Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-14 / 138. szám

f «Kai «TMTT-MAÄY AT*Ofl«!9’ Ar? - VA^ARNAPT MELLERTTET tw Mttfo* M Meghitt találkozók Az ünnepi könyvhét után H arminc-negyven ember. Ennyi a közönség. Jobbára fiatalok, de a korosabb nemzedékből is ül­nek közöttük nem is kevesen. Egyik helyen izgalomteli sür­gés-forgás tölti ki a várakozás percéit, olykor félóráját; más­hol csendes, szinte megilletö- dött beszélgetés. Ez attól függ, mennyi gyakorlata van itt vagy ott az irodalomszerető embereknek, szervezőknek es közönségnek a vendégvárás- ban-iátásban. Többen az árusítás céljára kiállított könyveket lapozgat­ják, külön figyelemmel az ér­kező íróét, költőét. Vásárolnak is szépén. Főként a vendégek munkáit. Odaviszik dedikál­ta tni. Ki elfogultan, ki pedig mar a más találkozókon szer­zett természetes közvetlenség­gel. Ismerős ez a kép mindenki­nek, aki emlékei közé sorol­hat már író-olvasó találkozót. Az idei könyvhét megyebeli nyolc találkozóján se volt ez másképp, nem történt semmi rendkívüli. Különös eset va­lóban néni esett, mindenki tette a magáét, az olvasó kér­dezett, az iíó válaszolt, de észrevettük, hogy mégis má­sak ezek a kérdezések és — eppen ezért — másmilyenek a válaszok is. Másféle légkör fogta meg az emberi, mint a régebbi találkozókon. Meghittebb a hangulat, bi­zalmasabbak es tartalmasab­bak a kérdések, őszintébbek a válaszok ezeken a nem tö- meglélszámű összejöveteleken. Észrevehető a gondolatok gaz­dagodása a közönségben. Fá­bián Zoltán, József Attila-dí- jas írónk, már hazafelé jövet a gépkocsiban is azon lelkese­dett, hogy mennyi sok értő olvasót talált a Tuzséri ÉR­DÉRT-telepen. Fodor András, a költő, a tuzséri élményre és más, hasonlóképp ki^ső helye­ken szerzett tapasztalataira alapozta azt a megállapítását, hogy „a végeken” sok eset­ben erőteljesebb a szellemi érdeklődés, a készség az iro­dalom befogadására, mint né­mely patinás városban. Nem akarom a rosszértelmű lokál­patriotizmus vádját magamra venni, ezért nem írom le az általa rossz példaként emlí­tett, az ország nyugati felé­ben fekvő város nevét. De hiszen a mi szűkebb hazánk­ban is megesett, vagy nyolc- tíz éve, hogy az irodalmi estre érkezett, nemzetközi hírű köl­tő zárt ajtókra talált. Nem szabad hát elbíznunk magun­kat. A túlzás veszélye nélkül örülhetünk ellenben annak, hogy egyre több a rendszere­sen olvasó ember a megyé­ben, annak pedig különös­képp, hogy ezek az olvasók mind tisztábban látják az író és a társadalom kapcsolatát, az írók. költők feladatát a társadalom életében. Nyírbátorban, a Növény- olajipari Vállalat KlSZ-klub- jában megrendezett találko­zón is erről faggatták a mun­kások Molnár Zoltán József Attila-dijas irpt, aki maga is munkás volt. Még a műsor uláni kötetlen, közvetlen han­gulatú beszélgetés közben is akörül folyt a szó, mennyire fontos az, hogy az író értse az emberek gondjait, de az egész nemzet nagy kérdéseit is. A könyvnek igen jó pro­paganda az. ha az ol­vasók személyesen is megismerhetik az írókat, köl­tőket. Nem ok nélkül szorgal­mazták az ilyen találkozókat Móricz Zsigmond és írótársai Nemcsak az itt megjelenő al­kotók, hanem más írók köny­vei, •egyáltalán: az irodalom, a rendszeres olvasás iránt is érdeklődést kelthet és kelt is egy ilyen találkozó, Még olya­nok is eljöttek, Nyírbátorban is, Nyírbogdanyban is erre az összejövetelre. akik eddig nem olvastak rendszeresen. Szinte biztos, hogy ezután gyakrabban vesznek majd ke­zükbe könyvet, mert a sze­mélyes találkozás felkelti bennük az érdeklődést az írok művei iránt is. A gyáriak többsége a Nyjr- bogdányi Kőolajipari Válla­lattól a múlt vasárnapot az árvízzel sújtott területen töl­tötte. két lakóliáz felépítését vállalták, ezen dolgoztak. Az író-olvaso találkozón jelenlé­vők az ö nevükben is elmond­tak Fábián Zoltánnak, Fodor Andrásnak, hogy minden ilyen találkozó hosszan tartó élményt jelent nekik, szeretik ezeket a beszélgetéseket. Valóban beszélgetéssé oldó­dott a hivatalos program, nemcsak itt, hanem mind­egyik irodalmi összejövetelen. Meg a kedies, az íróvendé- gekre több, mint egy órát vá­rakozó mándoki kollégisták­nak is egykettőre megjött a szavuk. Az egy osztálynyi diák egy könyvnyi választ kívánó kérdést tudott volna feltenni, ha az idő nem sür­getett volna. Ha megkérdezné valaki, mi az, amit az idei könyvhéten a legjobbnak tartottam, bár­mennyire furcsán hangzana is, azt mondanám: az tetszett leginkább, hogy az trö-olvasó találkozókon sehol sem volt nagy tömeg. Valamikor a kul- túrhazak nagytermét igyekez­tünk közönséggel megtölteni, most megelégszünk, ha a klu­bot benépesítik. Miért van ez? Rájöttünk, hogy tartal­masabbak, és ezért szelesebb körben, söl hatásukat hosz- szabb ideig érvényesítők az ilyen meghittebb találkozók? Bizonyara így van, arra azon­ban mégis kellene ügyelnünk, Ijogy az érdeklődök évről év­re többen legyenek. M ég valami nagyon tet­szett, igen jó volt az idei könyvhéten. Az, hogy a gazdasági vezetők, a társadalmi szervek, a szak- szervezeti bizottságok minde­nütt szívesen segítették az író-olvaso találkozókat, altar a megyei megnyitónak helyet adó Nyíregyházi Konzerv­gyárrá, akár a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezetre, vagy az előbb emlegetett vál­lalatokra gondolunk. A jövő­ben is jobban lehetne támasz­kodni az üzemekre a nagyobb kulturális megmozdulásokban is. Nehez időszakban került sor a megyében az ünnepi könyv­hétre. az árvíz és a helyreál lítá$ szinte minden erőt és fi­gyelmet lekötött és igénybe vesz. Talán ezért is volt most kevésbé látványos, kevésbé zajos ez az ünnepségsorozat. Talán ezért kallódott el sok hivatásos népművelő íróaszta­lán a könyvheti program. Igaz hogy elsősorban nem a hiva­talos személyek száma, ha­nem az egyszerű olvasók rész­vétele viszi sikerre a könyv ünnepének rendezvényeit. Az egyszerű olvasók pedig ott voltak. Seregi István Fazeka* Lajos! Hazám I. Nagyapám annyit tudott róla, mint a hetedik faluról; ki útját még szekéren rótta s mögötte keringett a por. Dolgozott; s idejét úgy mérte — tudván, ha a csillagokra nézett, avagy a déli égre s hajtotta barmát itatóra; napját az éj jött befejezni, barázdáiba a setét ült s társként követte az esti csend. . . Hát így élte életét. II. Láttam apámat, tenyerében hogy morzsolta szét a kalászt, s ha kipattant a mag keményen, így szólt: Kezdjük az aratást. E földért —r mely reményét adta. de gazdaggá nem tette Óit — hányszor hajtották barbár harcba ’ S magára zárta az időt — az ősök ezeréves dolgát be végezte; s amit hagyott, apró szelek is széjjelhovdtak, nem kellettek vad viharok. HJ- Se szűk sorsot szétvetettem én, mint forgószél az út porát; túlléptem e halk tájon s megyén, s távoli határokon át. így ismertem meg hazámat — itt benn. s kívül mint értő idegen. — fény is maradt emlékeimben, s napom is múlt el fénytelen. — Hogy a szükséggel már nem élek, sokat tettem; s a dőlt falak tövébe néha visszatérek, tűnődöm magam s hallgatag. rV. Sn tudom az emberi törvényt, amely megvédi gyermekét. (Ha ítélt, ezt szegezte tőrként kufárai ellen a nép.) S tudom, hogy szép dolgaink csokra, amit nap mint nap gyűjthetünk, — E csillag, mely sorsunkat hordja metszve az űrt, a jeges űrt, hazám lett; nincs oly távoli föld, melynek dalát ne hallanám, ■ agy jaját... Vallók színeid előtt, Ember: hol laksz, a föld — hazám. Érdekes hangjátékok, sikeres színházi bemutatók a rádió nyári műsorában Érdeke» hangjátékokat mu­tat be, az évad legsikeresebb színházi előadásait közvetíti a nyári hónapokban a rádió. Három hónap alatt 11 hang- játék premierjét tartják, csaknem 30 korábban elhang­zott darabot, ismételnek meg. A színházi közvetítésekkel és a .,25 év magyar hangjálé- kai” előadásaival együtt több mint 70 vígjátékot, szín­müvet, drámát sugároznak augusztus végéig. Devecseri Gábor átköltesé- ben adják elő Plautus Casino című komédiáját. Műsorba tűzték Marton Endre rende­zésében Beumarchais Figaro házassága című vígjátékét. Kisfaludy Károly Kérők cí­mű müvéhez modern felfo­gásban könnyed melódiákat Decsényi János komponált. Műsorra tűzik Majakovszkij Poloska cimü szatíráját is. Felvételről főleg budapesti színházak előadásait közve­títik majd, hogy a vidéki kö­zönség is megismerhesse az évad legsikeresebb fővárosi bemutatóit. Sugározzák a többi között Déry Tibor „Szembesítés”, Illés Endre „Festett egek”. Goldoni „Két úr szolgája” és Illyés Gyula „Az éden elvesztése” című darabját. Az évközben el­hangzott hangjátékok közül újra közvetítik majd Dür­renmatt „Herkules és Augiász istállója”, Gogol „A revizor”, Tom Stoppard „Albert hídja” és Nusics „A gyanús sze­mély” című művét is. Könyvszemle Az Európa újdonságai Az Európa Könyvkiadó gondozásában a hazai olva­sóknak átnyújtott újdonsá­gok közül négyet emeltünk ki, mint négy irodalmi égtáj képviselőjét. Égtájak: fénye­sen ragyogó csillagok. Mert tagadhatatlanul az Vszevo- lod Ivanov, Matvej, az isten címmel közreadott elbeszé­léskötete: A magyar olvasó a szovjet irodalom markáns egyéniségét ismeri meg a harmincnégy elbeszélésből, olyan alkotó képé rajzolódik ki előtte, aki a legapróbból is képes kibontani a fonto­sat, a nagyot. Vszevolod Iva­novo! nem. kényeztette el a sors. Hosszú évekre hallga­tásra kényszerült, s ezért kétszeresen is rászolgált a fölfedezésre: mint rangos al­kotó, s mint igazságtalanul mellőzött. Témái: az ember és a világ kis és nagy konf­liktusai. Az irodalom egészen más égtáján ragyogó csillag a második újdonság szerzője, Miguel Angel Asturias. A Nobel-díjas írót nem kell a magyar olvasónak bemutat­ni, A kincses úrfi című re­génye viszont alig bemutat­ható. Üstökös fénnyel, s gyoi> sasággal feltűnő csillag volt Saul Bellow az amerikai iro­dalom egén, s azóta azt is igazolta, hogy helye, fénye állandó. A Herzog szerzőjé­nek most másik, ugyancsak világsikert aratott művét ve­hetjük kézbe, Henderson, az esőkirály címmel. Furcsa regény ez. Hiszen nem kép­telen ötlet, hogy egy ameri­kai milliomos felkerekedik, elmegy Afrikába s filozofi­kus csevegésbe kezd a wari- rik királyával? Mit lehet ebből kihozni? Bellow azt igazolja: mindent. Mert Henderson kalandjai többek kalandoknál. Nem is egy ember, hanem az ember fut Henderson képében a kon­formizmustól megcsömörlött ember, aki önmagát szeret­né megtalálni. Érdekes vállalkozás a ki­adó negyedik újdonsága. Hasonlatunknál maradva: nem csupán egy égtáj, ha­nem az irodalom egének sok-sok csillagát vonultatja fel az írók írókról című kö­tet. Huszonhét író, költő szól huszonhét szellemóriásról. Tanulmányban, lírai emlé­kezésben. nemes veretű esz- szében. Marcel Proust Ba- udelaireról, Thomas Mann Dosztojevszkijről, T.S. Eliot Goethéről, Pausztovszkij Bugyiméi, Németh László Tolsztojról. Illyés Gyula Tristan Tzaráról, Michel Bú­tor Balzacról ír, s a többi fel nem sorolt mű is hason­ló rangú alkotótéma kettőst vonultat feL Kürti András: AZ EZREDES ŰR 1941 nyárutóján történt. S. ur. a főnököm, aznap Budara küldött ki, valami virágnevü utcába, hogy ide­iglenes világítást szereljek egy telken, ahol B. hadbíró ezredes villáját építik. Két hatméteres faoszlopot al­kalmi fuvarral már kiszállít­tatott, úgy helyezzem el őket. hogy az egész teleikre jusson fény, az éjjeliőr meg a kutyája ne féljenek a sö­tétben. Mint valami málhásló, úgy érkeztem a tett színhelyére. Szerszámostáska, vas falika­rok, mászóvasak, karabineres mászóöv, porcelán hangszi­getelők, a kezeslábasomba csavarva búrák, égők. Ló­gott a nyelvem, mire kiér­tem. AZ építkezésen álltak a főfalak, a tető is be volt cserepezve, bent a közfala­kat húzták fel a kőművesek, kívül a műkövesek dolgoz­tak. Illetve éppen szünetelt a munka, ebédidő lévén. Lerakom, csomagjaimat a pallér bódéja mellé, kifújom magam egy kicsit, aztán be­nyitok. köszönök. Csomagolópapírral leta­kart kecskelábú asztala mö­ge' ’ Ü a pallér Sovány, fe­kete. tüskés szemű mokány férfi, előtte alumínium lá­bos, abból kanalaz A kö­szönésemre biccent, eszik to­vább. Bemutatkozom, elmondom, hogy mi járatban volnék, to­vábbá közlöm, hogy a főnö­köm, S. úr üdvözli a főpal­lér urat és azt üzeni: legyen szíves, adjon mellém néhány embert segítségül a gödör­ásáshoz és az oszlopállitás- hoz. Szótlanul hallgat meg, majd anélkül, hogy megsza­kítaná komótos étkezését, tájékoztat, hogy viszont ő mit üzen a főnökömnek. Egy kanál leves, egy be­csületsértés! Mikor végez a levessel és az üzenettel, diplomatiku­san megjegyzem, hogy neki is. ebben az irodában, elkel­ne némi világítás. Komoly műszaki rajzokat, kimutatá­sokat kell itt tanulmányoz­nia, csodálom. hogy eddig nem intézkedett valamiféle ideiglenes világítás felől. Ná­lam véletlenül most akad facér fogtalak égő, kapcso­ló. vezetek, miegymás, ha gyorsan végezhetnék az ud­varon. szívesen felszerelném. A pallér eltolja maga elől a lábost, feláll, nyújtózkodik, aztán a bódé sarkába int Néhány rozsdás csákány, sá­ros lapát.hever ottan. Azok­ból tehetek, használjam egészséggel, de embert az istennek se vesz le munká­ról, az ezredes úr tízszer is inspiciái naponta, neki fejét veszi, ha nem parancs sze­rint dolgoztat mindenkit. Szomorúan választok csá. kányt, ásót, lapátot, kicipelem őket a bódéból. Egy téglara­kás mögött átöltözöm, szem­revételezem a terepet, kez­dek a gödörásáshoz. Méter mélynek kell lennie legalább, hogy jól fogja a föld az oszlopot, ki ne dől­jön. amikor felkapaszkodom rá. Kínlódom, alig haladok. A talaj kemény és köves, én pedig nem vagyak különö­sebben jártas a csákányozás tudományában, izzadok cefe­tül. A legfőbb baj az. hogy hit és meggyőződés nélkül dol­gozom. El sem tudom kép­zelni ugyanis, hogy mi tör­ténik. ha mégis elkészül ez az átkozott gödör’! Felállítani az oszlopot egymagám alig­ha tudom. És még ha sike­rülne is?! Kitartja amíg kö­vekkel kiékelem, a földet visszalapátolom és erősen le­döngölöm? A fene egye rneg S. urat az optimizmusával, hogy majd kapok én itt segítsé­get! Azt a sokkarú hindu is­tent, legközelebb azt küldje ki szólóban ilyen munkára, ne engem! Meg is mondom neki. csak a segédvizsgán le­gyek túl! — Kismester — rikolt va­laki gúnyosan a villa felöl —, ne a torkát szorongassa annak a csákánynak, mert még megtalálja fojtani sze­gényt! Odanézek, három félmezte­len csurmő ül az egyik ab­laknyílásban, lógatja a lábát és azzal szórakozik, hogy rajtam röhög. Pedig röhög­hetnének egymáson is! A középen ülőnek úgy elállnak a fülei, hogy vitorlázhatna ve­lük a Balatonon. A másik nyúl- szájú és girhes, mint egy kóbor kutya. a harmadik­nak ócska köcsögkalap van a fején. Nem elegyedem vitába ve­lük, van nekem bajom elég. nevessenek csak, ha ebben lelik kedvüket Azért mindenesetre kicsit lejjebb csúsztatom a jobb tenyerem a nyélen. így tény­leg könnyebb lendíteni a csákányt. Másrészt viszont megnehezül a célzás, össze­vissza csapkodok. ha épből máma gödör lesz, megeszem annak a majomnak a kö­csögkalapját. léptek közelednek, a há­rom legény ott áll mellet­tem. — Húzódjon odébb, kis­mester! — mondja a nyúl- szájú. — Még kárt tesz ma­gában ! Kiveszi a csákányt a ke­zemből. belevágja a földbe, megköpködi a markát, int a cimboráinak, azok már mennek is az egyik oszlo­pért. vállra kapják, hozzák, ledobják. A nyúlszájü csákányoz, ás. lapátol Nem néztem volna ki ennyi erőt és hozzáértést ebből a keszeg legényből Akkurátusán, szemre lassan dolgozik, mégis, mire én fel­erősítem az oszlopra a fa­likart és a harangokat, már kész is a gödör! Hó-rukk, már áll is benne az oszlop! Sajnos, közben kihallag bódéjából a pallér, ácska­poccsal táver a sindarabra, ami madzagon lóg a bódé faláról, vége az ebédidőnek! önkéntes segítőim is sze- ctelőzködnek, menniük kell. Mi lesz a második gödör­rel, a második oszloppal? Reménykedőn pislogok a pallérra, hátha megesik a szive rajtam, engedélyez egy kis hosszabbítást. Mi történt ezzel az ember­rel? ’ Valósággal vigyázz ban áll. mereven néz el a váltam fe­lett. Hátrafordulok. Akkora katonatiszt áll mö­göttem. mint egy medve. Magas is, széles is, az arca pirospozsgás, a szeme kék a haja, ami kilátszik a sap­ka alól, őszes. Biztosan ez a gazda, B. hadbíró ezredes úr, akinek a villa készül! Engem pillan­tásra sem méltat, a paliért szólítja meg. olyan a hang­ja, mint a trombitaharso­gás. — Ezt az oszlopot a maga parancsára állították ide? — Alázatosan jelentem, nem*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom