Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-12 / 85. szám

ca« viuou Jó kezekben, jó fegyverek Az úszó harckocsik könnyűszerrel kelnek át a folyón. VASARNAP: Holtan találták meg Spreti grofot, az elrabolt guatemalai nyugatnémet nagykövetet Willy Brandt, az Egyesült Államokba érkezett, Csou En-laj látogatása Phenjanban HÉTFŐ' Dobrinyin, washingtoni szovjet nagykövet tár­gyalása a közel-keléti helyzetről Sisco amerikai külügyi államtitkárral. KEDD: Péter János Nilsson svéd külügyminiszter meg­hívására Stockholmba utazott. Nóvikov szovjet miniszterelnök-helyettes Tokióba érkezett. SZERDA Izraeli pilóták egy egyiptomi falu bombázása közben megöltek 31 iskolás gyermeket. CSÜTÖRTÖK: A dél-vietnami szabadságharcosok folytatták tavaszi offenzívájukat. PÉNTEK: Befejezte stockholmi látogatását Peter János. Az olasz szenátus bizalmat szavazott a Rumor - kormánynak. Le Dúc Tho hazautazott a párizsi vietnami tár­gyalásokról. SZOMBAT: Sisco Kairóban tárgyal. Dipfomafahalál és ami mögötte van Utoljára 1965. április 4-én vonultak fel néphadseregünk csapatai díszszemlén a fővá­ros, és a televízió egyenes adá­sa révén szinte az egész or­szág figyelő szeme előtt. Az 1949-ben tartott első dísz­szemle óta ez volt a tizenha­todik látványos katonai pa­rádé: bemutatója a hadsereg korszerűsödésének, hadra fog­hatósága gyarapodásának. Az utolsó díszszemle óta eltelt öt esztendőben hazánk szocia­lista építésének keretében, — az ország teherbíró képessé­gének arányában — néphad­seregünk is minden tekintet­ben tovább fejlődött. Ez ter­mészetesen nem azt jelenti, hogy most, a hazánk felsza­badulásának 25. évfordulóján, április 4-én 10 órakor kezdő­dött jubileumi díszszemlén hadseregünk csapatai az ed­digiektől eltérő módon, s ki­zárólag új fegyverekkel tisz­telegtek. A haderőnemek és fegyvernemek megtartották mindazokat a korábban rend­szeresített kitűnő fegyvereket és haditechnikai eszközöket, amelyek kiválóan alkalmasak a katonák kiképzésére, s jól képzett parancsnokok és har­cosok kezében hatásos esz­közök a korszerű harcban. Ezek mellett természetesen, ott sorakoztak a haditechni­ka legkorszerűbb, leghatáso­sabb eszközei, tűzfegyverei is. A hozzáértőnek azonban nem csak a „fegyverek pará­déja” bizonyítja a hadsereg ütőképességét, inkább az a fel­ismerés, hogy ezeket a nagy­szerű konstrukciójú harc­eszközöket a parancsnokok jól tudják alkalmazni, a katonák pedig kezelni. Egy-egy dísz­szemle ugyanis — így az idei is — keveset képes láttatni abból a szívós tettsorozatokat, hozzáértést kívánó, bonyolult munkából, amely védelmi erőnket ilyen színvonalra emelte. A haditechnikai for­radalom és a hadügyekben végbemenő gyors változások új és új követelmények elé állítják a szervezetet cs az egyes embereket. És hadsere­günk tisztjei, tiszthelyettesei és katonái megfeleltek ezek­nek a követelményeknek. Az elmúlt időszakban to­vább tökéletesedett a hadse­reg szervezete, és a parancs­nokok irányító munkája, meg­növekedett önállóságuk és személyes felelősségük a csa­patok vezetésében. A munkát képzett, iskolázott tisztikar irányítja: a hadtudományok kandidátusainak száma meg­haladja a harmincat, az aka­démiát, egyetemet és főisko­lát végzettek száma a tiszti­kar egyharmadát, s ugyaneny- nyit tesz ki a középiskolát és technikumot végzettek ará­nya. A közelmúltban szinte ug­rásszerű előrehaladás történt a kiképzési feltételek, s a tisz­tek, tiszthelyettesek és hon­védek munka- és életkörül­ményeinek javítása terén. Uj kiképzési objektumok, jármű­karbantartó helyek, új kor­szerű legénységi körletek, tan­termek létesültek, s gyarapo­dott a modern kiképzőesz­közök állománya is. Ilyenek például az audio-vízuális esz­közök, az ipari televízió, az elektromechanikai felszerelt- ségű lőterek, tartós akadály­elemekből álló harckocsiveze­tési pályák, fűtött vízi bázi­sok, harckocsivezetési és lő- kabinetek. Ez utóbbiban a harckocsivezető a vászonra eléje vetített valóságos terep­nek megfelelően tanulja ve­zetni harcjárművét, illetve az irányzó a feléje rohanó harc­kocsira céloz: találatkor az acélkolosszus megtorpan a vásznon. A szocialista haza iránti és a Varsói Szerződésben vál­lalt kötelesség tudata, a csa­patoknál folyó eszmei-politi­kai nevelő munka arra ösz­tönzi a parancsnokokat és a katonákat, hogy az adott le­hetőségekkel élve minél ma­gasabb szinten sajátítsák el és gyakorolják be a szolgálati beosztásukkal járó feladatai­kat. Ennek egyik fontos esz­köze a szocialista verseny­mozgalom, amelynek élenjá­rói a kommunisták és a KISZ- isták. A legutóbbi kiképzési időszakban a katonák 80, a rajok 70, a szakaszok és szá­zadok 50—60 százaléka tett vállalást az „élenjáró”, illetve a „kiváló” cím elnyerésére. A katonáknak 53, az alegysé­geknek pedig 42 százaléka ér­te el a kitűzött célt s ez az eredmény egyedüálló a nép­hadsereg történetében. Az idei díszszemlén elsősorban ezek a katonák és alegységek képviselik a néphadsereget. Jó kezekben, jó fegyverek vannak. Hazánk légterét kel­lő hatékonyságú rádiólokáto­rok, légvédelmi rakéták és korszerű MÍG—21-es repülő­gépek védelmezik. Nagymér­tékben korszerűsödött a szá­razföldi haderőnem fegyver­zete is: megnövekedett tűz- ereje. A hagyományos tüzér­ségi lövegeket taktikai és hadműveleti föld-föld raké­ták egészítik ki, ezenkívül so­rozatvetők. Egyetlen 40 csövű sorozatvető tüze — egyszerre indítás esetén — megfelel 10 hagyományos tüzérüteg össz­tüzének. Megnőtt a vízi aka­dályokat menetből, ellenséges célt mozgás közben, egyetlen lövéssel leküzdeni tudó harc­kocsik száma. Nőtt a csapatok páncélelhárító képessége, rendkívül hatáso^szköz a ké­31. Demeter, Faragó és Bede Antal kísérték a Vármegye- háza udvarára. Második hete nem látta a szabad eget, má­sodik hete nem szippantott szenny nélküli levegőt. Még az is újdonságnak hatott, hogy szemerkélt az eső, nyirkos hideg van és ve­rebek gubbasztanak a tető­párkány alatt. Megbilincsel­ve betuszkolták egy fakóra vénült sötétkék Opel sze­mélykocsiba. Bede Antal mellételepedett. Demeter a sofőr szomszédságában fog­lalt helyet. Faragó is megér­kezett rövidesen: pórázon ve­zette Wolfot, az ajándék far­kaskutyát és egyenesen a fogoly ülébe ugratta. A ku­tya betanultan helyezkedett el, szemét le nem vette Ba­logh Mihályról. — Egyetlen gyanús moz­dulat és ez a kutya átha­rapja a torkodat — közölte Faragó. Indulás után sokáig nem beszéltek. Lompos katonák, elnyűtt járművek között ha­ladtak ki a városból, a rossz ablaktörlő akadozva söpörte le az üvegről az esőiét. Faragót a házkutatás eset­leges eredménye sem érde­kelte őszintén. Számára tel­jesen mindegy volt ez a kis részletkérdés 3 nagy ka­tasztrófához képest. Ez egy­szer igazat adott Weinhoffer- nek: a legegyszerűbb lenne teketória nélkül tarkón lőni zi páncélelhárító fegyver és a hátrasiklás nélküli páncél­törő löveg. Jelentősen növelte a csapatok tűz- és mozgás- képességét a rendszeresített páncélozott szállító harcjár­mű, a műszaki csapatok új hídanyaga és munkagépei, a híradók — vezetést biztosító — berendezései. A szocialista haza békéjét és biztonságát oltalmazó fegy­verek erős fenntartása áldo­zatokat kíván országunk ál­lampolgáraitól, és szívós, ala­pos munkát a hadsereg min­den katonájától. A tények azt bizonyítják, hogy a hozott ál­dozatok nem hiábavalók, A Magyar Népköztársaság a fel­szabadulás 25. esztendejében olyan védelmi erővel rendel­kezik, amely a Varsói Szerző­dés hadseregeivel, köztük a Szovjetunió fegyveres erőivel eggyé forrva, kész és képes a szocializmus és béke védel­mére, hazánk szuverénitásá- nak megőrzésére. a tizenegy kommunistát. Csak abban merte kiélni őszinteségét, hogy szabadjára engedte az ellenállási cso­port iránti gyűlöletét. Azt viszont nem merte bevallani magának, hogy ellenséges ér­zése inkább az irigységből fakad, mint a gyűlöletbőL Bármennyire kínozhatták a tizenegy fiatalembert, szá­mukra az élet értelmes folytatását jelentette a jövő. még akkor is, ha el kell pusztulniuk. O pedig hiába próbálkozott annyi vakmerő­séggel, megalázkodással, ke­gyetlenkedéssel menekülni a végzet elől. utoléri akkor Is ha életben maradhat a há­ború végéig. Mint annyiszor, megint azzal menekült önmaga elől, hogy nem érdemes gondol­kodni. Ács Komárom megyei nagyközség szétszórtan, ba­rátságtalanul komorlott a decemberi esőben. Ódivatú ház előtt állt meg az autó. Balogh Mihályt sietve lök- dösték az udvarra, rászóltak, mutassa meg, melyik ajtó nyílik a lakásába. Erdélyből költözött erre a vidékre, fe­leségével albérlőként lakott a régi parasztház leghátsó szobájában. Fiatal felesége ijedten a szájára kapta a kezét, amikor meglátta a betoppanó nyilasokat. Se szó. se beszéd. Demeter és Faragó rögtön a szekrény­nek esett, az utolsó szálig mindent kiszórtak belőle, majd a többi szekrény üók­A hét első híre megrázta a világot. A gerillák által elra­bolt guatemalai nyugatnémet nagykövetre már csak holtan találtak rá, — nem ismétlő­dött meg, ami azelőti féltu­catnyi, Látir.-Amerikában ha­sonló körülmények között el­ragadott diplomata esetében történt: a fegyveres akciók végrehajtóinak feltételeit a guatemalai hatóságok nem fogadták el, a diplomata nem nyerhette vissza szabad­ságát... Emlékezetes, hogy a gerillák vezetői 25 elfogott társuknak a börtönből való kiengedését és 700 000 dollár megfizetését követelték cse­rébe a nyugatnémet diplo­jait kutatták ál Nem ta­láltak semmit — Mozgás kifelé! — ordí­tott Demeter a sötét hajú, ke­rek arcú fiatalasszonyra. Bede zászlós a szobában maradt a fogoly őrzésére. Le­ült az egyik hokedlire, cső­re töltött pisztolyát az ölé­ben tartotta. Óvatosan, hogy a zászlós észre ne vegye, Balogh , Mi­hály a falnak támasztotta a hátát, különben összeesett volna. Fájdalmai és az izga­lom kétszeresen próbára tet­ték. Mi lesz, ha a kamrában, a padlásfeljáró alatti zug­ban megtalálják a bűnjele­ket? Illegális munkáját any- nyira titokban tartotta, hogy még a felesége sem tudhatott róla. Valamit gyanított, de aztán megnyugodott, amikor mondta neki, hogy gyerekes passzió az egész. Attól félt, hogy szégyen­szemre elájul, most, amikor senki sem bántja. Kibírha­tatlan lassúsággal múltak a percek. Végre hallotta a dongó lép­teket. Elsőnek a felesége je­lent meg, sikerült elkapnia a tekintetét, és ez csodát mű­velt vele. Öröm, nyugalom, erő szállta meg egy pillanat­ra. Ennyi jótétemény elegen­dő volt ahhoz, hogy ne érez­ze magát a végső elesettség legmélyén. Bizonyosságot szerzett: nem találtak sem­mit a nyilasok. ^Folytatjuk) matáért. A bonni kormány haljandó lett volna a pénz­összeget megfizetni. Guate­mala urai azonban megma­kacsolták magukat. Sőt, va­sárnap már híre járt, hogy az egyik gerillaharcos, aki­nek a szabadságát az em­berrablók követelték, a bör­tönben meghalt, — talán kivégezték. Az ügynek még a legcse­kélyebb következménye az a diplomáciai bonyodalom, amely az NSZK és Guate­mala között támadt. Bonn­ban távozásra szólították fel Guatemala nagykövetét, a közép-amerikai országból hazarendelték a nyugatnémet misszió személyzetét, Schell, külügyminiszter odarepült, hogy személyesen is kifejez­ze tiltakozását a guatemalai kormány eljárása miatt( Világszerte sok kommentár foglalkozik a diplomatahalál hátterével és politikai hatásá­val, várható következményei­vel. A reakció a kommunisták nyakába akarja varrni a fele­lősséget és egyenlőségjelet tesz a Guatemalai Munkapárt (ez ott a kommunista párt neve) és a fegyveres gerillacsopor­tok közé. Az 1954. óta egyre kellemetlenebbé váló, népel­nyomó és terrorrendszer el­len valóban fegyveres harcot hirdetnek a guatemalai kom­munisták, de — az egész nép harcát — már 1968-ban elhatá­rolták magukat az olyan egyé­ni okcióktól, mint amilyen a far-er (lázadó fegyveres erők — rebellis hadsereg) elnevezé­sű gerillacsoport számlájára írandó most. E csoporton be­lül egyébként a trockista ha­tás érvényesül, ennek ered­ménye, hogy nem vetik el az egyéni terror módszereit. A gyászos eset igazi tragikomi- kuma az, hogy egyfelől olyan tömegeket lehet ennek nyo­mán eltántorítani a nép igaz ügyéért meginduló küzdelem­től, amelyek részesei és tá­mogatói lehetnének a harc­nak, másfelől ezután csak éle­ződhetik a guatemalai „fehér terror”. Washingtonból a gua­temalai antikommunista „fej­vadászok” mint Arana ezre­des, aki július 1-től az ország köztársasági elnöki székét is elfoglalja, szóban fejmosást, a gyakorlatban azonban pénzt és fegyvereket kaphatnak... A hét közepén érkezett hírek már jelezték, hogy a guatema­lai hatóságok folytatják a ha­ladó erők elleni „boszorkány­üldözést”. A guatemalai diplomata­halál szóba került azon a meg­beszélésen is, amelyet az ame­rikai hivatalos látogatáson lévő Willy Brandt Nixon el­nökkel folytatott. A nyugat­német kancellár természete­sen más, fontosabb dolgokról is tárgyalt a Fehér Ház urá­val: a kelet—nyugati viszony­ról, amely nagyban függ az NSZK magatartásától -a két német állam közötti, valamint a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet tár­gyalásokon. És szó volt az amerikai csapatoknak az NSZK földjén való további állomásozásáról: Brandt poli­tikai okokból a tengerentúli katonák maradását kívánja, de egyre csekélyebb mérték­ben kívánna hozzájárulni a költségeik fedezéséhez. Hogy az Egyesült Államok­ban maradjunk: a közel-kele­ti válságról ismét tárgyalt a Szovjetunió washingtoni nagy­követe, Dobrinyin Sisco kül­ügyi államtitkárral. Találko­zásuk jelentőségét növelte, hogy Sisco ezt követően kö­zel-keleti útra indult. Azt mondotta ugyan, hogy pogy- gyászában nem visz új ameri­kai javaslatot, de a diploma­ták bőröndjeit még a vámo­sok sem nézik meg... Nixon kiküldötte rossz lé­lektani pillanatban érkezett meg Kairóba. A hét közepén világfelháborodást keltett a hír, hogy izraeli bombázógé­pekről — éppen amerikai gyártmányú Phantomokról — bombákat szórtak egy egyip­tomi falura és annak iskolá­jában a napalmbombák 31 gyermeket öltek meg, még többet pedig súlyosan megse­besítettek. Délkelet-Ázsiából szintén gyászos, véres tudósításokat kopogtak a távírógépek. A Kambodzsában hatalomra ke­rült Amerika-barát kormány csapatai valóságos vérengzé­seket rendeznek a vietnami nemzetiségű kambodzsai ál­lampolgárok soraiban. Az or­szág földjén polgárháború körvonalai rajzolódnak kj, Kambodzsa egyes részein a Norodom Szihanukhoz hű csa­patok ellenőrzésük alá von­tak jelentős területeket. A szomszédos Dél-Vietnamban a szabadságharcosok tavaszi of- fenzívája tovább tart. Harci sikereik nyugtalanítják mind Washingtont, mind Saigont, hiszen a bábrendszer csapa­tait a kambodzsai tét nagysá­ga miatt át kell irányítaniok a szomszéd országba. Békés események kommen­tálásával kívánom befejezni e heti hírmagyarázotomat, rá­adásul olyanokkal, amelyek a Magyar Népköztársaság nem­zetközi tekintélyének gyara­podását mutatják. Péter János külügyminiszter svédországi útja igen eredményes volt, noha némileg megzavarta az a tény, hogy vendéglátója, Torsten Nilsson épp a látoga­tás napjaiban betegedett meg. Külügyminiszterünk és kísé­rete ennek ellenére hasznos tárgyalásokat folytatott a két ország kapcsolatainak bővíté­séről, az európai biztonsági értekezlet előkészítéséről és más fontos kérdésekről. Ta­lán még az idén sor kerül Palme miniszterelnök és Nilsson külügyminiszter ma­gyarországi látogatására is. E meghívás hírének hallatán — s ne vegye szerénytelen hival­kodásnak az olvasó! — eszem­be jut, hogy épp öt esztende­je egy magyar újságíró-kül­döttség stocholmi útja során hangzott el először a bennün­ket fogadó Nilssonhoz címzett kérdés: „Nem lenne-e kedve Magyarországra látogatni?” A svéd külügyminiszter járt már nálunk, látogatását most viszonozta Péter János, ezt követően már miniszterelnöki utazás jelezheti a két ország kapcsolatainak állandó javu­lását. Szepesi Ferenc Gerencsér Miklós: Tekele- tél

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom