Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-30 / 256. szám

!6. oldal KW.FT MAOYARORSZAfl 1971. október 3fc A Nyírségi Ősz rendezvényei A Nyírségi Ősz mai prog­ramjában a múzeumi hónap keretében délelőtt 10 órakor Nyíregyházán, Jósa András sírjának és Kiss Lajos em­léktáblájának megkoszorú­zására kerül sor. Kisvárdán két bemutató zárónapját tartják, a Lenin utcai önki- szolgáló boltban tejtermék- bemutató, a kötött-divatáru boltban pedig sál-kendő árú­kiállítás zárul. Záhonyban ugyancsak a tejtermék-be­mutató zárja kapuit. Fehér- gyarmaton a rádió és televí­zió márkáinak kiállítását rendezik meg. A szövetkezeti napok ke­retében Nyíregyházán és Nyirpazonyban szüreti záró- bált rendeznek. Kálmánhá- zán az eszpresszóban ifiúsá- gi klubestet tartanak, ame­lyet vetélkedővel is egybe­kötöttek. Szabolcs a tévében Szabolcs-Szatmár megve mai életéről, fejlődéséről, műemlékeiről, természeti és kulturális értékeiről, idegen­forgalmi nevezetességeiről szól a tévé rövidfilmje, me­lyet szombaton délután 16 érakor az Interpress műso­rában láthat a közönség. A Hazai tükör ezúttal az or­szág északkeleti részét mu­tatja be a kamerák segítsé­gévek VÉGET ÉRTEK A CSIL­LAGASZATI HETEK. Szep­tember 20 és október 25 kö­zött SzaböJcs-Szatmárban megrendezett csillagászati hetek utolsó előadását 28- án Kisvárdán tartották. Az előadássorozaton neves csil­lagászokból álló szakembe­rek 10 előadást tartottak, ahol közel ezer szabolcsi ér­deklődő vett részt. Legtöb­ben a tiszalöki előadáson voltak, amelyet 250-en hall­gattak meg és nézték meg a nagy sikerrel bemutatott Apollo—12 űrhajáról / szóló amerikai filmet. UJ ISKOLÁK AZ ÁRVI­ZES TERÜLETEKEN. A Nyíregyházi ÉPSZER Válla­lat az árvíz sújtotta terüle­ten Kisarban 4. Fehérgyar­maton 8. Ján km aj tifon 8, Csengerben és Csengersd- mán 4—4 tantermes iskolát épít a következő évben. A létesítményt már az 1972— 73-as tanévben birtokukba vehetik a tanulók, mert könnyűszerkezetekből épí­tik. amely jelentősen meg­gyorsítja a munkákat. ARANYVASÁRNAP A MÚZEUMBAN. Október Sí­én délelőtt 10 órakor a Jósa András Múzeum nyíregyházi. Felszabadulás úti kiállító­termében egynapos kiállítás nyílik a múzeum aranylele­teiből „Legújabb numizma­tikai szerzemények és a tyu- kodi XIII. századi kincsle­let” címmel. A megnyitón dr. Németh Péter muzeoló­gus ismerteti a kiállitá-ra került aranykincsek eredetét. > Magyar Szocialista Munkáspárt Ezabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71, 30-03. Telexszám : megyében 344, megyén kívül 73-344. Kiadja á Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál íKHl Budapest V. kerület, József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jel­zőszámára. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám i 25 059. Kéz’iT'.tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György u. f. ye&előG vezető: HoléczJ István A NAP HÍREI JtJHÓSZKAMPÓK, KOLOMPOK NÉPMŰVÉSZE. Ho­dossy Lajos edelényi kovács, a népművészet mestere nyolcvanéves. Sárgarézből díszes csengőket, juhászkam­pókat, fokosokat és egyéb pásztorfelszereléseket készít. Vasból alakítja ki a legkülönfélébb hangú kolompokat. Az idős ember ) k sokat segít fia, Hodossy Gyula, aki szintén ko­vácsmester és a helyi bányánál dolgozik. A népművész fiával a műhelyben. (MTI foto) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóág közlése szerint a Várpalotán megtartott 44. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 15, 19, 37, 49, 61 A november 1-én megtartandó rendes havi tárgynye- remény-sorsoláson a 43. játékhét szelvényei vesznek részt. VERSENYÉRTÉKELÉS. A Nyírségi Termelőszövetke­zetek Területi Szövetsége a napokban értékelte a nyári kenyérgabona betakarítás­ban végzett kombájn-, bálá­zó- és aratógép-kezelő dolgo­zók teljesítményét. A kom- bájnvezetők közül Orosz Gyula, a kislétai termelőszö­vetkezet dolgozója, a bálá­zógép-vezetőknél Németh Im­re. a baktalórántházi Úttörő Termelőszövetkezet tagia. az aratógép-vffetőknél pedig Ja­kab Zsigán ond, a rohodi Uj Élet Termelőszövetkezet gépkezelője végzett az első helyen. Év végi tv-újdonságok A tévé év végi újdonsága az a tízrészes sorozat lesz, amely előreláthatólag novem­ber végén kerül képernyőre „Számítógépek Magyarorszá­gon” címmel. Az új, egyen­ként 30 perces előadássorozat lényegében „feltérképezi” a komputerek hazai helyzetét, jelenét, perspektíváit. A ren­dező Szemes Mihály a soro­zathoz számos helyszíni fel­vételt, interjút, riportot hasz­nál fel. Az év végén kezdődik a képzőművészeti rovat új sorozata is. A „Múzeumi sé­ták” fő célja a magyarországi múzeumok kincseinek bemu­tatása az ország nagy nyilvá­nossága számára. A közműve­lődési főszerkesztőség igényes vállalkozása lesz az a két műsor, amely a művészet és a szociológia összefüggéseit nyomozza. A jövőben folyta­tódik a „Jogi esetek” című műsor is. A havonta egy al­kalommal közvetített prog­ram nem bűnügyekkel kíván foglalkozni — ez a Kék fény témakörébe tartozik —. ha­nem a mindennapi életben előforduló különböző jogi — így családjogi, munkajogi kérdéseket akar tisztázni a nagyközönség bevonásával. TÖBB LAKÁS. A Sza­bolcs-Szatmár megyei Álla­mi Építőipari Vállalatnak az első háromnegyed éves ter­vében 567 lakást kellett épí­teni megyénkben. A vállalat dolgozói ezt a tervet jóval túlteljesítették, az idei év kilenc hónapjában 616 la­kást készítettek eL SZABOLCSI KÖRÚTON vett részt a Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola 50 hall­gatója október 29-én. A fő- iskoíárck Szatmár történel­mi nevezetességeit keresték fel. többek között a vásáros- naményi tájmúzeumot. Mó­ricz Zsigmond tiszacsécsei szülőházát, a vajai múzeu­mot és a nyírbátori Bátihori István Múzeum kiállítóter­meit. VÉRADŐNAPOK TUZSÉ- RON. Október 26-án és 28- án a kisvárdai véradóállo­más önkéntes vóradónaoo- kat tartott a tuzséri ÉR­DÉRT fatelepen. A térítés- móntes véradáson 232 dol­gozó nyújtotta karját az or­vosoknak. A világtakarékossá g5 nap ünnepélyes megyei megnyitó­jára pénteken Nyírbátorban, a megyei tanács járási hiva­talának tanácstermében ke­rült sor Részt vettek az ün nepélyen megyénk tanácsi, tömeg- és társadalmi szervei­nek képviselői. A nap jelentőségét Bojtos István, az OTP megyei igaz­gatója méltatta. Hang­súlyozta a takarékos­ság jelentőségét, beszélt a takarékossági mozgalomról, Piaci árok Szombatra a piaci árak a következőképpen alakultak: A burgonya 2,50—3,40 fo­rint, a vöröshagyma 4,50, fokhagyma 13—18 forint, a fejes kápa zta 3. a kelká­poszta 4. vöröskáposzta 3 fo­rint. A karalábé kilója 1.80. a -karfiol 7—9 forint, a sütő­tök 2,20. a tölteni való pap­rika 7 forint. paradicsom- paprika piros 7 forint, a zöld paradicsompaprika 3,50. A sárgarépa kilója 2,60. a gyö­kér 6.50. zeller 7 forint, cék­la 2,80, retek 2,20 forint. Gyümölcsárak: Az alma 3— 5 forint, a körte 6, a szőlő 14 forint (albán exportszőlő), a birsalma 4 forint, a dióbél 54, a mák 48 forint. A tojás darabonként 1,80-ért vásá­rolható. az élő baromfi kilója 25 forint lesz. 7000 GALAMB. A Sza­bolcs-Szatmár megyei Álta­lános Fogyasztási és Értéke­sítési Szövetkezetek az idén október közepéig 7000 kövér házigalambot vásároltak fel a galambtenyéeztőktől. A ga­lambok nagy részét, közel 60 százalékát exportra szál­lították. SZÜLŐK AZ ISKOLÁÉRT. A Tuzséri Általános Iskola szülői munkaközössége a közelmúltban bált rendezett, amelynek bevételét magneto­fon- és játékvásárlásra for­dították. A játékokat a helyi óvoda kicsinyei kapták. ABC-ÁRUHÁZ ÉS BISZT­RÓ épül a negyedik ötéves terv időszaka alatt az árvíz sújtotta Méhteleken. A két létesítményt ott építik fel, ahol az árvízkárosultaknak lakótelepet alakítottak ki. NYÍREGYHÁZIAK MUN­KÁCSON. Október 30-án és 31-én kétnapos szovjetunió- beli kirándulásra utazik az 5. sz. Volán Vállalat KISZ- szervezete. A KISZ-esek jó munkájuk eredményeként utaznak a Kárpátokon túlra, ahol Munkács és Ungvár ne­vezetességeit keresik feíL ' TÉLI TANFOLYAMOK. Az Építő-, Fa- és Építő­anyag-ipari Dolgozok Szak- szervezete 45 szakmai elő­adást tart a télen tagiai ré­szére. Az előzetes összeírá­son közel 200 dolgozó jelen­tette be részvételét. A téli továbbképzéseken 42 mérnök és technikus tart előadást az új építőipari technológiákról. Nyírségi víztározók Szabolcs megye nyírségi ré­szén megkezdték a négy nagy víztározó kiürítését. Ezekben évenként több, mint hatmil­lió köbméter csapadékvizet gyűjtenek össze, s ezt nyáron komplex módon öntözésre, to­vábbá hal- és víziszárnyas- tenyésztésre hasznosítják. A megmaradt vizet ősszel leen­gedik, hogy elvégezzék a szükséges karbantartásokat, felújításokat, levegőztessék a tározókat és helyet készítse­nek a téli, tavaszi csapadék­víznek. Az idén ősszel mint­egy 3 millió köbméter vizet engednek le csatornákon a Tiszába, amelynek alacsony vízszintje kedvező lehetősé­get nyújt ehhez. Meghatáro­zott mennyiségű vizet csak azokban a tározókban hagy­nak, amelyekbe halakat is te­lepítettek. s eredményeiről megyénkben. A megnyitót követően szí­vélyes baráti beszélgetésre került sor. Nyíregyházi ese­mény volt, hogy az ezen a na­pon elsőként házasságot kötő párnak Kolozs Sándomé, az OTP osztályvezetője átadta az 500 forintos ajándék betét­könyvet Ezt követően a vi­lágtakarékossági nap első új­szülöttét, Tomkovics - József Mihályt 1000 forintos betét­könyvvel ajándékozta meg az OTP. A világtakarékossági nap megyei megnyitója Nyírbátorban PROGRAM BB. október M, szombat ALFONZ NAPJA A Nap kél: 6 óra 23 perckor, nyugszik: 16 óra 21 perckor. A Hold kél: 14 óra 35 perckor, nyugszik: 1 óra 39 perckor. 350 évvel ezelőtt, 1621. október 30-án halt meg, 72 éves korában, Bocatius János humanista költő és író, haladó politikus. A német származású Bocatius iskoláit Szászországban végezte. Az 1580-as években Magyaror­szágra költözött; előbb a Szepes- ségen, majd Selmecbányán volt tanító, 1594-ben az eperjesi kollé­gium rektora, ekkor már orszá­gos hírű pedagógus és költő. L Rudolf császártól 1598-ban nemes­séget és koszorús császári költő címet kapott. A következő évben Kas** városa meghívta iskolája veze.ojének. 1803-ban a város fő­bírája lett, s mint ilyen, a kas­sai tanács megbízásából a csá­szárnál járt a protestánsoktól erőszakkal elvett nagytemplom visszaadása ügyében, de ered­ménytelenül. 1605 novemberében megnyitotta a város kapuit Bocs­kai István csapatai előtt, ettől kezdve a fejedelem bizalmasa és udvari költője volt, 1606-ban Bocskai megbízásából a német birodalomba ment, hogy megszerezze a német protestáns fejedelmek támogatását. Henrik braunschweigi herceg elfogatta és kiszolgáltatta a császárnak. Életfogytiglani börtönre ítélték, de 16U-ben sikerült megszöknie a prágai börtönből. Kassára me­nekült, majd a császári kegye­lem elnyerése után ismét a kas­sai Iskolát vezette. Bethlen Gá­bor fejedelemsége idején a gyu­lafehérvári könyvtár igazgatója és Bethlen titkos tanácsosa lett. Többször járt diplomáciai megbí­zásokba : egyik ily éh útján érte utói a halál. Szeles idő Várható időjárás ma estig: ke­vés felhő, eső nem lesz. A haj­nali és reggeli órákban párás, helyenkén ködös idő. Napközben mérsékelt, változó irányú szél. Hideg marad az idő. Várható légi fi gasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. Kossuth rádió 8,18: Lányok, asszonyok. — 8 «: Az élő népdal. (Ism.) — 8.52: Ar­turo Toscanini vezényel. — 10.05: Várenyka. Gorkij elbeszélésének rádióváltozata. (Ism.) — 11.05: Puccini operáiból. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. IV. rész. — 12,30: Melódiakoktél. — 13.4«: Életbűvé­szet — nem művészet. — 13.59: Kóruspódium. — 14,10! tHét végi külpolitikai figyelő. — 15,05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Csak fiataloknak! — 16,00: 168 óra- Felelős szerkesztő: Ipper Pál. — 17,30: Utunk. Évkönyv ”71. — 17,58: Purcell: Dido és Aeneas. Háromfelvonásos opera. — 19,25: A Rádió Kabarészínháza. — 20.40: A táncdalfesztivál gálaestje a Fővárosi Operettszínházból. — 22.20: Lakatos Antal népi zene­kara játszik. — 23,00: Táncoljunk. Petőfi rádió 8,05: Három narancs szerelme. Részletek Prokofjev operái ábóL — 8,45: Külpolitikai figyelő, (Ism.) ■ 9,90: Nótacsokor. — 9,45: Vá-" laszoLunk hallgatóinknak. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,50: ,,Jelképek erdején át.” — 12,00: Liszt-dalok és zongoraművek. —. 13,00: Egyetem Miskolcon. — 13,33: Millutyin: Fantázia a ..Ha­vasi kört” című operett témáira. — 14,00: Orvosok a * mikrofon előtt. — 14,05: Mozart: G-dúr he­gedűverseny. — 14,30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről. — 14,50: Schweitzer: Apró­ságok — hangversenykeringő. —“ 15,00: Falvakban, mezőkön. — 15,30: Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. — 15.50: Filmdalok — 16,05: Napraforgó. — 17,05: Népzenei Magazin. (Ism.) — 17,45: Biológusnapok. — 18,10: Kíváncsiak klubja. — 19,00: Beethoven kamarazenéjéből —• 20,25: Uj könyvek. (Ism.) —— 20.28: Kotlári Olga és az OTP Bartók Béla kamarakórusa éne­kel. — 20,55: Giuletta Simiönato és Ivan Petrov énekel. — 21.28: Gondolatok filmekről. — 21.43: Németh Marika és Szabó Miklós énekel. — 22,06: A csehszlovák rádió szimfonikus zenekarának. hangversenye az 1971. évi prágai tavaszon. — 23,51: Bach: Der Ge^st hilft... — motetta. Nyíregyházi rádió 18,00—19,0«; Hét végi krónika.— Tánczene hallgatóink kívánságára.­Csodák világa. 3. rész; Hajrá ma­gyarok! — 20,40: Táncdalfesztivál 1971. Nemzetközi gálaest I. rész. Helyszíni közvetítés a Fővárosi Operettszínházból. — 21.50: Tv­híradó — 2. kiadás. — 22,00: Éj­szakai előadás: Natalie. Ivan Bu- nyln elbeszélésének magyarul be­szélő tv-filmváltozata. (16 éven felülieknek!) Bratislava! tv 8,30: Postaláda. — 9,30: Lányok- fiúk magazinja. — 10,20: Sorsom a La Manche. — 10,55: Vicék mikrokomédiája. — 11,30: A világ minden vonata. A transzszibériaí fővonal. — 12,00: Tv-híradő. — 12,10: Orosz nyelvklub. — 12,40: Francia nyelvlecke. — 14,25: Slo­van Bratislava—Inter Bratislava labdarúgó-mérkőzés. — 17,05: Vö­rös hegymászók. NDK tv-sorozat. — 17,30: Emberrablók. Román kalandfilm. — 19,00: Tv-híradó. — 19,25: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19,35: Amiről be­szélnek. — 19,50: Egy év terme­szetünkben. — 20,10: Mates. — 21,15: Anna Karenina. Szovjet film. — 23,35: Tv-híradó. Román tv 14,00: Bajnok! labdartyő-mér­kőzés: Dinamo Bucufesti—UTA. — 17,00: Jó estét, lányok — jó estét, fiúk! — 17,30: Románia— Magyarország női kézilabda-mér­kőzés közvetítése Kolozsvárról. A szünetben: a legkisebbeknek. — 19,15: Tv-enciklopédia. — 20,25: Zenés szórakoztató est. — 21,50: Hírek után sport, Moziműsor KRÚDY MOZI 3 BALESET A TENGER­PARTON Francia film E. k.: fél 4, háromnegyed » és 8 órakor. BEKÉ MOZI! KÉS Angol fills E. k.: fél 5, fél S (tó Jé) órakor. GORKIJ MOZIS MARIE SZESZÉLYEI E. kJ M és S órakor KIS VÁRD AI MOZIS A TONAL I—XL (Másfél helyárral® MÁTÉSZALKAI MOZIS LEON ES AZ ATLANTI FAL NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND MOB! A HÉT MESTERLÖVÉSZ Amerikai film Előadások kezdete! fél I és fél 8 órakor. Színházműsor A CSOKONAI SZÍNHÁZ NOVEMBER HAVI BÉRLETES ELŐADÁSAI A NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZBAN November 2-án, kedd«* délután 3 órakor: NAGYMAMA Krúdy-, Ennyi-, Vasvári-bértet November 8, szerda délután % órakor: NAGYMAMA Széchenyi-, Vásárhelyi-, Kölcsey II.-, Kossuth-bérlet November 4-én, csütörtök délután 3 órakor: NAGYMAMA Kölcsey-bérlet November (, kedd 19 órakor: NAGYMAMA Odry-bérlet Televízió 9,30: Utak és emberek. Riport- film. (Ism.) — 9.55: A zord fo­lyó. Tv-filmváltozat 3. rész: Az árulás, asm.) — 11,00: A rajzfil­mek kedvelőinek. — 13.48: Rek­lámműsor. — 13.55: MTK—Vasas. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Hungária úti pályá­ról. — 15,50: Kisfilm. — 16.00: In­terpress. A Nemzetközi Újságíró Szervezet Interpress stúdiójának műsora. — 16,10: Hirek. — 16.15:“ Hains Beimler. Magyarul beszélő NDK tv-filmsorozat TV. rész. — 17,5a: önvallomás 20 percben. Ri­portfilm. — 18.10: Reklámműsor. — 18,15: Interfőrum ’71. Fiatal művészek nemzetközi seregszem­léje a fertődi kastélyban. Aute- Grgin klarinétművész (Jugoszlá­via) hangversenye. — 18,35: A gép kérdez, a játékos válaszol. Rendhagyó vetélkedő fiatalok­nak. — 19,15: Cicavízió. — 19.30: Tv-híradó. — 20,00: Tabi László: November 18, szerda 19 órakot: NAGYMAMA Vörősmarty-bériet November 23, kedd 19 órakor: NAGYMAMA Arany-bérlet November 24, szerda 19 órakor: « NAGYMAMA József Attila-bérlet November 25, csütörtök 19 órakor: TOSCA Odry-bérlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom