Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-29 / 99. szám

S otSai KELET-MAGYAÄOBtSZÄG 19«. äprffis 39. Külpolitikai összefoglaló fill Bagramjan marsall sajtóértekezlete fűi Különös tanácskozás Saigonban A világlapok legfrissebb fényképeiből kitűnik, hogy a szovjet főváros — az ország többi részéhez hasonlóan — készül május elseje, a nem­zetközi munkásosztály nagy napja megünneplésére: a Vörös téren már ott vannak az ünnepi dekorációk. Köze­leg egy másik nagy nap, május 9, a. győzelem napja is, amely ezúttal a fasizmus felett aratott győzelem ne­gyedszázados jubileuma. Eb­ből az alkalomból sajtókon­ferenciát tartott a Szovjet­unió egyik ismert katonai személyisége, Ivan Bagram- jan marsall. A sajtóértekezletet nagy nemzetközi érdeklődés előzte meg, hiszen az ilyen meg­emlékezések távolról sem merülnek ki a múlt megidé- zésében. hanem bővelkednek —- a tanulságok levonásának eredmén,vek éppen — aktuá­lis mondanivalókban is. Bagramjan marsall emlékez­tetett arra, hogy az imperi­alizmus legagresszívebb osz­tagai a légszívesebben „új­rajátszanak” a huszadik század történelmi jelentőségű csatáit, hogy elsöpörjék a szocializmust és új formában visszaállítsák a gyarmati rendszert. A marsall ilyen összefüggésben hangsúlyozta a Varsói Szerződés jelentő­ségét és a Szovjetunió sze­repét. A Szovjetunió — mon­dotta — az a fő politikai, gaz­dasági és katonai erő, amely képes féken tartani az im­perializmus agresszív törek­véseit. Fegyveres erői ren­delkeznek. az agresszor vis­szaveréséhez szükséges min­den eszközzel. A történelemhamisitóknak — állapította meg Bagram­jan — nem fog sikerülni az a szándékuk, hogy elkendőz­zék a népek előtt a Szovjet­unió szerepét a hitleri Né­metország szétverésében. El­ismeréssel nyilatkozott a koalícióban részt vett nyu­gati szövetségesek és más csapatok érdemeiről ugyan­akkor aláhúzta, hogy a fa­siszta Németország szétveré­sében a szovjet népé volt a fő érdem, amely sebesül tele­ken és halottakban 13 mil­lió 600 ezer főnyi vesztesé­get okozott az ellenségnek. Arra a kérdésre, hogyan értékeli Sztálinnak, mint fő­parancsnoknak a szerepét, a marsall egyértelműen pozi­tív értékelést adott és alá­húzta annak jelentőségét hogy a második világháború szovjet hadvezérei elismerő véleménnyel vannak Sztálin főnarancsnoki tevékenységé rőt. Mintha csak Bagramjan marsallnak az imperializ­mus mai tevékenységére vo­natkozó szavait illusztrálnák a Délkelet-Ázsióból érkezeti jelentések. A kambodzsai amerikai eszkaláció növeke­désével egyenes arányban nő a feszültség Saigonban, ah.o' több főtiszt egy magánlaká­son nem hivatalos tanácsko­zásra gyűlt össze. Érthető ha ez a hír a jelenlegi hely zetben a legkülönbözőbb kombinációk lavináját indí­totta pl. (Folytatás az 1. oldalról) megtartását, ugyanakkor utalt azokra a nehézségekre, ame­lyek a NATO közös állás­pontjának kialakítását akadá­lyozzák az Atlanti Szövetség miniszteri tanácsa római ülésszakának küszöbén. Ezért nem mutatkozott annyira bi­zakodónak, mint Péter Já­nos külügyminiszter. A hol­land diplomácia irányitója melegen méltatta Péter János hágai megbeszéléseit. Az újságírók megkérdez­ték, hogy a NATO római mi­niszteri tanácsának üléssza­kán szó lesz-e a magyar külügyminiszter kezdemé­nyezéséről. esetleges indít­ványairól. Péter János válaszában mosolyogva jegyezte meg, hogy nem illetékes nyi­latkozni a NATO nevében, hiszen nem NATO-ország külügyminisztere. Egy másik kérdés kapcsán azonban nyomatékosan rámutatott, hogy a NATO eddig hivata­losan semmiféle indítványt nem. tett válaszul a Varsói Szerződés tagállamainak ou- dapesti felhívására. Luns külügyminiszter ma­ga is elismerte, hogy a NA­TO valóban nem foglalt még hivatalosan, tényszerűen ál­lást. hiszen a reykjaviki köz­lemény is csak igen ködös, homályos megfogalmazásokat tartalmaz. Hozzáfűzte: Ró­mában a maga részéről is­Nyugat-berlini Kedden délelőtt két és egy- u Jgyed óra hosszat tanácsko­zott a Szovjetunió, az Egye­sült Államok. Nagy-Britan­nia és Franciaország nyugat­berlini nagykövete. A máso­dik világháború volt szövet­ségeseinek megbeszéléséről kiadott sajtóközlemény rész­mertetni fogja Péter János­sal folytatott tárgyalásainak tartalmát és a felvetődött érdemi, valamint ügyrendi kérdéseket. Péter János utalt arra, hogy egyre javulnak az eu rópai biztonsági konferencia megtartásának feltételei. A holland—magyar tárgyalá­sokon nem alakult ki teljes egyetértés abban, hogy pon­tosan mi is szerepeljen az értekezlet napirendjén, de ezen a téren igen hasznosak a kétoldalú kapcsolatok. „Ha a NATO konkrét javaslatokkal in díványokkal él — mert ilyen javaslatok eddig még nem voltak —, készek va­gyunk tanulmányozni min­den új '.javaslatot'’ — hangoz­tatta. Az MTI kiküldött tudósító­ja megkérdezte Luns kül­ügyminisztertől : Péter Já.­nossal tartott megbeszélése hozzájárult-e ahhoz, hogy va­lamennyi érdekelt fél szá­mára elfogadható közös plat­formot találjanak. Luns vá­laszában hangsúlyozta a megbeszélés hasznosságát, a kétoldalú kapcsolatok fontos­ságát. és egy másik kérdés kapcsán megemlítette, hogy a magyar és a holland kül- ügymin isz.térium éri nlhezés­be lépett egymással. Az érintkezések célja, hogy az eszmecseréket, tanácskozáso­kat, látogatásokat rendsze­ressé tegyék. tárgyalások leteket nem közöl a megvi tatott kérdésekről, csupán azt jelenti be, hogy a nagykö­vetek május 14-én ismét ta­lálkoznak. Francois Séydoux francia nagykövet később új­ságíróknak elmondotta, hogy a megbeszélés érdekes és hasznos volt. írtas Cs. Horváth Tibor Rajtolta: Sebők Imre Ai UKtGtMDER AUQ TUD HAZA VAN - SZOROGN1. A K/ÁLLT IZGALMAK TÚlSA GOSAN IGÉNYBEVETTÉK AMŐGYtS ROZc Külpolitikai széljegyzet: A szovjei gazdasági reform Az utóbbi években nálunk meghonosodott munkastílus teljes mértékben bevált, él­vezi a párt és a nép támo­gatását, — jelentette ki Lé- onyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára a harkovi traktor­gyár sokezres kollektívájá­nak nagygyűlésén. Ez a megállapítás választ ad arra a sok-sok levélre is, amelyet az SZKP Központi Bizottsága kap munkásoktól, k o ihozis ták tói, mérnök ök töl. akik következetesen fellép­nek a gondatlanság, a pa­zarlás és a munkafegyelem megbontó! ellen. Vagyis minden olyan fogyatékosság ellen, amely helyenként fé­kezi a gazdasági reform megvalósítását. — Természetesen nem csupán arról van szó. hogy fokozzuk a követelményeket és szigorú adminisztratív in­tézkedéseket foganatost lsünk. — figyelmeztetett Brezsnyev. — A párt ma a káderekkel való kapcsolatát mindenek­előtt a bizalomra, az öntu­datra és a felelősségérzetre építi. A szovjet emberek bebizo­nyították. hogy képesek a bonyolult kérdések sikeres megoldására. A harkovi traktorgyár két­ezerötszáz fős kollektíváját, a Lenin-centenári um U sztei elé­re indított szocialista ver­senyben elért eredményekért elismerésben részesítették. A traktorgyár története a gyors iparosítás példaképéül szol­gálhat. Az első ötéves terv- ;húszakban épült gyár már i ”';.liiö 250 ezer traktort adott a mezőgazdaságnak. Ez alatt az. idő alatt — ahogy más , élüzemben — eb­ben a "várban is kifejlődött az úi » 'usú munkás — a képzett, a munka morális ösztönzőit értékelni tudó munkás, az. az émber. aki alkotó kezdeményezést tanú­sít és nem csak az anyagi javak puszta előállítója, ha­nem folvamatosan részt vesz a termetes irányításában. Tanúskodjék az alábbi példa arról, hog" az ilyen munkás teljes hozzáértéssel tud részt venni a termelés irányításá­ban a tudományos és műsza­ki forradalom feltételei kö­zött. Nemrég 120 o’van gyári munkást ünnepeltek. nk’k term élőmunkám k mellett szerezték meg a mérnöki dinlomát. Leonyid Brezsnyev a szov­jet gazdasági stratégia fon­tos fetadatának nevezte a tudományos és -műszaki fór­ra d a 1 om tóvá Hbfei 1 esz tés ét. Ezzel összefüggésben megje­gyezte. ho«v az űíabb és úiabh műszaki felszerelések létrehozása és bevezetése a termelésbe nemcsak a tudó­sok. konstruktőrök, vaev a mérnökök föladata. hanem n dolgozó munkáskezeké is. Ennek biztosítéka az alkotó fantázia, a hozzáértés es a tapasztalat, a munkásgárda, az újítók energiája és kez­deményezése. Az elmúlt időszakban az SZKP Központi Bizottsága nagymértékben elősegítette az emberek alkotó kezdemé­nyezésének érvényesülését, szakmai és szervezői képes­ségének kibontakozását, a bizalom légkörének kialaku­lását. Ez vezet el ahhoz • a felismeréshez, hogy milyen módon lehet elérni az or­szágban a tervezés és a-gaz­dasági ösztönzés új módsze­rein alapuló gazdasági re­form megvalósítását. A re­form mozgásba hozott külön­böző formákat, (szakszerve­zet, termelési tanácskozás, népi ellenőrzési szerv) ame­lyek Segítségével a dolgozók k özv ellenül befolyás oi ha t iák vállalatuk ügyintézését, Ezek révén a munkások közvet­lenül részt vesznek a legfon­tosabb kérdésekben hozandó döntések kidolgozásában. Leonyid Brezsnyev számo­kat sorolt fel az idén befe­jeződő ötéves terv négyévi jellemzőiről. A nemzeti jö­vedelem — a gazdasági fej­lődés fő és összefoglaló mu­tatója. 31 százalékkal nőtt. Az álló alaook, vagyis a népgazdasági ágak termelési kapacitásának meghatározói 3?.8 százalékkal növekedtek. 26 százalékkal emelkedett az egy lakosra eső reáljövede­lem. A fogyatékosságokról, a nehézségekről, a megoldat­lan problémákról szólva, Le­onyid Brezsnyev megjegyez­te, hogy nagy részük lénye­gében magával a gazdaság­növekedéssel függ össze, az­zal, hogy a Szovjetunió a fejlődés olyan szakaszába lépett, amikor a régi helyett új módszerek, új megoldá­sok szükségesek. Jelenleg lé­nyegesen módosítják a veze­tés struktúráját, hogy ész­szerűbbé, bürokráciamentessé tegyék és* megtalálják a jo­gok és kötelességek, a hata­lom és a felelősség helyes összehangolásának lehetősé­geit minden szinten. Ugyanakkor a szocializmus egész politikai rendszerének alapelve — amint azt Lenin előre látta — tovább fejlő­dik. Ennek első és legfonto­sabb megnyilvánulása, hogy az állam és a gazdasági élet igazgatásába egyre több dol­gozó embert, munkást, pa­rasztot, tudóst vonnak be. Mindenekelőtt & munkáso­kat. Mert, mint Brezsnyev mondotta, a párt fő táma­sza, a szovjet társadalom élenjáró és szervező ereje a munkásosztály, amelynél a párt mindenkor megértésre és támogatásra talál. Fjodor Breusz az APN politikai hírmagyará­zója M/UTÁN AZ ÉTERBE KÜLD! A S/FR/HOZOTT ÜZENETEK OTT ÜL TOVÁBB, MOZDULATLANUL- ÖLMOS ZS/BBADTSÁG BÉNÍT- JA MEG TAG JAJT. ‘GÉM... VÉGREHAJTOTTAM A FELADATOT■. K/ADTAM EGY érsamat... Lebuktattam, mert megparancsolták... De VAJON HOLNAP.., HOLNAP NEM kAP-E parancsot egv HARMADIK ÜGYNÖK, HOGY UGYANÍGY LEBUKTASSON... ENGEM föiv TATJUK Bmh asszony sajtóértekezlete Párizs (MTI): Nguyen Thi Binh asszony, a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány külügymi­nisztere, a kormány Párizs­ban tárgyaló küldöttségének vezetője, kedden sajtóérte­kezletet tartott. Ezen beje­lentette, hogy rövidesen el­utazik Párizsból, mivel ott­hon számtalan teendő vár­ja. Utalt egyúttal azonban arra, hogy a párizsi értekez­let továbbra is színhelye le­het a dél-vietnami kérdés tárgyalásos megoldásának, ha az Egyesült Államok haj­landónak mutatkozik erre. Felhívta ugyanakkor a fi­gyelmet, hogy a párizsi ér­tekezlet témája Del-Vietnam, s ezért a konferencia illeté­kessége semmilyen körül­mények között sem terjed­het ki Laoszra és Kambod­zsára. Binh asszony emlékeztetett arra. hogy az indokínai né­pek csúcstalálkozójának résztvevői kölcsönös szolida­ritásukról biztosították egy­mást az amerikai agresszió elleni harcban. — Azt a ké­sőbbiekben fogják a felek megvitatni, hogy a kölcsönös támogatás milyen formában nyilvánuljon meg — jelentet­te ki a külügyminiszter, egy újságírónak arra a kérdésé­re válaszolva, hogy „Noro­dom Szí hantik herceg elfo­gadna-e katonai segítséget Vietnamtól”, az AFP Binh asszony válaszát úgy értel­mezi. hogy a külügyminisz­ter — idézzük a francia hír- ügynökséget — ..nem zárta ki a Kambodzsának nyújtan­dó vietnami katonai segítség lehetőségét”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom