Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-19 / 299. szám
Vasárnapi melléklet Együtt lakunk Egy társaság invitált asztalához az új Szabolcs- zálló elegáns éttermében. Velem szemben egy honvéd- liszt ült, kellemes és udvarias férfi, mellettem pedig ré- |i ismerősöm és egy festő szakmunkás. Hogy miért is szólt ismerősöm ? Ez a következő pillanatokban ki is derült, amikor a festő elkezdett panaszkodni. Valahogy így: „Igaz kérem, régen volt, amikor az első ember lemászott a fáról, de egyesek még ma sem tanultak meg viselkedni.” Nem értettem miről yan szó. kire céloz Aztán ez is kiderült. Elkezdte mesélni, hogy bérházban él, sokszor kell túlóráznia, különösen most az év végi hajrában, a lakásátadások ideién, s nem tudja kipihenni magát a szomszédja miatt. Ismerősöm és a honvéd tiszt minduntalan közbeszóltak, ne zavarjon most, mondja el máskor. S egyáltalán miért éppen ezen az estén, itt az étteremben jutott eszébe, hogy panaszát szóba hozza. De a festő csak mondta a panaszát, amely már régen nyomja. A festő magyarázta, hogy őt és családját a felette lakó szabó nem hagyja nyugodni éjszakákon át. Alig jön haza a gyárból, otthon hozzákezd fusizni, hajtja, darálja a varrógépet hajnalig. Zörög, zakatol. Olyan a feje reggelre, mint a zsongó méhkas. S nem tudnak ellene mit tenni. Tanácsot kért, mit tegyen? Jelentse a tanácson. Ez szabálysértés, csendháborítás. Nem akarja. Miért? Nem válaszolt. Végül kiderült, nemcsak a szabó fusizik, hanem ő, a festő is, s ezt mindketten tudják egymásról. így aztán a festő hallgat, a szabó éjszaka ' is dolgozik. Mert ugyebár festeni lehet csendben este is, de varrni nem Csupán egy epizód két ember, két család életéből. S hány ilyen és hasonló eset van. Fejlődik ez a város, s városiasabb lesz, mint tegnap. Lakóinak egy részié ezelőtt egy-két évvel, vagy talán egy-két héttel még magános kertes kis házacskában, külön törvényeik, szokásaik, normáik szerint éltek. Ez az életmód a bérházakba való költözéssel egyik napról a másikra sajnos nem változik meg. Házirend írja elő, mikor szabad szőnyeget porolni és hol. Mikor van kapuzárás, hol játszhatnak a gyerekek, hol szabad tartani a szemetet, mikor kell levinni, mikortól meddig tart a csendrendedet. Azt is előírják, hogy egy évben, hány „hangos” estét szabad tartani névnapozáskor, születésnapi ünnepeken, s természetesen szilveszterkor. Kétségtelen, hogy az új, a kollektíva által kialakított és megkövetelt rendhez nehezen szokik hozzá a tegnap még a csak a maga ura, gazdája elvét-gyakorlatát valló követő ember. Különö- % sen nehéz elviselni annak, aki egyébként is úgy viseli el a közfegyelmet, a közrendet, mint kutya a nyakörvet. Pedig az ember társas lény. Kultúrtársadalomban élünk, olyan mikrovilágot építünk magunknak, amely valamennyiünk javára és hasznára válik. Ez csak az együttélés mindenkire érvényes és kötelező normáinak a megtartásával lehetséges A renitenskedőket, a társasházban élőket sértőket, az éjszakai randalírozókat éppen e többség által alkotott és elfogadott törvényeknek kell kordában tartani, fékezni. Erre sajnos sok bérházban még szükség van. Nem egy helyen panaszkodtak már, hogy az éjszakai részeg egy emelettel lejjebb, vagy kettővel feljebb csenget be. — gondolván otthon van, s amikor az idegen lakás tulajdonosa nem engedte be, felverte az egész emeletet. Akadnak szenvedélyes barkácsolók, akikre éppen vasárnap és éppen a szomszéd család pihenő órájában jön rá a hobbyjuk, s valóságos műhellyé varázsolja a saját lakását. Sajátja, teheti — gondolja. így van. De együttélés is van, normák is vannak, humanizmus is. Ehhez viszont már tapintat, intelligencia szükséges. Nem sok, csak éppen annyi, hogy ne zavarjuk mások nyugalmát, pihenését. Festő szakmunkás újdonsült ismerősöm mondta, hogy egyes emberek még ma sem tanultak meg viselkedni. Valójában így lenne? Tanulni kell viselkedni? Igen, tanulni kell ezt is, mint sok minden mást. Jobban mondva tudni kell viselkedni. írott normái, szabályai ugyan nincsenek, de nem nehéz kitalálni, hogyan. ügy, hogy viselkedésünkkel ne okozzunk másoknak bosszúságot, bajt, gondot. Gondoljunk mindig arra, jó lenne-e az nekünk, amit mások ellen tenni akarunk. Előbb gondolkozzunk, aztán cselekedjünk. Ez megóv olyan lépésektől, amelyek embertársainknak kárt okozhat. Persze ezek a károk nem mérhetők pénzben, értékben, nincs áruk. Es mégis kárt okoznak. Az emberek idegrendszerét rombolják. Es manapság az idegrendszeri megbetegedések előkelő helyet foglalnak el a betegségek statisztikájá’ an. Bizonyos értelemben természetes velejárói a fejlődésnek. Urbanizáció, forgalomnövekedés, rohanás-kapkodás, itt-ott szervezetlenség, családi problémáik, betegségek, sfcb. Kísérői, előidézői, s ezeket csak tetézik azok, akik az együttélés normáit szegik meg, sértik meg. Olyan ez. mint egy nagy körforgás. Kezdődik a munkahelyen, folytatódik az utazással hazafelé menet, tetőzik otthon — ha valami nincs rendjén —, s ráteszi a koronát a szomszéd, a renitenskedő társbérlő, a részesen éjszaka csengető első emeleti lakó és így tovább. Es Meg is fordítható. Rontott hangulatban, álmatlan éjszaka utáni ébredés, sietség, zűrzavar a munkahelyen, a művezető idegeskedése — lehet hasonló hatások érték, s folytatódik otthon. . Vajon ki lehet-e kerülni e bűvös, valamennyiünknek ártalmas, ideget rágó légkörből? Csak egyetlen módon: ha minden helyzetiben és mindenkor emberhez méltóan viselkedünk. Ezzel lényegében megtartjuk a szocialista együttélés normáit, szabályait is. Próbáljuk elviselni egymást még a legkritikusabb esetekben is, még akkor is, ha nehezünkre esik. Emberek vagyunk. És különbözőek is. S valamennyiünknek egyfo-rma jogai és kötelességei vannak. Eszerint kell élnünik. Bár a viselkedéssel, az együttélléssal összefüggő normák' Íratlanok, de ne feledjük, sokkal mélyebb és fájóbb a hatásuk, ha megszegik ezeket. Farkas Kálmán Iskola tévé óra a tormáspusztai iskolában. (Hammel József felvétele) Királyhegyi Pali Neveletlenség A fiatal feleség: „Nézd, szívem, mielőtt továbbmennénk, meg kell értened, hogy a mi házasságunk Jenővel, nem olyan, mint a többi. A miénk igaz szerelem volt, akármilyen banálisán hangzik is ez neked, aki mindig azt magyaráztad, mint hű barátnő, hogy a fér- fiakban nem szabad bízni, mert mind aljas disznó.* Nem vagyok kimondottan féltékeny, de féltem Jenőt. Hátha megváltozik? Hátha mégis lecsapja a kezemről egy másik nő? Tudom, hogy ez lehetetlen, de mégis, az ember nem lehet eléggé óvatos. No de, amit mondani akarok, ez csak annyi, hogy elmentem nyaralni Siófokra, egyedül, mert a férjemet otthon fogta a munkája. Gondoltam, egy hét nem nagy idő, talán még jót is tesz egy kis távoliét és ha kibírhatatlan honvágya támad utánam, hát leszaladhat hozzám, ha csak egy-két órára is. Az első napon minden rendben, az idő jó volt, a nap sütött, ahogy illik, a Balaton is kitett magáért. De aztán beköszöntött a rossz idő. Hideg lett, térdig érő szélben mászkáltam a parton, nem győztem fázni, az emberek sápadtak voltak és szökdösni kezdtek hazafelé. A harmadik napon már nem bírtam tovább és én is; se szó, se beszéd, otthagytam a Balatont és minden külön értesítés nélkül hazaszöktem Pestre. Vissza Jenőhöz! Nyugtalan voltam, amikor éjjel tizenkettőkor kinyitottam lakásunk ajtaját. És ha Jenő nincs egyedül? Ha van nála valaki ? Ha ágyban találom őket? Belehalnék: Vagy felpofoznám a nőt. Esetleg Jenőt? Ki tudja? Benyitottam a hálószobába és hirtelen elszégyelltem magam. Jenő, az én kis Jenőm, ártatlanul feküdt az ágyban és olvasott. Nem tudott aludni, mert teljesen egyedül volt és hiányoztam neki! Láttad volna a megkönnyebbülést az arcán, amikor megtudta, hogy végleg jöttem haza, mert befejeztem a nyaralást. Hiába, Jenő csak egy van!” A férj: „Hát öregem, képzeld mi történt, még most is frászt kapok, ha eszembe jut! Tudod van ez a kis szerelem, ez a Manci, az irodából, kedves, csinos, szeleburdi és hiába, én ilyen természet vagyok, hogy ha tetszik nekem valaki és viszont, hát nem nagyon jut eszembe, hogy három évvel ezelőtt örök hűséget fogadtam valakinek. A Manci már több mint egy éve tart, remek kikapcsolódás, bűbájos lány, nincs párja, kedves, mulatságos, és persze, amikor a feleségem elment egyedül nyaralni, nyomban beszerveztem, Zöttytelenül ment is a d log, és a harmadik napon arra kértem, jöjjön el hozzám, aludjon nálam, hiszen a feleségem még javában nyaral, nincsen semmi vész. El is jött, édes volt, mint mindig, aztán valami egészen hülye, kis szamárságon ösz- szevesztünk. Manci felkelt, felöltözött és hazament. Őrjöngtem a méregtől, iszonyúan sajnáltam, hogy így elromlott az éjszakám. Ökölbe szorított szemmel próbáltam aludni, aztán feladtam és olvasni kezdtem. Két oldal után valami zajt hallottam. Már arra gondoltam, hogy Manci mégis visszajött. A feleségem állt a háló« szoba küszöbén. Olyan zavarba estem, hogy a nevemet is elfelejtettem. Amikor ki« csit magamhoz tértem, áldottam Mancikám szent nevét, amiért ilyen érzékeny, könnyen sértődik. De ami a fő, ami végképp megkülönbözteti egy feleségtől: mindig telefonál, mielőtt jönne.'’ A hallgató: — öregem, az asszonyok a házasságban mind neveletl»- odk lesznek.
