Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-07 / 185. szám

i. ©r<M

KELET-MAG Y AÍIORSZ AG

197!. aügüszfus Í

Szülök fóruma

Nyaral a gyerek

Nemegyszer kísértem üdülésből hazaérkező gyermekeket. Már a pályaudvaron sugárzó arccal mesélték élményeiket:

— Ne fecsegj annyit. Híztál te egyáltalán valamit? — korholt* s intette le a minap is egy mama hazaérkező gyerekét.

A tábor nem „hizlalda"

GYEREKEKNEK

TÖRD A FEIED ! Búba Mihály.

Lusta Pista kívánsága

Sokan abból ítélik meg a tábori élet értékeit, hogy menynyit hízik a gyerek. Pedig neki esze ágában sincs 1 ni, vagy nem hízni! Ö csak egyszerűen remekül akarja érezni magát: nagyokat fürdik, kirándul, számháborúzik, focizik és természetesen jó nagyokat eszik is, hiszen a sok mozgás után megnő az étvágy. A gyermek részéről sohasem az étkezésen — még kevésbé a hízáson — van a hangsúly. Azt, hogy bőséges a koszt, természetesnek veszi, a régóta táborozok pedig megszokták. A táboroztatóknak nem csupán a súlygyarapítás a céljuk, hanem, hogy minél jobban érezze magát a nyaraló. Akkor is, ha esetleg egy izgalmas akadályverseny néhány dekába kerül.

Es így van ez rendjén. Nem hizlaldában — táborban nyaral a gyerek. S ha élményeiről már a pályaudvaron is sugárzó arccal mesél, nyilván jól érezte magát — ami egyúttal minden oldalú ellátottságának is bizonyítéka. Hiba tehát, ha a boldog találkozás hangulatát pont az rontja el, akinek ölelésére — bármily nagyszerű is lehetett a tábor! — már oly nagyon vágyott.

Szakadt ruhában

— Istenem, hogy nézel ki?! Miket csináltatok ott?! Hát így adtam rád ezt a ruhát?... — hallottam ilyen és hasonló megjegyzéseket is. Pedig a pályaudvaron rendetlenül megjelenő gyerek inkább figyelmeztetés a szülő számára, mintsem ok a szidásra.

Általában azok a gyerekek érkeznek meg piszkos, esetleg szakadt ruhában, akiket otthon mindig és mindenben kiszolgálnak. Az önállósághoz szoktatott diák nem esik kétségbe, ha netán leszakad kabátjáról a gomb. A felső tagozatos már kimossa ingét, a szandál leszakadt pántját összetűzi — a szoktatástól és életkortól függően általában az összes „égető” rendben tartási munkákat elvégzi két hétre szánt holmiján. A rendetlenül érkezők szüleinek inkább azon kell elgondolkozniuk — a találkozás örömét tompító korholás helyett —, vajon eléggé önállóvá nevelték-e gyermeküket?

Természetesen nagyobb önuralomra van szükség, ha nemcsak rendetlenül tér haza a srác, de például kiderül, hogy egy- egy értékesebb holmiját is elvesztette. Am ezért sem az érkezés napján vonjuk felelősségre! A „nagy ügyet csinálás” nem célravezető, viszont felhasználhatjuk a történteket az önállóságra szoktatás indokaként. Érezze a gyerek, hogy nem a felnőttek szeszélye, hanem az ő érdekei igénylik a változásokat.

Szeressen hazajönni

A tábori élet — közösségi élet. Meghatározott program szerint zajlanak a rendszerint romantikus, izgalmas napok. A szervezett, jó közösség pozitív hatással van az egyénre, ami nemegyszer abban is megnyilvánul, hogy a táborból érkező gyerek új szokásokkal lepi meg az otthoniakat. A leggyakoribbakat említve: evés előtt megmossa a kezét, végre nem délig alszik, rendszeresen fogat mos, stb. Nem azért teszi mindezt, mert a táborban bárki is pl. rendszeres fogmosásra kényszerítette volna, hanem, mert szégyellte pajtásai előtt, hogy ő kevésbé igényes önmagával szemben. Ápoljuk ezeket az új, hasznos szokásokat, ha csak egy bíztató szóval, dicsérettel is. Szükség esetén természetesen legyünk határozottabbak.

Jó, ha az érkezés időpontjában együtt van a család. Tegyük kissé ünnepélyessé a napot, akár egy jobb ebéddel, esetleg csak szépen terített asztallal. A majdani felnőtt családhoz való hűségét a többi között, ilyen kedveskedésekkel alapozhatják meg a szülők. Törekedjünk hát arra, hogy — bármilyen hírrel és bármilyen körülmények között is — mindig szeressen hazajönni a gyerek.

Bősz Jenő

Vízszintes:

1. Beledörzsöltem, belemázoltam. 6. Fordítva: nemtetszést kifejező indulatszó. 7. Megfejtendő. 8. ■ Egymást előző betűk a magyar abc- ben. 9. EGM. 11. Római 1 és 995. 12. Állatgyülekezet. 14. Névelővel, nóta. 16. Megfejtendő. 18. Télisport. 20. Magasztos hangvételű költemény. 21. Bokor Cecilia. 22. Kettőzött kétjegyű mássalhangzó. 24. Bánatos. 25. Eme tárgyak. 27. Megfejtendő. 28. ... Elek nyomdája jelentős szerepet töltött be Nyíregyháza munkásmozgalmi múltjában. 29. Hídpótló.

Függőleges:

1. Madár testrésze. 2. Háziállat (—’)■ 3. Mezőgazdasági

eszköz. 4. Kicsinyítő képző. 5.

Megfejtendő. 6. Megfejtendő. 10. Allamvasutunk névjele. 11. Női név. 13. ... György (Mó- ricz-regónyalak). 14. Török katonai rang volt. 15. Leüt. 17. Római 50, 500, 1000. 19. Villanyégő. 21. Hangutánzó szó (pl. robbanás). 23. Sérülés. 24. BÁO. 26. KA. 27. Azonos betűk.

Megfejtendő:

Nagy folyók a Szovjetunióban (vízszintes 7, 16, 27, függőleges 5, 6.)

Múlt heti megfejtés:

Augusztus hónap nagy eseménye lesz a NYÍRBÁTORI ZENEI napok hangversenysorozata.

Könyvjutalom:

Kun Ágnes Mátészalka, Ménes András Ibrány, Hankó Mária Nyírtelek.

Krecsmáry László:

Minden szépet

Szeretem a kikeleti

szellő

dúdolást

szeretem a — kipi-kopi

harkály

dobolást,

szeretem a simogató

napfény

melegét,

szeretem a jegenyefa bomló

levelét. i

Szeretem a bogarat, a

fűben

szaladót,

SZECENV MOHAMED

Szöveg: Cs. Horváth Tibor Rajz: Gugi Sándor 22.

szeretem a madarat, a

fészkén

dalolót,

szeretem a júniusi

zápor

ropogást,

szeretem a csalogató

csermely

csobogást.

Szeretem a novemberi

csípős

szeleket,

szeretem a moha-puha

hulló

pelyheket,

szeretem, ha kicsi húgom

babaruhát

tereget —

én ezen a nagy világon minden szépet szeretek! ,

Élt egyszer egy kisfiú, aki nem is volt már olyan kicsi, mert iskolába járt. Ez a kisfiú azonban nem szeretett tanulni. Legszívesebben a faluszéli kis erdőben játszadozott, heverészett.

— Milyen jó lenne mindig így élni. De kár, hogy tanulni kell — heveredett le egyszer egy terebélyes fa alá és menten el is aludt.Álmában abban a pillanatban ott termett mellette egy katicabogár,

— Mi szeretnél lenni, hogy nem akarsz tanulni? — kérdezte.

A kisfiú elgondolkozott.

— Mi? Hát. mondjuk, egy ilyen hatalmas tölgyfa, mint ez, amelyik alatt most pihenek. Milyen jó ennek a fának, nem kell tanulnia, csak álldogál, pihen itt, sütteti koronáját a nappal, dalos madarak szállnak rá, énekelnek és ő ringatja el a fiókákat.

— Legyél hát tölgyfa! — szólt a katicabogár, aztán kitárta szárnyát és felrebbent.

Pista ebben a pillanatban tölgyfává változott. Boldogan nézett körül az erdőben, minden fánál hatalmasabb volt. Csakhogy ékkor mintha valami megszúrta volna a törzsét. Odapillantott. Egy hőscincér fúrta be magát a kérge alá. Bosszankodott, hogy nem tudja elzavarni. De hamar megfeledkezett róla, mert kirándulók érkeztek az erdőbe, megálltak alatta és gyönyörködtek a koronájában. Egyszer csak az egyik rakoncátlan gyerek elővette, a bicskáját és vésni kezdte; a- törzsét. A bieska hegye elevenébe hasított. Pista-fa fe-ljajdult, szeretett volna rákiáltani a haszontalan fiúra, de nem szólhatott, mert ő fa volt.

Pista-fa panaszosan sustor- gott, fájt a bicska nyoma. Ám nemsokára megint boldogan nézett le az alá telepedő kis hadra. Lám, milyen jó nekem — gondolta —, ide jönnek, hogy megpjhenjenek árnyékomban és közben ki is hallgathatom beszélgetéseiket. De hirtelen el is szomorodott, mert mit ér vele, hogy kihallgathatja őket! Úgy sem mondhatja el senkinek. Pedig jó lenné legalább a tanító bácsinak megsúgni, hogy az a göndörfürtű elmesélte a barátjának, hogyan puskázott, amikor számtandolgozatot írt.

Hirtelen fel jaj dúlt. Valaki felmászott a törzsén és egy jókora gallyat letört róla.

(A jövő szombati számunkban folytatjuk)

— Remek botot faragok belőle — mondta a fiú hencegve pajtásainak. -* Ilyen nem lesz senkinek.

— Nekem is lesz — ugrott

fel egy másik gyerek és már mászott is fel a fára és ő is letört róla egy ágat.

Pista-fa olyan mérges lett,

hogy ringatózni, hánykolódni kezdett, le akarta rázni magáról a gyereket. De hiába, a fiú jól megkapaszkodott ágaiban, nem tudta levetni magáról.

És mivel a legszebb, a legnagyobb tölgyfa volt, megrohamozta a többi gyerek is.

Amikor elvonult a gyer- mekhad, megkönnyebbülten lélegzett fel. A nap már túljárt delelőjén, a forró fénykévékben a szellő táncoltatta a leveleket.

Pista-fa megint arra gondolt, hogy mégiscsak jó fának lenni. Nem kell az iskolában ülni, tanulni, otthon leckét csinálni, szabad, azt tehet amit akar, csak sütteti magát a nappal.

Naplemente után megrázkódott. Hűvös szél száguldott végig az erdőn. A fák felzúgtak, sóhajtoztak. Az ég teljesen elborult, sűrű fellegek vonultak az erdő felé. Aztán megérkezett a fellegek futára, a rettenetes erejű szél, amely úgy tépte-szaggatta a leveleit, tördelte ágait, mintha bosszút akarna rajta állni. Hiába szegült szembe a széllel, nem ért ,az semmit.

Kétségbeesetten nyögött, sírt. Ű, csak múlna már el ez a rettenetes vihar — sóhajtott fel. Kívánsága nemsokára beteljesült. A vihar elvonult, de az erdő fölé tóduló felhők kibontották esőzsákjaikat és rázúdították a vizet.

Hajnal felé a fellegek is továbbúsztak és minden elcsendesedett Pista-fa elszenderedett.

Hangos beszélgetésre ébredt. Egy serég ember állt alatta, baltával, fűrésszeL

— Milyen szép, sudár — nézte az egyik férfi. — Hej, micsoda deszka lesz ebből a fából és milyen szép iskolapadot lehet majd ebből csinálni.

— Igaz — bólintott rá egy másik munkás és méregetni kezdte a fát. — Jelöljétek meg és vágják ki.

Pista megborzongott. Hogyan? Hogy őt most kivágják, meghántják, elviszik a fűrészmalomba, deszkává szeletelik, legyalulják, asztalt, iskolapadot csinálnak belőle, aztán majd a rossz gyerekek rúg- dossák, faragják... Nem, én ezt nem akarom... Nem akarok tölgyfa lenni... — kiáltotta.

— Hát mi szeretnél lenni? — kérdezte egy mélyen dörgő hang.

Pistának kiröppent az álom szeméből. Ijedtében fel is ugrott, mert nem a katicabogár, hanem az erdőőr állt előtte.

— Régen kiabálsz? — kérdezte komolyan az erdész. És honnan gondolod, hogy neked tölgyfának kell lenni? Na, szedd össze a könyveidet, hazakísérlek. Majd édesapádnak mondd meg; hogy nem akarsz tölgyfa lenni, ne itt kiabáld világgá...

Pista szó nélkül összeszedte könyveit, szipogva követte az erdőőrt.

Azt mondják, azóta egyszer sem hiányzott az iskolából, és ha erdőn járt, sohasem tördelte a fákat, mert mindig eszébe jutott ez a kis történet, amit a tölgyfa alatt álmodott