Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-19 / 221. szám
*. oldal KELET-MAGYARORSZ4G — VASÁRNAPI MELLÉKLET Bállá László: ZOLI Hogyan osztályoznak a rádióhallgatók? — Igazán nincs miért kétségbeesni. asszonyom! Minden kamasz ilyen. Látta volna az én Lacimat, két évvel ezelőtt. Meg aztán azt se felejtse el... Ekkor észrevették. hogy azokkal a jellegzetes. im- bolygóan loholó, de macskapuha. nesztelen kamasz lépésekkel utolérte őket és hallhatja a beszélgetésüket. Elnémultak. De Zoli tudta, hogy mit nem kell elfelejteni az anyjának. A beszélgetők is tisztában voltak vele, hogy Zoli pontosan eltalálta. mi következett volna ezután, s ez mindnyájukat kellemetlenül érintette. — Azt se felejtse el, asz- szonyom, — igyekezett az idegen menteni a helyzetet, de ez már nevetséges volt, kész röhej — azt se felejtse el. hogy májusban viszont kánikula volt. augusztusi forróság. így hát szinte törvényszerű ez a hűvös nyár. Zoli végiggondolta a lenyelt mondatot: „Azt se felejtse el. hogy a testi fogyatékosság is lelki komplexumokat idézhet elő. ezek reakciója is lehet az az arcátlan viselkedésmód.” Biztosan így mondta volna valahogy, használta volna azt a kifejezést is, hogy „testi fogyatékosság”. meg azt is. hogy „lelki komplexum...” — az idegen egész lényéről, aranykeretű. sok dioptriás szemüvegéről. a mögüle elcsodálkozó fakókék szemről, színtelen. vékony ajkáról, hosszú, enervált ujjairól egyaránt lerítt. hogy az Élet és Tudomány pszichológiai cikkeinek nyelvén szokott beszélni. Ezeket a cikkeket különben Zoli is olvasta. Utálta, de olvasta. Kinevette — de olvasta. Utálta az idegent is — főként a túlzott nyájasságáért. Köszöni, nem kér belőle. A fölösleges aprópénzét dobálja az útszéli koldusnak. Meg a megismerkedés. De azt szinte élvezte Zoli. kárörvendezett az idegen zavarán. Valami önmagába szerelmes. nagyon-nagyon fontos vezető funkcionárius lehet ez is, mint a papa. Nélkülük nem kel fel a nap. Azután, ha egy ilyen üdülőben összefutnak véletlenül, hát megörülnek egymásnak, és panaszkodni kezdenek a nagy elfoglaltságukra: ..Hát nálatok is?...” Ezek ketten is épp annál a tézisnél tartottak. hogy az ember jobb. ha semmit sem bíz a helyettesére. mert hát kibicnek semmi sem drága és azután úgyis mi tartjuk a hátunkat — mikor hirtelen felbukkant ő. A papa meg a nagy jeremiáda közben nem tudta még előkészíteni a kollégáját. hogy „Tudod, kér lek. a fiam...” — és most egyszerűen csak bemutatta. Ö nyújtotta is szokása szerint a bal kezét, de addigra már az idegen a jobbját kereste a magáéval. és az arcára volt írva. hogy elszörnyülködik. mikor a másik kéz helyén észreveszi a csonkot. Az aranyszemüveges hirtelen visszahúzta a jobb kezét, nyújtotta ő is a balt. és Zoli kézfogás közben érezte, hogy a hosszú ujjú. keskeny tenyér enyhén megremeg. Aztán. mint aki semmit sem vett észre, nagy nyájasan megkérdezte tőle. hogy hányadikba jár és milyen átlaggal végzett. Odaadta neki a maradék aprópénzét. Most meg a ' mamát nyugtatta: „Igazán nincs miért kétségbeesni. asszonyom!” Ez közvetlenül a reggeli Után történt, amikor ő kissé lemaradt, meginni egy málnát. Eredetileg az volt az elképzelése, hogy délelőtt a szüleivel lesz. ő is rendezni szerette volna a viszonyt a tegnapi perpatvar után. de most már úgy érezte, nem volna ereje odaülni velük a strandkosárba. hallgatni, ahogy apja egy még kellőképp el nem mesélt hivatali esetet részletezi: „És akkor, tudod, felhívnak a minisztériumból. ..” Igen .............Látta volna az én Lacimat két évvel ezelőtt...” Lehet, hogy az aranyszemüveges is csatlakozik ma hozzájuk. „Meg aztán azt se felejtse el...” — Mi az, nem jössz le a strandra? — Nem. Apja még egy ideig nézett rá, magyarázatot várt. de mert hiába várta, hát csak ennyit dünnyögött: — Na. jó. És most nem is rossz itt az üdülő halijában. Leeresztett függönyök, csend, sehol egy lélek, csak a folyosó végén szöszmötöl valamit egy takarítóasszony. Végre egy napsütéses vasárnap! Mindenki lenn van a strandon. De ebben a rohadt rádióban nincs sehol valami jó zene. A végén ultrarövid hullámon kezd keresgélni. Na, ez egészen tűrhető. „Igazán nincs miért kétségbeesni, asszonyom!” És az angol énekes is mintha azt énekelné: „Igazán nincs miért kétségbeesni. ..” — „Egajzen nejncs májért kejtságbe...” Ej. hülyeség! A takarítónő végzett a folyosóval, kijön a hallba, vé- gigtörülgetni a Zoli mellett üresen ásítozó sok fotelt. „Egajzen nejncs májért...” Most ketten jönnek sakktáblával (van még olyan tulok, aki nem ment le a strandra?). leülnek a közvetlen közelében. zörögnek a figurákkal. de ő csúnyán néz rájuk. hát elhúzódnak egy távolibb asztalhoz. „Egajzen nejncs májért...” És vagy húsz perc múlva jön a papa is. — Mi az. rádiózol? Milyen kedvesen tudja kérdezni, pedig magában dúl- ful. látszik rajta: úgy jött ide, mintha a fogát húznák. A mama biztosan fölkergette.-- igazán törődhetnél a fiaddal — ő maga meg leült a strandkosárba traccsolni az aranyszemüvegesnével. — Mi az. rádiózol? Mintha nem látná? De Zoli már maga is úgy érzi: lassan békülni kell. hát egy el- pottyantott igen helyett fejtegetni kezdi, hogy ez milyen állomás lehet és körülbelül ki az. aki énekel. „Egajzen nejncs májért.. Persze nem ezt énekli. Ezt csak Zoli dúdolgatja magában az ének dallamára. A papa nem tud mit felelni arra. amit mondott. Valami ide vágó beszédtéma se jut az eszébe. Mert neki csak nem magyarázhatja el, hogy mit is telefonáltak akkor a minisztériumból. Hát szótlanul leült a szomszéd fotelbe. Bítzenét hallgatni. A papa. Most megszánhatná és mesélni kezdhetne, például arról, hogy mikor a tavasszal hajókirándulásra ment az osztállyal... De nem. Amíg olyan kötelességszerűen fog itt ülni. mint a vállalati rendezvényeken az elnökségi asztalnál, addig ő meg nem szólal. Csak hadd harsogjon a zene: „Egejzan nejncs májért. . ” Ülnek ott szótlanul. Apa és fia. Hogy a papa min töpreng. Zoli nem tudja. Ifjúkori emlékek? Hivatali ügyek? Lélekben morgás a mamára, amiért terhesség idején azt a bizonyos idegcsillapítót szedte és ő esetleg ettől születhetett csonkán? „Ha nem szedem, a te fejedet törtem volna be. Neked is épp akkor kellett...” — ezt a mama vágta oda. mikor egyszer apja szemrehányást tett neki. Zoli minden szót hallott a szomszéd szobában. Vajon min töprenghet a papa? Eh. már nem is érdekes. Hadd meditáljon a vezér- igazgató elvtárs! Hadd szülessenek halhatatlan gondolatok fenkölt eszméktől fényesre csiszolt koponyájában. Zoli már csak a zenét figyeli. A zenét figyeli, és mintha a rádió közben tévékészülékké változott volna, hangszórójának selymén táncoló- kat lát. Már a lábával is veri a ritmust. Istenem, milyen érzés is lehet táncolni? És csak ki kell magában mondania ezt a kérdést, máris ott látja önrrtágát is a táncolok közt. Könnyedén megfogja Erzsi vállát, kétszer megfordulnak. azután megállnak egymással szemben. jobbra-balra hajladozni kezdenek. Persze. Erzsivel táncol. Épp Erzsivel! Vajon legalább meg fogja egyáltalán merni szólítani Erzsit? Ott nyüzsögnek körülötte állandóan, vízipolósok. kosarazok. „Igazán nincs miért kétségbeesni.!’ — „Egajzen nejncs májért...” Még mindig figyeli magát meg Erzsit a hangszóró selyem képernyőjén, de ahogy jobban odanéz. maga is megrémül attól, amit lát. Már ő nincs is sehol, csak jobb kezének hiányzó része fogja gyöngéden Erzsi vállát. és a lány ezzel a csonkkal, egy alsó és egy fél felső karral táncol. „Egajzen nejncs májért...” Ekkor veszi észre Zoli, hogy kézcsonkját ütemesen mozgatja a zene dallamára, majd hirtelen apjára pillant. s az lesüti a szemét, eltakarja fia előtt szánakozó pillantását. Ez is odaadja neki az aprópénzt. Pedig csak egyszer csapna az asztalra! Csak egyszer pofozná fel! Hogy „Zoli, az úristenedet, ezt a kocska kezedet is letöröm. ha nem fogsz teljes értékű emberként visel kedni.” A címben feltett kérdésre hivatott tudományosan vá- lászolni az MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpontjának Műsorfigyelő Szolgálata, arrtely 1970-ben alakult. A központ un. „panelvizsgálatokat folytat. Ezek arról adnak tájékoztatást, hogy az egyes műsorokat a közönség milyen arányban hállgatja, és hogyan értékeli. A „panel” az ország különböző részein élő mintegy 1500 felnőtt rádióhallgatót foglal magába, öt foglalkozási csoport szerint: szellemi dolgozó, mezőgazdasági fizikai dolgozó, fizikai dolgozó, nyugdíjas és háztartásbeli. Ez a sokrétűség lehetővé teszi, hogy az országos minta a felnőtt rádióhallgató lakosságot képviselje. Ugyanennek a panelnek megvan az ifjúsági változata: a 14—20 év közötti korosztály 900 tagja alkotja. Ezek a hallgatók vállalták, hogy a kiküldött nyomtatványra felírják a meghallgatott rádióműsorokat és értékelik, osztályozzák őket egytől ötig terjedő számjegygyei. Ezek az adatok adják meg a műsorok tebszési indexét. A beérkezett adatokat természetesen nagyon sok tényező befolyásolhatja: szabad idő, vételi lehetőségek, a tv párhuzamos műsora. Tehát nem szükségszerűen igaz az, hogy minél nagyobb a közönség, annál népszerűbb a műsor, illetve, hogy a magasabb tetszési index esztétikailag értékesebb műsort jé- lent. Legtöbben a magazinműsorokat hallgatják, valamint a vetélkedőket, a krónikát, a hangjátékot és a színházi közvetítéseket. Ami a tetszési indexet, vagyis a műsorok fogadtatását illeti, első helyen a dokumentumműsorok, a színházi követi tések és a verses összeállítások szerepelnek. A zenei adások a háttérrádiózás gyakori elemei — ez derül ki a kitöltött műsorlapokból. A panel tagjainak ugyanis van egy ilyen kérdése: Mással is foglalkozott a műsor időtartama alatt? Mivel? Gyakran szerepelnek ezek a válaszok: Vasárnapi koktél — főztem. Éneklő ifjúság — olvastam. Beethoven hangverseny — gépkocsit vezettem. A felnőttek közül legtöbben a Szabó családot hallgatták. A zenei műsorok közül a „Jó ebédhez szól a nóta” nemcsak a leghallgatottabb volt, hanem a legtöbb osztályzatot is kapta. Szorosan utána következnek a tánczenei koktélok és A hónap slágerei című műsor. Sokan hallgatták a Riporter kerestetik elődöntőjét, a'Bal- eset az M—7-es úton jrímű Berkesi-hangjátékot és a Lányok asszonyokat. A hallgatottság azonban még nem jelent tetszést, ezt mutatja, hogy a legkedvezőbben fogadott prózai műsorok — egészen mások: a Tolnay Klári 100 filmszerepe című összeállítás, a Róka Móka bábszínháza és az Édes anyanyelvűnk adásai. A fiatalok körében a Vasárnapi koktél műsora vezet 60 százalékos hallgatottsági aránnyal! De legjobban a Ki nyer ma? adásai tetszettek. Prózai műsorok közül itt is élen jár a Szabó család, de rögtön utána következik a Nagy Lajos novelláiból készült irodalmi összeállítás, az Elszabadult oroszlán és az Ünnepi könyvhét nyilvános vetélkedője a 6-os stúdióban. Nem lehet említés nélkül hagyni a Csak fiataloknak és a Riporter kerestetik című műsorok népszerűségét sem. Az ifjúsági panel három csoportból tevődik össze. Középiskolások, ipari tanulók és fizikai dolgozó fiatalok küldik be rendszeresen osztályzataikat a Tömegkommunikációs Kutatóközpontnak. Ezek a vélemények hozzájárulnak például a Petőfi rádió délutáni műsorainak kialakításához. Néhány jellemző adat' erről a május 31—június 6 közötti héten. A hétfői Kívánságműsort már kezdetekor 33—45 %-ban hallgatták. Kedden legtöbben a Csúcsforgalom adását figyelték, míg szerdán ugyanez az ötórai teá-nál volt tapasztalható. A csütörtöki If1971. szeptember 19. júsági randevú 2—6-ig programjából a Csak fiataloknak műsor hallgatottsága a légi- magasabb. Pénteken a Mindenki kedvére c. délutáni adást először mindössze 12 százalékban kísérték figyelemmel, később ez az arány az Üzeneteknél 22 százalékra, az ötórai teá-nál pedig 56 százalékra ugrott. A szombati Táncoljunk! műsor hallgatóinak száma — érthetően éjfél után csökkent. A Vasárnapi koktél legalacsonyabb hallgatottsági értéke is mind a három csoportnál 50 százalék! Néhány különlegesség a Műsorfigyelő Szolgálat erre a hétre vonatkozó jelentéséből: A legmagasabb osztályzatot a 139—660 kívánságműsor kapta. A Hajnaltól reggelig adását pénteken hallgatták a legtöbben. A Táskarádiót a szellemi dolgozók körében kísérték figyelemmel legtöbben, a nyugdíjasok a legkevesebben. A nyugdíjasok viszont valamennyi napon a legnagyobb arányban hallgatták a krónikát. Ugyanez a közvéleménykutatás és osztályozás történik a televízió műsoraival kapcsolatban is. A kapott adatokat a Tömegkommunikációs Központ megküldi a rádió- és televízió-szerkesztőknek, akik így szereznek tudomást műsoraik hallgatottságáról és közönségfogadtatásáról — s ez nem kis segítséget ad munkájukhoz. A közvéleménykutatás egyik eredménye a szerkesztőknek nyújtott segítség, a másik teljesebb: a lakosságnak a rádióval és a televízióval szemben támasztott igényeit tárja fel. Czsiás Erzsébet Házasfársak Mezei András: IDILL-SIRATÓ Végtelenül szűk, cella-sivár minden Mindenség-tagadás, hol a tág ölelésen túl nincs epedés már, nincs álmodozás Gyönyörűség a folyóvíz, meg a szél, mikor éneket úsztat. A lombos öröklét kisdedeit ringatják, vélük alusznak. A gondolatok ma a törvényt tágítják mind szabadabban: Ami a Létben a Több, — mégis az emberrel több az anyagban. Szállhat a gép, lezuhanna, ha elhallgatna az ének: A világűr-csengés... Valahol mintha juhokat terelnének. A rturo MasSolai munkás éjszakai műszakban dolgozik! reggel hatkor végez. Hazaidé hosszú utat kell megtennie; szép időben kerékpárján, rossz időben, meg télen villamoson jár. Háromnegyed hétkor, hétkor ér haza; vagyis hol kissé előbb, hol valamivel később, mint amikor feleségét, Elidét felriasztja az ébresztőóra. Gyakran a két zaj, az óra csörgése és hazatérő férjének léptei összekeverdnek Elide tudatában, s így érik utol álma mélyén, e kora reggeli tompa, mézsűrű álomban, melyet, miközben arcát párnájába fúrja, igyekszik még néhány percre kiélvezni. Aztán hirtelen felugrik, szinte kiszakítja magát az ágyból, szemébe lógó, csapzott hajjal, vaktában bebújik a pongyolájába. így lép a konyhába, ahol Arturo épp előszedi táskájából az üres edényeket, az éthordót meg a termoszt, s berakja őket a mosogatóba; a gázt meggyújtotta már és föltette a kávét. Elide, ahogy magán érzi férje tekintetét, hátrasimítja a haját erőnek erejével tágra nyitja a szemét — mintha csak újra meg újra szégyellné, amiért hazatérő férje mindig így, ilyen rendetlenül, álomittas képpel pillantja meg. Más dolog, ha együtt alszik két ember: reggel mindketten ugyanabba/o Calvlno: bél az álomból ébredeznek — egyenlőek. Néha a férfi kelti fel; egy perccel az ébresztőóra csörömpölése előtt, kezében kávéscsészével, belép a szobába. Ilyenkor minden természetesebb, az álomból kiszakadás fintorát valami édesen 'ustálkodó vonás lágyítja, a nyújtózkodó meztelen karok a férfi nyakára kulcsolód- nak. Megölelik egymást. Artúron esőköpeny; ahogy hozzásimul, aszerint, hogy nedves vagy hideg. Elide arról is tudomást szerez, milyen idő van odakint: esik, havazik, köd szitál... De azért megkérdezi: — Milyen az idő? — a férfi meg belefog szokásos félig-meddig gúnyolódó dörmögésébe; sorra veszi a kellemetlenségeket, amelyek aznap érték. A végén kezdi: milyen volt a bi- cikliút hazafelé, és milyen idő fogadta, amikor kilépett a gyárkapun — egészen más, mint tegnap este, amikor bement; szót ejt a munka körüli mérgelődésekről, arról, milyen szóbeszéd járta az üzemben, satöbbi. Ilyenkor, e kora reggeli órában a lakás mindig kissé hideg, kihűlt. Elide mégis teljesen levetkőzik, s picit vacogva mosdani kezd a kis fürdőszobában. Férje mögötte lépked, tempósan ő is levetkőzik, szép nyugodtan lemossa magáról az üzem porát, piszkát. Ahogy félmeztelenül mindketten egyazon mosdó fölé hajolnak, kissé merev tartással, de azért lökdösődve is olykor, s egymás kezéből kapkodva a szappant, íog- oasztát tovább beszélgetnek — így élik át a bizalmas együttlét perceit; néha, amint megtörlik egymás hátát, mozdulatuk simogatássá lágyul, majd ölelésben végződik. De Elide egyszer csak felkiált: — Istenem! Hány óra? — s máris szalad, kapkodva felkapcsolja harisnyakötőjét, felölti a szoknyáját, megfé- sülködik, miközben hajtűit összeszorított ajkai között tartva, a szekrény tükre felé nyújtogatja a nyakát. Arturo mögötte ácsorog, rágyújt egy cigarettára, úgy nézi; ilyenkor mindig kis zavar fogja ek hogy csak áll és nem tud mihez kedzeni. Elide végre elkészül, az előszobában bebújik a kabátjába, megcsókolják egymást, nyílik az ajtó, s már a lépcsőházból hallatszik, mint szalad lefelé. Arturo egyedül marad. Hallgatja Elide cipősarkának kopogását a lépcső kövén, s amikor már semmi sem hallatszik, gondolatban követi tovább a gyors tipegést végig az udvaron, a kapun át, a gyalogjárón — egészen a villamosmegállóig. A villamost hallja is, hallja, amint csikorogva fékez, megáll, s kicsapódik az ajtaja. „Elérte” — gondolja, s szinte látja, a feleségét szorongani a munkások és munkásnők zsúfolt tömegében, otti a tizenegyes villamos, mely rrjost is, mint mindennap, beviszi a gyárba. Elnyomja a csikket, behúzza a zsalut, és a sötétben bebújik az ágyba. Az ágy úgy maradt, ahogyan Elida kikelt belőle; de az ő, Arturo oldalán majdnem egészen érintetlen, mintha csak az imént vetették volna meg. Kényelmesen elnyúlik a maga oldalán, de csakhamar átdugja egyik lábát; még ott érződik feleségének melege. Aztán a másik lábát is átnyújtja s így, fokról fokra, lassanként egészen
