Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-24 / 275. szám

flliG KOUTÁKJAI, EGYESŰylTöt » cm emtiAM. m szám ARA: 80 FILLER 197ft. NOVEMBER 24, KEDD Megkezdődött az MSZMP X. kongresszusa Kádár János elvtárs ismertette a Központi Bizottság beszámolóját Hétfő délután 2 órakor az Építők Rozsa Ferenc Műve­lődési Házában megkezdte tanácskozását a Magyar Szo­cialista Munkáspárt X. kong­resszusa. A kongresszusi te­remben az elnöki emelvény hátterében fehér drapérián kibontott nemzetiszínű és vörös zászló, rajta aranyszí­nű Lenin-dombormű; mellet­te X-es szám jelzi: a párt legfelsőbb szintű testületé tí- íedszer ült össze. A kongresszusra meghívták a kormány tagjait, a miniszterek első helyetteseit, az országos főhatóságok vezetőit, a tár­sadalmi és tömegszervezetek vezetőit, a Magyar Népköz- társaságnak a szocialista, il­letve az európai országokba akkreditált nagyköveteit. A Központi Bizottság a munkásmozgalom több vete­rán harcosát is meghívta a kongresszusra: Gallai Lajos, Czeczey György, Csébi La­jos, Polák Károly, dr. Hajdú Gyula, Háner József, Háy Károlyné, Horváth Vera, Ke­len Jolán, Kun Béláné, Házi József, Mózes Viktor, Molnár Etelka, Rácz Gyula és Sze­rényt Sándor elvtársakat. Jelen vannak a kongresa- Bzuson tudományos és művé­szeti életünk képviselői: Benjámin László költő, Dar­vas József író, Dobozy Imre író, Gyurkó László író, . Illyés Gyula költő. Lu­kács György filozófus, Né­meth László író, Rusznyák István akadémikus, Somogyi József szobrászművész, Straub F. Brúnó akadémikus. A kongresszus pártoffikívüli meghívottal sorában foglal helyet Bognár József aka­démikus. Mihályfi Ernő, az MSZBT elnöke, a Magyar Nemzet főszerkesztője. Nagy Dániel országgyűlési képvi­selő, Nánási László, a SZÖ- VOSZ Felügyelő Bizottságá­nak elnöke, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa el­nökségének tagja. Szatmári Nagy Imre, az Állattenyész­tési Kutató Intézet Igazgató­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának tagja, dr. Zsebők Zoltán egyetemi tanár, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának tagja. Meghívták a tanácskozásra a központi sajtó, illetve a megyei lapok felelős szer­kesztőit Ugyancsak jelen vannak a kongresszuson a baráti szo­cialista országok nagyköve­tei. A kongresszusi küldöttek és a meghívottak tapsa köz­ben léptek a terembe a Ma­gyar Saoc.alista Munkáspárt Politika Bizottságának tag­jai és póttagjai, a testvér- pártok jelenlévő küldöttei. Fock Jenő. az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke lépett a mikrofonhoz: a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága nevében meg­nyitotta a párt X. kongresz­Fock Jenő. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke meg­nyitja a X kongresszust. (Kelet-Magyarország telefoto) szusát, köszöntötte a kong­resszus küldötteit, a testvér­pártok delegációit és a meg­hívott vendégeket. Fock Jenő ezután javasla­tot tett a kongresszus elnök­ségére. Indítványára a kong­resszus az elnökség tagjává választotta Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkárát, Losonczi Pált, az Elnöki Tanács el­nökét, Apró Antalt, Biszku Bélát, Fehér Lajost, Fock Jenőt, Gáspár Sándort, Kál­lai Gyulát, Komócsin Zoltánt, Nemes Dezsőt, Nyers Rezsőt, a Politikai Bizottság tagjait. Németh Károlyt, a Politikai Bizottság póttagját, Aczél Györgyöt és Pullai Árpadot, a Központi Bizottság titká­rait, Brutyó Jánost, a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság el­nökét, továbbá Balogh Mi­hályt. a Fűzfői Nitrokémiai Ipartelepek pártbizottságá­nak titkárát, Bencs Tibornét, a barabási Béke Tsz főállat­tenyésztőjét, Benke Valériát, a Társadalmi Szemle szer­kesztő bizottságának elnökét, Csáki Istvánt, a Szolnok me­gyei pártbizottság első titká­rát, Daradics Ferencet, a bonyhádi járási pártbizottság első titkárát, Dienes Bélát, az Egyesült Izzó vezérigaz­gatóját Erdei Lászlónét, a Magyar Nők Országos Taná­csának elnökét, Garai Gábor költőt Glanz Lászlónét, a Felső-szolnoki Általános Is­kola tanítóját Horváth Ist­vánt, a KISZ Központi Bi­zottságának első titkárát. Hunya István nyugdíjast Kárpáti Ferenc vezérőrna­gyot, dr. Márta Ferenc egye­temi tanárt, a Szegedi József Attila Tudományegyetem rektorát Nógrádi Sándor nyugdíjast, Pataki Józsefet, a Dunai Vasmű olvasztárét, Simon Józsefnét, a Lenin Kohászati Művek daruveze­tőjét, Szabó Gábort, a Buda­pesti Húsipari Vállalat szak­munkását, Állami-díjas szo­cialista brigádvezetőt Szabó Istvánt, a Termelőszövetke­zetek Országos Tanácsának elnökét, Szabó Imrét, a Nóg­rádi Szénbányák szocialista brigád vezetőjét, Tóth Feren­cet, a Dunántúli Kutató és Feltáró Üzem Állami-díjas főfúrómesterét, alapszerve- zeti titkárt. Ugyancsak az elnökségbe választották a testvérpártok kongresszuson részt vevő de­legációinak vezetőit. Az elnökség tagjai ezután elfoglalták helyüket, majd Fock Jenő mondott megnyi­tó beszédet. Fock Jenő elvtárs megnyitó beszéde tatatai. Céljaink meghatáro­zásánál és azok megvalósítása során természetesen számo­lunk sajátos körülményeink­kel és a fejlődés által tör­vényszerűen felvetődő új problémákkal is. Pártunk kongresszusa Je­lentős esemény a magyar kommunisták és egész né­pünk számára. Kongresszu­sunk munkáját figyelemmel kísérik a testvéri kommunista és munkáspártok is. össze­kapcsol bennünket a mar­xizmus—leninizmus eszméje, közös elveink, azonos politi­kai céljaink. Együtt küzdünk az egész világ társadalmi ha­ladásáért. Ez cselekvő, alko­tó munkára és további közös harcunkban felelős részvétel­re kötelez bennünket. Jóleső érzés számunkra, hogy munkánkkal, népünk és országunk eredményeivel hozzájárulhatunk közös ijgyünk sikeréhez.. Tisztelt kongresszust Előző kongresszusunk óta a magyar és nemzetközi mun­kásmozgalom sok kiváló har­cosát veszítettük el abban a világméretű küzdelemben, amely a földkerekségen min­denütt folyik a szocializ­musért, a haladásért, a bé­kéért, a szabadságért. Szomo­rú kötelességünknek teszünk eleget, amikor közvetlen har­costársaink, elvtársaink el­hunytéról emlékezünk meg. A Központi Bizottság tag­jai közül: Dobi István, Heve­si Gyula, Kiss Árpád. Mün- nich Ferenc, Novobáczki Ká­roly* és Szirmai István elvtár­sak; A Központi Ellenőrző Bi­zottság tagjai közül: Gács László, Kruzslák Béla, Nöh- rer Árpád és Szilágyi Dezső elvtársak hunytak el. Emléküket a magyar kom­munisták őrökre szívükbe zárták, kegyelettel őrzik és ápolják. A kongresszus néma felál­lással adózott emléküknek. Fock Jenő ezután így foly­tatta: — Pártunk X. kongresszu­sának megnyitásakor nagy szeretettel és megbecsüléssel köszöntőm a küldött és meg­hívott elvtársakat, valamint pártonkívüli barátainkat. Üd­vözlöm pártunk tagjait, akik odaadóan és önzetlenül fára­doznak népünk szocialista jövőjének megteremtésén. Engedjék meg, hogy vala­mennyiünk nevében tisztelet­tel köszöntsem a kongresszusi munkaverseny sikereiben ré­szes százezreket, üdvözlöm ha­zánk dolgozó népét, a mun­kások, parasztok, értelmiségi- ek millióit, akik szorgalmas munkát végeztek szocialista hazánk felépítéséért A szocialista országok kommunista és munkáspárt­jai és az európai testvérpárt­jaink, elfogadva Központi Bi­zottságunk meghívását, kép­viseltetik magukat pártunk kongresszusán. Valamennyi­ünk nevében forró e’^társl szeretettel köszöntőm testvér- pártjaink küldöttségeit. Forró szeretettel köszöntöm: A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Leonyid Iljics Brezsnyev elv- társsal, a; Szov jetiin? ó, Kom­munista Pártja Központi: Bi­zottságának főtitkárával. Engedjék meg, hogy egy­úttal pártunk és népünk ne­vében őszinte szívvel gratu­láljunk a Szovjetunió leg­újabb tudományos sikeréhez, a Holdjáró—1 programjának megvalósításához. Forró szeretettel üdvözlőm; ft Vietnami Dolgozók Pártjá­nak küldöttségét, élén Hoang Van Hoan elvtárssal, a Politi­kai Bizottság tagjával; majd sorra köszöntötte a többi testvérpártok küldötteit. A kongresszus küldöttei hosszan tartó nagy tapssal köszöntötték a testvérpártok delegációit. Fock Jenő ezután bejelen­tette, hogy a X. kongresszus munkabizottságaira vonatko­zó javaslatot a Központi Bi­zottság írásban a küldöttek rendelkezésére bocsátotta. A kongresszus részvevői a mun­kabizottságokra előterjesztett javaslat fölött együttesen szavaztak, s azt egyhangúlag elfogadták. Bejelentette Fock Jenő, hogy a Központi Bizottság el­juttatta a küldöttekhez a kongresszus napirendjére és ügyrendjére vonatkozó javas­latot. A kongresszus részve­vői a javaslatot egyhangúlag elfogadták. A X. kongresszus napirendje a kővetkező: Tiszteli kongresszus: Elvtársak! Barátaink! Kongresszusunk számadást készít arról, miképpen és milyen eredményekkel haj­tottuk végre a IX. kongresz- szus határozatát, hogyan szol­gáltuk munkásosztályunk, dolgozó népünk, szocialista társadalmi rendünk, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom ügyét. Mun­kánk elemzésén kívül pár­tunk X. kongresszusának, fel­adata az is. hogy meghatá­rozza a következő évek ten­nivalóit Pártunk irányítása, a kom­munisták és pártonklvüliek összefogása, népünk milliói­nak odaadó munkája alapján arról adhatunk számot, hogy a IX. kongresszus óta tovább erősödött hazánkban a népi hatalom; jelentős sikereket értünk el a társadalmi élet minden területén; emelkedett népünk életszínvonala; erő­södtek a párt tömegkapcso­latai, erősödött a szocialista népi-nemzeti egység. Előbbre léptünk a szocializmus teljes felépítésének útján. Ugyanakkor tudjuk, hogy állami, társadalmi, gazdasá gi, ideológiai és kulturális életünkben vannak gond - jaink, problémáink, amelyek leküzdése fokozott harcot igényéi tőlünk. éve. Kedves Elvtársak! 1970 a lenini centenárium Nemrég ünnepeltük for­radalmi pártunk megalakulá­sának 50. évfordulóját, s az Idei tavasz felszabadulásunk 25. évfordulója volt. E törté­nelmi dátumok fénye világít­ja be az eddig megtett utat és előrehaladásunk irányát is. A Magyar Szocialista Mun­káspárt számára a cselekvés vezérfonala mindig a mar­xizmus—leninizmus elmélete volt és az is marad. A szocia­lizmus építéséhez, sorra ke­rülő feladataink kijelöléséhez és megoldásához nélkülözhe­tetlen segítséget jelentenek számunkra a testvéri szocia ­lista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió gazdag tapasz­1. A Maeyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsági­nak beszámolója. Előadó: Kádár János elvtárs. 2. A Központi Ellenőrző Bizottság jelentése Előadó: Brn- tyó János elvtárs. 3. A Fellebviteli Bizottság jelentése. F.lőadó: Varga Gyula elvtárs. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizott­ság tagjainak megválasztása. A kongresszus által jóvá­hagyott ügyrend szerint az el­ső és a második napirendet együttesen vitatják meg, a harmadik napirendet a kong­resszus zárt ülésen tárgyalja. A kongresszus tanácskozá­sai délelőtt 9 órától 13 óráig, majd 15 órától 19 óráig tar­tanak. A kongresszus ezután meg­kezdte az első napirendi pont tárgyalását. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett nagy taps köz­ben a szónoki emelvényre, s mondotta el a Központi B4* aottság referátumát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom