Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
'l eSW"’ fíELET-M AGY AR ORS55ÄG tö7í. november H Tisztelt Kongress»»! Kedv« Elvtársak! Etvtársnőkl Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt a IX. kongresszus útmutatásait híven követve, határozatainak megvalósításáért küzdve, politikailag és szervezetileg megerősödve érkezett a X. kongresszus küszöbére. Munkásosztályunk, népünk az elmúlt négy esztendőben a párt vezetésével céltudatosan haladt előre, és nagy eredményeket ért el a szocializmus építésének minden területén. A Szervezeti Szabályzat előírásainak és a párt politikájának megfelelően készültünk fel a kongresszusra. A Központi Bizottság a kongresszusi okmányokat kellő időben a pártszervezetek rendelkezésére bocsátotta, majd véleményezésre megküldte a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a Szákszervezetek Országos Tanácsának, az Országos Szövetkezeti Tanácsnak, a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének, a Magyar Nők Országos Tanácsának, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának, végül, a sajtó útján is közzétette, az ország lakosságával is megismertette. A kongresszus előkészítésében pártunk minden alapszérvezete, a párttagság több mint 90 százaléka aktívan részt vett. A taggyűléseken a résztvevők 30 százaléka felszólalt, a pártértekezleteken a képviseleti aránynak megfelelően, megválasztották a X. kongresszus küldötteit. A Központi Bizottság nagyra értékeli azt a széles körű és magas színvonalú vitát, amely a kongresszusi okmányok alapján a pártszervezetekben, a tömegszervezetekben és tömegmozgalmakban, az országban általában kibontakozott. Ebben a vitában a pártélet, a belpolitika, a szocialista építés minden fontos kérdése felmerült. A beérkezett észrevételek nagy részét a köziponti Bizottság már hasznosította, a javasiátok más részét a kongresszus Szerkesztő Bizottságának rendelkezésére bocsátja s ajánlja, vegye figyelembe . a határozatok megszövegezésekor, A kongresszus előkészítésének, a vitának további számos értékes tapasztalatát, megállapításét pedig a mindennapi pártmunkában kell hasznosítani. A kongresszust előkészítő vitában egyértelműen kitűnt a legfontosabb: párttagságunk egységes, pártunk és népűnk között egyetértés, nézetazonosság van az alapvető kérdések megítélésében. Á párttagság, a közvélemény helyesli a párt politikáját, az elvégzett munkát eredményesnek tartja; á kongresszustól a párt fő irányvonalának megerősítését, a oárttól a helyes politika következetes végrehajtását, a gyakorlati munka megjavítását várja. A Központi Bizottság előzetes jelentést készített tevékenységéről, a párt munkájának, az ország fejlődésének, a társadalom helyzetének főbb adatairól; e jelentését két héttel ezelőtt írásban eljuttatta a kongresz.- szus küldötteinek, tegnap pedig a oárt központi napilapjában nyilvánosság« hozta Az előzetes jelentés részletes adatait figyelembe véve, a Központi Bizottság kongresszusi beszámolója arra törekszik, hogy a legfontosabb és legidőszerűbb elvi, politikai kérdésekre irányítsa a figyelmet. Az előkészítés véget ért; ft párt X, kongresszusa megkezdte munkáját. Párttagságunk. dolgozó népünk most a küldött elvtársaktól, a kongresszustól várja a nagy munka eredményes befejezését. A kongresz- szusnak el kell bírálnia a végzett munkál, elemeznie kell társadalmunk jelenlegi helyzetét; ki kell jelölnie a párt feladatait, az ország további fejlődésének irányát. Biztosítania kell, hogy népünk erőit még jobban tömörítve, az eddig elért eredményekre építve és támaszkodva, magasabb szinten folytathassuk a szocialista társadalom teljes felépítésére irányuló munkát. I. Társadalmunk szocialista fejlődése, a munkásosztály vezető szerepe, a munkás-paraszt szövetség Tisztelt Kongresszust Kedves Elvtársak! Most, amikor a kongresszusnak pártunk egész tevékenységét kell mérlegelnie, mindenekelőtt a társadalmunkban végbemenő objektív folyamatokat kell megvizsgálni. Akkor járunk el a leghelyesebben, ha Leninnek a kommunisták számára mindenkor érvényes útmutatásából indulunk ki. „A marxizmus azt követeli tőlünk, — mondotta — hogy az osztályerőviszonyokat és minden egyes történelmi helyzet konkrét sajátosságait a legpontosabban objektíve ellenőrizhetően számba vegyük.” Az elmúlt négy év szocialista építőmunkajának eredményeként tovább fejlődött társadalmunk osztályszerkezete, fejlődtek termelési és tulajdonviszonyai. A népgazdaság összes fő ágazataiban, az Iparban, a mezőgazdaságban, a közlekedésben, a kereskedelemben tovább szilárdultak a szocialista termelési viszonyok. A IX, kongresszus határozata alapján és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek .országos kongresszusának egyetértésével "megalkotott új földtörvény megteremtette a jogi alapját és gyakorlati lehetőségét annak, hogy a szövetkezetek használatában lévő földek, megfelelő megváltási ár ellenében termelőszövetkezeti tulajdonba kerüljenek. Ezzel falun is megszilárdult a szocialista tulajdon, nagy lépést tettünk élőre társadalmunk szocialista jellegének erősítésében. Egész népgaadaságurtkban uralkodóvá vált b termelési eszközök szocialista tulajdona; szilárdak a szocialista termelési viszonyok. Ez abban is megfelelően tükröződik, hogy a nemzeti jövedelem 98 százalékát a szocialista Kaektor adja. Készletezve: az egész nemzeti jövedelem 69 százaléka az állami, 25 százaléka a szövetkezeti, 4 százaléka pedig egyéb szocialista szektorból származik; a magán- szektor részesedése mindössze 2 százalék. Társadalmunkban a szocialista forradalom győzelmével kialakultak és megszilárdultak rendszerünk új osztályalapjai. Az ország lakosságának fele, 5 millió fő vesz részt a termelésben, aktív, önálló keresőként. Közülük 72 százalék munkás és alkalmazott, 25 százalék szövetkezeti tag. A magántermelőik, az önálló kisiparosok és kiskereskedők, valamint a szabad foglalkozásúak aránya 3 Százalék. Az a nagyarányú fejlődés, amely a felszabadulás óta végbement, és országunkat közepesen fejlett agrár országból fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá alakította át, a dolgozó osztályok helyzetében is átcsoportosulást és mélyreható változásokat Idézett elő. A város és a falu közötti nagyarányú társadalmi mozgás, a mezőgazdaságból az iparba történő tömeges átáramlás az utóbbi években lelassult. Az Ipar fejlődésével, a mezőgazdasági termelés kultúrájának emelkedésével, a szolgáltató iparágak előtérbe kerülésével természetesen a jövőben is lesz bizonyos mozgás, áitáramlás társadalmunkban és az osztályokon, rétegeken belül is. A munkások és alkalmazottak részaránya ftovább nő, de ez a dolgozó osztályok és rétegeik helyzetét alapvetően már nem befolyásolja. Társadalmunk vezet» osztálya a műn kásoeztály. Felszabadult hazánk negyedszázados története során, a munkásosztály tanúsított» a legnagyobb állhatatosságot és áldozatkészséget. Számbelileg is a legnagyobb osztállyá vált: az utóbbi öt évben létázámn 8 százalékkal növekedett, és a népgazdaságban most már 2 millió 600 ezer munkás dolgozik.. A nemzeti jövedelem -legnagyobb részét, a munkásság termeli meg. A munkásosztály meghatározó módon befolyásolja a dolgozók minden rétegét: munkája, magatartása, fegyelme, szemlélete kihat az egész társadalomra; szerepének további növekedése egész népűink érdeke. A párt teljes meggyőződéssel vallja: a szocialista társadalom felépítésének alapvető feltétele a munkásosztály vezető szerepének szilárd és fokozódó érvényesülése. Teljesen világos, hogy üres formaság és a munkásosztály vezető szerepéhez a világon semmi köze nincs annak, ha az ország vezetői, szinte egyenruhaként, elkezdenek munkássapkát és felöltőt hordani, amint azt nálunk a 40-es évek végén, az 50-es évek elején tették. Viszont még vannak, akikben az a téves hiedelem él, hogy a munkásosztály vezető szerepe csak ott érvényesül, ahol a munkások fizikailag is jelen vannak, és többségben vannak. A munkásOsztály politikai képviseletének és többségének meg kell lennie, és meg is van mindenütt, ahol ennek döntő a jelentősége, például a Központi Bizottságban, a kormányban, az országgyűlésben. De már elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan ez, mondjuk, a Tudományos Akadémia Elnökségében, az egyetemek vezető testületéiben, az írószövetség vezetőségében és más, hasonló helyeken. A munkások jelenléte sok helyen elengedhetetlen, mégsem a számarány a lényeg. A munkásosztály vezető szerepe hazánkban az osztályszervezetek, a munkásosztály forradalmi pártja és szakszervezetei útján, továbbá az államhatalomban valósul még, amely a munkásosztály hatalma. A munkásosztály vezető szerepét érvényesíti az a többszázezer munkás, akik a hatalom kivívásával egyidőben és azóta az ország vezető posztjaira kerültek. Érvényesül rendszerünk szocialista demokratizmusa révén, amely biztosítja a munkások közvetlen beleszólásának jogát és. lehetőségét a közérdekű kérdések eldöntésébe. Végezetül, a munkásosztály vezető szerepének érvényesülését bizonyítja társadalmunk egész tevékenysége, amely a szocialista társadalom építésével a munkásosztály forradalmi célját valósítja meg. A munkásosztály nagy társadalmi jelentősége és vezető szerepe mutatkozik meg leg- öntudatosabb tagjainak példamutatásában és áldozatkészségében a munka frontján, a szocialista munkaversenyek eredményeiben. Megmutatkozik a munkásosztály nagyszerű kezdeményezése nyomán született és fejlődő szocialista brigádmozgalomban, amelyben a résztvevő brigádok száma m,a már százezer, a brigádtagok száma pedig egymillió fölé emelkedett. Elmondhatjuk, hazánkban a hatalom jó kezekben van: a munkás- osztály nemcsak vállalta, hanem felelősen és méltóan be is tölti társadalmunk életében vezető szerepét. A munkásosztály eddig is helytállt, és a Jövőbem is mindenkor kész esz a szocializmus vívmányainak: védelmére, gyarapítására, az építőmunka feladatainak megoldására. Tsz-eink szocialista nagy özeinek Társadalmunk másik nagy osztály», a szocializmus útjára lepett parasztság,- sántán nagy fejlődésit ért el, Parasztságunk a munkásosztály messzemenő segítségével, odaadó, szorgalmas munkával, különösen az elmúlt ^ években, megszilárdította és szocialista nagyüzemi gazdaságokká fejlesztette a termelőszövetkezeteket A magyar mezögaxdaságban mind srélesehb körben alkalma ».tók a tudományok vívmányait; a mezőgazdaságban egyre nagyobb szerepe van a technikának, az ipari és mezőgazdasági szakmunkásoknak, az agrár értelmiségieknek. Mindé* gyökeresen megváltoztatta a helyzetet fc falun. A tenmslífcö vetkezetek megerősödés*, a nagyüzemi termelés, á közös munka sr.ínvo- na Iának oinelkeiitne növelte a porasstság jövedelmét, javította életkörülményeit. Politikánk, rendszerünk nagy eredménye, hogy a IX. .^kongresszus határozatának megfelelően, a mii lakásosztály életozinvomlénak egyidejű emelkedése mellett, a munkáik és a termelőszövetkezeti parasztok jövedelmi színvonala országosán és átlagban már kiegyenlítődött. Hatónkban a termelőetövetkezetek megteremtésével, a szocialista nagyüzemi gazdél- kődils megvalósításával, parasztságunk szellemi és anyagi felemelkedésével falun is győzött a szocializmus, győzött a lenini szövetkezeti eszme, Kongresszusunk megállapíthatja. hogy mindezek eredményeként teljeséb- bé vált a munkásfeztáiy és a termelőszövetkezeti parasztság érdekazonossága a szocializmus építésének alapkérdéseiben, tovább erősödött népi államunk legfőbb politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség. Társadalmunkban növekszik az értelmiség szerepe, részaránya, súlya és felelőssége. A párt, az állam nagy figyelmet fordít a tudomány, a technika, a kultúra fejlesztésére. Teljes bizalommal támaszkodunk a tudományok, a kultúra, a művészet embereire, mert caak velük együtt haladva érhetjük el fő céljainkat, a szocializmus, a kommunizmus felépítését. Értelmiségünk is jól tudja, hogy alkotó tevékenysége csak a szocialista társadalmi rendszerben bontakozhat ki szabadon és igazán, csak ebben a rendszerben lehet hiztos abbén, hogy munkásságának hasznos és szép eredményei -nem a kapitalista ki zsákmányolok önző. szűk érdekeit, hanem a nép boldogulását és fel- emelkedését szolgálják. A Központi Bizottság véleménye szerint értelmiségünk a szocializmus céljait magáénak vallja, és méltó módon kiveszi részét a szocialista építőmunkábóír A párté váz ország számíthat a magyar értélmi- cégre. Mindenkinek mindent meg kell tennie azért, hogy a jövőben ez még inkább így legyen. A kispolgárság — a kisiparosok, kiskereskedők, a ipagánszéktor más képviselőinek. ,— száma, részaránya társadalmunkban kicsi, Nagy társadalmi céljaink javára együtt halad velünk a kispolgárság is. Beilleszkedett az új társadalmi rendbe, elfogadja a szocialista tár- , sadalom építésének célját, s közülük a tisztességesen dolgozó többség munkájával, küjönö-* sen a szolgáltatás, az ellátás területén, hasznosan szolgálj« a közérdeket. Társadalmunk értékéit ezt. "* Hazánkban a szocialista forradalom gy6- ‘ zelmével eltűntek a kizsákmányoló osztályok,' s velük a társadalmi osztályok közötti kibékíthetetlen ellentmondások. A dolgozo osztályok , alapvető érdekei egybeesnek, megkezdődött az ö osztályok . közti különbségek csökkenésének és fokozatos megszűnésének folyamata is.'Társadalmunk egységes és harmonikusan fejlődik: Erősítjük a szocialista vonásokat \ A , . 'o _ * -t -fi ' Ugyanakkor azt le tudnunk kell. hogy viszonyaink kőzett is hdfMhSk ellentmortfeáÓK*- a fejlesztés távlati és áv lakosság napi érdekei, a munkások és á parasztok érdekei, a társada- • lom általános érdekfel és & csoportérdek, valamint az egyéneit érdekei között. Az érdekék ’ különbözőségé jelentkezik a nemzeti jövedelem elosztásakor, ár, bér. és piaci viszonyokban, a város és a falu közötti különbségek gyorsabb vagy lassúbb kiegyenlítésének meg- határoaásában, és más kéiídésekbesi Az ellmtmondások áthidalhatók, feloldhatók a munka meftetébert. A társadalom általa- " nos érdekeinek és szocialista céljainak megfelelő töretlen fejlődést a különböző érdekeltségek összehangolásával biztosítottuk. Ez a jövőben is biztosítható, ha az alapvető érdekekért elsősorban felelős, a nemzeti jövedelem elosztására befolyással bíró vezető testületek mindenkor kellő figyelmet fordítanak az egye» dolgozó osztályok sajátos érdekeire, a dolgó- zók napi érdekeire is. Továbbá akkor biztosítható, ha az egyes munkások, parasztok, értelmiségiek és más dolgozók napi érdekeikből ki- • indulva aem Mcdikezmek meg a dolgozó osztó- . lyuk sorsközöaeégéről és a társadalom táv- -, föti fejlesztésének általános követelményed- ről. Az a fontos, hogy á megoldásokkal, a dolgozó osztályok alapvétő érdekközösségét szem elölt tartva, népi államunk hatalmát erősítsük, ré szocialista céljaink megközelítését segítsük felő. Társadalmunk helyzetéi a fejlődés irányát áttekintve, megállapítható, az elmúlt 4 évben hazánkban, a IX. kongresszus határozatainak megfelelően, a szocializmus alapjai to- • vább szilárdultak, társadalmunk szocialista vonásai számottevően erősödtek. Előbbre jutottunk tehát, de meg nem állhatunk. AZ ország további lendületes fejlődése ma, mindenekelőtt i íköciafeát ‘tewnélési ;viV>.böy6k .to* vébbi megszilárdítását -Igényli,' á dolgozó osztályok öntudatának és egységének növelését, a társadalom szocialista vonásainak további erősítését követeli meg. II. Az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztése Kedves Elvtársak! Államunk, a népi demokrácia állama, amely a munkáshatalmat testesíti meg, betölti történelmi szerepét, nélkülözhetetlen a munkásosztály számára a gazdasági és kulturális élet irányításában, a szocializmus építésének szervezésében. Államunk rendeltetésszerű, szervezett működésének felbecsülhetetlen a szerepe és jelentősége népünk eddigi sikereiben, történelemformáló munkájában. A szocialista állam ereje abban van, hogy fő politikai alapja a munkásosztály és a parasztság szövetsége, és tevékenységében a lakosság, a dolgozó milliók széles körű támogatására építhet. A munkásosztály államát, a dolgozó nép szocialista vívmányait, a Magyar Népköztársaság önállóságát és függetlenségét, területi sérthetetlenségét, belső rendjét hűségesen védelmezik fegyveres erőink, a néphadsereg a határőrség, a karhatalom és a belügyi szervek. A Központi Bizottság, a kormány a honvédelmet, a társadalmi rend védelmét egész népünk ügyének tekibti: az ellátásukhoz szükséges személyi és anyagi feltételeket biztosította, és a jövőben is biztosítja. Az állam funkciói a fejlődés során változnak. A szocialista viszonyok között az állam elnyomó szerepe folyamatosan csökken, politikai, gazdasági és kulturális szervező szerepe viszont folyamatosan növekszik. Altatnunk már most is sok feladat megoldásába bevonja a társadalom különböző szervezeteit és erőit, az egyes állampolgárokat. A fegyveres testületek mellett az ország, a hatalom védelmét szolgálják a munkásőr ok, önkéntes rendőrök, a polgári védelem tagjai. A szakszervezetek vették át és látják el a társadalombiztosítással, a munkavédelemmel kapcsolatos feladatok legnagyobb részét. A dolgozók tömegesen vesznek részt az állam munkájában, mint tanácsi aktívák, bírósági ülnökök, népi ellenőrök. Meggyőződésünk szerint az államnak fontos szerepe ván a szocializmus építésének időszakában. Nem fogadjuk el azokat a nézeteket, amelyek kétségbe vonják a szocialista állam szerepét, lebecsülik jelentőségét és a hatalom gyengítésével voltaképpen veszélyeztetik a nép vívmányait. Belső feladataink és a nemzetközi körülmények egyaránt azt követelik, hogy tovább erősítsük szocialista államunkat, növeljük gazdaságszervező és kulturális szervező szerepét, fejlesszük az állam- igazgatási munkát, emeljük színvonalát. Ezzel egyidejűleg arra kell törekedni, hogy a lakosság még nagyobb tömegei vegyenek részt a közéletben, az állami szervek, a tanácsok é» más állami szervezetek munkájában. Az államélet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztése olyan feladat, amelynek sikeres megoldása lendületet ad további fejlődésünknek. A szocialista demokrácia további kibontakoztatására irányuló tervünket biztos alapokra építjük, mert hazánkban a hatalom szilárd, az államépítésben pártunk, munkásosztáíyünk negyedszázados tapasztalatokkal rendelkezik, belpolitikai helyzetüpk nemcsak szükségessé, hanem lehetővé is teszi terveink végrehajtását. A* államélet és a szocialista demokrácia fejlesztése a munkáshatalom, a szocialista állam további megszilárdítását, erejének növelését, hatékonyságának fokozásét jelenti, Államéletünk, a szocialista demokrácia továbbfejlesztés én tk lényege, hogy egyidejűleg erősítjük a központi hatalmat és növeljük a he- , lyi szervek önállóságát. Jelentősnek tartjuk a törvényhozói és kormányzati munka korszerűsítését. \ Országgyűlésünk a népszuverenitás legfőbb megtestesítője, országunk legfőbb törvényhozó .. szerve Társadalmi előrehaladásunk gyorsítása, rendszerünk szocialista jellegének fejlesztése céljából szükséges, hogy az országgyűlésben erősödjék a törvényalkotói tevékenység, nőve- 1 kedjék szerepe a kormányzati munka' alkotmányos ellenőrzésében. A demokratizálás útján A szocializmus építésének elöbbrevitele az államapparátusban tevékenykedő kommunistáktól, minden dolgozótól politikánk következetesebb érvényesítését, a munkásosztály érdekeinek jobb képviseletét, a kormány rendelkezéseinek pontos végrehajtását kívánja, helyes vezetési módszert, jó közigazgatást, hatékony, operatív és jó ügyintézést követel. Az államigazgatási szervezet tökéletesítése, a pontosan körülírt hatáskör, a személyes felelősséggel végzett jó ügyintézés egyúttal a leghatásosabb harc a bürokrácia ellen. Ez a harc állandó és elemi kötelességünk, mert elha-* nyagolása fékezi fejlődésünket Az államigazgatási szervezet tökéletesítésében és az ügyintézés fejlesztésében számítunk a köztisztviselőkre, akiknek e törekvésünk megvalósításában kulcsszerepük van. A (Folytatás a 3. oldalon)