Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-06 / 209. szám

Vasárnapi melléklet Emberi ranglétra Valóságos irodalma van a korábbi emberi rang­létrának. Ki ki volt, mi lehetett, már ott eldőlt, ahol és amiképpen a világra került. Különösen nagy távol­ságot ismertek az alsó és felső fokok között a falvak­ban. Nagyon messze esett a fénytől, a dölyfös kasté­lyoktól a nép sötétsége. Mint ahogy Móricz Zsigmond is megállapította (és még sokan mások, reálisan gon­dolkodók): mintha nem is egy bolygón élne úr és pa­raszt. De még a kastélyok árnyékában is számtalan ré­tegződés, szinte törvénynek számitó tagolódás válasz­tott el embereket, családokat egymástól. A „lenti” em­berséget is az emlékezetes, a valamikor „nemességet” jelentő kutyabőr, telki szilvafák száma, holdak és ba­rázdák különítették el egymástól. Sőt az sem utolsó ok volt a rangmérésre, ki hol lakik a faluban: a fel­végen-e, vagy az alvégen. Családok örökös harca, növő nemzedékek egymás­sal szembenállása — ez kísértette a kort. Mindenütt tudnak rá példákat, hogy veszedelmesen beteg, testi fogyatékos, vagy éppen — a szó igaz értelmében — mániákusan hülye fiatalokat „boronáltak össze” a szár­mazás, a vagyon erejével. És abból is eredt minden: rang, vezető pozíció, beleszólási jog az élet dolgaiba. Már egy kis saját ház, néhány lépés föld is taszította az ennek hiányában lévőket. Nagyon természetes tehát, hogy ez az embert, az emberséget számításon kívül hagyó mérce átadta he­lyét egy másiknak. Természetes következménye ez az új, fejletteb szintű politikai és társadalmi rendnek. Ré­gen előirattatott, hogy ki és mi a nagyméltóságú gróf úr, a méltóságos báró űr stb., ma sehol semmi nem írja elő például ki és honnan való az érdemes ember. Minden községben, közös gazdaságban tudnak ar­ról, sok egyéb között, kik a tsz brigádvezetői. Nem örö­kös megbízatás és nem is születés után való valamiféle előjog ez. Mégis, aki el tudja látni ezt a „rázós” funk­ciót, napról napra közvetlen kapcsolatban tud lenni emberekkel, akár olyan rangos mérlegelést, elismerést kap, mint a jó tsz-elnök, vagy éppen a tanácselnök maga. Ezek után: az emberiesség mértékét egyre inkább a munka, a személyi és közös érdekben való helytállás, tettrekészség jelzi. S erre ezernyi és egyre több példa' van. Kálmánháza községben is csak az idegen számára lehet meglepetés Tulai Mihály juhász neve. S kellő ok van rá, hogy a helybeliek miért az „első emberek” közt tartják számon. Munkáját mindenkor kifogástalanul végzi! Kállósemjénben egy idős korú, nyugdíjas tsz- lagot, Szabó Józsefet legalább annyiszor emlegetnek, mint a legjobb fiatal traktorost. Szabó bácsi mindenütt ■ott van, ahol a közös javára tehet valamit. Kivétel nélkül számon tartják a falvakban, ki a leg­jobb véradó, ki végzett legtöbb társadalmi munkát, ki az a pedagógus, aki külön cigányosztályt szervezett... Az agronómus kincset érő bizalmat élvez a tsz-ben, amiért olyan új dolgokat honosított meg, aminek az egész falu hasznát látja. Komfortos szolgálati lakást kap, mint az orvos, iparközpontban a vállalati fő­mérnök. Nem véletlen került a párt X. kongresszusára ki­adott irányelvek közé ez a megállapítás: „Pártunk szövetségi politikája nemzeti egységbe tömöríti társa­dalmunk dolgozó osztályait, a munkásokat, a paraszto­kat, az értelmiségieket, a kispolgárokat, a különböző világnézetű embereket, kommunistákat és pártonkívü- lieket, hívőket és nem hívőket: egységbe tömörít min­denkit, aki vállalja a közös célt: a szocialista Magyar- ország felépítését.” Vagyis, a szocialista tulajdonviszonyok uralkodóvá válása meghatározóan befolyásolja a dolgozók minden rétegét; szemlélete, magatartása, fegyelme kihat az egész társadalomra. A falun végbemenő politikai és gazda­sági fejlődés a szocialista forradalom jelentős előre­haladását mutatja. Erre vonatkozóan újabb idézet az irányelvekből: „Tovább kell fejleszteni a falun a szo­cialista tulajdonviszonyokat, a gazdálkodási módszere­ket, amelyek nyomán tovább fejlődik a tsz-parasztság általános képzettsége, öntudata, javulnak életkörülmé­nyei, határozottabbakká válnak a falusi dolgozók esz­mei-politikai arculatának, magatartásának szocialista vonásai.” Üj, magasabb mérce. Emberi magatartás, viszonyu­lás és tettek számára. És ismételni kell: a falu indult legmélyebbről. S a kedvezően változott politikai, gaz­dasági, társadalmi légkörben a felszabadult öntevékeny­ség, önakarat feszítette jobban a követelményt. Felnőtt férfiak, gyerekes anyák ültek be az iskolapadba, hogy megtanuljanak írni, számolni; mások, hogy tovább­fejlesszék képzettségüket, általános ismeretüket. S e folyamat utólag is hat. Nyírlövő községben jegyeztem fef két éve, hogy a tsz kovácsa évente több száz forint értékben gyarapítja a házi könyvtárát. Minden rendben lenne? Mindenkire egyaránt ér­vényes a magasabb mérce? Szó sincs róla. Vannak még persze, idősebbek, fiatalok egyaránt, akik figyelmen kí­vül hagyják, nem tudják, vagy nem akarják figyelembe venni az új követelményt. Könnyebb a dolguk? Senki rendes ember nem irigyli őket. És most már: csak' vidéken, falun van mind ez? Határozott nemmel kell felelni. Az új mérce hatása ér­vényes életünk minden területén, csupán más áttételek­ben — a lényeg változatlan. A falusi helyzetkép azért ka­pott „kidomboritást”, mivel (ez már harmadszori ismét­lés) ahhoz lehet leginkább hasonlítani a magasabb mérce értékét. Anélkül, hogy ez valamit is levonna a szín­tiszta eredményből. Aminek szóbeli értelme ez: a mun­ka, a köz érdekében kifejtett helytállás, a gyakorlati és a szellemi értékek hatványozottabb hasznosítása. Semmi kétség, ez az új mérce az értékesebb, em­beribb, az igazságosabb. a^Ios Bálint NEMZETKÖZI FESTŐSZIMPOZION A SÓSTÖN. Szeptember 1-től 28-ig bolgár, NDK, lengyel, jugoszláv, szov.' jet és nyíregyházi festőművészek részvételével nemzetközi festőszimpoziont rendeznek Nyíregyházán. Képünk: Hristó Ivanov Forev bolgár festőművészről készült, aki elsőnek érkezett a sóstói Fenyves turistaházba. Elek Emil felvétele ........ ’ *' ■" ........*.........................!■ ' '■ ■■ -- ­A zaj az újságok panasz­rovataiból és a humo­ros karcolatok hasábjairól kezd átkívánkoeni a társa­dalmi, publicisztikai írások újságrovataiba; kezd tudo­mányos elemzések és kuta­tások témája lenni, mert va­lóban túllépi az elfogadható határt. Hogy különösén a fő­város, de már a vidéki váro­sok is kezdenek elviselhetet­lenül és feleslegesen zajossá t, válni, ez közhely, mindenki ; által ismert tény. Nqfn kell sorolni a zajkeltés részleteit, a jelenség apró és dühítő megnyilvánulási formáit. A bőgő kipufogójú motorkerék­párok ismétlődő szerenádját, a vékony falú lakótelepi há- •. Bakban versenyt bőgetett rá- á diók és televíziós készülékek9 zaját, a hajnali órákban kör­nyékre szólóan döngő tejes­kannáktól és kukatartályok­tól az éppen a pihenésre szánt parkokban és ligetek­ben berregő, géppuska hangú fünyírógépekig. Pokoli — mondja az em­ber és okokat keres. Nem mindig szerencsésen. Mert a sokasodó „decibe­lek” számából... el lehet jut­ni technikaellenes következ­tetésre is: sokat zajonganaka gépek, tehát ördög vigye őket, „ők aE okai” a sok ide­gességnek, ügyi?, általában „a sok gép az oka” ennek is, annak is, az a sok repülés, űrhajózás „nem vezet jóra?. Talán kissé eltúlzom a „sebességváltást” és túl gyor­san kapcsolok át egyik típusú következtetésről a másikra, de nem véletlenül. Hallottam már ilyen összefoglalást éle- tünik bajainak, gondjainak idős és középkorú embertől, kevésbé művektől és lát­szatra művelttől, sokat olva­só embertől egyaránt. Ez a kissé közvélemény - SEélességben terjedő nézet balkezes és áltudományos jóslatokból is táplálkozik, és nem árt - véle foglalkozni, mert olyanok is hangoztat­ják, akik (miközben életünk nyugalmát, poézisét, szépsé­gét stb. féltik a gépektől), a televízió előtt ülnek, porszí­vóval takarítanak és az ételt természetesen hűtősEekrény- ben tartják. Ez ennek a furcsa, kései technikaellenességnek legkü­lönösebb vonása: hogy han­goztatói is csak — hangoz­tatják. És való igaz, legfel­jebb a következetesség szigo­rú megkövetelői igényelhetik •tőlük, hogy ezek után ne néz­zék meg a tévén kedvenc csapatukat — ne figyeljenek oda a fiatal gitáregyüttesre, ha véletlenül nekik tetsző dalba kend, vagy söpörjön az öreg qirokseprűvel a porszívó helyett minden „elgépiese- déstől” félő kortársunk. Hogy egymillió év múlva, vagy akár ezer év múlva az akkori ember mire jut a komputerek és az addig ki­találandó ezernyi más okos gép révén, azzal nekünk még korai foglalkoznunk, de egy bizonyos: akkor is és mindig a gép lesz az esnköz és az ember az alkotó, az ihlető, a mozgató. Most? Most éppen eljutottunk ar­ra a pontra, hogy például a magyar falu népének legne­hezebb munkáit kezdi elvé­gezni a kombájn és a kémia. A kisgépesítés, a belső anyag­mozgatás még nagyon-na- gyon sok helyen „hórukk” dolga. „Agyon vagyunk gé­pesítve?” Ebben csak az hisz, aki nem lát rr. üzletek előtt ládákat cipelő fiatal tanulólá­nyokat és munkásasszonyo­kat. Egyszóval: távol vagyunk attól, hogy a gépek átvették volna a munka nehezét min­denütt; hogy a legpraktiku­sabban használnánk ki őket: igaz, persze, hogy kényelmes miwltukkal társítani keli előbb-utóbb a hangtalanabb működtetés lehetőségét, de hát ez csak másodrangú kér­dés. Ami pedig a szórakozás „elgépiesedését” illeti, abban bajos lenne az elektromos gitárt, vagy a hangszórót el- marasEtalni: ezek a gépek mind kapcsolóval és erősítő­vel rendelkező eszközök. Em­ber kell hozzá, aki le is tud­ja őket halkitani. És le is akarja. De a tapintatlanság, vagy a fegyelmezetlenség — a zaj két legfőbb oka — nem varr­ható a gépek nyakába. Az egész „technika, te vagy az oka” vádirat kissé félresike­rült. . Rólunk, emberekről szól a mese. B. Bj Mese — rólunk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom