Kelet-Magyarország, 1971. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-04 / 80. szám
KÍU5T-MA«*? ARORSZ AO mi. ápríRs * Ezt az oldalt a szomszédos Kárpátontúli területen megjelenő testvéri apunk, a Karpáti Igaz Szó munkatársai állították össze. Mondat a tézisekből Akár a harcállásban... Ami az SZKP kongresszusi irányelvéiben egy mondat, a feladatok részletezésével két teljes újságoldainyi felsorolás is lehet Szovjet-Kárpá- tonttitra vonatkozóan.. Nézzük a legfontosabb teendőket. 1975-ig 300 millió rubelt költünk az ipar, 10 millió rubelt az építőipar, 107 millió rubelt a mezőgazdaság fejlesztésére. A közoktatásban, ® lakás- és - ociálís-kulturá- lis építésben mintegy 150 millió rubelre rúg a beruházások összege. Hol épülnek ezek a gyárak? . 100 millió szilikáttégla gyártására lesz alkalmas a Beregszászi Szilikáttermékek Gyára, 65 ezer fonóorsó fog nyersanyagot termelni a Tya- csevói (técsői) Gyapotfonó Üzemben. 1973-ban kezdik építeni az uzshorodi hangszergyárat (évi kapacitása 10 ezer pianínó és 150 ezer pengető hangszer lesz). A területi székvárosban épül fel az új gáztűzhely- gyár is. Teljesítménye 400 ezer tűzhely. Uj bútor- és ruhagyárak, baromfiüzemek, iparművészeti vállalatok, turistaotthonok, televíziós reléállomások, iskolák épülnek ezenkívül. Uzshorod 800 férőhelyes zenei-drámai színházat, 530 ágyas új poliklinikai kórházat kap. A lakóházalap növekedése eléri a 400 ezer négyzetmétert... Jelenleg iparunk 19 nap alatt állít elő annyi terméket. mint 1946-ban összes gyáraink együttesen. Hogy elérjük ezt, segítettek bennünket a magyarországi dolgozók is. Magyar gépek, gépsorok üzemelnek, több élelmiszeripari üzemünkben. A mezőgazdasági dolgozók együttműködése is közismerten gyümölcsöző. Árvíz... Emberek a gátakon. És sok tízezer köbméter építőanyag. Kárpát-ukrajnai ' bányákból szállították a miskolci, nyíregyházi gépkocsikaravánok. . Béke energetikai állomás. Munkácsi szerszámgépek útnak indítása Magyarországra. Magyarországi tanár tart egyetemi előadást. Kárpátontúli munkahős tanítja szabolcsi társait rekordtermést elérni kukoricából. Márkus Csaba A trak torbri gad ban találtam rá, munka közepette és csak természetes, hogy azonnal tevékenységére, a megtett útra és a mostani feladatokra terelődött a szó. — Hogy mióta vagyunk együtt? — ismétli kérdésemet. — 1958 óta, vagyis a csoport mcgaiakurasanak napjától — válaszolja olyan, magatói értetődő termesz,, cessoggeL mintha ez nem is lehetne másképp. Pedig ennek inkább az euenkezőie jellemző a gépesített csoportokra. Hányat létesítettek annak idején, néhol nagy hűhóval, aztán egy-két szezon után feloszlottak! — Tehát mégsem olyan egyszerű a dolog, voltak ne- nézségek, buktatók — emlékeztetem a múltra beszélgető partneremet. A csoportvezető tartózkodóan mosolyog: — Hát mondjam most azt, mennyi vitánk volt egykor az elnökkel, általában a vezetőkkel egyért, s másért. Főképpen a gépek miatt. Követeltük. amire szükségünk volt. De hát annak idején nem tellett, nem adhattak mindig. Mire hánytorgassam ezt most fel? A lényeg az, hogv kitartottunk, mert tudtuk, hogy a gépesítése a jövő. és ami ma még nincs, az holnap lesz. A lényeg az, hogy kitartotta'’-' Milyen egyszerű a dolog: kitartottunk! De miért éppen ők. miben rejlik ennek a kitartásnak a titka? Ezt próbálom kitudakolni Bondarevszkij Andrijtól, a berehovói kerületi Kalinyin Kolhoz gépesített csoportjának vezetőjétől. ★ Most először hunyt ki szeméből a sziporkázó, derűs fény... — Ott, a volhovi fronton, 41 őszén és 42-ben azt hittem, hogy ennél nehezebb, rosszabb helyzet már nem is lehet. Ütegünk harci állása egy alacsonyan felevő, mocsaras. lápos erdőben volt, Nem maradtunk sokan. Átszervezés után a kurszki kiszögellésre kerültem. 1943 nyarán, közvetlenül a nagv csata előtt. Ütegünk harcállása mindössze 12—15 kilométernyire volt szülőfalumtól. Arra. hogy akár egy percre is hazalátogassak, persze gondolni sem lehetett Alig rendezkedtünk be, ránk szabadult a pokol. Az előtti’-'1- elterülő térség tele volt már égő német tankokkal, de egyre csak jöttek és jöttek, mint a sá-skahad. Egyszer csali arra lettünk figyelmesek. hogy mögöttünk piros a láthatár, valami nagy tűz lobog. Az egyik emberünket elküldtük felderíteni, mi történt. Azzal a hírrel tért vissza, hogv németekbe ütközött. Tehát megkerültek bennünket. Nem volt más . megoldás... vissza kellett vonulni. Jól jött. hogy ismertem a környéket. Az éj lepte alatt Ketcsenkovkába. szülőfalumba mentünk. Szivszo- rongva botorkáltam a üszkös romok közt. Csak minden negyedik-ötödik ház volt ép. Vajon a miénket elkerülte a vész ? Bekopogtam. Az anyám nyitott ajtót Nem .ismert meg. Megvendégelt bennünket. elpanaszolta, hogy négy fia van a háborúban, ki tudja, élnek-e még. Nem szóltam semmit. Félteim. Még híre megy a dolognak a faluban, a megszállók pedig bosszút állnak rajta. Nem volt alaptalan a féltés. Szülőfalum nyolcszor cserélt gazdát. a kétezer házból csupán száz maradt meg. Távoztak, még mielőtt kivilágosodott volna. Milyen lelkierő kellett ahhoz, hogy meg ne szólítsa, magához ne ölelje! A súlyos emlék beárnyékolja az arcát, hallgat egy ideig, aztán megindul tan megjegyzi: — Az idén lesz 93 éves. A négy fiából cs^k engem látott viszont, de már csak a háború után. , ^ Hogy mi volt azután? Néhány nap múlva megkezdődött a nagy szovjet ellentámadás. Bondarevszkij And- rij őrmester és bajtársai visz- szafoglaJták harcállásukat és aztán tovább vonultak. Átkeltek a Dnyeperen, majd a Kárpátok hágóin, s a Dunán, részt vettek Magyarország felszabadításában. Grac térségében adta ki az ágyú legénységének az utolsó tűzre szóló parancsot. A sors ki f ürkészheteflen akarata úgy hozta, hogy 1946 tavaszán alakulata a Kárpátontúli területen állomásozott. — Egv nap a parancsnok kihirdette, hogy tapasztalt traktorosokra lenne szükség. En is jelentkeztem. Megértem. Most amikor 25 évi békés munka tapasztalata van mögötte. Bondarevszkij Andrij még párttitkár is a trakterbrigád- ban. Lusztig Károly A nyolcadik ötéves tervidőszakban más egészségügyi intézmény mellett épült a hoszti kerületi kórház, ahol a legkorszerűbb gyógymóddal kezelik a betegeket. Kovács Alfréd felvétele A Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában Lenin-múzeu mot létesítettek a tanulók. Kovács Alfréd felvétel* A Kárpátok sajátos látású festője: A CSEREKIALLÍTASOKAT LÁTOGATÓ szabolcsi közönség jól ismeri művészetét, de azt talán nem mindenki tudja, hogy a Szovjetunió legelső tájképfestői közé számít és a háború után jelentkezett Kassai Antal neve lassan mér ugyanolyan ércesen cseng, mint azoké, akik évtizedek óta megbecsülést szereznek a kár- pátontuli festőiskolának. A „Hudozsniki Zakarpattya” („A Kérpátontúl képzőművészei”) c. reprezentatív album egyik jellemző képét, az „Uzsoki viadukt”-ot közölte borítólapján. Nemcsak elismerés volt ez, hanem még valaminek a megállapítása. Hogy tudniillik Kassai Antal munkássága egyik legjellemzőbb vívmánya, bizonyos tekintetben összefoglalása a huszonöt szovjet év képzőművészeti eredményeinek területünkön. Ezt bizonyították különben azok a vásznai is, amelyek hosszú percekre magukhoz láncolták a XXIV. pártkongresszus fogadására rendezett területi tárlat közönségét, s amelyek azután a kijevi, majd a moszkvai kiállításon arattak ugyanilyen sikert. Kassai aránylag későn kezdett festeni — és nagyon fiatalon érte el első eredményeit. Épp , a napokban múlt ötvenéves, de már csaknem két évtizede országos hírű festő, negyvenedik évén innen lett érdemes művész, s a kiváló művész címet is már évek óta viseli. FEJLŐDÉSI!! egyenesen ívelt fölfelé, sikereit mégis három nagy ugrás, a közönségnek okozott három nagy meglepetés köré csoportosíthatjuk, Az első. 1946-ot írunk. A Képzőművészeti Kombinát megüresedett igazgatói székét — mivel pénzügyi vonalon épp sok a i-endeznivaló — a területi pénzügyi osztály egyik vezető tisztviselőjének, Kassai Antalnak ajánljak fel. A fiatal, erélyes igazgató nagy ambícióval lát hozzá az ingatag gazdasági alapokon álló vállalat talp- ráállításához, hosszasan tárgyal a festőkkel, felkeresi őket műtermükben... Leendő kollégái akkor még nem sejtik, hogy az új vezetőt nemcsak az érdekli, hogy tudnának ők minél jobban hozzájárulni a kombinát fellendítéséhez. Lassan a szó mindig az alkotó problémákra terelődik. Ilyenkor Kassai Antal lázasan figyel, szemét szinte belefúrja az eléje rakott vásznakba. Ekkor még nem tudja, hogy leendő hivatására készül. Csak a diákköri érdeklődés ébred fel benne újra — mint gimnazista, ő is festegetett. — S a legközelebbi kiállításra benevez néhány képpel. A zsűri nem hisz a szemének. Kész, kiforrott festő áll előttük. Pedig egyetlen napig nem végzett szaktanulmányokat se tanintézetben, se stúdióalapon Kassai Antal valamely tapasztalt mester irányításával. A közönség hosszan áll képei előtt, tűnődik: kirobbanó, markáns tehetség. Hol lappangott mostanáig? A második. 1952. ELKÉSZÜL „TÉL A KÁRPÁTOKBAN” C. VÁSZNA. A kijevi köztársasági kiállítás közönsége a szó szoros értelmében ünnepli Kassait ezért a képért, a szaklapok elragadtatott hangú kritikákat ■.közölnek róla, : a Li- teraturna Gazeta (az ukrán írószövetség lapja) — versek Most már nemcsak az nyilvánvaló, hogy Kassai Antal kész, kiforrott festő, hanem az is, hogy művészeink élgárdájához tartozik. A harmincegy éves művész a „fiatalok” csoportjából egyszerre átugrik „az öregek” közé (ez a megjelölés területünk képzőművészeti életében rang is), nevét az olyan nagy múltú, megbecsült művészekkel jegyzik azonos fokon, mint Manajlo Fedor, Soltész Zoltán, Koczka András... Sikereinek hivatalos elismerése sem késik, érdemes, majd kiváló művész lesz, megválasztják arra a felelős posztra, amelyet a mai napig betölt: a Képző- művészeti Szövetség helyi szervezetének elnökévé. A harmadik. Lenin-centenárium méltatására nyűt tárlat területi székvárosunkban, 1969. Kassai Antal, aki eddig hagyományos szemléletű, a kárpátontúli tájképfestő iskolai eredményeit mintegy összegezni kívánó képekkel ért el sok sikert, merőben új felfogású vásznakkal jelentkezett. Ismét annyira kiforrottakkal, mintha nem egy új út első állomásai volnának, hanem végösszegét vonnák meg, bebizonyítva ezzel, hogy a téma áttételesebb, kötetlenebb kivetítésében ugyanolyan erős, mint a naturához közel álló művészi élmények rögzítésében volt, hogy a szín- és formavilág oldását, elemzését is biztos kézzel végzi. Időben, jelentőségben a második és harmadik meglepetés közötti szakasz a legnagyobb Kassai Antal eddigi munkásságában, tekintsük hát ezt át most kissé részletesebben. Indulásakor Kassai Antal a kárpátontúli festőiskola nesztorának, Boksay Józsefnek tájélményétől startolt, többé- kevésbé posztimpresszionista eszközökkel, s a valósághűséget gyakran betű szerint értelmezve igyekezett a maga módján meglátni azokat a sajátos színösszhatásokat, megvilágítási problémákat és formai jellegzetességeket, amelyeket a festő elé tár a klasz- szikus kárpátontúli táj, fokozatosan magasodó hegyek végtelen perspektívájával, közéjük ékelődő szűk — változatos fényhatásokat mutató — völgyek formatöréseivel, a színek és arányok olykor ijesztő kontrasztjaival. A ..TÉL A KÁRPÁTOKBAN” ezeknek a törekvéseknek mintegy összefoglalása volt már, és ezen a művén — a Boksay-iskolu főbb formajegyeinek megtartása mellett — kialakult egy sajátosan kas- sais koncepció. A művész akkori képein érdékesen lággyá, bársonyossá alakította a formát, palettáján hideg színek dóminálnak, s ezek meglepő, frappáns foltokban, keskeny csíkokban ágyazott be egy-két ragyogó barnát, túlfűtött sárgát, érdekes lírai rezdüléseket, melankolikus moll hangokat villantva bele az alapjában epikus felfogású és derűs hangulatú képbe. A továbbiakban a minél egyszerűbb, minél letisztultabb formákat és színeket keresi. Művein megjelennek az egységes színhatású nagy síkok, benyomásait egyre jobban összegezi, előadásmódja tömörebb lesz, lakonikusabb. Térlátása is megváltozik: két-három sík ba rendezi az eleje táruló panorámát, képein a meleg foltok még mindig nagy hideg színtömegek szorításában vannak, s ez ad műveinek egészen sajátos atmoszférát, érzékelése kontrasztosabb lesz, s a sötét, nehéz foltokat valami legény- kedő merészséggel tornyosítja rá a halvány, pasztellszínű tájelemekre, mintha külön élvezné is a szakmai bravúrt, hogy lám. a kép tónusegyensúlya mégsem bomlott meg („Uzsoki viadukt”, „Nyár a hegyekben”). Máskor játékos könnyedséggel variálgat szín- és formamegoldásokat („23- mir”). így alakult ki tizenhéttizennyolc év alatt a jellegzetes Kassai-tájkép, hogy most, az ötvenéves művész merőben más szemléletű alkotásokkal lepjen meg bennünket. JELLEGZETESEN KASSAITÁJKÉPEK ezek is. Ugyanaz az elegáns, flott előadásmód, ugyanaz a biztonságos formaadás, ugyanaz a gazdag, lírai mélységű színvilág, egykori kiindulási pontjától azonban szerzőjük teljesen eltávolodott. Színharmóniái — hogy zenei hasonlattal éljünk, — bizonyos mértékig atonikusokká váltak, s ez érdekes, pikáns ízt ad új, immár meleg tónusú vásznainak, vidékünk természeti világának monumentalitását új módon fogja fel, a térelemek egybekapcsolásával érzékelteti, képeit sajátos dinamikával tölti meg (a „Hegyi tó” például mintha állandó körforgásban lenne) — új értelmezése ez otthonunknak, a tájnak, amelyben élünk, új, izgalmas, s mint korunk: zak-j látott matat hésm 9. aM®
