Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-21 / 300. szám
1971 tfeeember 21. rFTwr magyarou«^*« S. <*&£ 3% yers Rezső felszólalása Tisztelt országgyűlés! Az állami költségvetés a jövőnek a programja és a jelennek a tükre, felismerjük benne gazdasági, szociális, kulturális életünk jellemző tényeit és a közeli jövőnket. Bemutatja a kormányzati munkát, de annál sokkalta többet is láttat; a tízmillió magyar helyzetét, az ötmilliónyi kereső dolgozó együttes munkájának végső eredményét. A nemzetgazdaságnak ebben a tükrében most is a dinamikus fejlődés képét láthatjuk, s ennek a ténynek a jelentősége minden mást felülmúl. S ha nehéz problémákkal is szembetalálkozunk, sőt gyengeségekkel, hibákkal, akkor azokért nem a tükör a felelős. Mint ahogy a nemzeti önismeretnek forrása a történelem, a szociológia, a művészet és sok-sok napi híranyag, ugyanúgy szerves része annak gazdasági önismeretünk, az állam költségvetése, s ha jól értjük, amire int, akkor hatékony eszköze lesz cselekvésünknek. A fő cél leié haladunk Mi kommunisták, a gazdasági elszámoláskor és a tervezéskor elsősorban azt kérjük számon önmagunktól, meg a kormányzattól, hogy haladunk-e a magyar és a nemzetközi munkásosztály fő célja, a szocializmus megvalósítása felé? Erre nyugodt lélekkel felelhetjük: a választott irány jó, az 1971. évi gazdasági munka összegezése ■mutatja, a fő cél felé haladunk. Dolgozó népünk eredményeire határainkon túl is felfigyelnek. Népgazdaságunk szilárd alapokon és dinamikusan fejlődik. A IV. ötéves terv céljai — most már a gyakorlat tényei is igazolják — helyesen fejezik ki politikai és gazdasági érdekeinket. Gazdaságirányítási rendszerünk megfelel gazdaságpolitikánknak, , a legfőbb célok Szempontjából jól orientálja. á gazdasági terv fejlesztési céljainak nagy részé teljesült. A fejlődés legátfogóbb mutatója, a nemzeti jövedelem az J.970. évi 5 százalékos emelkedés után 1971-ben a tervezettnél jobban, valószínűleg 8 százalékkal nő. Számottevően gyarapodik az ország nemzeti vagyona, jelentősen fejlődnek a termelőerők, tovább szilárdulnak a szocialista termelési viszonyok. A munkásosztály, a dolgozó tömegek érdeke jut érvényre mindebben, az, hogy évről évre haladjunk előre anyagiakban, kultúrában, emberibb élet- és közösségi viszonyokban. Ehhez kell a rendszeresen bővülő gazdasági alap. Gazdasági haladásunk fontos ténye, hogy az ipar a központi fejlesztési programokban kijelölt irányt követte és a népgazdasági tervben előirányzott ütemben fejlődik. Az ország energiahelyzete kiegyensúlyozott. Az átlagot meghaladó ütemben növelik termelésüket a progresszív ágazatok. Jelentős és szembetűnő az élelmiszer-gazdaság általános fejlődése. Szocialista mező- gazdaságunk pótolta a tavalyi elmaradást és eléri az ötéves tervben 1971-re előirányzott növekedést. Örvendetes, hogy idén az ipari termelés növekedése teljes egészében az élőmunka termelékenységének emelkedéséből adódik, a mezőgazdaság szintén növelte hozzájárulását a nemzeti jövedelemhez. Az építőipari termelés növekedésének csaknem 3/4-e a munkatermelékenység javulásából ered. Mindezek folytán az ország nemzeti jövedelemnövekményének csaknem teljes egésze a népgazdasági termelékenység emelkedéséből származik. A reáljövedelem és a fogyasztás 6 százalékos növekedési üteme azt mutatja, hogy a jövedelmek és a teljesítmények emelkedése között ma már