Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-26 / 227. szám
Házon belül „Pontosan tudom mi épül a megyében, hány házat adnak át az idén, hogyan javulnak a szolgáltatások. Egyet nem tudok: miért változtatták meg az üzemünkben a jól bevált termelési profilt, szükség volt-e Dunántúlról importálni középvezetőket, s miért muszáj a térdemen elfogyasztani a hideg ebédemet. Amikor a bicikliknek is tudtunk már építeni egy védett csarnokot...” Az üzemi munkás véleményét még hosszasan idézhetnénk. Érdemes is lenne, nem abból a fajtából való, akinél előbb jön a szó és utána követik a gondolatok. Megfontoltan foglalta össze véleményét arról, mit jelent az, ha a helyi gazdasági és pártvezetés elhanyagolja, vagy csak felületesen tájékoztatja a helyi közvéleményt, vitatja meg a dolgozókkal az üzemi élet fontos esemé- I nyeit. Sok ilyen dolgozó van. Megközelítően pontosan ismerik a nagyobb közösség — a város, a megye, az ország, a világ dolgainak alakulását. De alig, vagy csak homályos sejtésekkel rendelkeznek a házon belüli állagotokról. Természetesen nem azokról van szó, akik kevésbé érdeklődnek, alig várják, hogy a munkaidő leteljen. Azt ledolgozzák, s. ami azon kívül esik, azzal nem is nagyon zavartatják magukat. Ilyen dolgozók is vannak, szép számmal. Nem is mindig a legrosszabbak. Abszolút követelmény lenne, hogy mindenki mindenről egyforma ismeretekkel rendelkezzék. Ez nemcsak a belső tájékoztatás őszinteségén, állandóságán, intenzitásán múlik — gyakran az imént említett érdektelenségen, az alkalmi vagy egyeseknél állandósuló közönyön. Az „Én elvégzem a munkám, hogy ne érje szó a ház elejét, a többi nem rám tartozik” — felfogáson. Sok helyen jótékonyan kezdi feszegetni ezt a páncélt az egész munkahely presztízséért, becsületéért érzett kollektív szemlélet. Ezt azonban nem csak „alulról”, az érdeklődés szenvedélyével lehet mozgásban tartani, hanem — mondjuk így — „felülről”', a vezetés oldaláról. Állandó és közérthető párbeszéddel, amely nem csak egyszerűen választ, igenlést vár a dolgozóktól, hanem igényli, sürgeti a részvételüket a helyes intézkedések meghozatalában, a helyi döntések megalapozásában. Hogyan képződnek mégis a fehér foltok? Nemrég az egyik nyíregyházi üzem problémáiról, munkaszervezési, vezetési és egyéb gondjairól esett szó egy magasabb pártfórumon. Korábban egy másik üzem hasonló ügyei vetettek hullámot, s adtak munkát a felsőbb - szerveknek. De nemcsak a már napvilágra került — és a felettes szervek által ismert munkahelyeken vannak bajok a vezetési stílussal. Nagyobb a gond ott, ahol még lappang, még természetes a vezetés és a végrehajtás közötti szakadék, ahol még nem kerültek felszínre a gondok. A bajok egyik nem lebecsülendő forrása, hogy egyes gazdasági vezetők embérszemléléte, közösségszemlélete, enyhén szólva maradi, korszerűtlen. Sok esetben nem tartják partnernek, a problémák megosztására alkalmasnak a munkagépnél dolgozó, a rajzasztalnál, esetleg a számok, statisztikák elemzésével foglalatoskodó embert. Arra hivatkoznak: az egyes emberek nem láthatják — és nem is fontos látniuk — a gyár, a tsz, a vállalat, az intézmény — összproblémáit, termelési, szervezési, munkaerő, szociális, emberi ügyeit. Ilyen alapon kerülnek a termelési és a különféle gazdasági, pártfórumok, tanácskozások elé a sarkosított, a valóságot szépítő, vitára, továbbgondolásra nem késztető beszámolók. Ezek is sok esetben az eső után köpönyeg szerepét hivatottak betölteni; a már meghozott intézkedések után magyarázzák azok szükségét, indokolni próbálják a szűkebb körben hozott döntések jogosságát, helyénvalóságát. Van-e ilyen esetben helye az érdemi megnyilatkozásnak? Érezheti-e a dolgozó, hogy minden tekintetben gazdája az üzemnek, munkahelyének? Nem azt várják a munkások, hogy bonyolult, számukra sokszor idegen műszaki, termelési problémákat mérnöki, közgazdász! szinten megbeszéljenek velük. Sajnos egyes helyeken ez dívik, ezt tartják alapos tájékoztatásnak. Ez persze inkább alibi. Valójában a közérthetőség nyelvén kimondott lényeges kérdések megvitatása, egyfajta szocialista közvéleménykutatás ébresztheti fel széles körben az igényt, a gazda nélkülözhetetlen tudásvágyát. Hogy ne történjék semmi fontos, amiről az ott dolgozók ne tudnának, ne lenne abban az ő véleményük, állásfoglalásuk is. „Nem kívánjuk, hogy átalakuljon az üzemünk egy állandóan ülésező, meditáló szektává. A szócséplés időszaka már a múlté. De az is képtelenség, hogy kívülállóktól kell megtudni olyan benti dolgot, ami a legközvetlenebbül érint bennünket..” Mind több ember igényét megtestesítő, a szocialista gondolkodásúvá érlelődő ember belső igénye ez. Világnézeti és politikai töltésű igény, amelynek kielégítése a pártszervezetek, pártcsoportok, a kommunista gazdasági vezetők felelősségéit, komolyságán nyugszik. Nem lehet mentséget, magyarázatot adni arra, ha emberek jelentős hányada nem ismeri a saját portáját. Nem a tervszámokat, a statisztikát, a technológia vagy az üzemszervezés bonyolult rendjét kell ismernie, bár az sem bűn, ha ilyesmihez is kedvet kapnak a dolgozók. A munkahely levegőjét jelentő viszonyokat szükséges ismerni, érteni, formálni... A termelés, a munkarend, a munkafeltételek, a kereset, a szakmai vezetés, a bánásmód, a humanizmus, a munka mögött meghúzódó ember észrevétele, egyenlő partnerként való kezelése körül vannak tennivalók. Kiváló párthatározatok vannak a tájékoztatás megjavítására, melyek felsőbb szinten mind jobban, mind élőbben meg is valósulnak. A párt és a kormány magas rangú vezetői állnak a kamerák elé, s válaszolnak, osztják meg közös gondjaikat a közvéleménnyel. De még sokat kell tenni azért, hogy lefelé is életelemévé váljék minden szervnek a nyílt és kendőzés nélküli tájékoztatás. Á legtöbbet házon bélül, üzemen, tsz-en, gazdaságon, intézményen belül szükséges tenni, hogy gyorsabban haladhassunk előre. a szocialista demokratizmus mind több ember számára váljék érezhető, tapintható valósággá. Páll Géza Napfényes őszi délelőtl a nyíregyházi Kossuth téren. (Elek Emil felvétele) Unokaöcsém jó eszű, sokat olvasó gyerek. Kitűnőre sikerült az érettségije,- éppen ezért meglepő, hogy hallani sem akar a továbbtanulásról. Életcéljának 1 a sportot tartja. Az alábbiakban igyekszem híven leírni az okoskodását, amellyel visz- szautasítja az egyetemi tanulmányok mellett felhozott családi érveket. Röviden: arról van szó, mármint a fiú szerint, hogy a sportot kivéve, az' érvényesülés terén általában baj van a szinkronnal, pontosabban: a teljesítmény és a méltánylás közötti egyidejűséggel. Íme, néhány kézenfekvő példa a sok közül: Galileit máglyára küldték volna ellenfelei, ha nem vonja vissza tanát a Föld mozgásáról. Kolumbust nagy felfedezése után még börtönbe is zárták, az új világrészt másról nevezték el, s a nagy olasz tengerész, már csaj* sírjában kapta meg az utókor elismerését. Mit ért mar vele?«.. A varrógép felÉrvel a fiú... tülaloja nyomorban halt meg; Katona Józsefnek mi sem jutott a Bánk bán későbbi diadalából. Semmelweist, az anyák megmentö- jét, bécsi orvoskollégái ki- gúnyólták. Csokonai Vitéz Mihály hajdani .nélkülözéséit, korai halálát nem tudja meg nem történtté tenni a késői hozsannázás... Gauguint, a francia festőt életében nem méltányolták kellőképpen; Szinyei Merse ' Pál életének fő művét, a Majálist fanyalogva fogadta a korabeli kritika, s a késői sikerek mar csak egy megkeseredett mü- vészléleknék jutottak... De nem is kell ennyire visszamenni a múltba példákért. Gondoljunk csak arra, napjainkban is meddig es menynyit kell harcolnia nemegy feltalálónak a meg nem értéssel; s ha nincs benne elég szívósság es akaraterő, bizony elbukhat a méltatlan küzdelemben. Ezzel szemben... A 9,9 má- ■odperces százméteres futók nevét máról holnapra szárnyára kapja a világhír. Itt nincs mese!... Amikor Jesse Owens a harmincas években 813 centimétert ugrott távolba, a telefon, a távíró és a rádió még abban az órában a világ . minden részébe eljuttatta az amerikai négei atléta csodálatos világrekordjának hírét. Vagy a nyugatnémet Rahn, amikor 1951- ben, a berni Wankdorf-sta- dionban a harmadik gólt rúgta a magyar csapat háló- „ jába, nem abban a pillanatban élvezte már a labdarugó-világbajnokság diadalának dicsőségét? Kellett ezeknek az elismerésre csak egy napot is várni?... Valerij Brumelről és Balázs Jolánról már most életükben* sói fia-; talságnkban minden kisgyerek tudja, hogy ók fénykorukban sokáig a világ legjobb magasugrói voltak. Mert a mérőszalag es a stopperóra döntése ellen nincs apellata.« Abebe Bikila, a maratoni fu« tás kétszferes olimpiai bajno« ka még haza sem ért Ró* mából, illetve Tokióból Ad« dis Abebába. és már meg« kapta az etióp császártól testőrtiszti * előléptetését... Ugyanakkor lehet, hogy egy tudós lombikjában világraszóló új felfedezés vegyülé- ke fortyog; égy író íróasztalán évszázadokra világító új, nagy mű van születőben, de nevüket esetleg csak haláluk után veszi majd szárnyra a világhír. Hát nem jobb akkor a skót Law-nak, a futballistának, akit már élete virágjában kitüntetett a királynője? — ■ . ...Nem vagyok jő vitapartner, unokaöcsém fejtegetését így azzal a kéréssel adom közre, hogy vitatkozzanak vele mások. Ha tudnak... Heves Fere»*
