Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
•. oldal f"" ’>»*rTYARnR«7Art — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1970. december 30. H. Aorta Lajos: LÉQ Y Könyvszemle Paul Éluard:* Jó igazság Szelíd a törvényed ember Vizet fénnyé változtatni Valósággá ami álom Testvérré az ellenséget ősi s újdonúj e törvény Ez tökéletesedik A gyermekszívből kinővén A ■ iegföbb értelemig Illyés Gyula fordítás* távolságiján és tájban wéa*»- zolja misztikus környezetbe az olvasót; Mongóliába. Molnár Gábor már írt egy sikeres könyvet — Egymillió hóé országa a baráti mongol népről, de az inkább csak a* utazó szemlélődése volt. Újabb mongoljai útja módot nyújtott arra, hogy közelebb férkőzzék a nép lelkivilágához, meséket. mondákat ismerjen meg. barátokra tegyen szert, s ezredévek óta szinte változatlan mikrovilágokba jusson el. Könyve tehát jóval több, iránt útirajz, a benyomásokat közlő ripor- tázs. Lírai vallomás a — sok képpel illusztrált — mű, egy népről, amely rendkívüli szerepet játszott a történelemben. hogy azután évszázadokra szinte az ismeretlenség homályába süllyedjen. Lírai vallomás ugyanakkor az emberi lélek kim eríth ete tlen gazdagságáról is. az egyszerű emberek nyíltságáról és kedvességéről. a sokszor primitív körülmények közül is kifénylő humanizmusról. <M> ^ zótlanul ülünk: várunk, hogy ünnepet csináljunk önmagunknak. A szomszéd szobából szu- szogás és koppanás fut felénk. Karácsonyfát díszít a feleségem. Tudom, csücsöríti a szájat. így tesz mindig, ha öröme van. Fiam tekintete az ajtón, a kilincsen. Érzem gondolatát. Izgatott, mit kap ajándékba? Kis autót kért, de nem megy nekünk még olyan jól, rollert kap, örülni fog annak is. Nézem a kölyköt, ujjaival játszik. Rakaesintok: na, csibész, nemsokára kinyílik az ajtó. És nyílik is. Megjelenik a karácsonyfa. Szikrát szórnak a fémszálak, táncolnak a fények. Olyan ez, mint az öntödében ha csapolunk, csak kisebb. A gyerek a küszöbön áll, szája tátva. tekintete az anyján, a gömbölyű fényességen, a tésztafigurákon kapkod, aztán lejjebb csúszik és megáll a roller kerekén. Édes szag fut felénk. A cukorka, a sütemény, a narancs szaga. S hirtelen a csendben zümmögni kezd egy légy. A csuda tudja, hogyan maradt itt. Azt mondják, minden rendes házban marad egy télire, bizonyítva, bogy jó család az, mert meleget, ennivalót — életet ad. /\/| őst bosszant. Az ördögből jött ide! Megzavarta az ünnepet. Pimaszul a falra ül, a székre, a narancsra, aztán belekóstol az egyik süteménybe. Idegesít. Rácsapok. A karácsonyfa megremeg, a felfüggesztett sütemény a földre zuhan, de a légy tovább száll. Ügyesebb, mint én Szaladunk utána. S hirtelen, egy pillanatra ez a zümmögő feketeség visszahoz egy régi emléket. Ha nem lenne itt, talán halálomig nem jutna eszembe. ★ Vidékről jött munkásgyerek voltam. Nem értettem semmihez, de a karom erős volt, megfogtam a munkát. Fizettek érte. Igaz nem sokat, de volt szalonnára, hagymára való, meg ligeti hintára, lány mellé. Hárman jártunk ide: Szepi, Sulek meg én. Egykarúak voltunk, együtt dolgoztunk, meg aztán a pénztárcánk is egyformán üres — és ez elég volt a barátsághoz. Szepinek Isteni szobája volt a Józsefvárosban. Házmesterlakás mellett. A berendezést maga tákolta, a falat meg egy nő díszítette. Szepihez járt aludni és néha képeket hozott a hóna alatt. így élt Szepi. Mi ketten Sulekkel elfelezett garázsban. Az egyik fele legényszállás volt. a másik istálló. Mondtuk is: — Jó hely ez, gőzfűtését. A deszkafalon túl van a kazán. Príma hely volt. Meleg. A lovak teste jól fűtött. I tt ültünk 1937-ben, karácsony napján. Kiborítottuk a zsebünkből a pénzt. Két pengő harminc fillér feküdt a pokrócon. Hivatalosak voltunk Szepihez, a nővel együtt meghívott bennünket karácsonyi ünnepekre. — No — mondta Sulek — kiteszünk magunkért, veszünk enni-, innivalót, met ajándékot is. ügy illik. Néztem a pénzt, elihent a kedvem az egésztőL — Ne menjünk — mondtam —. nem vehetünk ezért semmit. Megünneplik ők Krisztus születését ketten is. Sulek erősködött: — Bolond vagy — mondta —, veszünk két liter bort, öntünk hozzá egy liter vizet. Három liter már szép ajándék.. Aztán viszünk tgy veknit, és olcsó lókolbászt. — Lókolbászt ne — mondtam én —, elegem van itt a szomszéd lovakból. Sulek felém nézett. — Jó. ne menjünk —, mondta — Áldozzunk az alvás istenének, magunkra húzzuk a pokrócot, rajcsúroz- zon akinek telik. P elugrottam. csípőre tettem a kezem, ráparancsoltam Sulekra: — Feküdj hanyatt, hunyd be a szemed, aztán én szépen elmondom a karácsonyt. Engedelmes volt. Elsimítottam rajta a takarót, homlokon csókoltam, aztán elkezdtem beszélni: — Igazítsd meg a nyakkendődet, most belépünk... Állj meg, látod, ott a karácsonyfa. .. Vigyázz a lépésekre, te bolond! Az egész szoba tele van ajándékokkal. . Nézd, az ágakon sütemények meg figurák helyett tízpengősök lógnak, úgy csillog mindegyik, hogy különbül, mint sok csinált fityegő. .. Látod-e? — Látom -1- mondta Sulek, és nevetett, és nem nyitotta ki a szemét, mert tovább akarta látni. S ekkor hirtelen az orrára szállt egy légy. Csíphette nagyon, mert fin- torgott. kapkodni kezdett, felugrott, aztán futott a légy után. El is kapta. Markába szorította, szokott mozdulattal össze akarta nyomni, de hirtelen megállt, rám nézett és felkiáltott: — Ingyen viszünk ajándékot! — Betörjük a sarki üzletet? — kérdeztem. — Én?! — nézett rám — Hülye vagy! Legyeket viszünk. Megértettem én, mit akar a betyár. Nekem se kellett több. Belementem a játékba. Átszaladtunk az istállóba és versenyt hirdettünk: ki fog össze több élő legyet. És ordítva kapkodtuk a levegőt. Egy óra múlva eredményt hirdettünk. Sulek nyert. Húszat fogott. Óvatosan, egyenként gyufásdobozba raktuk a zümmögőket, az egészet szép papírba csomagoltuk, és röhögve, hogy mi lesz majd, elindultunk Szepihez. A nő nyitott ajtót, kicsi, vörös, pisze orrú. Aztán valahonnan a homályos sarokból megszólalt Szepi is: — Azt hittük, már nem is jöttök! — Jöttünk mi — mondta Sulek —. csak elhúzódott a bevásárlás —, és zsebéből elővette a papírba csomagolt gyufásdobozt az idegesen zümmögő legyekkel. Szepi átvette, ránk nézett, tekintetében értetlenség ült. — Sok a pénzetek — kérdezte —. miért kellett költeni? Alig tudtam visszatartani a röhögést. Elfordítottam a fejemet, a falhoz hátráltam levettem a kabátomat és belenevettem. Ekkor hirtelen sikítást hallottunk. Szepi kinyitotta a csomagot, markából szétrepültek a megvadult legyek. A nő a levegőbe kapkodott, Szepi ordított: —» örültek! Örültek! Sukkból kibukott a nevetés. Felém bökött és röhögve mondta: — Ez a betyár azt mondta, karácsonykor ajándék illik... — és rázkódott, rázkódott, hogy meggörbült a teste. Erre aztán nevetni kezdtünk mind a négyen. Szepi meg az asztalra ugrott: — Szedjük össze! —■ kiabálta és kapkodta a legyeket csudára. Nekünk se kellett több. Hancúroztunk az ágyon. a széken, asztalra ugrottunk repültünk a legyek után. És lassan megint zümmög ni kezdett a gyufásdoboz. Éjfél felé már csak négy légy volt szabadon. — Mindenkinek jut mér egy — perdült Szepi és kezdődött az üldözés megint. Egymás után hallatszottak a győzelmi kiáltások: — Már csak három. — Kettő. — Egy. | smét dobozban voltak a legyek. Legalábbis azt hittük. Szepi a tenyerébe tette a dobozt, megigazította nemlétezó nyakkendőjét, udvariasan meghajolt a nő előtt és azt mondta: — Hölgyem, igaz. hogy sokba került, de az ajándék magának szól. A nő meg csak nevetett, nevetett: ................. j — Hát ilyet, hát ilyet, bo-i londok! — És láttam, hogy még könny is csurog az arcán. És ekkor hirtelen zümmögni kezdett egy légy... Egy szabadon hagyott légy. Utánakaptam, de Szepi visszahúzta a kezemet. — Hagyd — mondta —, azt az egyet hagyd, legalább egy maradjon. Azt mondják, minden rendes házban marad egy télire. ★ Leégtek a caillagszorók. Az egyik pislog még. Homály van. De a légy még mindig itt zümmög. Egyre jobban idegesít. Megint rászáll a karácsonyfa díszeire, eszi a süteményt Kirohanok a konyhába, hozom a törülközőt, egy óvatlan pillanatban rácsapok és megölöm. Minek éljen. — Alszol? — kérdezte as asszony. — Nem alszom — mondta a férfi. — Máskor hamar elalszol. — Igen — mondta a férfi —, ma nem tudtam elaludni. — Valami történt? — kérdezte a nő. — Nem tudok róla... — Mégis... máskor már régen alszol. — Ma nem tudok —mondta a férfi. — El kell menned orvoshoz — állapította meg az asszony. — Végül úgy jársz, mint én. — Te hogy jártál? — kérdezte a férfi. — Jó. ha 2—3 órát alszom... — Nincs semmi bajom — mondta a férfi. — Dehogynem... — mondta az asszony —, már három évvel ezelőtt Is azok az idegdolgok jól megijesztettek. Akkor valahogy rendbe jöttél s azóta felé sem nézel az orvosnak, — Nem vagyok ideges — mondta a férfi. Három ismert szerző: Darvas József, Molnár Gábor, Major Ottó. Három mű. amelyek másként és mákért ugyan, de egyaránt érdekesek. Olvasmányként is. alkotót jellemzőként is. Darvas József életmű-kiadásának sorozata újabb kötettel gyarapodott s a kötetben két — a szerző szavaival: „Inkább másfél” — regényt lel az olvasó. Két olyan regényt, amelyek közül az egyik ugyan megjelent — harmincöt esztendeje, kis példányszámban —, a másik viszont most kerül először napvilágra, s most is befejezetlenül. (Ezért „másfél”.) Az Októberi köd, s az Állomás lénye- gébep azonos forrásból meríti mondandóját. Az ifjú, pályakezdő fiatalember — tanító — vergődését, harcát, ritka örömeit, sűrű alázkodásait festi meg a harmincas évek vidéki világában. Darvas vállalja a kezdés sikertelenségét is. Az 1935-ben írt Állomás — a harmadik regénye volt — valóban nem tartozik a nagy erejű művek közé. Inkább csak a részleteik realizmusával, a légkör felidézésével hat a mai olvasóra, s kevésbé a hős gondolataival. Ami a másik regényt, az Októberi ködöt illeti, merőben eltérő a helyzet. A mű Darvas legjobb munkái között kaphatott volna helyet, ha sikerül befejeznie, csiszolnia. A történelem több ízben is háttérbe szorította a születendő művet, s így maradt — tobzó voltában is értékes — befejezetlen alkotás. Az Októberi köd világa bonyolultabb, kevésbé tételsav- rű, tehát árnyaltabb, mint az Állomás-é. Ez indokolja közzétételét. Misztikusan távoli időbe, egy titokzatos szent minden— -Akkor se voltál... csak nem találtad az egyensúlyod. Azt mondtad úgy érzed magad ezen a földön, mintha egy kötélen állnál két ház között. — Ja... — mondta a férfi —, ez igaz. De hát most fekszem... Az asszony rágyújtott egy cigarettára. Az asztalon almahéj volt, a tévétál maradéka. vacsorára vette. — Jó volt az a tál? — kérdezte az asszony. — Nekem ízlett. — Már úgy értem, nem volt romlott a hús? — Az lehet... — mondta a férfi. 0 is rágyújtott. A két parázs időnként, ahogy szívták a cigarettát, felváltva jelzett pirosat, mint a villanyrendőr. — Nem éreztem — mondta napjaiba ragadja magával az olvasót Major Ottó, Szent Kelemen vallomásán című új regényében. Clemens Rama- nus, azaz Római Szent Kelemen a keresztény ókor, az időszámítás utáni I. szd. talányos alakja volt. s Róma negyedik püspökeként sajátos, ellentmondásos szerepet játszott. Major az ókori triptichon záróképét alkotta meg e könyvvel, A nagy Herodes és a Tibériási Justus után. Ahogy azokban, a Szent Kelemen vallomásai ban sem egy személyen van a hangsúly, hanem azon a környezeten, amelyből kinőtt a történelem nagy sorsfordulója, a zsidóság, és a kereszténység kettéválása. Nem csupán egy ember, hanem egy egész közösség lélektani átváltozása tárul elénk a regény lapjairól, s az átváltozást a nemes veretű stílus éppúgy hitelesíti, minit a Római Birodalom mindennapjainak valós ábrázolása A Szépirodalmi harmadik újdonságának szerzője, a Molnár Gábor—Hegyi Margit kettős nem időben, hanem Forró a törvényed ember Hogy a fürtből bor legyen Hogy a szénből tűz legyen És a csókból újra ember. Kemény a törvényed ember Érin tetlpn megmaradni Háborúban és nyomorban S halálos veszélyben is az asszony —, bár előfordult már. hogy eladtak romlott árut. — Ritkán — mondta a férfi Az asszony sötétben megkereste a rádió gombját, de már nem volt műsor. — Ilyen késő van — mondta az asszony. — Nem tudom mennyi az idő. — Dehogynem tudod — mondta az asszony az előbb megnézted az órát. — Már elfelejtettem. Az asszony felült, a sötétben átnézett a másik ágyra, ahol a férfi feküdt, az éppen megszívta a cigarettát, felpa- rázslott az arca. — Nem emlékszel mennyi az idő? — kérdezte az asz- szony. — Nem — mondta a férfi —, köteles vagyok én erre emlékezni ? — Nem vagy köteles — mondta az asszony —, de ez* azért mégis furcsának tan- tóm... — Pedig ez nem furcsa... — Kérlek, ha valami bajod van, légy szíves mondd meg. Ezzel a hajnali diskurzussal nem megyünk semmim. Mondd meg, ha valami bánt. vagy talán én... — Nem. nem... — mondta a férfi. — Szó sincs róla. Te Igazán nem és senki más... és egyáltalán senki és semmi, csak nem tudok aludni. — Éppen te, aki csak tetetted a fejed... Az asszony hanyatt vágta magát az ágyon, aztán a két tenyerét a mellére fektette, és úgy is maradt. Gondolkozott — Milyen szörnyűség ■— mondta később —, hogy az embernek így kell bámulnia a sötétben. — Csukd be a szemed — mondta a férfi. — Kösz... — mondta a nA •— Nagyon hálás lennék, ha *75 éve «jröletett a nagy francia k9K6. Gallért Oszkár: UTOLSÓ DALOMÉRT Nagy zenetudósunk, emlékszel-e? Lelkem Bartókkal volt tele. & megkérdeztelek: Azt írtad, Beethoven már túlmutatott a zenén. De szavaid hogyamis értsem én? Mert mily zene van még a zene felett ? Miféle varázslat? S te megmagyaráztad, Íme rá a beethoveni felelet: Ha az emberi hangszál nem bír vele, Szakadjon hát bele! Ez a tegnapi nap volt. S ma eszembe robbant Egy múltbeli roppant Erőfeszítésem: Egy versem. Alig voltam vele készen Utolsónak mondott dalomért Lettem elalélt Óh túlmutattam a reálison én is. Hangsúlynak, időnek mérték-ütemén is. A hangszereim nem volt az egykori lan1 Madárdal? Nem. Inkább vadáll aiti hang Volt az üteme. Rengj föld, tüzes ég dörögj, Te örökkön örök Bartóki zene Rég volt. S ma az ősi népdalt kutatom. S nem azt, hogy robban-e hasítva az. atom. De a bonyolultan is egyszerűt: A szájon a jajt, a szemen a merengő*. S az öröktől fogva leendőt: A szívben a derűt — És csak ha megleltem, add a babért Utolsó dalomért. Kerekes Imre: Ártatlanság Monstófía kék ese alatt — A ma is váltak kezdés — A tfcohratns wwf
