Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-16 / 244. szám

4. oldal KELET-MAGYARORSZ KG 1971. ofetftj«* W. Szülök fóruma GYEREKEKNEK Szövetség a gyermekéit A szülői ház és az iskola jó együttműködése neim valami pedagógiai elméleti tétel. Nem! Kell, hogy jól is­merje egymást az a néhány ember, aki a „közös” ügy­ben — a gyermek nevelésében — jó eredményt akar el­érni. Egyeztetni kell a nevelési elveket! Nagyon fontos dolog, hogy a szülő és a pedagógus a gyermek feje fö­lött kezet szorítson egymással és az ő érdekében szoros szövetséget kössön. Ezt a közeledést nemcsak a pedagógusnak kell kez­deményeznie. Ö várja minden szülő közeledését. Várja a fogadóórákon, amelyeknek az időpontját meghatározta a gyermek ellenőrző könyvében. Ezeken a találkozásokon 5—10 percig is foglalkozhat egy-egy szülővel. Egyéni problémák, sérelmek elmondására is alkalmas az ilyen négyszemközti beszélgetés. Várja a pedagógus minden tanítványának édesany­ját, vagy édesapját a negyedévenként tartott szülői ér­tekezletekre. Lényeges, a közösséget érintő, de az egy- egy tanuló számára is fontos dolgokról esik ezeken szó. Itt ismerkednek meg a szülők is egymással. Megtudják, hogy milyen rendszabályokat ír elő az iskola HÁZI- RENP-je. Ismerteti a tanítónő a tanulmányi célkitűzé­seket, elmondja az iskolai élettel kapcsolatos kulturális programtervezetet, így a tanulmányi kirándulások, a rendezvények, vetélkedők, a kisdobos- és úttörőavatás, a gyermeknapi ünnepségek, stb. tervét. TÖRD A FElEDf Sok szülő bátortalan és azért nem megy be a gyer­mek iskolájába. Egyik kis tanítványom szülei hetekig nem kerestek meg engem. Október végén ellátogattam a családhoz. Az idős nagymamát találtam otthon. Nem akart hinni a szemének, hogy engem lát a küszöbön: a kis elsőosz- tályos Erzsiké tanító nénijét. Kérdeztem, hogy miért nem jöttek egyszer sem el hozzám. — Tudja lelkem — felelte —, nekem öt gyerekem volt és egyhez se kilincseltem be az iskolába. Nem akarom én, hogy azért legyen jó tanuló az én unokám, mert a nagyanyja bejár a tanítónőhöz. Sokáig beszélgettünk egymással. Elmondtam, hogy Erzsikének mennyi mindenért kellett külön szólnom, mindazért, amit a többi kis elsős édesanyjának elmond­tam az első szülői értekezleten, ö nem tudta az óraren­det, amit ott írtak le a szülők, nem hozott tornacipőt a megfelelő napon, nem volt ollója, gyurmája a gyakor­lati órákon, nem tudta megjegyezni, hogy mennyi pénzt kell hozni a tankönyvekre. Mindez külön munkát je­lentett nekem és sok-sok kezdeti kudarcot a kisleány­kának. A nagymama belátta, hogy hibát követtek el. Meg­beszélte a leányával, hogy felváltva vesznek majd részt az értekezleteimen. így is volt. Az eleinte visszahúzódó, kicsit bizalmatlankodó nagymamából lett az egyik leg­aktívabb segítőtársam a második iskolaév végére. ö kísért el a fogorvoshoz, a kirándulásokra. Tudta tanít­ványaim nevét. Segített a műsorok betanításánál, jel­mezeket varrt, öltöztette a gyerekeket. Másét éppen olyan szeretettel, mint a saját unokáját. Ha akkor — október végén — nem látogatom meg őket — ezt ő mondta —, soha nem jött volna be magától hozzám. Ne várjuk meg azt, hogy minden családot szemé­lyes látogatásával hívjon meg a tanítónő! Legyünk kez­deményezők az ismerkedésben, a közeledésben! Dr. Gergely Károlyné Vízszintes: 1. Megfejtendő (folytatása következik a függ. 6, 15 so­rokban). 