Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-25 / 226. szám

3. oldal KELET-MAGYARORSZA9 1971. szeptember SS.' Szülők fóruma Ne neveljünk gyűlöletre 1 GYEREKEKNEK TÖRD A FEIEDI A partra vetett hal Az elmúlt egy évtizedben jelentősein emelkedett a válások száma. Az idevonatkozó statisztikai adatok mö­gül ijedt szemű gyerekek bukkannak elő, akiknek szo­morú gyűjtőnevük: válási árvák. Vegyük nagyító alá a helyzetüket. Igen kevés a kulturáltan elváló házaspár. Döbbe­netes adatokat tartalmaznak a bírósági bontóperek. Megannyi példa arról, hogy jó állású, tanult emberek­ben mennyire „elszabadul a pokol”, ha válásra kerül a sor. A bírósági iratok előzményei: a perpatvarok, a csa­ládban csapódtak le. Ádáz ellenségeskedés, gyűlölet a két házasfél között, s a két malomkő között őrlődik a gyerek, aki a válások ártatlan áldozata. A gyűlölet indulata által diktált szavak belemaród- nak a gyermek lelkületébe, felszívódnak érzelemvilágá­ba és tovább élnek benne, alakítják egyéniségét. Ha a gyűlölködés hosszabb ideig tart, még jobban meggyö­keresedik lelkületében. Kirekeszti azokat a gyermeknek való kedves, szép gondolatokat, melyekkel tele kellene lenni a gyermek mesére és szeretetre éhes lelkének. A gondtalan álmodozások korát, az életre készülődés ma­radandó élményeit gátolja és nem tud kiteljesedni a gyermekkor teljes szépségében. Elveszti biztonságát, gátlásos lesz. Kihullt lába alól a rendezett otthon biz­tonságos talaja. A válás befejezése után egyik, vagy másik szülőhöz kerül a gyerek. A válási perpatvarok romboló hatását betetőzi az, ha a szülő, aki a gyereket megkapta, a másik szülő ellen gyűlöletre neveli gyermekét. Gyűlöl­ködő szavakkal akarja a másik szülőtől lelkileg, érzel­mileg eltávolítani, mert félti gyermeke szeretetét a má­siktól, vagy mivel ő meggyűlölte házastársát, úgy gon­dolja, a gyermeknek is pálcát kell tömi a másik szülő felett; vagy egyszerűen csak azért neveli gyűlöletre, hogy valamiféle „bosszút álljon”. S aztán ez legtöbbször visszafelé sül el, mert a gyermek érzelmileg a sokat szi­dalmazott szülőt önkéntelenül is pártfogásba veszi. Sza­kadék keletkezik közte és eltartó szülője között. Érzel­mileg elmagányosodik. Éli a „válási árvák” szomorú és sivár életét. Tehát a gyűlöletre nevelés a legrosszabb módszer! Próbálja az eltartó szülő a gyermek szemüvegén ke­resztül nézni mindezt, s akkor rájön, hogy a gyermek másképpen látja a felnőtt világot. Nem lehet lerombol­ni a másik szülő iránti szeretetet, az érzelmi összetarto­zás érzését, mert ezzel a gyermeke lelkivilágát rom­bolja le. Hagyni kell, hogy a gyerek és az elvált szülő kö­zött megmaradjon a szeretet fonala. Nem szabad elsza­kítani sem erőszakkal, sem becsmérlő szavakkal. Nem szabad elvenni a gyerektől azt á lehetőséget, hogy ér­zelmileg a másik szülőt is megtarthassa. Ezzel az eltar­tó szülő nem kap kevesebb szeretetet. Sőt. A gyerek hálás lesz, mert így nem szenved annyira szülei válása miatt. Kulturált emberek a válási viharok lecsillapodása után találnak arra módot, hogy — a közös gyerek ér­dekében — ismét felvegyék az emberi kapcsolatot és udvarias formában megbeszéljék a gyereket érintő ügyeket, tanulási, nevelési problémákat. Ha a gyerek azt látja, hogy szülei a válás után is emberi kapcsolatban állnak egymással, ha a másik szülő iránti szeretetét zavartalanul kifejezésre juttat­hatja, akkor kevésbé sínyli meg a válást és hamarabb kap újra biztonságos talajt. És ami a legfontosabb, nem lesz olyan nagyon szomorú a „válási árva” sorsa... P. K. Krecsmáry László: SZÜRETKOR Petykó, Petykó, pattanj, pattanj! Nézd csak, nézd csak: tömve a puttony! Kapd fel, vidd el, zúdítsd a kádba, nézd, milyen éhes! Tátva a szája... Menjünk, menjünk, gyertek a hegyre! Álljon a kedvünk lábujjhegyre, . csapjon a légbe a víg dal szárnya, késünk a fürtöket vágja, csak vágja!... Nézz oda, nézz oda, nézz oda! Épp most csurran a présből az első csepp must. Kóstold, csettints: ej, milyen édes! Ettől lesz csak az örömünk széles! s= Vízszintes: 1. Bonyodalmat. 6. Számok, főleg sorszámok előtt használt nemzetközi szórövidítés. 7. Menyasszony. 8. Azonos ma­gánhangzók. 9. Tibeti igavonó állat. 11. Pusztít. 12. Lövész (régen). 14. Lét. 16. Mártás. 18. Télisport. 20. Megfejtendő (a függőleges 6. folytatása). 21. Személyes névmás. 22. Vicc. 24. Tiszai Vegyi Kom­binát. 25. Elavult feudális rang. 27. AEEO. 28. Füzet. 29. Mázszerű fedőanyag. Függőleges: 1. Táj, vidék, oroszul. 2. Dúdoló szócska. 3. Becézett női név. 4. E napon. 5. Megy-e? 6. Megfejtendő: a jövő héttől kezdődő nagy ese­ménysorozatunk (folytatás a vízszintes 20-ban). 10. Kosár. 11. ILZ. 13. Textiliát gyárt. 14. Elme. 15. Harckocsik. 17. Összevissza szó! 19. ILRR. 21. Esztendők. 23. ...-mók. 24. Frissítő ital. 26. Növény. 27. Alumínium vegyjele. Megfejtendő: függőleges 6, vízszintes 20. Múlt heti megfejtés: — A BUDAPESTI BÉ- LYEGKIÁLLITÁS — Könyvjutalom: Mátyás László Balkány, Gál Irén Mátészalka és Vas­kó Mária Nyíregyháza. ÚTVESZTŐ, a labirintusban két út vezet, az 1-es és a 2-es számú. Melyiken kell elindulni, hogy elérjétek a jobb felső sarokban lévő fekete négyzetet? (uopi -zs 'z V .'sajía/fiajv) (FLAMAND CSALIMESE) Márton nemigen szerette a munkát, inkább eljárt va­dászni. És vadászat közben a legcsodálatosabb kalandjai akadtak, ezeket szívesen me- sélgette: — Egyszer, épp vadászat­ról hazatérőben megpillan­tottam két nyulat, egy kutya vette őket űzőbe. Kihúztam hüvelyéből vadászkésemet és hegyét gyorsan a földbe szúrtam. A két nyúl elfu­tott a kés mellett, egyik jobb felől, a másik bal felől, de a kutya egyenesen be le­szaladt és a kés kettőbe met­szette. Az egyik fele meg fogta az egyik nyulat. a má­sik fele a másikat. Egyszer meg már jó ideje kinn voltam az erdőn, de egy kis állat nem sok, any­nyit se lőttem. Akkor meglát­tam egy nyulat, szorosan egy fatörzs mellett üldögélt. Ott­hon felejtettem a sörétemet. Keresek-kutatok a zsebem­ben, hát szerencsére találok egy szöget. Megtöltöm vele a puskát. Puff! — hozzászö­geztem a nyulat a fához. Menekülni szeretett volna, de nőm bírt: a bál füle szo­rosan oda volt szögelve a fa törzséhez. Hát egyszer látogatóba ké­szültem a szomszédomhoz, akinek nagy gazdasága volt. Már majdnem beértem az udvarába, amikor egy csúf nagy kutya jött elibém. Meg­ijedtem tőle. Átkutattam a zsebeimet, hátha találok va­lamit, amivel megdobhatnám a kutyát. Hát egy jókora tűz­követ lelek a zsebemben. Tátott torokkal ront felém a kutya. Szájába hajítom a ko­vakövet. A kő nekiütődik a kutya nagy fogainak, szipor­kázik és hamarosan lángok­ban áll az egész kutya. Be­ront a pajtába, az is tüzet fogy és nemsokára kigyullad az egész major. — Én, amikor láttam, hogy ég a major, sebtiben kere­ket oldottam, szaladtam, sza­ladtam, míg csak egy nagy erdőbe nem értem. Ott egy rablóbandára akadtam: egy tölgyfa alatt ültek és éppen falatoztak az éj­szaka lopott élelmiszerekből. Amikor megláttak, odahívtak, és megkínáltak: egyek ve­lük. Ezt nem mondattam ma­gamnak kétszer. De amikor jóllaktam és tovább akartam menni, a rablók nem enged­tek el, megragadtak és be­dugtak egy nagy hordóba, azt beszögezték, aztán odébb­Nagy vihar volt a tó felett, és a csapkodó hullámok a partr| vetettek egy kis halat. Az csak ott ficánkolt és ver­gődött a vizes homokon, a száját tátogatva, és egyre si­ránkozott : — Segítsetek, nagy halak, mert ha kisüt a meleg nap, elszáradok és meghalok! De senki sem tudott segí­teni a kis halon, ám lehet, hogy nem is hallották a ri- mánkodását a zúgó szél és a háborgó hullámok zaja miatt. Valaki azonban mégiscsak felfigyelt az egyre halkuló pa­naszra: a kis hal édesanyja. Sietve úszott, kutatott, míg végül a partnál kidugta a fe­jét, és meglátta a fiacskáját. Biztatgatta, bátorította: — Várj csak, várj csak, ki­csikém, segítséget viszek én! Azzal rohant szaladt, úszott a pontykirályhoz: — Kegyes, dicső Pontyki­rályom, segítséget tőled vá­rom. Ha zavarlak, ezer par­don, de a fiam kinn a par­ton vergődik a fövényen, hozzad vissza őt nekem. Pontykirály azonban csak a vállát vonogatta. — Trónomról nem mehe­tek, és semmit sem tehetek. Bizony, nagyon sajnálom, tán a rákot ajánlom. Halmama megkereste a rá­kot, és azt mondta neki: — Elmondom a bajom ne­ked: kisfiam a parton rekedt. Majd megszakad a szívem, mert nem segít senkisem. A rák kitárta két ollóját, és azt felelte: — Partra menni nem me­rek, rákásznak az emberek, elfognak és megesznek, tán a békát keresd meg. A kis hal anyja elsietett a békához, és azt mondta neki: — Béka szomszéd, édes, kedves, lásd, a szemem köny- nyes, nedves. Kisfiámért já­rok Szerte,' gdhósz ' hullám partra verte. Megmenteni nincs hatalmam* benned van a bizodalmám. A halnak azonban béka szomszédnál sem volt szeren­cséje, mert az így válaszolt: — Segítenék, isten látja, de a lábam a csúz bántja. Azt ajánlom inkább neked, ke­resd fel az embereket. A szegény hal most már nem tudott mást tenni, ki­úszott a partra, és akkor lát­ta, hogy elvonult már a vi­har, és a nap újra kisütött, melegen. A parton ott üldögélt egy vén halász, és a hálóját ja­vítgatta. A hal kidugta a fe­jét a vízből és azt mondta az öregembernek: — öreg halász, kérlek té­ged, tegyél meg egy szíves­séget. Parton van egy kicsi hal, parányi és fiatal, ott fekszik már régen, dobd visz- sza őt nékem. Hanem a halászembernek sok dolga volt, és mogorván felelt vissza: — Miért zavarsz emiatt? Rég elpusztult a fiad. Nap kiszívta, por belepte, eredj 'tovább, szedte-vette! A kis hal anyja most már szomorúan úszott tovább. De még egyszer, utoljára szeret­te volna látni a kicsi halat* odaúszott hát, és kidugta a fejét. Kis halfia ott feküdt mozdulatlanul, és már nem is tátogott, nem is vergődött. És akkor egy kisgyerek jött a tóhoz, megállt a parton, és észrevette a kis halat. — Szegény kicsi halacska — mondta bánatosan, és kéz­be vette —, talán még fel­éledsz, ha bedoblak a vízbe. Messzire hajította, bele a tó vizébe, s amikor elmerült, édesanyja máris ott termett mellette, és .csókolgatta: — Csakhogy itt vagy, édesem, bújjál hozzám éde­sen, s hazafelé úszunk, szél­iünk, soha, soha el nem vá­lunk. És a kicsi hal, akit senki sfefft akart megmenteni, és egy kisgyermek adott vissza a tónak újraéledt, és anyjá­hoz simulva "eltűnt a messze­ségben. Zsomboki Zoltán Költözik a katicabogár Nagyon szép. napsütéses nyári délután egy kis tündér gyerekcipőt talált az erdőben, a gyöngyvirágok között. Egy kislányé lehetett. Nagyon szép cipő volt, finom bőrből való, és olyan kék színű, mint az ég. Amint nézegette, hirtelen kiabálást hallott. Hétpettyes katicabogár nehéz széket ci­pelt a hátán, az szólt hozzá: — Kedves tündérke, segíts rajtam. Költözködünk, sok a bútorunk, holmink, s csak kis kocsiban tologatjuk. Sosem leszünk készen, félünk, hogy beesteledik... — Jól van, rendes kis bo­gár vagy, segítek. Rakjatok be mindent ebbe a cipőbe — mondta a tündér. Katicabogár beszélt a fele­ségével, azután sietve meg­rakták a cipőt. A szűrőt, tük­röt, mosdókesztyűt az olda­lára akasztották, a többit hegyire-hátára halmozták. Egy karosszékbe a nagyma­mát ültették hogy ne kelljen fájós lábával gyalogolni. Nem álltak. Hát ott ültem a hor­dóban és nem tudtam, mi­tevő legyek. Arra jött akkor egy róka, meglátta a hor­dót és szimatolgatta álul-fö- lül. Csöndesen kidugtam a kezemet a hordó száján és a farkánál fogva megragadtam a rókát. 4 róka megrémült és nekiiramodott, maga után vonszolta persze a hordót. Mind sebesebben száguldott. Ekkor a hordó nekivágódott egy fának, darabokra hul­lott szerte és én szabad vol­tam. De még mindig szo­rongattam a róka farkát. Agyonütöttem az állatot és hazatértem. Azóta neveznek a népek „Rókás” Mártonnak. Honti Irma feldolgozása feledkeztek meg a bébiről sem, kis bölcsőben puha le­velek között, fűszálakból szőtt cucliját szopogatta, s egyre gügyögött. Friss forrás­vízzel töltötték meg a ter­moszt, hogy a melegben ne szomjazzanak, s a rádiót is bekapcsolták, hogy nagyma­ma hallhassa a délutáni hí­reket, s a meséket. Amikor már mindennel elkészültek, hangya koma szaladt utánuk a mézescsuporral, amit a kamrában felejtettek. Kö- szöngették szépen, hiszen va­lamennyien szerették a fi­nom akácmézet. A kis tündér mosolyogva nézte a sürgés-forgást; gyö­nyörű rózsaszínű ruhájában*, pipacskalappal a fején olyan volt mint egy most kinyílt virág. S elővette fénylő aranypálcikáját, megsuhin­totta, és — mi is történt? motort varázsolt a kék cipő orrába. Katicabogár-papa fel­ült a kormány mellé, s a ci­pőautó megindult, még mu­zsikált is. Katicabogárék így jutottak el új otthonukba. Angol eredetiből feldolgoz­ta: Somody Erzsébet Kati írni fanul. Sok-sok betű, kicsi meg nagy van az ábécében lerajzolni, összerakni egymás mellé szépen, Nagy dolog az egy kislánynak, de majd megtanulja, húzza, Kati, kerekíti, százszor írja újra. Töltőtollal gyakorolni az lesz majd élvezet, nagymaminak nemsokára maga ír levelet Herke Rózsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom