Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-20 / 221. szám
Vasárnapi melléklet Érdem és igény Panasszal fordult hozzám nemrég ismerősöm, a középkorú mérnök: nem tudja, mitévő legyen, ha ez így megy tovább, kénytelen lesz elválni a feleségétől. Majd vázolta a helyzetüket: viszonylag fiatalon házasodtak össze, neki még friss volt a diplomája, s a felesége is alig másfél évvel korábban érettségizett. Korábban falusi lány volt a fiatalasszony, eléggé bátortalanul mozgott a városban, meg a kétszoba-összkomfortos lakásban, amit hat hónappal az esküvő után kaptak a férfi vállalatától. Minden szépen ment négy-öt évig, két gyermekük született, szép bútorokat vettek, gépesítették a háztartást, s még félre is tudtak tenni későbbi tervükre, a kocsira. Sokan irigykedve nézték őket, pedig semmi mást nem tettek, csak dolgoztak, és jól megnézték, mire költenek... Utóbb azonban feje tetejére fordult otthon minden: a feleség mindig több pénzre vágyik. drága ruháit „rongyoknak” nevezi, szerinte szűk a lakás, ócska a bútor, s így ő képtelen „egy jobb társaságot” fogadni otthon. Közben tehetetlennek nevezi férjét, aki olyan élhetetlen, hogy a „legelemibb” dolgokat sem tudja biztosítani a családjának. Sokszor any- nyira belelovallja magát a feleség a problémáiba, hogy már idegileg sincs minden rendbe nála. „Próbáltam neki mondani, ne felejtse, honnan indultunk, meghogy én sem vagyok gép, tanulnom is kellene, de ő csak hajtja a magáét.” Mi tagadás: nem egyedi esetről van szó. Gyakran találkozni olyan emberekkel, akik tele vannak panasszal, miközben jövedelmük messze felülmúlja az átlagot. Ami megvan, azt a világ legtermészetesebb dolgának tartják, s ami még hiányzik, azért siránkoznak, sajnáltatják magukat, úgy festik le helyzetüket, mintha holnap élelem, ruházat nélkül maradnának. Korántsem csak a feleségek körében találhatóak meg az ilyen ön- sajnáltátók, megvannak képviselőik a férfiak körében is. Vitába kell szállnunk azzal az érveléssel, mely így akarja megmagyarázni ezt a jelenséget: „A jobb mód. az életszínvonal emelkedése okozza, hogy egyesek már nem tudnak határt szabni az igényüknek.” Ha így volna, akkor a társadalom túlnyomó többségét kellene telhetetlennek nevezni, — ami így nem igaz. Sokkal inkább arról van szó, hogy egyesek az anyagi felemelkedésük közben valóban megfeledkeznek arról, hol kezdték, s hol tartanak jelenleg. A nagyobb baj mégis az: egy idő után már nem is látják az összefüggést a társadalom erőfeszítései és a saját javuló sorsuk között; úgy vélik, az ő igényük mindennél előbbvaló, amit mindenáron teljesíteni köteles — ha úgy tetszik — a tár- sadaiom. S ha a többséghez képest viszonylag kevés is az így gondolkodók száma, érdemes odafigyelni rájuk, mert megnyilvánulásaik, egész mozgásuk zavarólag hat. Kétségtelen, hogy új társadalmunk építése közben az emberek elvárják, hogy munkájuk révén napról napra jobban, gazdagabban éljenek. Természetes tehát, hogy az egykor divatcikknek számító lódenkabátot, posztóöltönyt ma már szinte senki sem keresi a boltokban. Érthető az is. hogy bútorban, csillárban, szőnyegben az igényesebbet, a szebbet keresik a vevők, hogy a nők nagy része ma már el sem tudná képzelni az életét fodrász nélkül. Az is természetes, hogy változatosabban étkezünk, hogy egyre többen mennek üdülni a hegyekbe, vagy a Balaton partjára, s világot látni. S ha nem is lehet messzemenő következtetést levonni belőle, de mindezek ellenére milliárdon felüli takarék- betétet őriznek Szabolcsban. Honnan jut minderre? Joggal kérdezhetjük, hiszen a teljes igazsághoz tartozik, hogy az utóbbi években — a megfelelő arányok kialakítása miatt — érezhető áremelkedések is történtek. Egyszerű a válasz: a munkából, az eredményesebb termelésből származik a gondok ellenére is szépen mérhető jobb anyagi helyzet. Ha a társadalom többsége ennek tudatában igyekszik naponta többet is nyújtani a munkában, éppen a kivételek figyelmeztetne c, hogy többször világítsunk rá erre az összefüggésre. Az a fiatal, aki tudása, vagy helyzeti előnye miatt gyorsan és könnyen jut jelentős anyagiakhoz, a száguldás közben hamar megszédülhet, s elveszítheti az önmaga értékeléséhez szükséges mércét. Az említett mérnök felesége aligha gondol arra: az ő férjének a munkasikere nem légüres térben születik, Száz és ezer munkás fáradsága által valósulhatnak meg az elképzelések. S azok a többiek is jobban akarnak élni ma, mint tegnap. A munkás felesége is örül egy szép ruhának, az ő gyermeke is vágyik villanyvasút után. Társadalmunk ereje éppen abban van, hogy a megtermelt javak nem egyeseket, hanem az egész kollektívát illetik, kinek kinek érdeme szerint. Aki nem veszi észre mindezt, addig hajszolja szuper igényeit, amíg talán maga is beleroppan. Közöttük találni majd azokat, akik — mert csak a pénzre, a mindig és indokolatlanul nagyobb pénzre hajtva — elvetélik tehetségüket, fásultakká, közömbösökké válnak az élet szépségei, s társaik iránt. Aki örökké csak azt lesi, miként tudna túltenni anyagiakban a munkatársán, szomszédján, végül már a legkisebb munkát is nyűgnek érzi, eltorzuló egyénisége miatt előbb-utóbb magára marad. Korántsem arról van szó, hogy bárki is mondjon le a nagyobb anyagi elismerés megszerzéséről, hogy „öntudatosan” húzza összébb a nadrágszíjat. Az elosztás szocialista elvével összhangban igenis éljen jobban, sokkal gondtalanabbá a tehetséges, a szorgalmas ember, mint a hanyag, a lusta. De az igények — még a legkisebbek is — csak akkor elégíthetők ki, ha arányban vannak a végzett munkával, melyből a javak származnak. Ennek szem elől tévesztésével nemhogy a korszerűbb lakás, a kocsi, vagy a panofix bunda, de még a holnapi nagyobb szelet kenyér is csupán óhaj, teljesíthetetlen igény marad. Angyal Sándor Sűrűsödő oszlopsorok — a nyíregyházi hullámpapír és zsákgyár építkezésén, Hammel József felv. „JÓ FEJEK“ A .at kérdezi tőlem a* '<rx Öregem a minap: — Te mondd csak fiacskám, mit jelent az nálatok, hogy „Jó Fej”? Mivel hosszú évek szorgos és eredménytelen felvilágosító munkája áll mögöttem, atyám magas színtű tájékozat, lansága egyáltalán nem lepett meg. Sőt: Rögtön mégéreztem, hogy itt nem egyszerű nyelvi hiányosságról, hanem sokkal inkább rafinált nemzedéki keresztkérdésről van szó. Válaszomat ezért nemcsak Neki, hanem az egész Háború Előtti Nemzedéknek címzem: A „JÖ FEJ” állandó jelző és mint ilyen, egyike a leg- kitüntetőbbeknek. Mi osztjuk és kapjuk, akik sajnálatosan zsenge korunk miatt nem juthattunk hozzá a Társadalom nagyrabecsülését kifejező Oszkár-, Nobel-, Arany Pálma, Kossuth-, stb díjakhoz. Elnyerése minden kétséget kizáróan felér bármelyikkel, a dolognak nem kifejezetten anyagi, hanem inkább erkölcsi oldalát tekintve. Az élet bonyolultsága miatt a kitüntetetteknek igen sok fajtáját különböztetjük meg azok foglalkozása, érdeklődési köre, fellépési helye és más lényeges tulajdonságai alapján. KULTŰRJÖFEJ. Alaki kellékek: Szerény, de mindig az alkalomhoz illően kirívó öltözködés, az olasz neo. realisták, a francia újhullámosok. az angol dühöngök küllemének arányos ötvözésével. (Kezdőknél a zoknin magyaros motívumok, fehérnemű még honi posztó.) A jobb hón alatt — címlappal kifelé — Nagyvilág, ha a fedele már nagyon elpiszkolódott, esetleg Kortárs, Uj írás. A bal hón alatt forgatókönyvek. néhány dráma, a 20—25 legjobbnak vélt saját novella. Tekintet réveteg, ködös, ha ez nem megy: enyhén undorodó. Szellemi kellékek: a színház, a film, az összes művészetek és ide vonatkozó irodalom kritikus ismerete. (Kubizmus, szűrrealizmus, egzisztencializmus. kolonializ- mus.) „Truffaut, az egy Isten, Dürrenmatt, mintha egy kicsit kiégett volna. Ca- mus-t érezni kell, Németh László, ki az?” Beszélgetésnél, vitánál, saját mű felolvasásánál határozott, erős hanghordozás: a zsenialitás kötelez, juttatni kell belőle a távolabb ülő (álló, járókelő) kisszerűeknek is. SPORTJÖFEJ. Esetükben az alaki kellékek döntő jelentőségűek, s ezért leginkább strandon, télen a fedettben tekinthetőik meg. Széles váll, rettenetes kar, láb, has. hát és egyéb izomcsoportosulások. Boltozatos mellkas (kilégzés egy fa, vagy oszlop mögött) keresztbe (hosszába, átlósan) tetoválva: „Micikém 1968”. Ha valamerről érdeklődő pillantás érkezik, izmok meg. feszülnek, erőkézállás. hátul- támasz. rövid kis sprint, gerelyvető mozdulatok, majd a szöveg: „öregem, már a harmadik menetben nyolcat számoltak rá, pedig csak egy bal csapottat vittem be”. ,Az semmi! De nézd azt a girhes (dagadt) manuszt, fogadok, hogy még a 120-at sem löki ki!” Szellemi tényezők: teljesen elhanyagolhatók. NYUGATRAJONGÓK, öl. tözéküket az időjárástól *el- jesen függetlenül, felülről lefelé a következők alkotják: csupazippzár bőrzeke, a hátán felírás: DRINK SCOTCH WHJSKY! GOOD! Cowboy- nadrág, bőremblémával, s némi patinával, még a polgár- háború nehéz napjaiból. Mokaszin. A zsebekben autófotók. rágógumi, angol—magyar szótár, 5 cent, és 3 gro- si. A bal kezében a legfrissebb Fotoplay. vagy New Yorker, a jobban az előző évfolyam néhány száma. Szűkszavúak. Beszélgetésükben csak a leglényegesebb szavakat használják: Oké, well, come on, yes, no. Magyarul csak sötétben és egymás között, s mindig az új hazáról: „A Bobby írt Két hete maradt kinn, kocsit villát vett azóta, a Jane Fondával jár és szerdára kész les? az első filmje. Óh. Wall Street, Wall Street! Ott most már reggel fél 7 van!” F. Aj