szoros a kapcsolat. A fogyasztói piacot stabilitás, bővülő áruellátás. korszerűsöd' áru\ ’’•’szték, és minőség ie’ lemzi. Ha tehát azt vizsgáljuk hogy a munkásosztály, a dolgozó nép ma jobban él-e, mint egy évvel előbb, nyugodtan mondhatjuk, hogy valamivel jobban, tehát a közvetlen érdekek is érvényre jutnak. „Egyensúlyi problémák" A többségében kedvező eredmény mellett a gazdasági élet részproblémáinak száma nagy és egyelőre nem csökken a kívánt mértékben. Joggal emlegették itt is, hogy lemaradás mutatkozik az építőanyag-termelésben, sok kifogásolnivaló akad az építkezések terén. Nem kielégítő a cukorrépa, a dohány, számos zöldségféle termelése és a szarvasmarha-tenyésztés helyzete. Nem csökken a fővárosi tömegközlekedés zsúfoltsága. Változatlanul megoldatlan az. iparban a gazdaságtalan termelés részarányának erőteljesebb visszaszorítása. Leküzdendő nehézségeink ■ sorában 1970—71-ben újra találkozunk az „egyensúlyi problémával”, s ez nem részprobléma, ennek általános fontossága van. Fejlesztésre (beruházásra, készletnövelésre) és fogyasztásra, más szóval belföldi felhasználásra együttesen e két évben többet fordítottunk, mint a megtermelt nemzeti jövedelem. A nemzeti jövedelem mérlegében egyensúlyhiány keletkezett, ebből eredőén jelentkezik az állami költségvetés hiánya, számos tanácsnál és vállalatnál a tervek és a fejlesztési források közötti feszültség. A hiányt a külkereskedelmi mérleg behozatali többlete fedezi, fedezetlen hiány tehát nincs, de tudjuk, hogy a behozatali többlet nem lehet állandó forrásunk, azt mielőbb fel kell számolni. Az egyensúijü probléma útvesztővé válna, ha nem tisztáznánk világosan a természetét és a lényegét. Ha tisztázzuk és egyetértésre jutunk, akkor viszont a mi eszközrendszerünkkel jól megoldható, A tisztánlátás érdekében fel kell tennünk a kérdést, hogy élhetünk-e úgy, ahogy élünk, termelünk-e annyit, amennyi a mai életszínvonalhoz kell? Erre igenlő lehet a válaszunk. A nemzeti jólét szintje összhangban van a nemzeti termelés szintjével. Mi vezetett akkor az egyensúlyi problémákhoz? A tények mutatják, hogy a felhalmozás, azon belül pedig a beruházások terven felüli • növekedése a meghatározó ok. Ez — az ötéves tervhez viszonyítva — évi 8—10 milliárd forinttal megemeli az állami költségvetést, 3—4 milliárd forinttal a vállalatok kiadásait, és jelentős importnövelő tényező. Fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy miért ismétlődik egy-egy évtizedben kétszer is a felhalmozás túlfutásának a veszélye? A fejlődési igény és a hatékonyság javulása közötti ellentmondás vezet az időnkénti feszültséghez. Alapjában nem kevés a mi terv szerinti felhalmozásunk, a nemzeti jövedelem 25 százaléka, de mégis kevés arra, hogy a jelentős állami kötelezettségeken felül fedezetet bíztoáítson ahhoz a hatalmas korszerűsítési lázhoz, amely az utóbbi években kifejlődött. Pártunk Központi Bizottsága, helyzetünket elemezve, arra a következtetésre jutott, hogy a mostani egyensúlyhiányt nem lehet egyszerűen központi, vagy helyi hibákra, de csupán hazai okokra sem visszavezetni. Van ennek pozitív oka is, ami szocialista alapállásunkból következik. Mégpedig az, hogy 1970- ben, az árvíz, a belvíz és és az aszály miatti népgazdasági jelentős jövedelemkiesés ellenére, a védekezés is a gvors helyreállítás nagy :öbbletterheléseinek ellenére az életszínvonal-err^l.és folytatása és a fejlesztés folyamatossága érdekében hoztunk gazdaságpolitikai döntéseket. Vannak, akik erről már meg is feledkeztek, pedig a következmények még hatnak. Van azonban egy másik ok is, ami már hiba. A központi tervezés és a végrehajtás későn érzékeltette a felhalmozás tülfu-( tásának veszélyét, a tárcák egy része lebecsülte a veszélyt, nehezen jön létre a közös összefogás is az egyensúly megteremtése érdekében. A minisztériumok és a bankszervek nem figyeltek fel annak veszélyére, hogy jó néhány vállalat, szövetkezet túlköltekezik, túllépi fejlesztési alapját. Végül van egy harmadak, rajtunk kívül álló ok is az, hogy a tőkés világpiac ez időben számunkra kedvezőtlenül változott, s a külkereskedelem cserearánya — amely a korábbi években javult — ez időbeli romlott, s ez szűkíti anyagi alapunkat. Lesz idő, amikor ismét javulni fog — ebben biztosak lehetünk. Reális ralóságismerefet Megoldhatjuk-e a népgazdaság mai egyensúlyi problémáját? Erre minden eszközünk adott és helyzetünk is lehetővé teszi. Az 1972. évi terv és az állami költségvetés fontos lépést jelent ebbe az irányba. Ami viszont a korszerűsítés, a technikai forradalom növekvő eszközszükséglete és a jövedelmezőség teremtette eszközforrások között újra és újra felmerülő feszültséget illeti, azt hosszabb távon, a hatékonyság gyorsabb növelésével, és a KGST-integ- ráció kibontakoztatásával oldhatjuk meg. Egyelőre ilyen feszültségek mellett kell képesnek lennünk tervszerűen gazdálkodni, fejlődni, a dolgozó tömegek jólétét növelni, most és a követ-1 kező években. Ha sommázva értékeljük mai gazdasági helyzetünket, az eredmények és a problémák mérlege kedvező, és további bizakodásra ad okot. Az, hogy sokat be-*'"* szélünk és írunk a problémákról, ez is azt mutatja, hogy a szocializmus építése nem konfliktusmentes folyamat, bizony nem sok hasonlóságot mutat sem Owen „Harmoniá”-jához, sem Fourier „Falanszteréhez. Azt is mutatja a problémák rendszeres vitatása, hogy a valóságot nem rózsaszín szemüveggel nézzük, pártunk 1957-ben mindörökre eldobta a valóság megszépítésének ezt az eszközét. De az is jó lenne, ha senki sem tenne fel fekete szemüveget a valóság megítéléséhez, jó valóságismeretre szeretnénk ezután is építeni a társadalmi programjainkat. A terv és a költségvgtés alapvetően négy kérdés megválaszolására, négy gazdaságpolitikai döntésre épül. Az első kérdés, apai választ kíván, az, hogy az egyensúlyproblémát fokozatosan, a folyamatos fejlődés keretében kívánjuk-e megoldani, vagy rövid idő alatt, akár a fejlődés átmeneti megállításával? A kormány olyan gazdaságpolitikához kér jóváhagyást, amely a fejlődés folytatása mellett kívánja megoldani az egyensúly javítását. Ezt a felfogást alakította ki pártunk Központi Bizottsága, mérlegelve különböző döntési lehetőségeket és azok következményeit. Ez 'annyit jelent, hogy a tervhivatalnak a nemzeti jövedelem növekményéből már évről évre le kell csípni 1—2 százalékot, mindaddig, amíg az egyensúly helyre nem áll. Ez az elv máris mutatkozik abban, hogy a jövő évi terv a nemzeti jövedelem 5—6 százalékos növekedéséből 3—4 százaléknyit tervez felhasználni. Ez a döntés tulajdon céppen a legradikálisab lehetőség választását jelenti sok egyéb más közül, hisz nem csupán egy, hanem kettős célt követ, ezeket egyszerre elérni nagy feladat. A második kérdés az, hogy az egyensúly érdekében elegendő-e megállítani a felhalmozás növekedését, vagy mérsékelni kell a fogyasztás növekedését is? A kormány- előterjesztés <*azt a döntést választja, hogy a lakossági fogyasztás ezután is a termelés növekedésével összhangban emelkedjen. Mind a munkások és alkalmazottak, mind pedig a parasztság reál- jövedelmét 5—5,5 százalékkal, a reálbéreket 2,5—3 százalékkal magasabbra tervezi. A növekedés visszafogását pedig a felhalmozásra, főként a beruházások mérséklésére összpontosítja, de szigorítja a készletgazdálkodás normáit is. Ez a döntés azon a felismerésen alapul, hogy az ötéves tervnél lényegesen nagyobb beruházás meghaladná anyagi-pénzügyi lehetőségeinket. ebben az utcában nem mehetünk, az ötéves tervet kell érvényre juttatnunk a felhalmozásban is, a fogyasztásban is. A harmadik kérdés az. hogy az adott helyzetben a külkereskedelem egyensúlyi követelményét fölébe helyezzük-e a külkereskedelmi hatékonyság szempontjának? Ha csak rövid távon gondolkodnánk, akkor az egyensúly érdekében a radikális importkorlátozás útját választanánk a gépek, a nyersanyagok, a iélkésztermékek és a fogyasztási cikkek területén. E kérdésben azonban a hosszú távú érdeknek kell juttatnunk a pálmát, mert a külkereskedelem hatékonyságában és döntően az export hatékonyságában kell látnunk fejlődésünk egyik kulcskérdését. Nem szabad fékezni az otyan importot, amely a több, korszerűbb és jobb minőségű exportot szolgálja, s azt az importot sem, amely az életszínvonal fenntartásához nélkülözhetetlen. Éppen ezért a terv alapjában a hatékonysági elvet követi, de azért szigorítja az importot is. Az importszigorítás lényege azonban nem az öncélú ..csökkentiünk csak”, hanem az, hogy jobb gazdálkodásra késztessen minden termelőt és felhasználót. A negyedik kérdés az, hogy miként haladjunk az állami költségvetés bevételeinek és kiadásainak egyensúlya felé: aktívabb bevételi politikával, vagy takarékosabb kiadási politikával ? Helyes, hogy az előterjesztés e tekintetben elveti a ..vagy-vagy” alternatíváját, és az „is-is” válaszára építi a költségvetést. Van tennivalónk mind a bevétel növelésében, mind a kiadások ésszerűsítésében. Még így is csak az évi bevételi és kiadási növekmény hozzávetőleges egyensúlyát biztosíthatjuk, a költségvetési hiány megszűntetése a jövők feladata marad. Ebben döntő szerepe kell legyen a népgazdaság nettó jövedelmezőségének, ennek álapja pedig a vállalati jövedelem, amely állami kiadási igényeinkhez képest nem sok. hanem kevés. 1971 első felében a 100 forint ráfordításra jutó összesített vállalati jövedelem csak kismértékben nőtt, 8.21 forintról 8.35 forintra, az ipar egészében egyenesen csökkent, 7,52 forintról 7,46 fórintra. Ezen javítani kell. A népgazdaságnak annyi, sőt valamivel több tiszta jövedelmet kell évről évre elérnie és az állam számára biztosítani, mint amennyivel az állam szociális, kulturális, védelmi, igazgatási kiadásai és a nemzetközi kötelezettségek. A jövőben mindinkább a népgazdaságból származó bevételek növelésére kell tennünk a hangsúlyt, hogy a kiadások ütemesen nőhessenek. Bérprelerenciák Úgy gondolom, hogy a jövő évi költségvetés elfogadásával egyúttal az említett gazdaságpolitikai döntések mellett is állást foglalunk. Milyen életszínvonala érintő intézkedésekhez kéri ‘Támogatásunkat és szavaza unkát a kormány? Olyanok ra, amelyek pártunk X. kong resszusa határozatának megfelelően egyszerre szolgálják a termelés ösztönzését, az átlagjövedelmek emelkedését és a jövedelem-elosztás javítását. A tervben azt látjuk, hogy a jövő évben minden ágazatban és szakmában a tavalyihoz hasonlóan emelkednek a bérek. A vállalati önerőn felül az állam bérpreferenciák útján további 500 millió forintot juttat, ebből az eddiginek megfelelően átlagbérki- eigészítést kapnak az építőiparban, a közlekedésben, a lakossági szolgáltatásban dolgozók. Ezenkívül bérpreíe- renciát kapnak az öntők, a sütőipari dolgozók, a nyomdászók, a fonók-szövők. E területen komoly munkaerőgondok vannak. Nem lenne helyes persze preferenciák révén a rosszul gazdálkodó vállalatok jövedelmét emelni, ott a biztosított bérrel kell megelégedni, ezzel is ösztönözve a hatékonyság növelését. A fogyasztási cikkek termelési tervei, valamint a fogyasztási cikkek importja biztosítja a megfelelő árukészleteket a kiskereskedelmi forgalom 10 százalékos emelkedéséhez. Mindezek révén a tömeg- fogyasztás terén a mai nemzetközileg is jó színvonalat fenntartjuk és megerősítjük. Igaz, hogy jó néhány iparcikk áruválasztékában nem kelhetünk versenyre Párizzsal, vagy Béccsel. de ez ma még nem is célunk. Hallottuk a pénzügyminiszter elvtárs expozéjából, hogy az építőanyagok termelői és fogyasztói árát emelni kell, mert már hosz- szabb ideje nem fedezik a ráfordítási és fejlesztési költségeket. Más okból szükséges hatósági áremelés a sörnél, árcsökkentés a szappan és a mosószerek esetében. Ezeket az intézkedéseket támogatjuk; nemcsak azokat, amelyek kedvezőek, azt is, amelyek a gazdálkodás érdekében elkerülhetetlenek, amelyek elnapolása a tömegek távlati jólétét, sem szolgálná. Az utóbbi hetekben egy- egy vidéken lábra kaptak bizonyos híresztelések. Egyesek például tudni vélik, hogy január 1-én széles körű áremelésekre kerül sor olyan tömegfogyasztási cikkekben is, mint a cukor, a liszt, a hús és jó néhány más alapvető cikk. Vannak, akik felteszik a kérdést: ha ez nem igaz, miért nem cáfolja meg a kormány? Szerintünk nem helyes és nem szükséges az ilyen hírek cáfolatára berendezkedni. Hiszen köztudottak a párt elvei és ismert a kormánynak az a gyakorlata, hogy hatósági árintézkedések esetében idejében tájékoztatja a közvéleményt, s meg is indokolja, mit miért tesz. Az is köztudott, hogy semmiféle hatósági árintézkedést nem teszünk bérintézkedésektől függetlenül, az elért életszínvonal rovására. Segítse» a íiagvcsaládokuük és djogdíjasoknak Fontos intézkedésként kell értékelni azt, hogy 1972-ben sor kerülhet a sokgyermekes családok anyagi gondjainak csökkentésére, a családi pótlék bizonyos körben történő emelésére. Ez az első lépés az ötéves tervünkben foglalt cél eléréséhez; a második lépésre a későbbi években kerülhet sor. Azokon a munkaterületeken, ahol még nem volt munkaidő-csökkentés, időről időre szóvá teszik a dolgozók, hogy mikor kerülhet sor a 44 órás munkahét bevezetésére. Tudomásul véve, hogy az állami szervek most dolgoznak ennek programján, hangsúlyozni szeretném, hogy nem lenne helyes és reális 1972-ben széles körű intézkedésre számítani, mert az állam teherbíró képessége szűkös, a munkahelyeken az üzemi és a munkaszervezésnek még ezután kell felszínre hoznia a nagyobb termelékenységet, a jobb munka tartalékait. Pártunk X. kongresszus íllásfoglalásának megfele ően tettek és tesznek Intéz kedéseket a kormányzati szervek az indokolatlan jövedelmek keletkezésének meggátlására, s ahol ez nem lehfetséges, ott adóval való elvonására. Ezek a lépések több szempontból szükségesek és helyesek. Fokozzák a rendet a gazdálkodásban, jobban érvényre juttatják a szocialista elosztás elvét, s a tömegek erkölcsi normáit és igazságérzetét. Arra persze nem számíthatunk, hogy az indokolatlanul nagy jövedelmek elvonásából komoly társadalmi pénzalap gyűljön össze. A kifogásolható jövedelmek társadalmi végösszege a mi viszonyaink között kisebb annál, semhogy széles rétegek életszínvonalának akár csak kismértékű emelésére is fedezetet nyújtson. A dolognak viszont erkölcsi fontossága van. ezért üdvözölj ük. Egyetértéssel fogadhatjuk azt. hogy a nyugdíjasok közös óhajának megfelelően a jövő év elejétől életbe lépő nyugdíjrendszer kedvezménnyel honorálja a munka folytatását nyugdíjkorhatáron túl, emellett nagyobb lehetőséget biztosít a nyugdíjasok részfoglalkoztatására, arra. hogy nyugdíjának korlátozása nélkül mindenki évente négy hónapot dolgozhasson. \em temetjük el beruházási terveink ti A minisztériumokat, a tu« nácsokat és a vállalati vezetőket leginkább kétségtelenül a várható viszonylagos beruházási eszköz szűke foglalkoztatja. Ez természetes, de aki a tervgazdálkodásé komolyan veszi, annak nem a nehézségeket kell mindebből meglátnia, hanem segítenie kell a tervszerűség helyreállítását. Semmi ok: sincs a harangok félreveré- sére. A beruházások jövő évi visszafogása ellenére a magyar népgazdaság egyetlen évben közel kétszer annyi beruházást teljesít, mint amennyit az egész első ötéves tervben — a gazdaság- történetünkben híres felemelés után —■ akartunk elvégezni. A hatóságoknak, a vállalatoknak nem kell örökre el- temetniök egyetlen jó, valóban szükséges beruházási tervet sem, legfeljebb a megvalósítást kell későbbre tenni. Az átrendezés átmeneti gondjait képes lesz a magyar népgazdaság rövid idő alatt leküzdeni, ha a gazdasági vezetés döntési fegyelme és a végrehajtás rugalmassága ezt segíti. Az új létesítmények öröméről ezután sem kell lemondanunk. Mint eddig, ezután is minden hónapban, minden negyedévben új ipari és mezőgazdasági objektumok lépnek majd üzembe.1 Avathatunk ABC-áruházat, mint a napokban Rákospalotán, örülhetünk egy-egy közlekedési objektumnak, mint most az Üllői úti aluljárónak. Folytatódik az ötéves terv lakásépítési programjának megvalósítása: a jövő évben közel 75 000 lakás épül. A beruházási tervezés és* a kivitelezés hatékonysága csak nyugpdtabb ütem esetén javítható és ha erre jobban törekszik a beruházó, a tervező és a kivitelező. Keresniük kell az olcsóbb építkezés'útját; nem a korszerűség rovására, néha éppen a korszerűbb eszközök és eljárások fokozottabb fel- használásával. Jó példa erre ma is akad. bár egyelőre még nem sok. A közelmúltban a házgyári technológia felhasználásával épült aa Üllői úti Aero-szálló, valamint a Váci úti Volga-szálló, az egyik 10, a másik 11 hónap alatt épült fel, szemben a hasonló nagyságrendű szállodák szokásos 24—30 hónapos építési idejével. A kivitelezési költségek pedig 15—20 százalékkal alacsonyabbak a hagyományos kivitelezéshez viszonyítva. Ugyanakkor rendeltetésüknek teljes mértékben megfelelnek, szépségben r állják a versenyt, minden szempontból korszerűek, még nemzetközi érdeklődési :s kiváltottak az építés módszerei. ffMytotis a *. ohtvrtuM
