Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)
1971-03-07 / 56. szám
* Vasárnapi melléklet Ügyeskedők? Egy rádióinterjút hallgattam a minap, amelyben a riporter arról faggatta az általam is nagyra becsült ügyészt, hogyan állunk a megyében a gazdasági re- form e szakaszában a társadalmi tulajdonnal. Vannak-e itt is ügyeskedők, akik megtalálták a paragrafusok között is meglelhető kiskapukat. a szűk réseket, hogy abból saját hasznukat leljék? Az ügyész példákat mondott, azokkal illusztrálta- igen, sajnos vannak. Említette az egyik tsz-elnök esetét, aki kiadta a közösség néhány állatát egy községbeli embernek, majd az alig kétezer forintra értékeli teheneket hatezerért adták tovább, s a hasznon mep- osztoztak. Kisebb horderejű ugyan, mégis elítélendő az az eset. amikor egy másik közös gazdaság vezetője az irodai alkalmazottaknak is fizetett kaszálásért ezreket, bár az irodában még a legelőt sem látták az emberek. Egy másik eset: egyik üzemünk vezetői készre jelentettek olyan termékeket, amelyek még csak a raktárban voltak — nyersanyag formájában — csak azért, hogy megkaphassák a késztermék után járó nagy összegű prémiumot. Egy vállalatunk viszont azért fizetett tízezer forintot egy másik cégnek, hogy hozzájusson olyan áruhoz, ami ott elfekvő volt évek óta. Ha jól jegyeztem meg. ennyi volt a lajstrom abban a rádiós interjúban. A lényeg és közös vonás, hogy egyesek érdemtelenül jutottak a közösség pénzéhez. Csak tízért, mert ők ügyeskedtek. Sokat írunk, hallunk, beszélünk manapság az úgynevezett ügyeskedőkről. Nemrégiben magam is részt vettem egy olyan beszélgetésen, ahol ez volt a téma. Néhány kollégámmal feszegettük, mi is az ügyeskedők táptalaja, hol van az ügyesség és az ügyeskedés határa? Akkor mondott el egy illetékes egy megdöbbentő példát. Van egy szövetkezeti felvásárló, aki tavaly ősszel a saját nevében és szakállára megvásárolta a működési -területén lévő tsz egész almatermését csak úgy szemre, a fáról A szövetkezet vezetője belement az alkuba, mert nem tartotta jónak a termést a minőséget. Jött a szüret és az ügyeskedő felvásárló felfogadott egy csomó alkalmi munkást — köztük a saját ÁFÉSZ-igazgatóság elnöke feleségét — és leszedette a termést. Hogy hogy nem, a termés nem is volt olyan rossz, a felvásárló elküldte exportra, s keresett rajta vagy negyedmillió forintot. Mindezt gyorsan, szakszerűen, úgy, hogy a bejelentést követő vizsgálatok már bottal üthették az eset nyomát, mert bizonyítékaik a bűnvádi eljáráshoz nem voltak. így a mi ügyeskedő emberünk megúszta a dolgot egy fegyelmivel. De sokszor mée azt sem kaptak hasonszőrű társai, akik ellen amiatt érkezett panasz; högy a kisemberek almáját leminősítik maid önhatalmúan mérik, s hiába szólnak ezért a helyi ÁFÉSZ, vagy más szervek vezetőinek. Az ő almájuk ugyanis elsőként megy a raktárba, vagy exportra a vagonba, jó áron és megfelelő súlyban — ennek viszont hallgatás az ára. Sok mindenre van, sok mindenre — különösen a megnövekedett önállósás nyomán előadódó, vagy előadódható visszaélésekre — még nincs törvényünk paragrafusunk. E pillanatban még több ilyen esetben (bár sokan érzik, tudják, hogy munka nélkül és szabálytalanul. társadalomellenesen keres egy-két helyen busás összegeket valaki) futni kell hagyni bűnösöket, megelégedni azzal, hogy ügyeskedőknek nevezzük őket Teljesen bizonyos, hogy ez így nincs rendjén, hogy nem csupán szólam az: küzdeni kell a társadalmunktól teljesen idegen haszonlesők, önzők, harácsolok ellen. Bizonyos, hogv az ilyesfajta lehetőségek kiskapui is bezáródnak egyszer, s az igazságszolgáltatás érvényre jut a mai „nepperek" esetében is. De mi legyen addig? Várhatunk-e csak ezekre? Gondolom, nagyon sokan azt mondják: semmi esetre sem. Hogy nem írhatjuk az ügyeskedés címszó számlájára, ha egy-két nap nagy „fogásával” házat kocsit szerez magának bárki, mert becsapta a közösséget az anyagi kár mellett legalább olyan mértékű erkölcsi veszteséget is okozott társadalmunknak. Nem lehet elég a fegyelmi, a dorgálás, a „nono, ez nem lesz jó” tőmondattal való elintézés, vagy hogy visszafizettetik a jogtalanul felvett összegeket mint egykét vállalat, tsz esetében. Ezek ellen a jelenségek ellen társadalmi morált kell kialakítani A legbiztosabb ellenszer, hogv ott és azonnal felfedjék az ilyen és hasonló üzelmeket hogy a községekben a vállalatoknál. a tsz-ekben. az ÁFÉSZ-eknél ne érezzék magukat páholyban, pénzes, tehát megbecsült emberekként az ilyesfajta ügyeskedők. A közösség figyelő szeme, a milliószemű ellenőrzés meggátolhatja a negyedmilliós maszek üzleteket s mind a többieket is. amelyeket példaként hoztunk. A legtöbb ember mélységesen elítéli az ilyen pénzkeresőt, megveti a vagyonszerzésnek ezt a piszkos módját. Sokan még el is mondják, hogy harcolni kell a kispolgári önzés, harácsolás ellen. De a fenti esetek arra intenek, hogy mindezek ellen nem csupán általában, hanem konkrétan és kézzelfoghatóan kell fellépnünk; Ott. ahol azok vannak. S végül: úgy hiszem, nem szabad az ilyen embereket eleve felmenteni azzal is, hogy csak ügyeskedőknek nevezzük őket Sz a megnevezés könnyen félrevezethet minket, mert hamisan cseng. Néhol talán még ügyesnek is vélik az „ügyeskedőt”, s dicséretes titulusnak tarthatják. Mert a Magyar Nyelv Értelmező Szótárában az ügyeskedik szó alatt ez áll: ».. ügyes magatartással akar érvényesülni.. Ez önmagában nem lenne baj. A baj ott kezdődik, hogy ezek az „ügyeskedők’ mindig mások, egy kisebb, vagy nagyobb közösség* kárára akarnak „érvényesülni” Megkárosítják a társaikat. Harácsolok, közönséges csalók szemfényvesztők, akiket nagyon komolyan kell vennünk, mert nagyon jelentő* a társadalmi veszélyességük is. Kopka János A régi és az új Nyíregyháza. Szilágyi Sándor rajza. (Nagyar) Vasárnapi elbeszélésünk Bürget Lajos: Az okos igazgató Palád! üzeme messze fBMön hires volt. Senki nem vitázott, hogy ott a nyereséget a termelékenység növelésével érik eL Mindenki tudta, hogy sorra tárják fel a belső tartalékokat. Kiváló volt az üzemi mikroklíma is, a dolgozóik szerették a valóban kellemes; emberséges, okos, művelt; képzett igazgatót. Szerették. Hogy mégsem teljesein így volt, az csak a nehezen kihaló intrikus szellem eredménye volt. Mert Paládit igenis fúrták. Zebegényi azt híresz- telte róla, hogy viszonya van az ötvenen is túl lévő titkárnőjével. A különben nem túl tehetséges Bolodár azt mesélte, hogy gazdasági sikereinek az a titka, hogy van egy okos rokona, aki a tippeket adja. Mágócsy az igazgató ruházatát kifogásolta. Az Eszterházy-kockás öltönyt úgy értékelte, mint a múltat visszasíró élő nosztalgiát, ami a hercegi család iránti rejtett rokonszenv döbbenetes kifejezője. A három főosztályvezető kórusához mások is kapcsolódtak. Nimolé kartárs mindig epésen mosolygott, amikor a termelékenységről volt azó: hja, kérem, ez a kapitalizmus! Dobozi az igazgató em- - berségét úgy értékelte, mint olcsó népszerflséghajhászást Talán azt mondani sem kell, hogy mindez nagyon csendesen, óvatosan és suba alatt hangzott eL Senki nem merte nyilvánítani ezeket a véleményeket, hiszen az üzem nagy többsége őszinte híve volt Paládinak. Zebegényi, Bolodár, Mágócsy, Dobozi és Nimolé módszeresen dolgozott. Kis, elejtett szavakkal igyekezett aláásni ezt a népszerűséget, bomlasztgatva a jó kollektív szellemet. Egymás között nem is titkolták az igazgató iránti ellenszenvet, hiszen Paládi világosan megmondta: a cégnél dolgozni keU, a lógás, a lazsa ideje lejárt. De bármilyen óvatosak voltak is, a sok pletyka és rágalom lassan visszajutott az igazgató fülébe, aki ezek hallatán csak csendesen, már-már szendén mosolygott A bomba egy tavaszi napon robbant. A vállalat megkapta az önálló exportjogot Ez azt 1* Jelentette, hogy az Igazgató egy gyári küldöttség élén lehetőséget nyert ahhoz, hogy a helyszínen tanulmányozza a piacv iszonyokat Paládi igazgató rendkívüli körültekintéssel rajzolta fel a teendő körút képét. Csehszlovákia, Ausztria, az NSZK, Jugoszlávia, Törökország, Csád és Peru szerepelt az útiprogramban. A titkárnő, az ötvenen is tűi lévő hölgy, nagy műgonddal állította ösz- sze a programot. Végül elkészült. Eszerint nyolc hét kell az úthoz, 56 nap. És közben egy perc pihenő sincs. Minden elkészült. Egy volt csupán hátra, a delegáció kijelölése. Mindenki feszülten várta, kiket visz magával az igazgató. Nevek röpködtek. Ez azért, mert jól beszél spanyolul. Az azzal érdemelheti ki, mert kiváló fejszámoló, és a világ összes pénznemeit azonnal átszámítja forintra. Egy fiatalember azért került az esélyesek listájára, mert remekül táncol, ami nem mellékes egy ilyen világkörüli úton. Zován a nagy ital- bírása miatt lépett elő delegátus-esélyessé. Az izgalom már a tetőfokra hágott, amikor Paládi termelési értekezletet hívott ösz- sze. Ismertette az út célját kérte a dolgozók támogatását a program megvalósításához, ígérte, hogy nem téveszti szem elől a vállalati érdeket vagyis elmondott mindent; ami ilyenkor illendő. És végül közölte, kiket visz magával. A névsor: Bolodár, Dobozi, Mágócsy, Nimolé és Zebegényi — csakhogy a protokoll ABC-je fel ne boruljon. A küldöttség elutazott Nyolc hét múlva haza is tért Teljes létszámmal. A vállalatnál, ahol közben minden nagyon jól ment, örömmel fogadták az igazgatót eredményes útja után. De volt valaki, aki feltett egy kérdést Amolyan félhivatalosan: — Mondd Paládi e.vtárs; miért ezeket az embereket vitted magaddal erre az útra? Figyelmeztettünk előre, hogy nem szeretnek, fúrnak, intrikálnak rád. Az igazgató csendes nyugalommal felelt: — Éppen azért. így legalább két hónapig nyugodt voltaim, hogy nem fúr meg senki.
