Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-13 / 110. szám
n oldal KELET-WAOYARORSZAO ’ 1970. május IS. Megkezdődtek a szovjet műszaki- tudományos napok Kedden délelőtt a Technika Házában ünnepélyes keretek között megkezdődött a szovjet műszaki-tudományos napok eseménysorozata. Péntekig Budapesten szovjet szakemberek 27 előadást tartanak olyan témákról, amelyeknek különlegesen nagy jelentőségük van a magyar műszaki fejlődés szempontjából. Szombaton szovjet filmek vetítésével illusztrálják az előadásokon elhangzottakat, majd az eseménysorozat vidéken folytatódik. A következő héten — egészen május 21-ig — Diósgyőrött, Szegeden, Székesfehérvárott, Győrött. Mosonmagyaróváron és Veszprémben ismétlik meg a szovjet szakemberek azokat az előadásokat, amelyek a helyi viszonyoknak a leglényegesebbek. TÁRSADALMI MUNKA KISLÉTAN. Négyszáz gömbakácot és kétszáz darab nyárfát ültettek el társadalmi munkában Kislétán. KAPÄLNAK A DÖGÉI KATARBAN. Hatvan hold cukorrépa saraboló kapálását már befejezte a dögéi Rákóczi Tsz. Kapálják a burgonyát is. «NGYILKOSSÄGI ' OK: MEG NEM ÉRTÉS: Nyíri Lajos, nagyecsedi, 45 éves tsz-tag mintegy két hónapja külön élt feleségétől. Megegyeztek a házrészben, s Nyíri Lajos bizonyos pénzösszeget át is adott külön élő feleségének. Később a férj ezzel az egyezséggel nem értett egyet és a lakás udvarán lévő knkrragórében felakasztotta magát. TÉRÍTÉS UTAZÁSI BALESETÉRT. Az Állami Biztosító megyei igazgatósága az év első négy hónapjában 305 569 forintot fizetett ki utazási balesetekre!. TÉRÍTÉSMENTES VÉRADÁS. Véradónapot tartottak hétfőn lbrány községben, ahol a 100 jelentkező összesen 29 liter életet mentő vért adott. IDEGENFORGALMI TÉRKÉP NYÍREGYHÁZÁRÓL. Megjelent Nyíregyháza és Sóstó idegenforgalmi térképe tájékoztatóval a megyei Idegenforgalmi Hivatal gondozásában. A térkép fedőlapját Nyíregyháza és Sóstó nevezetességeinek fotómontázsa díszíti. KASZÁLJÁK A LUCERNÁT FEHÉRGYARMATON. Tíz nappal a tervezett határidő előtt megkezdték a lucerna kaszálását a fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Termelőszövetkezetben. A kaszálást az állandó esőzés miatt kellett előrébb hozni — írja levelében Tankóczy Gyula Fehérgyarmatról. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaüolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 07 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Hona u 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: 20 forint Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György út 5. IViclős vezető: Holéczi István A NAP HÍREI SZABADEGYETEM A TIT-BEN. A „Filozófia és a természettudományok” c’mű szabadegyetem következő előadására május 15-én, pénteken délután fél 5 órakor kerül sor Nyíregyházán, a TIT Bessenyei klubjában, ahol dr. Sasváry Lajos. a Budapesti Orvostudományi Egyetem tanszékvezetője „A biológia filozófiai problémái” címmel tart előadást. HANGVERSENY A TIT- BEN. A felszabadulási hangversenysorozat 10. hangversenyére kerül sor május 14- én. csütörtökön délután 5 órakor Nyíregyházán, a TIT helyiségében. A magyar, orosz, klasszikus és romantikus szerzők müveiből összeállított műsort a zeneiskola fuvola. tanszakának növendékei tartják. TSZ-ELNÖKÖK TANÁCSKOZÁSA. A nyíregyházi járás termelőszövetkezeti elnökei tartanak tanácskozást május 15-én, a Nyíregyházi Járási Tanács nagytermében a termelőszövetkezetek tűzrendészed feladatairól 16 EZER AMATŐR „SZÍNÉSZ". Az év első negyedének nagy évfordulói pezsgést hoztak megyénk műkedvelő csoportjainak életébe. T00 művészeti csoportban 16 ezer tag tevékenykedett és több mint kétezer műsoros estét rendeztek. A rendezvényeket 400 000 látogató tekintette meg. DALOS TALÁLKOZÓ TISZA VASVARIBAN. Harmadízben. került sor a tiszalöki járásban dalos találkozóra, melyet ezúttal Tiszavasvári- ban rendeztek meg vasárnap délelőtt 9 órakor a községi művelődési házban. A mű- sorban 15 énekkar lépett fel — írja Doszlop Miklós tudósítónk. KÖNYVÉ) JDONSÁGOK: Gyurkovics: Szeress, ne szeress (Kozmosz), A filozófia története TV. Második, könyv (Gondolat), Hegedűs G.: Korona és hard (Móra), Hidas Aj Márton és barátai (Magvető), Kohring G.: Számirányítású szerszámgépek alapelvei és üzeme (Műszaki), Platon: Az állam (Gondolat). KOT Ií?TVAN-TANYA- NAK. Mély fúrású kutat adtak át a napokban a Nyír- bogáthoa tartósé István-ta- nyán. KI nem lesz szívbeteg? Christian Barnard professzor, aki jelenleg egy nxa- nilai sebészkongresszuson vesz részt, néhány szóval jellemezte azt az embert, aki nem hajlamos a szív- és érrendszeri megbetegedésekre. Ez az ember: — Fizikailag és szellemileg nem túlságosan „éber”, nem hajszolja magát, nincsenek ambíciói, nem dűl benne a versenyszellem, nem tűz ki maga elé határidős célokat; — nincs nagy étvágya. Jö- leg gyümölcsöt és főzelékféléket eszik olajjal elkészítve; — nem dohányzik, nincs rádiója, televíziója ét lemezjátszója; — dús haja on, de nines atlétatermete; — alacsony a fizetése, de alacsony a vérnyomása ét a koleszterin szintje is. KÉSELÉS. A Szabolcs megyei Rendőr-főkapitányság emeberölés kísérlete miatt eljárást indított Nagy Dezső 19 éves foglalkozásnélküli, nagyhalászi lakos ellen. A fiatalember vita közben konyhakéssel mellbe szúrta 27 éves bátyját, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A rendőrség Nagy Dezsőt előzetes letartóztatásba helyezte. A bűnügyben folyik a vizsgálat. A MINISZTERTANÁCS ÉS A SZOT VÖRÖS VÄNDOR- ZÁSZLAJÁVAL TÜNTETTÉK KI A JÁSZBERÉNYI HŰTŐGÉPGYÁRAT. A Jászberényi Hűtőgépgyár harmadszor nyerte el a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzáaela- ját. Az idén megpályázták a „Szocialista munka vállalata” címet. A Heller—Forgó féle hűtőelemek teljes gyártókapacitása 1972-ig le van kötve. Újdonság, amely a nagyközönséget érdekli, a 60 literes abszorpciós hűtőszekrény, amelyből kb. 24 ezer darab készül a hazai piacra. Megkezdik az idén a 140 literes abszorpciós hűtőszekrények gyártását is. Háztartási hűtőszekrényekből au elmúlt évben hétezer darabot szállítottak az NSZK-ba. Az idén 10—20 ezer darabot készítenek az NSZK megrendelésére. (MTI foto — Mező Sándor fetn) HŰTÖTÁROLÖ NAPKORON. 200 vagonos hűtőtároló építését kezdték meg a napkori Kossuth Termelőszövetkezetben. LEVIZSGÁZTAK A NÖVÉNYVÉDŐ GÉPÉSZEK. 11 helyen indítottak növényvédő gépész betanított munkás tanfolyamot az ősszel a nyíregyházi járásban. 10 helyen a vizsgák megtörténtek és összesen 228 dolgozó kapott oklevelet eredményes vizsgáért Tömegbaleset az országúton Tömegbalesetet okozott a figyelmetlen, a gondatlan vezetés Bükkábrány és Mező- nyárád között. Jakab Sándor 28 éves gépkocsivezető a nyíregyházi ÁFOR-kirendelt- ség gépkocsijával szabálytalanul áttért az úttest bal oldalára, s összeütközött egy pótkocsis teherautóval. Jakab kórházba szállítása után meghalt, egyik utasa, Kardos László 32 éves ÁFOR- alkalmazott életveszélyes, továbbá három utas és a tehergépkocsi vezetője köny- nyebb sérülést szenvedett. A járművekben jelentős anyagi kár keletkezett. A LAKÁSÉPÍTÉS ÉS LAKÁSGAZDÁLKODÁS IDŐSZERŰ KÉRDÉSEIRŐL címmel hasznos tudnivalókat tartalmazó írás jelent meg a Kossuth Könyvkiadó Tények és érvek sorozatában. A füzet többek között a lakbérrendezés elveiről is tájékoztatói ad. PERMETEZIK A NYÍRSÉGI ALMÁSKERTEKET. Több mint félezer permetezőgép állt munkába a közös gazdaságok és az állami gazdaságok almáskertjeiben, hogy elvégezzék e fontos növényvédelmi munkát. Aa állami gazdaságok már a harmadik permetezéshez fogtak hozzá. II. VILÁGHÁBORÚBÓL visszamaradt kézigránátokat talált Gyöngyössolymos községben Sipos Tamás 39 éves iskolaigazgató-helyettes. A gránátokat szét akarta szerelni, eközben az egyik gránát felrobbant Sipos Tamás olyan súlyos sérülést szenvedett hogy a helyszínen meghalt. A szobában tartózkodó Palotai Mihály 45 éves és Molnár Lászlóné 33 éves tanár pedig súlyos sérülést szenvedett. A baleset ügyében a rendőrség megindította a vizsgálatot PROGRAM MM. májra n, szerda SZERVAC NAPJA A Nap kél: 4 óra 11 perckor, nyugszik: 19 óra 12 perckor. A Hold kél: 10 óra 48 perckor, nyugszik: 1 óra 05 perckor. ötven évvel ezelőtt, 1920. május 13-án halt meg Lóczy Lajos geológus, ismert földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az 1849-ben Pozsonyban született Lóczy 1874-ben a zürichi Műegyetemen szerez mérnöki oklevelet. Hazatérése után a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárában dolgozik, majd 1877-től 80-ig részt vesz gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában, s beutazza Kína nagy részét. Az utazás során tett megfigyeléseit, felfedezéseit publikálja, s ezek világszerte feltűnést és elismerést keltenek. Üt- törőek például a hátsóindiai hegyláncok geológiai felépítésére vonatkozó megállapításai. 1883-tól a Földtani Intézet munkatársa, s mint ilyen, a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végzi. 1889-től 1908-ig a budapesti Tudományegyetem egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-től 1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója, 1908-tól a Földtani Intézetet vezeti. Másfél évtizeden át a Földrajzi Társaság elnöke. Lóczynak jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében; az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték el például a nagysármá- si fúrásokat. Különféle szaklapokban sok száz értekezése jelent meg, öregbítve tudományos rangját, hírnevét. 18—23 fok Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, kevesebb helyen eső, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. Kossuth rádió 8,28: Kedvelt régi melódiák. — 8,52: A fák megőrzik a meleget. Szergej Baruznyin elbeszélése. — 9,12: Puccini: A fecske. Három- felvonásos komédia. — 11,18: Fúvószene. — 11,30: A Szabó család (ism.) — 12,20: Ki nyer ma? — 12,30: Tánczenei koktél. — 13,15: Kemény Klió és Palcsó Sándor népdalokat énekel. — 13,46: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14,01: Kamarazene. — 14,32: Mai témák — mai dalok. Mélis György éne- keL — 14,42: Századunk kórua- műveiből. A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 15,10: Magyar századok. Ábrándok nél- lcüL Irta: Hegedűs Géza (ism.) — — 16.06: Muzsikáról — fiataloknak. Juhász Előd összeállítása. — 16,33: Pedagógusszemmel Amerikában. — 17,20: Zathureczky Ede hegedül, Fischer Annie zongorázik. — 17,44: 12 hónap története. Karsal Elek dr. összeállítása. — 18,09: A Dalmour-együttes felvételeiből. — 18,24: Vendégszerkesztő: Orosz Júlia. Opera- részletek. — 19,25: Jelentés az országos öttusabaj nokságróL — 19,30: Népzenei magazin. — 20,10: Házimuzsika. — 21,19: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 22,15: Indokína közelrőL Róbert László útijegyzete m. rész. — 22.25: Ritmikus percek. — 22.40: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. — 23,00: A csárdáskirálynő. Részletek Kálmán Imre operettjéből. — 8.16: Operaáriák. Petőfi rádió 8,05: Jancsi és Juliska. Rádiójáték. gyermekeknek. — 8,33: Szimfonikus táncok. — 9,07: Ázsia munkásmozgalma IX. — 9,22: Fidibusz. Zenés országjáró vonat. Kispista István népdaljátéka (ism.) — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Népdalcsokor. — 12,25: Haydn-művek. — 13,03: Szimfonikus zene. — 14,00: Kettőtől hatig... — 14,10: Orvosi tanácsok (ism.) — 14,15: Balettzene. — 14,35: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.55: Eszperantisták ötperce. —, 15,00: Farkas Ferenc: Athéni Timon — szvit. — 15,12: Körbekörbe. André Maurois vidám elbeszélése. — 15,22: Pol-beat. — 15,33: Rossini: Teli Vilmos — a II. felvonás fináléja. — 15,50: Falusi percek. — 15,55: Álomsziget. Részletek Robert Stolz operettjé- bőL — 16,15: A Kölni Rádió és a Magyar Rádió közös szórakoztatózenei hangversenye. — 17,20: ötórai tea. — 18,10: Kis magyar néprajz. Szerkeszti: Ortutai Gyula. — 18,15: Utak, terek emberek. Velence, Canela Grande. — 18.54: Jó estét, gyerekek! 19,00: * A Pozsonyi és a Magyar Rádió közös hangversenye. — 20,25: Perzsavásár. Iráni írók ironikus írásai (ism.) — 20,55: Régi magyar mulatságok. A pünkösüölés. 21,55: A rádió dalszínháza: Offenbach — Az elizondói lány. Egyfelvoná- sos daljáték (ism.) — 22,07: A kölni rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. Nyíregyházi rádió 18.00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Kórusok — Tanyai kollégiumban. — Honismereti szakkörök. — Tánczene. Televízió 9,00: Agatha Christie: A Fülemüle villa. Bűnügyi játék (ism.) — 9,30: Delta. Tudományos híradó (ism.) — 10,00: Arany és ezüst... Beszélgetések Lehár Ferenccel (ism.) — 17,58: Hírek. — 18.05: Méhecske — lengyel rajzfilm. — 18,15: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. — 18,35: Muzsikáló képek... Beethoven: Csataszimfónia. — 18,50: Reklámműsor. — 18,55: Esti mese. — 19,05: Tv-mintabolt. — 20,00: Tv-híradó. — 20.20: Mit tenne ön, az én helyemben? Kérjen tőlünk tanácsot! — 21,10: Ültessetek ma- niókát! Halász Mihály és Róbert László laoszi filmje. — 22,10: Tv- híradó — 2. kiadásBratislava! tv 18,50: Tv-hiradó. — 16,40: Hangosújság. — 16,45: Közvetítés a békeversenyről. — 17,10: DélMorvaország felszabadulásának évfordulója. — 18,25: Napjaink szemével. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Publicisztikai magazin. — 20,10: Gogol: Játékosok. Tv-játék. — 21.40: Ezer közül egy. Tv- dokumentum? — 22,10: Tv-híradó. Román tv 17.«: Földrajzóra gyermekeknek. — 17,30: Zenei újdonságok. — 18,20: Gazdasági kérdésekről beszél az állami tervbizottság elnökhelyettese. — 18,20: Zenés adás. — 19,35: Filmarchivum. — 21,40: Kerékasztal: Kulturális kérdésekrőL A nyíregyházi mozik műsora KRÚDY MOZI: A HALOTT OYAIftW NDK film. Előadások kezdete: 4. negyed 7, és fél 9 órakon, Telefon: u—CL BEKE MOZI: CROSSBOW-AKCTO Amerikai film Előadások kezdete: tél 5. fél 7 és fél * órakor GORKIJ MOZI: BŰBÁJOSOK Magyar film Előadások kezdetei 4. ( és 8 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MtTVHLO- DESI QAZ MOZIJA: ÁRKON BOKRON AT Jugoszláv film Előadások kezdetei Ml • ér fél 8 órakor. A LAKOSSÁG ELLÁTÁSÁÉRT. Vásárosnamény lakosságának jobb ellátása érdekében új ABC-áruházat építenek a község központjának közelében. Az áruház- építés befejezéshez közeledik. ÉTKEZDE A NAPKÖZI OTTHONNAK. Befejezéséhez közeledik Oroson az új napközi otthon étkezdéjének építése. Az étkezde átadása a napokban várható. IDEGENFORGALMI BIZOTTSÁG VENCSELLÖN. A hétvégi pihenő- és szórakozó- helyek kialakítására idegenforgalmi bizottságot hoztaü létre Vencsellőn. NEGYEDMILLIÓ NÉPMŰVELÉSRE. 260 000 fortoá tot költöttek a megye termelőszövetkezetei ebben a* évben a népművelési intézmények támogatására kulturális alapjukból. Halálos ?égű verekedés Egy ember halálával és különböző sérülésekkel végződő verekedés volt Ujfehér- tón. Káposznyák János 31 éves gépkocsivezető Ujfehér- tó. Dózsa György úti lakos május 10-én ittas állapotban ment haza a lakására. Szóváltás után feleségét és anyósát tettleg bántalmazta. Az események szemtanúja és a Káposznyák családdal rokonságban álló Pataki Sándorné a két nő védelmére kelt Ezért a feldühödött Káposznyák Patakinéra támadt és zsebkésével karjába szúrt Patakiné könnyebb sérülést szenvedett Ezt követően érkezett a Lakásba ifj. Pataki Sándor 19 éves segédmunkás és fiatalkorú öccse, akik — az anyjukat ért sérelem miatt — Káposznyákra támadtak. A lakás udvarán leütötték. majd főidőin fektében többször fejbe rúgták, nyakára, fejére tapostak. Káposznyák János kórházba szállítás után sérüléseibe belehalt Országos postástanfolyam Sóstón A posta helyközi távbeszélő igazgatósága május 11-től 24-ig vezető-továbbképző tanfolyamokat rendez a Sóstó- gyógyfürdőn. Két alkalommal egyhetes csoportokban bonyolítják le ezeket a tanfolyamokat. Az első tanfolyam május 11-én indult A két csoport továbbképzése május 24-én fejeződik be. A tanfolyamra az Igazgatóság budapesti osztályvezetőit központok, hivatalok, él üzemek vezetőit valamint aa ország különböző részeinek területi vezetőit hívták meg, Ezen a sóstói továbbképző- vezetői tanfolyamon a hírközlés sajátos szakmai vezetési feladatait beszélik meg; illetve az ezekkel kapcsolatos oktatás folyik, ezenkívül szerepelnek párt és szak- szervezeti témák is. R K