Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

19TB. augusztus 2,

KELET-MAGYARÖRSZ4Ö

S. «Mal

A felelősségvállalás új mechanizmusa

Előfordul, hogy az emberek a reform lényegét bizonyos negatív jelenségekkel: a fogyasztói árak emelésével, a vállalati manipulációkkal, az egészségtelen munkaerő-ván- dorlással azonosítják. Ezek a vélemények egy dolgot félreérthetetlenül tükröznek: a reform kedvező hatásai többnyire még nem tapasztalhatók szembetűnően a munkahelyeken. Főként azért, mert az új követelményeknek megfelelően nem korszerűsítették a vállalat belső szervezetét, mechanizmusát.

A műhelyek, az üzemek lényegében ugyanúgy dolgoznak mint 3—4 évvel ezelőtt. De minek kellett volna változnia? A termelő részlegek ma is alapvetően végrehajtó szervezetek, s ritka kivételtől eltekintve nem állnak közvetlen kapcsolatban a megrendelőkkel, a lehetséges partnerekkel. A termelés technikája, a feladatok jellege sem változott észrevehetően az utóbbi esztendőkben. Ez is természetes. De az már kevésbé, hogy a termelés szervezetlensége, a vezetés színvonala is a régi. A kapkodásból, az anyaghiányból, a selejtgyártásból, a fegyelmezetlenségből adódó károkért például ma sem felel senki, mintha legalábbis természeti csapásról lenne szó. Helyenként úgy is beszélnek a vezetők ezekről a hibákról, mint tőlük független objektív nehézségekről.

A jól szervezett termelésnek éppen úgy, mint a lelki- ismeretes gondos vezetés.nek, felelősségvállalásnak megvan a maga sajátos mechanizmusa. S e kétféle mechanizmus szoros kapcsolatban is áll egymással, s közülük a vezetői hatáskörök és kötelezettségék rendezésének van meghatározó szerepe. Nevezetesen a vezetők között olyan munkamegosztásra van szükség, amelyben minden feladatnak van felelős gazdája. Tehát, ha valamilyen feladatot nem, — vagy rosszul végeznek el, akkor azért minden esetben valaki anyagilag, erkölcsileg, sőt, szükség szerint, büntetőjogilag is felel. A jól dolgozó szakembert és vezetőt pedig a megérdemelt anyagi és társadalmi elismerés övezi.

A jogokat és kötelességeket tehát mindenekelőtt a vezetés különböző lépcsőfokain kell rendezni, s ezt követően lehet csak a beosztottaiktól is számonkémi. A fegyelmezetlenség, amelyre például oly sok vezető panaszkodik, nem annyira a társadalom „laza erkölcsi felfogásából”, mint inkább az adott vezetés színvonalából következik. Mert ahol az egyenletes anyagellátás, a futószalag, a jól szervezett munka diktálja a termelés ritmusát, senki nem ér rá fegyelmezetlenkedni. S kedve sincs hozzá, ha anyagilag egyér.jiműen a jobb, a több munkában érdekelt.

A vezetők felelősségét azonban nem szabad formálisan, mechanikusan értelmezni, ahogy ezt többnyire az elavult vállalati belső mechanizmusok teszik. Vagyis az érdemi munka végzése helyett nem szabad a vezetőket levelezés-, feljegyzésgyártásra, magyarázkodásra, „bőrpapírok” produkálására serkenteni. A felelősség-áthárítás, a labdázás rendkívül kifinomult módszereivel csak akkor szakíthatunk, ha bátor kezdeményezésekre, kockázatvállalásra ösztönözzük a vezetőket. Ha olyan szellem és belső mechanizmus alakul ki, amelyben a vezetők nemcsak a megtett intézkedésekért felelnek. (Mert különben az, aki nem dolgozik, nem intézkedik, semmiért sem felel.) Hanem a meg nem tett intézkedésekből, a kihasználatlanul hagyott lehetőségekből származó kárért is felelnek. Anyagilag és erkölcsileg, sőt, szükség szerint büntetőjogilag is.

A felelősség Ilyen érdemi értelmezésére csak akkor van lehetőség, ha a vezetők joga és kötelessége a kockázatvállalás is. Vagyis esetenként olyankor is merjenek intézkedni, amikor a kínálkozó nagy előnyök nem tekinthetők 100 százalékosnak. Nem szabad tehát azt a vezetőt

büntetni, aki körültekintő mérlegelés után az adott időpontban helyesen döntött, noha döntését az élet utólag nem igazolta. (Például azért, mert közben a közgazdasági feltételek előre nem látható módon változtak.) A kockázatvállalás lehetősége az aktivitást, mint fontos vezetői tulajdonságot hangsúlyozza, de semmiképpen nem jelentheti az érdemi felelősség ködösítését, vagy tompítását. Minden szempontból színvonalas és felelősségteljes munka teheti csak a széles dolgozó rétegek számára érzékelhetővé a reform eredményeit a mindennapok gyakorlatában, s nem utolsósorban az élet- és munkakörülmények fokozott javulásában.

■ iMF K. J.

Az önállóság haszna Nagyhalászon

3 A kendergyárból zsákgyár lesz

Hamar beállt abba a sorba Nagyhalász, ahol az ipart osztogatták. Már 1905-ben

gyárat kapott. Kicsit, korszerűtlent, alig pár embert foglalkoztatót, de gyárat.

Ez a falu ébredt fel először ezen a környéken. De ez az egy is nagyon szerényen. Egyetlen egyszer nyújtotta

csak a kezét, addig. Hatvanöt évvel ezelőtt.

A három igazság

Talán akaratlanul is érvényesült itt a gazdasági alapigazság: ott próbálj üzemet építeni, ahol van nyersanyag, van munkaerő és tudsz szállítani. Mert akkoriban sok volt errefelé a gyümölcs, a burgonya. Sok a nincstelen zsellér. És már volt vasút. Hát építettek szeszgyárat.

Aztán fordult a kocka. Egyre több kendert termett a Tisza menti föld. És lett kendergyár. Majd ahogyan nőttek az igények, a piaci lehetőségek még megtoldották egy-egy üzemrésszel a kis gyárat. így formálódott a mai kép: van rost-, matrac- és butorlapüzem. Éves átlagban — hiszen idénymunkások is dolgoznak — 450 környékbeli dolgozónak ad kenyeret. Egyre jobbat.

Sok jelzőt adtak már ennek az üzemnek, de eddig egy illett rá a legjobban. Távirányítású gyár. Egy üzem, ahol dolgoznak, terveznek, építeni, bővíteni, fejleszteni akarnak, s az indítógomb Elegeden van. A nagyhalászi kendergyár a szegedi Rostkikészítő Vállalat üzemegysége. S ez a társas viszony nem mindig volt zavartalan. Az érdekek, ott lent Szegeden és itt Nagyhalászban nem mindig voltak ugyanazok. A tervek, a lehetőségek itt voltak. A pénztárca Szegeden. Egyetlen példa. Az 1968-as fejlesztési keretből 1 millió egyszázezer forint felett Szeged, míg 591 ezer forint felett Nagyhalász rendelkezett.

Két évvel az átszervezés tjtán nemcsak az üzem fejtegetési kerete, de a fenntartási költségvetés összege !s megnőtt. összegben is és döntési jogban is. Az idei fejlesztés, mintegy két és fél millió forint erejéig, elsősorban a bútorlapücemet érinti. A nagyhalászi gyár egy nagy teljesítményű hőprést terveztetett és készíttetett el, amelyet már leszállíottak. Ennek a berendezésnek a szerelését 1971 első negyedévében fejezik be. Munkába állításától pedig elsősorban minőségi javulást várnak.

Saját pénztárca

A fenntartási keretnél is az 1968-as arány fordítottja van. A központ mindössze 520 ezer forint felett rendelkezik. Ezzel szemben Nagyhalászban már kétmillió 70 ezer forint sorsáról döntenek. S hogy mennyire jól, azt majd az éves eredmény, a nagy tervek megvalósítása dönti el. A változás mindenképpen pozitív, az önállóság megfizethetetlen. És tervek is vannak. Nem is kicsik. Akár a beruházás nagyságával, akár megvalósításának jelentőségével mérjük. A nagyhalászi kendergyárban az ország egyetlen zsákgyárának megépítésén fáradoznak.

Bár egynéhány részletkérdésben folynak még a tárgyalások, nagyvonalakban már készen áll a terv. Az új profilt lépcsőzetesen vezetik be, s ennek megfelelő ütemben épül majd az új üzem is. Az építési, szervezési és előkészítési munkákat már az idén, a negyedik negyedévben megkezdik. Az új üzemet pedig a jövő év első félévének végére felépítik. A gépek egy részét itthon, egy részét külföldről szerzik be.

Kétezer tonna évente

Egy új üzem, egy új profil nemcsak építési, nemcsak költségvetési probléma. Mindenekelőtt szakemberek,

szakmunkások kellenek. A kendergyár már erről is gondoskodott. A nagylaki fonó- üzembe küldi el 50—50 fős turnusokba leendő szakmunkásait, kilencven százalékban nőket. Ugyanokkor tíz régi dolgozót küldenek textilipari technikumba. Közülük heten eddig fizikai munkások voltak. S, hogy a megnövekedett létszámú üzem dolgozói ne csak több munkát, hanem jobb környezetet is kapjanak, megkezdik a kiszolgáló, szociális létesítmények építését is.

Munkahelyet kapnak, közel az otthonhoz, s ami még több, női munkát. Az új zsákgyár kétezer tonna évi kapacitású lesz, és teljesen kielégíti az ország igényeit. A gyártás a legteljesebb mértékben gazdaságos, mert itt van az alapanyag, a kóc, itt van a munkaerő és van szállítási lehetőség.

Horváth S. János

Búza, élet, kenyér. Erete

való küzdelem ősidők óta izgalomban tartja a földszerető embert. Változhatnak az idők, korok, hódíthat a technika ez az izgalom megmarad. Örökli a kaszáló embertől a kom- bájnos. Olyan férfiak, mint a nagykállói Zöld Mező Tsz kombájnosa, Albert János, aki ifjú korában ült az első szovjet SZK—3-asra, s azóta is, már nyolc esztendeje alig várja, hogy újra beérjen a kenyémekvaló.

Kövér verítékcseppek hullnak homlokáról, de mosolyog. Zúg a kombájn. Megállítja a káliói határban. Ismer itt minden barázdát, hiszen — amikor nem kombájnol, MTZ-t vezet, minden talajmunkát ő és társai végeznek évek óta.

— Izgalmas munka. Nagyon szeretem. Sokáig szeretnék még kombájnt vezetni.

Alig harminckét esztendős. Gyönyört lel ebben a munkában. Kenyérharc ez. Érezni a friss búza illatát.

— Pedig nem könnyű. Poros munka, de mégis élvezetes még szinte azt is mondaÉpülnek a csinos, tágas házak

Gaál Dánielnek, Mércse Lajosnak és a többieknek

A volt tanácsháza előszobájában mosnak, a szomszéd Udvarban pipál a takaréktűzhely füstcsöve, a tűzoltószertár apró pihenőjében levelet olvas egy asszony. Négygécen minden zug foglalt — kalibákban, rokonoknál, ismerősöknél laknak az árvíz kisemmizettjei.

Nyár van, perzselő hőség, most még lehet. De jön az ősz, a tél.

Nehéz búcsú

Az asszony, aki levelet olvas: Mércse Lajosné. Nyolcgyermekes anya, három gyerek még otthon van. A víz elvitt mindent, még a kislány két éve vett bútorát, összes staférungját is. A család a tűzoltók heverőjén, s a maguk tákolta két ágyon, meg egy gumimatracon alszik. Egyetlen asztalka még az összes bútor — a községé az is.

— Építeni itt nem lehet, így elhatároztuk, hogy bemegyünk lakni Csengerbe — mondja az asszony, aki még most, jó két hónappal a tragédia után is arról a napról beszél. Azt mondja, nagyon szerettek itt élni, itt születtek, ide köti őket minden.

Osengerben laknak a testvérek, a gyerekek is oda vágynak, talán jobb lesz az ellátás is, mert az itteni boltban még krumpli sincs. Említem, hogy könnyebb lesz ott. Azzal válaszol, hogy elmenni nehéz lesz mindenképpen. Ide vannak gyökerezve és egy öbeg fát már nehéz újra elültetni.

— Elmegy mindenki, akinek tönkrement a háza. Ki Csengerbe, ki Csemgersimára, ki Szálkára, kis máshová.

Az új ház

Ott, az új ház a vásártér mellett lesz, hátul szép gyümölcsfákkal. Két szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, ed ős zaba.

— Csak már készen lenne. Mert ebben a kis égrenyíló helyiségben nem maradhatunk.

S azután a házról beszél már, az új házról. Hogy az egyik szobában a két lány lakik majd, a másikban ő és a férje. A fürdőszobában — berendezni még nincs miből — a leszerelt katonafiú.

— És hátha ott, az új helyen a fiúnak is akadna egy gép, mert sofőr, kitanult a katonaságnál. Csak könnyebb lenne neki.

Gaál Dániel negyedmagával lakik a vejénél, nyolcán egy kicsiny szobában.

— Elmennek, ittmaradnak?

— Megyünk, mert hajlék nélkül nem maradhatunk.

Neki Csengersimán épül a háza, Sz—8-as, a kövesút

mellett, autóbuszmegállónál, kis kerttel, tíz másik károsulttal együtt.

— Jó lesz, megszokják...

— Szép háznak néz ki, príma anyagból, épp a napokban néztem — szól a gazda, s tervezi a kerítést, az istállót, a gazdasági épületet, a kutat.

„Akkor jó lesz<(

Kútra nincs szükség mondom, mert ott lesz előttük a törpe vízmű vize, a nyomós kúttal. Azt mondja, hogy hallott ilyesmit ő is, de nem akarta hinni.

— Akkor nagyon jó lesz. Csak már mehetnénk.

Mert a november eleje még nagyon messze van. Kérdezi: nem lehetne-e addig neki a háza végébe istállói csinálni? Mert ha ők tél előtt

beköltöznek, mi lesz a jószágokkal? Hol lesznek azok?

— Néhány ember fogta a kis csomagját, s elindult bejárni az országot. Volt, aki elment Szentendrére, Dunántúlra is. Bejárta Miskolcot, Nyíregyházát, Szálkát, Csengett — mondja Nagy Dezső, a csengersimai tanácskirendeltség vezetője. Papp Józsefet említi, aki el is vitt mindent, amit a vízből kiszedett. Most hazajött, s azt mondta, jó lesz neki nagyon Csengersimán, szép házak épülnek itt, ebből kell neki egy.

Másnap jelentkezett az építésvezetőnél: kivette a két heti szabadságát, mit segítsen?

A községben szokatlanul nagy a csend. Az utcán a romok mellett víkendház, a szép almafák tövében összegyűrt palatető. Beomlott kutak, megcsonkult szekerek hallgatnak.

Csengerben és Simán pedig morognak a betonkeverők, a vízvezeték árkát ásó gép fürgén halad, a legelő szélén fekszik a csillogó hidroglóbusz, a debreceni építők napi tizenhat órát dolgoznak a csinos, tágas házakon. ömlik az anyag, egyetemisták jöttek Berlinből és Szibériából, hogy mihamar lakáshoz jusson Gaál Dániel, Mércse Lajos és a többiek.

Kopka János

FEHÉR KÖPENYBEN A MÄV-NÄL. Az eperjeskei

MÁV rendező pályaudvaron a központi irányítók szobából műszakonként átlag 300 áthaladó vagont mérlegelnek, automata mérőberendezéssel. Pásztor Zoltánná az elektromos műszerek működését irányítja. Elek EmU felvé,e!e

A kombájnos

ni, amikor megkérdezik: mennyit arattál, ötszáz mázsát. Egyedül. Ez jóleső érzés. Úgy érzem ilyenkor, hogy értelme volt a napnak.

Most szovjet SZK—4-es gépe van.

— Príma, új masina. Négyen vagyunk, tizenhat tartályonként váltjuk egymást, így egy-két órát pihenhetünk.

De néhány napig az esőzések is erre kényszerítették őket. Dolgozik egy új NDK- kombájn is. Szélesebb a vágószerkezete, többre képes, figyelik is. Barátkoznak vele.

Szabó Zoltán a főagronó- mus, amióta megkezdődött az aratás, hajnaltól késő estig kinn van a határban. Sok a munkája, mert ezek a gépek, ha egyszer megindulnak „nyelik” a táblát, jön a szem, csak győzze az átvételt a malom. Ott pedig akadozik ez.

Bosszús is miatta. De nem tehet semmit.

ö újságolja, hogy a szovjet búzatfajták, különösen a Mi- ranovszkaja jól fizet. Eddig 25—27 mázsás átlagot mértek. De a Bezosztája is hálás. Húsz, huszonhárom mázsát ad.

— így kereshet a komfoáj- nos is — veti közbe Albert János.

Most a kombájnos műszaknormánként 200 forint, plusz 10 forint prémiumot kap holdanként.

— De rá kell verni éjszakánként is, hogy az időt kihasználjuk, mert így is négy öt nap álltunk az esőzések miatt — mondja.

Minden perc drága. Ebédet a felesége hord. Gyümölcsről, védőitalról a tsz gondoskodik.

Mosolyog.

— Erről jut eszembe. A legérdekesebb történetünk 1963-ban volt amikor Hajdúnánásra vittek bennünket kombájnolni. Tizenöt kilométerre voltunk a várostól. Se víz, se étkezés, semmi. Nem tudtunk még 'tisztálkodni sem, úgy éltünk ott mint az ősemberek. Még borotválkozni sem tudtunk. A kombájn szalmatartójában aludtunk “ mondja.

Most minden este otthon.

Ki- és hazaszállítják őket. És a kereset is több mint akkoriban. Tavaly a váltótársával személyenként megvolt az aratási időszakban a 4 és fél ezer forint.

— Most is ennyire számolok. Különben a havi átlagom 3 ezer forint. De ezért szántani-vetni kell. MTZ-vel, ami eszi az egészséget s bizony kevés idő jut az alvásra, pihenésre.

De most nem erre gondolnak elsősorban.

— Csak jó idő lenne most már. Két hét és végeznénk az ezeregyszáz holddal a négy kombájnnal — mondja Albert János.

Kívánjuk így legyen.

Farkas Kálmán