró Szervezet magyarországi megbízottja köszöntötte. A közeljövőben sor kerül a film sajtóbemutatójára. KOSSUTH RÁDIÓBAN A SZEMAFOR. December 5-én, 8 óra 10 perckor Záhonyban készített műsorral jelentkezik a Kossuth rádió. Az egyórás műsort a záhonyi Szemafor ifjúsági klubban vették fel „Játszunk együtt” címmel. A záhonyiak a rádióban való szereplésért az egri Pallas klubbal versenyeztek, s a közönség szavazatai alapján nyertek. TANÁCSKOZÁS ZÁHONYBAN. A MÁV záhonyi állomásánál a forgalmi és kereskedelmi dolgozók szocialista brigádvezetőinek tanácskozását november 30-án tartották, ahol az elmúlt időszak értékelése mellett két küldöttet választottak a vasutas szocialista brigádvezetők országos tanácskozására. FŐISKOLÁSOK A KOLLÉGIUMÉRT címmel indított mozgalmat a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola KISZ-bi- zottsága. Főiskolai fiatalokból álló bizottság dolgozza ki a kollégium szépítésének tervét, amelyben az olvasóklubban és a tévéteremben teljesített ügyelet is szerepel. TANÁCSKOZÁS A KÖNYVRŐL. „Kulturáló- dásunk alapja a könyv” címmel december 2-án tanácskozást tartottak az SZMT szocialista brigádvezetők klubjának foglalkozásán. A nyíregyházi szocialista brigádok vezetőinek könyvbemutatót tartottak, majd filmet vetítettek az új könyvtárakról. PÉNTEKEN REGGEL a Művelődésügyi Minisztériumban összeült az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács. Egyebek közt napirenden szerepelt a Komárom Megyei Tanács ifjúságpolitikai tevékenységéről készült beszámoló. Ugyancsak megtárgyalták az OIOT 1972. évre szóló munkatervét és a központi ifjúságpolitikai alap 1972-es költségvetésének tervezetét. Az utóbbiban mintegy tízmillió forintot irányoztak elő csaknem 50 ezer fiatal kedvezményes nyári üdültetésére. A PATYOLAT MOSÓSZALONT alakít ki a nyíregyházi Vécsey utcai felvevőhelyén. Külföldi gépeket rendeltek a szalon berendezésére. A megnyitást a jövő év első felére tervezik. A Magyar Szocialista Munkáspárt 6.. bolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03. Telexszám • megyében 344. megyer kívül 73-344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u 3 Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terleszti a Magyar Posta. Előfi- ze hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap- űzőiéiben és a Posta Központi H ar Irodánál (KHI Budapest. V kerület. József Nádor tér 1. sz közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHT 215—96 162 pénzforgalmi iel- zőszámára. Előfizetési díj egy hőnapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg ás nem adunk vissza NYÍRSÉGI nyomda Dózsa GySrgy u 5 Felelős vezető: Holéczi István MÁR ÉPÜL A „BARÁTSÁG II” KŐOLAJVEZETÉK FOGADÓÁLLOMÁS A. A ..Barátság II" kőolajvezeték magyarországi szakaszának egyik legnagyobb létesítménye a fényeslitkei fogadóállomás. Csaknem 200 milliós beruházás építése a terveknek megfelelően halad. A négy — egyenként 20 ezer köbméter térfogatú — tartályból kettő elkészült, a többi szerelését megkezdték. Épül a tűzvédelmi védőgát és habvezeték-rendszer, amely kb. 28 km hosszú csővezeték beépítését jelenti. (MTI — Balogh László felvétele.) A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Dunaújvárosban megtartott 49. heti lottósorsolásotn a következő számokat húzták ki: 15, 25, 40, 51, 60 Ifjúsági klub Jól sikerült az első klub- foglalkozás december 2-án a nyíregyházi Kolumbia bár volt bortanyája helyén alakult városi ifjúsági klubban. Előadás és vita hangzott el az ifjúságvédelemmel kapcsolatban. A legújabb ifjúsági klubnak eddig hetven 18 éven felüli tagja van, de máris 30—35 új jelentkező vár felvételére. KONGRESSZUSI HÉT. A Nyíregyházi Gumigyár KISZ- bizottsága a november 29— december 5 között tartó kongresszusi hét keretében december 4-én, szombaton kongresszusi társadalmi munkanapot rendez. Ezen a napon a gumigyári fiatalok az egész gyárban KlSZ-műsza- kokat tartanak. A KÜLKERESKEDELMI MINISZTÉRIUM székházában pénteken ünnepélyesen megalakult a Magyar Kereskedelmi Kamara NDK-szek- ciója, s ezzel 15. nemzetközi tagozata. A szekcióban 143 magyar vállalat vesz részt, valamennyien közvetlenül érdekeltek abban, hogy bővüljenek gazdasági kapcsolataik az NDK-beli partnervállalatokkal. A szekció 143 tagja megválasztotta az elnökséget, és Tóth Lászlónak, a Mogürt vezérigazgatójának személyében a szekció elnökét. KÜLDÖTTVÁLASZTÁS A MÁV-NÁL. A MÁV nyíregyházi pályafenntartási főnökségénél december l-.