Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-12 / 109. szám
í. öMla! 1M5LtT.OTAerAnOftS«,ÄÖ Í9W. mSjuí ff. A vendégcsapatok sikere a vasárnapi fordulóban Vasárnap teljes forduló zajlott le a labdarúgó-bajnok- sagokban az NB I-től a megyei bajnokságig. S szinte kivétel nélkül minden bajnoki osztályban jócskán adódtak meglepetések. Az NB 1-ben idegenben szerzett értékes két pontot a DVTK és r MTK. De ugyancsak váratlanul hat, hogy Csepel hazai pályán sem bírt a Pécsi Dózsával. Az NB I B-ben a Pécsi Bányász legyőzte a volt NB I-es Egyetértést, a B-csoportban pedig áz egriek átengedték vtr.eíő helyüket a kecskemétieknek. Az NB II-ben kellemes meglepetés érte a nyíregyházi szurkolókat: a Nyíregyházi Spartacus idegenből pontot hozott iiaza. NB Ill-as együtteseink is alapos meglepetést okettak: Mátészalka és Nagykálló súlyos vereséget szenvedett hazai pályán!!) Idegenben viszont szép győzelmet aratott Tuzsér és Rakamaz. Nyírbátor győzött hazai pályán, Záhony pedig tartalékosán csak döntetlenre játszott. A megyei I. osztályban egy mérkőzés elmaradt, a»: A-csoportban a Vencsellő—Nyíregyházi Kinizsi mérkőzésre ugyanis hiába mentek ki szép számban a hazai nézők, a vendég nyíregyházi együttes nem jelent meg a találkozó színhelyén!?) Tizenöt gól az NB l-es mérkőzéseken Ferencváros—Szombathely 2:1 (2:1). Népstadion, gólszerzők: Albert 2, illetve: Iszak I. Végig heves, jó iramú mérkőzésen megérdemelten nyert a Ferencváros. Salgótarján—Dunaújváros 0:0. Salgótarján. Szünet után nyomasztó volt a hazaiak fölénye, de a vendégcsapat fegyelmezetten védekezett. Diósgyőri VTK—Videoton 1:0 (1:0). Székesfehérvár, gólszerző: Földesi. Már az első percben megszületett a találkozó egyetlen gólja. A DVTK jól szervezett védelmének kösBŐnheti a győzelmet. Csepel—Pécsi Dózsa 0:0. Csepel. Alig akadt gólhelyzet a kapuk előtt, az eredmény igazságos. Bp. Honvéd—Szegedi EOL 1:0 (2:0). Kispest, gólszerző: Tichy (3), Pusztai (2), Kozma és Kocsis. Szünet után lehengerelte a Honvéd a gyenge teljesítményt nyújtó ízegedieket. Üjp. Dózsa 10 8 1 1 28:10 17 Vasas 10 6 3 1 14: 7 15 MTK 10 3 2 3 13: 9 12 Diósgyőr 10 4 3 3 9:11 11 Tatabánya 10 3 4 3 9: 7 10 Komló 10 2 1 7 10:19 5 Videoton 10 2 1 7 11:21 5 Rába ETO 10 2 1 7 6:16 5 B-CSOPORT Ferencváros 10 6 4 _ 15: 4 16 Bp. Honvéd 10 7 — 3 22: 7 14 Csepel 10 5 3 2 13: 3 13 Pécs 10 4 3 3 ll: 9 11 Dunaújváros 10 3 2 3 9:15 8 Haladás 10 3 2 5 9:16 8 Szegedi EOL 10 2 1 7 12:26 5 Salgótarján 10 1 3 6 8:19 5 Az NB I B eredményei Várpalotai Bányász—Székesfehérvári MÁV 2:1, Bp. Spartacus—Kecskeméti Dózsa OK), FÖSPED Szállítók—BVSC 3:0, Győri MÁV DAC—Zalaegerszegi TE 4:1, Pécsi Bányász—Bp. Egyetértés 1:0, Oroszlányi Bányász—BKV Előre 2:0, Ózdi Kohász— Szolnoki MTE 1:0, Békéscsabai Előre—Egri Dózsa 2:1. A-CSOPORT 1. Pécsi B. 10 6 2 2 12: 5 14 2« Oroszlány 10 5 3 2 12: 7 13 3. Egyetértés 10 5 1 4 12: 9 11 4. BKV Előre 10 3 4 3 8:10 10 5. Szív. MÁV 9 4 1 4 9:10 9 6. MÁV DAC 10 2 5 3 8: 7 9 7. G.-MAVAG 9 2 4 3 8:88 8. ZTE 10 3 2 5 10:14 8 9. Várpalota 10 2 2 6 7:16 6 BCSOPORT 1. Kecskemét 10 4 4 2 18:10 12 2. Eger 10 6 — 4 15:17 12 3. Bp. Spart 10 4 3 3 14:10 11 4. FÖSPED 9 5 1 3 13:10 11 5. Békéscsaba 10 5 — 5 13:15 10 6. Debrecen 9 3 3 3 11: 8 9 7. Ózd 10 4 1 5 14:16 9 8. SZMTE 10 3 o 5 12:15 8 9. BVSC 10 1 4 5 13:22 6 Kazincbarcikai Vegyész— Nyíregyházi Spartacus 0:0 Kazincbarcika, 1800 néző, vezette: Alberti. Kazincbarcika: Fülöp—Lipcsei, Ködmön, Erdősi, Szitka, Várhelyi, Kalmár, Varga, Verbovszky, Ráczi (Balázs), Cservenka. Edző: Nagy György. Spartacus: Pilcsuk—Bohus, Zsíros, Gajdos, Orosz, Bíró, Kemecsei, Tóth, Kaskötő, Eszenyi, Mitró. Edző: Somlai Rezső. Változatos iramban kezdődött a találkozó, melyen a nyíregyházi együttesben szerepelhetett az elmúlt héten kiállított Kemecsei is, aki a fegyelmi bizottságtól dorgálást kapott. Az első tíz percben a hazai együttes kezdeményezett többet, de ezután feljött a nyíregyházi csapat, s kiegyenlítetté vált a játék. Mindkét kapu előtt felváltéra adódtak helyzetek, de a gyész otthonában. A pontszerzést a nyíregyháziak el- sősox'ban fegyelmezett védőjátékuknak köszönhetik, s annak, hogy már a pálya középső harmadában eredményesen zavarták meg a hazaiak támadásait. A Sparta- cusból Pilcsuk, Gajdos, Orosz és Zsíros nyújtóit jó teljesítményt. Keleti csoport: Pénzügyőr— Gyula 2:1, MGM Debrecen —Szegedi Dózsa 0:2, Kiskunfélegyháza—Cegléd 2:1, Szarvas—Szolnoki MÁV 0:0, Budafok—Bocskai SE 5:1, Vecsés,—KISTEXT 2:3, DEAC—Szegedi VSE 0:0, Középítők— Lehel SC 2:0. gomi Vasas 1:2, Vasas Ikarus—Salgótarjáni Kohász 2:0. 1. Volán SC 9 8 1 — 23: 5 17 2. S.-újhely 9 4 4 1 13: 6 12 3. Leninváros 9 6 — 3 18:10 12 4. SKSE 9 5 2 2 14:12 12 5. K. Vegyész 9 5 1 3 20: 8 11 6. Izzó 9 4 3 2 14:14 11 7. Miskolc 9 5 •— 4 16:10 10 8. Esztergom 9 4 1 4 14:15 9 9. Nyíregyháza 9 2 5 2 7: 8 9 ío! Kisterenye 9 2 5 2 10:12 9 11. KKFSE 9 3 2 4 9:11 8 12. Ikarus 9 2 3 4 7:12 7 13. Borsodi B, 9 1 4 4 5:14 6 14. Nagvbátony 9 1 3 5 6:13 5 15. BEAC 9 l 2 6 6:21 4 16. KELTEX 9 1 — 8 6:17 2 Vasas—Komló 1:0 (0:0). Komló, gólszerző: Farkas. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen nyert a Vasas. Űjpesti Dózsa—Tatabánya 1:0 (0:0). Tatabánya, gólszerző: Dunai II. Megérdemelten nyert a Dózsa #idegen- ben. MTK—Rába ETO 2:0 (0:0). Győr, gólszerző: Szuromi, Sárközi. A győriek rossz felfogásban, szinte önmagukat verték meg. A-CSOPORT: 1. Pénzügyőr 9 6 1 2 18: 6 13 2. Szolnok 9 5 3 1 12: 6 13 3. Szegedi D. 9 5 2 2 10: 3 12 4. Középítők 9 4 3 2 11: 6 11 5. KISTEXT 9 4 2 3 21:15 10 6. Cegléd 9 4 2 3 11 :i* 10 7. SZVSE 9 3 3 3 10:10 9 8. Szarvas 9 3 3 3 9:11 9 9. K.-félegyh. 9 3 3 3 12:17 9 10*. Budafok 9 2 4 3 11: 9 8 11. DEAC 9 2 4 3 10:11 8 12. Lehel SC 10 3 2 5 11:13 8 13. MGM. D. 9 2 3 4 12:18 7 14. Vecsés 9 2 3 4 9:16 7 15. Gyula 10 2 2 6 10:16 6 16. Bocskai SE 9 3 — 6 7:17 6 Nyugati-csoport: Pécsi BTC —Fűzfő 1:1, Pécsi Ércbányász—Pápa 5:1, Győri Dózsa—Almásfüzitő 2:0, Sava- ria Cipőgyár—Kaposvári Rákóczi 2:2, Bakony Vegyész —Ajka 3:0, Dorogi Bányász —Szekszárdi Dózsa 2:3, Táncsics SE—Máza-Szászvár 3:0, Bauxitbányász—Zalaegerszegi Dózsa 1:1. Északi-csoport: Sátoraljaújhely—Borsodi Bányász 3:0, Kossuth KFSE—Volán 0:1, Kisterenye—Vasas Izzó 2:2, Miskolci VSC—BEAC 7:0, Leninvárosi MTK—Nagybá- tony 1:0, KELTEX—EszterNB III: 1. Pécsi Ércb. 9 6 3 — 20: 6 15 2. Szekszárd 9 7 1 1 16: 5 15 3. Bakony V. 9 5 2 2 9: 4 12 4. Kaposv. R. 9 4 2 3 14:12 10 5. Táncsics 9 4 1 4 16:16 9 6. Z. Dózsa 9 3 3 3 8: 9 9 7. Fűzfő 9 3 3 3 8:10 9 8. Győri D. 9 4 1 4 7: 9 9 9. Máza-Szv. 9 3 2 4 12: 8 8 10. Almásfüzitő 9 3 2 4 12:14 8 11. Pápa 9 3 2 4 9:13 8 12. Ajka 9 2 4 3 7:14 8 13. Pécsi BTC 9 2 3 4 10:11 7 14. Bauxitb. 9 2 3 4 13:20 7 15. Dorog 9 1 3 5 7 :U 5 16. Savaria 9 2 1 6 8:14 5 Tuzsér fölényesen győzött Mátészalkán A nehéz, csúszós talajú pályán helyenként jó iramú volt a játék, a nyírbátori együttes rászolgált a két pontra. Debreceni T1TÁSZ— Záhonyi VSC 1:1 (1:0) Záhony, 500 néző, vezette: Ozsváth. Záhony: Prámer—Csépke I, Rózsa, Jászlai, Murzsa, Varga (Tóth), Balázs (Kecskés), Ráti, Erdei III, Csépke II, Csordás. A TITÁSZ irányította az első félidőt, s a 32. percben kapu előtti kavarodásból vezetést szerzett. A fordulás után viszont magára talált a tartalékos Záhony, s a 60. percben Erdei III. egyenlített. Ellentétes félidőket hozott a mérkőzés, a végeredmény igazságos. Kilián SE—Nagy káliói MEDOSZ 5:0 (2:0). Nagykálló, 100 néző, vezette: Nagy J. Nagykálló: Tisza—Tóth, Dorcsák, Krizsai, Polacsek, Terjéki, Pecséri (Somogyi), Antal (Cserepes), Szabó, Mező, Pólyák. Az első félidőben teljesen kiegyensúlyozott volt a küzdelem, de a Kilián jobban használta ki helyzeteit. Szünet után viszont fölénybe került a vendégcsapat, s mindez gólokban is kifejezésre jutott. Gólszerző: Patai 3, Kovács I, Kartusz. védelmek egyaránt biztosan hárítottak. Szünet után erősen feljavult a hazai együttes támadósora. Lendületes rohamokat vezetett a Spartacus kapuja ellen. Mindezek azonban nem hoztak eredményt, mert a Spartacus védői időben közbe tudtak avatkozni. De ha mégis lövéshez jutottak a kazincbarcikai csatárok akkor viszont Pilcsuk kapus bizonyította, hogy változatlanul jó formában van. A második játékrészt nagyjából végigtámadta a hazai csapat, de igazi nagy helyzethez nemigen jutott. így az egész mérkőzés legemlí- tésre méltóbb eseménye a 82. percben adódott, amikor a hazai csapatból Balázs előbb szabálytalankodott, majd feleselt a játékvezetővel, aki kiállította. A Nyíregyházi Spartacus értékes pontot szerzett az egyébként jó teljesítményt nyújtó Kazincbarcikai VeTuzséri MEDOSZ— Mátészalkai MEDOSZ 4:0 (2:0). Mátészalka, 700 néző vezette: Király. Tuzsér: Révész S—Révész Z, Zilahi, Varga, Szűcs, Vil- mann, Kazuska (Klinyecz), Koncz (Köteles), Tóth, Gyü- re, Révész D. Mátészalka: Erdei—Fodor, Gál, Deák, Litva, Juhász, Gálffy, Vicsotka (Menyhárt), Bíró (Pethő), Kosa, Uzonyi. Már a 6. percben vezetéshez jutott a tuzséri együttes Révész D. góljával, majd a 24. percben. Gyüre növelte a vendégek előnyét. Ezután a szálkái csapat támadott, de minden helyzete kihasználatlanul maradt. Szünet után is a hazaiak irányítottak, de Révész D. révén ismét a tuzséri csapat lőtt újabb két gólt. A játék alapján a gólarány túlzott ugyan, de Tuzsér feltétlenül rászolgált a győzelemre. Rakamazi Sparl acus— Szolnoki Vegyiművek 1:0 (1:0) Szolnok, 300 néző, vezette: Danes. Rakamaz: Luczián—Müller, Erdős, Deák, Guth, Migróczi, Megyeri (Csécsi), Borbély, Kadas, Tóth, Szojka. A jó iramú találkozó első félidejében Rakamaz játszott gólratörőbben, s helyzetei közül egyet Megyeri révén értékesített is. Szünet után a hazai csapat elkeseredetten küzdött az egyenlítésért, de a szabolcsi csapat védelme biztos volt, s így a Rakamazi Spartacus megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Nyírbátori Dózsa— Szolnoki Olajbányász 2:1 (1:0). Nyírbátor, 100 néző, vezette: Mizsei. Dózsa Pere—Komáromi II, Máj er, Fogarasi, Komáromi I, Freuderif éld, Lengyel (Révész), Erzse (Gulyás), Mó- zsa, Kállai, Márta. A találkozó 26. percében a hazai együttes szerzett vezetést Mózsá': góljával: Az 55. percben viszont szabadrúgás után egyenlítettek a szolnokiak. A 70, percben dőlt el a mérkőzés sorsa, amikor Mózsát a 16-oson belül felvágták. A büntetőt Gulyás értékesítette. Megyei I. osztály: Elszenvedte első vereségét a Dimitrov SE 1. Martfű 9 6 1 2 10: 5 13 2. Hajdúbösz. 9 63 17: 9 12 3. Tuzsér 9 5 2 2 10: 6 12 4. D. TITASZ 9 4 3 2 19:11 11 5. Rakamaz 9 5 1 3 14:10 11 *. Hajdúszob. 9 5 1 3 18:13 11 7. Nyírbátor 9 5 1 3 15:12 11 8. Hajdú Vasas 9 4 2 3 8:7 10 9. Záhony 9 3 3 3 18:13 9 10. P.-ladány 9 3 3 3 9: 8 9 11. Szóin. V. 9 3 3 3 6: 7 9 12. Szabó SE 9 3 2 4 11:15 8 13. M.-szalka 9 2 2 5 12:18 6 14. Kilián SE 9 2 1 6 12:13 5 13. Szóin. Olajb. 9 1 2 6 5:11 4 te. Nagykálló 9 — 3 6 4:30 3 A megyei I. osztályban a 9. forduló szintén nem szűkölködött meglepetésekben. Idegenben nyert a Tiszavas- vári Lombik, s így két ponttal ismét vezet az A-csoportban. Az NY VSC viszont legyőzte a múlt heti listavezetőt, Nagyhalászt. A csoport elmaradt Vencsellő— Kinizsi mérkőzését nem számítottuk be a táblázatba. A B-csoportban adódott a forduló legnagyobb meglepetése; az újonc Tyukodi Tsz biztos győzelmet aratott a Dimitrov SE ellen, s így az elszenvedte idei első vereségét. A többi mérkőzések várt eredményeket hoztak. Tyukodi Tsz—Dimitrov SE 4:2 (1:0) Tyúkod, 300 néző, vezette: Ajler. Tyúkod: Begyes—Bíró, Farkas, Szigeti, Kiss X, Ster (Szabó), Bereczki, Kiss II (Bajka), Varga, Németh, Tordai. Dimitrov SE: Sándor—Szabó, Regőczi, Virágh. Kádár, Németh, Kalakai, Kiss B, Fejes, Harmann (Balogh), Kemecsei. Kitűnő játékvezetés mellett mindvégig nagy iramú, sportszerű mérkőzést vívott a két csapat, s a hazaiak teljesen megérdemelten kerültek ki győztesen. Gólszerző: Varga 3, Tordai, illetve: Kiss B. Tiszavasvári Lombik •—Balkányi MEDOSZ 3:1 (0:1) Balkány, 300 néző vezette: Ambrus. Tiszavasvári: Szolnoki— Szabó (Fazekas), Czuczor, Kovács, Varga, Tóth, Gombás, Gazdag, Szurkos (Kérik), Bóni, Zsoldos. Balkány: Sitku—Száraz, Takács, Plander, Békési, Laczkó, Juhász, Adorján (Néző), Urbin (Tóth), Pásztor, Parragh. A mérkőzés úgy kezdődött, hogy a hazaiak biztos győzelmével ér véget, ugyanis a 2. percben Pásztor révén Balkány szerzett vezetést. Szünet után viszont feljött a vendégcsapat s egy perc alatt Gazdag és Fazekas góljával megfordította az eredményt, majd Bóni újabb góljával biztosította.-a győzelmet. Nyíregyházi VSC— Nagyhalász 3:J (2:0). NYVSC-pálya, 500 néző, vezette: Brincken NY VSC: Ványi I—Kővárt 1. Szakács, Papp, Popovics, Pethő, Bajzát, Máté, Ványi II, Kővári II, Kulcsár (Havasi) . Nagyhalász: Szabó—Ónodi, Kelemen, Molnár, Nagy, Podlovics, Vass, Hegedűs, Lukács (Kovács), Ballai, Ku- bik. Mindvégig az NYVSC támadott többet, s megérdemelten szerezte meg a két pontot. Gólszerző: Ványi II. 2, Máté, illetve: Ballai. Kelement (Nagyhalász) a 60. percből kiállította a játékvezető. Fehérgyarmati M& DOSZ—Nyírmadai MEDOSZ 4:0 (0:0). Nyírmada, 300 néző, vezette: Kozsla. Fehérgyarmat: Banda— Szalai, Répánszki, Halmi, Simon, Malánics, Badar, Szűcs, Harbula, Eszenyi, Rózsa. Nyírmada: Szegedi—Jakab, Szoboszlai., Pásztor, Magos, Samu, Kupái, Kozma, Szíj- jártó, Tóth, Szabó. A meglehetősen nehéz talajú pályán a jobb erőnléttel rendelkező vendégcsapat szünet után szinte tetszése szerint érte el góljait. Gólszerző: Rózsa 2, Harbula, Eszenyi. Nyíregyházi Dózsa—« Nyírbátori MEDOSZ 0:0, Nyíregyháza, 200 néző, zette: Vári II. Dózsa: Tornai II—DemeteP I, Tóth, Tarr, Kádár (Demeter II), Olmann, Besenyei, Virágh, Dévényi, Kántor, Tornai I. Nyírbátor: Kálmánczhelyl — Botos, Vágó, Dévai, Kapta, Bírta, Varga, Somogyi, Tóth, Zsigó, Lőrincz. A felázott talajon elsősorban a védelmek jeleskedtek, A hazai csapat végig irányított ugyan, de nem tudott gólt lőni. Sportszerű találkozón az eredm.ény igazságosnak mondható. További eredmények: Tíszalöki HSC—Kisvárdai Vasas 2:0, Vencsellő—Nyíregyházi Kinizsi elmaradt, Bak* talórántháza—Nagyecsed 3:0. A-CSOPORT 1. Tiszavasvári 9 6 1 2 18: 8 n 2. Nagyhalász 9 4 3 2 13: 8 11 3. Kisvár da 9 3 3 3 13:11 9 4. Tiszalök 9 3 3 3 8:io fi 5. Balkány 9 4 — 5 ll :ll 8 6. Vencsellő 8 3 2 3 10:11 8 7. NYVSC 9 3 2 4 7:13 8 8. Nyh. Kinizsi 8 — 4 4 5:13 4 B-CSOPORT 1. Dimitrov SE 9 5 3 1 18:11 13 2. Nyírbátor 9 4 4 1 14: 9 12 3. Nagyecsed 9 5 1 3 16:11 11 4. F.-gyarmat 9 4 2 3 17:13 10 5. Nyírmada 9 4 1 4 13:17 9 6. Tyúkod 9 2 3 4 17:22 7 7. B.-lóránth. 9 2 1 6 8:12 5 8. Nyh. Dózsa 9 1 3 5 6:14 5 I 567 ezret fizet a totó 1. Tatab.—Ü. Dózsa 2 0:1 2 ETO—MTK 2 0:2 3. Komló—Vasas 2 0:1 4. Videoton—DVTK 2 0:1 5. SBTC—Dunaújváros X 0:0 6. Pécsi B.—Egyetértés 1 1:0 7. Békéscsaba —Eger 1 2:1 8. KKFSE—Volán 2 0:1 9. Kisterenye—Izzó X 2:2 10. Vecsés—KISTEXT 2 2:3 11. Szarvas—Sz. MÁV X 0:0 12. Dorog—Szekszárd 2 2:3 13. Savaria—K. Rákóczi X 2:2 +1 14. Piacenza—Foggia X 2:2 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése siserint a 19. fogadási héten egy 13 ta- lálatos szelvény volt, nyereménye 567 942 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találata 17 fogadónak volt, nyereményük egyenként 22 272 forint. 11 találatot 282 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1343 forint. A 10 találatos szelvények száma 2313 darab, ezekre egyenként 246 forintot fizetnek. A közöl' da tok tájékoztató jellegüer nyereményösszegek a '-ereményilleték levonás: után értendők. A 20. hétre átvitt jutalomösszeg 262 936 fonni