Kelet-Magyarország, 1971. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
1971. feSruSr I«r. ff «MRajtra készen a Tanárképző Főiskola NB Il-es női kézilabdacsapata A világ sportja kossal bővülhet a fenti névsor. A többi játékosról is túlzás nélkül dlmondhatom. mindannyian igen ió képességűek és rájuk is nyugodtan számíthatunk. — Ezek szerint nincsenek játékosgondjaik ? — Nincsenek, olyannyira, hogy második csapatunk mellett — mely ez évben is a megyei női bainoks-’gban szerepel — még égy együttest szeretnénk indítani a nyíregyházi ifjúsági bajnokságban is versenyen kívül. Igv minden játékosunknak biztosítani tudjuk a versenyzési. s egyben a fejlődési lehetőséget. — Hogyan készülnek az 1971. évi bajnoki idényre? — Úgy, hogy éleve nem tartottunk szünetet A téli vizsgaidőszakban is heti két edzésen vettek részt a játékosok. s decembertől részt veszünk Miskolcon a kézilabda Avas Kupán. S csak örömmel említhetem, hogy a keret minden tagja nagy lelkesedéssel vesz részt a felkészülésben. Ezt bizonyítja. hogy karácsony második napján volt mérkőzésünk Miskolcon, s minden játékosunk visszautazott a téli szünetről, s ott volt a találkozón. De azt is említhetném, hogy szilveszter napján is rendkívül kemény edzést tartottunk. _ Hogy alakul a felkészülés? — Február 3-tól kezdtük el a tulajdonképpeni alapozást ami' fíétí hat edzést jeleni! ' Ez' március közepéig fcfirt, ^ámikör is áttérünk formábahozásra. Ekkor már előkészületi mérkőzéseket játszunk. A miskolci Avas Kupán kitűnő sportbaráti kapcsolatot építettünk ki más egyesületekkel. Ennek révén színvonalas előkészületi találkozókat tudunk játszani. Márciusban kerülnek ezek sorra. Ekkor Debrecenben az Ózdi Kohász NB I-es lányaival, Nyíregyházán és Debrecenben a Debreceni, Közút NB Il-es csapatával mérkőzünk, s vendégül látjuk a Kazincbarcikai Vegyész csapatát is. — Mi a véleménye az Nil II Keleti csoportjáról? — Hírből jól tudjuk, hogy a mezőny 12 csapata közül majd mindegyik rendkívül alaposan készül az új bajnokságra. Tehát a jelek szerint színvonalas küzdelemre van kilátás. A legtöbb csapatot ismerjük, egyedül az újoncokról nem tudni pontosan. hogy mire képesek. Bár egyet-mást hallottunk róluk is. A most feljutott Sajó- szentpéteri Üveggyár csapata a miskolci Avas Kupán például döntetlent játszott a Miskolci VSC tavaly 2. helyen végzett csapatával. A Bp Kinizsi Húsosról pedig azt tudjuk. hogy az elmúlt évben az NB II Középcsoportjában szerepelt. Nyilván a Keleti csoportban is jól fog szerepelni. A harmadik újoncról, a Salgótarjáni BTC-ről csak annyit, hogy rendkívül lelkes, meglepetésekre is képes, t — Milyen eredményre számit az idei bajnokságban? — Annak ellenére is derülátó vagyok, hogy a bajnokság közepén eltávoznak a főiskolai tanulmányaikat befejezett játékosok. Ez nem túlzott optimizmusból fakad. Arra gondolok csupán, hogy igen komolyan felkészültünk. s együttesünk feltétlenül képes lesz ez évben Is jó teljesítményre. Arra. hogy biztosan végezzen a mezőny első felében. . „ — nézi László | Göteborgban a ködös idő miatt némi késéssel kezdődött el szombaton a gyorskorcsolyázó-világbajnokság. A nagy érdeklődéssel kísért versenyen 34 korcsolyázó állt rajthoz. Az első számban — 500 m-en — az 1969. évi világbajnok, a norvég Dag For- naess érte el a legjobb eredményt. Eredmények: 500 m: 1. Fornaess (norvég) 40,31 mp, 2. Claeson (svéd) 40,46 mp, 3. Schenk (holland) 40,57 mp. ★ Tirana: A román Uníversitatea Kolozsvár labdarúgó csapata 2:1 arányban győzött az albán Besa együttese ellen ★ Rio de Janeiro: Vasco de Gama—Sparta Prága 2:1 (0:0), barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzés, * Vlaregglo: Megkezdődött a hagyományos Karnevál Kupa nemzetközi ifjúság labdarúgótorna. A nyitómérkőzésen a Napoli 1:0 (0:0) arányban győzött a Dukla Prága ellen. A 16 résztvevő között ott van a Ferencváros ifjúsági együttese is, amely a Romával, a Fíorentinával Szombaton délelőtt a MUOSZ-ban átadták az MTS és a MUOSZ által negyedszer kiírt sportszerű ségi verseny díjait. Az ünnepségen megjelent dr. Csanádi Árpád és dr. Szatmári István elnökhelyettes is., A díjakat dr. Kerezsi Endre, a — sorokban és a CSZKA-val kapott besorolást. ★ Mexikóváros: A Mexikód labdarúgó Szövetség engedélye alapján az 1971—72. évi bajnokságtól kezdve egy- egy együttesben négy külföldi játékos is szerepelhet ★ Bonn. Négy nemzet legjobb női tőrvívóinak küzdelméből Olaszország került ki győztesen három győzelemmel. Eredmények: NSZK—Belgium 14:2, NSZK—Anglia 14:2, NSZK—Olaszország 5:11, Olaszország—Belgium 14:2, Olaszország—Anglia 9:7, Anglia—Belgium 10:6. * ★ Los Angeles: A könnyűsúlyú profi ökölvívó-világbajnok skót Ken Buchanan megvédte címét, miután pénteken éjjel pontozásos győzelmet aratott a mexikói Ruben Navarro felett. ★ Strhske Pleso: A Tátra. Kupa 30 km-es férfi sífutóversenyét a szovjet Voronkov nyerte 1:41:41,4 órás időeredménnyel. A nők 5 km-es futamában a szovjet Piljusenko lett az első 18:22.5 p-cel. TF tanszékvezető tanára, a bíráló bizottság elnöke adta át Finácy Györgynek, a Videoton vitorlás versenyzőjének. Balczó Andrásnak, a Csepel öttusázójának és Horváth Miklósnak, a vajai tsz labdarúgójának Barátságos labdarúgómérkőzések Tatabányai Bányász—Dorogi Bányász 2:0 (1:0). Tatabánya, 500 néző. Vezette: Aftán. Nagyszerű időben, mély talajú pályán Takács és Tóth góljával győzött az NB I-es csapat a kitűnő edzőtársnak bizonyult dorogiak ellen. II. Dózsa—FÖSPEO Szállítók 10:1 (4:1). Megyeri út, 1500 néző, vezette: Bann. Góllövő: Nagy L. (4), Zámbó (2), Dunai II. (2), Kellner, Dunai III, illetve Túrni Szünet után az NB I. B-s együttes kifulladt és az Újpesti Dózsa szinte végig egykapusa játszott. Bp. Honvéd—(bnz-lHAVAG 1:1 (1:1). Kőbányai úti edzőpálya, 400 néző, v. Vincze dr. Góllövő: Pál, illetve Fenyvesi. Az első negyedórában még irányítottak és „villogtak” a piros-fehérek, de aztán fokozatosan elszürkültek. A MÁVAG mezőnyben is, a helyzetek arányában is egyenlő ellenfélnek bizonyult,. Ózdi Kohász—Diósgyőr 2:1 (1:0). Ózd, 1200 néző, v.: Vasvári. Góllövő: Váradi és Do- lezsál, illetve Oláh. Alacsony színvonalú mérkőzést láthatott a közönség. Mindkét együttes idényeleji formában játszott. A DVTK vezetői közölték, hogy február 24-én nemzetközi mérkőzést játszik a csapat. A Kijevi Dinamo együttese látogat el Diósgyőrbe A DUNÁNTÚLI NAPLÓ KUPÁÉRT Komlód Bányász—Pécsi Ba nyász 2:0 (1:0). Komló, 500 néző, v.: Vecsere. Góllövö: Korom és PerczeL A másik ágról a vasárnap sorra kerülő Pécsi Dózsa—Pécse Ércbányász találkozó győztese less a döntő másik részt vevő jé. «„• . I, ■ .11 M—— ■ -----Átadták a sporfczerűségi díjakat Mai sportműsor Középiskolai bajnokság A nagyecsedi lányok újabb sikere Megyénk NB Il-es kézilab dacsapatai közül az elmúl évi bajnokságban a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolí női együttese szerepelt legjobban, a bajnoki tábláza’ negyedik helyén végzett, i valóban csak hajszálon múlott. hogy nem szerzet! bronzérmet. A kitűnő képességű nói csapat az idén öt játékostól lesz kénytelen megválni Olyan végzős hallgatóktól, akik biztos pontjai voltak a kezdő csapatnak. Mi várható ilyen körülmények között az együttestől? Erről beszélgettünk Sallai Ernővel a Tanárképző Főiskola testnevelési tanszékének adjunktusával. á csapat edzőjével. — Kik vesznek búcsút négy év után a csapattól? — Kiss IL Erzsébettel kezdeném. aki már el is távozott, a Fegyverneki Gimnázium testnevelő tanára lett. Júniusban, a diploma megszerzése után pedig Irányi Zsuzsa. Szalay Ibolya. Debreceni Erzsébet és Dull Piroska válik meg a csapattól. S máris megjegyezném, hogy mind az öt játékos egyénileg többet tud az NB Il-es szintnél. Igv érthető, hogy kiválásuk meglehetősen komoly vérveszteséget jelent a csapat számára. — Ilyen körülmények között hogyan alakul majd az együttes? — Az év első felében még nem lesznek nagyobb gondjaink, hiszen Kiss II. Erzsébet kivételével a végzősök még rendelkezésünkre állnak az idei bajnokság tavaszi Idényében. Bízunk abban, hogy a tavaszi idényben tudunk annyt pontot gyűjteni, hogy ne érjenek * bentiünkét meglepetések. — Mi lesz az Őszi idényben? — A következő játékosokra számíthatunk: Kiss I. Erzsébet, Molnár Klára. Alexa Vera. Kovács Katalin, Kovács Viktória. Rák Mária. Újházi Katalin. Ötvös Zsuzsa. S jól jött. hogy egyesületünk a közelmúltban fúzionált a Felsőfokú Tanítóképző Intézet sportegyesületével. így egy kapussal és 2—3 mezőnyjátéCselgáncs: Kezdők sseátgáncsversenve délelőtt 9 órától Nyíregyházán a Kossuth Szakközépiskola tornatermében. A versenyen a Tiszado- bi ITSK, az Egri Dózsa, Békéscsaba és a Nyíregyházi Dózsa kezdő cselgáncsozói vesznek részt. Kosárlabda: A Sóstó Kupa második napi küzdelmei. A Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tornatermében reggel 8 órától folyamatosan az alábbi mérkőzésekre kerül sor: Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum—Tiszavas- vári Lombik (férfi), Debreceni ASE—Nagykállói Virágzó Föld Tsz (férfi), Debreceni ASE—Leninvárosi MTK (női), Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—Nyíregyházi Spartacus II (férfi), leninvárosi MTK—Tiszavasvári Lombik (férfi), DVSC—Nyíregyházi Tanárképző Főiskola (nói), Nyíregyházi Spartacus II— Debreceni ASE (férfi). Nyíregyházi Spartacus I—Leninvárosi MTK (férfi), DVSC— Leninvárosi MTK (női). Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Nyíregyházi Spartacus—DVSC, délelőtt 10 órakor a nyíregyházi stadionban. Nyíregyházi VSC—Záhonyi VSC, délelőtt 10 órakor a Nyíregyházi VSC-pályám. Nagykállói Virágzó Föld Tsz —Nyíregyházi Dózsa, délelőtt 10 órakor Nagykáüóban. A Nyíregyházi Kinizsi idegenben játszik előkészületi mérkőzést a Szerencsi Kinizsi ellen. Rakamazá Spartacus— Sátoraljaújhelyt Spartacus, Rakamazon délután 14 órai kezdettel. Az országos középiskolai kosárlabda-bajnokság keretében újabb mérkőzést játszott a Nagyecsedi Gimnázium leánycsapata. Pénteken, február 12-én Nagyecseden az Egri Gárdonyi Gimnázium csapatával mérkőzött, s 64:31 (25:15) arányú újabb nagyszerű győzelmet aratott az ecsedí együttes. Az egri csapat nagy magassági fölényben volt ugyan. de ezt a hazai lányok lelkesedésükkel és kitűnő erőnlétükkel teljesen egyensúlyozni tudták. A hazai csapatból Nagy Mária 30, Nyákó Katalin pedig 82 pontot dobott A találkozó visszavágójára február 21-én. Egerben kerül sor. E mérkőzés eiótt bíztatónak látszik a nagy ecsedi csapat jelenlegi 33 pontos előnye. így remény van rá, hogy A Nagyecsedi Gimnázium leány kosárlab da-együttese bejut a legjobb 12 csapat közé. * Szombaton Nyíregyházán játszották le a Krúdy Gimnázium—Bajai III. Béla Ginu názium (II. fiúkorcsoport) selejtező mérkőzést Színvonalas játék és igen nagy küz delem után a találkozó 61:61 (25:31) arányú eredményt hozott. A visszavágót a jövő héten Baján játsszák le. A mezőny legjobb játékosának a nyíregyháza Balogh bízó nyúlt. MÉG EGY HÉTIG VÁSÁROLHAT MAJDNEM FÉLÁRON fi nyíregyházi centrum Áruházban SZEZONÁLIS CIKKEINK KÖZÜL AJÁNLJUK: Női gyapjú szövetkabát 800,— Ft helyett 560,— Ft Női teljesen gyapjúkabát 1990,— Ft helyett 1180,— Ft Női ruha „Trevira” 595,— Ft helyett 357,— Ft Női nylon r.u. blúz 140,— Ft helyett 98,— Ft Fiú „Singapur”-ing (20—24) 36,— Ft helyett 25,— Ft Nói mintás sál 110,— Ft helyett 66,— Ft Fiú túrabakancs 400,— Ft helyett 280,— Ft Női bundacsizma 296,— Ft helyett 174,— Ft Gyermek bundacsizma (31—34) 185,— Ft helyett 111,— Ft A hátralévő egy hetet használja ki. Mindenkinek, mindent, mindig a CENTRUM ÁRUHÁZBAN vásároljon TÉLI VÁSÁR FEBRUÁR 20 IG. VÁLLALATUNK 1971. SZEPTEMBER 1-ÉVEL Zrínvis-fiúk győzelme Gyöngyösön IPARI TANULÓKAT VESZ FEL az alábbi szakmákba: KŐMŰVES, ÁCS, FESTŐ, FAPADLÓZO. HIDEGBURKOLÓ, GÉPLAKATOS, ÉPÜLETLAKATOS. ÜVEGEZŐ, ÉPÜLETASZTALOS, VILLANYSZERELŐ, KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELŐ, VIZ- ÉS GÁZSZERELŐ. ÉPÍTŐGÉPÉSZ, ÉPÜLETBÁDOGOS, VALAMINT MÜKŐKÉSZITŐ A vidéki fiatalokat tanúlóotthomban helyezzük el. teljes ellátásukról gondoskodunk. A Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium fiú röplabda csapara hét közben, csütörtökön Gyöngyösön szerepelt. Az országos, középiskolás röplabdabajnokság keretében játszott visszavágó mérkőzést A találkozó végeredménye: Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium—Gyöngyösi 214- es ITSK 3:0 (15:1, 15:4, 15:7). Mivel a korábbi, nyíregyháza találkozón is a Zrínyi Gimnázium fiai győztek 3:0- ra, így bejutottak a középiskolai bajnokság országos elődöntőjébe. a legjobb 12 csapat közé. A jövő héten, február 18 án. csütörtökön délután a Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium leány röplabdacsapata is visszavágó mérkőzést játszik. ugyancsak az országé* középiskolai bajnokság keretében. Nyíregyházán az inté aet tornatermében délután 14 órai kezdettel a Szolnoki Közgazdasági Technikum csapatát fogadja. A találkozó hazai sikereket ígér, hiszen áz első, Szolnokon lejátszott találkozón ' is a nyíregyházi csapat győzött 3:0-ra. ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz: HÜTŐGÉPÉSZEKET, VILLANYSZERELŐT. LAKATOST. Jelentkezés: a tmk-vezetőnél Nyíregyháza, Bethlen G. út 84. (245016) /ELENTKEZÉS: a 43. sz. Állami Építőipari Válla’at szakoktatási csoportjánál, Budapest Ki, Dombóvári út 19. (HV—19)