én tartották a szocialista brigádok vezetőinek értekezletét, ahol a szocialista brigádok több mint 10 éves munkájának eredményeit értékelték. Küldöttet választottak a vasutas szocialista brigádvezetők III. országos tanácskozására — közölte Jakab András levelezőnk. TANYÁN A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ. A felsősimái művelődési házban tanyai művelődési heteket rendeznek december 5—17 között. A program a Volán-Szabolcs Táncegyüttes fellépésével kezdődik és 17-én a Déryné Színház fellépésével, a „Kék fény” előadásával zárul. A 10 éves klubban ünnepi klubfoglalkozáson emlékeznek meg a jubileumról. KISHATÁRMENTI. ‘ December 6-án Kijevbe utazik a megye ÁFÉSZ-einek közös vállalatától az a küldöttség, amely a kishatármenti árucsere további fejlesztése érdekében tárgyal a szovjet partnerekkel. MIKULÁSOK NYÍREGYHÁZÁN. Hat „mikulás” járja Nyíregyháza utcáit, akik az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat boltjaiból és az ÁFÉSZ Búza téri nagyáruházából házhoz szállítják az édességcsomagokat. A KS novellapályázatának eredménye A Központi Sajtószolgálat 1971. november 15-én lezárult, jeligés, tárcanovellás pályázata sikeres volt. A bíráló bizottság — tekintetbe véve, bogy a legértékesebbnek télt pályamunkák között lényeges színvonalkülönbséget nem talált —, mindhárom líjat megosztva adta ki. Megosztott első díjat kapott: Rákosy Gergely: „Lángoljatok tüskök”, illetve a név nélkül, „Ágábel” jeligével érkezett: „Mentés titokban” c. elbeszélés. Megosztott második dijat kapott: Szakonyi Károly: „Tudatom jól vagyok” és Dessewffy László: „Igazibb mint a moziban” c. írása. Megosztott harmadik dijat kapott: Lázár Ervin: „Csapda’r, illetve a név nélkül, „Dunántúl” jeligével érkezett „A főépítésvezető víkendje” c. elbeszélés. MIKULÁSÜNNEP J- NÉMETÜL. Az SZMT Móricz Zsigmond művelődési házában december 4-én 10 órakor mikulásdélelőttöt tartanak a művelődési házban német nyelvet tanuló gyermekek közreműködésével. Német dalokat, verseket mutatnak be, amelyeket diavetítéssel és játékokkal egészítenek ki. AZ ELSŐ TARTÁLY. December 3-án délelőtt átadták az első 20 ezer köbméteres olajtartályt a Barátság II. kőolajvezeték fényeslitkei szivattyúállomásán. Az óriás tartály átmérője 45 méter, magassága 15 és fél méter. ÖREGEK HETE. A nyíregyházi szociális otthon lakói az otthonban rendezett öregek hete keretében december 4-én délelőtt kirándulnak a tiszavasvári szociális otthonba. Este a nyíregyházi intézetben mikulás- ünnepségen ajándékcsomagokkal kedveskednek az idős embereknek. Rövidfilmek A decemberi hazai és külföldi rövidfilm-bemutatök sorából kiemelkedik Préda Tibor színes alkotása, amely Jedlik Ányos életének, munkásságának állít emléket. Ugyancsak magyar alkotás a „Vitaklub”, a MAFILM katonai stúdiójának munkája. ‘A közelmúltban elhunyt, nemzetközileg ismert rajzfilmművész, Macskássy Gyula készítette Várnai Györggyel együtt „Az öreg” című színes rajzfilmet. További három magyar rajzfilm is szerepel a- decemberi műsorban: Szo- boszlay Péter „Rend a házban”, Jankovich Marcell „Az élet vize” és Gémes József „Közös erővel” című munkája. Dániába kalauzolja a nézőt a csehszlovákok színes riportfilmje, a „Dagmár királyné országa.” „Üdvözlünk, holdkőzet!” címmel a szovjet filmesek készítettek dokumentumalkotást, amely az űrkutatás új eredményeivel ismertet meg. KÖNYVŰ JDONSÁGOK: Elektronikai évkönyv. Elektronika magazin (Műszaki) — Erdős J.: Fémfürkészek VIII. (Akadémiai) — Fürge ujjak könyve (Műszaki) — Magyarország domborzata és vizei. Magyarország megyéi (Kartográfiai) — Meissner H.: Konvergencia-elmélet és valóság (Kossuth) — Ott D.: Caprioli újabb kalandjai (Delfin-Móra) — Stiller J.: Szájkoszorús csillősok. Magyarország állatvilága (Akadémiai). PROGRAM 1971« december 4, szombat BORBÁLA NAPJA A Nap kél: 7 óra 13 perckor, nyugszik: 15 óra 54 perckor. A Hold kél: 17 óra 52 perckor, nyugszik: 9 óra 37 perckor. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1906. december 4-én született Rózsa Ferenc, a kommunista mozgalom mártírja, az illegális Szabad Nép első szerkesztője. Apja hídépítő mérnök volt, s mindhárom gyermeke — Ric- hárd, Ferenc és Irén — kommunista lett. Ferenc 1924-ben, érettségije után Németországban folytatta tanulmányait, ahol 1931-ben építészmérnöki oklevelet szerzett. Közben, már ott részt vett a szocialista diákszövetség munkájában. A kitűnő szakember a nagy gazdasági válság idején elvesztette állását; a diplomás mérnökből kocsikísérő lett Shell Oilnál. Rózsa Richárd az illegális kommunista pártba 1932 nyarán vonta be öccsét, aki 1935 végén tagja lett a KIMSZ kerületi bizottságának, 1939-ben Párizsba utazott, a KMP ott tartózkodó vezetőihez. A tőlük kapott utasítások alapján háromtagú irányító szervezet jött létre a hazai kommunista mozgalom vezetésére, Rózsa Ferenc, Gács László és Kenéz István részvételével. 1941-ben tagja lett a KMP Központi Bizottságának. Részt vett a Népszava híres, 1941-es karácsonyi számának előkészítésében, az illegális kommunista pártnyomda és a Szabad Nép című kommunista újság megteremtésében ; ennek ő lett első szerkesztője. A Szabad Nép megjelenése 1942 februárjában rendkívüli hatással volt a kommunistákra és a szimpatizánsokra, de a horthysta rendőrhatóságokra is. 1942 május—júniusában nagyszabású hadjáratot indítottak a kommunisták, az antifasiszták ellen, s- 1942. június 1-én — tízévi illegális munka után — sikerült kelepcébe csalniok Rózsa Ferencet is. Kegyetlenül megkínozták, ő azonban nem vallott. Hű maradt ahhoz az utasításhoz, amelyet az illegális Szabad Népben adott a pártmunkásoknak: „. ..ha vallatnak, inkább vállald a halált* minthogy áruló légy él..•" — és ő a halált választotta. Eső, havas eső Várható időjárás ma estig: párás, ködös idő, közben időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan előforduló esővel, havas esővel, mérsékelt, változó irányú, helyenként élénk északi szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. Kossuth rádió 8,18: Lányok, asszonyok. —8,38: Népdalok (ism.) — 9,25: Moldován Stefánia és Szalma Ferenc énekel. — 10,05: Szabó Pál hősei között (ism.) — 11,00: Zenekari muzsika. — 12,30: Jegyzet. — 12,40: Melódiakoktél. — 13,52: Sebestyén Mihály színészanekdotái. — 14,02: Kóruspódium. — 14,10: Hét végi külpolitikai figyelő. — 14,25: Uj zenei újság. — 15,05: Kis magyar néprajz. — 15,10: Csak fiataloknak! — 16,00: 168 óra ... Felelős szerkesztő: Ipper Pál. — 17,28: Az ifjúsági rádiójátékszemle: Lefelé a hegyről (ism.) — 18,22: Lemezmúzeum. — 22,29: Táncoljunk! — 0,10: Melódiakoktél. Petőfi rádió 8,05: Kamarazene. — 9,00: Külpolitikai figyelő (ism.) — 9,15: Az elpusztíthatatlan Molly Brown. Részletek Wilson zenés játékából. — 10,00: A zene hullámhosz- szán. — 11,50: „Jelképek erdején át” (ism.) — 12,00: „Híres decsi hegy alatt”. II. rész (ism.) — 12,15: Zenekari muzsika. — 13,03: Szombattól hétfőig .. — 13,33: Lengyel katonák dalai. — 14,00: Közvetítés Szófiából a Bulgária— Franciaország EB labdarúgómérkőzésről. — 14,20: Napraforgó. — 15,00: Közvetítés a Pécs—MTK bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 15.20: Orvosok a mikrofon előtt (ism.) — 15,25: Falvakban, mezőkön — 16,05: Bach: Das Wohltemperierte Klavier III. rész. — 17,13: A rádió hangmúzeumából. — 17,19: A hét műsorából. — 18,10: Jelentés az FTC—Komló bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 18,15: Egy hír a mikroszkóp alatt. — 18,30: Nótacsokor. — 19,12: Uj könyvek (ism.) — 19,15; Holnap közvetítjük.. — 19,35: A sámánok nyomában. — 20,28; Wagner: Paísi'al. Háromfelvoná-í* sós zenedráma II—III. felvonás.' 23,15: Századunk mesterművei-» bői. Nyíresvházi rádió 18,00—19,00: Hét végi krónika. — Tánczene hallgatóink kívánságé* iá. Televízió 9,00: Hans Beimler bajtárs. ni. rész (ism.) — 10,45: Változatok egy jól ismert témára. Bolgár zenés film (ism.) — 13,25: Tele-h sport: Bulgária—Franciaország“ Európa-bajnoki labdarúgó-mérkÖ^ zés közvetítése. — 15,20: Bonanza» Amerikai film. — 16,10: Tv-ope- rakalauz: Verdi — Traviata. . 16,35: Irodalmi képeskönyv: J, Grekova — Hölgyfodrász (ism.J — 17,45: Monitor, őskor a \£X. században (I. rész) — 18,15: Hírek. — 18,25: „Együgyű ének”. József Attila ifjúkori verseiből. —t 18,45: Hős városok: Szevasztopol. Dokumentumfilm. — 18,55: Bemutatjuk... Portréfilm egy pedagógus-házaspárról. — 19,15: Cicavízió... — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Köztünk maradjon! — 20,05: örökzöld dallamok. — 20,55: Háború és béke. IV. rész: Pierre Bezuhov. — 22,30: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 8,30: Postaláda. — 9,30: Lányokfiúk magazinja. — 10,20: Apuka. — 10,25: Tv-hlradó. — 11,00: Orosz nyelvklub. — 11,30: Francia, nyelvlecke. — 14,30: Teremkerékpár labdarúgó-mérkőzés. —I 16,00: Zenés műsor. — 16,55: Hí-Í rek. — 17,00: övön aluli ütés. Ernest Stric tv-játéka. — 17,45: A tél varázsai. Zenés tánckép Le- ningrádból. — 18,15: A világ a filmobjektlvon keresztül. — 19,25; Időszerű nemzetközi kérdések.' — 19,50: Egy év természetünkben.— 20.10: Népdalok. — 21,10: Milos- lav stehlik tv-játéka. — 22,05: Tv-hlradó. — 22,15: Szemet szemért. Román tv 13,00: Labdarúgó-mérkőzés: Petrolul—UTA. — 14,45: ökölvívás, Lengyelország—Angliai közvetítése Varsóból. — 17,15: Ritmus és tánc. — 18,00: Lírai antológia. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,15: Tv-enciklopédta. — 20,00: Folytatásos film. —20,50: Szórakoztató műsor, — 22,00: Románcest. Moziműsor KRÚDY MOZIS MADÁRKÁK Színes magyar film E. k.: fél 4, háromnegyed 6, és 8 órakor. BEKE MOZI: HANGYABOLY Színes magyar film E. k.: fél 5, fél 7 és fél 9 <5, GORKIJ MOZI: SZERELMESFILM Magyar film. E. k.: 4, 6 és 8 órakor. KISVARDAI MOZI: VESZTESEK ES GYŐZTESEK Jugoszláv—olasz film MÁTÉSZALKAI MOZI: A NAGY ZSÁKMÁNY Színes, magyarul beszélő francia film (Felemelt helyár!) NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND E»0B3 BILINCSEK Jugoszláv filmdráma E. k. fél 6 és fél 8 órakor.---------------------------------------------P December 22-tSI január 10-ig Téli szünet az iskolákban Az 1971—72-es oktatási év rendjéről szóló miniszteri utasítás értelmében az általános és középiskolákban a téli szünidő december 22-én kezdődik, s a szünet utáni első tanítási nap 1972. január 10-e. A téli vakáció kezdetéig hátralévő időben az órákon általában ismétléssel foglalkoznak. A pedagógusok elsősorban azoktól a gyerekektől kérik számon az eddig végzett tananyagot, akik a tanévkezdés óta eltelt időszakban társaikhoz képest gyengébben szerepeltek. így tehát ezeknek a diákoknak módjuk lesz javítani. A jegyeket egyébként a szünetben sorra kerülő osztályozó értekezleten — a december 21-i helyzetji; nek megfelelően — zárják íja és a szünet utáni első tanítási napon az ellenőrző könyv útján hozzák a szülők tudor mására. Az általános iskolai napiközi otthonok a téli szünidő alatt is működnek, s valamennyi tanintézetben gondoskodnak a gyerekek felügyeletéről, a napközis helyig ségek folyamatos fűtéséről. A napközisek az iskolában kapják meg a reggelit, az ebédet és az uzsonnát. Az oktatási intézményekben már javában készülnek a téli vakációrja szóló programok. Ezek ősszé-, állításánál arra törekszenek hogy a diákok minél hasznci- sabban tölthessék a csaknem háromhetes „szabadságok”.