Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

f ***1 irirrwr *»^nv^nr\n<i’7^{} 1971 tsnuár 1Í. Hideg vigasz Két férfi beszélget szom­baton délután a 17 óra 40- kor induló záhonyi vonaton. — Hideg van — mondja az egyik. — Nagyon — válaszol rá a másik. Nagykabátban, sapkában leülnek. Még Sóstóig sem ér a vonat, amikor az egyik fel­áll. — Fázik a lábam. A tied nem? Föláll a másik is, járkál­nak végig a kocsiban. Aztán a mozgás egyre gyorsabb lesz. Tánc ez, téli tánc. — Mindennap így van ez, és csak egy vigasztal — mondja aki előbb felállt —. bogy a vasutasok is fáznak. (balog,,) AZ MTESZ MEGYEI EL­NÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE. Ja­nuár 18-án, 15 órai kezdet­tel ülést tart az MTESZ Sza- bolcs-Szatmár megyei elnök­sége. A szervezet irodaházi klubtermében sorra kerülő elnökségi ülésen — többek­kel együtt — napirenden sze­reppel az ez évi műszaki hó­nap programjának jóváha­gyása is, amelyet az elmúlt évihez hasonlóan szeptember­ben rendezik meg. SZÍNHÁZ NYÍRSZŐLŐ­SÖN. A helyi KISZ-szervezet kérésének eleget téve, január 13-án, este Nyírszőlősön ven­dégszerepei a Nyíri Kisszín- pad. A megyeszékhelyiek a nagy közönségsikert aratott „Csupa vidámság” című szín­darabot mutatják be az ér­deklődök előtt ELSŐ HÉTEN 400 EZER. A Nyíregyházi Háziipari és Népi Iparművészeti Szövet­kezetben jól sikerült az első gazdasági hét, 1971-ben. A 6 nap alatt előállított kötött gyermekruhák, pulóverek, gyermeki'pegók és kötött kesztyűk értéke meghaladja a 400 ezer forintot Vagyonment6 munkásőrök Nagy kallóban, a Nyír­kémia Vállalat Akácos út 7. szám alatti, 15-ös számú szik vízüzemében tűz keletke­zett A tüzet a kéménytisztí­tó ajtó meghibásodásából eredő szikra okozta, amely ímeggyúj tóttá a kémény mel­lett tárolt fűrészport. A tűz továbbterjedt' és meggyul­ladt az üzem 20 négyzetmé­ter területű födémszerkezete is. Az oltáshoz a nyíregyházi járási tűsoltók két fecsken­dővel vonultak ki, de részt vettek a tűz lokalizálásában és a vagyonmentésben az időközben riasztott járási munkásőrség tagjai is. A 45 fős munkásőregység külö­nösen a mentési munkában vette ki részét derekasan. Mintegy 100 ezer forint ér­téket mentettek meg a tűz­tök s így mindössze csak 3 ezer forint kár esett. A tűzrendészed előírások meg­szegéséért az üzemvezető ed­len eljárás indult. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71, S0-OS Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344 Madja a Szabolcs megye* Lapkiadó Vállalat JSrtnyi Ilona u. S. TeL: 30-0*. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Eőfl- aethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI. Budapest. V. kerület. József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül, vagy postautal­ványon. valamint átutalással a KHI. 215—96162 pénzforgalmi jel- sószámára. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. 5. •felelős vezető: Holéczl István ŰJ BUSZ LONDONBAN. December utolsó napján állították .forgalomba az új eme letes buszokat az angol fővárosban A Londoner” (Lo-Joni) nevű autóbuszon a kezelő- személyzet egy emberből, a vezetőbő1 áll. aki egvmaga irányítja az ajtók nyitását csuká­sát, s periszkóppal ellenőrzi, mennyi üres hely van a vocsi emeletén A jegyautomaták­kal felszerelt „Londoner”-ból kétezret állítanak forgalomba 1975-ig az angol fővárosban. A képen: az első „Londoner” a Westminster Bridge-en. A háttérben jobbról a híres Big Ben. (Foto: UPI—MTI—KS) A NAP HÍREI A CSALÁD SZEREPE és az iskolával való együttmű­ködés az ifjúság nevelésében a témája annak az előadás­nak, amelyet a Hazafias Népfront és a megyei tanács szervez az oktatásüggyel fog­lalkozó járási vezetők részé­re. Az előadásra január 14-én kerül sor. A LAKOSSÁGI IPARI SZOLGÁLTATÁSOK NÖVE­LÉSE ÉRDEKÉBEN tovább nőtt a megye kisiparosainak száma Csupán az elmúlt ne­gyedévben számuk 58-cal gyarapodott és 68-an váltot­tak ki működési engedélyt az alapvető iparágakban, olyan kisközségekben, ahol eddig egyáltalán nem volt szolgál­tatóipar. KLUBVEZETŐK TAPASZ­TALATCSERÉJE. Január 12- én, Tiszavasváriban meg­kezdték tapasztalatcseréjüket a megyei klubvezetők. „A tévé szerepe a klubban” cí­mű előadás után. ma vitatják meg a kedden hallottakat. Ezzel a 2 napos tapasztalat- csere véget ér. HAT ZÖLDSÉGBOLTOT üzemeltet a gulácsi termelő­szövetkezet. A Fehérgyarma­ton. Vásárosnaményban és a Gulácson működő zöldség­gyümölcs boltokban a közös gazdaság kanyhakertészeté- nek termékeit árusítják. A belvízkárok ellenére jól zár­ták az évet, közel 1 millió forint értékű zöldséget árusí. tottak. ÜJABB KÖZÉPÜLETEK KAPNAK VEZETÉKES GÁZT NYÍREGYHÁZÁN. A munkát gátló akadályok el- háií ása után a TIGÁZ meg­kezdte a vezetékes gáz bekö­tését a Bethlen Gábor utcai tüdőgondozóba és a Columbia bárba. A szerelők jelenleg a vezetékek nyomáspróbáit végzik. ELKÉSZÜLT A SERTÉS­HIZLALDA NYlRBOGÁ- TON. Saját kivitelezésben el­készült az új sertéshizlalda a nyírbogáti Rákóczi Terme­lőszövetkezetben. A tsz a hizlaldát vásárolt és saíát nevelésű sertésekkel népesí­tette be, MIT TESZ A HOBBY! Czine Sándor 23 éves ko- csordi vasutas és amatőr ga­lambtenyésztő egy nagyccse- di lakostól ellopott — az Is­tálló padlására bemászva — négy értékes, fajtiszta ga­lambot. A nyíregyházi me­gyei bíróság az állományt ily módon megalapozni kí­vánó galambászt jogerősen négy hónap szabadsárve«? íésre bűntette Egyperces interjú Hol a cipőfűző? Napok, sőt hetek óta hi­ányzik a nyíregyházi boltok­ból a cipőfűző. Apró dolog, de akinek szüksége van rá és nem kap, an­nak legalább annyit je­lent, mintha cipőt nem tudott volna vásárolni. Va­lóban nincs, vagy csak a boltok nem rendeltek, erről kérdeztük meg Nemes Sán- domé., a Kelet-magyaror­szági Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat leraíkatvezető j ét — Lerakatunknál van d- pőfűző különböző színekben és nagyságban. Hatvanasból barna és fekete, nyolcvanas­ból és nyolcvanötösből min­den színben és száztizen­egy esből barnában. Miért nem lehet akkor m boltokban kapni? — Valószínű az ünnepek előtti csúcsforgalomban ki­fogyott utána pedig az év eleji U1'/'rozások miatt nem rendeltek az üzleteik. Mégis mikorra várható? — Már ezen a héten vet­tek tőlünk a boltok, csak az iparcikk kiskereskedelmi vállalat nem, de csütörtökön ők is számtanaik. Ezen a héten tehát már vaiameny- nyi boltban kapható lesz. Még hozzátenném, hogy fo­nalat is lehet vásárolni. Ezért ugyanis már korábban reklamál ak a vásárlók az újságban. Jelenleg több má­zsa áll a vásárlók rendelke­zéséra (balogh) MÁTÉSZALKÁN IS A KORSZERŰ lakásépítési mó­dok hódítanak tért. Az ÉP­SZER Vállalat ebben az év­ben a francia QUTINORD alagútzsaluzási módszerrel kezd hozzá száz lakás építé­séhez, mintegy 30 millió fo­rintos költséggel. FŰRÉSZPORBÖL KÉSZÍ­TETT újfajta alágyújtóst a Tempó Ktsz. Vegyi anyaggal átitatva kis korongokat saj­tolnak a fűrészporból, egy erre a célra szerkesztett gép­pel. Az alágyújtós előnye, hogy kezelése egyszerű, nem piszkítja be a kezet KÖNYVÜJDON SÁGOK? László J.: A gazdasági irá­nyítás és a termelőszövetke­zetek anyagi érdekeltsége (Közgazdasági) — Molnár L. —Nemet F.—Szalai B-né: Ipari munkások politikai ak­tivitása (Kossuth) — Nizsa- lovszky E. A szerv- és szö­vetátültetés joga (Közgazda- sági) — Szemes L.: A mező- gazdasági termelőszövetkeze­tek érdekképviselete (Akadé­miai) A SZOCIÁLIS KÖVETEL­MÉNYEKNEK meg nem fe­lelő telepek felszámolására a IV 5 éves tervben 1450 család részére biztosítanak kedvezményes kölcsönkeretet a megyében. A kedvezményes kölcsönt a feltételekkel ren­delkező családok vehetik igénybe. ÁRVIZES LAKÁSOK ÚJ­JÁÉPÍTÉSÉRE az elmúlt év végéig összesen 5990 esetben adtak ki építési engedélyt a megyében. Ez lényegében azt jelenti hogy a kárfelmérés­ben szereplő 6 ezer lakás felépítésének alapvető felté­teleit biztosították. OLAJFINOMÍTÓT ÉPÍTE­NEK Nyírbátorban, a Nö­vényolaj- és Mosószergyártó Országos Vállalat gyáregysé­gében. Az új olajfinomító ter­veit Nyíregyházán, a megyei tervezőirodában készítik, előre gyártott acélvázas épü­letelemek felhasználását ter­vezve. TEREPRENDEZÉS NYÍR- LÚGOSON. A nyírlugosa Szabadság Termelőszövetkezet tavasszal kezdi el az 50 hold málnatelepítés mun­káit. A területen azonban már folytatják a tereprende­zést, a Debreceni Talajjavító” Vállalat gépei, mintegy 24 köbméter földet forgatnak meg a munkák befejezéséig. AUTÖALKATRÉSZ-GYÁR- TÁS NYÍREGYHÁZÁN. A Csepel Autógyárral kötött kooperációs megállapodás ér­telmében új profillal bővül a Nyíregyházi Gépjárműtech­nikai Vállalat termelése. A szerződés szerint rövidesen megkezdik az autóalkatrészek gyártását. Az üzemben a gépek alapozása, illetve be­szerelésé folyik. 146 KILOMÉTER JÁRDA ÉPÜLT az elmúlt 15 év alatt a fehérgyarmati járásban, melynek értéke eléri a 11 millió forintot. ŰJ PROFIL TISZALÖ- KÖN. Az iparfejlesztés ré­vén rohamosan nőttek a gyártmányok csomagolására vonatkozó igények is a me­gyében. Ennek ismeretében ipari gyártmányok részére vállalta a. ládák előállítását a Tiszalöki Vegyesipari Válla­lat Ez évben a szerződés már 10 milliós nagyságrendű. Legnagyobb megrendelő ez­úttal a Hajtómű és Felvonó­gyár nyíregyházi gyára. PROGRAM 1571. január 13, szerda VERONIKA NAPJA A Nap kél: 7 óra 30 perckor, nyugszik: 16 óra 16 perckor. A Hold kél: 18 óra 18 perckor, nyugszik: 8 óra 40 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1891. január 13-án született — s 1967- oen hunyt el — Baghy Gyula, írói nevén Jullo Baghy magyar eszperantista költő és író. Iskoláit szülővárosában, Szege­den végezte, s I9i>ben színi pá­lyára lépett. 1911-ben kezdett az eszperantó nyelvvel foglalkozni. Az első világháborúban orosz fogságba esett, ahonnan haza­térve, teljesen az eszperantónak szentelte minden idejét. Nagy rendszerességgel és bá­mulatos kitartással kezdte a sok akadályba ütköző szervezői mun­kát. Baráti köröket szervezett, eszperantó tanfolyamokat veze­tett itthon és külföldön egyaránt. 1933-ig társszerkesztője volt a Li- teratura Mondo (Irodalmi Világ) című folyóiratnak, s a magyar- országi eszperantó-mozgalom egyiü úttörőjeként m'nden lehe­tőséget megragadott az e.zpe- rantó nyelv népszerűsítésére. Töbo regényt és novellát fordí­tott erre a nyelvre, szép szám­mal írt eszperantista költeménye­ket, regényeket és foglalkozott az eszperantó színjátszás megte­remtésének gondolatával is. Szeles idő Várható időjárás ma est’g: vál­tozóan felhős, párás, többfe'ié ködös idő, zúzmara képződérsei. Gyenge, napközben kissé meg­élénkülő délkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: mínusz 1, mínusz 6 fok között. Kossuth rádió 8,20: Aida. Részletek Verdi ope- rájából. — 9,00: Vadon nőtt gyöngyvirág. Tamás Gáspár ön­életrajzi írása. X. rész. — 9.23: Esztrádparádé. — 9,50: A gazda­ságpolitikai rovat műsora. — 10,05: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. — 10.40: Lazarij Ber­man zongorázik. 11,30: A Szabó család (isiin.) 13,15: Nóták. 13,50: Nőkről nőknek — 14,29: Nagy zeneszerzőnk útja az Opus 1-ig. 14,44: Válaszolunk hallgatóink­nak! — 15,1 j: Az élő népdal. Bu­da jenő. — 15,20: Iskolarádió. — 15,40: Vendégségben Finta József építésznél. — 16,00: A világgaz­daság híreL — 16,05: A Magyar Fúvósötös felvételeiből. — 16,22: A műhelyben beszélik. Riport. —- 16,41: Bodrogközi népzene. H, rész. — 16,58: Hallgatóink figyel­mébe. — 17,05: Külpolitikai figye­lő. — 17,20: Lemezek közt válo­gatva. — 17,50: Mérlegen a vál­lalati gazdálkodás. — ir,63: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. — 18,45: Verbunkosmuzsika. — 18,58: Hallgatóink figyelmébe. — 19,25: Uj lemezeinkbőL Vladimir Horo­witz zongorázik. — 20,13: A vas fiai. Kodolányi János regénye rá­dióra. I. rész. — 21,06: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 21,13: Tizenhét „pira­mis” a Níluson. Dokumentum­műsor. — 21,29: Adottságok, le­hetőségek. — Kb. 22,15: Sporthí­rek. — 22,20: Siw Malmkvist és Szécsi Pál énekel. — 22,40: Ér­vek — ellenérvek a túlóráról. — 23.10: Szimfonikus zene. — 0,10: Könnyű hangszerszólók. Petőfi rádió 8,«: Nóta- és népdalest (Is«*) — 8,54: Tallózás a világsajtóban (ísm.) — 9,00: Carlo Zecchni ve­zényel. — 10,00: A zene hullám­hosszán. — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Márta. Rész­letek Flotow operájából. — 12,40: Házunk tája. A Falurádió műso­ra. /— 13,03: Bécsi klasszikus ze­ne. — 13,40: Orvosi tanácsok. Az emberi agresszivitásról (ism.) 14,00: Kettőtől hatig... — 18, lu. Kis magyar néprajz. — 18,15: Ta­lálkozásaim híres muzsikusok­kal. — 18,59: üj könyvek (ism.) — 19, 2: Könnyűzene Lendvay Kamilló szerzeményeiből. —19,24: Visszhang. — 20,25: Cimarosa: Titkos házasság. Kétfelvon ásos vígopera. — Közben: 21,52: Öreg­ség. Füst Milán verse. — 21.56: Az operaközvetítés folytatása. — 23,15: Rákóczi. Részletek Kacsóh Pongrácz—Endrödy Sándor dai- játékábóL Nyíregyházi rádió 18,00—19,03: Hajdúból és Sza­bolcsból jelentjük. — Fúvószene — Fiatalok fóruma. — Tánczene. Televízió 8,93: Iskola-tv. Élővilág (ált. isk. 8. oszt.) — 9,05: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.) — 9,31: Épüle­tek dobozban (Ism.) — 9.50: Vi­ola. NSZK-fitm (ism.) — 10.55: Az év első szülöttje (ism.) — 11,50: Szobor és legenda. Képző­művészeti kisfilm. — 13.10: Élő­világ (Ism.) — 14.05: Földrajz (Ism.) — 17.23: Hírek. — 17,3 : TELEIMPEX. - 18,03: Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételei.— 18,13: A biológia forradalma. I. rész. — 19,15: Esti mese. —19,30: Tv-hlradó. — 23,00: India felfe­dezése: 2. Az árják eposza. — 21,00: Hajrá magyarok! Magyar dokumentumfilm. — 22,20: • Tv- híradó — 2. kiadás. Bratíslavai tv 17 10: Hírek. — 17,15: Francia nyelvlecke. — 17,45: Középiskolá­sok műsora. Lenin személyisége — 18,15: Napjaink szemszögéből — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv­híradó. — 19,25: Belpolitikai kom­mentár. — 19,35: Külpolitikai kommentár. — 19,9j: Dalok. — 20,00: Hamlet király. Tv-játék. — 21,20: Autósok-motorosok. — 21,10: Tv-hlradó. — 22,00: A tett színhelyén. 6. rész. Román tv 17,00: Ifjúsági vetélkedő. — 17,30: Gazdasági újdonságok. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: FiLmarchívum. — 21,30: Homár művészek gálaestje. Moziműsor KRÚDY MOZI t ALADIN É8 A csodalAmpa Francia rajzfilm Előadások kezdete: «B 4 háromnegyed 6 és 8 órakor Telefon: 12—61. BÉKE MOZIS ESTÉLY HABFÜRDŐVEL Amerikai film Előadások kezdete fél 1, fé! 7 és tél 9 óraiZDr. GORKIJ MOZI: a 4-Es labor Őrültje Francia film Előadások kezdete: 4, t és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: KŐSZÍVŰ EMBER FIAI I—IL RÉSZ. Dupla helyárral. KIS VÁRD AI MOZI MŰSORA: SZÜNNAP. MÁTÉSZALKAI MOZI MŰSORA: SZÜNNAP. ÜJBÓL BÖRTÖNBE. Ré­szegen minden indok nélkül megtámadta az úton egy is­merősét és ütlegelte Papp János 22 éves újfehértói se­gédmunkás, aki ilyen ga­rázdaság miatt már volt bün­tetve. A nyíregyházi megyei bíróság jogerősen tíz hónap szabadságvesztesre büntette és egy évre eltiltotta a köz­ügy ektőL FEJLESZTIK AZ EXPORT­TELEPEKET. A MÉK nagy összeget fordít az idén a megyében lévő 15 exportte­lep fejlesztésére. A tervek szerint 500 vagonos hűtő táro­lókat építenek a telepeken, az alma minőségének megó­vása érdekében. VÍZTORONY A TSZ-TE- LEPEN. A gulács-tivadari Űj Élet Termelőszövetkezet központi telepén új víztorony építéséhez kezdtek a szak­emberek. A 77 köbméteres víztorony a közös gazdaság állatállományának szolgáltat­ja majd a vizet AZ ŰJ KOMBÄJNOI SZÁLLÍTÁSÁT folyamaté san végzik a mezőgazdaság üzemeikbe. A m^gye gazdi sásainak az AGROKER 16 darab SZK—4 típusú szov 1 kombájnt juttat el, közüli1 már huszonötöt el szú a megrendelőiknek EMELKEDIK A SZAK* MUNKÁSTANULÓK SZA. MA a vásárosnaményi já­rásban. Az idei tanévben csak 130 gyereket tudtak fel­venni szakmunkástanulónak, a jövő tanév felmérése sze­rint már 171 tanulóra szá­mítanak a különböző üze­mek. KAPÓS ARUK BOLTJA Mátészalkán. Közei t millió forint forgalmat bo­nyolított le saját boltjában as elmúlt évben Mátészalkán a Szatmárvidéki Faipari Vál­lalat. Legkapósabbak voltak a saját „termésű”,, közked­velt Szatmár típusú lakó­szoba garnitúrák. HAJÓSZERENCSÉTLEN­SÉG. Egy nyugatnémet te­herhajó ismeretlen tárgynak ütközött kedden a La Man­che-csatornában és azonnal elsüllyedt. A hajó, a 2693 tonnás Brandenburg, mindé» jel szerint a Texaco Carrib- bean roncsaival ülközött ősz- sze. A Texaco Carribbeaa panamai zászló alatt hajózott és egy nappal korábban hét­főn ütközött össze egv oerui tájéval. így 24 órán belül cét súlyos szerencsétlenség örtént a La Manche-csator­nán, a doveri szorosban, amelyet nagy forgalma mj- vit, az seeán Piccadilly Cte» •sának neveznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom