Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-29 / 203. szám
és dolgozgatok A kabarékban is helyet kaptak jó ideje a munkaerkölcs vadhajtásai. A komoly szó erejével és hitelével szólt erről az augusztus 20-i ünnepségek egyik szónoka, Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság tagja, a SZOT főtitkára. „Jövedelempolitikánkat, bérrendszerünket úgy kell megjavítani, hogy aki dolgozik, az keressen is, aki pedig csak dolgozgat, az csak keresgessen..." Megyénk ipari, mezőgazdasági üzemeiben, különféle munkahelyein is tapasztalható, hogy ez a jogos és kézenfekvő igény nem mindig valósul meg teljesen. Vannak munkaterületek, munkatípusok, ahol a bérezésben elmosódik a különbség a lagymatag, alibi tevés- vevés és a kitűnő, szorgalmas munka honorálása között. Bármennyire is korszerűbb, a szocialista elveket jobban megközelítő az általános bérpolitika, még nem mindenütt kaptak polgárjogot a munka szerinti díjazás, a differenciálás követelményei. Miért idegenkednek tőle? Miért nyújtanak akaratlanul is búvóhelyet a lustáknak, miért nézik el, hogy a kiválók munkakedvét, egészséges, többet akarását jócskán megvámolja az egyenlősdi? Válaszolni kétségtelen könnyebb, mint egy adott munkahelyen változásokat elérni. De ahol már a válaszokat kutatják — gazdasági,párt-, szakszervezeti vezetők, természetesen együtt a munkásokkal, — ott a diagnózis is hamarabb elkészülhet. Aztán kezdődhet a korrigálás, vagy ahol szükséges, az új alapok elkészítése. Az egyik fiatal szabolcsi gyár vezetői is hozzáláttak egy olyan helyi bérpolitika kialakításához, amely szerintük a legjobban megközelítette a kívánt elvet: „mindenkinek munkája szerint”, A bérintézkedések után fél évvel, nyolc hónappal elvégezték a kontrollt is. Meglepődve állapították meg, hogy jó nyolc-tíz százalékkal többen elmentek a vállalattól más munkahelyet választva Először nem tekintették ezt biztató jelnek, az alaposabb röntgenezés után azonban kiderült: azok váltak meg a magasabb bérért magasabb követelményt támasztó munkájuktól, akik a dolognak csak az egyik oldalával számoltak. A vastagabb borítékkal. Mikor — ugyancsak a borítékon — tapasztalták, hogy a dolgozgatással nem sokra mennek, nemhogy több, de kevesebb lett a bérük, — sokan odóbbálltak. Mások pedig megemberelték magukat, a bizonytalan új, a más munkahely helyett a régi mellett maradtak, tudomásul véve, hogy ezután másképp kell dolgozni. Ahol az üzem, a vállalat, vagy éppen a tsz légköre jó, az emberek közérzete megfelelő, ott a dolgozgatás, keresgélés problémáját is könnyebben meg lehet oldani. Ahol a brigádmegbeszélésen, termelési értekezleten, vagy éppen pártcsoport vitán szembe tudnak nézni a dőlgozgatokkal, — akik műidig kevesebben vannak, — ott a bérek igazságos alakulása, a munka szerinti díjazás nem sokáig fájdítja a fejeket, őrli az idegeket. Az üzemi demokrácia kedvező talajt teremt a jól dolgozók megbecsülésének, a rosszak pedig kényszert éreznek arra, hogy javítsanak munkájukon. Ma még tartja magát egy álhumánus szemlélet is amely teret enged a lazaságnak. Legtöbbször a szociális, a családi szempontok jelennek meg az érvek között. „Kevesebb pénz jut a családnak, ha a munkáját hanyagul végző dolgozót aszerint bérezik, ahogy dolgozgat.” Van azonban mindenütt egy határ, egy etikailag is követendő igény, különben azt a nem jó elvet kellene követni, hogy például az alkoholistáknak több fizetést juttassunk, hogy több jusson a családjának. Ez nem vezetne eredményre, mint ahogy a felületesen, gyengén dolgozók felülbérezése sem követendő, mert további lazaságot teremt, rontja a becsületesen dolgozók munkakedvét. Attól is félnek egyesek, hogy a dinamikusabb, tehetségesebb, termelékenyebb dolgozók kirívóan sokat keresnek, s ez fog rossz vért szülni. Vitathatatlan: a kormány tervszerű bérpolitikával ellensúlyozza az életnívót kedvezőtlenül befolyásoló tendenciákat. Ezt szolgálják az éves vállalati bérfejlesztések is. Az is vitathatatlan azonban, hogy a bérfejlesztési összegek nem végtelenek. Szinte' kimeríthetetlenek viszont a munkahelyeken helüli tartalékok, a rugalmas, ésszerű és igazságos bérpolitikából származó jövedelem- növelő lehetőségek, amelyek a dolgozgatóktól megvonják, a jól dolgozóknak pedig odaadják az elvégzett munka szerint járó bértöbbletet. Ideig órákig, — és munkahelyenként válogatva — ma még az ügyesek, a taktikázók dolgozgatással is szép bérhez tudnak jutni. De ahogyan előrehaladunk az igazságosabb, a valóban szocialista elvek szerinti jövedelempolitika, bérrendszer elfogadásához, egyre kevesebben lesznek azok, akik ilyen módon — kisebb munkával — magasabb jövedelemhez juthatnak. A kevésért sokat várók az élet minden területén szoritöan érezni fogják, hogy egyre szűkül a területük. Etikai kérdéssé válik, hogy egyetlen munkahelyen se tartsanak életben olyan bérezést, amely lehetőséget, sőt ösztönzést adhat a lanyha munkával is elérhető, magas keresethez. Viszont sürgető, hogy a becsületesen dolgozók a jelenleginél többet keressenek, mert többel adnak a társadalomnak, az anyagi javak megtermeléséhez, a nemzeti jövedelemhez... Jogos, hogy a — dolgozgatok rovására, az átlagosnál magasabb életnívót, gondtalanabb anyagi jólétet teremtsünk azoknak, akik megfogják a munka végét. Pali Géza Az ÉRDÉRT tazséri fatelepén félautomata rónkháníolő és manipuláló gépsor kezdte meg működe* set. Az okos masinái Szeles Erzsébet irányítja. (Hammel József felvétele).