6. Személyes név­más. 7. Energia. 8. Cser­mely. 9 Gesztikulál. 11. Ilyen hal is van! 12. Minőségi szint. 14. Népgazdasági ág. 16. Korona, németül. 18. Bőg. 20. Nagy költőnk. 21. LN. 22. Ilona beceneve. 24. Nem szelídített. 25. Harckocsi. 27. ÁIPH 28. Fundamentum. 29. Amiláz, ... proteáz (emésztő enzimek). Függőleges: 1. Csodálkozó mutató szócs­ka. 2. IE. 3. Azonos betűk. 4. Tág. 5. Régi egyiptomi város neve. 6. Megfejtendő, a víz­szintes 1 folytatása. 10. Ti­szai Vegyi Kombinát. 11. Bel­ső szervünk. 13. Időjelző. 14. Foghűs. 15. Megfejtendő, a függ. 6 folytatása (utolsó négyzetben két betű). 17. Ama helyre. 19. Vissza: La­jos beceneve. 21. Skandináv nép. 23. ANA. 24. Római 7. 26. Készpénzben (rövidítve!). 27. Hamis. Megfejtendő: A megye egyik legszebb múzeumának adott helyet a ... vízszintes 1, függ. 6, 15. Országjárás A nyári szünidőben na­gyon sok gyerek utazott. Egyesek sorra látogatták a rokonokat, mások társas or­szágjáráson vettek részt. S hogy az otthon vakációzok se maradjanak ki az ország-vi- lágjárásból, nekik — egy szabad iskolai délutánra — ezt a képzeletbeli kirándu­lást ajánljuk, amely egy kis földrajzi és helyi ismeret szerzésére is nagyon jót A játékot 2—6 személy látszhatja. A játéktábla, ra­vasz útvonalaival, körző és vonalzó segítségével könnyen elkészíthető. Körülbelül ak­kora táblát tervezzünk, amelyen a lépéspontok tíz­filléres nagyságúak. Szüksé­ges még egy dobókocka és egy rakható fabáb (amely a buszt helyettesíti). A bábú kezdésre a középponton áll. A játékkezdő dob a koc­kával. Ahány pontot dobott, annyit lép a bábával a ma­ga úticélja felé vezető egye­nes vonalon. A következő dobó persze arra törekszik, hogy a kocsit a saját útvona­lára kormányozza, de köz­ben az akadályokat is le kell küzdeni. A második kör mentén 8 olyan pont található, amely­be két körvonalat összekötő ferde út is torkollik. Aki a bábút ezen a ponton találja, az zsákutcába hajt be, vagyis átlép a ferde vonal másik pontjára és onnan is­mét vissza az eredeti pontra, s csak azután halad tovább — ha van még lépése! Ha a kocsi a zsákutcában marad a következő játékos vezeti vissza és viszi tovább. A harmadik és a negyedik kört összekötő ferde vonala­kon az utasoknak már oda­vissza szabad az út. A körök mentén azonban mindig egy­irányú a közlekedés, az óra­mutató járásának megfele­lően. Ha elérünk egy célpontot, ott kirándulás, vagy városné­zés következik, az illető já­tékos jutalompontot kap, a következő dobó kimarad és eggyel tovább megyünk. Az utazgatás során a kiinduló ponton áthaladni tilos! A magunk készítette já­téktáblán az úticélokat tet­szés szerinti rajzokkal, vagy felírásokkal jelölhetjük, de egyszerűbb, ha különféle ké­pes levelezőlapokat ragasz­tunk fel. A játékszabályokat termé­szetesen a társaság meg­egyezés szerint módosíthat­ja. Múlt heti megfejtés: CSIL­LEBÉRC — ÚTTÖRŐTÁ­BOR. Könyvjutalom: Kovács Ju­dit Nyíregyháza. Kopácsi Jó­zsef Kisvarsány és Szemán Erzsébet Kántorjánosi. Krecsmáry László: KOVÁCSOK Barátai fénynek és tűznek, hű fiai az izzó anyagnak. Karjukban vasizmok feszülnek s robbanó erőtől dagadnak. Ha felemelik kalapácsuk, dalát az üllő vígan zengi, és ha a tűzzel összefognak: nem állhat ellent nekik semmi.» Felnyög a vas — apró kis szikrák pattognak szerte: égő könnyek — s az ütésektől megkékülve legyőzötten patkóvá görnyed. Nézem őket, s a homlokomra kiülnek kis verítékcseppek. Ha lesújtanak, odafent tán megszeppenve a Nap is reszket. Ketten vannak, s közülük egyik — az idősebbik — apám nékem, s éppen ezért, ha őket nézem: csillagokig nő büszkeségem! — Ott nőtt fel szinte a kohó mellett, barátkozva vassal és tűzzel. Most is ott áll és homlokára a fény pici gyöngyöket tűzdel. Éveinek bronz-üllőjére ötvenhatot vert már az Élet, s egykor még szénfekete haját megcsapta már szele a dérnek; • de fürge még, mint egy húszéves sose fárad tán erős karja, ha a táncoló kalapács, s az üllő csengő dalát hallja... Hadd köszöntse őt ez a versem, hadd zengjen róla most az ének csókoljátok olaj szín arcát , kohóból ömlő forró fények! Mese az elhagyott kalapról A kalap a kocsiúton feküdt, a középtől kicsit jobbra. — Vajon hogy került oda? — elmélkedett Lefi az ablak­ból, ahonnan már egy jó órá­ja pompás kilátás nyílt a roz­zant fejfedőre. Mert hát igaz, ami igaz, elég viharvertnek látszott szegény. A színét sem lehetett már megállapítani, lehet, hogy szürke volt vala­mikor, lehet, hogy barna. Most mindenesetre többfajta kocsikeréknyom látszott raj­ta, és valahányszor közeledni látott egy autót, úgy a nyaka közé húzta a fejét. hogy büszke kalap helyett legin­kább egy ijedt sapkához ha­sonlított. — Fúj a szél, biztos lere­pült valakinek a fejéről — mondta a fiú —, de hát ak­kor miért nem futott utána a gazdája? A kalap — körbe-körbe jó­kora fülei voltak, amit az emberek karimának nevez­nek — meghallotta a gyerek kérdését. — Az úgy történt, — kezdte el jó hangosan, hogy Lefi is meghallja, amit mond —, hogy a gazdámmal össze­vesztünk egy kicsit. Tudod, én még elég fiatal vagyok — alig egy hónapja vett az Áru­házban —, és nagyon szere­tek játszani, ugrándozni. Ezért aztán nem is marad­tam meg a fejebúbján, csak illegtem-billegtem, hadd lás­sa a világ... — itt egy pilla­natra abbahagyta, mert egy dömper ijesztően közeledett, majd amikor elmúlt a ve­szély, folytatta: — Szóval, ő aztán egyszer megunta az örökös figyelmez­tetést, hogy: „megmondtam, maradj veszteg”, megfogott és kihajítottraz- ablakon. En­gem meg elkapott a szél, hiába könyörögtem neki, hogy a gazdámmal akarok maradni, meg hogy jó leszek, csak nevetett, és idehozott a kocsiút közepére. Úgy félek, jaj, úgy félek... De hiába panaszkodott sze­gény kalap. Lefi egy szót sem értett abból, amit mondott. Most bánta igazán, hogy ed­dig még nem tanulta meg a kalapok nyelvjárását. így hát még az is eszébe jutott, hogy hátha a kalapok újab­ban azt a játékot találták ki, hogyan lehet épségben eltöl­teni egy délutánt a kocsi­úton, és ez a szegény most éppen új rekordot állít fel. Eközben az autók meg csak jöttek, szakadatlanul. Volt amelyik már messziről észre­vette, és óvatosan kikerülte a kalapot, nehogy valami baj érje. Ilyenkor a kalap két kezével megemelte saját magát, úgy mondott köszöne­tét az elrobogó kocsinak. De aztán volt olyan teherautó is, amely pontosan célba vette szegényt, ez elől nem is tu­dott elugrani. — Holtomig látszani fog a hátamon a kereked nyoma — siránkozott a kalap, és így fenyegette meg a teherautót: — Utolér, majd ‘ meglátod, hogy utolér a Kalapok Bosz- szúja. A trolik kedvesek voltak. Szépen a kerekeik közé vet­ték a kalapot, óvatosan, ne­hogy bántódása essék, tőlük már nem is félt. Az autóbusz meg nagyon gyorsan jött. Hiába igyekezett kitérni a kalap, a busz nem nézett az orra elé. és az a nagy horpa­dás most a jobb karján neki köszönhető. De múlt az idő, és a piros motort még sike­rült kicseleznie, de akkor már nagyon fáradt volt. Csak feküdt összegömbölyödve az úton, és azt gondolta: — Cudar ez a kalapvilág’ Nekem már tulajdonképpen mindegy is. Hiába ígérem meg, hogy jó kalap leszek és még a legnagyobb szélben sem hagyom el a gazdámat, ha jön a következő autó, vagy motor, vagy busz, nem lesz erőm sem kitérni, sem félre- ugrani előle. — Becsukta hát a szemét, és várt. No, erre aztán Lefi is megijedt. Mert ha érteni nem is értette a kalapbeszédet, de azt az ablakból látta, hogy az addig ide-oda ugrándozó kalap mozdulatlanná vált. és csak a troli jóindulatán mú- lott, hogy nem lett belőle egy seszínű palacsinta. Lerohant hát a léDCSőn. és éppen az utolsó pillanatban érkezett, hogy megmentse a kalapot egy kárörvendő zöld Trabant kerekei elől. Otthon aztán bekötötte a sebesült karját, megmosdatta, kikeféj- te a kalapot — kiderült ró­la, hogy egy egészen jóvágá­sú. kedves barna jószág. a Örült is neki Lefi édesapja este, mikor hazajött! A ka­lap pedig azóta is vidáman él, de ugrálni, azt még egy­szer sem próbált meg új gaz­dája feje búbján. Rák Judit A kíváncsi kiscsibe Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csibe. Ez a puha, pihés kis jószág arról volt nevezetes, hogy a vilá­gon minden érdekelte. A to­jásból is azért jött elő hama­rabb, hogy megtudja, mi van odakinm. Különben benn ma­radt volna, mert ott egészen jól érezte magát. De a kí­váncsisága nem hagyta nyu­godni. Két nappal hamarabb jött a világra, mint a többiek. Kotlómama még nem számí­tott erre a rendkívüli érke­zésre. — Te itt? Ilyen korán? — nézett hitetlenkedve maga elé. — Ha már kinn vagtl. nem mehetsz többé vissza, ellát­lak élelemmel, nézz körül egy kicsit a világban! Ezzel tyúkanyó megsimo­gatta engedetlen kiscsibéjét, s szárnyai alól három szem magot kotort elő. — Ez lesz az útravaló! A többit már neked, magadnak kell megszerezned! Az első szem magocska erőt ad. a második bátorságot, a har­madik pedig megmutatja az utat hazafelé, ha már min­dent láttál. A kiscsibe megköszönte az útravalót és a jó tanácsokat, elbúcsúzott anyjától, a kotló- mamától. A szemétdomb fe­lé vette az irányt. Nagyon érdekelte, mi van azon túl. Fel akart mászni rá, da va­lahányszor megkísérelte, min­dig visszapottyant, mivel • szemétdomb meredek volt. $ a estbe lába még gyenge. Bekapta az első magot. Na­gyon erősnek érezte magát tőle. Fel is jutott a szemét­domb tetejére, de ahogy le­nézett a földre, szédülni kez­dett a mélység láttán, s meg­ijedt, hogyan fog ő onnan lejönni. Bekapta a második szemet is. Nagy nehezen föl­det ért. Még mindig volt egy szem magocska a szárnya alatt. Fázott. Még nedves volt a tollruhája. — Csak most az egyszer lennék a szép. tiszta ólban! De merre menjek? Hiszen be­sötétedett. s már igazán sem­mit se lehet látni! Sírt, rítt a kiscsibe, de az­tán bekapta a harmadik ma­got is. Hát uramfia, egyszer­re világos lett minden, és a nagy fényességben megpil­lantotta a tyúkólat. Nem is futott, hanem repült haza, egyenesen tyúkanyó szárnyai alá. Megfogadta, hogy majd csak akkor megy el világot látni, ha már megnőtt ét megáll a saját lábán. Csikós Tóth Judit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom