Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

S. «Hat ffETET-MÄGYARORSZÄe — VASÁRNAPI MELLÉKLET íöW auguszfüs SC Lengyel Péter: Homályos szemüveg Kés? kanál, villa Mátyás asztalánál még ismeretlen volt Napjainkban magától ér­tetődő, hogy ha az ember leyl egy terített asztalhoz, tá­nyérja mellet ott találja a kést, a kanalat és a villát, sokszor nem is egyféle vál­tozatban. Nem mindig volt ez így: az evőeszközöknek is megvan a maguk kultúr­története. Az evőeszközök közül elő­ször a kés jelent meg. Már az őskőkor, a paleolit embere is ismerte a pattintgatott obszidiánból készítet kést. amelyen kagyló alakú ütés­nyomokat láthatunk; ezek kialakításának egyes fázisá­ról tanúskodnak. A kőkést a fémek megjelenésének sorrendjében a bronz, a vas, majd az acélkés váltotta fel. Alakja a fémek használata óta nem igen változott, nye­lük díszítése azonban — hoz­záértő ötvösök keze alatt — mindig alkalmazkodott a kor stílusához és ízléséhez. Parasztságunknál hajdan kés bizony nem mindenki­nek jutott. A kenyérszegő, késsel darabolták fel a húst, s mindenki körmei közül fa­latozott. A késesmesterek munkái azonban egyre in­kább hozzájuk is utat talál­tak s a különböző bicskák (csillagos, halas stb.) a sza­badban is, otthon is jól fel- használhatók voltak. Kanalat a rómaiak hasz­náltak először; bronzból ké­szült. A román stílus, de még jobban a gótika korában az ezüst jött divatba s a kanalak nyelét ugyancsak gazdagon díszítették. A reneszánsz óta, díszítését kivéve alig válto­zott: a barokk korban azonban már feltűntek az arany ka­nalak is. Kínában és Japán­ban sokáig a porcelán volt az anyaga. A magyarság pásztorkodó, nomád korszakában a hígabb ételeket kagylóból és vesző­bői készített „kanalakkal” ette. Ezeket a fakanalak vál­tották fel, amelyeket még a XIX. századi parasztságunk is használt. A gazdagabbak­nál a középkor végén, az újkor elején, akárcsak egész Európában, az ezüst kana­lak jöttek divatba. A férjhez menendő lányok egy. vagy' két tucattal kaptak belőle. Az ezüst kanalakat gyakran aranyozták, néha az egészet, néha csak a nyelét vagy a gombját. A kanalak nyelének díszítésében nemcsak a kor stüusa, de az ötvös ügyessége is megnyilatkozott; isme­rünk csavart nyelű, virágos és gombos kanalakat. Még alakos kanalakról is vannak adataink: Báthory Kristóf kincstárában agy kürtöt fú­vó embert ábrázoló dísszel ékes kanálról tesznek emlí­tést,’ a Magyar Nemzeti Mú­zeum pedig egy. a 12 apos­tollal díszített kanálsoroza­tot őriz. Az evőeszközök közül a villa jelent meg legkésőbb az asztalon. A XV. századig a legelőkelőbbek lakomáin is kézzel szedték ki a tálból a húst s így is ették; bezsíro- sodott kezüket a lakoma vé­gén körbeadott medencék­ben megmosták, majd megtö­rölték. Olaszországban tűnt fel a villa, először kétágúak, majd háromágúak voltak s nyelük gyakran készült ne­mes anyagokból; ezüstből, elefántcsontból. ébenfából, maga a villa pedig aranyo­zott ezüstből, később acél­ból. Az olasz reneszánsz ud­varaiból kiindulva egész Eu­rópában elterjedt; Francia- országban a XVI. században találhatók első nyomai. Parasztságunk sokáig vil­la helyett kézzel evett. -Az első paraszti villák nádból készültek,' s a pásztorok még a múlt században is hasz­nálták őket. De a királyi ud­varban és a főúri családok­nál is sokáig ismeretlen esz­köznek számított. Galeotti megemlékezik arról, hogy a villa Mátyás király asztalá­nál is ismeretlen volt. a leg­előkelőbbek is kézzel ettek. Mátyás király az első villá­kat Beatrixal kötött házas­sága után a ferrarai herceg­től kapta ajándékba. Nem volt villa Hyppolit egri ér­sek, de II. Lajos magyar ki­rály ingóságai között sem. A XVI. század közepétől azon­ban egyre gyakrabban talál­kozunk vele. A XVII. szá­zadtól a lányok azonban ugyanannyi villát kaptak, mint kanalat. A gombos nyelű volt a legdivatosabb, de hegyikristálynyelű, csont- és tengerinádnyelű villa sem volt ritka. A nagyobb villák nyelére gyakran véstek az étkezéssel kapcsolatos bölcs szentenciákat. Galambos Ferenc Stephen Spender: Regum ultima ratio Puskák írják a pénz végső bölcseségét Ólombetűkkel a tavaszi hegyoldalba. A fiú azonban, aki halottan fekszik az olajfák alatt, túlfiatal volt és túlegyügyű ahhoz, hogy fontos szeműk észrevegye. Jobb lett volna, ha egy csók veszi célba. Míg élt, sohasem szólították hatalmas gyárszirénák, éttermek üvegajtajai se perdültek előtte, hogy bele­: -so 4 begtessáa, . á neve nem jelent meg soha az újságokiban. .A világ őrizte hagyományos falát a halottak körül, kiknek kútmélyre süllyedt az aranya, miközben az ő élete kint hányódott, tapinthatatíaifiul, mint egy tőzsdetipp. Oh, tulkönnyen dobta el sapkáját, egy nap, mikor szirmokat rázott a fákról a szél. Puskákkal rügyezett a virágtalan fal; gépfégyver-düh kaszálta gyorsan a füvet; zászlók és ágak hulltak kezekből és ágakról; a tvid-sapka a csalán közt rothadt. Mérlegeld az életét, amely munkáltatói szakkifejezések, szálloda-főkönyvek és hírrovatok szerint értéktelen volt. Mérlegeld azt is, hogy csak minden tízezredik golyó öl. S tedd föl a kérdést; indokolt-e ennyi kiadás egy fiú haláláért, aki oly fiatal volt és együgyű és aki most az olajfák alatt nyújtózik, óh világ, óh halál? Szabó Lőrincz fordítása Általában hallgatunk A két ház között letelepedett gyerekcsoport előtt iskolaköpenyes lány áll és hadonászva mesél. Szem­üveg van rajta, a bal üvege homályos, s ő enyhén elfordít­va tartja a fejét, mintha még nem szokott volna hozzá egé­szen. A házak újak, négyemele­tesek, szürkék, és siváran csúnyák. A háttérben az újabban épült magasházak színes. erkélyek játékával oldott síkú tornyai emelked­nek. Oda a napokban köl­töztek be a lakók. A két 4 emeletes a szegény rokon: 5 éve, hogy elkészültek. A szé­les fő útvonal és egy autóbe­hajtó fogja közre őket. Az autóbusz, amely itt áll meg 20 percenként a két ház előtt, egyirányban jár, hurkot ír a telep körül. A városból jövet négy, t>efelé nyolc megálló- nyi a távolság. Szövetkezti házak, lakótelep Pest egyik elővárosában. Az autóút túl­só oldalán dombos-gödrös, üres telkek, vadul hajtó zö­mök billenő-teherautók hord­ják rájuk a hulladékot, vi­szik el a földet. Ma még sza­bad terep; a lakótelep hul­láma előbb vagy utóbb át- csapp az autóúton és elnyeli ez is, nem áll meg a vasúti töltésig. A két ház közötti téglalap alakú terület — egy csík fű, egy sáv beton és egy kis négyzetrryi homokozó — a gyerekeknek játszótér, sport­pálya, klub, a társadalmi élet központja. Nyáron itt telik el a java idejük. Tizenhét gyerek van a két házban. Átlagos életkoruk 4 év. A lakók 5 éve költöztek be. Van egy-két nagyobb, egy-két kisebb gyerek. Két korosztály él itt; ők és a szü­leik. Átmenet — kamasz, egyetemista — még véletle­nül sincs. A tizenhét gyerek­ből négyet Zsoltnak hívnak, kettőt Mónikának, kettőt Be­ának, a többit másképpen. Ezen a szombat délután megtelik a két ház közötti téglalap; ilyenkor már itthon van mindenki. Zsuzsa az iskolás, a legidősebbek közül való. Ha itthon van, körülöt­te zajlik az élet. Fiús, vere­kedés. A fűvön hadonászva a legfrissebb újdonságról tá­jékoztatja most a maga köré gyűjtött kupacnyi 4 évest: a Három Méter Kövér Asz- szonyról. — Három méter kövér volt, de komolyan. Biztos, hogy Igaz, az újság írta. Most halt meg, és nem tudtak koporsót találni neki és külön kellett csináltatni, de akkor meg nem fért be az ajtón... Az asszonynak egy külön ajtó­Balatoni fürdőhely vasútál­lomása, sárga kavicsos sétány, piros padok, szépen nyesett tamariszkusz sövény, virá­gok. vidám-zöldre mázolt nyo- mókút. Az állomás mögött bó­dék. BAZARÁRUK — ZÖLD­SÉG-GYÜMÖLCS — VE­GYESBOLT — LANGOS ES SÜLT HAL. Délelőtt 10 óra, de máris kánikula, a legnyomasztóbb, a levegő áll, még a legfel- 6Ő falevelek Is rebbenéstele- nek. A LANGOS ÉS SÜLT HAL bódé még nem üzemel, este­fele bonyolítja le az igazi for­galmat, mikor a fél nyolcas mozgópostás vonathoz egész tömegek zarándokolnak ki megdőlt vitorlásos és bókoló nádszál előteres naplementés képeslapokkal kezükben (Itt vagyunk, szeretettel gondo­lunk rátok: Pipi, And, Tibi). Persze este is csak lángos van, a SÜLT HAL csak affé­le dekoráció, mint a Sión túl a vasútvonal mellett a kissé már megviselt, de még mindig virító nagybetűs felirat egy szürke tűzfalon: A PESTI HÍRLAP VEZET. A lángos- hoz negyed papírszalvéta jár - legtöbbször olajfoltosan in­dulnak útnak a képeslapok. ja volt, azon ment ki mindig, a ház hátulsó oldalán, hogy senki se lássa. És a ruhájához 9 méter anyag kellett, és 2 kiló kenyeret evett meg reg­gelire és mindig három szék­re ült le egyszerre... 5 perccel később a kicsik egymást tulkiabálva, visítoz- va cifrázzák. — Az uszodába meg biz­tos be se engedték, mert ki­loccsant volna! — És mekkora volt az ágya! — A tányérja, meg a ka­nala! — A fogsora a pohárban! Észre sem veszik, hogy Zsuzsa eltűnt közülük. Hem­peregnek a fűben a gyönyö­rűségtől... Tényleg, hogy va­laki ilyen kövér legyen... Később ismét felbukkan Zsuzsa. Csípőre tett kézzel áll meg a földön ülők előtt. Dobbant egyet. Mind ránéz. Zsuzsa szétterpesztve meg­veti a lábát. Egyik pillanat­ról a másikra erőszakos harmincötéves lesz az arca. A száját nagyra tátva, vég­telenül undok, nyersen fel­nőtt hangon rikácsolja: — „Minek jöttél fel Ilyen hamar ? Megmondtam — százszor. — hogy majd — ha — hívlak!” — És a kezét le­eresztve, újra 8 évesen: — Mindig csak ezt mondja az anyukám. Szombat délutánonként vendége van. Zsuzsa szülei 1 éve váltak él. Az apa elköl­tözött. Zsuzsa azután ott lófrál az udvaron. Becsönget valame­lyik gyerekért. Televíziózik valahol, míg el nem küldik. 5 percenként elmegy az au­tóbehajtóra —, onnan látni, hogy ég e már a villany a nagyszobában. Akkor mehet föl. A szemüvege új. A héten derült ki, hogy rossz a sze­me. Nagyon elhanyagolt ál­lapotban volt már, a tanító néni vette észre, ő vitte el az orvoshoz is. Egyenként felhívják a gye­rekeket. Már csak az egyik Zsolti tartózkodik a homo­kozó környékén. Életkora — 4 év. ő egyedül van otthon egész nap. Nyáron, ősszel, amíg jó az idő, reggel 9-lőí este 7-ig a két ház között lé­zeng egy vödörrel, lapáttal, a három formájával. — Csinálok három homok­tortát. összerontom. Csiná­lok három homoktortát, ösz- szerontom. All a kerítés mellet, órá­kon át. Nézi szemben a te­herautókat. Előre tudja, mi­kor jön a busz, kit hoz. Min­den megjövő, elmenő felnőt­tet megszólít: „Kezicsokólom, A BAZARARUK-nál van némi forgalom, a’ VEGYES­BOLT előtt gyönge sorállás, de a ZÖLDSÉG ÉS GYÜ- MÖLCS-néd lassanként ko­moly méretűvé nő a sor. Áru­átvétel, a bódé mögött teher­autó áll, málnát, meggyet, cseresznyét, paradicsomot, zöldpaprikát hordanak be a rekeszekben, uborkát, papír­zsákokban. Két kiszolgálója van a boltnak, anya és lánya, de valami titokzatos ók foly­tán (központi rendelet, biza­lom hiánya — ki tudja?) nem oldják meg, hogy egyik in­tézze az átvételt, a másik a kiszolgálást. A tény: ÁRUÁT- VÉTEL ALATT A KISZOL­GÁLÁS SZÜNETEL. A teherautón hozott reke­szek pontosan odyanak — mé­retre, állapotra —, mint a bolt rekeszei, de az áru dara­bonként! — átkerül amazok­ból emezekbe. Az egyik ra­kodómunkás a hóna alatt fogja a teherautó rekeszét, a másik belemarkol, kivesz egy paprikát. — Egy! — mondja, s átadja a boltvezető anya kezébe. — Egy! — énekli utá­na az anya, s elhelyezi a pap­rikát a bolti rekeszbe... — Kettő! — Kettő! — Három! — Három!... Tegnapról ma­radt áru is van. — Abból nem lehetne közben kiszolgálni? hová mész?” „Vásárolni, mit vásárolni?” „Miért lecsót?” „Mi is megyünk majd uszo­dába.” „Neked nincs autód?” „Nekünk Mercink van.” Ti­zenkettőkor lekiabált az er­kélyről a háztartási alkal­mazott: ebédelni hívta. Egy nagyvállalati rendelő- intézet igazgató főorvosának a fia. Anyja nem dolgozik. Zsolt nem jár óvodába. A fe­hér Diesel-Mercedest hét vé­gén használják. Hétköznap fekete Sirály áll a ház előtt, sofőrrel, vár. A szennyest kell elvinni. a Patyolatba, tejfölt hozni a csarnokból, haza­vinni a bejárónőt. Ma délután sütött a nap. Zsolton egy szál fecske van, kis piros csíkkal, féloldala­sán. Kezében a vödör, ott áll a kerítésnél, amikor Zsu­zsa a szomszéd házból megint lejön. A kislány kezében ösz- szecsavart képesújság. Tele­víziózott Beáéknál, de most már vacsoráznak. Ahogy le­ér, körülnéz az üres udvar- bán. Fejét közben elfordítja a homályos üveg irányában. Majd határozottan kézen fogja Zsoltot. — Tedd le a vödröt, kicsi fiam. El kell mennünk a szemészetre, az esztékába. Zsolt ledobja a vödröt. — Gyere, így, gyalog me­gyünk, közel van... Itt jobb­ra. Most föl a liften. A sze­mészet merre van, tessék mondani? — Köszönöm szé­pen... Arra megyünk, Zsolti- kám. — Megállnák a homo­kozó betonpereménél. — Most egy kicsit vámunk kell, leülsz szépen, jó? Leülnek. Szalad az Idő; alig telik bele 4—5 perc, már rajtuk a sor. — Gyere, fiam, mi követke­zünk. Zsolt feláll, nyújtja a kezét. A betonkocka szem­ben levő sarkánál érkeznek meg. —így, ide üljél le szépen. — A fiú leül, szandálos lába elmerül a homokban. — Most takard el a jobb szemedet —. nem azt, te hülye, az a bal! így. Es most szépen olvasd a legelső sorral kezdve, ahogy a pálcával mutatom. Zsuzsa hátrál öt lépést. Feltárja a nagy c írrí betűs új­ságot, ceruzával mutatja a felső sort. Sötétedik lassan. Zsolt ültében előre támaszko­dik a bal térdére, a jobb sze­mét eltakarja, a másikat szi­gorúan összehúzza, kissé ol­dalt fordítja a fejét, ahogy Zsuzsa az új szemüvegében és aztán folyamatosan olvas: — Végállo-más-Boráros tér hármaskész-indul-albérlete­ket-viteldíjakat kérem fel­mutatni. Rákosy Gergely: kérdi valaki. — A lány egy ládán ül, ujjait morzsolgatja: — Nem — mondja —, áruát­vétel van! — Mi van? — kér­dezik hátul. — Áruátvétel! Megadóan várakozik a sor, mindenki szép árut- akar, s nem szeretné felbőszíteni a boltvezetőt. Meg különben is, nyilvánvaló, hogy ez neki sem népünnepély, valahol távol, messze valami emeleti szobá­ban fogalmazódott meg az a Rendelet, Körlevél, Utasí­tás, Irányelv, Szempont, mit- tudomén, mely a többi között leszögezi, hogy: lehetőleg da­rabonként eszközlendö... és: ki-ki személyileg felelős a sa­ját rekeszéért (rekeszeiért)... és nincs kizárva, hogy a je­lenleg döglött LANGOS ES SÜLT HAL bódé mögött ott lappang egy ellenőr, aki már alig várja, hogy saját személyét, állását, jelentősé­gét, létét a világban egy ilyesfajta jegyzőkönyvvel hangsúlyozza ki: ... és akkor a 113/c zöldségbolt vezetője (akinek leváltását a legmele gebben javaslom) a negyven- harmadik zöldpaprika átre- keszelése után magáról és elő­írásainkról megfeledkezvén, kettesével, sőt hármasával kezdett számolni... Mikor egy-egy áruféleség átrekeszelödik végre: — Na még ide egy billegzőt! Na még ide! Na még ide! Meg ide. meg ide, meg ide! Ide meg egy művészi aláírás! Meg ide! Meg ide! Na, meg még ide, elcsúszott a negyedik in­digó. Aztán ide, meg ide... Paprika végeztével követ­kezik az uborka, paradicsom minden szép sorjában. — Egy! — Egy! — Kettő! — Kettő! Nekem mázlim van, máso­diknak állok a sorban, még ezelőtt egy órával, a teherau­tóval egyidőben futottam be („Hát akkor megjöttünk vol­na, szépasszony!” — „Gizi­kéin, beszüntetni a kiszolgá­lást: ARUÁTVETEL!”) Tu­dom, hogy 78 darab paprika van, 94 paradicsom, nekem mindenképpen jut áru, no de persze ott hátul, lehet, hogy lesz néhány peches mókus — az ÁTVÉTEL szépen halad, és hurrá, a ribizlit mérlege­lik, nem szemenként számol­ják — mindent összevéve de­rűs és kiegyensúlyozott a han­gulatom. Az áruátvételt ekkor némileg elunva (bár annak is megvolt a maga szépsége), szép, illetve még szebb dol­gokra áhítozva körülpislo­gok. Előttem az első számú po­tenciális vevő két szőke nő — egynek számítanak, összetar­toznak ugyanis, ez nemcsak bizalmas, félszavas beszélge­tésükből, egyformára hidro­génezett hajukból, egyformán könyed-hanyag tartásukból de abból is nyilvánvalóan ki­derül, ahogy a nagy farkas­kutyájuk pórázát időközön­ként átadják egymásnak. s ahogy a kutya mindkettőjük­nek egyfornjfÉin engedelmes­kedik. („Fekszik a kutya!” — Ül a kutya!”) Engedelmes a kutya, ök hárman egymást le sem tagadhatnák, a kutya tartása is éppen olyan köny- nyed-hanyag, annyira össze­tartoznak, hogy egyáltalán nem érne meglepetésként a 30 fokos gőzös kánikulában — miközben ott benn a bódéban rekeszből rekeszbe, kézről kézre járnak az uborkák (— Egy! — Egy! — Kettő! — Kettő!...), ha egyszeriben, mi­alatt az ember letörli a ve­rejtéket szemöldökéről, pla­tinaszőkévé változna át a kutya bundája. Sok minden kiderül. „Bandi még nem mocor­góit, nem volt szívem rányit­ni az ajtót.” Mennyi döntő dolgot elárul egy ilyen mondat. No, nem Bandiról, róla legfeljebb csak annyit, hogy szeret aludni, de ez jelen esetben mellékes, vi­szont az már korántsem az, hogy ahonnan ők hárman jöttek, ott, legalábbis Bandi­nak különszobája van, tehát az a villa valóban villa lehet, nem olyan egyhelyiséges izé, ahol a nagymama az ablak melletti horpadt sezlonon, Vi­li bácsi az ablak elé helye­zett gumimatracon, a két gye-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom