Kelet-Magyarország, 1971. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-05 / 131. szám

I. oldal Rélet-magyarorszaö WH. flnbx 1ft Szülők fóruma: Jutalmazás, büntetés Közeledik a tanév vége. A tanulók várják a bizo­nyítványokat. Ki örömmel, mert jutalmat ígértek, ki szomorúan, mert fél a büntetéstől. Ki jó érzéssel, mert élvezi a becsületes munkájával járó nyugalmat, elége­dettséget, örül, hogy szüleinek örömet okoz, ki búsan, mert már bánja hanyagságát, s bűntudatot érez, mert szomorúságot fog okozni szüleinek. Említettem a jutalmazás és büntetés várását is, mert van ilyen. Ezekről szeretnék néhány szót szöuli. A szülők egy része a jutalmazást és büntetést igen leszűkíti, s nem jól alkalmazza. A jutalmazást és büntetést a pedagógia mint speciális értékelést, közösségi jellegű nevelői ráhatást, a nevelői folyamat egy mozzanatát alkalmazza, pozitív indítékok keltésének az igényével. Az értékelési módszerek és eszközök száma nagy. Recepteket adni nem lehet. A módszert, eszközt mindig az egyéniség és a helyzet szabja meg. A jutalmazás és büntetés is sok fokozatú. A jutal­mazás jó formája a dicséret, az elismerés. Jelentőségét a nevelésben már az ókori pedagógusok is felismerték. Ennek ellenére nem alkalmazzák sok családnál a neve­lés gyakorlatában. Még kevésbé az igen ösztönző, fi­nom formákat: az öröm kifejezését (talán egy mo­sollyal), egy csókot az édesanyától, stb. Sokan nem gon­dolják, hogy mennyire reagálnak a gyermekek az ösz­tönzés e formáira. Ne higgyük, hogy a jutalom anyagi járulékainak (pénz, könyv, ajándék) van nagyobb ösz­tönző hatása. A szülők általában többet büntetnek, mint jutal­maznak és a büntetés formáit is igen leszűkítik. Keveset találkozni a rosszallás, dorgálás formákkal, többet a kedvezmények elvonásával és elég sokat a tes­ti fenyitésseJ. Sok szülő nemcsak nevelői ráhatásként alkalmazza a büntetést, hanem komoly indulatból. „Elfut a méreg”, „kijövök a sodromból” mondják. Ezt ki kell kapcsolni a büntetésből! A szocialista pedagógia büntetési formái­ban nincsenek és nem is lehetnek benne a megtorlás, a büntetés tartalmi jegyei. Még a kisgyermek korban sem, amikor a nevelés­ben az értelmi tényezők még kevésbé szerepelnek, s in­kább a szoktatás, az érzelmi ráhatások dominálnak. A jutalmazás ösztönözzön a kötelességek teljesítésé­re, a büntetés pedig kényszerítsen a követelménynek való megfelelésre. Visszatérve az év végére, azt kell mondanom, hogy a kapott jeggyel a gyermek megkapja teljesítménye értékelését. Természetesen ez kapcsolód­hat dicsérettel, vagy dorgálással, de ez már kötelességen felüli vagy aluli teljesítményt, tehát erkölcsi magatar­tást értékel. A szülők egy része „kényelemből” az egyszerűbbnek látszó — de kevésbé eredményes — tárgyi jutalmat és testi fenyítést alkalmazza az eredmény reményében. E tanévben felmérést végeztem többek közt ezen a téren is. Az egyik kérdés ez volt: jó felelet esetén kapsz-e jutalmat, ha igen, mit? A felmért 459 tanuló válasza ez volt: nem kap ju­talmat: 183, jutalmat kap: 276. Ezek közül szóbeli dicsé­retet kap: 97, ajándékot, mozijegyet: 78, pénzt kap: 101. A másik kérdés: rossz felelet esetén kapsz-e bünte­tést, s ha igen, milyet? A válaszok: nem kap semmiféle büntetést: 105. szó­beli dorgálást kap: 169, játék-, ajándékmegvonást kap: 107, testi fenyítést kap: 78. Láthatjuk, hogy a gyermekek kb. 40 százalékánál semmiféle buzdítást, dicséretet — ami jólesne nekik és előrelendítenék — nincs. Kb. 22 százaléka pedig pénzt kap az ötösért, mint a kereskedő az áruért. Ez nem ne­vel kötelességteljesítésre. 22 százalékánál a tanulóknak nem törődnek a rossz jeggyel. (Mi ösztönözzön, kénysze- rítsen?) 17 százalékánál veréssel akarnak ösztönözni. Ezek nem jó módszerek. Helyes lenne, ha a szülők igyekeznének megismerni a jutalmazás és büntetés sok­oldalú eszközeit, formáit és helyes, állandó napirenddel, munkára neveléssel igyekezzenek leszűkíteni a büntetési okokat, így növekedne a dicséretek lehetősége is. Székely Lajos, a Nyíregyházi III. sz. Iskola igazgatója GYEREKEKNEK TÖRD A FE IEDI Vízszintes; 1. Megfejtendő. 6. Asztalos Ildikó. 7. Létező, eleven. 8. Tetejére. 9. Világtalan. 11. Földműves, régies szóval. 12. Tartozása van. 14. Textilféle­ség. 16. Pakolod. 18. Hamis. 20. Nem kevés. 21. Vízsodor. 22. Római 104. 24. Az Al- Duna mellékfolyója. 25. Hiá­nyosan kimér! 27. Ilyen zár is van. 28. Karó betűi kever­ve. 29. Elmés (—*). rang. ö. Megj ejtendő, w. be­tegség. 11. Lóca. 13. Ragado­zó óriás madár. 14. Tartó. 15. Elálló. 17. Hím állat 19. Peru fővárosa. 21. .. .lámpa. 23. Fejlettebb élőlények testé­ben már kering ilyen. 24. OOK. 26. Némán rak! 27. Állóvíz, Megfejtendő: Vízszintes 1, függőleges 6. Múlt heti megfejtés: ÉL­JEN A GYERMEKNAP. Könyvjutalom: Nagy Lász­ló Nyíregyháza, Láda Ferenc Nagyhalász és Veress Lajos Zsarolyán. Függőlegest 1. Kiszolgáltat. 2. Kiejtett mássalhangzó. 3. Elemér be­ceneve. 4. Tüzel. 5. Feudális Bállá László: Mókus Szól a mókus: „Hókusz-pókusz! Figyeljetek, gyerekek! Makk vagy dió, mint Rodolfo, akármit eltüntetek. Egy és kettő, itt a vessző, s a mogyoró hol lehet? Keresheted, úgyse leled, csak ne nézd a begyemet.’5 SZEGÉNV MOHAMED Szöveg: Cs. Horváth Tibor Rajz: Gugi Sándor Sb- 13. Tasnádi Varga Éva: Gólya vers Napsugárka néz a tóra, vízbe gázol Peti gólya s egyik lábán áll, csak áll: — De szép most a nyári táj! susogó sás, lengő nádszál ugye te is vissza vártál? fészkem ősszel itt maradt, kabátot varrt rá a fagy, kristályszemű hópihécske átfestette szép fehérre, hideg szél is fújta, fújta, megfoltoztam aztán újra, négy fiókám ül most benne reggeliért kelepelve... Peti gólya vízbe gázol, — kis halacska, csak nem fázol? halászgatok, amíg lehet, csőröm csattog — Kglep-kelep, messze van az este még, nyár van, nyár és kék az ég. Ki a legerősebb? Két medvebocs találkozott egyszer egymással, az egyik a hasszú erdőből jött, a másik meg a kerekből. A völgyi patakhoz mentek vizet inni, s ott bámultak egymásra. Tátják a szemüket, aztán azt mondja kerekerdei mac­kó: — Nicsak, hát te ki vagy és miféle, hogy eddig még nem láttalak? S amint ezt kérdezte, brummogott jegyet. A másik mackó azt felelte erre: — Én a hosszúerdei mackó vagyok, s azért nem láttál eddig, mert a mi erdőnk for­rásából szoktam inni. De az most elapadt, ezért idejöttem. És amikor ezt mondta, kettőt brummogott. A kerek­erdei mackó azt mondta: — Én meg a kerekerdei er­dőből jöttem, s a mi forrá­sunk is elapadt. De miért brummogtál te kettőt, amikor én csak egyet brummogtam? A másik mackó szétvetette a lábait, és úgy felelte: — Azért brummogtam ket­tőt, mert minden állatnál én vagyok a legerősebb. Erő­sebb vagyok a farkasnál, a rókánál, s a sasnál is. Azért brummogtam kettőt. No, ez nem tetszett a má­siknak, s ő is szétvetette a lábait, de még a mellét is kidüllesztette, s úgy nézett a másik szemébe. — Hiába brummogtál ket­tőt, én is vagyok olyan erős, mint te, talán még erősebb is, így hát én hármat is brummoghatnék. Ezt már nem tűrhette a hosszúerdei mackó, s amikor amaz csakugyan hármat brummogott, nekiugrott, el­kapta a nyakát, és a föld­höz teremtette. De a kerek­erdei sem hagyta magát, át­karolta derekát annak, s 8 is a földhöz csapta. Ám az is felugrott, s most már mérge­sen dulakodtak, hemperegtek, végül a füves partról a pa­tak vizébe gurultak. Akkor azt mondták: — így nem megyünk sem­mire, rönköt emeljünk, hogy ki a legerősebb. A közelben hevert egy nagy fatörzsdarab, azt emelte fel az egyik derékig. De a másik váltig vitte, s amikor lecsapta, a társ is a vállá­hoz rakta. Hát csak leült minőikét mackó a dombszélre, liheg­ve. Amikor kifújták magukat, mérgesen néztek egymásra, és azt mondta a kerekerdei mackó: — Húzzunk ágat, azzal majd eldől, hogy ki a legerő­sebb. Felkapott egy vastag, lom­bos ágat, s húzta, húzta, egé­szen lehúzta a földig. Akkor elengedte, s az ág suhogva visszalódult. Most a másik kapta el, s már húzta volna ő is, amikor egy cérnavékony hang megszólalt: — Mit bolondoztok itt, köly­kök? Majd még lepottyanok erről az ágról, és széttörik a házam! Hát elment a jó­dolgotok? Egyforma erősök vagytok, és kész! Mind a ketten odabámul­tak, tehát egy csigabiga volt, az szólt hozzájuk. Most már nevetett a két medvebocs, paroláztak a mancsukkal, és nagyot ittak a patak vizéből, aztán elvál­tak. Az egyik ment a hosszú erdőbe, a másik meg a kerek­be. De útközben mindegyik csak egyszer brummogott. Zsombok Zoltán «4 kis Csilla A Dédipapa kapott egy nagy kosár finom szőlőt a fiától. Volt nagy öröm, mikor ki­bontották a kosarat. Ezen a vidéken nem terem olyan fi­nom szőlő, amilyen az volt, szinte a szagával is jól lehe­tett lakni. De hát bizony ab­ból csak a szaga maradt. Mert a szőlő valami furfan­gos dolog miatt nagyon el­rontotta mindenkinek a ked­vét. Dédimama adott egy szép fürtöt legelőbb is a kis Csil­lának. De halljatok csodát! Amint a kis leányka egy sze­met leszakított a fürtről, az csak egyet csendült, és egy szép kismadár repült ki a szőlőszemből. Nézte Csilla, hova lett a szőlőszem, de nem volt ott a kezében, a kisma­dár meg elrepült. Megint le­szakított egy szemet, és a száját csücsörítette, hogy be­kapja, de megismétlődött a csoda. Elszállt a kismadár (Folytatjuk) képében a szőlőszem. Már kezdtek haragudni a Dédiék, miféle szőlő ez, hogy nem lehet megenni? Hozzáfogott a Dédipapa, hogy ő is meg­kóstolja a finom szőlőt. De ő meg úgy járt, hogy mikor leszakított egy szemet, az olyan kemény lett a kezében, mint a kő. No, de azért csak bekapta, és a szájában meg akarta Toppantani a szőlő­szemet. Halljatok csodát, a Dédipapa szájából kiugrott egy icike-picike nyúl. Szalad­ni akart utána mindenki, de a nyuszi egyenesen beleug- rott a Csilla ölébe. Az meg úgy megijedt, hogy sírni kez­dett rögtön. Odament hozzá Dédimama, fogta a kis nyu­szit, és az rögtön finom sző­lővé változott újra. így a Dé­dimama, hozzáfogott, és a ko­sárból szedte a szőlőt kifelé. Volt az olyan sok, hogy már az asztalon nem is fért meg. De hiába, nem tudtak belőle enni, mert mind kifigurázta, aki hozzá nyúlt egy-egy fürt­höz. Azt mondja erre Csilla: — Dédimama, én azt hi­szem, hogy ezt Attila bácsi akarta így, küldjük vissza ne­ki, az egész kosarat, egyék meg ők. Mi meg vegyünk Ha­sikat. Jó lesz? Hát már hozzá is kezdett a Dédimama a visszacsoma- goláshoz, mikor meglátta a kosár fenekén a levelet. Ki­vette és elolvasta. Nosza, ha­mar tálat hozott, megtöltötte vízzel és belerakták a szőlő­nek a felét, hogy mindenki­nek legyen egy-egy fürt be­lőle. A legelső fürtöt Dédi­papa kapta. Volt az olyan fi­nom, hogy csak úgy csurgott belőle az édes lé. Csilluka nem győzte már várni, és kikapott egy nagy fürtöt a kosárból. Mikor en­ni akarta, újra kismadár lett belőle. Mérgesen beledobta a tálba; amikor megmosta Dédimama és úgy adta Csillának, olyan finom volt a szőlő, hogy még egy fürtöt kért belőle. Ebből megtanul­ta ő is, meg mi is, hogy meg kell mosni a legszebb fürt szőlőt is, és csak úgy szabad megenni. . (kocsisnál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom