Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-29 / 125. szám
KEÉET-MÁGYARÖRSZM 8. o\ié. ' tm. müftts 5Ö. Lejárt bölcsességek ' ÚJRA ÉS ÚJRA RAJd- | Vt)NK, hogy a régi közmon- | dásokban ugyan némi élet- I bölcsesség nyilvánult meg a ! maga idejében, de a világ I haladásával, a társadalom i változásával e bölcsességek ! enyhén szólva kétes értékűvé i váltak. Lassan lomtárba ke- ; rül például a „lassan járj, tovább érsz” bölcsesség, mert i legfeljebb az úttestről lelépő , gyalogosokra alkalmazható, 1 de az egyre sebesebben ro- [ hanó életre semmiképpen : sem. Sajnos azonban, akad- í nak közmondások, amelyek ! még ma is sűrűn idéztetnek. | Ezek közé tartoznak: „Hall- I gatni arany, beszélni ezüst!” ! És: „Mondd meg az igazat, 1 betörik a fejed!” Általában akkor mondják ezt, amikor valaki vagy bírál és ezért baja történik, vagy inkább hallgat, nehogy baja történjék. Valóban, a bírálat ellen még sok érintett hadakozik, miközben a társadalom egyenesen megköveteli fejlődésének meggyorsítására a kritikai szellemet. Enélkül nem haladhatunk előre. A bírálat olyan ! erő, amely a mi ügyünket, a szocializmust szolgálja. Bát- ’ ran állíthatjuk: egyetlen hiba nyilvános kipellengérezé- se sem árt, hanem használ a munkáshatalomnak. Ezért, hogv a párt sokféle módon i bátorítja az embereket a szókimondásra. A szocialista demokrácia fejlesztése fontos dolog, s jóval többet jelent : annál, mint hogy mindenki j megmondhassa a magáét. : Azt jelenti, hogy a különböző emberek által felfedezett igazságokkal erősödjék a kö- . zös, nagy igazság. ENNEK ELLENÉRE még napjainkban is „bátor bírálatról” szoktunk beszélni és írni. A két fogalom, sajnos, gyakran együttjár. Bátor a bírálat, s aki bírál, az is bátor. Aki egyetért a bírálattal, az is. S aki a helyes bírálatnak érvényt szerez, intézkedik, szintén számíthat rá, hogy elismerően megállapítják róla: „bátran leszámolt a hibákkal”. Nem tudom tudományos pontossággal meghatározni, kit nevezünk bátornak. Bátor embernek tarthatjuk, aki a jó ügy érdekében bizonyos kockázatot vállal, veszélynek teszi ki magát. Bátorság szembeszállni egy népellenes hatalommal, az igaz, nemes ügy védelmében. A történelem sok kimagaslóan bátor embert ismer, akik életüket is föláldozták a haladásért Bátornak tekinthetjük azt is, aki ugyan nem az életét kockáztatja, hanem „csak” személyes érdekeit, maga és családja megélhetését — olyan nehézségeket vállal, amelyekkel nem kellene szembenéznie, ha megalkudna. Viszont ma bírálni — a jó ügy érdekében — milyen kockázattal, veszéllyel járhat? A bírálatot védi a párt alkotmánya a szervezeti szabályzat, s minden állampolgárt támogatnak törvényeink, minden jogosan bíráló mögött ott áll a dolgozók — a társadalom — hatalmas ereje. A MUNKASHATALOM NAK szüksége van a bírálatra, hogy fölszámolhassa a hibákat. A bírálónak és az államhatalomnak ugyanaz az érdeke: egyetlen hiba, visz- szaélés se maradjon titokban. A törvényeket ez a hatalom hozza. A szocialista építés munkáját ez a hatalom szervezi. A törvényeknek mindenkivel szemben maradéktalanul érvényt kell szereznünk. Az építőmunkát csak úgy tudjuk egyre kevesebb hibával végezni, ha az államot annak polgárai, egyben alkotói, bírálatukkal is támogatják. A dolgozók állama és az egészséges, a szocializmus mielőbbi felépítésének érdekeit szolgáló közvélemény arra ösztönöz vjalamennyiünket, hogy ne hallgassunk, s némaságunkkal ne segítsük azokat, akiknek van okuk félni a bírálattól. Igen, ha csak ennyit vennénk figyelembe — ha csak „elvileg” mérlegelnénk a dolgot —, akkor valóban elavultnak, idejétmúltnak tekinthetnénk azt, hogy a „bátor” jelzőt még mindig odabiggyesztik a bírálat szó elé. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a bírálat fogadtatásában sem lehet egy csapásra érvényt szerezni — a helyes, elvileg mindenki által elfogadott tételeknek — valamennyiünk közös érdekeinek. A párt- és állami szervek, akármennyit is küzdenek ellene, nem tudtak mindenütt véget vetni a ba- sáskodásnak, a bírálat elfőj-, fásának és megtorlásának. Gyakran a bírálónak nehéz harcokat kell folytatnia, és a felsőbb szervek nem elég határozottan szereznek érvényt annak az elvnek, törvénynek, hogy meg kell büntetni a bírálat elfojtóit, megtorlóit. Akadnak vezetők, akik azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, s van merszük a törvényekkel szembeszegülni. S még az sem veszi el ettől a kedvüket, hogy sok — de úgy látszik, még mindig nem elegendő —■ példán tapasztalhatták: a bírálat elfojtóit előbb-utóbb, de szinte kivétel nélkül utoléri a megtorlás. Szükség van-e még bátorságra a bírálathoz? Sajnos, több helyen igen.' S minél nagyobb bátorság szükséges valahol a hibákat leleplező mondanivaló kimondásához, annál nagyobb szükség van ott a bírálatra. Bizony, nem könnyű kimondani a kiskirályokról, basáskodó vezetőkről, hogy olyanok, amilyenek. Hiszen nem lennének kiskirályok, ha megfogadnák a bírálatot, s nem igyekeznének megtorolni. Aki ilyen körülmények között vállalja a harcot, vállal bizonyos kockázatot Sebeket is kaphat Maga mögött tudhatja azonban a munkáshatalmat amely igyekszik minden ilyen sebet begyógyítani és minden ilyejx bírálatot megfogadni. NEMCSAK JOGUNK, hanem kötelességünk is kiállni a közérdekért az azt sértő magatartás ellen. Nincs olyan mindenható vezetőtestület nincs az a kormány- és pártvezetés, amely a tömegek segítsége nélkül átfoghatná az egész ország életét. A bírálók, akik vállalják a kockázatot, az állam, a párt megbecsülését élvezik, még akkor is, ha bizonyos esetekben nem sikerül teljes mértékben megvédeni őket. S a szóvá tett ügyön kívül segítenek annak megvalósulásában is, hogy a bírálat szóhoz ne a „bátor” jelző kapcsolódjék, hanem a lelkiismeretességé, az alapos tényismereté, a szakértelemé és az igazi segítő szándéké. (T.) A fiataloknak igazuk volt £1 nem mondott hozzászólás Munkahelyi kollektív szerződés, törzsgárda megbecsülés nélkül Elmúlt egy hónapja, hogy egy beszélgetés lényegét közöltük. „A lakástól a munkabérig” címmel a Kelet-Ma- gyarország, 1971. április 16-i számában. A KPM Nyíregyházi Közúti Igazgatóságának fiatal dolgozói elmondották: számukra érthetetlen bérkülönbségek vannak munkahelyükön. Szóvá tették, hogy nem becsülik eléggé a törzs- gárdát. Közben lezajlott az építők kongresszusa is. Ebből — és az igazgatóság vezetőivel folytatott beszélgetéseinkből eléggé sajátos kép bontakozott ki. Tömören: a fiataloknak igazuk volt Nem vállalat, hanem... Mindenekelőtt nem aid idézni az építők szakszervezete megyei bizottságának idei küldöttértekezletén elhangzott beszámolóból egy mondatot: „Negatív jelenség, hogy nem önálló (vagyis nem Szabolcs megyei központú) vállalatoknál, például a be- legrádi perlitüzemben, a téglagyárban és a KPM Közúti Igazgatóságánál központi tervutasításos módszer van.” E kiragadott mondat abból a részből való, ahol a megyei bizottság beszámolt, milyen sikereket ért el abban a törekvésében, hogy a munkások, vagy képviselőik is beleszólhassanak a vállalatok terveibe, gazdálkodásába. Ez esetben kudarcról esett szó, mert hogyan szólhatna Tudományos terv készül 3 J telié Hóm Néhány éve még azt lehetett találgatni a zárszámadások előtt Ujfehártón, a Vörös Hajnal Tsz-ben, hogy 2 vagy 3 millió lesz-e a mérleghiány, esetleg annál is több? 1968 óta nincsen mérleghiány, 1969- ben pedig az átlagkereset grafikonja — ott található a főkönyvelő szobájában — meredeken fölszaladt. Es 1970- ben sem visszafelé indult, hanem még följebb, jelezve, hogy jócskán tartalékoltak is. És hiába a rossz év, ahol tartalék van, nagy baj nem lehet. Közösen, alaposan A három fiatal vezető — elnök, fóagronóimus, főkönyvelő — összesen még most sem érte el a 90 esztendőt, pedig már három éve együtt dolgoznak. Példájuk igazolja, hogy a nagyon rossznak tartott újfehártói tsz-ben is lehet jó vezetéssel eredményt elérni. Igaz, azóta ismeretlen fogalom a közös gazdaságban, hogy egy évben négy elnök és nyolc főkönyvelő is elmegy. Ilyen helyzetben kezdték a következő ötéves, középtávú tervük készítését. Előbb a pártszervezet tárgyalta, aztán a vezetőség, aztán a pártvezetőség... És e közös — tulajdonosi szintű — tárgyalások mellett nagyon alapos számításokat végeznek. Szinte minden növényt, állatot vagy munkát jellemezni tudnak e sűrűn teleírt lapokkal. A terv még nincsen kész, hiszen csaknem egy hónapjuk van rá. Érdemes azonban belepillantani, milyen elgondolásokkal tervezik itt a következő esztendőket. Mit kell, mit érdemes ? A legérdekesebb az, hogy 1966-ban 33 féle növényt termesztettek a gazdaságban, ma pedig 18-at, de ezek is zömmel hasonló technológiájuak és vagy gépesítettek, vagy gépesíthetők. A tervben minden növény számszerű jellemzést kap. Kiszámolták például, hogy az étkezési borsó mázsáját — 70 százalékos gépesítettség mellett — 677 forintért tudják előállítani. Az átvételi ár 420 forint. Csoda-e, ha átlós irányban áthúzták a borsó lapját? Nem csoda, pusztán annyit jelent, hogy jövőre már nem termesztik, még akkor sem, ha jó elővetemény- nek számit. A dohányra sem vár valami túlságosan nagy karrier, öt éve még 100 holdon ültettek dohányt, aztán a felére csökkentették, az idén 25 holdba került, de jövőre még ez is csökken öttel. Sok a költsége, veszteséges. Akkor viszont miért csinálják? Kell — mondják az újfehértói vezetők, de indokolnak is. Le kell kötni bizonyos időszakokban a munkaerőt, ezenkívül megvan a simító és a pajta, azt ki kell használni, ráadásul itt is megvannak a dohányos hagyományok, amelyekre lehet építeni. Tehát a terv alapja nemcsak a számok, hanem a körülmények, az adottságok, a tagság és sok olyan tényező, amikből nem lehet számításokat végezni. Nem így áll a helyzet a szarvasmarha tartásánál. A tavalyi év egyik riasztó számadata, hogy 1 liter tej előállítása a Vörös Hajnalban több volt 8 forintnál. Valamit tenni kell a változtatás érdekében. A sertés kifizetődő Az első lépést máris megtették és eladták az állományt. Ez nem jelenti azt, hogy felszámolják a szarvas- marhatartást, csak változtatnak rajta. Negatív állományt akarnak vásárolni, magyartarka üszőkkel. Ha sikerül a gyengébb tejelőket fokozatosan kiselejtezni majd az új állományból, remélik, hogy a tej önköltsége csökken, felárat kapnak a negatív állomány után, s még akkor ia szállíthatnak majd exportra hízóállatot, ha követelménnyé válik a későbbiekben a negatív környezet. Az ötéves terv számol azzal, hogy felszámolják a ju- hászatot. Gondozói, elhelyezésbeli és legelői problémák miatt nem tartják érdemesnek a tartást Sokba kerül a gyapjú, sok a májmételyes fertőzött állat, nem kifizetődő a gazdaságnak. Helyette a sertéstenyésztést fejlesztik és a gazdálkodás színvonalát Most például 393 kilogramm műtrágyát használnak fel holdanként s ezt az öt év során a kétszeresére akarják növelni. Egyébként az a jelszó a gazdaság vezetőinek körében, hogy négy dologtól semmilyen pénzt nem sajnálnak: vetőmagtól, műtrágyától, növényvédő szertől és a gépesítéstől, mert ezek jó hatására a tagság jövedelme is növekszik. A tervkészítésből mit lehet látni Ujfehértón? Azt, hogy nagyon alaposan megvizsgálják: mit érdemes termelni, mit nem, s ehhez képest alakítják tovább a gazdaság még korántsem egységes szerkezetét. Számolnak, de nemcsak a számokra, hanem más tényezőkre is alapítanak, körültekintően megvizsgálnak minden kérdést. Stabilizálni az eredményt A terv fő célja — ami nyilván a legtöbb helyen más — az újfehértói Vörös Hajnal Tsz-ben az, hogy stabilizálják, megerősítsék az 1969- ben és azóta elért jó jövedelmeket, s megalapozzák a később bekövetkező lépést, ami egy iparosított mezőgazdaság felé vezet. Ez ma még túlságosan korai volna, amellett, hogy a gazdálkodásban már most is fellelhetőek az elemeik — de nem szabad elfelejteni, hogy a Vörös Hajnalban nemrég még minden évben mérleghiánnyal számoltak eL _ Ka» István. bele a munkás olyasmibe, amihez még helyi vezetőjének sem igen van beleszólása. Papp Gábor igazgató is elismeri : „Igazgatóságunk az elmúlt évtizedben nem kapta meg azt a besorolást, amit a növekvő feladatok miatt arányosnak ismerhetnénk el.” Szamos Ferenc főkönyvelő: „Munkahelyünk nem vállalat, hanem intézmény, szerv, vagy ha úgy tetszik, részben hatóság is. Ilyen körülmények között dolgozóinkkal nem lehet kollektív szerződést kötni. A bérfejlesztést nem mi gaz- dálkodjuk ki, hanem fölöttes szerveinktől kapott utasítások szabályozzák. Igaz, el kell ismerni, hogy az elmúlt árvizes évben rendkívüli béremelések voltak nálunk. Az előző évek átlagos évi három százalékával szemben tizenkét százalékos átlag. De még így is, évekig kellene ugyanennyit kapnunk, hogy dolgozóink utolérjék az építőipari dolgozók átlagos bérszínvonalát.” futtatás, vagy megbecsülés? Kik ezek a dolgozók, ötszázan? Négyszáztíz közülük útőr, térmester. Olyan emberek, akik télen-nyáron, esőben és hóban egyaránt felelősek az utak karbantartásáért, gyakorlatilag a fbrgalom biztonságáért Természetesen van munkaruhájuk is. Az is magától értetődik, hogy aki itt éri meg a jubileumát, az rendszerint megkapja a jubileumi | jutalmat. De ezzel aztán vége. A legrégibb törzsgárda tucatnyi panaszt tart nyilván, csoportos, testületi sérelmeket, melyeknek megoldása nagyon lassan indul. Závoczki Jánosné, az igazgatóság dolgozója, szakszervezeti aktíva gyűjtötte ezeket össze, melyet az építők kongresszusán kívánt elmondani. Annál is inkább szerette volna, ha nyilvánosság előtt hangzanak el szavai, mivel tudomása szerint a közúti dolgozók közül ő volt az egyetlen küldött a kongreszszuson. Sajnos, nem volt már rá idő. Természetesen, leírta és írásba benyújtotta. így tudomására jutott az újjáválasztott vezetőségnek. Nem árt, ha nyilvánosságra is kerül, az el nem hangzott hozzászólás. Hátrányos megkülönböztetés — Természetesen megköszöntem volna azt a sok segítséget, amit mi szabolcsi közútiak kaptunk. Különösen az árvíz alatt és után. De mindjárt ezután rátértem volna a problémákra — mondja a fiatalasszony. Mik ezek a problémák? Sorolja. — Nincs kellően megoldva a vezetők és dolgozók anyagi érdekeltsége. Ezt fejleszteni kell. Annak ellenére, hogy költségvetési szervnél dolgozunk. Hátrányos megkülönböztetés van a közúti dolgozóknál a külön- élési pótlék megszabásánál az építőipari dolgozókkal ösz- szehasonlítva. Ugyanakkor szintén hátrányos dolgozóink vasúti kedvezményének ügye, például nyugdíjas korukban. Erre szokták dolgozóink azt mondani, hogy amikor a kü- lönélési pótlékról van szó, vasutasoknak számítunk, amikor pedig a vasúti kedvezményről, akkor építőknek. Hátrányos üzemi étkeztetési helyzetünk. Az építőipari dolgozók napi négy és hét forint közötti hozzájárulása helyett a mi munkahelyünk csak napi 2,90-et tud adni. Végül egy egészen különös panasz: Azok a dolgozók, akik egész életüket a közutakon dolgozták le, nem kaphatják meg a törzsgárdata- goknak kijáró hivatalos elismerést. mert a munkahely neve közben többször változott. (?) Ha nem is ilyen, de hasonló kérdések felbukkannak más olyan vállalatoknál is, melyeknek nem megyénkben van a központja. Jó lenne odafigyelni ezekre a vállalatokra és dolgozóikra.» Gesztclyi Nagy Zoltán Biztonsági megbízottak Véget ért annak a kétszázhoz szakembernek az oktatása, akiket a szabolcsi termelőszövetkezetek, szakszövetkezetek és TÖVÁL-ok küldtek egy-egy hetes, bentlakásos továbbképzésre, hogy új feladatkörük fokozott felelősségével és tennivalóival elméletben és gyakorlatban megismerkedjenek. Ezek a szakemberek biztonsági megbízottak. A korszerű munkavédelem két fontos ponton érintkezik és kapcsolódik a közös gazdaságok vállalatszerű gazdálkodásának megvalósításához. Egyik, hogy az eddig többnyire az események utáni kullogást felváltja az előrelátás, vagyis a munkához való felkészülés, a munka feltételeinek belső ellenőrzése és mindennek a megtervezése. Nem történhet meg ezután, hogy például egy 270 ezer forint értékű lánctalpas traktorra egyszerűen ráültetik a traktorost — mondván: azért traktoros, hogy ő üljön rá, holott az az ember még soha nem látott ilyet és nagyon könnyen tönkreteheti tapasztalatlanságával a gépet is, de saját magát is. Ez vezet az üzemszervezés és az új típusú munkavédelem szoros összekapcsolásához, amelynek törvénye: amelyik vállalatnál pontos a munka rendje, mindent biztosítottak, hogy az emberrel ne történhessék baj, ott lesz magasabb a jövedelem. És ez nemcsak abból származik, hogy a traktorost idejében elküldik továbbképzésre, esetleg tapasztalatcserére, hogy megismerkedjék az új gépéhez hasonlóval, mielőtt még megérkezett volna. Hanem abból is, hogy — a dolog természete szerint — mindez idejében és jól elvégzett munkát jelent, s ez a mezőgazdaságban kincseket ér. Az sem történhet meg — ha jól képezték magukat az új felelősök —, hogy egy, vagy több tsz nagy állattenyésztő üzemet épít, anélkül, hogy gondoskodna róla: mire elkészül, meglegyenek hozzá a szakemberek is. Visszatérve a tanfolyamokra: a képzés is ilyen sokoldalú. Hogy a képzésnek milyen azonnali hatása is mutatkozhat, arra kitűnő példa, hogy idén a tavaszi határszemlékkel egyidőben tartották meg a gépszemléket is. A résztvevők száma is sokat mond. Hogy a termelőszövetkezetek majd mindegyikéből a saját költségükön elküldték felelőseiket erre a képzésre, az a téma iránti érdeklődés növekedését mutatja. Reméljük, hatáskört is hasonló tág látókörrel adnak majd a megnövekedett feladatú felelősöknek. G. N. Z.
