Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-20 / 274. szám
197'. november 20. lretpr.MAGrARORS2Ae 5. oláa? A beruházások főszereplői 3. Akik megvalósítják Magyarázatok és teendők Ibránjii tanulságok 'Avagy — mint azt az építő ipari vállalatoknál mondják — akiken az ostor csattan. Okkal, de: ok nélkül is! Az építőipar 1960 és 1970 között a nemzeti jövedelem 10—11 százalékát adta, a saját fejlődését szolgáló beruházásokból viszont csak 2,1—2,3 százalékkal részesedett. Az egy foglalkoztatottra jutó állóeszköz-állomány az összes agarat közül itt a legalacsonyabb, az építőipar szerepköréhez mérten a foglalkoztatottak száma — mind nép- gazdasági értelemben, mind más országokkal összehasonlítva — kevés, s a meglévő munkaerő szakképzettsége alacsony. Ugyanakkor a gazdasági környezet olyan — monopolhelyzet, kedvező nyereség —, hogy nincs megfelelő gazdasági kényszer a termelésszervezés javításéira, a korszerű módszerek — liálódiagram, stb. — alkalmazására, laza a munkafegyelem, nem ritka az anyag- pocsékolás, a rossz minőségű építés-szerelés... AZ ELSŐ LÉPÉSEK Megtörténtek az első lépések, hogy az építőipar a szó igaz értelmében iparrá vál- hassék. Az építőanyag-iparban 3,2 milliárd forinttal többet fordítottak beruházásokra 1966—1970 között, mint a második ötéves tervben. Az építőipar beruházásai 4,9-ről 8.2 milliárdra nőttek ugyanebben az időszakban. A szocialista szektorban 345 ezer főre emelkedett az építőipari munkán dolgozók száma, a termelésben a három legfőbb terület, a lakások, az ipari és a mezőgazdasági épületek aránya, időbeli elosztása egyenletesebb. Javult a gépesítés, az összes földmunkák 74, a parkettcsiszolás 96 százalékát gépek végzik, de még alacsony a vakolás és a festés gépesítettsége; 21 és 23 százalék. Igaz, van a mérlegnek másik serpenyője is. A monopolhelyzet utat nyit az áremelésnek, a kivitelező sűrűn diktál, követel, a szakaszos elszámolási rendszer segítségével úgy is pénzhez jut, hogy a beruházás jól fizető részeit — mint mondják — „kimazsolázza”, de a beruházás egészének határidőben és jó minőségben történő átadásában alig érdekelt. 1970-ben 44 nagyberuházást kellett volna befejezni, de ez ténylegesen csak egyharma- dánál történt meg. Az építmények átlagos kivitelezési ideje 12 hónap volt 1970-ben, de az ipari épületek átlaga már 16 hónap. NEMCSAK ÉPÍTŐIPAR Amit ismételtein hangsúlyozni kél: a kivitelezés nemcsak az építőipar ügye. Anyag- és szerelvényszállítóké, szerelővállalatoké, minden rendű-rangú alvállalkozóé. A múlt esztendőben az összes építési-szerelési munkák 68,4 százalékát végezte az állami építőipar, 19,2 százalékai a szövetkezet. Világos, hogy a feljesztés súlya is az állami építőiparra jut, de a tényleges haladás csak úgy érhető el, ha arányosan minden terület — más iparágak érintett részei is — fölzárkózik a megnőtt követelményekhez. A negyedik ötéves tervben évi 7—8 százalékos építőipari termelésnövekedésre van szükség, miközben a termelés összetétele módosul. (Növekszik a nem termelő beruházások aránya, elsősorban a lakásépítésé, az ipari és a mezőgazdasági beruházások növekedési üteme közelebb kerül egymáshoz, stb.) Az építőipar összes fejlesztési beruházásaira 15 milliárd forintot fordíthat; soha ekkora összeg még nem állt rendelkezésre. Milyen főbb irányokban halad a kivitelező ipar ezekben az esztendőkben fejlesztéseivel? A koncentráció, az építés meggyorsítása érdekében növekednek a közműépítési kapacitások és korszerűsödnek a technológiák — sok esetben a víz, villany, stb. hiánya akadályozza beruházások átadását! —, bővülnek a meglévő házgyárak és újak épülnek, végre sor kerülhet megfelelő telephelyek létrehozására, a beton- és habarcsgyártás megszervezésére. S ezek mellett folytatódik a gépállomány bővítése, korszerűsítése, az anyagmozgatás gépesítése, s kibontakozik a könnyűszerkezetes program. FORRÁS: A SZERVEZETTSÉG Gyorsítani; az építés iparosításával lehet. Az előgyártás növelésével, a helyszíni munkák csökkentésével — szerelvények. stb. a jól felszerelt közoonti teleohelven hamarabb elkészíthetők — az élőmunka-ráfordítások mérséklésével. az anyagösszetétel módosításával, így a hagyományossal szemben a kohászati. gépipari, műanyaeioari termékek arányának növelésével. Mindezek — sok más mellett — lehetővé teszik, hogy a termelésnövekedés 70—75 százaléka a termelékenység emelkedéséből származzék. Gyorsítani: a szervezettség növelésével is lehet, sőt kell. Igaz ugyan, hogy a szabad vállalási rendszer lehetőséget nyújt többletnyereségre, de olykor furcsa szelekciójával nemcsak társadalmilag szükséges igények kielégítését odázza él, de végső soron az erők szétforgá- csolásával, a géppark elapró- zásával, az emberek ismételt átcsoportosításával növeli a vállalat „rejtett” veszteségeit. A túl sok beruházás megkezdése: a késedelmek ígérete, a kötbérek veszélye, a rossz minőség „előre szervezése”... AZ APRÓSÁGOK BECSÜLETE Sok más szintén elenged!:« tetten a gyorsabb kivitelezéshez. Nemcsak arra gondolunk. hogy például a szállítás — akár a vasúti, akár a közúti — szervezettségének is javulnia kell, hanem arra is. hogy a kivitelezők szemében a látszatra apróságoknak legyen nagyobb becsülete. így annak, hogy a kivitelezési tervek felülvizsgálata rendben megtörténjék, s ne a pallértervnél bukkanjanak föl szarvashibák... Időben feladják az anyagrendeléseket, megkössék az alvállalkozói szerződéseket — s ne gépsze- rélés kezdetekor derüljön ki, hogy a szigetelési munkákra senkivel sem állapodtak meg — megejtsék a nagyon alapos helyszíni szemléket, megszervezzék a felvonulást, az anyagtárolást, s sorra tovább. Mert itt is az előkészítésre fordított több sokszorosan visszatérül a folyamatos, egyenletes építés, szerelés révén. Híre megy a jó munkának — mondják. A rossznak is. Mert nemcsak a kivitelezés közbeni, hanem az átadáskor fellelhető hibák lassú, vontatott felszámolása is sokat árt az építők rangjának. Azaz, erre is biztosítani kell embert, anyagot; kapacitást. Mert valami csak akkor késigazán, amikor rendeltetésének megfelelően működni kezd, használatba vehető. Megfelelően: a társadalomnak a várt hasznot hajtva, S mert e haszon valamennyiüm ké, az érte való munkálkodás is közös erőfeszítést követel. (M) A megyei mezőgazdasági operatív bizottsághoz november közepén olyan jelentés érkezett, miszerint az ibrá- nyi Rákóczi Termelőszövetkezetben még jelentős betakarítási munkák vannak hátra, nem fejezték be a vetést és igen sok a mélyszántásra váró terület. A helyszínen próbáltunk választ kapni az elmaradás miértjére. A község és a termelőszövetkezet politikai, gazdasági vezetőivel tanácskoztunk. E beszélgetésből kiderült: ha holdakban számolva nem is olyan mérvű az elmaradás, mint arról a jelentések szólnak, lényegében a tény igaz. November 16-án még 120 hold őszi kalászosuk vetetten volt, mintegy 100 hold kukorica töretlen és háromezer mázsa cukorrépa vár szállításra. A közösben nyolcszázötven hold őszi mélyszántást kell még elvégezniük, az 1100 hold háztájinak a nagyobbik hányada szintén szántatlan. A yezelők magyarázata Mivel indokolják a helyi vezetők az elmaradást? A betakarításban sok volta kézimunka-igényes növény. A vezetőség sorrendet állított fel fagyérzékenység szerint. Első helyre az almát és a zöldségfélét tették. (Almából jó termésük volt, mennyiségben és minőségben egyaránt. Ennek betakarításával csak úgy tudtak megbirkózni, hogy igénybe vették az általános és középiskolás diákok segítségét.) A 200 hold cukorrépájukat mind kézzel szedték ki, amá 30 ezer mázsa termést jelent. Ennek 10 százaléka, háromezer mázsa még kint van a földön. Vásároltak ugyan egy betakarító gépsort, de azt nem tudták használni. Rossz volt a cukorrépa talajának elmunkálása, a növény sortávolsága sem egyezett meg a vásárolt gépek sorszélességével. így a drága gépet nem tudták használni. Most a fagyra kevésbé érzékeny kukorica törését végzik, szintén kézzel. Ez akadályozza a vetés befejezését is. Őszi kalászosokból az elmúlt évben 1850 holdat vetettek. Az idén 350 holddal megemelték tervüket. Az őszi takarmánybúza biztonságosabb és több termést ad, mint a tavaszi árpa. Tavaszi árpát csak pótlásra szántják, ha fagy vagy víz miatt kipusztulna az őszi vetés. Őszi veRadványi Barna: Panaszosok Tegnap délután alig hallhatóan kopogtak az ajtómon, beóvatoskodott a szobámba egy topoméi is töpörebb anyóka, és elrebegte, hogy lenne némi panasza, ha meghallgatnám. Először is bemutatkozott: — Ómagyar Mária, belsőjózsefvárosi lakos, hajadon, nyugállományú köztisztviselő. Neve és panasza, mint mondotta, bizonyára nem lesz ismeretlen előttem, mert már több fórumot megjárt vele. sőt. több ízben publikálták is a hazai sajtóban, „Őrnagyai Mária-siralom” cím alatt. Arról van szó, hogy a nyugdíjba beszámító folyamatos munkaviszonyból három évet és tíz napot nem tud kellően igazolni. Márpedig, ha erre nézve hiteles dokumentumokat sikerülne felmutatnia, ak kor valamicskével megemel nék csekély havi járandósá gát. Egyrészről azt kívánjá’ igazoltatni vele, hogy hol töl tötte az 1582. október 5. és 14 közötti 10 napot. Ide vonatko zólag felterjesztett ugyan t nyugdíjhatósághoz egy Ju liánus- és egy Gergely-nap- tárt, bizonyítandó, hogy a kettő közötti különbségből adódik az egész, a naptárreform évéből ugyanis a fenti napok egyszerűen kimaradtak. Ám illetékes helyen még mindig nem döntöttek afelől, hogy ezt elfogadják-e hitelt érdemlő bizonyítéknak. Még nehezebb az ügy másik része. Ő ugyanis annak idején hópénzelszámoló volt a Ke- reszteshadjáratügyi Hivatalban, de mivel három éven át se hó nem volt, se pénz, munka nélkül kényszerült eltölteni az időt. Erről is igazolást kellene szereznie, a helyzetet azonban bonyolítja hogy a Kereszteshadjáratügy divatait időközben — általa smeretlen okok miatt — fel rámolták, és mindmáig nerr udtak megegyezni a jog itódlás kérdésében. Ö iga ián nem akarja az ügyévé! foglalkozó hatóságokat sürgetni, hiszen ő is sokáig volt köztisztviselő, tudja, hogy nem lehet csak úgy felfújni a dolgokat... Engem nem akar sokáig feltartani, meg neki is dolga van; még 69 szerkesztőséget és panaszirodát kell felkeresnie. Alig lépett ki a szobából, torzonborz, feldúlt férfi rontott be hozzám: — Kérem, még a pattintott kőkorszakban beadtam egy kőtáblát a lakáshivatalba, amelyre a barlangigénylésem van felvésve. Az illeték lerovásaként, az akkori törvényeknek megfelelően, fel is ragasztottam rá tíz menyét- bőrt. Nemrégiben, amikor a takáshivatalban felülvizsgálták az elfekvő iratokat, ész ’•evették, hogy csak kilenc nenyétbőr van rajta. Egy bi sonyára leesett és elkalládot valahol. Elég az hozzá, hog1 ületékbirságként kirótták rám a hiányzó menyétbőr árát, természetesen mai árfolyamon, azóta felgyű't kamataival együtt. Hát nem felháborító?! Igyekeztem megnyugtatni, s megígértem, hogy utánanézek a dolognak, de telefonálni sem volt időm, mert már ott ült a szobámban türelmetlenül a következő panaszos, aki vidékről utazott fel hozzám: — Tetszik tudni — kezdte mondókáját —, az én tanult mesterségem a szemmel verés. Kihaló szakma ez ma már, nem kapunk utánpótlást. Sajnos, a mai fiatatok... Na, de hagyjuk! így aztán, bár már 91 éves múltam, még mindig kénytelen vagyok űzni a mesterséget, csakhogy a szemem valahogy nagyon megromlott mostanában. Elmentem hát az SZTK-ba. és kértem, írjanak fel nekem egy szemmelverő gépet. Először azt mondták, hogy ilyen nem létezik. Ám én elvittem nekik egy természettudományos folyóiratot, s bebizonyítottam, hogy Svájcban igenis gyártanak valami hasonlót. \kkor meg arra hivatkoztak, •ogy erre az SZTK-nak nincs kerete. Elég szomorú ez, kérem! Hát ilyen lelketlenül kezelik az idős falusi dolgozók problémáit? Ezt írja meg, szerkesztő elvtársi test több táblában olyan helyre terveztek, ahol az elmúlt években belvíz állt. Ennek az elmunkálása két-háromszo- ros munkát jelentett. A vezetők ezekkel a tényekkel magyarázzák az elmaradást. Ez érthető és részben el is fogadható. Helyeselni és jövőbeni gyakorlatnak jóváhagyni azonban nem lehet. November közepén már csak végszükségből szabad őszi kalászost vetni. Ilyenkorra a kukoricának is g órában a helye, különösen olyan gazdaságban, ahol a kukoricaszárat is takarmányozásra használják. Ezekben a hetekben az őszi mélyszántásnak, a tavasziak alá való vegyszerezésnek és alaptrágyázásnak van az ideje. Több traktoros és gép kel! A beszélgetés során elmondták a vezetők, hogy jövőre ők sem akarnak ilyen helyzetbe kerülni. Ahhoz, hogy egész ősszel kettős, illetve nyújtott műszakban dolgozzanak az erőgépek, a jelenleginél több és jobban képzett traktorosra van szükség. Ezért a télen traktoros- tanfolyamot indítanak, ahol újabb fiatalokat képeznek ki. A cukorrépa gépi betakarítását már az idei mélyszántással, az asztal simaságú talaj- előkészítéssel megalapozzák. Tavaszig szemenként vető gépet vásárolnak, amivel a betakarító gépek sortávolságára tudják beállítani a sorokat. Mintegy hárommillió forintból újabb erő- és munkagépeket kívánnak vásárolni. Az őszi munkacsúcsot azzal is csökkenteni kívánják, hogy megszüntetik a kézimunkaigényes menta és magkender termesztését. Kitisztítják es rendezik az évtizedek óta elhanyagolt vízleeresztő csatornákat, ezzel a belvíz ellen védekeznek. Az embereken is múlott Tovább szilárdítják a belső munkafegyelmet. Ma még nem lehet elmondani, hogy minden tag, illetve brigád közös munkában való részvétele azonos lenne. A I-I-es üzemegység brigádjai szervezetten oldották meg feladatukat, tervszerűéi’ végezték a háztáji betakarítását is. Az I-es üzemegység Gégény brigádja szintén kevesebb problémával dolgozott, mint ugyanebben az üzemegységben a Trencsényi brigád, amely hasonló körülmények között segítségre szorult. A vezetőség dolga, hogy megfelelő anyagi és erkölcsi differenciálással a jobb munkára, a munkafegyelemre ösztönözze a tagakat. A politikai felvilágosító, nevelőmunkában nagy feladat vár a párt- szervezetre is, a tagok közösségi tudatának növelésében. Az idei elmaradásból tanulva a vezetők érzik a felelősséget és világosan látják feladatukat. Ha terveiket, elgondolásukat végrehajtják, minden remény megvan arra, hogy jövőre az őszi munkákban Ibrány nem lesz a sereghajtók között. Csikós Balázs A DÉLI IPARNEGYEDBEN IMPOZÁNS KÉPET NYÚJT A HULLÄMPAPIRGYÄR NYÍREGYHÁZI ÉPÍTKEZÉSE. A MUNKACSARNOKOK MINTEGY 30 000 NÉGYZETMÉTER ALAPTERÜLETET FOGLALNAK EL. (HAMMEL JÖZSEF FELVÉTELE)
