Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-29 / 75. szám

S. KELOT-MAGYAftöRSSSÄÖ WW mlitfos ». Éljen felszabadítónk, a nagy Szovjetunió, a világ első szocialista országa! HÉTFŐ: Külügyminiszterünk, Péter János Berlinbe utazik, Brazzaville Kongóban meghiúsul a jobboldali puccs. KEDD­A laoszi hazafias erők az amerikai bombázások beszüntetését követelik. SZERDA: Nasszer elnök beszéde az EAK nemzetgyűlésében, Dobrinyin—Rogers találkozó. CSÜTÖRTÖK: Négyhatalmi tárgyalások a nyugat-berlini hely­zet rendezéséről. PENTEK: Feszültség Kambodzsában. SZOMBAT: Incidensek a Közel-Keleten. Mi lesz a Phnom Penh-i utcatáblákkal? Amerikai őnleleplezések káoszból Bush kapitány és a többiek... A KAMBODZSAI FŐVÁ­ROS utcanévmutatója egye­dülálló olvasmány a világon. Nem hinném, hogy akadna még metropolis, ahol a Tito utca csaknem keresztezi a Mao Ce-tung körutat, s a Szovjet sugárút párhuzamosan fut a francia neveket idéző utcákkal. Ez a városkép szin­te névjegyéül szolgálhatott a kambodzsai politika egyen­súlytörekvéseinek. A legutóbbi puccs nyomán, a kirakatokból már eltávolí­tották a Szihanuk-képeket. Az utcatáblák egyelőre ma­radtak. Vajon mi lesz a to­vábbi sorsuk? — tehetném fel a jelképes kérdést, hiszen az államcsíny nyomán jelentős jobbratolódás következett be, s komoly veszélybe került az ország bevált, semleges kül­politikai irányvonala is. Annál nehezebb megvála­szolni a kérdésre, mert a je­lek szerint a kambodzsai for­dulatot még korántsem te­kinthetjük befejezettnek. A Pekingben tartózkodó Sziha- nuk herceg, rövid hallgatás után, láthatólag felvette a kesztyűt és igen nagy aktivi­tásba kezdett. Nem csak sa­ját országához intézett fel­hívást, hanem érintkezésbe lépett a VDK, a DIFK, s a szabad Laosz vezetőivel is. A Kambodzsában zajló ese­mények tehát elérkeztek ad­dig a pontig, hogy indokínai, sőt délkelet-ázsiai problémá­vá szélesedhetnek. Ezért vol­tam annyira kiváncsi, hogy mit fognak mondani az első mértékadó, amerikai kom­mentárok. Szinte tudatosan visszafogottak voltak, sőt a New York Times még azt az állítást is megkockáztatta, hogy a változás „nem kívánt bonyodalmakat hozhat Wa­shington számára”. Ennek természeteesn rögtön ellent­mondott az a lökhajtásos se­besség, amellyel az Egyesült Államok elismerte az új re­zsimet. Ha tehát nem a szavakat, hanem a tényleges tetteket és érdekeket nézzük, jogos a feltételezés, hogy egy újfajta amerikai eszkaláció tanúi va­gyunk. A Johnson kormány­zat Vietnamban eszkalált, főként katonai eszközökkel — a Nixon-adminisztráció egész Délkelet-Ázsiát tekinti célpontjának, egyesítve a ka­tonai és politikai manővere­ket. Úgy akar könnyíteni a vietnami terhelésén, hogy az egész környéket belerántja a konfliktusba. A szárazföldi harcok terhe így a szövetsé­gesekre és zsoldosokra hárul­na — ebben a képletben kü­lönleges feladat jutna a vi­szonylag jól szervezett thai­földi hadseregnek — míg az amerikaiak a légitámogatásí- biztosítanák (A válság széle­sedésével az amerikai közvé lemény egy részének is meg­próbálnák azt sugallni, bőgj nem csak Vietnam, de általa ban az ázsiai USA-érdekei- forognak kockán). EGY ILYEN VÁLLALKO­ZÁS több, mint kockázatos. Ha az amerikaiak „Vietnam­ként” akarnak bánni egész Indokínával, nem csodálkoz­hatnak, hogy a félsziget n,é- pei vietnami módra válaszol nak. Ez tovább súlyosbítana az Egyesült Államok háború­ba bonyolódását, terheit, s a hazai ellenzéket az eddigi­eket meghaladó mozgalomra biztatná, i Európa szívében egy ötven- hét esztendővel ezelőtt, észak­német stílusban épült palota keltette fel a hét érdeklődé­sét. Nyugat-Berlinben, az egy­kori porosz főtörvényszék há­zában, amely 1945. és 48. között a négyhatalmi szövet­séges ellenőrző tanács köz­pontjául szolgált, megkezdőd­tek a nyugat-berlini helyzet rendezésére vonatkozó szov­jet—amerikai—brit—francia nagyköveti tárgyalások. E megbeszéléseket egyelőre tit­kosság övezi, a különböző fe­lek azonban már az eszme­csere megkezdése előtt leszö­gezték álláspontjukat. A Szovjetunió — egyetértésben a szocialista országokkal, s a különösképpen érdekelt Né­met Demokratikus Köztársa­sággal — Nyugat-Berlint kü­lönleges politikai egységnek tekinti. A négyhatalmi ta­nácskozások puszta ténye is alátámasztja ezt a követelést, hiszen hiába sorolta Nyugat- Berlint az NSZK saját szövet­ségi államai közé, mégis a nyugati hatalmak tárgyalnak róla. Ugyanakkor Washing­ton, London, s valamivel eny­hébben, de Párizs is a koráb­23. Az első ütés folyékony vas­ként égetett a tenyerében. A második beljebb sújkolta ezt az eleven tüzet, a harmadik szétfröccsentette csontjai, Ízü­letei minden porcikájába a kibírhatatlan, maró forrósá- got Ösztönei paráncsára el­rántotta a kezét. — Nem szabad idegesked ni — mondta Demeter üde nyugalommal. — Nézzed csak tovább, hogy esik-e az eső Dobra! őrmester! Egy kis esőt! A Gólem-termetű tiszthe lyettes elmozdult a faltéi szörnyű tömegével, Hatalma­sat köpött a fogoly tenyerére. Mindenki röhögött. A kutya ugatott. Németh László Jánosnak hideglelősen remegett a szája, és a fogát csikorgatta, hogy elálljanak a könnyei. Többé nem rántotta el a kezét. Tompa szédületén ét bi teljes Berlin négyhatalmi státusza mellett kardoskodik. „Nagy Berlin” azonban — megszűnt létezni: adva van egyfelől Nyugat-Berlin, más­részt Berlin, az NDK főváro­sa. A nézetek különbözőségé­ből következik, hogy hosszú és nehéz tárgyalásokra szá­míthatunk, azt hiszem a hét kommentátorainak néhány­szor problémákat okoz majd ez a téma. Mindenesetre szé­lesedett az európai realitá­sokért folytatott bonyolult harc' frontja, amelynek he­vességét és élességét nem csökkenti, hogy az „állások” javarészt a tárgyalóasztal mellett húzódnak. BERLINBEN, az NDK fő­városában járt Péter János és a hét első napjai lehetősége­ket nyújtottak a beható tár­gyalásokra. Az európai biz­tonsággal, s országaink két­oldalú kapcsolataival foglal­kozó véleménycsere mellett, külügyminiszterünknek lehe­tősége volt közvetlen tájéko­zódásra az erfurti találkozó­ról is. Már berlini tartózko­dásának első napján hosszabb beszélgetést folytatott Willi Stoph NDK miniszterelnökkel, aki Brandt kancellár házi­gazdája volt. Nyilván a kas- seli folytatás is szóba került, mert a nyugatnémet város­ban maris'mégindultak a kö­vetkező találkozó előkészüle­tei. A hét esemenyei közé kínál­kozik, hogy negyvenkilenc napos válság után Rumornak sikerült megalakítania „új” kabinetjét. Kérdéses, hogy a „középbal” ismételten alkal­matlannak minősült koncep­ciója ezúttal tartós kormányt biztosít-e Olaszországnak. A Közel-Keletről távirati stílusban csupán annyit: a politikai, katonai és diplomá­ciai fejlemények némiképpen tapogatózóak voltak a héten. Nem csodálkoznék, ha már a jövő héten a délkelet-ázsiai— közel-keleti—európai „három­szögnek” ez a szára kerülne előtérbe. „.Amikor ezeket a sorokat írom, még nincs hír arról, hogy a turistaként a Phnom Penh-i utcatáblák között re­kedt Arthur Miller kikevere­dett-e Kambodzsából. A drá­maíró nem elégedetlenkedhet: az élet sűrűjébe kerüL kapaszkodott az akaratába, konokul eltökélte, hogy nem omlik össze, tűri a verést, amíg csak tűrni képes a test. Az ütések nyílt húsra zuhan­tak, mind mélyebbre húzódott a fájdalom, mintha tenyere megsokszorozódott volna. Az­tán lassan enyhülni kezdett ez az óriásivá vastagodott kín Ahogy nőtt tompultsága, úgy sűrűsödött a bódulat az ön­tudaton. Ismétlődtek, egyre ismétlődtek az ütések, de a költő már nem is tudta pon­tosan, őt ütik-e egyáltalán. Tenyere érzéketlen duzzanat­tá változott, olyan lett, mint a pudvás fa. Ez a tömény :sibbadás terjedni kezdett, megbénította a csuklóját, be- pólyálta a könyökét, s kú­szott tovább a válla felé. Kar­ja nem tartozott a testéhez, lehullott anélkül, hogy tu­dott volna róla. De Németh László János a talpán maradt. Iszonyú deli­rium nehezült agyára, alkonyl homályban látta a szobát, 3 Felperzselt falvak, elhajtott lakosok, dzsungelutakon bice­gő rokkantak: az egyre ke­vésbé „titkos” amerikai hábo­rú laoszi nyomairól drámai képek járják be a világsajtót. Az International Herald Tri­bune, ez az Európában megje­lenő amerikai újság, amelyet a New York Times és a Wa­shington Post közösen ad ki, a héten fényképes dokumen­tummal számolt be róla, hogy a tengerentúli szakértők és helybeli kiszolgálóik tizenkét év körüli gyerekek kezébe is fegyvert nyomnak és őrségbe küldik őket az Amerika-ba- rát laoszi erők oldalán. Henry Kamm, a New York Times tudósítója idézi egy tiszt sza­vait, aki elismerte, hogy né­melyik gyerek még 12 éves­nél is fiatalabb lehet... Kollé­gája, T. D. Allman, aki egy héttel korábban a Life mun­katársával, John Saar-ral és az AFP francia hírügynökség tudósítójával, Max Coiffat-val a Long Chen-i amerikai tá­maszponton járt, így ecsetel­te a háború következményeit: „A harcok szétzilálták Laosz hagyományos gazdasági éle­tét. Csaknem minden 12 és 50 év közötti férfi a hadseregben van, amelyet a CIA szervezett és Vang Pao tábornok irá­nyít. A többieket — nőket, öregeket és gyermekeket — áttelepítették, s most csak­nem teljesen az amerikai kö- nyöradományokra vannak utalva.” (Az elűzöttek száma különben: 20 ezer.) Ezt hozta Laosznak az ame­rikai beavatkozás, amely az , Egyesült Államokban is a közvélemény és politikusok egyre hevesebb bírálatának tárgya. Sem a sajtó, sem a szenátus külügyi bizottsága nem titkolja, hogy attól tart: a Nixon-kormány egy újabb, vietnami típusú háborúba rántja bele az országot. Az amerikai elnök március 6-án külön üzenetben próbálta le­csillapítani a nyugtalan köz­véleményt, de hiába. Azóta ugyanis szinte naponta láttak napvilágot részint hivatalos közlemények, részint helyszí­ni tanúvallomások, amelyek egyre kétségtelenebbé teszik az Egyesült Államok laoszi beavatkozásának fenyegető arányait. Épp a héten érkezett a hír, hogy a Pentagon ezen­túl Laoszban is fizet „front­pótlékot” és ennek összege csendőrök pedig álomszerű fantomokká változva sejlettek fel-felnyíló szemében. Egy pohár vizet löttyintet- tek az arcába, öntudata ki- világosodott. — A jobb kezed már meg­tanulta, hogy mi vár a balra — szólt elfúlón Demeter. Pi­henésképpen nagyot sóhaj­tott. — Folytassuk, vagy tár­salogjunk? — Nem bánom... — suttog­ta a költő, de alig tudta, hogy mit. Demeter megint az asztal mögé ült. — Most kivételesen arra lennék kiváncsi, hogy van-e benned erkölcsi felelősség ■lói hallasz? — Igen... — Szóval?™ Egy Atlasz erőlködésével emelte meg fejét a költő. — Igen, van bennem erköl­csi felelősség. — Milyen jó véleménnyel vagy magadról — gúnyolódott tűnődve a főhadnagy. — Hát (havi 65 dollár) azonos a Dél- Vietnamban fizetett amerikai veszélyességi pótlékával. S ugyancsak a héten közölték Washingtonban, hogy a har­madik legmagasabb frontki­tüntetést adományozták — ha­lála után — Joseph Bush amerikai kapitánynak, aki Laoszban esett el. Mi több, ezentúl külön kezelik a viet­nami és a laoszi amerikai veszteségek listáját: ami azt jelenti, hogy eddig a „titkos” háború halottait automatiku­san á „Vietnam” rovatban ve­zették... Történetesen, egy nappal Joseph Bush kitüntetésének híre előtt közölte a Los Ange­les Times az amerikai kapi­tány halálának hiteles törté­netét. Don A. Schanche, ame­rikai katonai szakíró több hó­napot töltött Laoszban, s meg­írta, hogy azon a február 11-én, amikor Bush kapitány- elesett, az amerikai tiszt „és egy őrmester Moung Sóul tér­ségében szárazföldi művele­tek összehangolásán fárado­zott, amelyekben thaiföldi tüzérség, amerikai légierő és laoszi gyalogság vett részt.” Don A. Schanche beszámolt arról is, hogy Bush és a többi amerikai tiszt, akinek hivata los álcája „a kormánycsapa­Stockholm, (MTI) Szombaton a svéd főváros ban megnyílt a nemzetközi Vietnam-értekezlet, amelyen több, mint 50 országból és 25 nemzetközi szervezet képvise­letében összesen 300 neves közéleti személyiség vesz részt. A húsvét hétfőn befejeződő konferencián Vietnam megse­gítésének kérdéseit, a vietna­mi háború elleni tiltakozó mozgalmak további megszer­vezését és az amerikaiak vi­etnami háborús bűneivel fog­lalkozó nemzetközi bizottság megalakítását vitatják meg. akkor hadd világosítsalak fel a következőről. Tagadásoddal súlyos tragédiába sodrod a társaidat. Minél kevesebbet ismersz be a bűneidből, an­nál többet hagysz az ő nya­kukon. Ebből következik, hogy az őszinteséghez kell az igazi bátorság, nem pedig a tagadáshoz. Mi erről a véle­ményed ? Szűnőben volt a zsibbadás, helyét visszahódította a fáj­dalom folyékony tüze. Né­meth László János végre a tenyerére mert pillantani, de gyorsan el is kapta a tekinte­tét, mert a látványtól megle- gyintette az ájulás: nem a kezét látta, hanem egy fel­fújt fekete gumikesztyűt. — Vallani fogok, ha azzal segíthetek a társaimon... — Remek! — csillant meg a főhadnagy szeme. — Velem aztán igazán lehet beszélni. Még azt is elintézem, hogy az akasztófa helyett a frontra kerülj. Szívesen harcolnál a hazáért ? — Megpróbáltam harcolni, amíg lehetett. i- Hagyjuk a gyerekes hen­cegést. Adunk egy széket, le­ülsz közénk, mint jó barát, aztán elmesélsz mindent, ami­re kiváncsiak vagyunk. Leülni — ennél megváltóbb jóság nem érhette volna Né­tok mellé kirendelt tanácsadó katonai attasé” volt, „a leg­határozottabban részt vett szárazföldi harcokban, amikor e sorok írója 1969 telének nagy részét Észak-Laoszban töltötte.” A washingtoni jelentésekből és a laoszi helyszíni tudósítá­sokból kiderül, hogy az Egye­sült Államok évi 200 millió dollárt fordít laoszi háború­jára — a bombázógepek költ­ségeit, a rombolás dollárigé­nyeit leszámítva. A B—52-es bombázók naponta 200—300 bevetést hajtanak végre. A CIA és a .„zöldsapkások”, a hírhedt különleges hadviselési alakulatok embereinek segít­ségével az amerikaiak mint­egy 40 ezer főnyi magánhad­sereget állítottak ki laoszi tör­zsi harcosokból, akiket ötezer főnyi thaiföldi katonaság tá­mogat. Ilyen körülmények között kézenfekvő, hogy Laoszban a kibontakozás alapfeltétele az amerikai beavatkozás meg­szűntetése, amint azt a Laoszi Hazafias Front Pártjának öt­pontos politikai rendezési ja­vaslata is sürgeti. Mert a har­cok a Busii kapitányok meg­ielenésé'-rl "ohhontak ki.. Az értekezlet, amelynek el­nökségében többek között he­lyet foglal Romes Csandrr a Béke-világtanacs főtitkára .s, az értekezlet részvevői között a megnyitó ülésen szétosztot­ták egy 85 oldalas „szigorúan bizalmas” feliratú amerikai dosszié tartalmának fotókópi­áit. Az amerikai főparancs­nokság tájékoztatására 1969. áprilisában készült dokumen­tumgyűjteményt ismeretlen személy küldte meg a stock­holmi értekezlet szervezőinek Anyaga az Egyesült Államok vietnami és laoszi vegyi há­borújának tényeit taglalja. meth László Jánost. Egész testében remegett a gyenge­ségtől, omlani kívánt, rá­hagyatkozni az enyhítő gravi­tációra. — Köszönöm... Inkább állva maradok... — Jól meggondoltad? Nem muszáj elsietni. Vedd csak mégegyszer fontolóra. — Megmondtam — szolt nem várt daccal a fogoly. — Ha nálam akarják kezdeni a felgombolyítást, akkor a fo­nal vége nem én vagyok. Enyhe gondterheltség su­hant át Demeter főhadnagy arcán. Az asztalra tenyereit, föltápászkodott, szinte ván­szorogva lépdelt Németh László Jánoshoz. Mint egy műértő, olyan elegáns moz­dulattal emelte meg a költő agyonvert kezét. — Milyen gyönyörű párná­zott ujjaid vannak. —- Kö­zömbös megállapítását zengő hahotával fogadták a nyila­sok. A főhadnagy közben már nyúlt is a korbácsért. — Na, édesem, akkor tartsd ma­gasabbra a szikárabb kacso­dat. Úgy. Közben számold a szikrákat, akkor nagyobb lesz az élvezet. És a drótkorbács kínt osztó suhogása kezdődött elölről. (Folytatjuk) Gerencsér Miklóst Tzkeie- itt (sp> Megnyílt a Vietnam-értekezlet Stock bőim ban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom