Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-22 / 299. szám

S. sMfaí KULfT-WACt t#W. d«eewi!>er 3§. \ Szovjet—EAK tárgyalások kezdődtek Moszkvában Ikinai'd («inTlii'í rnlawztottnk u LKnr kit «M (Nkni'.h>í Kádár Jáoon és L. $re*snyev ödvőzlö tás at» Lengyel EgvesüK Munkáspárt Közoonti Bizottsága. EIMVARD OIFRLK el?$ titkár é*- •renajr, VARSÓ Tisztelt Gierek elvtárs! A Magyar Szocialista Munkáspárt Kozponu Biwrtú&áas és a magam nevében jakivanságaiakat íejaz&m ki a testvéri Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottaagaiwa* e» új­jáválasztott Politikai Bizottságának, titkárságának, személy szerint önnek. Sok sikert kívánunk a lengyel munkásosztály, a len­gyel dolgozó nép, a magyar—lengyel internacionalista kapcso­latok a szocializmus, a nemzetközi kommunista mozgalom javájta végzendő felelősségteljes munkájukhoz. Budapest, 1070. december 21. KADAR JA' PS. m Magyar Szocialista Munkáspárt iözponti Bizottságának első titkára Hétfőn s Kremlben meg­kezdődtek a szovjet-egyipto­mi tárgyalások. Az Ali Szabri vezette EAK-küidöttség va­sárnap érkezett Moszkvába. Az SZKP Központi Bizott­sága és a szovjet kormány hétfőn a Kremlben díszebé­det adott az. EAK párt- és kormányküldöttségének tisz­teletére. A díszebéden az EAK kép­viseletében részt vett Ali Szabri, a? ASZÚ Leg-felső Végrehajtó Bizottságának tag­ja. Aziz Szidki, miniszterel­nök-helyettes, bánya-, ipar­os olaj iparügyi miniszter. Mahmud Riad miniszterel­nök-helyettes, külügyminisz­ter, Mohamed Favzi hadügy­miniszter. Szovjet részről megjelen - tek: Alekszej Kaszigin, Ki­rill Mazurov, Borisz Pono- marjov. Nagus Arutyunján, a Legfelső Tanács elnökségé­nek elnökhelyettese, Vlagyi­mir Novikov, a Szovjetunió miniszterelnök-helyettese, Mi­hail Georgadze, a Legfelső Tanács elnökségének titkára, Andrej Gromiko, Andrej Grecsko marsall, Nyikolaj Pa- tolicsev és más hivatalos sze­mélyiségek. Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke a díszebéden beszédet mondott. „A mai szovjet—egyiptomi eszmecsere, —r a két ország viszonyáról és a jelenlegi nemzetközi helyzetről, — is­mét megerősíti országaink­nak azt a törekvését, hogy továbbfejlesztjük és megszi­lárdítjuk széles körű együtt­működésünket, politikai, gaz­dasági és katonai téren, va­lamint más területeken.” Alekszej Koszigin ezután hangsúlyozta, hogy az EAK és más arab országok népei­nek az izraeli agresszió el­len, s országaik szuverenitá­sának és területi sérthetetlen­ségének védelmében vívott harca során „még jobban megszilárdultak a Szovjet­uniót és a szovjet népet az Egyesült Arab Köztársaság­hoz és népéhez fűző barátság és együttműködés szálai.” Alekszej Koszigin a továb­biakban azt mondotta: „Tel­jes határozottsággal kijelent­hetjük. hogy az izraeli ag- resszorok és azok, akik mö­göttük állnak, sohasem ér­hetik el közel-keleti expan­ziós politikájuk céljait. Mind­azoknak, akik Izraelben még nem veszítették el felelősség- érzetüket. népük jövőjének kérdésében, s akik nem akar­nak a béke ellen irányuló bűntettek cinkosaivá lenni, meg keli érteniük, hogy a je­lenlegi közel-keleti helyzetből a kitttat csakis a Biztonsági Tanács 196T. november 22-i határozatának haladéktalan végrehajtásával lehet megta­lálni.” „Az Egyesült Arab Köztár­saság azon az úton halad, amelyet az egyiptomi nép nagy fia Gamal Abdel Nasz- szer jelölt ki számára.7 Üdvö­söljük a# EAK kormányának erőfeszítéseit az arab ,orszá­gok tömörítésére, s minden lehetőség ük mozgósítására az izpaeli agresszió következmé­nyeinek felszámolásáért ví­vott harciban” — mondotta befejezésül a Szovjetunió mi­niszterelnöke. Válaszul Koszigin minisz­terelnök pohárköszöntőjére, Ali Szabri, az EAK párt- és kormányküldöttségének ve­zetője egyebek közt a követ­kezőket mondotta a Kreml­ben rendezett díszebéden: — Barátainkkal folytatott megbeszélésünket az első perctől fogva a teljes nyílt­ság és a kölcsönös megértés jellemezte, nem is szólva esz­méink rokonságáról és körös céljainkról, az imperialisták mesterkedéseivel szemben ta­núsított állásfoglalásunkban. Kapcsolatunk a baráti Szovjetunióval nem csupán átmeneti jelenség, hanem szi­lárd és egyre fejlődő viszony, amely a felszabadulásért és haladásért együttesen vívott harcunkon alapul. Látjuk, — mondotta a to­vábbiakban. — hogy az Egye­sült Államok állandóan és leplezetlenül segítséget nyújt Izraelnek, s ezzel ösztönzi az arab országok ellen irányuló izraeli agressziót és hozzájá­rul az arab népek rovására folytatott cionista expanzió­hoz. De mindez végül is ku­darccal jár: az EAK nem en­gedi meg. hogy az agresszo- rok hidegháborús módsze­rekkel „befagyasszák” a kö­zel-keleti kérdést és befeje­zett ténynek tekintsék az arab területek izraeli meg­szállását Az EAK minden ál­dozatra kész területének fel­szabadítása és törvényes jo­gainak helyreállítása érdeké­ben. Az egyiptomi küldöttség vezetője há lásan emlékezett meg arról a baráti segítség­ről. amelyet a nagy Szovjet­unió az BAK-nak és más arab országok népeinek ad a közös harc különböző szaka­szaiban — fejezte be beszé­dé' Ali Szabri. ★ A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, amely Borisz Ponomarjovnak, az SZKP Központi Bizottsága titkárának vezetésével decem­ber 10-től 20-ig az Arab Szo­cialista Unió Központi Bizott­ságának meghívására tartóz­kodott az Egyesült Arab Köztársaságban, vasárnap hazautazott Kairóból. Szombaton este megtartot­ták az SZKP küldöttségének és az Arab Szocialista Unió küldöttségének zárótárgyalá­sait, amelyeket közös nyilat­kozat aláírása követett. A látogatásról kiadott kö­zös közleményben megálla­pítják: „Az SZKP és az ÄSZU álláspontja azonos a közel-keleti válság megoldá­sának útjairól, az ENSZ Biz­tonsági Tanács 1967. novem­ber 22-én hozott határozatá­nak teljes megvalósítása alapján”. ' A felek megerősítették az SZKP-nak és az ASZU-nak azt az eltökélt szándékát, hogy a jövőben is a Szovjet­unió és az EAK néijei közötti együttműködés és ' barátság sokoldalú fejlesztésének irányvonalát követik. Az SZKP és az ASZÚ kül­döttsége megvitatta a párt­közi kapcsolatok továbbfej­lesztésének kérdéseit. Megál­lapodás jött létre azokról a konkrét intézkedésekről, amelyeket a legközelebbi időszakban a pártközi kap­csolatok terén megvalósíta­nak. 1970. december 20-án megtartó ták a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának 7. teljes ülését. A plénum elemezte az or­szág helyzetét és meghozta a szükséges határoza okát. A plénum elfogadta Wla. dyslaw Gomu lka lemondását a Központi Bizottság első tit­kári tisztéről és politikai bi­zottsági tagságáról, tekintet­tel súlyos betegségére. A plénum a LEMP Központi Bizottsága első titkárának tisztére Edward Giereket vá­lasztotta meg. A plénum legjobb kíván­ságait fejezte ki Wladyslaw Gomulkának mielőbbi gyó­gyulása érdekében. ★ Edward derek. a LEMP KB újonnan megválasztott első titkára vasárnap este a lengyel néphez intézett rá­dió. és televízióbeszédében utalva a lengyel tengerparti városokban lejátszódott za­vargásokra és az azokkal összefüggő kérdésekre, kije­lentette: — A mi kötelességünk, a pártvezetés és a kormány kö­telessége, hogy a kérdésekre teljes választ adjon a párt­nak és a népnek. Ez a vá­lasz nehéz és önkritikus, de világos és igaz lesz. Orszá­gunk mostani belső helyze­tének okai részben a tényle­ges nehézségek, ezért joggal számítunk arra. hogy mun­kásosztályunk, az egész tár­sadalom megérti ezeket a f-eonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a Központi Bizott­ság .nevében táviratban üdvö­zölte Edward Giereket abból az alkalomból, hogy megvá- 1"" 'k a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­sága első titkárává. Mas szocialista országok kommunista és .munkáspárt­jainak vezetői is üdvözö"ék Edward Giereket. nehézségeket. Vannak azon­ban olyan okok is, amelyek a megfontolatlan gazdaságpo­litikai koncepciókból eredtek. Ezeket meg fogjuk szüntetni. — A legutóbbi események fájdalmas módom figyel­münkbe idézték azt az alap­igazságot, hogy a pártnak mindig szaros kapcsolatot kell tartania a munkásosz­tállyal, az egész néppel, s nem szabad elveszítenie a közös nyelvet a dolgozókkal. Gierek a továbbiakban is­mertette a LEMP KB vasár­napi ülésén hozott határoza­tokat. Elmondotta, a Közpon­ti Bizottság kötelezte a Poli­tikai Bizottságot, hogy a leg­közelebbi napokban vizsgálja meg a legalacsonyabb jöve­delmű és többgyermekes csa­ládok anyagi helyzete meg­javításának lehetőségét. Ezek a legutóbbi árrendezést a legjobban megérezték családi költségvetésük többletkiadá­sában. Utalt arra. hogy van sok , más megoldást követeld ügy is, mint a dolgozó nők helyzete, a lakáskérdés, a fiatalok problémái. Biztosí­totta hallgatóságát, hogy a pártvezetés és a kormány mindegyiket a legnagyobb gor.ddal átvizsgálja, s a lehe­tőségekhez, de csak a gazda­sági lehetőségekhez képest megoldja őket. — Újra gondosan át kpll vizsgálnunk jövő évi. vala­mint új ötéves tervünk elő­irányzatait — folytatta Gie­rek. Meg kell kezdenünk * munkát olyan tervek kidol­gozásán. s olyan változó' k és reformok végrehajtásán, amelyek biztosítják hazánk gyors ütemű, s egyben har­monikus fejlődését. Ezt a feladatat az egész munkás­osztállyal, az összes dolgozók­kal tanácskozva végezzük *4, minthogy alkotó vitát é» nagy felelősséget követel A LEMP KB első títkána * továbbiakban kijelentette: — Együtt haladunk a nagy szocialista közöseégged, min­denekelőtt kipróbált bará­tunkkal és szövetségesünkkel a Szovjetunióval Ezt a ba­rátságot és szövetséget test­véri és szívélyes együttmű­ködésben tovább fogjuk erő­síteni. Ez számunkra alapve­tő ügy. függetlenségünknek, hazánk biztonságának és fej­lődésének döntő záloga. Né­pünk internacionalista ha­gyományainak, pártunk marxista—leninista ideoló­giájának megfelelően Len­gyelország a szocializmus, a demokrácia és a béke erői­nek szilárd láncszeme és a« is marad. Gierek befejezésül felhí­vással fordult a dolgozókhoz, tegyenek meg minden tSlüfe telhetőt azért, hogy nyuga­ton i, rend és béke legyen.. Hangsúlyozta, hogy azok a problémák, amelyekről szó­lott. a népi Lengyelország legfontosabb ü«?yei, szívből iövő gondoskodást, közös erő­feszítést. az egész nép egy­ségét követelik Daniel Lang: Incidens a 192-es magaslaton (Dokumentumregény) Fordította: Hernádi Miklós 17. Mikor visszatért a táborba a 192-es magaslatról, azt hit­te, hogy csak egy szerencsét­len véletlen hozta össze osz­taga pszichopatáival, de mi­nél több katona társa kelt az osztag védelmére, annál tart­hatatlanabbnak tetszett ez ■ gondolata „Ahogy hallgat­tam őket. az az érzésem tá­madt, hogy számtalan Meser- ve és Clark vesz körül” — mondta. „Mintha egy túlszer­vezett dzsungelbe kerültem volna — csupa név, rang és sorszám, alig valami más.” Bár lehangolta a szakasztá­bor légköre, folytatta Eriks­son. azeri találkozott elvébe a tisztességgel is. Időbe tel­lett, amíg erre rájött, és fur­csa módón á tisztesség ható­erejéről annál inkább megbi­zonyosodott, minél tóbbei töprengett Vorst „elsimító’ ügykezelési módszerein Ahogy százszor is végiggon­dolta az egészet, egyre in­kább gyanút fogott, aligha­nem íoghijai vannak a szá­zados magabiztos, látszólag megtámadhatatlan álláspont­jának. Ha nem volnának ezek a foghíjab, kérdezte magától Eriksson, akkor miért nem mondta neki mindjárt a szá­zados, hogy hordja el magát? Miért volt fontos neki, hogy háromszor is megtárgyalja Mao halálát? Csak ezekkel a* foghíjakkal magyarázható, hogy a századparancsnok ennyi buzgalmat tanúsított hogy Eriksson biztonságba kerüljön. Mi másért oszlatta volna fpl Vorst az osztagot, s hagyta csupán Manuelt „lőtávolón bélül” ‘Eriksson- hoz? És csakis -ezért ajánl­hatta fel neki hogy elhelye zi a századtól. Üzletszaga volt a dolog­nak, de miért kell egy szá­zadosnak ahhoz folyamodnia, hogy alkudozzék valakivé’ alti a ranglétra legalján áll? Miért igyekezett annyira el- palásiolm egy ismeretien pa­rasztlány halálát, ha nem azért, mert rájött, hogy * tisztesség erőivel is számol­nia kell? Ahogy így tépelő- dött, emlékezik Eriksson, ki­alakult a fejében egy straté­gia „Hogy mennyit tehetek Maóért, az csupán attól füg­gött, találok-e valakit, aki­nek a rangja és a tisztessége is megvan ahhoz, hogy segí­teni tudjon” — mondta. „Ha nem találok senkit, akkor megrekedtem a szolgálati út csapdájában.” November utolsó napján Eriksson osztaga két vagy három vietkong-katonát ül­dözött egy ösvényen, két sor sövény között, amikor az egyik oldalról hirtelen tüzet nyitottak rájuk. „Feküdj!” — ordított az osztagparancsnok, és a aatonák a földre vá­gódtak; a még mindig látha­tatlan támadók golyói por­felhőt csapva pásztázták kö­rül a lapuló katonákat. Né­hány pillanat múlva abba­maradt a tüzelés és a sö­vény mögül Reilly szakaszá­nak egy másik osztaga bújt élő. Eriksson osztagának pa­rancsnoka durván lehordta kollégáját, aki szabadkozott. Tévedés történt, mondta, em­bereivel éppen szundikéit, amikor futó lábak zaja éb­resztette fel őket, és ösztö­nösen arra gondoltak, hogy az ellenség közeledik. Rög­tön tüzet szüntettek, amint elhangzott az amerikai „Fe­küdj!” vezényszó. A két osz­tag esetlenül ácsorgott egy­mással szemben, és Eriksson őrmestere, még mindig ha­ragosan, kijelentette, hogy amióta Vietnamban van. ilyen „tévedést” még nem ta­pasztalt. Miközben arra vártak, hogy őrmesterük haragja esillapodiék, Eriksson, más dolga nem lévén, végignézte a másik osztag tagjait. Sze­me hirtelen megakadt egy kifejezéstelenül bámuló, is­merős arcon. „Manuel volt az!” emlékezett Eriksson. „Csak egymásra néztünk, nem is üdvözöltük egymást. Ahogy az arcát néztem, eszembe jutott egyszerre két kérdés is, amit tőle vagy az őrmesterétől szívesen meg­kérdeztem volna. Hogy ki nyitott tüzet először Manuel osztagából. És hogy ki ad­ta le az utolsó lövést. Nem tudom, mit feleltek volna •— azt mindenesetre tudtam, hogy Manuel alaposan ben­ne érezhette magát a slamasz- tikában.” Így vagy úgy, Vorst száza­dos gondoskodott róla, hogy Eriksson még a következő nap hajnalán eltávozzék pa­rancsnokságáról. A hetven mérföldre eső Camp Radcliff- re küldte, az első légi had­osztály támaszpontjára, An Khe városka közelébe. Erikssonnak addig kellett ott maradnia, amíg meg nem ér­kezik gépfegyverkezelői iá- nevezése, mert Vorst már elküldte Eriksson áthelyezési papírjait a helikopter-pa­rancsnokságra, hogy ott hiva­talosan jóváhagyják az áthelyezést. Addig ideig­lenes szolgálatát egy ács­különítményben kellett végeznie, amely a húszezres lélekszámú támaszpont szá­mára új lakhelyeket épített. Eriksson boldogan hallotta ezt, mert mindig szenvedélye volt az ácsmunka. De egy lényegesebb okból is örömé­re volt. hogy Radcliffbe he­lyezték. Abban bízott, hogy itt több esélye lesz segítőtársat talál­ni, mint, a szakaszparancs­nokságon. A mindennapos, kíméletlen harcoktól távol­eső Radcliífben talán kevés­bé tértek napirendre az em­berek az indokolatlan ke­gyetlenkedések fölött: no meg sokkal többen voltak itt, egy hadosztály támaszpont­ján, és így sokkal nagyobb volt rá az esélye, hogy meg­találja azt. a hatékony párt­fogót, akire szüksége volt. „Attól a perctől fogva, hogy megérkeztem Radcliffbe, ál­landóan őt kerestem, akárki legyen is” — emlékezik Eriksson. Alig telt el egy hét. ami­kor megtört a jég. Merő vé- letlenségből, természetesen, hiszen másként nem is tör­ténhetett volna. Késő dél­után volt, húsz társával ép­pen egy barakkot ácsoltak, és aznapra már majdnem vé­geztek is, amikor Eriksson azt' látta, hogy egyikük, Boyd Greenacre kiválik közülük, hogy' beszédbe elegyedjék egy arra járó szőke, hosszú orrú, magas, századosi rang- fokozatú lelkésszel: a két férfi látnivalóan jó viszony­ban volt egymással. Eriksson sohasem látta addig a lelkészt. Nem mint­ha Greenacre-t olyan jól is­merte volna — csak annyit tudott felőle, hogy odahaza cowboy volt Arizonában, szí­vós fickó, jó ács, és nem so­kat beszél. Ahogy a lelkészt elköszönni látta, úgy érezte, érdemes lesz jóban lenni Greenacre-rel. Eltökélte, hogy összeismerkedik az ari­zonai fickó barátjával, mert úgy hitte, hogy a hosszú or­rú lelkész segít majd neki Mao ügyének tisztázásában. Ahogy kettejüket beszélgetni látta, rájött, hogy csakis egy lelkészen keresztül tudja megkerülni a szolgálati lán­cot, (Folytatjuk! későbbre halasztották a Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri bizottságának ülését miniszteri bizottságának ülé­sét, kölcsönös megállapodás alapján későbbi időpontra halasztották. (MTI) A Magyar Távirati Irodát felhatalmazták annak közlé­sére, hogy a Varsói Szerző­dés tagállamai honvédelmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom