Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-15 / 268. szám

Árvíz után

A film, a képsorok múltat idéző, s drámai pillanatokat megörökítő lehetőségeivel tértünk vissza fél évvel a Szamosközbe ma egy hete. Kártyáztunk délután, amikor megjelent a képernyőn a mindent elsöprő áradat, s nem tudtuk folytatni tovább. Azokra a képekre nem lehet nem odafigyelni. Ma sem, fél esztendő múltán, s nem lehet talán hosszú évtizedek után sem.

Hétfőn elővettem a május 15-i újságot. Akkor már emberek százai menekültek az alattomos ellentől, a víztől. Nézem fiatal kollégám aznap készült felvételeit. Az egyiken — még most is a háta borzong az embernek a látványtól — teherautóval mentik Garbóié lakosságát. A kocsi kereke, az ember lába térdig a vízben. Az YB 43—56-os TEFU-kocsi vezetője szomorúan tekint a gép lencséjébe. Víz az uszkai utcán — ez volt a második kép. S hozzá a helyszíni riport, amelynek készítése közben az edzett újságíró torkát is a sírás szorongatja. Mégis, ezt írta május iö-én, pénteken cikke alján:

„.. .Nincsenek egyedül az elemi csapástól sújtott községek, s nem lesznek egyedül később sem, amikor a folyók visszavonulnak medrükbe és elkezdődik az újjáépítés... A családok ismét otthonra találnak szű- keob nazájukban..

Hittünk ebben? Inkább csak éreztük, hogy így lesz, meri nálunk ennek így kell lennie, mert megszoktuk, hogy nem lehet masnént.

S egy nappal később ezt adtuk az árvízi tudósítás ciméneK.: „Összefogott az egész ország.” A képen pedig egy fiatalember, egyik karján kis Kosár, másik karján idős édesanyja, amint kiszállták Porcsalmán, az ideiglenes henkopieráiiomáson. Talán számos becsi voit a férfi pulóverben, gumicsizmában, karján a riadt mamával, talán nagygeci. A kosaruk maradt, de a lényeg, hogy megmenekültek, mert segélykérő szavukra gyorsan jött a helikopter, a kétéltű, a daruskocsí, a dömper, a mentöosztagok százai hömpölyögtek arra, az országutakon.

Azután, már másnap kibontakozott egy megyei mozgalom a szenvedések, a nagy anyagi es erkölcsi karok enyhítésére, a könnyek letörlésére. Hogy ki vo.t az cisö aki gyűjtött, azt nem tudni. Annyit csupán, hogy kik voltak, akik hozzánk először betelefonálták, hogy segítenek. A MEZOBER Benin szocialista brigádja, a száz mázsa kenyér ingyenes sütését vállaló demecseri siitőmunkások, a mátészalkai tejüzem kétszáz munkása, akik egyheti fizetésüket ajánlották fel.

De később már elmosódtak a nevek. Mindenki adott, s mindenki adni akart. Pénzt, munkát, használt és új ruhát, edényeket, szállást és mindent, amit adhatott. “í; v

Szívbe markoló vezércikkeket olvashattunk országos lapok neves publicistáinak tollából arról, hogy ozamoskoz népen segíteni kell, mert ez a táj nem csupán egy rész* az országnak,, hanem az a része, amely erre a segítségre a leginkább rászorul. Úgy hiszem" most már utólag, hogy erre a tettre nem a lapok sarkallták az emDereket, hanem megfordítva, az emberek a lapokat.

Nem volt ipari, mezőgazdasági üzeme, vállalata, de talán felnőtt lakó ja sem az országnak, nem volt olyan zuga, ahol ne lett volna téma ez a tragédia. Gyűjtöttek, adtak az emberek, akik talán soha nem is hallottak az országnak erről a vidékéről, s készülődtek, hogy újra otthonokat teremtsenek a szamosközi emberek számára.

S nem volt alkudozás és igen szűkre zsugorodott a hivatali, vállalati bürokrácia, a szűk egyéni érdek. Ez volt az első, a szamosközi ember érdeke, az ország, a társadalom érdeke. Traktoros, katona, villanyszerelő, munkásőr, orvos, olaj munkás, bányász, gyógyszerész, tsz-agronómus és intézeti kutató járt gumicsizmában, s dolgozott a romok eltakarításán, az új élet indulásán.

Akik ott' kártyáztak, azt mondták a múlt vasárnapi adás után, nem hitiék volna, hogy ott milyen súlyos volt akkor a helyzet. De azt sem, hogy hazai-: ezrei épülnek meg ennyi idő alatt.

A víz elvonult, az ember visszatért, jöttek a gépek, az építőanyagok, a gépkocsivezetők, az építők, tervezők, a diákok és nia már állnak a luizak.

Ilyen egyszerű lenne? Nem, közel sem ilyen. Kevés, ha azt mondom, hogy köszönet nekik, hogy minden dicséretet megérdemelnek. Egy pesti minisztériumi osztályvezető, egy te.vezőmérnök fél évig élt az árvizes területen, távol a családjától. Ismerősünk, jó barátunk lett. Azok lettek a névtelen szegedi, debreceni építőtáborozók, a vagonok százait harminckét fokos melegben ürítő rendőriskolások, s miskolci egyetemisták. „Látta volna, hogy dolgoztak itt a vietnamiak, a hajlékony termetű lányok!” — mondta nemrég Nagyszekeresen a Komárom megyei művezető. Magát, magukat nem dicsérte. Az az öt hónap, amit itt megfeszített munkával töltöttek, természetes kötelességük volt... .... , . ,,,

Katonák, szibériai és berlini főiskolások ismertek meg a mi vidékünket, s nem felejtették el megjegyezni soha, hogy szívesen dolgoznak, mert ez a nép nagyon rászorult a segítségre. Hogy hálás tud lenni, ízt is tapasztalhatták.

Keménnyé edzett az eltelt hat hónap. Életet és hitet adott a szatmári embernek, akik nagy részének szép új háza, villanya, vezetékes vize, jó útja, fürdőszobája van, a lakásban új bútora, szőnyege.

csillárja. , . , , . . ,

A tv-nézők. ügy nézhették ezeket a házakat, mint akik sajátja is egy kicsit: az ö tégláikból is épült.

Szamosközben még sok minden hiányzik. Még lakás is kell, s iskola, kultúrotthon, pedagóguslakás, gyógyszertár, posta is. Ezért is keményen kell dolgozni, bár talán kevésbé lesz látványos ez a munka, mint az eddigi.

A fontos, hogy az ember, aki nagyon nagy bajban volt május közepén, ma már tudja: nem csupán jelszó, hogy itt őérte van minden.

Mopka János

VASUTVILT AMOSITÄS. Épül Ujfehérló Császárszáííás között a villamos vezeték. A szerelőkosárban: Horváth Gábor és lláez Miklós. Hammel József felvétele.

Munkásgenerációk

Egy elkészült elektromos kapcsolószekrényt három munkás próbált talpára állítani, amikor megérkeztünk a a műhelybe. Néhány fiatal tétlenül nézte. Ebben a pillanatban érkezett egy idős szaki is, aki valamikor 30 évvel ezelőtt még a tőkés idején került a gyárba a munkanélküliek sorából. Vele akartunk beszélni, de ő nem hozzánk jött. hanem amikor megpillantotta a L rom munkás erőlködését, odalépett és segített.

„No • látja, a régi munkást” — fordult hozzám az üzemvezető. aki maga sem idős. alig 12 éve kezdte itt a Nyírség egyik vasszerkezeti üzemében lakatosként, s úgy emelkedett iskolázása, rátermettsége után a ranglétrán.

Nem nagy dolog amit mondott, mégis, elgondolkoztam rajta. Igen. mert a munkások öntudata — mely generációról generációra száll — fegyelme mindig meghatározza egy üzem erejét. S ők azok. akiknek a magatartása, viselkedése, erkölcsi érettsége vonzó tényező. s olyan légkört teremtő erő lehet, amely szinte meghatározza a többi dolgozó osztályok. rétegek magatartását, viselkedését, sőt felfogását is.

A fiatal alig három hónapja szabadult, motortekercselő, ügyes kezű fiú. S mikor arról kérdeztem. mivel tölti a szabad idejét. így válaszolt: „van egv barátom,

vele szoktunk ^teniszezni,

színházba járok, s az esti órákban olvasok. Van eg.v kis házi könyvtárunk” Elégedett a keresetével, s a szakmáról pedig az a véleménye, szép, csak még nem teljesen érti, de ott vannak az idősebbek, akik segítik őt.

Harminc esztendő nem nagy idő. mégis óriásit változott a munkásember. Felfogásában, magatartásában, életmódjában, erkölcsi tartásában. A hatalom igazi birtokosává vált, S ez a lényeg. Természetes, hogy a munkásgeneráció élet- és munirakörülményeiben bekövetkezett változásoknak első és legfontosabb feltétele volt a termelési viszonyokban bekövetkezett változás, s most az, ami a gazdasági és társadalmi mechanizmus tökéletesítésében végbemegy. Persze, hogy nem maradt hatástalan a munkásra a technikai forradalom, az új. korszerű szerszámok, technológiák. a precízebb és több tudást igénylő gépek alkalmazása és elterjedése. Ezek nagyobb tudást, hozzáértést igényelnek. Persze igazi munkásfegyelmet csak ott a műhelyben, az olajszagban, az idősebb és tapasztaltabb munkások között szerezhetnek a fiatalok. És ezért nem

mindegy az, hogyan fogadják, miként kezelik ezt az új munkásnemzedéket. Megbecsülik-e őket, elismerik-e tudásukat, s ez kifejezésre jut-e anyagiakban és erkölcsiekben. Mi tagadás, sok helyen éppen azért, mert arra hivatkoznak, hogy még fiatal, nem adják meg részükre azt az órabért, amit egyébként munkájuk után megérdemelnének.

Pedig ők fogják átvenni a munkapadok felett az irányítást. belőlük lesznek a csoport-, mű- és üzemvezetők, akikre a még újabb technika meghonosítása vár. És az új, még fiatalabb munkások már ezek élet- és munkakörülményein is túljutnak majd, még műveltebbekké, sokoldalúbbakká válnak. Ezt az egymásraépülést kell helyesen megoldani régi és új munkások között.

Sok szó hangzik él mostanában a fegyelemről, a fegyelmezetlenségről. pontosabban a munkafegyelemről, a munkások fegyelméről. Nem véletlenül, mert az értéket termelő munka nagy fegyelmet követel. Ettől függ. mennyi lesz a nemzeti jövedelem, pontosan teljesítjük-e exportkötelezettségeinket. s .gazdagabb lesz-« hazánk. Mi tagadás, a munka- fegyelem területén nincs minden rendjén. Persze könnyjji ezt így kijelenteni. Sok összetevője van, s minden üzemben más és máá a teendő. hogy a fegyelmet javítsák, s olyan légkört alakítsanak, ki a munkások között. amely alkotó munkába serkent. A munkás a fegyelmet az üzemben tanulja meg. társai segítik hozzá. Nagyon lényeges, hogy a fiatal munkás jó példát lásson, fegyelmet tanuljon; olyan légkörben formálódjon, amelyet igazi otthonának tekinthet. Nem érdemtelenül tesznek sokat a törzsgárda megbecsülése. növekvő elismerése érdekében üzemeink. Már sokkal kevesebb szó — s még kevesebb tett — hangzik el a fiatal munkásokról. Pedig ők a jövS munkásnemzedéike, belőlük lesz a törzsgárda, s nem mindegy, hogy milyen. Olyan lesz-e ez a fiatal munkás- nemzedék. amelyre bátran, minden időben számíthatnak-e vagy sem. Ez nem mellékes kérdés, hanem a munkáshatalomnak egyik lényeges pontja.

A fiatal munkásgeneráció erényeivel, gondjaival, problémáival való foglalkozás aa üzemi párt- és gazdaság vezetőknek. KlSZ-szervezetnek; az egész munkáskollektíváknak a feladata. Ezzel a lövő munkásnemzedék, az állat* építésének ügyét szolgálják.

Farkas Kiírná*